(Kórház)
Egy ideig még gondolkoztam azon amit az előbb csináltam. Mintha nem a jelenlegi önmagam lennék. De már megint hülyeségeken gondolkodom azt hiszem jobb ha be is fejezem.
Az utcákat járva nem igazán láttam egy magányos embert sem. Pedig most igazán szükségem lett volna rá. De végül csak rám kacsintott a szerencse és belefutottam egybe. Méghozzá egy nőbe. Fiatalnak tűnt, sőt biztos az. Nem lehet több tizenhétnél. De miért is érdekelne engem a kora? A vérére megyek aminek semmi köze a korához.
- Helló kislány. - Köszöntem rá. Habár most egyáltalán nem volt kedvem sokáig szórakozni mégis valahogy indítani kell.

Elindultam vissza fele és neki mentem egy jó képű srácnak.
-Ó, sajnálom-Szabadkoztam a hajamba túrva.
-Helló-Folytattam kedves mosollyal. Fogalmam sem volt róla, hogy miért szólított le nekem ez rejtély volt.
-Segíthetek?-Kérdeztem bátortalanul az idegen sráctól. nem tünt veszélyesnek, de Caroline sem még is, mint megtudtam vámpír.

Aranyos volt. De miért is érdekel engem? A vérét akarom nem pedig kiismerni. Egy vigyorral az arcomon közelebb léptem hozzá.
- Ami azt illeti valamiben a segítségemre lehetnél. - Éreztem ahogy arcom elváltozik, majd a következő pillanatban már nyakára tapadva szívtam a vérét. Pár korty után észrevettem, hogy van benne egy kis verbéna, de nem volt túl zavaró. Attól még ugyanolyan jól esett a vére.

Szeme elváltozott megtorpantam és kiáltozni kezdtem
-Ne! Segítség!-Ordibáltam ahogy fogai feltépték a húsom és véremet ontotta. A mai verbéna adagomat nem vettem be ekkor ugrott be. Minden erőmmel azon volta, hogy eltoljam magamtól persze sikertelenül.
-Kérlek eresz el!-Suttogtam el halkuló hangon nagyon fáradni kezdtem, de még minden erőmmel téptem a bőrét ami nem hatott tovább itta a véremet.

Már pont azon voltam, hogy elinduljak amikor meghallottam April sikítását. Ez valami rossz vicc. Bár miért szórakozna ezzel? Nem is gondolkoztam tovább a hang irányába rohantam.
Mikor odaértem a lábam egy ideig a földbe gyökerezett ahogy megláttam Stefant April nyakára tapadva. Remek. Vele is van még pár elintézetlen ügyem. Odasuhantam hozzá és lelöktem őt Aprilről, majd útját álltam nehogy újból rávesse magát.
- Te megőrültél? - Mondtam, de nem akartam ordítani azt hiszem már így is elég nagy feltűnést keltett ez az egész dolog. Pedig legszívesebben üvöltöttem volna.

Valószínűleg felnevettem volna azon ahogy próbálkozott ellökni, ha nem lettem volna túlságosan lefoglalva azzal, hogy vérét kortyolgatom. De mint mindig valamivel meg kell zavarni az örömömet. A következő pillanatban már arra eszméltem fel, hogy valaki félrelökött, majd mikor talpra ugrottam, hogy esetleges módon kitörjem az illető nyakát megláttam Carolinet. Na remek. Ő kellett még ide.
- Miért őrültem volna meg? Nem én lököm fel a másikat mindenféle ok nélkül. Egy szimpla hellóval is felkelthetted volna a figyelmem. - Forgattam meg a szemeimet, miközben letöröltem a számról a vért.

Hirtelen megjelent Caroline én meg a földre estem beverve a fejem amitől még az is vérezni kezdett. Egy pillanatra elhomályosult minden, majd fel tudtam ülni szédelegve. Hallottam ahogy veszekednek és ahogy a fiúnak természetes az, hogy megöl engem.
-Caroline-Suttogtam neki, de tudtam meghallja így is. Fejemhez kaptam és láttam, hogy ömlik belőle a vér és azt is, hogy Stefan arcára ki ült a "kérek még" arc kifejezés!

- Tudod mi lenne, ha visszatérnél végre a régi önmagadhoz? Mert ez nem te vagy. És ezt mind ketten tudjuk. - Mondtam már-már dühösen. Nem értem miért kellett ez az egész. Jobban oda kell figyelnem rá.. Azt hiszem.
Odafordultam Aprilhez aki elég rossz állapotban volt. - Be kell vinnünk a kórházba, vagy valami. - Pillantottam Stefanra. Ha más lehetőségem nem lenne adnék neki a véremből. De ez túl kockázatos. Főleg, hogy kitudja mikor esik neki egy újabb vámpír. Aztán nem akarok őrködni felette amiért miattam válna vámpírrá.

Szavaira újból megforgattam a szemeimet. Körülbelül fél órája még játszottam a jó fiút, de most azt csinálok amit akarok. Rohadtul senki nem szabja meg, hogy mit csináljak. Azt csinálom ami éppen akkor jól esik.
- Na én még egyszer nem megyek a kórházba. - Emeltem fel magam elé a kezeimet tiltakozóan. Elég volt erre az évre sőt évtizedre a kórházakból. - Amúgy sem bírná ki odáig. - Leguggoltam a lány elé habár Caroline szúrós tekintette megakadályozott mindenben. - Nos, kislány. A legjobb esélyed, ha valamelyikünk véréből iszol, hogy begyógyuljon minden apró kis sebed. Vagy pedig megpróbálhat Caroline elvonszolni a kórházig ahol szépen lassan felépülsz. Te döntésed. - Mondtam, majd felálltam és hátráltam pár lépést.

Csak ide-oda kapkodtam a fejem.
-Hogy lehetsz ilyen szívtelen?-Kérdeztem tőle éretlenkedve és féltem mi van, ha a vér hat, de meg halok vámpírként térjek vissza. nagyon szédültem és mérges voltam a fiúra. Bár csak megdöglene a kis szemét.
-Gondolom neked mindegy élek vagy halok-e?-Kérdeztem kérdően bár még bátortalanul hiszen féltem tőle.

- Hagyd rá April. - Sóhajtottam egyet, de láttam Stefan szemeibe a dühöt amit a vérrel akart csillapítani. Azt hiszem ezután beülünk valahova ahol elbeszélgethetünk. De most már tényleg komolyan. Mert ez nem mehet így tovább.
- Na de akkor, hogy akarod? Menjünk el a kórházba vagy.. - Nem akartam megismételni a másik opciót, ha dönteni akar úgy is tudja mit mondjon. De még mindig jobb, hogy Stefanba botlott bele és nem másba. Rá még szerencsére tudok valamennyire hatni.

- Ó, elhiheted nekem minden teljesen mindegy. - Folytattam volna még, mert lett volna mondanivalóm. Mit képzel egyáltalán magáról, hogy így beszél velem? Simán kitekerhetném a nyakát egy szempillantás alatt és vége lenne az egésznek. Az egyetlen dolog ami visszatart az Caroline. Ha nem lenne itt valószínűleg már halott is lenne a kis csaj. Nem értem miért kell elrontani mindig az örömömet.
Túl akartam esni ezen az egészen, mert tudtam, hogy ezután még jön a fejmosás.

-Kórház. Nem akarok ilyenné válni-Néztem Stefan-re lenézően.
-Tisztelet a kivételnek..-Folytattam a lányra pillantva. Nagyon rosszul voltam éreztem az erőm lassan el hagy engem. Jeremyre tudtam gondolni ő hozzá tartottam, de már szerintem őt se érdeklem eltelt már azóta pár nap. Miatta nyávogni már unalmas, de tényleg szeretem őt.
-Tudod engem se hat meg, hogy milyen vagy remélem találkozol egy vadásszal-Mondtam neki hallkan.

- Rendben van akkor irány a kórház. - Talpra segítettem, majd Stefan felé fordultam.
- Ha nem túl nagy kérés elhoznád odáig? Hülyén nézne ki, ha egy lány cipelne mindenféle megterhelés nélkül egy másikat a kórházba. Megkérhetlek erre? - Néztem rá kérlelően. Próbáltam picit hatni az emberségére, mert abban biztos voltam, hogy valahol legbelül még mindig meg van az érző oldala. Csak valahogy elő kel csalogatni.
Rábólintott a dologra amire én csak elmosolyodtam. - Köszönöm. - Toltam felé picit Aprilt.

Semmi kedvem nem volt megint a kórházba menni. De egyszerűen Carolinenak valahogy úgy éreztem, hogy nem mondhatok nemet. Túlságosan sokkal tartoztam neki. Hiszen úgymond barátok vagyunk. Habár a kapcsolatunk néha túl fut az egyszerű barátság határain, de ez is egy hülye okból kifolyólag.
Mikor felém tolta a lányt óvatosan a karjaimba kaptam, majd elindultam vele a kórház felé. - Úgy beszélj, hogy akár le is dobhatlak. - Suttogtam gúnyolódva a fülébe. Caroline természetesen meghallotta amiért vállba is vágott.

[Kórház]

Valaki intett az utca másik oldaláról, amitől én hirtelen kirántottam a fülhallgatót a fülemből.
Magas volt, sötét borzos hajjal megáldva, és vigyorgott, miközben közelebb jött. Felvontam a szemöldökömet, kíváncsi voltam, hogy miért zavart meg. Halvány mosolyt erőltettem magamra. A hangjára lettem figyelmes, amint megkérdezi, hogy mit hallgatok.
-Csak a kedvenceimet. -tisztáztam le egyszerűen, majd a kezét nyújtva bemutatkozott.
-Vivienne Isabell Hawkins. -ráztam meg a kezét, elmondva a nevemet. -Régóta élsz már itt? -tettem fel egy nagyon elcsépelt kérdést a barátságosnak látszó férfinak.

Mosolya elvarázsolt. Kicsit láttam furcsálltam , hogy megszólítottam.
-Gyönyörű név!-Mondtam neki csibészes mosollyal. Minden nőt próbálok le venni a lábáról ahogyan régen annak idején is tettem.
-Nem mondhatnám-Ráztam meg a fejem.
-Épp eleget, hogy tudjam milyen ez a város-Folytattam, hajamba túrva.
-és te?-Kérdeztem tőle.

[hotel]

Másnap amikor felkeltem elmentem egy kicsit szétnézni a városban. Az rögtön érezhető volt, hogy tele van különböző természetfeletti lényekkel. Út közben eszembe jutottak a vadászok akik azért fogtak el, hogy információkat szedjenek ki belőlem Scottról. Igaz, hogy végeztem minden, de kíváncsi voltam miért keresték az unokaöcsémet. Ezek elég profi vadászok voltak, mivel rengetegszer kerültem összetűzésbe más vadászokkal, de most először sikerült elfogniuk. Arra gondoltam rákérdezek nála, így elindultam oda ahol ő lakik.

(Mikaelson villa)

Még rémlettek a fejemben Mikael szavai. Nem teszek semmit, csak tétlenkedem. Ő legalább próbálkozik. De mivel? Meg akarja ölni a fiamat! Klausnak nem kell meghalnia, hogy... elvegyem a hatalmát. Pontosabban... nem fog meghalni. Ennyi az egész. De biztonságos módon kell elvennem tőle a hatalmat. Úgy, hogy ne essen bántódása. És ehhez szükségem lesz egy-két apró trükkre. Először is... vgay egy vámpírra, vagy egy vérfarkasra.
Az utcán sétálva pedig... már éreztem is ezt a kisugárzást. Valaki ezt árasztotta.

A lakása felé tartva eszembe jutott a szüleim halála után érzett magány, amit semmiképp nem akartam, hogy Scott is érezzen, azt akarom, hogy, tudja rám számíthat. Nem vagyok egy kedves, mindenkinek jót akaró ember ez tény, de feladatomnak érzem megvédeni utolsó fennmaradt rokonom és nem számít kiket kell megölnöm érte. Egy nő közeledett felém, aki valami miatt engem nézett. Már az elején levehető volt, hogy nem ember, de nem tudtam megállapítani, hogy mi.

-Köszönöm. -válaszoltam kissé belepirulva a bókjába. Mostmár igazán megszokhattam volna ezt, de ahányszor valaki valami ilyesmit mond, én elvörösödöm mint egy rák.
-Szintúgy. -bólogattam hevesen. Nem jutott eszembe más, nem tudtam kérdezni. Csak álltam ott és hallgattam a zenét ami kiszűrődött a kivett fülhallgatóimból.

Nem tudom miért, de nem akartam feldühíteni. Lehet azért mert előbb már energiához jutottam vele szembe, de tetszett a mosolya nagyon is, főleg ahogy vörösödött el.
-Nincs kedved meginni valamit vagy akármi?-hadováltam értetlenül. Hogy mondhatok ilyet, hiszen az vagyok aki, nekem nem ezt kéne csinálnom mi lelt engem?
-ha inkább zene hallgatáshoz lenne kedved és nem az én unalmas társaságomra megértem azt is.-Túrtam bele hajamba és mosolyogtam rá. Szemei megragadtak bennem. Olyan tiszta és ártatlanak tűnt. Szemei át világított a csodás lelke ami nekem már nem adatig meg. Zavarban voltam ami Jasmine óta nem volt. Mi lelt engem? tettem fel mindig ezt a kérdést a fejemben, de válasz nem jött rá így csak álltam és néztem a lányt ahogy ajkai válaszra kerekedtek.

Nathaniel

Valamiért feltűnt nekem egy férfi. És valamiért már tudtam, hogy ő... ő segíthet a céljaimban. Csak még meg kell látnom, hogy mire lesz jó nekem.
Elbűvölő mosolyt erőltettem magamra, és odasétáltam hozzá. - Sajnálom, hogy nem mutatkozom be és egyebek, de jelen pillanatban vannak ennél sürgetőbb dolgaim is - sóhajtottam, és végigmértem. - Ha jól sejtem, te vérfarkas vagy. És ha igen, akkor már most érezd magad kivételesnek, hogy rád esett a választásom - mondtam enyhén öntelten.

Lee;;

-Felőlem.. -vontam meg a vállam, sóhajtva egyet, majd elmosolyodtam. -Neem, dehogy is. -ellenkeztem. -Zenét eleget hallgatni. -kacsintottam egyet. -Menjünk csak. Ha van ötleted hogy hová. -motyogtam.

Csak sétáltam, egyre közeledtem ahhoz a nőhöz aki egész végig engem stírölt, nem is értettem miért teszi ezt, de amikor már egymás előtt álltuk le is szólított.
-Hogy mi? Rám esett a választása? kérdeztem tőle értetlenül, közben fura tekintettel néztem rá. Nem értettem mit akarhat tőlem. Abból, hogy tudta mi vagyok már levehető volt, hogy valami természetfeletti lény lehet, biztosan nem vámpír azt érezném, de akkor mi lehet? Gondoltam magamban.
-Figyeljen hölgyem, nekem erre most nincs időm, szóval szedje tovább a lábait és biztosan belefut egy másik kiválasztottba. gúnyolódtam rajta, nem volt kedvem, se időm hallgatni a sületlenségeit. Viszlát! köszöntem el és mentem tovább.