- És miért? Miért lettél ripper? - kérdeztem kíváncsian tőle. - Amikor megszületik a gyerek, ne is álmodj róla, hogy újra élhesd a vérengző énedet. - ráztam meg egy kicsit a fejemet. - Nem voltam a városban? Ezt, hogy érted?
-Hát hogy is mondjam, Letti is közre játszott, és egy ősvámpír előhozta a Ripper énemet.-sóhajtottam egyet.-Rendben, értem én...nem fogom akkor engedni.-mondtam komolyan-Úgy hogy sehol sem találkoztunk, egyszer sem láttalak sehol.
- Tudom... ilyenkor nehéz a vámpíroknak. - sóhajtottam föl, majd visszanéztem a szemébe. - Mióta terhes vagyok nem nagyon vágyom szórakozni, se sehová. - rántottam vállat majd egy nagyon halvány mosolyra húztam a számat. - Remélem már nem haragszol a gyerek miatt, mint a legutóbb.
-Dehogy haragszom.-mondtam egy apró mosollyal.-Gyere menjünk, egy kicsit sétálni.-mondtam halkan,aztán a hasára néztem.-Azért egy kicsit nőtt.-mondtam mosolyogva
- Ha azt mondtad volna haragszol, nem tudom mit csináltam volna veled. - nevettem fel halkan, majd Eyal után indultam sétálni. - Nőtt, de még nem vészes, alig lehet látni. - mosolyodtam el, majd én is lenéztem a hasamra.
A körmeimet piszkáltam, fél szemmel figyelve a sötét, pontosabban majdnem sötét utcát, de aztán megpillantottam valamit. Egy apró sóhaj tört fel a számon. Igen, Ő megfelel nekem. Nagyon is meg fog felelni. A gyomromnak biztosan. Úgy tettem, mintha észre se vettem volna, de amikor elhaladt mellettem, megköszörültem a torkomat, és fel sem nézve a körmeimből, megszólaltam. - Hová sietsz ennyire? - kérdeztem tőle unottan.
- Az biztos! Nem úsztad volna meg csak egy sima pofonnal. - húztam széles mosolyra a szám viccelődve. - Jaj, ne is mondd! A fiatal kismamák mindig az elhízástól félnek, hát nagyjából én is. - sóhajtottam fel, majd a hasamra pillantottam, ahol Eyal keze volt. Halványan elmosolyodtam, de aztán lefagyott az arcomról. - Milyen viszonyban vagy most Colette-tel?
- Nekem nem lesz olyan nevetséges. De remélem 1-2 kilónál több nem fog felszaladni. - mosolyogtam továbbra is. - Harcias? Szóval nem vagytok valami jóba. - szűrtem ki Eyal szavaiból a lényeget. - Na és ez a lány, akivel bevásárolni mentél? Ki ő?
Csak a magassarkúm kopogását hallottam egy ideig, de aztán mikor a nő elé értem megszólalt, én pedig hirtelen megtorpantam. Fél szemmel rá néztem, és vettem egy még levegőt. Nem akartam válaszolni, de végül megtettem. Nem fogok elrohanni, mert valaki feltett nekem egy kérdést. De viszont volt egy határozottan rossz érzésem, amivel nem tudtam mit kezdeni. - Nem sietek sehova, csak sétálgatok! - Fordultam felé. A körmeit piszkálgatta, fel sem nézett rám.
Felnevettem, miközben leengedtem a kezemet, és így néztem fel ezúttal már az Ő két szemébe. Egészen csinos volt. Láttam egy forradást a nyakán. Igen, volt már része vámpírharapásban. Ezek szerint nem én leszek neki az első. Húha, ez így rettentően hülyén hangzott, főleg hogy Ő is nő, én is. De ez lényegtelen a témában. - Márpedig eléggé sietősen kapkodtad a lábaidat. - sóhajtottam, megállva vele szemben, és elvigyorodtam. - A nyakadat elnézve... tudod, hogy Én mire készülhetek. - villantottam meg egy ravasz mosolyt. - Tíz másodperced van, hogy egy okot mondhass arra, miért ne tegyem meg! - adtam neki lehetőséget.
- Mert még van dolgom, nem is kevés.. - Próbáltam mondani egy okot csak hogy leszálljon rólam. Elém lépett, és megállt rögtön velem szembe. Ahogy a nyakamat kezdte vizslatni, már tudtam is, hogy mi is. Vagyis csak sejtettem, de már a szívem gyorsabban is vert az átlagosnál. Nem akartam ezt! Most nem. De nem úgy néz ki mint akit majd elfog engedni csak úgy. Nem fogom megúszni. - Van benne verbéna.. - Mondtam nagyot nyelve. Hazudtam! Volt bennem verbéna, de az már aligha tudott neki ártani. Már a nagy része kiürült a szervezetemből, de már más okot nem tudtam mondani. Még ötletem sem volt mit mondhatnék.
- Hát tudod... utálom ezt a várost! - mondtam, mint egy toporzékoló kislány. - Miért van itt mindenkiben verbéna? Allergiás vagyok rá! - suttogtam panaszosan. Egy rendes vacsorafalat nincs ebben a városban. Már komolyan, kezdek bedepizni. Mit fogok én itt enni? Tatiának nem volt igaza. Nem jó város ez. - Akkor... talán csak simán kitöröm a nyakadat, ha már másra nem vagy jó - mondtam elgondolkodva.
- Tudod hát sokan tudnak a vámpírokról. Csak így tudják megvédeni magukat az emberek! - Mondtam el az igazságot, és beletúrtam a hajamba. Legszívesebben menekültem volna, de abból csak rossz sülhet ki. A múltkor is menekültem, és csak az lett az eredménye, hogy szereztem egy pár újabb sebet. - Kérlek ne! - Szólaltam meg gyorsan habár még egyenlőre nem könyörgően. - Már nincs bennem annyi verbéna, csak nem ölj meg. Még nem akarok meghalni.. - Jelentettem ki összevonva szemöldökömet, és csak remélni tudtam, hogy bele fog egyezni. Mégis csak jobban fogok járni azzal ha eszik belőlem, mintha kitörné a nyakamat.
Láttam a szemében a menekülési vágyat, de hülye leszek hagyni neki, hogy elszaladjon. Ha másra nem is jó, én elszórakozom vele akár holnap estig is! Szeretek beszélgetni, főleg ha még vacsorának is jó az illető! Hmmm... mert igen, jó. A legutolsó szavai alapján legalábbis... igen, biztosan jó. Egy kis verbéna... nekem meg se kottyan. - És vár valaki otthon? - emeltem fel a kezemet, hogy ravasz módon végighúzzam ujjamat a haja vonalán. Imádtam játszani az áldozataimmal. Igaz, ez a lány nem éppen egy férfi volt, de nekem megteszi. Klaus minap így is gondoskodott arról, hogy jó pár napig ne is legyen kedvem férfi társasághoz. Szóval..
-Neked, nem lesz annyira jó, ebben egyetértek.-mosolyogtam-Igen, ahogy mondod, elég harcias.-sóhajtottam.-Az a lány?Még régen, amikor ember voltam, akkor ő volt a régi párom...
- De nyugi... túlélem. - mosolyodtam el halványan a szemébe nézve. - Értelek. - válaszoltam Colette-tel kapcsolatba. - És ahogy látom még most is jóba vagytok egymással, vagy tévedek? - kérdeztem Eyaltól, miközben továbbsétáltunk.
-Ebben tévedsz...már annyira nem olyan jó..Mint halhattad hogy hogy beszélt velem, szóval az már a múlt.-mosolyodtam el halványan.-Haza kísérhetlek?-kérdeztem kedvesen, és szemébe néztem.
- Hát... mindenesetre sajnálom, mert biztos régóta ismeritek egymást. - húztam egy halvány mosolyra a számat. - Ha van kedved, akkor persze. Hazakísérhetsz. - bólintottam egyet, és vártam, hogy indulhassunk.
Nem mutattam ki a félelmemet, de most nem attól féltem hogy Ő egy vámpír, hanem attól a tudattól, hogy megölhet. Az nem érdekelt volna ha lakmározik belőlem vagy bármi más, csak éljek. Túl sok vámpírral volt már dolgom ahhoz hogy féljek tőlük. Mégis halkan felsóhajtottam ahogy ujját végighúzta hajam vonalán. - Még egy ideig senki nem vár.. - Vallottam be alig halhatóan. Ezt volt az igazság, ha bármi történne velem, nem keresne senki még jó ideig. - Mit akarsz tőlem? - Kérdeztem. Nem szerettem ha játszadoznak velem, főleg azt nem mikor ezt egy vámpír tette.
-Igen, nagyon rég óta.De mindegy.-sóhajtottam halkan, majd sétáltunk tovább.-Akkor örömmel hazakísérnélek.-mosolyogtam, és elindultunk a lakására./folyt Jasmine szobája, kezdj te /
Csak megrántottam a vállamat, és némi szánalommal a tekintetemben pislogtam rá. - Mit akarok tőled? Te jó ég, te ezt még kérdezed? Főleg ha senki nem vár.. még egy ideig.. - sóhajtottam újabbat, megragadva a karját, és ekkor már rajtam is urrá lett az emberek iránt táplált haragom. Feléfordultam, nyakára tapasztottam néhány ujjamat, hogy pár másodperc múlva elveszíthesse az eszméletét. - Na gyere, kislánykám. Ma tányéron tálalom magamnak a vacsorát - vigyorodtam el, és felemeltem a testet. Áldott jó vámpírerő.
Végül úgy döntöttem hogy az utcán fogok vacsorázni. Szerencsére már sötétedett,így könnyebben találni olyan helyet ahol senki sem lát. Bár azt sem bánnám ha valaki végignézné. Tekintetem átsuhant a sok szánalmas kisember között. Majd a szemem megakadt egy fiatal,20-as éveiben járó érdekes tartású fiún. Se szó,se beszéd,odasuhantam hozzá,berántottam egy sötét kis sarokba,és kíméletlenül kiszívtam belőle az összes életet,majd holtan rogyott össze a betonon. A ruhámat leporolva,és a számat megtörölve léptem ki a helyszínről,magam mögött hagyva a holttestet. Mivel szinte már jól laktam,csak sétálgattam egy kicsit,majd egy padon kötöttem ki,és úgy nézelődtem,keresve az újabb áldozatomat.
Békésen sétálgattam, mivel egy: nem siettem sehová, kettő:éhes sem voltam, három: egyáltalán nem volt semmi dolgom. Mégis ahogy beleszimatoltam a levegőbe vérszagot éreztem. Méghozzá friss vér szagát. Követtem az illatot és az egyik sötét kis sarokban megláttam egy holtan heverő férfit. Jól elintézték, azt meg kell hagyni. A nyaka véres volt, ő maga pedig egyszerűen lehajítva a betonra. Hát..nem az én dolgom volt, a saját áldozataimmal sem szoktam törődni, így otthagytam. Majd megtalálja valaki. Alig mentem pár métert, megláttam egy lányt ücsörögni egy padon. Éppen elsétáltam volna mellette, de megláttam egy apró vérfoltot a felsője alján, ebből pedig mertem következtetni arra, hogy nagyon is köze van ahhoz a halotthoz a sötétben. Amúgy sem látszott ártatlan báránykának. - Szépen elintézted azt a szerencsétlent a sikátorban. - Szólaltam meg elismerő mosollyal az ajkaimon.
Kezdőlap
/
