Hirtelen vámpír szag csapta meg az orromat. Hát... talán mégis érdekes estém lesz.. Amikor hozzám szólt karba tett kézzel fordultam meg, de mielőtt megszólaltam volna végig mértem a tekintetemmel. Ahhoz képest, hogy vámpír.... egész jól nézett ki. De ez nem változtat semmit azon a tényen, hogy utálom a fajtájukat, de ez így a természetes.-Téged az ne érdekeljen!- billentettem oldalra a fejem egy gúnyos vigyor kíséretében.

Elvigyorodtam. - Héj, én szépen szóltam! - mondtam méltatlankodva és a mellkasom elé fűztem a karjaimat, hogy végigmérjem csinos kis alakját. - Hm. Milyen sajnálatos, hogy vérfarkas vagy. Tudnék veled mit kezdeni éjszaka.. - suttogtam kéjjel a hangomban, és egy másodperc alatt siklott végig a kezem arcán, hogy megsimogassam selymes bőrét. - Azon gondolkodom hogy miiiit is kezdjek veled. - sóhajtottam. - Nőket nem illik püfölni, nemde? - kacsintottam rá.

-Ezer bocsánat.-mondtam gúnyosan, széttárva a karjaimat.-Érted meg elég nagy kár, hogy vámpír vagy.-tettem hozzá egy halványabb mosollyal az arcomon. Eléggé meglepett amikor végig simította az arcom. Igazából arra számíthattam volna egy vámpírtól, hogy kitépi a szívemet.
-Attól még, hogy neked nem szabad....-vontam fel a szemöldököm vigyorogva-...Én szívesen megdolgoználak.-vigyorogtam továbbra is. Imádom keresni magamnak a bajt..

- Valóban? - vigyorogtam rá szélesen, és elléptem tőle nagyjából egy métert, így állva meg előtte, és várva hogy mit cslekedik majd. - Nos, akkor itt vagyok. - vontam vállat. - Az első ütés joga a tiéd. Majd megnézzük, felbosszantasz-e annyira hogy visszaüssek. - kacsintottam rá pimaszkodva.

Izgalmas estének nézünk elébe. Elvigyorodva lépdeltem hozzá közelebb, majd amikor kellőképp közel értem hozzá megszólaltam.-Majd máskor. Most nem vagyok verekedős kedvembe.-súgtam ajkaira, és megpacskoltam gyengéden az arcát. Majd hátat fordítottam neki és elkezdtem sétálni. Kíváncsi voltam, hogy hagy-e elmenni vagy csinál valamit.

Nem erre számítottam. Már beterveztem a jó kis bunyót, erre elsétál. A szemem megakadt a kis riszáló fenekén.. ÓHHHHHHH, ő az ellenség, ne is forduljon meg a fejedben más, Jade! Mégis inkább az ösztönök győztek.
Ott termettem előtte, és megragadtam a vállait. - Ne hidd hogy így elengedlek. - vigyorogtam rá, és közelebb húztam. - Túúúúúl szemrevaló vagy ahhoz. Ma éjjelre talán eltekintek attól, hogy ellenség vagy, kis vérfarkasom.. - kacsintottam rá, kezem végigszántott a derekán, már szélesen viygorogva.

Mi másra is számíthattam volna? Csöppet sem lepett meg amikor előttem termett, de az már nagyon is amikor közelebb húzott és a derekamon végig simította a kezét. -Hmmm..-haraptam ajkaimba miközben ujjaim a mellkasán játszadoztak.
Pont egy vámpírral? Ez nagyon ellentmond a hitemnek és a természetemnek. De legalább addig se gondolok Sean-re..
Szótlanul álltam előtte és szélesen mosolyogtam rá...

- Nos kicsi lány... van a hotelban lakásod, vagy.. itt az utcasarkon kell rád másznom? - vigyorogtam már valami kéjjel a hangomban. Legyen ez a nő vérfarkas, azért eléggé dögös volt, és hjaj nekem, ha ilyen bestiák kerülnek az utamba. Nem egy szende szűz, és pont ez kell nekem.
Magamhoz rántottam, és ajkaim végigszántottak nyakán.

-Ha az utcasarkon szeretnél, akkor kereshetnél már magadnak egyből egy ri*ancot.- vigyorogtam rá és kicsit el is nevettem magam- Egyébként van a hotelban lakásom.-tettem hozzá mosolyogva. Jól eső érzés volt amikor magához rántott és ajkai a nyakamhoz értek. Kicsit talán meg is borzongtam, de ezt még mindig csak a fajok közötti dolog váltotta ki belőlem.
-Szerintem akkor menjünk is. Nem szép dolog elpazarolni a drága időnket.-mondtam egy kis gúnnyal a hangomban de közben mosolyogva..

- Nos, a ribancokban nem lelem olyan nagy örömömet - vigyorogtam rá szélesen, mé gmindig nem engedve el a közelemből, és megfordultam vele hogy a hotel felé vegyük az irányt.
- Drága idő? Kérlek, nekem még simán van 1000 újabb évem, hogy ráérjek. - kacsintottam rá.

/Hotel - Kendra lakása/

Kórház

Ahogy kijöttem a kórházból, elindultam egy kicsit sétálni. Kellett egy kis friss levegő, főleg azután, hogy egy ilyen jó hírt kaptam. Erre a gondolatomra elmosolyodtam, és lassan elkezdtem sétálni Mystic Falls utcáin. El sem hiszem, hogy már 6 hónapos terhes vagyok, és méghozzá kislányt várok. Igazából mindkettőnek örültem volna. Mármint, egy fiúnak. Itt az volt a fő szempont, hogy egészséges legyen, az már igazán mellékes, hogy kisfiú vagy kislány. De végül is lány lehet, úgy hogy már nem ártana berendezni neki a szobát, mert nincs túl sok hátra. Jó lenne nem az utolsó pillanatra hagyni, hogy mire a helyére tologatom a bútorokat, már fél órával később keljen mennem a szülőszobára. Az ősz már erősen meglátszott az időn, de nem is volt baj. A nap azért szépen sütött, és a szél de fújt annyira. Pont tökéletes. Nem siettem el semmit, lassan sétáltam, miközben a körülöttem lévő embereket figyeltem. Egy jó pár ember sétálgatott most az utcán, kihasználva az utolsó napokat még mielőtt ennél is jobban lehűlne az idő. Én is ezt tettem mint a többi ember. Egy kicsit kimozdultam a szabadba, mert hát az se tesz jót az embernek, hogy egész nap bent ül a lakásba, ahogy én tettem ezt mostanában.

(Ősök villája)

A központ előtt arra gondoltam, hogy kiszellőztetem egy kicsit a fejemet. Klaus kezdett sejteni valamit rólam, hogy nem a két szép szeméért vagyok itt megint, és ez... mondhatni, bosszantott. Mert akármilyen színészi tehetséggel is áldottak meg, hát... nehéz hazudnom. Valahogy az mindig kevésbé ment, főleg ha a gyerekeimről volt szó. Beszélnem kellene Kollal, és Elijah-val is, hogy jelenjenek meg a bálon, és Bekah-t se ártana megkeresni. De annyira szétszóródtak, hogy nem is tudom, hol kellene őket keresnem.
Végül megálltam, ahogy megéreztem valamit, ami kísértetiesen Kol érzetét keltette bennem... körbefordultam, de csak egy lányt láttam, szemmel láthatóan áldott állapotban. És felőle jött ez az érzet. Szóval... ha az ösztöneim, és a boszorkány énem nem csal, akkor... de nem, Kol soha nem tenne ilyet, ő csak szórakozik a lányokkal.
- Üdvözletem - léptem oda kedves mosolygással a lány elé, hogy a kezemet nyújtsam neki. - Sajnálom, hogy így idejövök, de magányosnak tűnik. És ez így terhesen nem túl... szerencsés, főleg az utcán - beszéltem tovább.

Elég sokáig sétálgathattam az utcán, de egyáltalán nem éreztem semmiféle fáradtságot vagy bármi ilyesmit. Végre jól esett egy kis levegő. Vettem egy mély levegőt, és szabad kezemet hasamra simítottam. Éreztem ahogy mozog odabent, ami egy halvány mosolyt csalt arcomra. Eléggé kis aktív odabent. Az orvos szerint ez normális, szóval nem kell aggódnom.
Pár perc múlva odajött hozzám egy nő kedvesen mosolyogva. Rögtön megálltam a sétával, és kedvesen elmosolyodtam. Vajon mit szeretne? - Vetődött fel bennem a kérdés rögtön. Rögtön elém állt, és üdvözölt. -Igen egyedül vagyok, de nem érzem, hogy bármi rossz is történhetne itt velem.. Sűrűn szoktam egyedül sétálgatni. - Mosolyodtam el halványan, és tekintetem gyorsan körbejárta a környéket. A kezét nyújtotta felém. -Elizabeth..- Mondtam el nevemet, és megfogtam felém nyújtott kezét. Így elsőre egész kedvesnek tűnt, habár ki tudja, elég furcsa, hogy csak azért jött ide hozzám, mert egyedül sétálgatok. Lehet, hogy csak a jó szándék vezérelte végül is, hogy idejött hozzám.

Minden bizonnyal nem jövök ide hozzá, ha nem érzem ezt, ami belőle áradt. Vagy talán... a gyermekéből, már magam se tudtam. Csak az járt a fejemben, hogy vajon tényleg Kol volt ennyire... figyelmetlen, vagy szándékosan tette, vagy akármi? Mert... nem úgy ismertem a szoknyapecér fiamat, hogy iolyesmit szándékosan tesz meg.
- Esther... Esther Mikaelson - mutatkoztam be neki. - Úgy látom, hogy eléggé közel jár már a szüléshez - néztem a hasa irányába bájos mosollyal, és elengedtem a kezét. - Bizonyára nagy boldogság ez önnek, és a férjének. - Nos igen, az első burkolt kérdés, hogy vajon van-e férje. - És eléggé fiatalnak tűnik, úgyhogy arra következtetek, hogy első gyerek lesz.

Esther Mikaelson. Próbáltam megjegyezni a nevét gyorsan amint bemutatkozott nekem, és elengedte kezemet. Ahogy a hasamra pillantott, én is ezt tettem és elmosolyodtam. -Hát most vagyok a 6. hónapban. Az orvostól jövök épp..- Néztem Esther szemeibe mosolyogva. Következő mondata hallatán, habár tartottam a mosolyt, már korántsem volt annyira boldog mint eddig. -Nincs férjem, se semmi ehhez hasonló. Egyedül leszek a kicsivel..- Nyeltem egy kicsit, de azért arcomon még ott volt a mosoly, habár ezt most már lehetett hasonlítani egy erőltetetthez, mint egy őszintéhez. -Igen Ő lesz az első.- Billentettem egy kicsit oldalra fejemet. Eléggé kíváncsinak tűnt, és sokat is kérdezett ehhez híven, csak tudnám miért. Nem sűrűn jönnek oda hozzám az embereket, hogy a gyerekről kérdezzenek. De minek is gondolkozok ilyeneken? Talán csak tényleg kíváncsi, mert ezelőtt még sosem találkoztam vele, és nem is cseng ismerősen a neve annyira.

Szorgalmasan figyeltem a szemeit, és próbáltam kiszűrni valamit. Talán nem lett volna jó éppen az utca közepén szuggerálnom az agyát. Akkor mindenféle kedveskedés, és egyéb nélkül tudnám, hogy vajon van-e köze annak a gyereknek az én fiamhoz, mert ha igen... nagymama leszek? Kissé szokatlan ez, mert egyik gyerekem se adta még erre a fejét soha. De hogyan is adták volna? Mindannyiuk több, mint ezer éves, és ők a hú, de nagy vámpírok, akik elpusztíthatatlanok és szelídíthetetlenek.
- Óh, ez sajnálatos hír. - mondtam, átvéve valami csalódott hangot, amikor azt mondta, hogy nincs férjnél, és egyedül fog élni ezzel a gyerekkel. Hát... egyre erősebb a gyanúm, hogy nem én vagyok megbolondulva, és a rengeteg koporsóban töltött idő nem vette el az eszemet. - És... egy baleset eredménye lett a kisbaba, vagy az utóbbi időben döntöttek úgy a barátjával, hogy szakítanak? - Igen, talán kíváncsi voltam, de... amit tudnom kell, azt tudnom kell. Mert ő valamiért nem tudott Kolról... de akkor miért érzem én ezt ezzel a gyerekkel kapcsolatban?

Válaszoltam kérdéseire mert miért ne tettem volna? Nem kérdezett semmi olyat amit ne mondanék el bármelyik embernek. Amit nem akarok elmondani azt úgysem fogom neki elmondani. Nem vagyok kötelező válaszolni neki. -Megleszek én egyedül is..- Sóhajtottam fel halkan, és egy mosolyt erőltettem arcomra. Úgy érzem, hogy ez nem egy lehetetlen feladat, hogy ne tudjam egyedül megcsinálni. Ő csak egy kisbaba lesz, akiről egyedül is tudok gondoskodni, nem kell hozzá más.
-Hát igen valami olyasmi. Egy baleset.. De nekem viszont jó baleset, habár egyedül fogom felnevelni.- Vettem egy mély levegőt, hasamra csúsztatva a kezemet. Éreztem ahogy mozog odabent. Mióta kint vagyok, folyamatosan csak mozgolódik odabent. Van olyan, hogy alig mozdul, most meg. -Képzelje, kislány lesz!- Néztem Estherre elmosolyodva. Habár ezt meg se kérdezte tőlem, csak úgy valahogy el kellett mondanom valakinek. Úgysem volt kinek elmondanom! Egy idegennek mondtam el, de legalább így tudja valaki.

- Valóban? - szélesedett ki a mosolyom, mikor azt mondta, hogy kislánya lesz. - Szívből gratulálok! - mondtam őszintén. hiszen magam is tudtam, mennyire szép egy gyermekáldás. Nekem hétszer volt benne részem, és mindig örömmel fogadtuk. Bár... talán Klaus volt az, akinek az érkezése a legtöbb félelemmel töltött el. Hiszen nem Mikael fia volt, és én ezt tudtam...
- Mondja csak Liz... tudja, hamarosan szervezek egy bált a városban a családom villájában. De pocsék ízlésem van - mondtam, kissé zavart mosolygással. - Lenne kedve velem jönni a bevásárló központba, kiválasztani a terítéket, a díszítést, és egyebeket? - kérdeztem tőle, hiszen valakinek a tanácsára szükségem lesz. Klaust nem érdekli az egész, csak legyen ott egy nő, aki hasonlít az egykori szerelmére. A többi őt már nem érdekli.

-Köszönöm! Még én is csak most tudtam meg az orvostól.- Mosolyogtam egy kis boldogsággal a hangomban. Én örültem ennek a babának. Mondjuk mindenki szokott örülni egy gyereknek. Egyedül leszek, de ettől függetlenül én mindent megfogok neki adni amit csak tudok legyen szó bármiről.
-Egy bált? Még nem hallottam róla, de mindig is szerettem az ilyen bálokat.- Mondtam egy kis lelkesedéssel a hangomban, mosolyogva. Mindig is szerettem ilyen bálokra elmenni. Már voltam itt Mystic Falls-ba egy bálon, habár arról igen csak halvány emlékeim vannak. Talán ennyire feledékeny lettem, mióta terhes vagyok? -Persze van kedvem! Úgyis van ott dolgom, és akkor ha már ott vagyok akkor tudok segíteni.- Mosolyogtam halványan.

Láttam rajta a lelkesedést, és ennél több nekem se kellett, hogy úgy tudjak mosolyogni mint ő. Hát... a terhesség ezt műveli a nőkkel, legalábbis ezt mondják. Vagy megbolondítja őket, vagy teljesen boldogok lesznek tőle... bár ezt már én is átéltem.
- Örömömre szolgál. - mosolyogtam rá, és hátat fordítottam, hogy mellé álljak, és így indultunk el.

(Bevásárlóközpont)

/Gilbert-ház/
Az utcákon kötöttem ki. A hajnal közeledtével a legtöbben még aludtak, munkába sem indultak. Csak most néztem meg, mennyit változtam. Tökéletesen láttam a sötétben, és még a távoli bokrok rózsaillatát is kiszagolhattam. Na meg valami egészen mást... Egy isteni illatot.

Nem sokáig teketóriáztam, és az illat forrása felé indultam. Isteni volt... Sőt, még annál is jobb! Olyan vágy támadt bennem, ami eddig még soha, semmi iránt. Nem tudtam hová tenni, mert nem egy tárgy után, és nem is egy férfi iránt vágyakoztam. Maga a vér volt a célpontom. Azt hiszem, hozzá kell szoknom ehhez a dologhoz, és kifejezetten tetszik a dolog. Hamarosan meg is pillantottam egy lángvörös üstököt, és nem törődve, hogy talán én járhatom meg, rávetettem magam. A fogaim élesen belevájtak a nyakába, és amint a meleg vére az én torkomba került, a bennem élő vadállat örömtáncot szeretett volna járni. Ó, igen... ez mennyei.

Éreztem, ahogy le akar lökni magáról, és hallottam, ahogy rám rivall, de nem hallgattam rá. Ugyan minek? Most már hatalmam van. Az emberek pedig... nem lennének többek a kajánál? DE! Én is az voltam, és... és tudom, milyen, ha isznak belőlem. Bár csak egyszer volt részem benne, a saját kérésemre, fájdalmas volt. De ez a lány... olyan finom íze van! Mennyei, akár a csokifagyi vagy a csokiskekszes. És... nem voltam képes elengedni. Nem voltam önmagam. Aztán valahogy csak elszakadtam tőle. Nem akartam megölni. Önző módon arra gondoltam, hogy talán máskor is felkereshetném.