- Igen, új vagyok... De azért így is elég éhes - jegyzetem meg, a körmeimet piszkálgatva. Vajon mostantól mindig így lesz? Örökké a vér fog irányítani, vagy csak a nagyon vonzó illatú emberektől fogok teljesen bekattanni, mint például ez a lány? - Mondanám, hogy sajnálom, de... de olyan jó ízed volt! - jegyeztem még meg.

A mohóságából éreztem, hogy még újszülött vámpír. És ez most nem is tudom, meg kell-e rémítsen, vagy nem. Nem akartam még meghalni, de vajon mit cselekedhetnék? Szaladjak? Utolér. Akkor.. beszélgessek vele? Csak idő kérdése, és újra megharap.
- Tudom. Mindenki ezt mondja. - köszörültem meg a torkomat nagy nehezen végül. Talán próbálkozzunk a beszélgetéssel. Nem tűnt rossznak, sőt! Csak az éhség.. az éhség nagy úr!

/ Ősök villája - Bálterem / - Steven Hyde /

Tudom, talán felelőtlenség. De most mi van, egy rendesnek látszó, jóképű fazon, még ha nem is ismerem... Na jó, tényleg nem a legjobb ötlet épp a sötét utcákon sétálgatni... De meg tudom védeni magam, nem?

Kisétáltunk a már tök üres bálhelyszínről, és belevetettük magunkat az utca sötétségében.
- Na és, hogyhogy egyedül? - kérdeztem mosolyogva.

Zsebre vágtam a kezemet, és így sétáltam mellette. Nem volt ellene semmi fegyverem, hogy is lett volna? Nem ismerem, most láttam életemben először. Ami nem is lehet baj. Újabb arcokat megismerni.. hát ez volt a célom!

- Még nemigem volt alkalmam ismerkedni errefelé. Néhány hete jöttem a városba, és eddig csak a kórházban tevékenykedtem. Orvos vagyok. - tettem hozzá vigyorogva, mielőtt félreértette volna. - És a te partnered? Miért hagyott egyedül?

- Ó, hát akkor üdvözöllek köreinkben! - mosolyogtam - Amúgy, Peiper vagyok. - kuncogtam, hogy még be sem mutatkoztunk.
Majd a kórházat említette. Orvos? Ez komoly? Hát kifogtam... De nem is vészes. Sőt! Lehet, hogy megtaláltam a világ egyetlen jófej orvosát?
- Orvos? Hű, hátakkor, először is, elismerésem, másodszor, be kell vallanom, nem szeretem az orvosokat. - vallottam be nevetve. Tűnt nekem olyan jófejnek, hogy veszi a poént.

- Az én partnerem? Öm, láttad azt a verekedést a parkett szélén? - néztem rá - Képzeld, mellékszereplője voltam! - bólogattam, mintha elismerést várnék - A partnerem volt az erősebb fél. - mosolyogtam.

Harmony
- Komolyan? - vontam fel a szemöldökömet. Igazából... elég nehéz volt a helyzetem. Lövésem sincs arról, mit hogyan csináljak. Oké, hogy Klaustól érdeklődtem erről-arról, de ez nem ugyanaz, mintha tényleg tudnám. - Sajnálom. Legközelebb... szóval legközelebb nem fogok megtámadni senkit sem a nyílt utcán. Lebukásveszély, nem igaz? - nevettem fel. Tényleg hülyeség volt. Legalább valami sikátorba becsalhattam volna. - Mitől van ilyen ellenállhatatlan ízed? - kérdeztem.

- Igen, de ez az utca elég sötét ahhoz, hogy a normális emberek ne jöjjenek be ide. Választhattam volna jobb helyszínt is a hazafelémenéshez. - sóhajtottam egy aprót, így mértem végig Őt újra.
- Tündér vagyok. - adtam választ a kérdésére. - A tündéreknek édesebb a vére, mint a többi lénynek. Olyan az ízem, mint a hasonmásé. Vagyis... van annyira finom. - válaszoltam.

Steven Hyde

Szerencsére tényleg vette a poént, ahogy gondoltam,
- Ömm, túl sokat jártam már kórházban, hogy szeressem Őket. - vallottam be - Asztmás vagyok, úgyhogy gyakran járok felétek. - kuncogtam el, bár egyáltalán nem volt vicces.

- Igen, a baba apja volt az én partnerem a bálon. De nyugi, csak barátok vagyunk Kollal. - mosolyogtam - De Ők viszont összevesztek, de úgy hiszem, ezen a bál sokat segített. - bólogattam boldogan. Persze, nem vallhattam be mindent, hogy Liznek elvették az emlékeit, meg ilyenek. Majd mondatán elnevettem magam. - Igen, minden esetre szerencse volt, hogy Te ott voltál.

Harmony
- A hasonmásé? - kaptam fel a fejemet. Azt hiszem, egy kicsit talán el is sápadtam, de nem voltam biztos benne, Mindenesetre, ez csak egyet jelenthetett.. hogy talán Elena közelébe sem kéne mennem. Vagy igen? Elvégre egyedül ő engedhetne be a lakásomba... a hajnal meg közeleg, ha meg nem akarom kipróbálni, igazak-e a babonák, akkor kénytelen leszek bemenni mondjuk a hotelbe, vagy iszogatni egy kicsit a Grillben.

Peiper A. Miller

- Asztmás? - kérdeztem vissza. Egy olyan betegség, ami ránézésre nem állapítható meg. Érthető hát, hogy nem kedvel minket, mert ilyesmivel tényleg gyakorta kell kórházba járni. De addig is vagyunk szerencsések, míg így teszünk. - De jobb is, ha midnig ellenőriznek. Csúnya betegség. - sóhajtottam hatalmasat, és elvigyorodtam.

- Miért lennék nyugtalan? Csak most ismertelek meg, kislány. - kacsintottam rá pimaszkásan. - Emelték a bál fényét, az biztos. Méghozzá úgy, hogy maga a bál egyik házigazdája volt a bunyó egyik okozója, és játékosa. Szép volt, az biztos. - vontam egyet a vállamon nevetve. - Ugye neked nem esett bajod? - kérdeztem végül ezt kedvesen.

Jennának

Nagyon hálás lennék, ha egyszer belefutnék valakibe, aki NEM ismeri a hasonmást. Mert aki ismeri, természetesen Ő a kedvenc.. és velünk, többi nővel mi lesz ilyenkor? Na jó, ezen ne gondolkodjunk. NIncs mit gyűlölni Elenában. Csak azt gyűlölöm, amiért Ő gyűlöl engem. Egyáltalán miért? Egy régi románcért? De hát Damon és köztem már nincs is semmi.
- Talán.. ismered a hasonmást?

Steven Hyde

- Hát igen, bár szerencsémre az elmúlt egy évben sikerült elkerülnöm a kezeléseket. Nem írattam be magamat a kórházba. - jegyeztem meg, de nem akartam a saját hülyeségeimmel traktálni Őt.

- Csak arra értettem, hogy nem én túrtam szét a családi idill hangulatot! - kuncogtam. De tényleg, nem akartam, hogy azt higgye, hogy miattam mentek szét.

- Igen, eléggé érdekes közbejátszás volt. Nem, nem esett bajom. - mosolyogtam. Kedves volt Tőle, meglepő kérdés volt. - Én csak közöttük álltam, védve Őket, bár nem nagyon jutottam sokra. Mind a ketten a barátaim, de ilyen esetekben tudom, hogy nem állhatok közéjük. - magyaráztam.

Eléggé felszaladt a szemöldököm a homlokomra, mikor a kezeléseit említette. - Hé, kislány! Az ilyesmit nem szabad! - ráztam a fejemet mint egy szigorú bátyj, vagy barát. Senki nem tudhatja, milyen következényekkel járhat ez, és hát... én amúgy is empatikus ember lévén tudtam félteni bárkit, aki kiérdemelte ezt.

- Bizonyára nehezen láttad őket így. Összeugorva. - köszörültem meg végül zavartan a torkomat az előbbi kérdés után. Furcsa volt, hogy aggódom miatta. De az előbb emlegetett empátia... ez lesz a vesztem, bármibe lefogadom. - Mondd, van kedved meginni valami forrót? Kezd hűvös lenni az idő. - ajánlottam fel.

- Nyugi, az óta bajom sem nagyon volt. - mosolyogtam - Amíg nincs szükség rá, addig miért menjek? - vontam vállat - Ha a gyógyszereim nélkül is kihúzom, akkor felesleges mennem. - most gondoltam csak végig, hogy tényleg egy éve nem voltam orvosnál. Ebből tizenegy hónapja nincs gyógyszerem, és négy hónapot a drogokkal húztam ki... Még mindig jobb, mint beiratni magamat a kórházba...!

- Igen, nem volt könnyű. - bólogattam - Főleg, hogy utána kit ápolgassak, ha arra kerül a sor. - sóhajtottam. Bár Kol gyorsan gyógyul, szívesen lettem volna még vele. De neki már ott van Liz... Warren pedig... Ő sérülten kullogott haza....

- Persze! - mosolyogtam rá. Ja, én is itt báli ruhában, az éjszaka közepén fagyoskodom. Eddig fel sem tűnt a hideg...!

Messziről érkeztem, és jó ideje utaztam már, mire elértem idáig. Mystic Falls. Egyes forrásaim szerint a bátyus itt tanyázik. Ki tudja, hogy mit rejteget még ez a hely? Eléggé érdekesen csengett a megnevezése. De ami idevonzott, ettől függetlenül is: Warren. A drága fivérem. Mennyire fog örülni nekem, istenem!

Megálltam egy utcasarkon, és próbáltam tájékozódni, de nem volt egyszerű feladat ez ebben az idegen közegben. Idő kell, hogy hozzászokjam.

(Hotel)

A hotelből egyenesen sétálni indultam, hogy kiszellőztessem picit a fejemet. Nem mintha olyan sokáig tartózkodtam volna a szobámban, de én nem szeretek huzamosabb ideig egy helyben maradni. Ez már régóta igy van.
Épp jártam az utcákat, zsebre dugott kézzel, már-már azt hittem egy lélek sem jár errefele, mikor hirtelen megpillantottam egy igen jóképű férfit. Pont szembe jött velem, ami plusz pont. Elmosolyodtam, a hús-vér ember láttán mert úgy tünt eléggé el van vesztődve. Talán eltévedett? Az út sarkán? Vagy egy újonc? Lassan közeledni kezdtem felé, majd pár méterrel előtte megszólitottam.
- Nocsak, csak nem eltévedtünk? - húzódott pimasz mosoly az arcomra.

Egy hang. Ez billentett ki a gondolatok közül. Méghozzá egy nő hangja. Nem is én lennék, ha nem nővel találkoznék először. Bár kissé nehézkés ez már az én koromban. A nők szeretetre vágynak, én meg éppen ellenkezőleg. Csak egy kis kalandra. A szeretet egyszerűen nem megy, ésaki ezt nem fogja fel, hát rendkívül tudom sajnálni. De ennek is megvan az oka.
- Mi közöd hozzá, szépségem? - fordultam Felé érdeklődve. Csinos alak, elbűvölő arc, szép szemek. A pimasz mosolyt ki ne felejtsem a felsorolásból. Úgy egészében egészen gyönyörű nő állt a közelemben. Felavathatnám itt az első éjszakámat vele.

Amint megszólalt, sikerült rögtön eltüntetnie a mosolyt az arcomról. Hát, nem valami kedves fazonba botlottam bele, az biztos.
- Nagyon felvágták a nyelvedet - mondtam a tőlem telhető legnagyobb közönnyel. - Látom te is hiányoztál, mikor a jómodort osztották - sóhajtottam szemforgatva. - Hát úgy tűnik rám vár a feladat, hogy ezt megtegyem - motyogtam halkan, majd hirtelen elé suhantam. - Légy kicsit kedvesebb, ha nővel beszélsz - igéztem meg, közben abban reménykedve, hogy nem iszik verbénát. Úgy tűnt sikerrel jártam, mivel üveges tekintettel nézett vissza rám.
- Most pedig, kezdjük elölről - mondtam, közben megemelve a kezem. - Lucy vagyok - erőltettem mosolyt az arcomra.

Peiper

- Nem igazán díjazom ezt az életfelfogásodat. - sóhajtottam jó nagyot, közben bólogatva. Persze mindenkinek más a célja, dehát.. nem lehet mindenki ilyen, és ezzel ennyi. Ő így szeret élni, én nem változtathatom meg. Csak aggódom, ami általában minden normális emberrel kapcsolatban felébred bennem két pillanat után.

- Menjünk, igyunk meg valamit. A kávézóban. Valami jó meleget. - kacsintottam rá.

/ Kávézó - Főtér /

Harmony
- Elena az unokahúgom - magyaráztam. Őt... őt nem bánthatom. Cirka egy napja vagyok vámpír, és kifejezetten tetszik a dolog, hogy nincs felelősség, de Elena... ő más. Ő a családom, akárcsak Jeremy. - Azt hiszem, most megyek. Nem tartalak fel tovább - magyaráztam, és elindultam valamerre, ahol kihúzhatnám a nap további részét. Vagyis... elsuhantam. Furcsa, hogy amikor futni akarok, a lábaim olyan sebesen járnak, mintha nem is hozzám, hanem egy gepárdnál is gyorsabb élőlényhez tartoznának. Vajon az úszás is gyorsabb lenne?
/valahol/

Eleinte arra gondoltam, hogy simán kinevetem. Még hogy én, meg a nők iránti tisztelet, szeretet, és jómodor? Valamikor biztos itt voltak bennem de azóta pár eltelt jó pár zötykölődős év. És még egy liba próbál engem egzecíroztatni! Hová süllyedünk még el?

- Még mindig nincs beleszólásod, hogy mit mondok, teszek! - néztem rá hidegen és ridegen, de változni látszott a felosztás. A fejemben valami átbillent mikor a szempárba meredtem. És változott a véleményem. Egyik pillanatról a másikra. Ott legbelül viszont megszólalt a vészjelző.

- Üdv. Severus. - nyújtottam felé a kezemet ezúttal már udvariasan. - Új vagyok a városban. Épp a hotelba való költözést fontolgatok. - vettem fel a csevegés vonalát valamivel.

- Igy már sokkal jobb - mosolyogtam ravaszul, miközben kezet fogtunk.
- Örülök a találkozásnak, Severus! - folytattam, én is udvariasabban. Már olyan rég igéztem meg valaki olyat akit ne akarnék a következő néhány percben megölni, hogy az első pár másodpercben kételkedtem a sikerben. De aztán mégis sikerült.
- És mi szél hozott Mystic Fallsban? - kérdeztem kiváncsian. Vajon mi történhetett vele, hogy ennyire ellenszenvesen viselkedett? Rossz gyerekkor? Tippeltem, de nem mertem még előhuzakodni vele. Időnk mint a tenger, jutott eszembe.

Nagyot sóhajtottam, és elgondolkodtam. Nem akarok én az orrára kötni az égvilágon semmit, mégis az előbb valami pártfordulás történt és nem tudom elküldeni a fenébe. Marad a kedves verzió, még ha nem is fűllik hozzá a fogam. - A testvéremet keresem a városban. Az ikertestvéremet. - tettem hozzá az apró szót, de ezt már nem tudtam gyűlölet nélkül megtenni. Warren felé van mit törlesztenem. Ki tudja? Talán az éppen aktuális barátnőjével fogom kezdeni. Nem igazán vonnám magamat felelősségre, ha a lány könnyen bedől valakinek.

- És te? Mit keresel itt?