- Hm, roppant érdekes információk. Nem is tudom őket mire vélni - sóhajtottam fel. Nem igazán érdekelt, hogy... Erin él-e vagy sem. Ahogy a hétköznapokban nem is igazán érdekelt a fiam szerelmi élete. Már nem kellett elfogadnom azt a lányt, de... oké, azt be kell vallanom, hogy kezdtem megkedvelni.
Felvontam a szemöldökömet. - Oliver Lambrick nem lehet probléma - legyintettem. - Őt már kiiktattad egyszer, ha eljön az ideje, meg tudod tenni még egyszer - sóhajtottam fel. -De momentán még abban látom a problémát, hogy... még mindig döbbenetes, mennyire nem tudod, hogy mit akarsz, Nik - néztem mélyen a szemeibe. Persze, hogy a nő ügyleteire gondoltam.

- Kol olyan, mint egy hisztis kölyök. Ennélfogva kiszámíthatatlan - jegyeztem meg, majd az Erint érintő témára megvontam a vállam.
- Nem sokat. Annyit, hogy Erin valójában él, és Christopher magával cipelte. Azt mondta, jobb ha nem megyünk utána, mert akkor tényleg megöli. Boszorkányt kerestünk volna a Grillben, aki a segítségünkre lehet, de nem találtunk. Tatia pedig nem engedte, hogy kockáztassuk Erin életét valami kétségbeesett lépéssel. És mindennek a tetejébe a városban van egy régi, kedves vendég - fújtam megvetően. - Oliver Lambrick visszatért a halálból.

- Nem vagyok arra kíváncsi, hogy hogyan gondoltad ezt, Klaus - utaltam arra, hogy nincs gyomrom azt hallgatni, miféle dolgokat csináltak volna itt Tatiával. Az anyja voltam, nem a barátja, aki kíváncsi az ilyesmikre.
- Nos... - néztem kifelé az ablakon, megrázva a fejemet.- Kolnak nem lenne bátorsága hozzá, ezt magad is tudod. És... ami azt illeti, kíváncsi lennék, hogy megtudtatok-e valamit Erin haláláról. Vagy sem - ültem le a kanapéra kíváncsian.

Nem sokáig ihattam, és merenghettem, hamarosan kopogás riasztott fel. Még ki sem szólhattam, hogy szabad, az ajtó feltárult, és anyám sétált be a szobába.
- Fáradj be - mormogtam, majd felültem, és letettem az üveget.
- Én sem úgy terveztem, hogy Tatia nélkül térek vissza. Bár ezt kissé másképpen gondoltam, mint te - jegyeztem meg. - Az viszont tény, hogy az elmúlt másfél órában nagyon sok minden megváltozott - sóhajtottam, majd anyám felé fordultam.
- Kol nem bántott többet, ugye? - kérdeztem.

(dolgozószoba)

Felsétáltam a lépcsőkön, közben jártatva az agyamat, hogy mit is kellene mondanom most Klausnak. Az imént szépen összezörrentünk. Vagyis... a távozása előtt, mielőtt elmentek volna Tatiával. Nem is tudom, nem is merek belegondolni, hogy mi történhetett.
- Klaus? - kérdeztem, és bekopogtam, de nem vártam, már nyitottam is az ajtót, hogy szembetaláljam magam Klaus ágyon heverő alakjával. - Nos, meglep, hogy Tatia nélkül tértél vissza. Szinte biztosra vettem, hogy ez a másfél óra körülbelül minden nemrégiben történő eseményt megváltoztatott.

(dolgozószoba)

Felsiettem a lépcsőn, és mielőtt bedőltem az ágyamba, felmarkoltam egy kis üveg whiskyt. Nem akartam Tatiára gondolni, és ennek nem volt más módja. Hiába kapcsoltam ki az érzelmeket, hiába nem vettem róluk tudomást... ez volt az az egyetlen érzés, amit képtelen voltam kiirtani magamból. Tatia, és amit iránta éreztem. És a keserű érzés, hogy újra becsapott, és játszott velem.

- Tudom, mire gondolsz - mondtam, elkapva Tatia pillantását. - De mint nyilvánvalóvá tettem, anyámat nem akarom ebbe belevonni. Marad a Grill - álltam talpra, és közben gúnyos pillantást vetettem Tatiára. - Persze, te meg Erin maga a szeretet voltatok - ciccegtem. - Békés, boldog családi életet életetek, mi? Ne röhögtess - morogtam. - De mindegy, hagyjuk most ezt. Induljunk. Még mielőtt ez a mocsadék tényleg lelépne a városból - nyitottam ki az ajtót Tatiának.

(Grill)

- Kedvességed határtalan. - Fintorogtam gúnyosan, de nem is méltattam többre a szavait. Még hogy megismertet egy ilyen karóval... hát nem ismer még engem? Ilyenektől még megrezzenni sem szoktam.
Végül félretettem az előbbi gúnyt és elismerően bólintottam. - Akkor menjünk a Grillbe, ott hátha találunk valami nyomot. Bár ajánlanám az anyádat, mint boszorkányt, de mivel nem akarod belevonni a tervbe... - Meghúztam a vállamat, a telefont pedig a zsebembe mélyesztettem, de egy pillanatra megállt a kezem a levegőben a szavait hallva. Utáltam a lányomat... ezt most még hallani is borzasztó volt.
Sóhajtottam egyet. - Én soha nem utáltam a lányomat. - Vallottam be nagyot nyelve. - Csak egyszer... akkor is csak egy rövid időre... - Hogy leesik-e neki, hogy miért, az már az ő dolga, bár szerintem nagyon is nyilvánvaló volt.
Megköszörültem a torkomat és Klausra pillantottam. - Mehetünk?

- Ha kéred, téged is szívesen megismertetlek egy ilyen tőrrel - fintorogtam gúnyosan, majd lerogytam a fotelba, és megtámasztottam az állam a kezemen.
- Nos, egyet nyomot tudok. Keressünk boszorkányokat. Erős boszorkányokat, akik képesek ilyen karókat bűvölni. Nyilván egy piti, kezdő boszorkány nem ért hozzá - vontam vállat. - Egy-kettőről tudok a városban, de ez nem jelenti azt, hogy ne lennének titokban még néhányan. Ha kérdezősködni akarunk, akkor pedig él az előbbi javaslatom. Irány a Grill - tártam szét a kezem. - Mellesleg, örülök, persze hogy örülök. Bár nem értem, részedről mi ez a hatalmas aggodalom. Utáltad a lányodat.

Én már magamban annyira örültem, hogy arra nem volt kifejezés, így nem is érdekelt, hogy Klaus mindössze a szemöldökét ráncolgatta. Járkálni kezdtem a szobában és gondolkoztam.
- Hagyjuk már a te fajta tőrjeidet. - Legyintettem kissé felpörögve. Mi történt velem? Mintha tényleg megőrültem volna. - Ez kicsivel másabb. Nekem is van egy ilyen karóm, ez pedig valószínűleg ugyanolyan lehet. Nem nagy cucc ilyet csináltatni, egy normális és erős boszorkány képes rá. - Motyogtam, aztán Klaus felé fordultam. - Hát nem érted? Erin életben van! Christopher nem tudta véglegesen megölni őt, mert szereti.. ezért csak elvitte magával a fene tudja hova, de... él! - Mosolyodtam el halványan. Ennek a hírnek tényleg örültem, ugyanis több, mint a semmi. Ettől függetlenül ha a kezeim közé kerül, akkor tuti megbűnhődik ez a patkány.
- Ha van valami ötleted, hogy hol keressük, akkor én vevő vagyok rá. De legalább örülhetnél egy kicsit. - Jegyeztem meg.

Épp egy jól sikerült, gúnyos választ fogalmazgattam Tatiának, de a telefonja megakadályozott benne, hogy ezt ki is mondjam. Helyette elbűvölten, hitetlenkedve hallgattam a hangüzenetet.
- Ezt nem értem - mondtam a végén kissé bambán, bár a "hibridfajzat" elnevezés hallatán ökölbe szorult a kezem. - Erin ezek szerint nem halott? - ráncoltam a szemöldökömet. - Miféle karó az, ami nem öl meg egy vámpírt, ha szívbe szúrják? Erin nem első.... egy sima karó őt megölné - gondolkodtam. - A tőrök nem megbűvöltek egyébként, csak... hogy is fogalmazzak... speciálisak. De akkor most hányadán állunk? Nem fogjuk megkeresni ezt a mocskot?

- Nos a felek tekintetében azt hiszem, hogy jogosan lehetünk bizalmatlanok egymással szemben. - Vetettem oda én is gúnyosan, mert magamból kiindulva Klaus helyében száz százalék, hogy három tizedmásodperc alatt megölném azt, aki megölte a szerelmemet... ehhez kétség sem férhet.
Éppen támogatni akartam az ötletét, amikor a zsebemben megszólalt a telefonom. A eszeveszett csipogásba belesajdult a fülem, de amikor láttam, hogy kaptam egy hangüzenetet, méghozzá Christophertől... akkor rögtön nem érdekelt semmi más. - Ennek a mocsadéknak még volt bőr a képén üzenetet hagyni... - Pillantottam Klausra, aztán megnyomtam a gombot, hogy az üzenet lejátszásra kerüljön.

Nos, drága Tatia. Minden bizonnyal már értesültél lányod keserű sorsáról. Hidd el, szívből sajnállak, mint anyát. De meg kellett tennem. De valamit jobb, ha tudsz, kedvesem. NE... ismétlem, NE keressetek engem. Egyrészről nem fogtok megtalálni, másrészről bármi bosszú esetén esküszöm, hogy garantálom azt, hogy ne lásd többé a lányodat. Jól hallottad. Még van esély arra, hogy lásd. De ha engem megöltök, már ez az apró esély is elszáll. Szóval csak nyugalom, kedveseim. Elintéztem mindent. Ő most velem van, de azt sajnos nem mondhatom el, mi hol vagyunk. Add át üdvözletem annak a félresikerült hibridfajzatnak.

Elhűlve szorongattam a telefont a kezemben és beletellett egy kis időbe, mire felfogtam a dolog lényegét. Elmentek innen, de... Erin nem halt meg véglegesen? Ez mégis...hogy a fenébe történhetett?
- Azt hiszem, hogy semmi értelme nem lenne a Grillbe menni. - Motyogtam Klausra nézve, ám aztán eszembe jutott valami. Te jó ég, hát persze! Ha még láthatom életben Erint, annak csak egy módja van..! - A karó! - Pattantam fel a kanapéról, mint valami őrült. - A karó az egésznek a lényege. Megvolt bűvölve, mint azok a tőrök, amiket te szoktál a testvéreid szívébe szurkálni. - Ilyen komolyan nincsen! Már csak azt kellene megtudni, hogy hol vannak... akkor már sínen lennénk.

- Nincs is szebb az olyan szövetségnél, ahol a felek nem bíznak egymásban - jegyeztem meg gúnyosan Tatia utolsó mondatára. - De ne aggódj. Már csak azért sem, mert valószínűleg szükségem lesz rád, hogy megtudjam, ki Christopher. Magam nem találkoztam még vele, legalábbis nem emlékszem rá - próbáltam az agyam erőltetni. - Javasolnám, hogy talán nézzünk el a Grillbe, vagy hasonló helyekre. Talán felbukkan valahol, vagy igézéssel kiszedhetünk némi információt. Az ilyen helyeken a falnak is füle van.

- Mégis miért lenne több egy egyszerű szövetségnél? - Kérdeztem felhúzott szemöldökkel, aztán elsétáltam előle, hogy újra a kezembe vegyem az italomat. Le kellett győznöm az iráta felhalmozódott gyűlöletemet, hogy azt arra a célra vetítsem ki, amiért összefogtunk. Hát nincs nekem elég bajom enélkül is?
- Ne aggódj, majd én átvállalom a taktikus szerepét. Ezer év alatt belejöttem. - Lehuppantam a kanapéra és a térdeimre könyököltem. Gyengepontok...ebben általában jó vagyok. - Christophernek egyetlen gyengepontja volt, de az szinte minden vámpírra igaz: a szerelem. Az Erin iránt érzett szerelme tette sebezhetővé, mivel.. láttam a szemeiben, hogy igazán szereti őt. Ezért nem értem, hogy mégis miért ölte meg. - Fújtam egy nagyot. - Ha életben lenne még a lányuk, akkor talán még ő lenne az, akiért bármit megtenne. De erről is lekéstünk jó pár évszázaddal. - Összeszorítottam az ajkaimat. Arra azért kíváncsi voltam, hogy még egyáltalán a városban van-e. Mert ha mindent előre kigondolt, akkor valószínűleg lelépett innen, hogy ne kelljen szembenéznie a lehetséges bosszúállókkal.
- Van egy feltételem. - Pillantottam Klausra, amikor eszembe jutott valami. - Nincsenek külön utak, értetted? Ha megtalálod Christophert, akkor mindenféleképpen szólnod kell nekem. - Ez több okból is fontos volt, de... ez lényegtelen.

- Lehet, hogy unalmas, de jobb azért ezt mindig, újra és újra nyilvánvalóvá tenni - mormogtam, majd ránéztem Tatia kinyújtott kezére.
- Helyes - válaszoltam fagyosan. - Ez csak egy szövetség, semmi több. És van egy kikötésem. Anyámnak nem beszélhetsz róla. Mint láthatod, elég nehezen tolerálja a dolgot, hogy nem ő irányít - tettem hozzá. - Nos, te tudsz legtöbbet Christopherről. Beszélj róla. Mik a gyenge pontjai? - öntöttem újabb italt. - Bár én nem a taktikus vagyok. Ha megmutatod ki az, elkapom, elvisszük valahová. Egy kietlen helyre, ahol néhány napig eljátszhatunk vele, mielőtt karót nyomunk a szívébe. De persze azt is csak lassan. Centiről centire.

Fújtam egye és megforgattam a szemeimet, Teljesen kész voltam ettől a dumától, már ott tartottam, hogy nekimegyek és kilököm az ablakon, ha nem hagyja abba. De igaza volt... össze kell fognunk, ha meg akarjuk bosszulni Erin halálát.
- Igen, te vagy a hibrid és a legerősebb a világos, csak ez egy kicsit már unalmas... tisztában vagyok vele, nem kell folyton elismételgetned, oké? - Kérleltem gúnyolódva, de aztán letettem a poharamat az egyik asztalra és odasétáltam elé, hogy a szemeibe nézzek és komoly hangom szólaljak meg.
- Nincsenek érzéseim. - Kötöttem ki rögtön. - Amit most érzek, az csak düh és bosszúvágy. Erina a lányom, te pedig szereted őt.... bosszút kell állnunk. - Bólintottam a saját kijelentésemre. - Egyszer azt mondtad, hogyha mi ketten összefogunk, akkor bármit elérhetünk. - A kezemet nyújtottam felé, mintegy egyezség gyanánt, hogy elkapjuk azt a patkányt. Mert én addig nem fogok nyugodni, míg előttem nem fog állni és el nem intézem. - Te, a nagy, rossz farkas és én, a pszichopata, aljas ribanc. Külön-külön eléggé erősek, de együtt... legyőzhetetlenek vagyunk.

- Régen én is csak egy parasztfiú voltam - jegyeztem meg. - Láthatod, ma már mivé váltam. Szóval.... bármilyen nagyfiú is legyen ez a Christopher, hozzám képest így is gyenge. A legerősebb én vagyok. Hibrid vagyok! - csattantam fel. - Tudom, mit gondolsz most rólam, de jelenleg legkevésbé sem érdekel. Ami érdekel az az, hogy hajlandó vagy-e félretenni az érzéseidet irántam, és szövetkezni velem, hogy megbosszuljuk Erint - dőltem neki az ablakpárkánynak.

Esther távozott, de nem tetszett ez nekem. Bár mit is vártam? Közöttük sem lesz sohasem béke.. csakúgy, mint ahogy Erin és köztem sem volt.
Keserűen felnevettem, amikor Klaus rám mordult. Tényleg azt hiszi, hogy ezzel meghat? Pont engem? Ugyan már. - Ha valaki, akkor én vagyok az, aki nem veszi be ezt a hatalmas hibrid viselkedést és dumát. Szóval te is jegyezd meg, hogy velem nem beszélhetsz így, világos? - Kérdeztem tőle ugyanolyan stílusban, mint ahogy ő szólt az előbb hozzám. Nem voltunk barátok, nem kellett udvariaskodnunk egymással. Vissza a kezdetekhez.
Bólintottam. - Igen, tudom, de bocsáss meg, hogy egyáltalán nem lepődtem meg azon, amit csináltál. A véleményem azt hiszem, hogy nyilvánvaló. - A kezeim közé fogtam az italt és rögtön belekortyoltam. Ez tökéletesen megfelelt pótcselekvésnek, mivel kellőképpen feszült voltam. Úgy éreztem, bármelyik pillanatban képes lennék felrobbanni. - Christopher pedig láthattad, hogy milyen, régen csak egy parasztfiú volt, mostanra viszont megérett arra, hogy ilyen dolgokat csinálhasson. Először azt hittem, hogy egy erkölcsös jófiúval lesz dolgom, de a horror-buli előtt kibújt a szög a zsákból. Csak meg kellett említenem, hogy te és Erin... - Inkább kortyoltam még egyet, csak azután folytattam ismét. - Nem hittem volna, hogy megöli őt.

Miután anyám távozta után bezáródott az ajtó, komor arccal fordultam Tatia felé.
- Most mondom el neked is utoljára, hogy ne utasítgass engem, és ne ossz parancsokat. Túl kicsi pont vagy te ehhez - morogtam mérgesen, és öntöttem egy újabb italt mindkettőnknek. - Tudod, mi történt Erin és köztem, vagy elmeséljem? Nyilván diadaltáncot jártál, ismerve téged. De ez most nem lényeg. Tudni akarok mindent Christopherről.

Nem is számítottam arra, hogy a keblére ölel, és megdícsér, amiért ilyesmit mondtam neki. De ez pont elegendő bizonyíték volt nekem ahhoz, hogy tudjam, amit sejtettem. Hogy... amit látunk, az csak a külső. A belső olyasvalamit takar, ami használható... ellene.
- Rendben, Nik. Megyek. De remélem, nem találjátok ki ketten, hogy hozzam vissza Tatia lányát. Nem fogok segíteni nektek - néztem felváltva rájuk, majd az ajtó felé indultam.

(Dolgozószoba)

Már éppen vissza akartam szólni Esthernek, hogyha most nem megyünk sehová, attól függetlenül ha rajtam múlik, akkor is megtalálom a szemetet, ha a pokol fenekén korcsolyázik és forralt bort kortyolgat. Aztán mégsem mondtam semmit, csak elismerően pillantottam rá, ahogy kiosztotta Klaust.
- Áucs.. ez még nekem is fájt. - Jegyeztem meg nem kicsit velősen, aztán mégis összerezzentem, amikor Klaus ordítani kezdett. Na most az idegállapotomnak tényleg nem volt szüksége egy családi drámára, főleg nem egy olyanra, ami Klaus és Esther között zajlik.
Klaus megragadta a csuklómat és csak most érzékeltem, hogy mekkora erő van benne. - Eressz el. - Sziszegtem neki. Ha azt akarja, hogy maradjak, akkor szebben is megkérhetett volna rá. - És ne beszélj így Estherrel. - Tettem még hozzá ezt is, mert úgy éreztem, hogy Esther nem érdemli meg ezt a hangnemet.

- NEKEM TE NE MONDD MEG, MIT ÉREZZEK! - üvöltöttem anyámra torkom szakadtából. - Nem vagyok az alárendelted, vagy a szolgád! - ordítoztam tovább, majd anyám előtt termettem.
- Takarodj! - fröcsögtem az arcába. - Tűnj el a szobámból, látni sem akarlak! Te nem! - ragadtam meg aztán Tatia csuklóját. - Te itt maradsz!

Megforgattam a szemeimet. Szörnyű, ami történt. De ezt a cívódást én már nem tudom ép ésszel elviselni. Szóval jobb lenne, ha végre befejeznék, míg én nem fejezem be ezt az egészet közöttük, abban viszont nem lesz köszönet.
- Elég legyen. Most mondom utoljára. Mindketten itt maradtok, és ezt nem ismétlem el - néztem mélyen Klaus szemeibe, hiszen momentán ő akart mindenáron elmenni. Talán Tatiának több esze van.
- Neked legyen teljesen mindegy, hogy mi történt. Ne feledd, érzéketlen vagy - vágtam vissza olyan szavakkal, amilyeneket... talán ő nem mondta ki, de ezt próbálta éreztetni velünk az imént. Hogy őt nem érdekli semmi és senki.

Összehúzott szemekkel figyeltem Esthert, ahogy az ajtóhoz sétál és csípőre tett kézzel figyelmeztetett bennünket, hogy nem mehetünk sehová. Most teljesen engedelmet parancsoló volt, ezen pedig meg is lepődtem. Ennek ellenére csak sóhajtottam egyet.
- Lehet, hogy Erint nem hozza vissza, de legalább elégtételt vehetnénk. - Néztem komolyan Estherre, de így is csak motyogni tudtam, viszont amint Klaus szavai megütötték a fülemet, rögtön eltátottam a számat. Egyedül megy és amint majd elintézte talán én is megkaphatom? Hát ez abszurdum! Erin az én lányom volt...
- Ha van egy kis esze, akkor már régen elhúzott innen, úgyhogy nem lesz könnyű dolog a megtalálása. Hidd el, Christopher nem egy hülyegyerek. Volt vele dolgom és igenis tudja, hogy mit kell tennie. - Néztem Klausra komolyan és engem is meglepett, hogy most türtőztettem magam és nem kezdtem el ordítani. pedig legszívesebben azt tettem volna.

- Nekem te ne parancsolgass anyám! - fortyantam fel. - Majd én eldöntöm, mit csináljak! Ne álljunk bosszút, mert attól Erin halott marad? Ugye ezt te sem gondolod komolyan, hogy majd futni hagyom azt a szemétládát? - kérdeztem, nagyon mérgesen, majd Tatia felé fordultam.
- Egyedül megyek. Elkapom azt a férget. De ha otthon talállak, ígérem elviszem hozzád, hogy te is leverhesd rajta a részed. Ha kedved tartja, akár a karót is te márthatod majd a szívébe.