- Egyetértek. Mindegy lenne, ha kertet gondozgatnának otthon, akkor legalább több hasznukat vennék. - Lemondó sóhajjal spékeltem meg a szavaimat. Amikor Mystic Fallsba jöttem, néhány "vadász" barátom megpróbált lebeszélni arról, hogy itt kezdjek vámpírvadászatba. Szerintük nagyon veszélyes. Könyörgöm, éppen ezért csinálom! Több, mint hét éve ennek hódolok és szerencsére apám hagyatékának a gyűrűm úgyis megvéd, amíg le nem veszem vagy le nem veszik rólam. Azt viszont nem hagyom.
Néhányat pislogtam, miközben elmesélte, miért jött ide. Hú, ezek tényleg konkrét célok, néhány helyen magával is ragadott a mondókája, olyannyira, hogy el is gondolkoztam ezeken a dolgokon. - Te egy vagy az Öt közül? - Húztam fel a szemöldökömet csodálkozva és elismerően. Az ötök testvérisége nem tinglitangli vadászokból áll össze, ezért mertem remélni, hogy végre egy normális vadásztárs ül velem szemben. - Na várj egy kicsit! - Mutattam fel a mutatóujjamat és kérdőn néztem rá. - Azt mondod, hogy van gyógyír a vámpírlétre? - Teljesen elképedtem, azt hittem, hogy rosszul hallok. Ez lehetetlen, még soha nem hallottam sem erről, sem arról a Silas-ról, akiről beszélt. Reméltem, hogy bővebben kifejti ezt nekem.

Nos, igen, gondoltam, hogy ezt a reakciót váltja ki belőle, hogy tulajdonképpen ugyanazzal foglalkozunk, de azért látszott rajta, hogy számított rá.
-Az ilyen úgynevezett vadászokról is meg van a véleményem. Minek vállalják ezt a munkát, ha a nagyobb falatokat hagyják elúszni, vagy beijednek tőlük?! Én személy szerint pont arra megyek ahol kihívást találok. Nincs abban semmi élvezet ha az áldozat önként és dalolva a karjaimba veti magát. -ittam meg a maradék kortyokat is a poharamból és a pultra tettem.
-Nem tudom, hogy hallottál-e az ötök testvériségéről, akiket azért teremtettek, hogy vámpírokra vadásszanak. Nos, ennek a testvériségnek vagyok a tagja. Az öt vámpírvadász egyike. Más szóval én is természetfeletti vagyok, csak ugyebár a jobbik fajtából. -köszörültem meg a torkomat, majd folytattam- Lényeg a lényeg, hogy ezzel jár az is, hogy a testünkön van egy térkép ami akkor teljesedik ki ha elegendő vámpírt ölünk meg. Ez a térkép pedig a vámpírság gyógyíréhez vezet. Nekem sikerült kiteljesítenem a jegyemet amit arra fogok használni, hogy megöljem a leghatalmasabb halhatatlan lényt Silas-t, aki a gyógyírrel együtt van eltemetve egy szigeten, de ez nem lesz egyszerű. Ezért is kell nekem a megerősítés és egy boszorkány aki feltámasztja Silas-t, de ebben az a bökkenő, hogy nem én leszek az egyetlen akinek szüksége van a gyógymódra ahhoz, hogy kigyógyítson valakit az öröklétből. Másoknak pedig arra van szükségük, hogy Silas feltámassza a halott természetfeletti lényeket, de ha ez megtörténik elszabadul a pokol és ezt nem engedhetem. -komolyult el teljesen a hangom épp úgy ahogy a tekintetem is. Ez a helyzet már véresen komoly.

Összehúztam a szemeimet, de tekintetem megenyhült, amikor azt mondta kollégák vagyunk. Hát persze! Ezt éreztem én! Ő is vadász, ezért volt ilyen a kisugárzása! Mostanában nem sok hozzám hasonlóval találkoztam, talán ezért rozsdásodott be egy kicsit az ez a fajta felismerőképességem, de így már minden tiszta. Az arcomra vigyor ült ki és megcsóváltam a fejem.
- Ezt nem hiszem el. - Motyogtam. - Nem gondoltam volna, hogy pont itt futok össze egy hozzám hasonlóval. Akiket ismerek, azoknak Mystic Falls túl nagy falat, legalábbis nem hajlandóak idejönni. - Megforgattam a szemeimet. - Ennyit arról, hogy a mi fajtánknak bátornak kellene lennie. - Megvontam a vállamat és én is elkomolyodtam, ahogy célokról kezdett el beszélni. - És milyen céljaid vannak. Tudod nem csak én tűnök elszántnak, hanem te is... méghozzá nagyon. - Néztem rá felettébb érdeklődve.

Szavai hallatán vigyorom csak szélesebb lett. Szóval tisztogat.. Nem vágtam bele a szavaiba, hagy fejtse ki bővebben amit akar, biztos akartam lenni abban, hogy ugyanúgy mint nekem köze van a természetfelettihez.
-Úgy tudtam.. -jegyeztem meg még mindig vigyorogva. Már ha nem értettem félre a válaszát. - Én is ugyanezzel foglalatoskodom. Mondhatni kollégák vagyunk. -kortyoltam bele az italomba. Szeretem ha a megérzéseimnek van alapja és ez most is így volt. Örültem, hogy nem kell köntörfalaznom nekem sem a munkámmal kapcsolatban.
-Céljaim vannak, és ehhez szükségem van egy-két személyre aki segíthet nekem. Egyébként semmi bajom nem volt Skóciával, de ha egyszer hív a kötelesség. Mondjuk most huzamosabb ideig itt leszek... -magyaráztam már komolyabb tekintetre váltva. Sosem tudtam viccelődve beszélni a munkámról, hiszen ez korántsem móka és kacagás, de ezt ő is tudhatja, bár ő nem tagja az ötök testvériségének, de a munkánk lényege majdnem ugyanaz.

Kissé ravaszabb mosoly futott át az arcomon, amikor rákérdezett arra, hogy mégis mit dolgozom. Szívem szerint azt mondtam volna, hogy a természetfeletti legalját, a vámpírokat gyilkolászom lefelé akárhányszor csak lehetőségem van rá, de mivel ezt így nem mondhattam ki, ezért gondolkozni kezdtem, hogyan bujtathatnám ezt szebb köntösbe.
- Tisztogatok. - Mondtam végül. A vadászgatás szintén nem játszott, mivel az ember nem azért jár kocsmákba, hogy lenyilazza a vendégeket. - Vannak olyanok, akiket egyszerűen csak el kell intézni, mivel ártanak az embereknek. Ezek a valakik szörnyetegek. Itt jövök én a képbe. - Pislogtam rá. Istenem, ez a különös érzésem egyre fokozódott és fokozódott ahogy a férfit néztem. De vajon mi ez?
- Skóciából? És miért jöttél ide olyan messziről? Fogadni mernék, hogy a Skócia sokkal szebb hely, mint Mystic Falls, bár itt sem unalmas az élet. - Jegyeztem meg.

Jó emberismerő voltam és ez a tulajdonságom ezek szerint most sem hagyott cserben. Mennyire igaz közmondás az, hogy a külső nem minden, és ez rá is igaz volt ami kissé felkeltette az érdeklődésemet.
-Sejtettem. -vigyorodtam el. Szavai hallatán elgondolkodtam egy pillanatra a munkájával kapcsolatban, ez érdekes, nagyon is.
-Ha szabad megkérdeznem mit dolgozol amihez ekkora elszántság szükséges? -kérdeztem rá végül, mert ez a kérdés nem hagyott nyugodni. Volt egy megérzésem vele kapcsolatban, de nem nagyon tudtam volna nevet adni ennek az érzésnek, csak hirtelen futott át rajtam.. Meg nálam nem nagyon szokott előfordulni, hogy valakivel ilyen hamar szóba elegyedek, de ez most valamiért más helyzet volt.
-Pontosabban Skóciából. -bólintottam, majd a csapos felé terelődött a tekintetem, hogy jelezzem neki az újabb rendelésemet. Azt hiszem még egy pohár bele fér.

Meglepett a válaszával. Szóval egyáltalán nem abból a típusból való, aki ránéz valakire és elkönyveli olyannak, amilyennek az látszik. Nem... az tetszett legjobban, amikor felhozta a szememben csillogó elszántságot. Én is először mindig az emberek szemét figyelem, hiszen abból mindent meg lehet tudni, akár egy egész életet ki lehet olvasni belőlük. És ez a fickó sem tűnt egy ártatlan báránykának, ha már itt tartunk. Túlságosan ismerős volt ez a tekintet... ilyet csak a hozzám hasonlóknál szoktam látni. A vadászoknál.
- Jó válasz. - Pislantottam rá elismerően. - Néha tényleg nem olyan vagyok, amilyennek látszom. De csak akkor, amikor dolgozom. Egyébként jó kislány vagyok, viszont gyakran járok kocsmákba szintén a meló miatt. Vagyis ha úgy nézzük, inkább nevezzük hobbinak. - Megvontam a vállamat és ittam egy kortyot az innivalómból, aztán az ujjaimmal körözni kezdte az üveg tetején. - Akcentusod van. Európából jöttél, ugye? - Kérdeztem mosolyogva.

Nem nagyon akartam tovább taglalni a mai napomat, ezért nem is fűztem egyebet ehhez a témához. Egy laza mozdulattal gördítettem le a torkomon a poharam tartalmát, de itt egy időre meg is álltam, nem akartam túlzásba vinni az ivászatot, jobb ha észnél vagyok. Szemmel követtem ahogy teljes egészében felém fordult, és azt meg kell hagyni, hogy csinos volt és tényleg nem mondaná meg róla az ember, hogy akár egy kocsmába is beülne.
-Hmm...-dörzsöltem meg az államat és ismét végigmértem, hogy a kérdésére ne válaszoljak valami baromságot- Kifogástalan alkat, hosszú barna haj. Törékenynek nézel ki, de ugyanakkor a szemed nem erről árulkodik.. Szinte beszél belőle az elszántság és az, hogy nem olyan vagy mint amilyennek első ránézésre tűnsz. - mondtam el őszintén a véleményemet, lehet kissé hülyén hangzott, vagy nem is így van ahogy én gondolom, de akkor minden bizonnyal úgyis kijavít.
-Cassidy. -ismételtem el a nevét és az eszembe is véstem- Ma reggel érkeztem. Ami azt illeti nem éppen a szomszédból jöttem. - vigyorodtam el, mivel Skócia jó pár mérföldre van innen, jó mondjuk előtte megálltam egy két városban, de ez már mellékes.

- Nos... az nem jó. - Nem tudtam máshogy reagálni a szavaira, hiszen fogalmam sem volt róla, hogy mi baja lehet. Rákérdezni nem akartam, hiszen nem voltam egy tolakodó típus és az sem hiányzik az életembe, hogy a képembe vágja, hogy mi közöm van ahhoz, hogy mi történt vele, szóval inkább hagytam a dolgot. Talán az alkohol egy kicsit segít majd rajta, mert úgy vettem észre, mintha egy kicsit meglazultak volna a kezének izmai, ahogy a pohara felé nyúlt.
- Most már tényleg kíváncsivá tettél. - Oldalra fordultam a széken, hogy az egész testemmel felé forduljak és így nézek rá. - Milyen lánynak nézek ki? Milyennek tűnök? - Kérdeztem apró mosollyal a szám sarkában. Érdekelt egy külsős véleménye, ez talán megerősíthet abbana hitben, amiben eddig éltem, miszerint nem nagyon sugárzik belőlem a vámpírvadász mivoltom. - Az én nevem Cassidy. Örvendek. - Ráztam meg a kezét. - Nemrég érkeztél a városba? Csak mert nem nagyon láttalak eddig sem itt, sem akárhol máshol. - Tettem hozzá, bár én sem voltam az a nagy járkálgatós típus és nem is Mystic Fallsban születtem, szóval nem ismerhetek mindenkit.

Hát igen, körülbelül az jöhet le bárkinek is első látásra, hogy bármelyik percben széteshetek. Bár körülbelül, úgy is éreztem magamat, de az alkohol valamennyire kezdte enyhíteni a fájdalmat amit a fejemben éreztem.
-Évek óta nem volt ilyen szar napom... -jelentettem ki bárminemű finomkodás nélkül, mert ez így is volt. Sosem engedtem egy vámpírnak sem, hogy kicsússzon a kezeim közül, de most mégis megtettem, kétszer is. Kezdek szétcsúszni.. Ha végezni akarok Silas-al muszáj lesz összeszednem magamat, mert ennek az lesz a vége, hogy én fogok a föld alá kerülni.
-Hát, ami azt illeti nem sűrűn szoktam látni ilyen helyeken hozzád hasonló lányokat. Tudod így első ránézésre nem is mondanám meg rólad, hogy bírod az ilyen helyeket. -vigyorodtam el miközben ismét végigmértem.
-Igen, van belőlük itt egy pár... -néztem körbe magam is. Milyen jó is lenne ha ezek az alkoholisták szimpla emberek lennének.
-Rám fér. Úgyse nagyon engedi az időm, hogy ilyen helyekre járjak, de néha azért muszáj. -vontam meg a vállamat és máris az újabb pohár felé nyúltam amit a csapos elém rakott.
-Egyébként Galen vagyok. -nyújtottam oda a kezemet mielőtt az jönne le az egészből, hogy egy bunkó vagyok...

Ahogy a férfi arcára néztem az olvastam le róla, hogy jelenleg mindenből elege van. Nagyon úgy tűnt, mint aki egész nap meg sem állt és eléggé kimerült. Mégis valami tologatott abba az irányba, hogy beszéljek vele. De mégis mi? Olyan érdekes kisugárzása volt, amit csak ritkán éreztem.
- Tényleg eléggé gáz napod lehetett. - Vontam meg a vállamat, miközben én is belekortyoltam az innivalómba, majd visszaraktam azt a pultra. Szavain mosolyognom kellett... egy ilyen lány? Mégis milyen lány vagyok én? Oké, tudom, hogy a bájos pofim és a nagy barna szemeim bájossá és kislányossá tesznek, egy olyan lány képét vetítik az idegenek elé, aki még megvédeni sem tudja magát, de ez akkor is meglepett.
- A magamfajta lányok is járhatnak ilyen helyekre. Mondjuk úgy, hogy felmérem a terepet. - Kissé finomítottam azon a verzión, hogy jöttem vámpírokat ölni, mivel ez nem lett volna éppen helyénvaló, legalábbis a szituációhoz nem illett volna. - Az alkoholista barmok a kedvenceim, csak jelenleg több van itt belőlük, mint kellene. - Néztem körbe ismét a helyiségen, de úgy döntöttem, hogy pár percre felfüggesztem az áldozatkeresést. - És te miért vagy itt? Ennyire ki kell engedned a gőzt? - Kérdeztem. Nem lehetett sokkal idősebb mint én, ahogy elnézem.

Alighogy megkaptam az italomat arra lettem figyelmes, hogy valaki megszólít. Lassan a hang irányába fordítottam a fejemet és alaposan végigmértem a lányt. Nem volt vámpír, mivel akkor késztetést éreznék arra, hogy megöljem, ez már egy jó pont, mivel most nagyon nem volt már kedvem vérszívókkal viaskodni.
-Az nem kifejezés rá. - forgattam meg a szemeimet, majd egy szuszra lehúztam a poharam tartalmát és oda is toltam a csaposnak, hogy hozhatja a következőt.
-Na és veled mi a helyzet? Mit keres itt egy ilyen lány a sok alkoholista barom között? -kérdeztem felvont szemöldökkel. Elég késő is volt már, és ez még inkább vonzza az alkoholra vágyó vérszívókat is, ilyenkor nem a legszerencsésebb ilyen helyre jönni.

Kikaptam az innivalót és a pultosra mosolyogtam, ezután viszont tovább folytattam a szemlélődést. Vámpír vámpír hátán, hirtelen még eldönteni sem tudtam, hogy melyiket kellene megölnöm. Hogy honnan tudtam, hogy vámpírok? Rájuk volt írva: az arckifejezésük, a tartásuk, az apró rezdüléseik mind arra utaltak, hogy ragadozók és azt hiszik, hogy mindenki felett állnak. Hét, már majdnem nyolc év alatt volt szerencsém kitapasztalni, hogy milyenek a vámpírok és hogyan viselkedtek. Ezért voltam az egyik legjobb vámpírvadász és ezért hallottak már rólam nem kevesen.
Nézelődésemből az zökkentett ki, hogy egy férfi huppant le a mellettem lévő székre. Szemmel láthatóan zaklatott volt, úgy nézett ki, mint aki egy minimum egy kamion elől futott hatvan kilométeren keresztül. - Rossz nap? - Kérdeztem rá csak úgy, miközben végignéztem rajta.

(Régi börtönök)

Fogalmam sincs, hogy miért pont ide jöttem. Talán az lett volna a legésszerűbb ha keresek egy hotelt vagy valamit és rendbe teszem magamat, de azt hiszem most az alkoholtól jönnék helyre leginkább, vagy az esne jól..
Belépve a Grill ajtaján körbe se néztem csak mentem a fejem után, egyenesen a bárpultig ahol levágódtam az egyik székre. Valószínűleg úgy nézhettem ki mint akit most vertek agyon. Így utólag tényleg hülyeség volt, hogy idejöttem.
-Valami ütőset...-szóltam oda a csaposnak- Most rám fér... -tettem még hozzá halkan, de ez inkább magamnak szólt.
Egyáltalán nem éreztem bűntudatot a gyerek megölése miatt, inkább azért mert szökni hagytam a szöszit és a Salvatorét is... Na de mindegy.. Késő bánat...

(...)

Mivel semmiféle értesítést nem kaptam Curtis-től, hogy most menjek-e vissza vagy nem, ezért úgy döntöttem, hogy inkább beülök a Grillbe. A vámpírok alkoholisták, legalábbis a nagy részük imádja egész nap szesszel öblögetni a torkát, úgyhogy ez a hely tökéletes lesz arra, hogy megtaláljam a legújabb áldozatomat. Napok óta nem kínoztam már vámpírt, olyan ez nekem, mint amikor a vérszívók nem ugranak vénára egy kis ideig. Hiányzott a vámpírkínzás.
Leültem a bárpulthoz és rendeltem magamnak egy szénsavas üdítőt. Én nem inni jöttem ide, nincs szükségem rá. Míg vártam az innivalót körbenéztem, hogy kiről süt a vámpírlét... volt egy-két jelöltem.

- Az idős vámpírok, és a nagyképűségük... - Forgattam meg szemeimet halkan felsóhajtva. Még hogy őket senki nem üldözheti.. Van az a vámpír, esetleg vadász aki egy kisebb idő után, de úgyis leteríti őket. Már láttam ilyet, még ha egyszer is eddig. Derek is idős volt, nem is kicsit! Ezért is tartok tőle már mióta. Régen még azt gondoltam, hogy még előnyömre válhat, ha egy ilyen idős vámpírral szövetkezek. De végül én jöttem ki rosszul belőle.. és erről csak is én tehetek senki más.
- Azt hiszed én nem hallottam a kényszer házasságról? Tudod az már 500 évvel ezelőtt is volt, csak én megúsztam. De jó is lenne ha egy hozzád hasonló ezzel akarna kergetni.. - Mosolyodtam el halványan.
- De hát a remény hal meg utoljára végül is! - Vontam meg vállamat szavai hallatán, mert nem úgy nézett ki mint aki felfogja adni. És hát ki tudja! Lehet sikerülni fog neki visszaszerezni ezt a nőt. Nem lehet tudni mit hoz a jövő.

Hát jó.-A következő pillanatban annyit láttam, hogy felpattan, kifizeti az italát és elillan.Akkor szia gondoltam magamban. Kifizettem az italom és én is elindultam kifele. Mire kiértem nem volt ott. Elindultam hazafele.
(Alexander lakása.)

- Biztos. - Bólintottam, majd felpattantam az asztaltól. - De most jobb, ha megyek. - Gyorsan kifizettem a narancslevem, habár tudom, hogy ő hívott meg mégis úgy éreztem így a helyes hiszen most faképnél hagyom minden magyarázat nélkül.
Kiviharoztam a Grill ajtaján, majd gondolkozni kezdtem, hogy vajon elmenjek-e Tyler-hez.

(Utcák)

- Ez érthető. Én sem szeretném, ha teszem azt mindig félnem kéne attól hogy valaki rámakad és ráfázok. De az évek múltával bennem már nem volt ilyen félelem, most már inkább mások tarthatnak tőle, hogy a nyomukba eredek - vigyorogtam büszkén. Elvégre nem sok magam-korabeli vámpírral találkoztam ezidáig. A fiatalabbak pedig legtöbb esetben nem okoznak problémát. Kivéve persze némelyik kissé cselesebb példányt.
- Arra nem gondoltál még, hogy segítséget kérj egy nálad idősebb és/vagy tapasztaltabb valakitől, és akkor nem kellene üldözöttként élned? - tettem fel ártatlanul a kérdést. Nem konkrétan magamra célozva, de nyilván vannak ráérő vámpírok, boszorkányok, akik megfelelő háláért cserébe, vagy puszta szívjóságból, segítenek az ilyen problémákon.
- Hm - vontam fel először csak ennyivel a fél szemöldököm. Nem csak harcias, de még szemtelen is. Ejj-ejj... csak tudnám hogy akkor miért is kedvelem? - Hidd el, egyébként nagyon jó férj vagyok, csak nem szeretem túlzottan ha ellóg a kezeim közül ami az enyém. De igazad van, bizony makacs teremtés az én kis asszonykám. Ha reménytelennek hinném hogy Ő is szeressen engem, hidd el, már feladtam volna, DE itt kulcsszó, miszerint nem is olyan reménytelen ez a gondolat. Tény, hogy házasságunk nagy részét végigharcolta velem, de voltak bizonyos pillanatok, mikor nagyon is készséges feleség volt, mikor engedte hogy szeressem. A mi legnagyobb gondunk az volt, hogy kényszerből adták hozzám. Előtte már barátok voltunk, de hát... a kényszerházasság nem volt Tatia ínyére, hiába igyekeztem megkönnyíteni az akkori szabályokat a számára, sajna apáink elástak engem is a szemében. De hát ez volt a szokás, ez ellen nem sokat lehetett akadékoskodni, ha azt mondták házasság, akkor házasság és kész. Míg én megbékéltem ezzel és beleszerettem, Ő harcolt ellenem. DE akkor is tudom hogy szeretett valahol mélyen. Szóval nem nagyon tervezem feladni. Az nem az én stílusom - vontam vállat, kérve én is magamnak egy újabb italt, melyet kisvártatva ki is hoztak, s én is belekortyolhattam, az ismételten teli poharamba.

-Biztos? Csak mert eléggé feldúltnak néztél ki.-mondtam és megittam a whiskym. Bármit is olvasott nem volt tőle elragadtatva.

Ne törődjek vele.. Remek. Megforgattam a kezeimet, majd inkább le is raktam a telefonomat. Nem fogom ennyiben hagyni amint visszajön elvárom, hogy elmondja.

- Semmi érdekes. Csak a barátomnak dolga akadt. - Legbelül azt kívánom a legjobban, hogy bárcsak tudnám miről van szó. De erre még várnom kell.

Hát ideje van amíg nem akarja megint megölni őt a boszi.
Elő vette a telefonját és az arckifejezése eléggé ideges és zaklatott lett.-Valami baj történt...ha szabad érdeklődnöm?-Az arcából ítélve jó hír nem lehetett.

- Tudom, tudom. Tapasztaltam. - Igazából nem tudom, hogyan kellene bosszút állni. De nem hamarkodok el semmit. Szépen lassan kivitelezem. - Nem tudom. - Rántottam meg a vállamat egyszerűen, majd előkaptam a telefonomat, mert éreztem, hogy rezeg. Tylertől egy sms. Elhagyja a várost. Na erre most rögtön választ akarok kapni.

Micsoda? Hova mész? Miért?
Szeretlek.

-Hát a boszorkányok nagy falatok, csinálnak egy hókuszpókuszt és szétmegy a fejed.- mondtam és elgondolkodtam, hogy lehet egy boszorkány ellen menni. Csak úgy neki rohanni nem szerencsés, kell egy terv.- Azon gondolkodtál, hogyan is lehetne visszavágni?