Tényleg nem?- kérdeztem vissza, hiszen tudom, hogy Jacobot nagyon szerette, de itt lenne már az ideje annak, hogy tovább lépjen. Nem is azt mondom, hogy essen szerelembe, vagy bár mi, de igazán élvezhetné az életet ezen a téren. Gyönyörű lány, van ki sugárzása és lehet vele még beszélgetni, nem tudom miért nem csap le rá valaki. Bár az is lehet, hogy csak neki nem tűnik fel, mert még mindig hiányzik neki Jacob.- Tovább kell lépned Sophie. - mondtam neki kedvesen. - Hidd el Jacob után is vár még rád boldogság. Hidd el. -baráti módon kicsit megsimogattam. - Pedig nincs senkim. - mondtam nevetve, s hogy nyomott is adjak neki drámaian szét tártam a kezemet.- Nem mondanám, hogy a pasik kedvence vagyok. - mondtam nevetve, mert ez igaz volt. Nem igazán volt pasim, soha se. De ez van, így több idő marad a barátaimra, meg magamra, de a legfontosabb több idő marad az erőm végleges kitapasztalására. Már most is sokkal nagyobb az erőm és az a nő szerint még nagyobb lehet, ha igyekszem és próbálgatom .- Tudod, amióta vámpír lett nem minden ment simán és voltak nézett eltéréseink. - mondtam neki nyugodtan, mert nem akartam visszagondolni erre. Fel kell majd keresnem őt is, hogy hátha rendbe hozhatóak a dolgok, de előbb Care-rel kell beszélnem. Muszáj valakinek az erőmről beszélni. Láttam, ahogyan figyel engem. - Minden rendben Sophie? Valami baj van? - kérdeztem tőle tapintatosan, de folyamatosan figyeltem minden egyes rezzenését. -
A hozzászólást Bonnie Bennett összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Aug. 15, 2013 6:03 pm-kor.
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Felnevettem. Igaza volt, ritkán adódik olyan alkalom, amikor ne lenne nagyobb mozgolódás a városban. Én mégis magamra értettem, szerencsére elkerültek a balhék és a nagy ügyek mostanában. Ez persze nem azt jelentette, hogy ha szükség lenne rám, akkor nem segítenék, de azt be kellett vallani, hogy aki betér Mystic Falls-ba, annak fenekestül felfordul az élete. - Senki olyannal, aki fontos lenne. - volt egy sejtésem, hogy Bonnie mire célzott, de mindig szomorúsággal töltött el, ha arra gondoltam, hogy Jacob óta nem volt senki, akit szerethettem volna. Kalandoknak nem voltam híján, ám az igazi szerelmi érzés messzire elkerül. Vagy csak én nem venném észre akkor sem, ha képen vágna. - És te? Veled miújság pasifronton, Bonnie? Azt ne mondd, hogy nincs senkid. - rákacsintottam. Bonnie női szemmel nézve is gyönyörű volt, ezen kívül kedves és normális, ami a mai világban már ritkaságnak számít. Mégis ki tudja, lehet, hogy például a boszorkánykodás akadályozza a randizgatásban... a természetfeletti lényeknek sohasem könnyű. - Összevesztél Elenával? Mi történt? - ők ketten legjobb barátnők voltak, azok pedig nem szoktak csak úgy minden ok nélkül összezördülni. Ennek ellenére Bonne túlságosan is nyugodtnak tűnt és hiába örültem annak, hogy azt mondta jól van, valami még mindig piszkálta a radarjaimat.
Itt tud olyan is lenni, hogy nyugalom van? - vontam fel a szemöldökömet, mert ezzel nem igazán értettem egyet, hiszen itt mindig történik valami, ha nem is eget rengető,de akkor is történik. Itt nincs olyan, hogy nyugalom, ezért is volt szükségem arra, hogy kicsit távol legyek . - Igen persze tudom . - mondtam nevetve. - S megismerkedtél valakivel? - kérdeztem mosolyogva, s közben pásztáztam a helységet. Mennyi új természet feletti lény lett. Lassan ennél a városnál elmondható, hogy a természetfeletti lények kedvenc lakóhelye.- Tudod sok minden történt, s még Elenával is sikerült összevesztem egy kicsit. - mondtam nyugodtan, majd kiszedtem a hajamat az arcomból. - Nem kell aggódnod miattam, jól vagyok. Mondhatni soha se, voltam ilyen jól. - mondtam neki mosolyogva, hiszen ez igaz volt. Végre nagyon is jól voltam. -
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
- Velem semmi sem történt. Úgy gondoltam, hogy akkor kell világot látnom, amikor nyugi van Mystic Fallsban, hogy majd itt legyek, ha esetleg szükség lenne rám. De ezt pont neked magyarázzam? Te is tudod, hogy milyen jó hátvédek tudunk lenni. - rákacsintottam és ittam egy kortyot az italomból. Bonnie felettébb furcsának tűnt, különös érzésem volt vele kapcsolatban. A boszorkányokon jobban odafigyelve érezni lehetett, hogy mekkora erejük van és Bonnie valami különös energiát árasztott. Nem olyat, mint régen, hanem sokkal erősebbet és félelmetesebbet. Ugye nem keveredett bele semmibe ez a lány? Legalább ő maradjon meg normálisnak. - A te eltűnésed viszont aggasztóbb, mint az enyém. Besokalltál? Mégis mitől? - kérdeztem kíváncsian és ugyanakkor aggódóan is. Bonnie-t nem ilyen besokallós-típusnak ismertem meg, bár ki tudja, mi történt vele azóta, mióta utoljára találkoztunk.
Az arcára volt írva, hogy pontosan ez történt. Fú.. de okos vagyok. Mikor leült mellém, akaratlanul is huncut vigyor telepedett az arcomra. - Oh, szegénykém.. Kitalálom, most, hogy eltalált Ámor nyila, úgy érzed magad, mint akinek letörték a szarvacskáit? - hecceltem tovább, hisz nehogy azt hidje már, hogy csak neki szabad. - Akárki is lehetett a leányzó vagy talán pasi - áltam meg egy pillanatra, közben nagyokat hahotázva -, remélem tudja mit csinál és ügyesen a markában tart téged - kacsintottam rá, egy pimaszkás mosoly kíséretében. - Korai még a ráncszámlálás egy 18 éves lánynál - mutattam magamra büszkén és fülig érő szájjal. Hehe, ez nem jött be démonkám!
El rabolták bizony, de bárcsak Vivi nem küldött volna el engem. -Nem mint ha sok közöd lenne hozzá vérszopókám- Ültem le mellé majd kacsintottam. -Aztán mit akarsz itt ünnepled a következő éved ráncait?- Nevettem fel miközben hátulról támaszkodtam a pultnak. Ha ő húzz engem én is húzom őt.
Olyan régen láttam, hogy az valami hihetetlen. Igazából még azt sem tudom hogyan álljak hozzá. Mert a kapcsolatunk.. Hát bonyolult. Mint manapság minden egyes kapcsolatom az. A nőkkel az utóbbi időben egy kicsit.. Hogy is mondjam.. Túlzásokba estem? Nem tudom.. Vagyis valami ilyesmiről van szó, csak egyszerűen már azt sem tudom, hogy merre nézzek merre menjek.. Kihez is forduljak vagy éppenséggel kihez nem. Azt hiszem sikeresen elértem az összezavarodás legfelsőbb fokát. Nem gondoltam volna, hogy egyszer ez probléma lesz, majd a számomra, de úgy néz ki sikerült meglepnem magamat, de lehet hogy másokat is. – Hát igaz. – Értettem vele egyet. Néha csak úgy elröppenek az évek van amikor pedig egyszerűen csoszognak. Talán még egy csiga is előbb jutna egyről a kettőre, minthogy egy év elteljen. Bár az is attól függ, hogy mekkora a különbség az egy és a kettő között. De felesleges ilyen hülye gondolatokon ténylegesen elgondolkozni. Egy kicsit meglepődtem azon, amit mondott. Megint vámpír lenne? Mármint teljesen? Érdekes.. Nem gondoltam volna, hogy valaha is próbálkoznának ilyesmivel, ha csak egy apró kis esély lenne arra, hogy sikeres.. Bár engem mindig meg lehet lepni azt hiszem.. Már annyira elszokott ettől az egésztől, hogy talán most úgy fog viselkedni, mint egy újszülött vámpír. Ami azt hiszem nem is kell mondanom, hogy nem éppen a legjobb dolog. – Szóval legszívesebben visszacsinálnád? – Érdeklődtem. – Igen.. Ez voltaképpen természetes. Elszoktál ettől az egésztől szóval mondhatni újra kell kezdened mindent. Az egész önkontrollt.. Mindent. Ha akarod segíthetek. – Magyaráztam. Valahogy nekem nem megy ez az egész önkontroll, de másoknak tudok segíteni benne, hogy megtanulják.. Bár számomra is ilyen egyszerű lenne.
Épp húztam volna le a második pohárral is, mikor ismerős hangokra kaptam fel a fejem. Ezt nem hiszem el..! Ennyire szerencsés lennék? Ó, de jó nekem! Égnek emeltem a szemeimet, miközben Lee szavait hallgattam. - Ugyanezt én is elmondhatnám rólad, Démonka - jegyeztem meg szúrósan, egy hatalmas vigyorral az arcomon. Hiába, képtelen vagyok abbahagyni a vigyorgást. - Mi van, csak nem elrabolták azt a nem létező szívedet, vagy miért vagy ilyen búskomor? - húztam az agyát, hisz ehhez értek a legjobban. Felpiszkálni mindenki idegeit és kedvem szerint játszani rajtuk. Persze először vigyorgott, dehát ezt a dumát nekem akkor is muszáj volt bedobnom. Különben is átlátok a kamu vigyorokon.
Spanyolországban? Mit csináltál te ott? - néztem rá érdeklődve, hiszen az nincs olyan közel hozzánk.- Hogy-hogy elmentél? Történt valami Sophie? -kérdeztem tőle aggódva- Mesél már picit részletesebben, én nem sietek sehova és ha neked is van időd, akkor szívesen meghallgatnék 1-2 történetet. - mosolyogtam rá, hiszen mindig is jó történetei voltak, amiken mindig lehetett mosolyogni és most szükségem is volt erre.- Tudod kicsit besokalltam és szükségem volt egy kis levegőre. Meg picit egyedül akartam már lenni. - néztem rá mosolyogva, majd beleittam gyorsan az inni valómba, mert nem akartam erről beszélni már.-
Nem értettem mi lelte Vivit teljesen össze voltam zavarodva. Kezdtem magam ismét élőnek érezni. Nem ez lehetetlen én nem lehetek élő. Megréztam a fejem és beugrottam egy italra. Talán szerelmes lennék-Ide mindenkit be engednek?-Kérdeztem nagy mosollyal a hátát nekem fordító Lucytól. Emlékszem még hogyan váltunk el és az nem volt túl lelkes. Bár még mit tudtam volna tenni azzal a lánnyal fúú. De még is nem érdekelt. Valahogy csak is Vivi volt a fejemben.
- Hayden. - mosolyodtam el a kedves gesztus láttán. Ilyet sem látni minden nap, roppant szimpatikus. Talán meglehet, hogy rossz volt az első gondolatom róla... - "Rém unalmas város"? - ültem fel a bárszékre - Oh, én nem így látom. Őszintén szólva, nyugalmat várva jöttem ide. - válaszoltam - Nem találom unalmasnak, főleg, hogy most összefutottunk. - vetettem rá egy féloldalas mosolyt. - Na és te, Hayden? Ritkán látni itt szexi öltönyben rohangáló férfiakat. - és igaz is volt, tényleg nem. Nem mondom, hogy nincsenek jóképű férfiak a városban, hazudnék. Többségük vámpír, a legkülönlegesebbek ugye persze ősiek, vagy vérfarkas, ki tudja még, mi. De Haydennek... kellemes a kisugárzása.
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
- Nem bizony. Hogy hol voltam? Erre-arra... tudod, hogy működik ez. Sokszor nem figyeltem, hogy merre is vagyok, csak mentem. Azt tudom, hogy megfordultam még Spanyolországban is, de egyébként nem érdekes. - legyintettem egyet. Nem szerettem arról beszélni, hogy merre jártam és mit csináltam, mert túl sok mindent ahhoz, hogy mindent el tudjak mondani. Időm az pedig bőven volt, hogy utazgassak, hónapokig jártam a világot, hiszen semmihez nem volt szükség rám Mystic Fallsban. Szerencsére mostanában nyugi van ebben a városban. - És te merre jártál? Ha valakiről, hát rólad el sem tudtam volna képzelni, hogy elhagyd a várost. - pislogtam rá meglepetten. - Kiszellőztetted a fejed? Ez nem hangzik jól. Történt valami, Bonnie? - aggódóba váltottam, elvégre Bonnie-val akármi történhetett tekintve, hogy mára legutolsó találkozásunkkor is nagy ereje volt, amire sokan számítani akartak.
Miután az a nyavajás animágus megharapott és én ügyesen visszaadtam neki a kölcsönt, én a Grill fele indultam, abban bízva, hogy ott talán találok majd valami finomat is.. Hisz először csak szédültem, aztán égni is kezdett a harapásnyoma.. És a kígyó fiú szerint ez a heg már rajtam is marad, míg a világ. Na de sebaj, ezzel még együtt is tudnék élni, ha nem égne eszeveszettül a helye a fájdalomtól. Szerencsére viszont a parkolóban találtam is pár ártatlan emberi lényt, akikre rá vethettem magamat. Szárazra szívtam mindannyiukat, majd miután ügyesen eltüntettem a testeket és letöröltem a számról a vért, elindultam a szórakozóhely felé. Na, így már mindjárt más. És még a fájdalom is enyhült. Akkor csak némi vér kellett a gyógyuláshoz? Amit a fiúcska nem tudott. Érdekes. Hm, mikor is voltam itt utoljára.. Mindenesetre már rengeteg emlék köt ide.. ehhez az épülethez.. Pl. itt találkoztam először a fiammal is.. Illetve rengeteg más 'emberkével'. Ez a hely már nélkülözhetetlenné vált a számomra. Nem hiába imádják annyira a fiatalok is. A bárpulthoz mentem, majd helyet foglaltam az egyik széken. Kértem a csapostól egy vodka ananászt, két deci vodkával, melyet egy húzásra mind ki is ürítettem, majd egy újabbért fordultam hozzá. Miközben a második italomat szürcsölgettem, gondolatban azon agyaltam, hogy vajon mit fog szólni a drága Lee, ha megtudja, hogy elrabolták a csaját? Vagyis csak fogják.. Hát, egy biztos: megnézném az arcát közben.
Sophie. - mondtam neki mosolyogva, s én is viszonoztam az ölelését.- Vigyázz mert a végén még összeroppantasz. - mondtam neki nevetve és adtam neki két puszit az arcára. Semmit se változott, még mindig ugyan olyan mosolygós volt és ezt szerettem benne, hogy oly emberi maradt és nem öldököld, mint egy két vámpír. Azt hiszem részben ezért is lettünk igazi barátok, már ha egy boszorkány és egy vámpír barátságát ennek lehet mondani. Helyet foglaltam a széken, s hallgattam amit mond.- Nem voltál itt? - néztem rá döbbenten, bár én ezt honnét is hiszen én is elmentem innét jó messzire miután összevesztem Elenával. De mondjuk ezt nem is bánom, mert találkoztam egy titokzatos nővel, aki ráébresztett, hogy mekkora erőm is van, de ezt még Sophienak nem kell tudnia. - Merre jártál és mi jót csináltál? - kérdeztem tőle kíváncsian és közben rendeltem egy italt is hiszen nagyon meleg volt itt bent is a tömeg miatt.- Kicsit utazgattam, kiszellőztettem a fejemet. - mondtam picit ködösítve, hiszen nem tudtam, hogy még mindig bízhatok-e benne úgy mint régen.-
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Újabb mosollyal vettem tudomásra, hogy Bonnie észrevett. Egyébként is sok mindenki megérzi, ha figyelik, a boszorkányok pedig különösképpen, hiszen mindig a hátuk mögé kell nézniük, ha nem akarják, hogy csak úgy nyakon csípjék őket és különféle követelésekkel álljanak elő a vallatóik. Én sohasem kényszerítettem a boszikat semmire, inkább a meggyőzés módszerére esküdtem, ha az sem jött be, akkor következhetett az alkudozás, ami általában sikeres szokott lenni. - Szia, Bonnie. - szorosan átfontam a karjaimat régen látott barátnőmön és bevillant néhány régi emlék. Sok minden történt, amikor egy csapatban játszottunk és meg kellett oldanunk néhány zűrt Elenával, Stefan-nal vagy akár Damon-nel kapcsolatban. Mozgalmas idők voltak azok. - Nemrég jöttem vissza a városba. Kiruccantam egy kicsit, de hiányzott Mystic Falls. - vallottam be és visszaültem a helyemre, majd megveregettem a magam melletti széket, hogy foglaljon helyet. Reméltem, hogy van egy kis ideje beszélgetni. - A legutóbbi ittlétemkor sem láttalak téged errefelé. Eddig azt hittem, hogy csak az én szokásom eltűnni. Veled miújság? - érdeklődtem kedvesen.
Újra itt Mystic Fallsban, nem is tudom mióta nem jártam itt. Szükségem volt egy kis időre, hogy távoly legyek ettől a sok zűrtől és mindentől. Mondhatni besokalltam, s így visszagondolva jól is tettem, hiszen sok mindenre rájöttem, hogy mire is vagyok képes. Álmodni se mertem volna, hogy ilyenekre is képes leszek, hiszen hallottam már nagy boszikról, de hogy én is az legyek soha se mertem volna gondolni, még a legmerészebb álmomban se. Alig, hogy haza értem már is városba indultam, mert meg kellett valakit találnom. Fontos volt, mert mindennél jobban szerettem volna beszélni. Szükségem volt Carere, hogy elmeséljem neki mind azt, amire rájöttem a távol létem alatt, hiszen senki más nem értett volna meg, csak ő. Igen még Elena se, hiszen legutóbbi találkozásunkkor is eléggé összekaptunk. Nem is akarok erre visszagondolni most. Biztos itt lesz, gondoltam magamban és beléptem a híres Grill ajtaján. Mi van itt, hogy ennyien vannak?! Kérdeztem magamtól, majd egyre beljebb mentem és közben folyamatosan Care-t kerestem, de sehol se találtam. Már éppen menni akartam, amikor megéreztem, hogy valaki nagyon figyel. Megfordultam és megláttam egy régi ismerős arcot. Gyorsan átvágtam a tömegen, hogy oda tudjak menni, hiszen Care várhat még, nem fut el sehova se. Sophie? - kérdeztem tőle mosolyogva, majd megöleltem. - Olyan rég láttalak már. Mi van veled? Mesélj. - kérdeztem tőle még mindig mosolyogva.-
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Újabb unalmas nap telt el. A nap már lement és ilyenkor néha eszembe jutott, hogy milyen is lenne úgy élni, mint az igazi ragadozó vámpírok. Várni a prédára, becserkészni, rávetni magam és addig szívni a vérét, míg az áldozat meg nem adja magát, aztán csak otthagyni a testet, mintha mi sem történt volna. Kirázott a hideg a gondolattól. Mekkora szerencse, hogy én nem ilyen vagyok! Elég sok tipikus vámpír-gondolkodású ismerősöm van, de szerencsére az ellenvéleményekből is akad jó pár. Nekem pedig az állandó csábítás és időnként előbukkanó teljes szabadságérzet ellenére tökéletesen megfelel az életem. Pár perce üldögéltem a pultnál, az ajtó egyre csak nyitódott és nyitódott, az emberek úgy özönlöttek be a Grill helyiségébe, mintha valamit ingyen osztogatnának. Ujjam az italom poharának peremére csúsztattam és mosolyra húzva a számat emlékeztem vissza, hogy a csapos el akarta kérni a személyimet. Új fiú volt, nem lehetett hibáztatni, ám a másik már nagyon jól tudta, hogy tőlem aztán hiába kéri a papírokat. Egyszer-kétszer oldalra pillantottam, hogy szemügyre vegyem az érkezőket, mígnem egy ismerős arcot láttam meg. Milyen régen találkoztam már vele! Van már annak egy éve is, talán több... nem emlékeztem pontosan, de Bonnie Bennett még mindig magával hordozta a vérvonalába tartozó boszorkányok kisugárzását. Ezen kívül régebben jó kapcsolatot ápoltam vele. Kíváncsi voltam, észrevesz-e. Ha nem, akkor majd én érdeklődök a hogyléte felől.
- Hayden. - nyújtottam felé kezemet, és udvariasan megcsókoltam kézfejét, miközben beljebb vonultunk, majd elmosolyodtam. - Szóval Peyton... mit keresel te ebben a rém unalmas városban? - kérdeztem felvont szemöldökkel, kihúzva előtte a bárszéket, hogy felpattanjon oda. - Megítélésem szerint, könnyen jönnek ide az emberek, de nehezen... mennek. - intettem le a pincért. Nehezen mennek.. no ja. Ha egyáltalán sikerül innen eljutniuk.
A pult felé indultam, a férfi mellém érve a karomhoz ért. Megfordult a fejemben, hogy kérdésére Mrs. Meadowként feleljek, vagy Ms. Sawyerként, de igazából nem is láttam túl nagy jelentőségét az egésznek. A karomra fonódó ujjairól a szemébe nézve válaszoltam. - Peyton. Te pedig...? - mosolyodtam el, majd az egyik székre ültem fel a pultnál.
Bájos nők társaságában múlatni az időt rendkívül kellemes szórakozás. Már csak azért is, mert.. miért kell mindig mindent indokkal ellátni? a férfi tudja, hogy kivel érzi jól magát, én sem fogom túlragozni azt, aminél nincs szükség fecsegésre. - Mondd csak.. mi is a neved? - vontam fel szemöldökömet, miközben lassan ujjaim odafonódtak karja köré, s úgy simítottam végig karja belső oldalán, hogy nem is számíthatott rá először, és nem is sejthette hogy szándékos-e.
Látszik rajta, fogy furcsáll rajtam valamit, csak még maga sem jött rá arra, hogy mit. Én tudom. Nem tűnik fel neki, hogy immáron vámpír vagyok. Majd rájön.. Ha nem, akkor pedig úgy is rákérdez, én pedig nem titkolom. Miért is tenném? Hiszen ez csak az én érdekem volt. Azt hiszem... Így, már nehéz eldönteni, vívódva a két felem között, bár nem tudom, hogy Haley ezt meddig tűri. Az erejét ismerve nem kellene sok ahhoz, hogy újra félvámpír legyek. Stefan nem változott semmit, nem láttam rajta semmi furcsát, és a viselkedése sem volt szokatlan. Legalábbis egyenlőre. Belekortyolok a kólába, miközben ő is megszólal. -A mi korunkban meg már főleg annyinak tűnik. -helyeslek, miközben ismét mosoly ül ki az arcomra. Ő mesél, én pedig hallgatom, ám nem mond túl sokat, inkább felőlem kérdez, ami miatt sóhaj hagyja el a számat. Bár elkerülhetetlen volt a kérdés, ha már én is feltettem. De nem, mintha zavarna, csak nem tudom, hogy tulajdonképpen hogyan mondjam el. -Hát.. -kezdem el hirtelen, miközben a tarkómhoz kapva kezdem masszírozni azt. -Igazából velem sem történt olyan sokminden. Annyi egetrengető dolog. Eleinte csak teltek a napjaim, pont úgy, ahogyan neked, semmi különleges. -megvonom a vállam. -Aztán Haley talált egy varázsigét, a hosszadalmas keresése után, ami visszaváltoztat vámpírrá. Ki is próbálta, és, hát elsőre sikerült, mint látod. Azóta már nem vagyok benne biztos, hogy jó, hogy ez megtörtént. -ismét megvonom a vállam halvány mosolyt erőltetve magamra. -Nehéz, hiszen kezdenek előtörni a régi vámpír ösztöneim. Például a vér utáni vágyódás. Ami nem is lenne baj, ha nem társulna hozzá az ölés is. És én tulajdonképpen nem szeretnék gyilkos lenni, olyan mint régen, azelőtt. De nem tudok ellene sokat tenni. Igyekszem.. Nem panaszkodom, én akartam ezt, szóval most egy szavam sem lehet. -mesélem el, halk sóhaj és egy apróbb vállrántás keretében. És ismét elmosolyodom. Ez legalább nem erőltetett, hanem az a régi Cass féle mosoly, mint amikor máskor is ennyit beszéltem. Mondjuk, ez mostanra sem változott..
Furcsa volt a számomra, mint aki jelen pillanatban azt sem tudja, hogy hol a fenében van. Vagy, mintha már párszor a pohár aljára nézett volna. De ezt kétlem. Egyrészt most jött be másrészt, ha így lenne nem hiszem, hogy ide jött volna be. Meg nem érzek semmi alkoholt.. Előtte is, csak egy pohár kóla van. Sóhajtottam egyet, mikor beleegyezett, hogy helyet foglaljak mellette, majd meg is tettem. Furcsa volt.. Kicsit talán, mintha szét lenne esve. Majd kiderül, hogy mi a baja vagyis miért ilyen. Ha nem mondja el, akkor majd kiszedem belőle. Legelső alkalommal is itt sikerült összefutnunk. Akkor elég kellemes vége lett, de arra most inkább nem gondolnék. Jó régen volt és nem hiszem, hogy a közel jövőben megtörténne.. Bár soha nem lehet tudni. Nem is emlékszem arra, hogy mikor találkoztunk utoljára. Talán egy bálon? Hát az sem mostanában volt az biztos. A lényeg az, hogy most itt vagyunk és a sors újra egymás útjába sodort minket. – Azért annyi idő még nem telt el, de teljesen úgy érződik. – Mondtam, miközben egy halvány mosoly kúszott az arcomra. Régen volt, az egyszer biztos, de annyira azért nem régen. Szép is lenne, ha már ezer éve lett volna az egész.. – Hogy mi történt velem? Igazából semmi érdekes.. Csak úgy elteltek a napjaim.. Mintha hajtották volna őket. Egyik jobb volt a másik rosszabb. De most hagyjunk is engem. Látszólag veled sokkal több dolog történt.. Szóval inkább te vagy az, akinek mesélnie kellene. Miről maradtam le? – Kérdeztem tőle miközben az egyik kezemmel megtámaszkodtam a bárpulton és összekulcsoltam az ujjaimat, majd eközben végig gyönyörű szemeit néztem. Az általában még azt is elárulja, amit az ember nem igaz akar.
Egy-két perc telhetett el, de mindez több órának tűnt. A pincér karórájának a kattogása tisztán hallatszott, és az is, ahogyan a sarokban csapolja a sört, vagy önti ki az édes illatú barackos üdítőt. Hogy eltereljem az időt, kértem tőle egy pohár kólát. Egy vámpír kólát iszik?! Elrettentő. A már üres poharam alját a bárpulthoz kezdtem koccintgatni, mély sóhajt véve, miközben hátradőltem a magas széken. Nem ért le a lábam, furcsa volt, hogy lóbálni tudtam, mint amikor kicsi voltam, mikor még az ágyról sem tudtam lepipiskedni a talajig. A fejemet támasztom, mikor ismerős hang üti meg a fülem, én pedig hirtelen pördülök meg, úgy, hogy talán a székről is majdnem leestem. Egy másodpercre kikerekedett a szemem, és az ütő is megállt bennem, hiszen bárkire számítottam, csak őrá nem. -Szia..Stefan. Persze, ülj csak le. -mondom zavartan, a mondat közepén megakadva, ám egy torokköszörüléssel kiküszöbölve a teljes leégést. Hirtelen beugrik, hogy itt találkoztunk először, de hogy hol utoljára, azt már nem tudom.. -Ezer éve nem láttalak. -halvány mosoly kúszik az arcomra, miközben lerakom a poharat a kezemből. -Mi történt veled, amióta nem találkoztunk? -ilyen bugyuta kérdést is csak én vagyok képes kinyögni. Elég régóta nem láttam, biztos bővelkedik mesélni valókban, és ha elmondja, én meghallgatom. Végül is, időm, mint a tenger, és hiába kezd nem érdekelni semmi, ha tényleg unalmas a dumája a pókerarcot még bevághatom, bár Stefant nem úgy ismertem meg, mint aki unalmas volt. Kezdjük már ott, hogy a már amúgy is helyenként unalmas életemet, habár pár hétre is, de valamilyen szinten megnaposította. Anno. Azóta sok minden változott. Legalábbis nálam biztos, azt nem mondom, hogy teljesen biztos vagyok magamban, és az érzéseimben, de ez majd kialakul.
Tekintetem egy befelé sétáló személyen akadt meg. Cassie volt az. Az nem kifejezés, hogy régen láttam. Zavartnak tűnt én pedig nem akartam tovább húzni az időt Elena-val, hiszen ez az egész helyzet mindkettőnk számára kínos volt. – Most bocsáss meg nekem, Elena.. De mennem kell. Majd még találkozunk.. Szóval vigyázz magadra. Na, meg persze a gyerekeidre is. És remélhetőleg ne ölj meg senkit. – Mondtam miközben rákacsintottam, majd el is fordultam tőle és elindultam Cassie felé. Mikor mellé értem megkapartam a torkomat. – Szabad ez a hely? – Kérdeztem kedves mosollyal az arcomon, miközben a mellette lévő székre böktem a fejemmel. Nem emlékszem, hogy mikor láttam utoljára. Ebből is látszik, hogy jó régen. Elég közeli kapcsolatunk volt egymással, ami nem tudom, hogy mára igazából hova is tűnt. Volt vele kapcsolatban egy furcsa érzésem, mintha megváltozott volna valami vele kapcsolatban, mióta utoljára láttam.
A Grillből ki, a Grillből be.. Haza akartam menni, de félúton már elvetettem a gondolatot. Nem lenne túl szerencsés ilyen állapotban emberek közé menjek, és az én szerencsétlenségem miatt tele van velük a ház. Na jó, akkor még örültem Haleyéknek, de mostmár így elég kockázatos. De mégsem dobhatom őket ki az utcára, főleg azután nem, amiken keresztül mentünk, mégis az előre tolakodó felem azt súgja, hogy bátran tegyem meg. Én pedig nem akarom. Vívódok, ahogyan az elmúlt hetekben tettem. Hogy megbántam-e a "visszaváltozást"? Talán. Egy igen erős talán. Akkor minden jobb volt, vagyis a jobbik Cassie ezt mondja. Furcsa, de megint előhoznám azt a gyerekes példát. Sohasem gondoltam volna, hogy ilyen létezik, vagy egyáltalán, hogy velem is előfordulhat, amikor nem tudod, hogy mit tegyél, az egyik oldalad erre, a másik amarra húz. Vagyis a vállon ülős ördög-angyal párosítás, mint a mesékben. Bár, még csak az kéne, hogy lássam is a kis szarvas és a kis glóriás Casst. Le is fordulnék a székemről. A félvámpír én teljesen megváltozott a régi vámpír énjéhez képest, ami most, hogy újra vámpír lettem, kezd előfurakodni, én pedig hiába akarok ellenállni, egyszerűen nem tudok. Majd lesz valahogy. Azt nem mondom, hogy egy cseppet sem élvezem az egyre erősebb érzelemmentes módot. Mély sóhajtással lököm be az ajtót, körbe sem nézek, csak odacsattogok az előző helyemhez, a bárhoz, és leülök. Nem volt foglalt, a mellettem lévő szék sem, ahol körülbelül egy órája Peiper foglalt helyet. Nem is tudtam mit kérjek, így el is küldtem a pincért, hogy még nem rendelek semmit. Csak támasztottam a fejemet a telefonomat birizgálva...
Kezdőlap
