Az eddigi unott nézésemet felváltotta valami más. Talán kis érdeklődés, ahogyan meghallottam a 'halál' szót. Már értem, miért beszélt itt Mikaelről az előbb. Az anyja... nos, felé nem tápláltam túl mély érzelmeket, még csupán rokonszenvet sem, majd mikor befejezte a történetet, felsóhajtottam.
- Hm... legalább nem mondhatod, hogy unalmas az életed. - mondtam csak ennyit. A világ ezer kincséért sem mutattam volna ki, hogy számomra sem lett volna egyszerű, ha kiderül, hogy tényleg meghalt, és nem hozható vissza az életbe. Mert ő talán elfelejtette azt az érzelmet, ami hozzám kötötte, de én nem. Csak kikapcsoltam.

- Pedig ez a hír tetszeni fog - fintorogtam el magam keserűen. - A tegnapi nap folyamán tértem vissza a halálból - közöltem vele rezzenéstelen arccal.
- Anyám és apám úgy döntött, eleget rontottuk már a levegőt a városban, elég volt az Elsőkből ezer év - kezdtem bele. - Szóval, koporsóba a famíliával. Én viszont gyorsabb voltam, megöltem anyámat - néztem Erin szemébe. - Legalábbis úgy hittem, hogy megöltem. Mikael bosszúja elől elmenekültünk Chicagoba a hugommal. De Mikael ránk talált, és hazavonszolt engem. Egyenesen a villánk pincéjébe, anyám koporsója fölé. Ott aztán a falra szegezett, mint egy óriás denevért... - tártam ki a karjaimat, mutatva, hogy is képzelje el - aztán a fehér tölgykarót vágta a szívembe. Anyám időközben felébredt. Neki köszönhetem, hogy most itt ülök - fejeztem be.

- Minden Petrova nő ostoba. - jegyeztem meg, mikor szóvá tette, hogy a hasonmás dőlt be neki. A további ragozásra már nem lennék túlzottan kíváncsi, engem nem érdekel, hogy mikor, mit, és hányszor csinálták, valahogy a gyomrom kavarog a gondolattól is.
- Vagy lassabban terjednek.... vagy csupán annyira naiv vagy, hogy nem jöttél rá, mennyire nem érdekel, mi van a családoddal és veled. Mintha nekem nem lenne jobb dolgom annál, hogy azt hallgassam, milyen szerencsétlenek vagytok.

- Vagy épp a hasonmás dőlt be nekem. Vagy alám... fölém... ahogy tetszik - legyintettem nagyúri módon. - És már megszokhatnád, hogy nem vagyok hűséges fajta. Ki tudná, ha te nem? - vágtam vissza, aztán elkomorodva meredtem Erinre.
- Nocsak. Úgy tűnik, az átlagosnál lassabban terjednek a hírek - jegyeztem meg, és újabb italt kértem, ezúttal Erinnek is. - Legyek én az első, aki felvilágosít mindazon történésekről, amikből a jelek szerint kimaradtál a Mikaelson család életét illetően?

- Milyen kár, hogy így gondolod... ahogy hallottam, nem egyszer dőltél már be annak a hasonmásnak, aki mindenkit töketlenné tesz. Én inkább úgy nevezném, hogy egyes férfiak képesek tiszta szerelemmel szeretni valakit, és nem megcsalni őket. - mondtam rejtett gúnnyal, és célzattal. Tüske, hát persze. Itt cseverészek azzal, aki átvert, és megcsalt egy nővel? Igaz, ez legyen inkább a múlté. Gondolni se akarok többé a múltra.
- Nem. Kerülöm Mikaelt. - ismertem el, és ez annak tükrében, hogy legutóbb belédöftem egy karót, nem is meglepő. Mindenki fél valamitől. Én személy szerint Mikaeltől, mert erősebb. Félnem kellene Klaustól is, de azt hiszem, ő nem bántana. Maximum egy picikét...
- Miért kérded?

- A harmincas években egészen pontosan - helyesbítettem. - És Stefan az Stefan. Az a régi, jó öreg ripper már sosem jön vissza. Köszönhetően a hasonmásnak. Ez valami vírus lehet, nem? - kérdeztem. - Aki a közelébe kerül, mind töketlenné válik. Stefan, Damon... egyedül én vagyok a kivétel - húztam ki a magam. - Mondd... - szaladki hirtelen a kérdés a számon - találkoztál mostanában Mikaellel?

- Te talán ezt a Stefant ismered. De... - gondolkodtam el, és elvigyorodtam. - Az általam megismert Salvatore már egészen más. Már ha érted, mire gondolok. De te ne tudnád, mi lakik benne... ugyebár a 20-as években együtt lógtatok, nem? - kérdeztem, és beleittam a poharamba. - Most már... ismét olyan, mint volt. Ragadozó. Talán vérmesebb volt, mint én, mikor megöltünk egy párt. - vontam egyet a vállamon.

- Hű de megszállt hirtelen az a fene nagy anya-lánya szeretet - mondtam kissé meglepetten. Utolsó információm az volt, hogy ki tudná nyírni a saját anyját. Bár ez már nem az én dolgom.
- Stefan Salvatore? - nevettem fel kontroll nélkül aztán. - Gratulálok. Az ízlésed roppant módon kifordult magából, ahogy látom. Ő még töketlenebb, mint a drágalátos bátyja. Mondd csak, mivel töltitek az időt? - mosolyogtam negédesen. - Hány nyuszit vadásztatok már le az erdőben? Esetleg Stefan már megváltozott, és nagyobb vadra megy? Mondjuk, őzikékre? Vigyázz, zsebkendő azért mindig legyen nálad. Ő hajlamos a vacsorát rögtön fogyasztás után el is siratni.

Megforgattam szemeimet. Talán zűr van a paradicsomban? Klaus szavai erre utalnak, már ha arra kér, hogy én tegyem meg, amit ő nem tesz. És ha találkozom Tatiával.. ez a kis töredék arra enged következtetni, hogy megint a régi a felállás, és valószínűleg hiába a múlhatatlan szerelem, ezek ketten soha nem lesznek képesek egymás mellett megmaradni.
- Kösz, ezt kihagyom. Köpd le te, egyelőre ő még mindig az anyám. - jött ki belőlem, ám nem sok lelkesedéssel, hiszen csak sima tényközlés volt. Arra nem kérdeztem rá, mi történt már megint. Nem voltam kíváncsi.
- Hm... te is ismered. Stefan Salvatore-ral. Ha tudnád, milyen kellemes, és elragadó társaság... ahhoz képest, hogy csak egy fiatal, szinte újszülött vámpír. - vágtam élveteg fejet. Nem bosszantás. Csupán őszinteség.

- Nem, nem mindenkit - adtam választ Erin kérdésére. - Csak a nőket - vigyorogtam el magam kajánul, aztán teljes testtel felé fordultam a bárszéken.
- Nocsak. Végigpróbálod a várost? - kérdeztem. - Bár, ha Tatia jelleméből indulunk ki, te miért lennél másabb? - tettem aztán hozzá. - Jobban hasonlítotok, mint gondoltam. Oh tényleg... ha találkozol vele valaha, köpd le a nevemben. Majd idővel én is megteszem, de... egyelőre még ünneplek. A balhé csak utána jön.
- Mesélj - sóhajtottam aztán. - Kivel mulatod manapság az idődet?

- Néha egy kis hazugság megaranyozza a napot - vontam vállat, és újabb italt rendeltem, majd fancsali képpel bámultam a lewhiskyzett pólómat.
- Mellesleg meglep, hogy még most is itt látlak. Azt hittem magad mögött hagyod az Államokat, és hazatérsz Bulgáriába. Az a zord, és barátságtalan ország épp illene a jelen önmagadhoz - mértem őt végig. Mi van itt, valami divat? Kikapcsolás-őrület? Előbb Tatia, aztán Erin... vagy fordítva, fene tudja. A lényeg, hogy mostanában egyikük sem igazán túl kedves velem. Pedig én velük mindig az voltam. Oké, hát általában.

Erinnek

Épp a második pohár whiskymet dobtam be egy hajtásra, mikor meghallottam magam mögött-mellett egy hangot, amitől az ital szinte azonnal az orromba ment.
- Csodás este - köhögtem prüszköltem néhányat a hirtelen meglepetés hatására, majd végigmértem a mellém sasszézó Erint. - Hát, a modorod nem lett szívélyesebb. Mellesleg szia Erin, örülök, hogy látlak, rég találkoztunk stb. Örömmel töltene el, ha viszonoznád a gesztust - jegyeztem meg.

- Köszönöm. - Fura még ennyi idő után is ezt hallani. Hát azért mégis már majdnem ezer éve az egésznek én meg itt sajnáltatom magam. Vagyis nem akarom sajnáltatni magam, de azt hiszem úgy jött ki ez az egész. Pedig nem akartam semmi mást, csak egy kis együtt érzést mutatni. - Igen, de ebben a városban kicsit gyakrabban fordul elő az ilyesmi. Meg hát kicsit másféleképpen. - Meg kellett volna ölnöm azt a lányt.. De nem tehetek róla. Még félig-meddig gyerek. Nem vagyok olyan lelketlen gyilkoló gép, mint amilyennek elsőre tűnök.
- Ez viszont igaz. - Válaszoltam tömören. Miért is ne hallgatnám meg? Ha megunom maximum lelépek. Különösebben úgy sem tudna bennem kárt okozni. De lehet, hogy csak nem tanultam abból, hogy nem kellene kedvesnek lennem. Ki tudja mikor támad ő is nekem. Ha így lesz akkor kimondhatom, hogy ebben a városban a nők nagy része őrült. De az is lehet, hogy mindenki.

(Mikaelson villa)

Szokáshoz híven mogorván berúgtam a Grill ajtaját, mintegy jelezvén vele a megérkezésemet. Pedig a lelkem mélyén most vigyorogni lett volna kedvem. Soha nem is gondoltam, hogy valaha még visszatérhetek ide... méghozzá nem szellemként, hanem hús-vér alakban.
Megálltam a bárpult előtt, és nagyot szippantottam az italok szagából. Éreztem a whisky gőzét, a sörcsapból áradó maláta illatát... és olyan volt ez, mint az érzés, hogy hazaértem.
- Whiskyt... és sokat - dobtam fel magam egy bárszékre, és miközben ittam, tekintetem körbehordoztam a helyiségen. Emberek, vámpírok... a szokásos közönség. Az én alattvalóim.. mind egy szálig.

-Ó, részvétem.. -szörnyedtem el egy pillanatra. Ezek szerint megölték a bátyját, de konkrétan erre nem akartam rákérdezni. Nem akartam ennél nagyobb bunkónak feltüntetni magamat. -Hát ilyen szerintem nem csak ebben a városban van, hanem mindenhol. Szóval azt hiszem ezzel nem lesz problémám. -vontam vállat mosolyogva. Volt egy furcsa érzésem Carlossal kapcsolatban, de sajnos ez nem pozitív hanem negatív megérzés volt. Bár lehet, hogy csak tévedek.
-Értem. Ha valamiben esetleg segíthetek akkor csak szóljon. Úgysincs jobb dolgom.. -sóhajtottam fel ismét, ezt követően pedig megittam a poharam maradék tartalmát is. Hát igen, mivel már a vámpírok sem kötnek le ezért a tennivalóim listája jelentősen lecsökkent. Lehet, hogy folytatnom kéne ezt az egészet. Már csak Amy miatt is...De egyszer már elbuktam, és nem akarom, hogy ez többször előforduljon.. Hogy is mondják?? A történelem megismétli önmagát...

A halálnak a módja maradt meg benne. Kíváncsi voltam rá, hogy mi történt vele, de természetesen nem indíthatok ezzel a témával, hogy mégis hogyan halt meg. Gondoltam arra, hogy megigézem vagy valami ilyesmi, de inkább nem tettem. Már csak a furcsa megérzésem miatt sem. Amit még mindig nem tudtam beazonosítani, hogy pontosan miért van.
- Nagyon sajnálom. Egy családtagot mindig borzalmas elveszíteni. Én a szemem láttára veszítettem el a bátyámat. Azt hiszem meg tudom érteni. - Habár ennek már jó pár éve még mindig ott van bennem az egész. Minden William hibája. Ezért kell rajta bosszút állnom. Megölte a testvérünket utána pedig anyánkat. Megérdemli az örökös szenvedést, hogy a boldogsága soha ne tartson túl hosszú ideig.
- Nem mondom azt, hogy jobb ha beül az autójába és visszafordul. Csak meg kell válogatni, hogy kivel áll szóba az ember. Néha azt is, hogy kivel kedves. Bár azt hiszem a pincér ez alól kivételt élvez. - A kedvesség manapság már gyanakvásra készteti az embert. Hogy el akarnak tőle venni valamit. Furcsa felfogás, de ez van.
- Csak rendeznem kellene pár dolgot az egyik ismerősömmel, bár még nem tudom, hogyan kezdjek neki. - Még sem mondhatom azt, hogy egy örökkévalóságon át tartó szenvedést próbálok kiötölni. Ami nem biztos, hogy menne, mert egy idő után már annyira megbolondulna, hogy megint kikapcsolná az érzelmeit és akkor megint várhatok és kezdhetem az egészet újból. Valami frappánssal kell előállnom. Először őt kell megtalálnom onnan pedig nagyon egyszerű lenne kitalálni ki fontos számára. Aztán őt kivonom pár napig a forgalomból. Valami olyan helyre viszem ahol senki nem találja meg. Csak William. De akkor már bőven késő lesz. Mert a szeme láttára fogom megölni.. Ez elég jól hangzik. Már csak meg kell valósítani.

Egy halvány mosoly kúszott az ajkaimra ahogy végigmért. Nem tudom miért, de most úgy éreztem, hogy sikerül kicsit hanyagolnom a húgom halálának gondolatát, mivel eddig soha nem sikerült.. Az idevezető úton is folyamatosan ezen kattogott az agyam. Érdekes. Talán a város... vagy ez a hely..
-Köszönöm.. Igazából a halálának a módja volt a legmaradandóbb.. -sóhajtottam fel és a földet kezdtem el fürkészni. Megkínozták..Látszott a szemében, hogy szenvedett és én nem tettem semmit. Otthon ültem és kávézgattam várva, hogy talán hazajön. Na, és sikerült megint erre gondolnom..
-Ennyire rossz lenne a város? Mert akkor talán én is kétszer meggondolom, hogy maradok-e. -sóhajtottam fel, majd ismét kortyolgatni kezdtem az italomat, ami lassan el is fogyott. Intettem a csaposnak, hogy hozzon még egy kört.
Láttam Carlos arcán, hogy valami nincs rendben, vagy legalábbis nagyon furdalja valami amit egyszerűen nem hagyhattam szó nélkül. - Valami gond van? Látszik az arcán, hogy valami nagyon nyomasztja. Bár lehet, hogy én vagyok rossz emberismerő. -fürkésztem továbbra is a tekintetét- De nem akarok tolakodó lenni. Szóval ha nem szeretné elmondani akkor nem kell. -néztem rá már komolyabb tekintettel. Ha másban nem is, de mások lelkivilágának a helyrerakásában jó vagyok.

- Igen az elég kellemetlen lenne. - Ekkor már végig mértem a ruházat is. Mondhatom csinos nő, de azért volt egy megérzésem ami azt súgta jobb távol maradni tőle. Bár lehet, hogy ez már csak azért van bennem, mert az a mondhatni kislány, hogyan reagált rám. Abból a szempontból nézve nem éri meg kedvesnek lenni. Ha törött ujjal végzek itt is. Valakinek a feje fog hiányozni. Azt már biztosan kijelenthetem.
- Részemről az öröm, Andrea. - Azt hiszem a történtek után már senkibe nem tudok egy aprócska bizalmat sem fektetni. Próbálok mindenkitől kellő távolságot tartani.
- Sajnálom.. Részvétem. Az ilyesmit senki nem viseli jól. - Utolsó családtagot elveszíteni. Nagyon jól tudom, hogy milyen érzés. Ezt éreztem anyám halála után. Hiába élt még William ő már régen nem tartozott a mi családunkba. Elárult minket a pénzért és a hatalomért. Azt hittem a mi családunk ennél összetartóbb, de úgy látszik tévedtem.
- Ez az első napom itt, de ha nem lenne itt dolgom, már rég elmenekültem volna innen. - Mondtam nevetve, majd felhajtottam egy húzásra az italomat. El kell lazulni az embernek. Ha már úgy is haldoklik. Még mindig nevetségesnek tartottam azt a fenyegetést. Ha valakinek meg kell halnia úgy is meghal. Legyen az bármilyen méreg. Akkor legalább hadd élvezzem a pillanatot. Hozzáteszem még mindig nem éreztem semmi kellemetlent. Mondjuk az is lehet, hogy nem is kell. Egyszer csak lefordulok a bárszékről és már véget is ért az életem. De az is lehet, hogy kifelé menet valaki kitépi a szívemet. Soha nem lehet tudni. Bár erre elég kicsi esélyt látok.

-Jobb ha biztosra megyek.. Fehér felsőben nem lenne éppen szerencsés ha leöntene engem is. -kacagtam fel. Hát igen az azt hiszem még kínosabb lenne mint az előző incidens.. -Igazán nincs mit. Ennyi a legkevesebb. Ha nem lettem volna ennyire lekezelő lehet, hogy az ital nem a ruháján landolt volna. -jelent meg egy kisebb grimasz az arcomon, majd akarva akaratlanul is elmosolyodtam.
-Hát örvendek Carlos. -húztam el a kezemet egyenesen az újdonsült italom irányába, hogy lassan kortyolgatni kezdhessem. Ez most kimondhatatlanul jólesett. Nem szoktam sokat inni, sőt inni is nagy ritkán, de néha szükségem van rá, hogyha csak egy napra is, de felejteni tudjak. Felejteni mindazt ami a múltam része. -Igen. Igaza van. Csak tudja mostanában kicsit szét vagyok esve. Elvesztettem valakit aki nagyon fontos volt az életemben, egyben az utolsó családtagom is, de nem akarom magát ezzel untatni. Elvégre én felejteni jöttem, és ez nem nagyon menne ha megint felhozom ezt a témát. Agyoncsapná a jó hangulatot. -mosolyodtam el már-már kínomban.
-És maga már régóta itt lakik, vagy új itt? Mert őszintén szólva én csoda, hogy idáig eljutottam. -vigyorodtam el, miközben a hajamba túrtam.

A kedvesség elég létfontosságú tényező amikor az illető kiszolgál. Nő létére pár mosolyba kerülne és talán még egy italra is meghívná itt bárki esetleg a csapos. Így szemügyre véve talán a harmincas évei körül lehet. Szóval megélt már pár dolgot, de nem mindent.
- Tudja azért szerintem a csaposba annyi bizalmat fektethetne, hogy az ital maga elé fog kerülni. De úgy néz ki manapság már ez sem túlzottan biztos. - Néztem végig magamon a ruhám ragadt az italtól. Remek. Most már bűzlök is. Ezután mindenképpen kell keresnem egy hotelt vagy valami olyasmit. Vagy éppen eltulajdonítom valakinek a lakását. Még az is előfordulhat. Nem szeretem magam kis lyukakban meghúzni.
- Köszönöm. - Bólintottam felé mikor rendelt nekem is egy italt. - Most már sokkal jobb. Ez a mosoly máris feldobja a hangulatot. - Mondtam vigyorral az arcomon. Jó kedvem van. Már teljesen elfeledkeztem az egész démonvér halandzsáról látszólag az egész egy hatalmas blöff volt.. Semmi több.
- Carlos Ackworth. - Mutatkoztam be jómagam is kezet rázva vele. Nem tudtam szó nélkül hagyni, hogy ezúttal az italok még a pohárban jutottak el hozzánk. - Látja? Rögtön ezzel kellett volna kezdeni.

Kedvesebben kellett volna viszonyulnom a pincérhez? Meglehet, de mostanában nem igazán tartok senkit arra érdemesnek, hogy bájologjak neki. Amy halála óta se kedvem, sem erőm nem lenne hozzá. -Tudja nem szokásom bájologni senkivel sem. Nem éppen van hozzá hangulatom mostanság. Na meg nem tudhatja az ember, hogy kiben bízhat és kiben nem. -forgattam meg a szemeimet, majd visszafordultam a csapos fiú felé. -Kérnék még egy italt magamnak és az úrnak is, és ha lehet ez maradjon a pohárban. -mosolyodtam el már inkább jókedvűen, mintsem lenézően. Ennyi a minimum, hogyha a csapos nem is akkor legalább én meghívom egy italra. Ezúttal reméltem, hogy nem köt ki valamelyikőnkön a pohár tartalma. Hát igen kellemetlen szituáció volt ez így is, nemhogy még ha ez még egyszer megtörténne.
-Egyébként Andrea vagyok... Andrea Rhodes.. -nyújtottam oda a kezemet még mindig mosolyogva, miközben a csapos fiú meghozta az italokat amiket most sikerrel helyezett el előttünk a pulton.

Mindenféle gondolatok átfutottak a fejemen. Amiben biztos voltam, hogy keresnem kell neki valami gyenge pontot. Ami nem is lesz olyan nehéz, hiszen most már érez szóval nagy eséllyel egyre többen vannak olyanok akikkel törődik. Jelenleg erre kell figyelnem. Olyan embereket keresnem akik valamilyen szinten kötődnek hozzá. Onnantól meg már csak rajtuk keresztül kellene bántanom őt. Mondjuk valahogyan elkapni Williamet és keresni egy olyan embert akit szeret, majd a szeme láttára megölni. Talán még meg is kínoznám. Hogy érezhesse a fájdalmamat. Érezhesse azt amit nekem kellett átélnem.
Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy észre sem vettem, hogy a hely teljesen megtellett. A helyiek törzshelye. Legalábbis annak tűnik. Akkor ide is gyakrabban fogok benézni. Ha másért nem is egy kis harapnivalóért. Bár én mindig is jól választottam meg az áldozataimat. Az olyanokat soha nem bántottam akinek családja van és jó a kapcsolata velük. Mert egy pillanat alatt rájövök arra, ha nem becsüli meg eléggé amije van. Onnantól kezdve pedig már élete sem lesz.
Még csak most érkeztem a városba úgy gondolom a mai nap még bőven rá érek itt iszogatni. Holnap azt hiszem már nekilátok a keresésnek. De először is kell egy helyet keresnem ahol, majd meghúzhatom magam. De mindent szépen sorjában. Nem sietek el semmit sem.
A következő percben egy kicsit udvariatlan modorú hölgyemény érkezett mellém aki elég lekezelően beszélt a pincérnek aminek meg is lett a következménye. Bár ezzel nem őt sikerült büntetnie hanem engem. Leborított ez az idióta. Hát nem fogja megélni a holnapot. De nem csinálhatok jelenetet ekkora tömeg előtt.
- Ha talán kicsit kedvesebben viszonyul hozzá ez nem történik meg. De igaza van.. Manapság egyre több szerencsétlen vesznek fel ide. - Mondtam olyan hangerővel, hogy a pincér srác is jól hallja. Nem.. Nem menekülsz előlem. Ezzel az egésszel elintézted magadnak a temetésed. Ami nem biztos, hogy hamar lesz. Mert ki tudja mikor találják meg a testét. Bár lehet elviszem a főtérre és meztelenül egy padra rakom. Még meg is gyaláznám szerencsétlent. Akaratlanul is egy vigyor kúszott az arcomra.