Nem bóknak szántam, de nincs mit.- Nem szoktam bókolni, egyszerűen csak mindig kimondom azt amit gondolok. -Gondolom sokat gyakoroltad már. - mondom neki kedvesen, majd megigazítom a hajamat és körbe pillantok a bárban. Jó helynek tűnik, de nem olyan helynek tűnik, ahol hatalmas partikat szoktak tartani, de soha se lehet tudni. Majd megismerem ezt a várost. Finoman és udvariasan lekoptatsz. Értem én. - mondom neki nevetve, majd elmosolyodom.- Ártana az imidzsednek mi, ha egy vámpírral látnának. - mondom még mindig nevetve, majd lehúzom a pohár tartalmát.
▷Music: ide, ide ▷ Note: ide, ide ▷ Words [You must be registered and logged in to see this link.]
Csak mosolyogtam, amit mondott a bulizásról, meg ilyenekről. Egyetértek vele, de nekem már tényleg nem szabad túlzásba esnem. Meg nem is szeretnék, inkább Allison-nal szeretnék együtt lenni, és vele eljárni ide-oda. - Köszi a bókodat, de én sem vagyok mindig ennyire nyugodt természet - vigyorogtam egyet. - Csak sikerül visszafognom magam, és úriember módjára viselkedni - fejeztem be ezt. - Nem is tudom. Lenne néhány elintéznivalóm a mai napon - válaszoltam neki, de nem szeretném őt megsérteni, és ezért mosolyogtam is. - A találkozásra - nem tudom, de ezután belekortyoltam gyorsan az italba, és hátradőltem a székben.
- Én ilyen vagyok. Mindenkinek segítek, aki megérdemli - mondtam neki, és ezután pedig koccintottunk egyet. Ezután azonban felállt a székről, és indulni készült. Hát, már nekem is indulnom kellene, és olyan helyet találni, ahol nyugodtabban végig olvashatom ezt a valamit. - Én csak tudok dolgokat, és nem pletykálkodom - fogtam rövidre, és nevettem egyet a végén. Megmutatta a gyűrűjét is, ha már kíváncsiskodni kezdtem róla. - Remélem, még találkozunk- figyeltem, ahogyan az alakja messzebb kerül, és az ajtón kilép. Én pedig megittam az italomat, s fizettem, majd továbbálltam én is. Van pár dolgom még, amit el kell intéznem, így hát én is követtem őt.
[You must be registered and logged in to see this link.] / zene: [You must be registered and logged in to see this link.] / megjegyzés: én is köszönöm a játékot
Rám is átragad a fiatal dokinő vidámsága, közvetlensége. Arra végképp nem számítottam, hogy amikor majd visszatérek, máris ennyire érdeklődik irántam valaki. Mondjuk ez még mindig sokkal jobb, mintha Isobellel kellett volna szembenéznem. Számomra már halott, nem tudnám őt a feleségemként kezelni, hiszen meggyászoltam. A kapott felajánlásra mosolygok, de nem vehetem komolyan, hiszen nincsen köztünk szoros kötelék, a bajaimmal talán inkább Elenát kéne megtalálnom. - Igazán önzetlen vagy, nem is tudom, mivel szolgáltam rá. – Koccintom poharamat az övéhez, ellenben úgy vélem, lassan indulnom kéne, tökéletesen még nem érzem magamat jól, éppen csak benéztem egy korty ital erejéig. Arról már el is feledkeztem, hogy a nő mennyire tájékozott, de hiszen Fell, észben kellett volna tartanom. Eltolom magamat az asztaltól, hogy felálljak, amíg fizetek még tudok válaszolni. - Azt hiszem akkor hozzád kell mennem majd pletykákért. – Finoman elmosolyodok, többet kéne beszélgetnünk, mert nagyon úgy tűnik, hogy jószándékú, fogékony másokra. - Viselem. Ki sem teszem nélküle a lábamat. – Mutatom meg a másik kezemet, egy darabig még élni szeretnék. Rettentő magányos vagyok, de még mindig kevésbé elkeserítő, minthogy valaki más lakmározzon rajtam. Biccentek a nőnek, aztán hazafelé veszem az irányt.
Pedig néha jó lehet elveszíteni magadat egy féktelen éjszakában, bár ezt nem tudom. - mondom neki mosolyogva, hiszen az én időmben nem ismertem ezt a dolgot, illetve nem is nagyon ittam akkoriban alkoholt, amióta meg vámpír vagyok nem sikerült annyit innom, hogy megártson. Próbáltam, nagyon is igyekeztem elveszíteni és eldobni az életemet, de nem sikerült. Majd később rájöttem, hogy mivel tudok ártani magamnak, de addigra meg már késő volt. A lelkem olyan lett, mintha maga az ördög költözött volna belé. - Csak amikor úgy kívánja az illem, illetve amikor úgy látom jónak. - mondom neki kicsit sejtelmesen, hiszen fogalmam sincsen, hogy kinek mi a sok. Ebbe még soha se gondoltam bele, hogy vajon alkoholista lennék, ha ember lennék? Farkas létedre, fura vagy. -mondom neki egy grimasz keretében.- A farkasok vadak és nem ennyire nyugodtak, mint te. - mondom neki mosolyogva.- És tudom, hogy mennyire jó a séta, csak jól esik kicsit húzni téged. - mondom neki ártatlanul és közben végig húzom az ujjamat a poharam szélén. Rendben, de utána elmegyünk a vízeséshez? - kérdezem tőle aranyosan és még kicsit a szempilláimat is megrebegtetem. A poharamat felemelem és mosolyogva nézem őt.- Akkor a találkozásunkra és a sok szórakozásra, ami még hátra van. - mondom neki még mindig kicsit nevetve, illetve mosolyogva és közben végig őt nézem.
▷Music: ide, ide ▷ Note: ide, ide ▷ Words [You must be registered and logged in to see this link.]
Nem, nem igazán vagyok az az ember most, aki máskor is. Bár, most már kezdek normálisabb, és viszonylag az a mosolygósabb lenni, és mégsem az, aki feszélyezve érzi magát itt. - Ha bármiben kell segítség, engem megtalálsz bármikor - mondtam neki jóindulatúan, mert nem szeretném, ha úgy érezné, nincs senki, akihez fordulhatna, ha arra van szüksége. - Itt nem sok titok marad titok. Meg egyébként is, tisztában vagyok mindennel - gondoltam itt arra, hogy a családom az alapító családok egyike, és én pedig az Alapítók Tanácsának tagja vagyok. Túl sok mindent tudok, és hát, néha jó lenne, ha nem tudnék ennyi mindent. - Így is a részévé váltam már, de ennél többet... Többet nem szeretnék - vallottam be őszintén. Nézzük csak, tudok az összes természetfeletti lényről, vámpírvér általi gyógyítást is alkalmazom. Pont elég ennyi, azt hiszem. - A gyűrűt nem viseled? - kezére pillantottam, de nem villant fel a Gilbert-gyűrű, vagy pont a másik kezén viseli, amit jelenleg nem látok. Közben belekortyolok az újonnan kapott italból.
- Néha megteszem én is, de azért már nem állok neki egy féktelen éjszakai életnek - mosolyogtam egyet. Tudok én is szórakozni, sőt szeretek is, de azért már nem megyek bele semmibe sem, ami árthatna, vagy balhézni sem szoktam. - Te sokszor iszol? - kérdeztem tőle nevetve. - Nos, sokszor jó az ám, lehet gondolkodni séta közben, és pihentető is valami módon - a vigyor még mindig az arcomon van. - Valaki ezt nem tudja értékelni. Én tudom, nagyon is - az elmúlt években szükségem volt ilyesmire, túl sokszor is. - Még egy ital belefér - közben pedig már ki is öntött egy újabb pohárral.
A kótyagos állapottal az a jó, hogy nem igazán tudok megdöbbenni, vagy kínosan érezni magam. Csak töröm a fejemet, hogy mik is lehetnek a kirakós darabjai, de nagyon erőltetnem kell a memóriámat, hogy nagyjából összerakjam, ki is ez a Meredith. - Tényleg közhely. De... valahol mégis igazad lehet. – Nagy kortynyit iszom, hogy ne nagyon kelljen magyarázkodnom, de az meg udvariatlanság. Már ki tudtam jönni a csigaházamból, lassan visszatérhetnék a régi, megszokott életemhez, viszont ha ugyanazt teszem, akkor ugyanoda vezet majd, ahova most. Valamit... változtatnom kell. Erősebbé kell válnom. Isobel halott, Elena és Jeremy felnőttek, ideje valami új célt találnom. A vámpírvadászaton felül persze. Egyedül vagyok, Damont a saját ügyei kötik le, azt hiszem ismét fel kell fedeznem Mystic Fallst, még ha a múlt árnyai néha vissza is köszönnek, ezúttal Meredith személyében. - Akkor ennyit a titkokról. – Biccentek, aztán viszonzom a mosolyt. Ezzel együtt jelzem, hogy naná, azért vagyok még mindig itt, hiszen a természetfeletti talán sosem fog megszűnni, amíg egyetlen vámpír is éli az életét. Nos nem Damonre gondolok most, de ki tudja, mikor lesz valamelyiken urrá az őrület, és akkor folytatódik a vérengzés, na meg az újabb vámpírok beölelése. A kérdésre bólintok, de nem akarok többet beszélni magamról. - Téged nem vonz mindez? – Mint mondjuk, hogy ő is az örökkévalóságig éljen.
Nem szoktam ideges lenni, vagy kínosan érezni magam, de most mégis az voltam. Nem igazán mutattam ki, de érezhető, ha valaki jobban odafigyel. És Rick pedig elég jó ebben, de úgy látom, ő sincs a helyzet magaslatán. Nos, reméljük fordul a kocka. - Nézd... Tudom, hogy az, amit mondtam, az csupán egy megszokott mondat, de hinni kell benne, még ha az csak egy általános szóbeszéd - mondtam ki, nem vagyok isten, nem menthetek meg mindenkit, de aki ennyire felépült már, mint ő, annak nem szabad feladnia azt. Megittam az italomat, és az üres poharat odatoltam a pult belső felére, és vártam, hogy idenézzen újra a pultos. - Arra is... és a másikra is - halvány mosoly jött az arcomra. Nagyon furcsán kérdezte, mintha ez nem lenne tiszta neki, hogy én sok dologról tudok vele és a természetfeletti világgal kapcsolatban. Amin keresztülment, az maga volt a pokol, és az emlékek lassan térnek vissza. - Még egyet kérek... - intettem a pultosnak, aki mostanra ért ide. - Te is kérsz még? kérdeztem, s ezután teljesen odafordultam Rick felé.
Annyi minden homályos, nem is tudom, hogy az elmúlt hónapokban miért nem gondolkoztam rajta többet. Túlságosan lekötött, hogy fizikálisan jobban legyen, de még mindig lenne pihennivalóm. Egyszerűen már untam magam. Most itt vagyok, egyátalán nem készen arra, hogy szembenézzek a régi emlékeimmel, és a várost sötét ködként elárasztó gonoszságra, amely a természetfelettiből fakad. Nem felelek azonnal, inkább kortyolom az italomat, és azon tűnődök, hogy vajon miért érezzük magunkat ennyire kínosan. Valószínűleg azért, mert bár ember vagyok, túl sok furcsaság történt velem, a gyilkosságok, amelyekért felelős lehetek. Vállalnom kell azt, ami történt, hiszen még többek fognak rá emlékeztetni. - Rendbe? – Nevetek fel keserűen. – Egyátalán rendbe lehet jönni valaha? – Ez csak önámítás. Sokkal egyszerűbb, ha az ember hátrahagy mindent, vagy ő maga is azzá válik, ami ellen eddig küzdött. Talán abban igaza van, hogy Elenának szüksége lehet rám. Talán. Ellenben amit felvet, azon elcsodálkozom. Nem emlékszem, hogy tudna róla, hogy vadász vagyok. Elmondtam neki? - A tanításra gondolsz? – Döntöm kérdő éllel oldalra a fejemet.
Pedig néha nem árt kicsit szórakozni, illetve kirúgni a hámból. - mondtam neki mosolyogva, hiszen jól láttam már a népesség apraja nagyját szórakozni és nem csak a fiatalok leli örömüket benne, nekem meg pont kapora jön az emberi ostobaság. Az alkohol mámorító hatása közismert és sok nyelvet megoldott már. Kinek mi a sok. - mondtam neki mosolyogva, hiszen nem akartam többet a koromról, vagy a múltamról beszélni.- Sétálni, mint a vénemberek? -teszem hozzá kicsit gúnyosan. Nem rossz indulatból mondtam, egyszerűen csak szeretek az emberekkel játszani. Még korai a nap, vagy esetleg sietned kell? - kérdezem tőle ártatlanul, majd újra töltöm a poharainkat. Ritkán van társaságom és ez a farkas elég szórakoztató, így nem szívesen venném azt, ha csak úgy faképnél hagyna.
•• ฝusic: - •• ฝords: - ••Note: [You must be registered and logged in to see this link.]
Furcsa volt ismét látni őt. Sok idő eltelt már azóta, mióta találkoztam vele. Bár lassan, de válaszolt kérdésemre, illetve a nevemre is emlékezett. Nem igazán készültem fel, hogy találkozni fogok mostanság, de mégis. - Az... az remek - kerestem a szavakat, de ennyi jött ki. Örültem valóban, hogy jól van már, legalábbis fizikai szempontból. - Igen, az vagyok - válaszoltam röviden azon kérdésére, amiben megkérdezte, hogy orvos vagyok -e. - Egy ilyen trauma után, nem lesz azonnal minden a régi. Egy kis idő eltelik, de rendbe fogsz jönni teljesen - tettem hozzá az ő mondatához, na, nem kérdezte ezt, én pedig belekotyogtam. Visszamosolyogtam rá. - Néhány dologról... egyik sem túl fontos esemény. Nem tudom, nem igazán hallottam felőle egy ideje már. Talán fel kellene keresned őt - feleltem a kérdésére, és közben újra belekortyoltam az italba. - És... visszatérsz ahhoz, amit csináltál azelőtt? - meg kellett kérdeznem, és egy apró mosolyt is csaltam az arcomra.
Lassan kezdhetem megszokni, hogy visszatérek a köztudatba, mások felismernek, de a dolog sajnos jelenleg egyirányú. A szűk ismeretségi körömön kívül borzasztóan erőltetnem kell az elmémet, hogy eszembe jusson, hogy ki is ül mellettem. A túl sok halál, a boszorkánygyűrű ellenére is teljesen megzavart, a tudatomat hónapokig egy kisértet tartotta fogva, nem voltam önmagam, ahogyan a szörnyű dolgokra rávett. A hölgy ránézésre barátságos, és még a nevemen is szólít, de az övé valahogy nem igazán akar kibuggyanni a számon. Valami kemény, határozott ejtése van. Beleiszom inkább az italba, hátha felpezsdíti a gondolataimat. Aztán a múlt homályából végül elősejlik. - Meredith... – Bólintok, és pillantásából sejtem, hogy nem lőttem mellé. Egyből visszakérdez, kínos hogy alig emlékszem rá, de máris magamról beszéljek neki. – Fizikailag... jól. Orvos vagy..ugye? – Kérdezem, miközben finom mosollyal végigmérem őt. – Mégis... sok minden kusza még, örülök, hogy túl vagyok ezen az egészen. Miről maradtam le? Elenát régen láttam már.
Nem voltam magamnál. Legalábbis, ami a jelenlegi helyzetet illeti, kissé elbambultam. Nem észleltem semmit a külvilágból. A papíron lévő betűk igézően hatottak rám, mert nem tudtam levenni a szemeimet róla. Nos, ez megesik velem. Amikor nem kéne, akkor sem tudok kikapcsolódni. Ez már csak így van. Először nem figyeltem fel arra az emberre, aki mellém ült, végül aztán a szemeimmel a kezére pillantottam, utána pedig először az üvegekkel teli polcokra néztem, ami szemben volt velem, s csak ezután néztem oldalra. Nem hittem a szemeimnek... Alaric. Nem tudtam mit szólni, csak a papírokat kezdtem pakolászni, de ez nem segített. Nagyot sóhajtottam, majd nyeltem egyet, de megszólaltam. - Alaric... - nyögtem ki a keresztnevét, s felvettem vele a szemkontaktust. - Rég láttalak téged - kezdtem el beszélni, de nem igazán tudtam mit is kellene mondanom. - Hogy vagy? - próbáltam egy általános beszélgetést kezdeményezni, mosolyogtam is, közben pedig ittam az italomból.
Hol máshol is foglalnék helyet, mint a párpultnál egy nagy adag Bourbont rendelve? Egyenlőre körül sem nézek, csak a gondolataimba mélyedve igazítom meg a gyűrűmet. Lassan tényleg ideje lesz felszínre rúgnom magam, visszatérni az életbe, amely a város szívét, a Grillt jelenti. Itt aztán mondhatom azt, hogy csak véletlenül futottam össze egy régi ismerőssel, anélkül, hogy túl közvetlen módon felkeresném őket az otthonukban, vagy telefononon zaklatnám őket. Koraeste van, bár az italozást nem lehet elég korán elkezdeni, hogy az emberre ne süssék az idült alkoholista jelzőt. A biztonság kedvéért hátulról az övembe tűztem egy karót, amit még otthon élezgettem ki, szorgosan iszom a vasfüvet, és a bőrdzsekim belső zsebében biztos-ami-biztos egy fatöltényekkel telerakott negyvenötös pisztoly foglalja el az előkelő helyet. Megkapom az italomat, és miután már legalább pár kortyot ittam, akkor nézek csak oldalra. Egy fiatal nőt pillantok meg, akinek hosszasan találgatom a nevét magamban, de nem ugrik be. Korábban rám lőtt, ennyi rémlik. De a többi... a múlt homályába vész. Talán jobb így. Esély az újrakezdésre. Kérdés, hogy ő hogyan vélekedik minderről. Egyenlőre csak ráemelem a poharamat, és iszom.
- Hát, már nem vagyok felelőtlen tinédzser, akinek az a mániája, hogy minden hétvégén totál részegre igya le magát - nevettem egyet. Bár, közelebb járok a negyvenhez, de mégsem érzem azt, hogy idős lennék. Inkább csak tapasztalt vagyok. - Csak annyi? Tényleg... nem sok az - szóltam vissza az életkorára, de vigyorogva. - Én leginkább csak sétálni szoktam arrafelé, szóval nem tudom - néztem rá kissé furán, de aztán úriemberes mosolyra váltottam. - Még igyunk egyet, aztán pedig meglátom, mennyi időm lesz még, és ha lesz, akkor elkísérlek a vízesésig, ha gondolod -mondtam neki teljesen normálisan, és halványabb mosollyal arcomon.
Szóval most már túl idős lennél hozzá? - nézek rá kíváncsian, hiszen mindig is érdelelt, hogy az emberek mit gondolnak magukról. Én látom őket valamilyennek és már csak az a kérdés, hogy ők milyennek látják saját magukat. Vajon mennyire másabb az ő és az én saját véleménye magáról? Kíváncsian vártam a válaszát és talán majd folytatom is a faggatozást, mert nem úgy tűnik, mint aki nem nagyon akar beszélni saját magáról. - Egy vámpírnak miért lenne mindegy, hiszen az emberek a külső alapján ítélnek meg. - mondtam neki mosolyogva, majd hátra döltem a boxban és megigazítottam a hajamat. - Amúgy meg annyira nem is vagyok idős, csak 564 éves vagyok. - mondtam neki higgadtan és úgy mintha csak az időjárásról beszélgetnénk. Köszönöm. - mondtam neki egy apró mosollyal az arcomon, majd a pohár szélével kezdtem újra játszani. Nem sokkal később újra töltöttem a poharakat. - Víz esés? Egész jól hangzik. - mondtam neki mosolyogva.- És lehet ott fürdeni is? - kérdeztem tőle kíváncsian, majd lehúztam az innivalót.
•• ฝusic: - •• ฝords: - ••Note: [You must be registered and logged in to see this link.]
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szomb. Márc. 22, 2014 11:21 am
- Párszor, még fiatalabb koromban... Most már tudom, hol a határ - mosolyogva mondtam a hölgynek mellettem. - Egy vámpírnak tök mindegy, nemde? - utaltam az életkor boncolgatására a nőknél, de legfőképp a vámpírokra kitérve. Nem, semmi esetre sem volt komoly arcom, sőt ennél vigyorgósabb pofát nem vághattam volna már. - Bölcs gondolat - mert tényleg az volt tőle, és én is úgy éltem, hogy nem igazán bíztam meg senkiben sem. Szüleimben bíztam, de már nem. Soha többé nem adok a szavukra, nem fog meghatni semmi sem. Allison az egyetlen, akiben bízom, és akit szeretek. - Hová is mehetnénk? Nem tudom, mondjuk... a vízesés? Az bizonyára tetszeni fog neked - mondtam mosolyogva.
Soha nem rúgtál még be? - kérdeztem tőle kíváncsian, hiszen rendes fajta férfinak tűnt, de már megtanultam, hogy soha se szabad hinni a látszatnak. Az számít, hogy mi van a felszín alatt. - Először is egy hölgytől nem illik megkérdezni a korát. Másodszor meg hidd el ez még puha és zamatos. - majd rákacsintottam játékosan s picit elvetettem magamat. Nem szoktam élvezni a farkasok bájcsevejgését, de talán ő kivétel. Jó tásaságnak tűnt és csak ez számít. Kell valaki aki megmutatja nekem a várost és ő pont megfelel erre a célra. A szerelem és a gyülőlet annyira nem jár külön. - mondtam neki komolyan, hiszen jól emlékszem, hogy mi is történt a kezdetek kezdetén. - De tudod minden rossz csak erősebbé tesz és soha se bízz meg senkiben. - mondtam neki komolyan. Engem különösebben nem zavart, hogy nem bízik bennem, hiszen én se bizok benne és ez így van jól. - S ezek után hova megyünk?
•• ฝusic: - •• ฝords: - ••Note: [You must be registered and logged in to see this link.]
- Nem szokásom sokat inni, csak annyit, amennyi belém fér - mondtam vigyorogva, a poharat pedig birizgáltam kicsit közben. - És mit is ünneplünk jelenleg? - kérdeztem vissza, mert ezt valahogy nem tudtam most. - Puha, zamatos? Nos, nem tudom hány éves vagy, de egyszer a hús is megromlik, nem lesz mindig zamatos és friss - ha már viccelődünk, akkor próbálok én is humort belecsempészni, de nem biztos, hogy az én humorom a legmegfelelőbb egy tréfálkozás szempontjából. - Nem tudom. Nekem nem igazán jön be az ellenségeskedős dolog, megjártam a poklot is már, és olyanok miatt, akiket szeretek - itt a pár évvel ezelőtti dologra gondolok, melyet az én és Allison szülei követtek el azért, hogy szétszakítsanak, pedig mindannyian farkasok voltunk s vagyunk, és mégis nagyobb ellenségek vagyunk, mint bárki más. - Senkiben nem bízom meg, benned sem, de jólesik a beszélgetés veled, és csak remélem, nem fogsz nekem esni, mert akkor én sem - mosolyogtam.
A pénz egyenlő a hatalommal, s ez soha se fog változni. - válaszoltam arra amit mondott, hiszen a pénz szerintem senki se tesz érdekesebbé, de sokkal inkább nagyobb lehet valakinek a hatalma, ha sok pénze van.- A hatalom és a pénz egy idő után unalmas tud lenni. - mondtam neki mosolyogva, hiszen jól tudtam. A legtöbb gazdag ficsúr, mindig keresi a kalandot, amit általában meg is kapnak valamilyen juttatásért. Most ünnepelünk, szóval ne fogd vissza magadat, illetve állom a számlát. - mondtam neki ördögi mosollyal a arcomon, majd hangosan felnevettem, amikor meghallottam azt amit mondott.- Ez igaz, de ne felejtsd el, hogy ahhoz nagyon szerencsésnek kell lenned, hogy erre egyáltalán esélyt kapj. Esélyt kapj arra, hogy megkóstold az én puha és zamatos húsomat. - mondtam neki még mindig mosolyogva és kicsit elviccelve a dolgot. - Miért kedves egy farkas egy vámpírral? - kérdeztem tőle kíváncsian, hiszen elég fura volt ez az egész iszogatós dolog két ellentét között.
•• ฝusic: - •• ฝords: - ••Note: [You must be registered and logged in to see this link.]
- A pénz vonz valakit, mert azt gondolja, attól ő is értékesebbé válik, pedig nem ettől lesz valaki értékes szóltam még hozzá az előző mondatához, amolyan plusz gondolatként. - Nem, nem félek. Csak ritkán iszom többet, de mindig tudom a mértéket - mosolyogtam a lányra. - Az én harapásom rosszabb hatással lenne rád - halkult el a hangom, nem szerettem volna, ha mindenki mindent hallana. - Akkor igyunk újra, az értékekre mondjuk - ismét mosolyogni kezdtem.
Pedig az igazi értékek a felszín alatt vannak. De manapság csak a külső és pénz számít. - mondtam nyugodtan és mosolyogva figyeltem őt. - Azt hiszem ez a két dolog soha se változik. - mondtam neki egy vállrándítás keretében, hiszen ez amióta az eszemet tudom mindig is így volt. Persze a pénznek van a legnagyobb hatalma és mindig is hatalmas hatalommal fog bírni. Félsz, hogy esetleg leitatlak, majd megeszlek? - kérdeztem tőle kíváncsian és egy ördögi mosollyal. Fogalmam sem volt, hogy miről mesélhetnék neki. - Mit szeretnél tudni? - kérdeztem tőle és közben újra töltöttem a poharunkat.
•• ฝusic: - •• ฝords: - ••Note: [You must be registered and logged in to see this link.]
- A valóságot sokan nem szeretnék és nem is akarják megpillantani, mert akkor szembesülniük kell egy olyasmivel, amit... nem nagyon szeretnének viszontlátni - nem tudom, honnan jött ez a valami, csak valamit kiböktem, és kicsit tömören, de ez az igazság. - Igazad van... de a magány felőröl valakit, s csak azt veszi valaki észre, hogy vége mindennek -mondtam neki, kicsit szomorú hangulatban, mert én nem szeretnék örökké magányos lenni, volt benne részem, és egy ideig jó érzés volt, de már egyáltalán nem tudnám továbbcsinálni... - Hát, bármit mondhatsz... És most már jöhet a következő pohár ital - nem szeretnék sokat italozni, sőt egyáltalán nem, de még belefér egy, maximum két pohár alkohol.
Vagy csak nem akar szembenézni a valósággal. - mondtam neki természetesen és kicsit unottan. Figyeltem őt mosolyogva és próbáltam megfejteni őt. Túlzottan is nyugodt volt farkas létére, illetve még egy vámpír társaságát is képes elviselni. Ő már extrán fura volt. - Mi értelme várni vagy keresni valakit, ha így is lehet élvezni az életet, illetve így senki se tud nekünk ártani. - mondtam neki sietve, majd a hajamba túrtam. Ez tényleg nem egy dolog volt, amit egy idegennel akarok megvitatni, illetve nem hiszek ebben az egész dologban. Egyszer szerettem, de megölték és csak szenvedés maradt utána. Inkább én akarok fájdalmat okozni és nem pedig én akarom megtapasztalni. - Ennyire nem érdekel vagy csak ennyire nem bírod az izgalmakat? - kérdeztem tőle ravaszul és közben az ajkamba haraptam, illetve mosolyogtam. Szerettem játszani a másik féllel és most sincsen ez másképpen.- Mit szeretnél tudni? - kérdeztem tőle kihívóan és közben a pohárral játszottam.
•• ฝusic: - •• ฝords: - ••Note: [You must be registered and logged in to see this link.]
Kezdőlap
