- Kicsit összejöttek a dolgok a fejem felett. Itt a munkában pedig találtam kis nyugit. Úgyhogy igen, mondhatni csak ez tölti ki az életemet. Bár ... most ölni tudnék egy kávéért - ásítottam a kelleténél látványosabban, majd leakasztva a fogasról a kabátomat kísértem April-t egészen az otthonáig. Ezt teszi egy barát,nem? Ahol baj van, ő ott kopogtat. Folyt.: April lakása
Nagon kedves és figyelmes volt velem. Bólogattam, hogy vigyen haza, de azt nem akartam, hogy el is menjen. Nem volt senkim se akivel beszélhetni tudtam volna vagy aki meghallgatott volna. Az émelygésem megszűnt aminek örültem. És lassan kifelé kezdtünk menni. Végig azon filoztam, mi lehet velem. -Munkán kívül nincs semmi veled?-Kérdeztem nagy mosollyal az arcomon. Olyan jó volt, hogy egy barátra leltem akivel ha még ilyen piti dolgokról is, de tudok beszélgetni. Jeremy elhagyott, apám meghalt.. nem maradt senki se akihez közel állnék. Úgy éreztem itt az ideje, hogy eljárjak és barátokat szerezzek, iskolába is vissza kéne mennem tanulni és képezni magam. talán ott majd akad néhány barát.
Hirtelen kaptam csupán észbe, és rögvest végiggondoltam, mire kért. Nem akar a családjáról, és az azt övező eseményekről, pletykákról beszélni. Legyen hát úgy! Nem fogom megtenni, mert számomra se olyan izgalmas a téma. Más férfiakról beszélni? Minek.. magamat is tudom olyan tökéletesnek (vagy éppenséggel tökéletlennek) nevezni, titulálni, mint őket. Magával rántott, egyenesen a billiárdasztal felé húzva, és elvigyorodva néztem valami furcsa csillogást abban a gyönyörű szempárban. Igézőek.. nem véletlenül talán. Karja finoman fonódott enyémre, és mikor odaértünk a kiszemelt helyre, végignéztem az asztalon. - Jó kérdés, hogy mikor játszottam ilyet utoljára.. - sóhajtottam fel, beletúrva barna hajamba, és elgondolkodva próbáltam felidézni az egyetemi éveimet, amit még emberként, illetve boszorkányként töltöttem el. Akkor nem jelentett semmit a természetfeletti. De annak már megvan pár éve. Megfogtam egy dákót, végigpásztázva tekintetemmel Rebekah-t, s egy széles, pimasz vigyorral jegyeztem meg. - Ez inkább nők kezébe való, de ha már feltétlenül ragaszkodsz ehhez a játékhoz... - kacsintottam. - Mikor játszottál utoljára?
- Akkor legalább hadd vigyelek haza... Nem akarom,hogy ilyen állapotban mászkálj az utcán. Csak.. haza viszlek, veszel egy fürdőt, bedőlsz az ágyba, és ha minden flottul megy,akkor mindketten megnyugodhatunk,és ott hagylak, rendben? - fordultam felé, kezeimet vállára emeltem,s úgy fordítottam magam felé, hogy előnyös helyzetben lássak rá. Szemeibe, hiszen, hol máshol is lehetne keresni igazának tükrét...? Ellentmondást nem tűrtem,de úgy véltem, azért a beleegyezését megvárom. - Velem csak a munka, munka és munka, semmi szóra érdemleges - sóhajtottam fel, de kicsit megrázva a fejem tereltem a témát rá. - Inkább mesélj magadról. Vagyis nem. Tudod mit? Hazaviszlek. Lefürdesz, addig én csinálok neked gyógyteát, és míg megiszod, elmeséled,hogy mi az álmatlanságod oka. És ne, ne hazudj kicsi lány- borzoltam össze haját- látom rajtad,hogy valami aggaszt. Na gyere! - öleltem ismét át, majd kivezettem a Grillből.
Megráztam a fejemet. -Nincs szükségem orvosra. -Mondtam mosolyogva. Nem tudtam mi lehet velem a baj egyszerűen nem jöttem rá. Szép lassan felálltam és rá néztem. -Rég láttalak, mi van veled?-Mosolyodtam el és simogattam meg a kezét. Nagyon megviselt a szakítás Jeremyvel főleg azért is, mert 2x hagyott el. Más szinte csak a szexről szólt a kapcsolatunk. Várjunk csak egy pillanatra magam elé meredtem és megkapaszkodtam Matt-ben. Magamban számolni kezdtem és rájöttem, hogy a menzeszem késik. terhes lennék? Nem az nem lehet vagy még is. Nem akartam, hogy Matt meglássa rajtam az aggódást ezért csak mosolyogtam és azt feleltem. - Szerintem csak elcsaptam a hasamat! Nem eszem valami sokat mostanában.-Mondtam felsóhajtva. Közben végig az járt a fejemben, hogy vennem kéne egy tesztet vagy valami, de amikor belenéztem Matt csillogó szemébe olvadni kezdtem. Mi lehet velem a baj? Ha elmegy Jeremy jön másik? Én nem vagyok ilyen, viszont Matt mindig is jóképű volt és kedves velem, ahogy most is.
- Igazán nincs mit - ingattam meg a fejem, nem megrovóan, csupán gondoskodó kedvességgel. - Barátok vagyunk, nem? - kérdeztem puhítva a felboncolt hangulatot. Amint felegyenesedett, és a karkötőjét is helyére tette,aggodalmasan mértem végig, majd kezeimet vállára csúsztattam,hogyha szükséges lenne, akkor tudjak segíteni.- Persze, menjünk levegőre - egyeztem bele rögvest, és kicsit szedelőzködő pillantásokkal kísértem ki a tömött, fülledt térségből. - Biztos, jól vagy? Ne vigyelek kórházba? Vagy haza ? - záporoztam el kérdéseim sokaságával,de mégis rémült tekintettel fordultam hozzá.Fogalmam sincs,hogy mit kellene tennem.
Folyt.: ?
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szomb. Május 04, 2013 12:57 pm
Az ájulás határán, az émelygő fejfájás mellett, az összemosódó hangok és homályos látvány közepette, Matt aggódó hangját tudtam csak pontosan kivenni. Ott volt mellettem, nyugtatgatva, hajamat hátrafogva. Igazán hálás voltam neki, bár egy kicsit szégyelltem is. Nem valami szép, ha egy lány ilyen rosszul van. Mindig úgy gondoltam, hogy jobb ha ezt más nem látja, de mégis nagyon jól esik a támogatás. Nem tudtam mitől vagyok hirtelen ilyen rosszul, de annyi biztos, hogy még nem nagyon történt velem ilyen. Az egyik pillanatban még kicsattanok, aztán émelygek és hasfájósan a mosdóba rohanok. Zihálva emeltem fel a fejem végül és remegő végtagokkal tápászkodtam fel a földről és a csaphoz fordultam. Alaposan megmostam az arcom és a tarkóm is megnedvesítettem hideg vízzel, hátha jobban leszek. A hasam már nem fájt és az émelygés is majdnem elmúlt, de a fejem még mindig hasogatott és úgy éreztem megfulladok ebben a levegőtlen, meleg helyiségben. - Köszönöm, ez kedves tőled. - zavart mosolyomba még bele is pirultam. -Nincs kedved egy kis friss levegőt szívni?-Kérdeztem, majd elindultam kifelé. Letettem az asztalra a pénzt és vártam Mattiet. -Sajnálom, nem így akartam veled újra találkozni vagy már 1000 éve nem láttalak, hogy vagy?-Kérdeztem most már sokkal jobban érezve magam, de egy gyengéd mozdulattal, miközben éppen a hajamba túrtam le esett a verbénás karkötőm. Utána nyúltam és reméltem Matt nem vágja le mi ez. Vajon ő tud ezekről a dolgokról?
Épp váltás volt, így a mai napra is sikeresen letudtam a műszakomat. Kicsit megdörzsölve karikás szemeimet, próbáltam életet önteni magamba. Letépve magamról a munkához elengedhetetlen kávéfoltos kötényt, léptem el a pulttól. Haza indultam, de a bejárathoz közel megpillantottam April-t. Rég volt már,hogy pár szót is váltottunk, igazából mostanság csak a vendégekre terjed ki a kommunikációm 90%-a, most mégis késztetést éreztem arra,hogy - ha illemből is-de odaköszönjek neki.- Szia, April. Hát te? Itt egyedül - pillantottam mosolyogva a nagyétkű lányra, aki egy pillanatra is alig állva meg eszegette a pizzáját. Óvatosan végigmértem. Nem, nem sokat változott, mióta láttam,de mintha..sápadtabb lenne a szokásos alapbőrszínéhez képest. Már épp kérdezéshez nyílt szám, mikor felpattanva viharzott egészen a mosdóig. Kezeit ajkaira tapasztotta, így könnyen beazonosítottam a problémát. Nem az alig bontott kólája késztette menekülőre a mosdóba. Rémült tekintettel loholtam utána, és nem érdekelt,hogy milyen nevetségesnek is tűnök belépve a lánymosdóba. April épp az egyik kagyló felett térdelt, és rosszullétének engedett utat. - April...te jó ég - guggoltam mellé, haját összefogva emeltem hátához,hogy ne akadályozhassa, kezemmel hátát kezdtem nyugtatóan simogatni.
Miután Jeremy lelépett teljesen kikészültem, gondoltam egy kis friss levegő jót tenne, de helyette inkább a Grillt választottam. Lassan belépkedtem az ajtón és körbenéztem ismerős arcokat kerestem. Reméltem Jeremy-t nem találom ott. Leültem az egyik boxba és rendeltem egy kólát. Sminkem már teljesen el volt kenődve, bár próbáltam törölgetni. Nem igazán érdekelt most a kinézetem. A lelki fájdalmaim nagyobbak voltak. Nem értettem mi bajom van. Szédültem és émelyegtem folyamatosan. Végig szemmel tartottam a női mosdót, ha a hányingerem rosszabbodna. A fejem borzasztóan fájt és annyira éhes voltam, hogy a kóla megérkezése után, az étellapot kezdtem vizsgálni. Rendeltem is egy gombás pizzát, pedig nem is szeretem a gombát. Mégis jóízűen falatoztam, nem értettem mi van velem. Ekkor megláttam Matt Donovant, akit mindig is jóképűnek tartottam. Láttam széles mosolyát, ahogy felém sétál és egyszerűen minden bajom elszállt. - Szia. - köszöntem egy pizzafalatot lenyelve. Viszonoztam a mosolyát. Hirtelen nagyon rosszul lettem és futni kezdtem a mosdóba, majd még láttam Matt aggódó arcát, aki utánam sietett. Borzalmas hasfájással és gyomorszorító érzéssel berohantam az egyik kabinba és a wc fölé hajolva hánytam.
Persze, hogy nem tudok rá haragudni, hiszen már túl régóta ismerem ahhoz. Nem tud olyasmit csinálni ami miatt megharagudnék rá. És természetesen nagyon jól tudom, hogy sok a gondja. Épp emiatt nem is hibáztatom semmiért. Bár az igaz, hogy nem igazán értem mibe is keveredett bele, de arra már rájöttem, hogy nem valami piti dologba. Valami nagyon nincs rendben körülötte. - Semmi gond. Tudom, hogy nem voltak könnyű napjaid. Megértem. De ha tudok valamiben segíteni csak szólj. - Mondom én is egy halvány mosollyal. - Tényleg! Egyébként mi a terved velem? - Kérdezek rá mikor hirtelen eszembe jut a kérdés. Már mindent elmondott az ősökről, Klausrol, vadászokról meg mindenről, de ezt kifelejtette. Pedig biztosan van valami oka neki. - Én sem tudom. De az biztos, hogy nem szeretnék mégegyszer összefutni vele. - Rázom meg a fejem egy undorral tekintetemben. Szavaira egyből felpillantok és egy csodálatos szőke lányt látok magam előtt. - Ő? Valahonnan ismerős nekem. Nem lehet, hogy találkoztam már vele? - Hol láthattam ezt az arcot én? Nem tudom...valami nagyon nincs rendben! Különös!
Komolyan már megint Nik a téma? Nem is értem, hogy tudunk mindig visszakanyarodni hozzá. A bátyámat követő reflektorfénynél csak az lehet jobb, ha a Petrovákat is felemlegetjük. - Nem Nik az egyetlem bátyám, aki az elmúlt évszázadok során különös figyelmet szentelt annak a vérvonalnak. Bár nyilvánvaló, hogy rá nagyobb hatásuk van... vagy így, vagy úgy - egészítem ki a mondat végét, hisz Katherine esetében teljesen más kapcsolatról van szó... ami viszont nem jelenti azt, hogy az nem lehet ugyanolyan intenzív. - Természetesen nem te vagy az első férfi, aki ezt mondja, de... igazad van: nőből vagyok, és mi nők, szeretjük a bókokat - bólintok mosolyogva. Ismét kiürítem a poharamat, és hirtelen ötlettől vezérelve lecsússzanok a székemről, Haydenbe karolok, és finoman húzni kezdem az egyik, éppen felszabadult biliárdasztal felé. - Gyere, játsszunk egyet! - pillantok fel rá közben kisebb incselkedéssel a tekintetemben.
- Kedvelnéd. Elég erős és határozott boszorkány, és mi több, tehetséges. Igaz, talán kicsit félnék, mert eléggé nagy a rizikófaktora annak, hogy átver. Szemtelen egy nő. - húztam el számat, de vigyorom nem csökkent, épp ellenkezőleg. Így szerettem a húgomat. - Nem? Meglep. A bátyádról meglehetősen sokat hallani. De őt nyilván nem zavarja, ha középpontba kerül. - vontam egyet vállaimon, és elgondolkodva próbáltam felidézni, mikor hallottam először Klaus Mikaelson nevét ebben a városban az ideérkezésem után. És szinte rögves felvillant, hogy bezony éppen akkor tett tönkre egy házasságot, mert érzéseket táplált az ifjú feleség iránt. Azóta magam is szemügyre vettem már a hasonmást, meglehetősen csinos. És naív. És ostoba, amiért megbízott egy Mikaelsonban. - De biztosan tisztában vagy a bátyád életével. Érdekes, fűszeres mende-mondák keringnek róla, és egy-két... Petrova nőről. - lökött elém a kiszolgáló egy újabb adag italt, s máris nyúltam utána, hogy rögtön elnevessem magam. - Ha nem lennél gyönyörű, már rég nem itt próbálnék értelmes mondatokat kicsiholni magamból. - kacsintottam rá szemtelenül, pimaszul. - De nem én vagyok az első, aki ezt mondja... nyilván. Ha igen, akkor nem értem, a többi férfi hová tette a szemeit. De az utóbbira nem tartok sok esélyt. Valld be, hogy tetszik, ha bókolnak. Még neked is. - mondtam nevetve. Egy nőt nem könnyű szórakoztatni, a bókok némiképp könnyítik a feladatot.
Annyi biztos, hogy nem fogom győzködni őt. Elmondtam, amit ezzel kapcsolatban akartam, az meg az ő baja, ha nem tud élni azzal, aminek született. Talán valahol egy kicsit meg is tudom érteni, bár nekem soha nem kellett szembe néznem a boszorkányság hátulütőivel, a vámpírságomtól viszont annál is inkább megszabadulnék, ha lenne rá mód. Egyszerű halandó embernek lenni sokkal könnyebbnek tűnik. Ezer év tapasztalata legalábbis ezt súgja.De néha már én sem tudom, mit szeretnék. - Jófej húgod lehet - vigyorodom el. Nem hallottam erről a kis jelenetről a gyűrűkkel, de talán mert elég hamar eltűntem a bálról, aztán meg a városból. De szórakoztató látvány lehetett. Mosolyogtató, hogy milyen rajongással beszél a családunkról, mintha valami hírességek lennénk. Persze tettünk róla az elmúlt évszázadok alatt, főleg a bátyáim, és közülük is leginkább Nik, hogy a vámpírok tudjanak rólunk, tartsanak tőlünk, jobbik esetben tiszteljenek is minket. De ha tudnák, hogy csak egy rakás szerencsétlenség vagyunk. A családom sokkal de sokkal elcseszettebb, mint bárki gondolná. - Hidd el, a valóságban nem vagyunk annyira érdekesek, mint azokban a legendákban. Legalábbis nem abban az értelemben... - Kissé szórakozottan lötykölöm az italt a poharamban, aztán kortyolok egyet. Végül lassan elmosolyodom. - Szóval... azt mondod gyönyörű vagyok? - pillantok oldalra Haydenre. Nagy gyengeségem, hogy nehezen tudom figyelmen kívül hagyni az ehhez hasonló bókokat. Persze a hangulatomtól is függ, és attól, hogy ki mondja őket. De tény, hogy most sikerült betalálnia nálam ezzel a fél mondattal.
- Nem túl régi ez a varázslat, amellyel ilyenekké válhatnak a vámpírok. Talán egy-két évszázada lehetséges. Előtte élő egyedekről még nem hallottam. - csóváltam meg fejemet, és vállat vontam. Sosem érdekeltek mások. Érzéketlenség, és minden, ami kell, itt van bennem ahhoz, hogy lerázzam magamról mások gondját. Akkor viszont remek társaság vagyok, ha valakit ágyba kívánok csábítani. Akkor aztán.. jobb vagyok, mint Terézanya. A mese, amit röviden tálalt nekem, igazán elgondolkodtató volt, ámbár nem tudott meggyőzni ez sem, hogy valaha is jó lenne boszorkánynak lennem. Varázslónak.. helyesbítek. Ritka hülye megnevezés egy férfira, hogy boszorkány. - Mióta így élek, próbálom elnyomni ezt. - mondtam egy apró mosollyal, és nem szokásom csak úgy őszintén beszélni, most mégis ezt tettem. - De a húgom mellett nem könnyű. Ő vérbeli boszorkány, nyughatatlan vérű. És a hülyeségeihez általában kellek én is. - ráztam a fejemet immáron vigyorogva. - A legutóbbi trükkjével hatástalanította a vámpírok napfény elleni ékszerét az alapítók bálján. Bár még volna mit gyakorolnia, hisz' nagyon sokan gond nélkül távoztak. Mondjuk úgy, az átlag vámpírok ellen megvan az ereje. Hozzátok.. nincs. - billentettem oldalra fejemet, majd megittam az utolsó korty italt is, hogy újat rendeljek. - Hallottam a legendátokat, de sosem tudtam, mit vegyek belőle komolyan. Egy család az ősi Mystic Falls területén.. egy félkézről született fiú, aki csak bántalmazást kapott az apjától nyughatatlan vére miatt. Két erkölcsös idősebb ifjú.. egy gyönyörű lány - mértem végig Rebekah-t egy mosollyal -, és két még ifjabb testvér, akik egy szörnyű tragédia következtében vámpírrá váltak, mert az ősi boszorkány így akarta. Meglehetősen érdekes. Ez a történet jobban lekötöt mindig, mint az ókori jog Rómában. - nevettem fel. Sosem tagadtam hogy érdekelt a természetfeletti. És ez a régi mese ösztönzött arra, hogy vámpír legyek. Ezzel szabadulva meg a boszorkányságtól.
- Miért néz rám úgy mindenki a fajtádból, mintha én lennék a Sátán? - emeltem a szemeimet az ég felé, majd vállat vontam, és én is pénzt dobtam az asztalra az italomért. - Gyerünk babám. És nem ajánlom, hogy megpróbálj az utcán eliszkolni. Ne felejtsd el, hogy gyorsabb vagyok nálad - fogtam meg a könyökét.
Nem tudtam rá úgy nézni, mint egy átlagos, számomra ismeretlenre. Hallottam a hírét, így egyáltalán nem kedveltem, és ezt láthatta is rajtam. Amit művel az emberekkel, az mindenhová emeli, csak nem azok közé, akikre büszkének kell lennünk. - Tőled nem kell semmi. - álltam fel ismét a székről, és elpakolva holmijaimat a táskámba, kifizettem a saját italomat. - Felőlem indulhatunk. Minél előbb szeretnék megszabadulni tőled. - mondtam őszintén, teljes ellenszenvvel.
- Nem kértem emlékeim szerint fogamzásgátlási tanácsokat - morogtam, felhajtva a whiskyt. - Csak pontot akarok tenni egy számomra kényelmetlen ügy végére. És szeretek tisztán látni. Nos, ha gondolod, meghívlak szívesen valamire. Amennyiben nem, akkor azt hiszem, indulhatunk - adtam vissza a papírjait. - Gyalog vagyok, de innen csak rövid séta. Tíz perc alatt ott leszünk.
Arrogáns patkány. Tipikus példája annak, aki azt gondolja magáról, mindenre képes, és van hatalma hozzá. Sajnos itt jön az, hogy igaza is van. Mint egy Eredeti vámpír, neki mindenhez joga van, és érvényesíti is ezt. - Szánalmas vagy. - bukott ki belőlem gondolkodás nélkül, villogó szemekkel. - Én ítéljem meg róla, hogy a tiéd-e, vagy sem? - néztem Őt megvetően. Akkor inkább kössön csomót magára, ha el akarja kerülni ezt. Igaz, meglepődtem mert nem tudtam hogy vámpírnak lehet gyermeke.
- Kell? - vontam fel a szemöldököm, mikor kikötötte, hogyan is hívjam. - Csak azért nem töröm ki a nyakad, mert nincs kedvem másik boszorkányt keresni - morogtam, majd a székre mutattam, hogy üljön vissza. - Szóval, Ana - nyomtam meg a nevét - a feladatod egyszerű. Elmegyünk együtt a hasonmás, meg Farok Nélküli Salvatore házába. Lesz ott egy gyerek. Egy kisbaba. Annyi a dolgod, hogy megállapítsd, csakugyan az enyém-e. Hogy milyen varázslattal, azt rád bízom. Ha ezzel végeztünk, mehetsz. Azt viszont már most megmondod, hogy ne próbálj átejteni. Megtudom, ha így lesz, és megöllek.
Elrántottam arcomat, ahogy megpaskolta, de leülni még mindig enm voltam hajlandó. Semmi hangulatom nem maradt a mai naphoz, de el kell végeznem a feladatomat, amit kiszab nekem. Hálátlan élet. - Anastasia. A barátoknak Ana. Tehát neked Anastasia-nak kell szólítanod. - jegyeztem meg szúrós hangon, gyűlölködő tekintettel. - És tisztelj meg végre azzal, hogy elmondod, mit vársz el tőlem. Szeretnék minél előbb túlesni rajta. - vált rekedtessé a hangom.
Győzedelmesen elvigyorogtam magam. Hiába, mindig értettem hozzá hogy kell megtörni valaki ellenállását. - Ez az, kislány - veregettem meg az arcát, nem törődve azzal, hogy elkapta a fejét a kezem alól, és rondán nézett rám. - Kezdhetnénk azzal, hogy te is bemutatkozol. Aztán vázolom a mai programot. Ha azt teszed, amit mondok, nem próbálsz meg átverni, szabadon és sértetlenül távozhatsz. És cserébe itt is életben hagyok mindenkit, ami meglehetősen kegyes cselekedet tőlem - intettem egy whisky után.
Nagyon gyorsan akartam távozni, de megfogta karomat, ezzel gátolva, hogy bármerre is elinduljak. Sehol nincs nyugta az embernek. Ez a város tényleg bolondok háza. Eleinte azt hittem, nem tud olyat mondani, ami érdekelne. De rá kellett jönnöm, hogy Ő Klaus Mikaelson! A brutális módszereiről híres, és arról, hogy tényleg nem kegyelmez. - Mit... mit kell tennem? - kérdeztem nagyot nyelve, s felé fordultam. Be kell hódolnom neki.. különben emberi életek fognak száradni lelkemen.
- Méghozzá az első, eredeti, Ősi hibrid személyesen - mosolyogtam kedves dölyfösséggel. Nincs mit tagadni, imádtam az ilyesféle reakciókat. Ami utána jött, azt már kevésbé. - Jobb lesz, ha megállsz szépségem - kaptam el a csuklóját ekkor már komoran. - Nem veszlek igénybe hosszú időre, csak néhány órára. Aztán mehetsz, amerre akarsz, nem érdekel. De akkor hagy állítsalak választás elé. Vagy segítesz nekem, vagy az összes jelenlévő itt a Grillben egy perc múlva halott lesz. A döntés a tiéd. Akár távozhatsz is, ebben az esetben ha jól számolom, legalább ötven halott terhe nyomja majd a válladat - néztem rá várakozásteljesen. - Tehát?
Beszélt tovább és tovább, szemeim közben egyre inkább tükrözték a tanácstalanságot. Nem szolgáltam vámpírokat soha. Ezúttal sem fogom megtenni, mert ez a férfi úgy kívánja. Nem félek tőle. Mindaddig nem féltem, míg el nem hangzott a neve, és erre minden ér kirajzolódni látszott saját arcomon a hirtelen jött félelemtől. - A hibrid.. - súgtam szinte ledermedve, mintha idefagytam volna a székre, és pár másodperc múlva tudtam csak talpra állni. - Nem dolgozom vámpíroknak. Neked sem fogok. - mondtam, hangsúlyozva a "sem" szócskát. Kegyetlen módszerek? Nekem is vannak, és ne higgye, hogy Ő "védve van" a boszorkány eszközöktől. - És most hagyj elmenni. Nem segítek neked. - húztam ki magam. [/color]
Sötéten felnevettem, hátam mögé téve egy székre a papírhalmot, hogy ne érhesse el. - Hagyjuk már ezt a "hülye vagyok, nem tudom mit akar" dumát - macskakörmöztem a levegőbe. - Boszorkány vagy szépségem, megismerem a fajtádat. És még jelen pillanatban elég udvariasan kérlek, hogy segíts nekem. Ha nem, akkor tudok ennél durvább is lenni. A nevem egyébként Klaus Mikaelson. Remélem, ez a név mindent elmondott rólam - vigyorogtam. - Szóval, meghallgatsz, vagy folyamodjak keményebb eszközökhöz?
Kezdőlap
