( [You must be registered and logged in to see this link.] )

A parkolóra ráfordulva még mindig ezernyi dolog kattogott a fejemben. A Mikor!? volt a legfőbb kérdés, nem is annyira a hogyan. Kreatív voltam nem vitás, még ha be is rozsdásodtam kissé az elmúlt évek alatt, egy dolgoban biztos voltam. Ha az orrom előtt lesz a préda, nem kell majd az ujjaimon kiszámolnom hogy melyik bánásmód jár neki!
Az ujjaimmal doboltam a kormányon, már nem is tudom mióta. Teljesen elragadott a fejem nem vitás, és én néha szerettem engedni neki. Nem mindig, mert valljuk be, ha szerepet játszol a dolog törvénye annyi, hogy mindig tudd mit és hol tehetsz meg. Hát most megtehettem! Ábrándok... édes ábrándok...- játszottak a szemem előtt, hosszú combúak.. széépek.. és én önkéntelenül nyaltam meg az ajkamat ahogy eszembe jutottak a túúúl régi emlékek, amikoris utoljára eljátszadoztam eggyel. Csak úgy kellemesen.. De aztán.. mégis valami más vetült a képbe. Egy alak. Egy nagyon is ismerős.

- Tatjana?- kérdeztem magamtól félhangosan ahogy a szélvédőhöz közelebb kerültem, de így első kapásra nem tudtam megmondani. Túl hamar eltűnt a Grill ajtajának visszacsillanó fényében. - Kicsi a világ..- vigyorogtam csak a saját képembe amint a visszapillantó tükrében bejátszott a szemem, de nem is teketóriáztam sokat tovább, kaptam is az ál-tárcámat és betűrve a hátsó farzsebembe bevágtam magam mögött a kocsi ajtaját.

A Grill.. úgy festett mint mindig. Az egyetlen hely ahol a sok nyálas szerelmespár, a sok idegesítő gyerek, és a boldogan nevetgélő családok összegyűlnek. Viszkettem tőle! Még mindig pedig már hetek is eltelhettek. DE... nem voltam türelmetlen. Sosem voltam az, azért is vagyok ott ahol vagyok és értem el mindent, amit csak megkívánt a szemem. Őt viszont.. nem láttam. Sehol sem volt, és amikor már tényleg kezdtem azt hinni hogy csak elpuhultam, megcsal a szemem, akkor hallottam meg egy hangot a hátam mögül. Szemvillanás alatt pördültem oda!

- Mégiscsak ide hozott a szél! - beszéltem neki röviden mérve fel a helyzetet és belevigyorogva az arcába. - Azt hittem téged már rég kinyírtak! - tettem meg újabb lépéseket felé, most valahogy nem is törődve azzal ki láthat meg. Milena régi emlék volt, túúúl régi, és nem érdemelte meg a színészkedést. Annál sokkal többet érdemelt. Vagy csak nekem estek kellemesen a fejemben feltörő hirtelen emlékek.

Részemről nagy kegy volt, hogy elárultam a nevem. És az is, hogy az igazi nevem használtam.
-Nos, a nevem anyám választotta, a nagyanyám után.-vonok vállat, s arcom akár egy szoboré.
Bár helyes kis pofikája volt, maximum szórakozásra kellett. Vagy egy kis kísérletezésre. Gonosz mosoly szökött ajkaimra, s szemem feketén csillogott.
Amikor elmondta, hogy került ide, a történet végén "érdeklődve" felvontam egyik szemöldököm.
-Nos, engem az első napomon megtalált egy Petrova. Ráadásul egy olyan, aki külsőre beillik úgy tizenhat évesnek. Szörnyen irritáló teremtés. Javaslom, kerüld el, vagy tekerd ki a nyakát.-nézek szemeibe, s rákacsintok.
-Viszont a mai vacsorám vagy a hűtőből jön, vagy keresek valakit az utcán. Valaki, aki jó évjáratú.-nézek üres poharamra, majd odébb tolom, jelezve, vevő vagyok még egy körre.
-Bár, a te elméleted szerint egy szerencsétlen férfit meg akarok ölni, nekem más terveim lennének azzal a szerencsétlennel. Már, ha valóban szerencsétlennek mondá magát ezután az este után.-kacsintok rá újra, és megvillantom, tűhegyes, vakítóan fehér fogaim.
-Mellesleg...-kezdek neki, és közelebb hajolok hozzá. -Az első napom itt, de még nem találkoztam egy olyan férfival sem, aki érdemes lenne bármiféle kalandra.-ahogy kimondom a szavakat, akár egy felhívás keringőre. Végül is. Egyszer élünk, de akkor sokáig. Használjuk ki a lehetőségeinket. És addig sem járna az eszemben az az emlékkép, meg a gonosz banya, aki megbabrálta.
A pincér hozott egy újabb kört, s ekkor bevetettem a "csáberőm". Megfogtam a nyakát, és közelebb húztam magamhoz.
-Ez a ház ajándéka. Ugye?-érdeklődöm, majd elengedem és figyelem, ahogy bólint, majd távozik.
Megemelem a poharam, s megint csak egy húzásra kiiszom annak tartalmát.
Egy hirtelen ötlettől vezérelve felálltam, és az ajtó felé indultam.
-Kösz, az italt.-fordulok hátra, majd kilépek az ajtón, és belevetem magam a tömegbe. Eszembe jutott, hogy hol és hogyan tudnék kapcsolatba lépni azzal a vén boszorkával.

// A város rétje//

Kicsit komolyabb arcra vettem a figurát.
Végül is a fajtám béliek előtt nem kell játszanom a szerepem. Csak ha gyilkolnom kell.
- A mosoly csak az első lépés. - Kortyoltam bele a whiskymbe majd Angelique-ra néztem. - Angelique? Szép és egyedi név. Akárcsak te magad. - Bókoltam neki, hisz jól jön az ismeretség itt is, mint mindenhol máshol is.
- Az örökkévalóságra. - Mosolyodtam el majd meg ittam a poharam tartalmát.
- Csak úgy beültem ide. Gondoltam jól jön egykis alkohol. - Néztem Angelique szemeibe. Az illata is olyan egyedi volt mint a neve és a szépsége. - Vacsi? Áhhh, neem. Ma már ittam egy kis vért. Amíg egy doki nem zavart meg és nem döföt belém egy fecskendőnyi vasfüvet. - Nevettem el ezen magam. Majd Angelique felé fordúltam. - Na és te miért vagy itt? Már ha így kérdezősködünk. - Kacsintottam felé egy pajkos mosoly kíséretében. - Épp egy szerencsétlen férfit akarsz ki nyírni? - Ha már Ő is akkor én is megkérdezem tőle, hogy vacsiért jött e.

Nem tűnt annyira gyerekesnek, de az irritáló mosoly, még mindig ott ült a száján.
-Valóba. Nem vagyok ember, ahogy te sem.-mondom, bár én már nem suttogok annyira. Csupán halkan beszélek.
-Segítek. Rám, ez sem hat. Túl sok ideje vagyok ezen a világon, hogy egy mosollyal le lehessen venni a lábamról.-kacsintok rá, ezzel is tudtára adni, hogy nem vagyok az a típus, aki mások ágyába ugrál, csak úgy random. Sőt. Az sem vagyok, aki minden mosoly hatására földön csúszik egy férfi előtt.
Meghívtam egy italra, de nem használta ki az alkalmat. Még ki is fizette.
-Angelique.-mutatkozom be, s az italért nyúlok.
-Az örökkévalóságra. És arra, hogy a Petrovák egyszer kihaljanak a föld színéről.-emelem meg poharam, és a harmadik italomat is magamba öntöm. Nem éreztem szükségletét több italnak, de azért jól esett volna még pár.
-Téged mi hozott ide? Csak nem most akarsz lerészegedni?-érdeklődöm, egy ördögi mosollyal, majd közelebb hajolok hozzá.
-Vagy esetleg vacsorát akarsz felcsípni?-bár nem tartozott rám, engedtem a jegességemből, és kissé középszerű dolgokról kezdtem el beszélni. Végül is, szórakozni is kell.

Elég rossz napja lehetett.
Pláne ahogy az italát itta. Húú...
- Ember biztos, hogy nem vagy. - Súgtam oda neki ördögi mosoly kíséretében. - Eddig a mosolyom mindíg bevált. - Kacsintottam a lányra majd bele kortyoltam a whiskymbe.
- Petrovák? Itt vannak? Pont akkor találok rájuk amikor felhagyok a fejvadászkodással? - Kérdeztem magamtól. Hát igen, ez az én szerencsém. Pedig elég sok pénzt kapnék értük. Így elgondolkodva magamban egyszercsak azt hallom, hogy a következő kört Ő állja.
- Kedves, de inkább én állom. - Mosolyal az arcomon mondtam a lánynak.
- Richard - Mutatkoztam be neki. Így utólag. - És a kegyed becses neve? - Udvariasan kérdeztem meg. Apám eléggé megtanított rá.Apa mellet tanultál vagy meghaltál. Én meghaltam. Persze nem apa ölt meg.

Richard O'brian

Egészen addig békésen megvoltam, a saját gondolataimmal, amíg egy hívatlan személy nem foglalt mellettem helyet. Ezzel sem lett volna bajom, de meg is szólalt.
-Éppenséggel volt már rosszabb napom is.- mondom, majd mikor az italom megérkezik, egy húzásra lenyelem azt. Hangomban érzelemnek hűlt helye sem volt, s ugyan ez tükröződött arcomon is.
-Nézd, nem vagyok az a bájolgó stílusú ember, de ma már te vagy a második, aki a mosolyával próbál bevágódni nálam. Viszont a másikkal ellentétben, te érdekesebbnek tűnsz.-nézek szemeibe, egy szemrehányó mosollyal. Talán gondolat elterelőnek éppen megfelel. Az érzéseim azt súgták, vámpír. És nem fiatal. Viszont nem is tűnt Petrova korúnak. Ez előny. Legalább nem akar tőlem segítséget. Legalábbis eddig nem akart. Az éhség újra úrrá lett rajtam, de nem rendeltem italt.
-Ha találkozol egy Petrovával, kerüld el őket. Csak a baj van velük.-mondom egyszerűen, akár egy jó tanácsot, s ha nem is fogadja meg, legalább tudja, hogy valaki már megemlítette neki eme aprócska tényt.
-A következőt én állom.-nézek a pultosra, jelezve hozza a következő kört. Nem volt cél a lerészegedés, de tudtam, hol vannak a határaim. És ez még messze volt a három pohárnyi alkoholtól.

// Kórház //

A dokit életben hagytam. Úgysem hinnék el neki, hogy egy vámpír támadt rá. De hé..
Ha Ő nem zavar meg táplálkozás közben akkor nem lett volna semmi baja.
Most, hogy már vért ittam. Ami frissnek nem mondható de vérnek igen. Így legalább egy ideig nemkell innom.
Bár egy kis whiskyt megkívántam. Sétálgattam és észre vettem egy bárt. Pont megfelel.
Beléptem és a bárpulthoz sétáltam, majd egy elég csinos nő mellé ültem. Intettem a csaposnak és Ő jött is akár egy pincsi kutya.
- Egy dupla whiskyt. - mondtam majd a nő felé fordúltam.
- Szia, rossz napod volt? - kérdeztem tőle kedvesen. Vagyis csak eljátszottam a kedvességet. Régen kiveszett belőlem ez az érzelem. Akárcsak az összes többi emberi érzelem.

Richard O'brian

//Hotel//

Úgy döntöttem, szükségem van egy frissítőre. Bár inkább egy ütős italra gondoltam, mintsem egy pohárka vízre. Amikor megláttam a Grill nevű helyet, belépem az ajtón, és anélkül, hogy körbe néztem volna, a pulthoz sétáltam, és leültem az egyik székre. Amikor végre elém lépett a kiszolgáló, egy bájvigyorral arcomon, ránéztem, majd megszólaltam.
-Egy vodkát kérek, de ne nyomd tele jéggel.-adom ki az utasítást, mert ez sokkal inkább annak hangzott, mint kérésnek. Amikor megkaptam, rámosolyogtam, majd figyeltem, ahogy elillan. A poharat a számhoz emeltem. Először csak egy kortyocskát ittam, majd benyakaltam az egész pohár tartalmát.
Újra azon kaptam magam, hogy elmerülök gondolataimban, és próbálok rájönni, vajon a drága tanárom, miért buherálta meg azt az emlékfoszlányt. Talán, mert ő maga is tudta, hogy ez veszélyes? Talán mert félt attól, hogy a természet visszavág, és az ősei elveszik az erejét? Engem pedig csak védeni próbált volna?
Éreztem, ahogy torkom kaparni kezd, s mardosni kezd az éhség. Már más sem hiányzott mára. Intettem a pincérnek, hogy hozzon még egy italt, de ekkor leült mellém valaki, és újra kiszakadtam a gondolataimból.

(Mila lakása)

- Van, bizony van. Erina a neve. Vagy... manapság már csak Erin - húztam el kissé a szám, régen azért még csak ez volt a becézése, ma meg teljes névnek használja... pedig ennyire nem ódivatú a neve... mi adtuk az anyjával... De hát, a mai kor már más, a "fiatalok" is azok. És az én kicsi lányom, makacs öszvér, mint a kedves édesanyja...
- Rendben, na akkor körbenézek, és amint megtalálom a megfelelő lovagodat, értesítlek, és összehozzuk a lagzit - vigyorogtam vidoran. Szép is lenne, keresnék neki egy még ma is ildomosnak minősülő férjjelöltet, és szépen egybekelnének. De szegény pasasnak előbb önvédelmi oktatást tartanék, mit ne tegyen, vagy mit tegyen, hogy megússza rúgások nélkül.
- Akkor... - sóhajtottam, és a poharam alján maradt némi kis whisky-t lötykölgettem -, van remény, enyém a szíve, enyém lehet még a nő is - elmosolyodtam, majd eltoltam az asztal közepéig a poharam, és előredőltem székemen, kissé közelebb Pandorához. - No de... lassan ideje elköszönnöm, szép Hölgyem, ideje indulnom. Örülök a találkozásnak, végül csak jól sikerült ez is, örömömre szolgált megismerni kegyedet - álltam fel, és léptem melléje, megfogva kezét, s jobbjára csókot lehelve, illedelmesen. - Viszont látásra, kedves Pandora - mosolyogtam még rá kedvesen, búcsúzóul, azután felegyenesedtem, és szépen elhagytam a terepet.

(folyt. köv. még jó kérdés, valahol)

- Ja hogy van egy lányod is ebből a házasságból... akkor az a bizonyos kötelék is megvan köztetek. Így már más a helyzet... - Vontam össze szemöldökömet, és egy halványka mosolyra húztam ajkaimat. Ezt eddig nem mondta, így hát honnan tudtam volna róla. Talán ha tudom, akkor máshogy nézem ezt a feleség üldözős sztorit.
- Azt megköszönném.. már igazán kéne nekem egy olyan jóképű pasi mint te. - Vigyorogtam el magam szavai hallatán.
- De igen valahogy úgy. Örökké a tied marad! - Bólogattam enyhén, és felsóhajtottam. Megittam a maradék italomat, ami még a pohárba volt.

- Nagyképűek, de néha igazuk is van. Egy erősebb ellenfelet nehezebb leteríteni - vontam a vállamon egyet, na jó, ezt épp egy ilyen fiatal leányzónak magyarázzam? Hozzám képest még ott van a tojáshéj a fenekén, megjegyzem szép fenék, de akkor is fiatalka még. És látszólag nincs is tisztában vele, mennyire jó is a hatalom az ember kezében. Az hogy erősek vagyunk, ajándék, és hogy évről-évre erősödünk, még nagyobb. Életem egyik legjobb lépése volt vámpírrá lenni.
- Akkor Te szerencsés vagy, ha megúsztad. Bár akármennyire is az én nejem meglógott, mégis, életem legjobb perceit is ennek a házasságnak köszönhetem. No meg persze a lányomat is - jegyeztem meg, hiszem Tatia a sok torzsalkodás mellett azért mégis tudott csodálatos feleség is lenni... néha. És neki köszönhetem Erin-t, aki Őutána az egyetlen értelme lett az életemnek, majd a létemnek. - Ha gondolod, eljátszom apád szerepét, és keresek neked egy hozzám hasonlóan jóképű fickót - vigyorodtam el, szemöldököm vonogatva Pandora felé.
- Igen, az biztos, főként hogy mi magunk már rég halottak vagyunk - bólintottam, és ismét italomba kortyoltam, majd gondolván egyet, egy hajtásra ki is ittam a pohár tartalmát. - Különben is, a világon a nők az egyetlenek, amiért megéri harcolni, úgy igazán. A többi mind mulandó, de egy asszony szívét meghódítani egyszer kell és örökre a tied marad, nemde? - kérdeztem egy mosollyal, de hogy miért? Nem is tudom... talán mert... Ő is nő. És egy gyönyörű nő, ezt meg kell jegyezni.

-Eléggé. -bólintottam egyetértően. Ebben az egészben még az a legszörnyűbb, hogy gyerekei is vannak attól a korcstól. Viszont családi idill ide vagy oda, a vámpír az akkor is vámpír és halnia kell.
-Akkor mire várunk? Menjünk! -kacsintottam rá- Egyébként kocsival vagyok úgyhogy szerintem hanyagoljuk a sétát. - indultam meg vele együtt a kijárat felé, onnantól meg egyenesen oda ahol leparkoltam az autót.
-Bocs a vérfoltok miatt. Ma két vérszívót is kocsival kellett furikáznom. -pillantottam az ülésen lévő vérfoltok felé amik a szösziből és a Salvatoréből származtak. Még mindig nem értem, hogy hagyhattam megszökni őket...
-De azért az utat mutasd ha nem akarsz egy árokban kikötni. -vigyorodtam el, majd amint megkaptam az utasítást, hogy merre menjek el is indultunk.

[folyt. Cassidy lakása]

- Az egy érdekes történet. - Mindössze ennyit mondtam, amikor felemlegette Elenát és Damont. Na igen, amikor megtudtam, hogy Damon vámpír eléggé kiakadtam. Pont az unokatestvérem férje vérszívó? Az a férfi, akivel együtt és és akivel gyerekeket nevel? A vámpírok nem képesek erre, ők érzéketlen szörnyetegek, akiknek semmi sem számít. Egy ilyen ölte meg az apámat is.
- Kösz. - Mosolyogtam rá, ahogy rendezte az én italomat is. De hová mehetnénk? Semmi nem jutott eszembe. - Az egész város hemzseg a vérszívóktól, bárhol össze lehet velük futni. Mit szólnál, ha elmennénk a lakásomra és mesélhetnél nekem erről az egész küldetésről. Beszélgethetnénk, mint vadász a vadásszal, mert ami azt illeti nagyon kíváncsivá tettél. - Vallottam be apró mosollyal.

-Én csak hallásból ismerek egy kettőt.. De Elenát és Jeremyt leginkább.. Főleg Elenáról terjengenek érdekes pletykák, meg a vámpír férjéről. -mondtam elég sok megvetéssel a hangomban. Érdekes dolog, hogy egy ember ilyenre vetemedjen, de az ő szíve joga, élvezze amíg tart...
-Remek. -jelent meg egy elégedett vigyor az arcomon- Te vagy itt régebb óta, szóval mondj te valami jó helyet! -vontam vállat, majd a zsebemben kezdtem el kotorászni a pénzem után.
-A hölgyét is én fizetem. -csúsztattam oda a csaposnak valamennyi pénzt ami biztosan fedezi az elfogyasztott italokat, majd felálltam a pulttól és vártam az ötletét, hogy hová mehetnénk.

Csak legyintettem egyet, de a tekintete megmosolyogtatott. Ez a történet nagyon is érdekes volt, ám ezen kívül kissé bizarr is. Van egy vámpírlét elleni gyógyír, amit a világ leghatalmasabb élőlénye ellen kell felhasználni, mert különben ő megnyitja a túlvilág kapuját? Eléggé sok információt kaptam néhány perc leforgása alatt, de legalább nem unatkoztam és megtudtam, hogy mi az Ötök végzete. De hogy Jeremy is közéjük tartozzon... ami azt illeti, kissé féltettem az unokatesómat.
- Igen, ismerem őt, de a Gilberteket mindenki ismeri a városban. - Vállat vontam, azt viszont még mindig nem kötöttem az orrára, hogy én is Gilbert vagyok. Nem igazán volt jelentősége, maximum annyiban, hogy a Gilbert-vadászokat szinte mindenki ismeri, hiszen a vérvonalunk erre termett.
- Benne vagyok, lépjünk le innen. - Bólintottam, mert szinte már én is rosszul voltam a vámpíroktól és a tudattól, hogy ők vesznek körül és nem ugorhatok nekik. - Valami ötlet, hogy hová menjünk?

-Ne haragudj, túlreagáltam. - néztem szemeibe körülbelül olyan tekintettel mint amikor egy kutya rosszat csinál és visszahízelgi magát a gazdájához. Érdekes hasonlat..
Utolsó mondatára felkaptam a fejemet. Ezek szerint ismeri. Remek...De ha nincs a városban az sem izgat túlzottan.
-Szóval ismered? -kérdeztem rá- Igazából nem túlzottan izgat ha nem találom meg, csak ugye csapatban az erő, vagy, hogy is mondják?! -vigyorodtam el, bár valószínűleg a Gilbert gyerek csak hátráltatna ha ennyire kezdő, de ha már ismeri akkor nem fogom előtte lehurrogni. Még a végén az lenne belőle, hogy itt hagy egy pár cifra beszólás keretében.
-Van kedved lelépni innen és máshol megbeszélni ezt a dolgot? Mert már kezd eléggé irritáló lenni az ittlévők többsége.. -néztem körbe komor ábrázattal, elvégre nem karózhatom meg az ittlévő vérszívókat.

- Oké, értem én. - Védekezően magam elé tettem a kezeimet. Nem kell rögtön leszedni a fejemet. - Csak egy kérdés volt. - Motyogtam. Ha ez a Silas tényleg ennyire veszélyes, akkor miért nem lehet hagyni, hogy békében szunyáljon ott ahol van? Senkinek nem lenne semmi baja, a gyógyír megmaradna, nem kellene használni. Mese vége. De ha ezeknek a vadászoknak az a végzete, hogy elpusztítsák Silast, akkor érthető Galen hatalmas felháborodása. Azért biztos voltan abban, hogy benne is ott munkálkodik, hogy mi lenne, ha...
Nagy szemekkel néztem rá a következő szavai hallatán. Jeremy Gilbert? Az unokatestvérem? Ő is benne van ebben a dologban? Amikor utoljára láttam Jeremyt, akkor mindent kinéztem volna belőle csak ezt nem, de hát nem szabad a külső alapján ítélkezni. - Mostanában nemigen láttam őt a városban. - Néztem Galen-re komolyan. Nem akartam neki elmondani, hogy Jeremy a rokonom, mert... mert nem.

Kijelentésére valami iszonyú idióta képet vághattam. Legszívesebben ezt meg se hallottam volna... A világ legnagyobb hülyesége lenne ha nem Silas ellen használnánk a gyógyírt.
-Ugye csak viccelsz? - kérdeztem komoly tekintettel nézve rá- Nem érted mit próbálok megértetni veled? Ha Silas életre kelti a hallottakat akkor itt elszabadul a pokol és kő kövön nem marad. -magyaráztam el ismét határozottan. Reméltem, hogy megérti, de ezek szerint nem fogta fel a dolognak a súlyát.
-Emberek fognak meghalni, de ez mind megelőzhető. -tettem még hozzá, majd lecsaptam a kezemet a pultra.
-Igazából már rég felbomlott ez a testvériség. Legalábbis távol vagyunk egymástól, de tudtommal kettő vagy három vadász is most itt van a városban, de az egyikük még nem is tudja, hogy ki ő valójában. Azt hiszem Jeremy Gilbertnek hívják. Célszerű lenne őt is felkeresnem. -vontam meg a vállamat egyszerűen. Nincs túlzottan nagy szükségem a Gilbert fiúra, de azért még hasznomra válhat.

Felhúzta a pulóvere ujját és ekkor láttam meg a tetoválást, ami beborította a karját. Ha valaki ránéz, akkor minden bizonnyal csak kacskaringós vonalakat lát és bár én is csak ezeket láttam, legalább tudtam, hogy van értelme ennek az összevisszaságnak. Szóval ez az a híres tetoválás, amiről már nem egyszer hallottam, de egészen idáig nem is sejtettem, hogy mi célt szolgál. Nem foglalkoztam az Ötök történetével, mivel nem tartozom közéjük, ezért nem is nagyon érdekelt a dolog. De így azért már mindjárt másabb.
- És... ha valakinek nagyobb szüksége lenne a gyógyírre? Mi lenne, ha nem Silas elpusztítására használnátok fel, hanem odaadnátok valakinek, aki megérdemli? - Kérdeztem és minden bizonnyal ezzel a kérdéssel el is ástam magam nála, de utána kellett érdeklődnöm. Viszont abban igaza volt, hogy ha ez Silas a világ első halhatatlan lénye, akkor nem egy kispályás teremtmény. - Szóval ez lenne a ti dolgotok? Megtalálni a gyógyírt és elpusztítani azzal együtt, aki őrzi?

Egyenlőre nem akartam kiselőadást tartani Silas-ről mert azt hiszem a lényeget már belesűrítettem az előbbi kisebb monológomba. Mondjuk nem is akartam ezzel untatni mert a többi része a történetnek már az lett volna, legalábbis számomra az.
-Igen. -bólintottam és felhúztam a pulóverem ujját, hogy láthassa a vadászjegyet, mivel már rendesen kiteljesedett ezért mindenki láthatja, de ő az első akinek meg is mutatom.. Ezek szerint hallott az Ötökről, bár ezt nem csodálom ha már egyszer ő is vadász akkor hallania kellett rólunk mendemondákat.
-Igen van, de csak egy dózis. Pont ezért kell nekem megszereznem. Van egy pár hülye aki azt hiszi, hogy minden egy tündérmese lesz ha Silas feltámasztja a halott természetfeletti lényeket, de ezt muszáj meggátolni. Silas eredetileg boszorkány is volt, de aztán változott halhatatlanná, és amint kikel abból a koporsóból vissza akarja kapni majd az erejét is, de ha ezt meg akarom előzni, márpedig megfogom, akkor saját kezűleg nyomom le a torkán a gyógyírt, így átlag ember lesz belőle és onnantól már gyerekjáték megölni. - vigyorodtam el mondatom végére. Ez adta nekem a löketet miközben vámpírokra vadásztam, hogy egyre közelebb vagyok ahhoz, hogy megöljem Silas-t.