Egy újabb unalmas nap, amit magam sem tudom, mivel töltsek el. Talán legjobb idő egy kisebb sétára a városban, aminek minden négyzetcentiméterét ismerem már. Meg merem kockáztatni, hogy saját magamnál is jobban ismerem. Hogy ez mit jelent? Jó lenne tudni, de azt hiszem az elmélkedéssel nem megyek valami sokra. Gyorsan felkaptam valami ruhát, beletúrtam a hajamba is, hogy frissnek tűnjek, és a tükör előtt állva mosolyogtam néhányat, mert ez már szokásommá vált az elmúlt években. Kihúztam magam, és még egyet mosolyogtam, de ez már inkább nevetés volt, hogy micsoda bolondos vagyok így a negyvenhez közelítve... Nos, fogtam magam, és elindultam. Csak mentem az utamon, és persze a járdán, hogy ne nézzenek dilisnek is, hogy az út közepén sétálgatok magamnak. A Grill előtt megálltam egy kicsi időre, talán tényleg csak néhány másodperc lehetett az egész, de ahogyan körülnéztem... A szemeim megakadtak egy bizonyos személyen. Ez tényleg ő. Ott van Lauren. El sem hiszem, bár elfordult, és úgy tesz, mintha nem látott volna meg. Menj be, Tom, menj be. A lelkem és a szívem is ezt súgja, így beléptem oda. A bárpulthoz mentem, és ott ültem le, de állandóan csak hátrafelé lestem... - Hát, itt vagy... - szóltam meg, amikor odaléptem hozzá. Nem volt bennem harag, semmi. Csak valahogy hirtelen nem tudtam mit mondani neki, holott nagyon örülök neki.
Az egész délelőttöm azzal telt, hogy lakásokat nézegettem a városban. Nincsen sok eladó, mégis azok, amelyektől meg akarnak szabadulni az emberek, egytől-egyig olyanok, amikbe nem költöznék be. Fáj a gondolat, hogy újra a motelben kell aludjak, immár harmadik hete, ráadásul egyedül. Lehet itt lenne az ideje, hogy vegyek magamnak egy kutyát, lehetőleg valami fenevadat, aki meg tudna védeni vagy aki csak szimplán jelezne, hogyha valaki betörni készül hozzám. Gondoltaimba mélyedve sétálok be a Mystic Grillbe, mert már lassan éhen veszek. Nem bírom a gyors kajákat, idegesít, hogy nem tudok főzni magamnak, így ma végre eljöttem ide, hogy normális, főtt ételt ehessek, mert szerencsére itt felszolgálnak olyat is. Leülök az egyik asztalhoz, kérek magamnak egy pohár citromos jeges teát, majd az étlapot veszem szemügyre. Van itt minden, ami szem-szájnak ingere, nehezemre is esik a választás, de aztán megállapodok egy egyszerű roston sült csirkemellen, amit vegyes körettel kérek. Nem sokan vannak, akik evésre használják a Grillt, így valószínűleg örülni fog nekem a szakács. Kortyolok egyet az italomból, majd megpillantom a volt vőlegényemet az utcán. Annyira zavarba jövök, hogy majdnem félrenyelem a teámat, de szerencsére megúszom és nem kezdek el fulladozni. A szemeimet nem tudom levenni Tommyról, ami még inkább zavarba hoz. Nem hiába nincsen itt mellettem, nem ő volt az, aki lezárta a kapcsolatunkat, hanem én voltam az az őrült nőszemély, aki elüldözte őt. Briliáns vagyok... Tekintete találkozik az enyémmel, erre én rögtön másfelé nézek. Észrevett? Ugye nem vett észre? Idegesen dobolni kezdek az ujjaimmal és minden erőmmel azon vagyok, hogy ne nézzek újra ki az ablakon. Úgy teszek, mint aki éppen nagyon elfoglalt. Na persze, ezen nevetnem kell. A hajléktalan munkanélküli vörös sárkány, elfoglalt. Marhára...
Örültem neki, hogy nem faggatott tovább, még se éreztem arra kényszert, hogy beavassam abba, hogy a sötét erőt is elég jól tudom irányítani, hiszen tudtam mi lenne belőle. Megint elkezdene aggódni, amit most nem akartam. Soha de kértem senkit, hogy aggódjon miattam, mindig is jól boldogultam egyedül is. És előbb még meg kell tudnom, hogy én mit is tudok. Tudod, egy kis gyakorlással sokkal nagyobb varázslatok is mennek. - mondtam neki kedvesen, mert most hogy mondjam el, hogy értek a sötét varázslatokhoz. Ez még se annyira egyszerű dolog. -
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Most már tényleg teljesen leengedtem. Ha azt mondja, nincs okom aggódni, akkor nem aggódok. Téma lezárva. Örültem, hogy megnyugodhatok. A jó barátnőm nem érzi magát veszélyben, akkor nekem miért kellene azt feltételeznem, hogy belekeveredik valamibe még csak véletlenül is? Badarság lenne részemről. - És mesélj, mire jöttél rá eddig? Mire vagy képes? - attól, hogy nem aggódtam még kíváncsi voltam, hogy hová és mennyit fejlődött Bonnie. Elvégre az érdeklődés a barátok egyik alapvető feladata.
Próbálta figyelmen kívül hagyni a beszólásaimat, bár a legutolsót viszont még neki sem sikerült hidegen kezelnie. Hirtelen nekem esett, mint aki megbolondult.. Wáóó.. Lee tényleg szerelmes lenne abba a kis szöszikébe? Fúj, undii! Démon szerelem a láthatáron.. ilyet se hallottam még. Mikor elkapta a kezemet, én csak még szélesebben vigyorogtam a képébe. Csöppet sem zavar az erőszakos viselkedése.., amúgysem fájt túlságosan. - Ó.. semmit - legyintettem nem törődöm módon, bár mégis kikotyogva néhány részletet. - Különbensem árulnám el neked, ha véletlenül szemtanu lettem volna annak a kis szöszinek az elrablásánál.. - emeltem égnek a szemeimet, közben gondolatban nagyokat fütyörészve a jókedvtől. - Minek..? Hiszen úgysem érdekelne.. vagy mégis? - emeltem meg ekkor az egyik szemöldökömet, huncutul.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szomb. Szept. 07, 2013 6:32 pm
Figyeltem őt és azt ahogyan aggódott értem, nem értettem még mindig. Nem akartam elhinni, hogy azt gondolja, hogy rossz boszorkány lettem. Nekem ez fura volt, hiszen tőle soha se vártam volna ezt. Azt hittem ennyire már ismer, hogy tudja rólam, hogy soha se lennék gonosz és sötét varázslatok kedvelő boszorkány.Mert oké, hogy tudom irányítani a sötét varázslatokat, de akkor se használtam sötét varázslatot, kivétel akkor, ha más esély nem volt a barátaim megmentésében, védésében. Persze, hogy nem kell. - mondtam neki határozottan, de picit ideges is voltam. Komolyan nem kellene aggódnia, hiszen még én magam se tudom mire is vagyok képes.- Persze, hogy megértem. - mosolyogtam el barátságosan, majd picit megöleltem őt. - Megértem, hogy aggaszt, de csak kezdek rájönni, hogy mire is vagyok képes, semmi rossz nincs. - mondom neki halkan, mert nem akarom, hogy mások meghallják miről beszéljünk.-
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Talán ideje lenne fellélegeznem és nem kellene mindenhol meglátnom az ördögöt. Vagy legalábbis a rosszat. Lehet, hogy Bonnie tényleg csupán jól érezte magát és nem történt semmi más, csak egy kicsit változott. Ahogy mindenki. És a boszorkányok egyébként is fejlődnek... kezdek paranoiás lenni. - Akkor nem kell aggódnom érted, ugye? - mosolyodtam el halványan Bonnie-ra nézve. - Bocs, hogy ennyire parásan kezeltem a helyzetet, de... tudod, hogy milyen vagyok. Nem akarok rosszat a barátaimnak. - motyogtam kedvesen.
Nem voltam tisztában vele, hogy mikor vesztem el szemében teljesen. A szőke nők... hát ez már tényleg túlzás tőlem is! Mindig bámultam őket, mert jólesett. Testük mindig különbözött. Igaz, Peyton valamelyest barna hajú. De még így is totálisan lekötötte a figyelmemet, ami szintúgy... elég ritka. - Hogy én? - pislogtam aztám bambán, de gyorsan észbekaptam, hogy hol is vagyok. - Ja, hogy én... nos, ügyvéd vagyok. - vigyorodtam el. - Rövid vakáción. Egyedül. - tettem hozzá, hogy jól érthesse, miről van itt szó.
Próbálta figyelmen kívül hagyni a beszólásaimat, bár a legutolsót viszont még neki sem sikerült hidegen kezelnie. Hirtelen nekem esett, mint aki megbolondult.. Wáóó.. Lee tényleg szerelmes lenne abba a kis szöszikébe? Fúj, undii! Démon szerelem a láthatáron.. ilyet se hallottam még. Mikor elkapta a kezemet, én csak még szélesebben vigyorogtam a képébe. Csöppet sem zavar az erőszakos viselkedése.., amúgysem fájt túlságosan. - Ó.. semmit - legyintettem nem törődöm módon, bár mégis kikotyogva néhány részletet. - Különbensem árulnám el neked, ha véletlenül szemtanu lettem volna annak a kis szöszinek az elrablásánál.. - emeltem égnek a szemeimet, közben gondolatban nagyokat fütyörészve a jókedvtől. - Minek..? Hiszen úgysem érdekelne.. vagy mégis? - emeltem meg ekkor az egyik szemöldökömet, huncutul.
Nevetésem közben folyamatosan az járt a fejemben, hogy vajon mit gondolhat. Miért kérdezz ilyeneket, csak nem azt hiszi, hogy áttértem a sötét varázslatokhoz. Komolyan ezt hinné rólam, hogy képes lennék teljesen a sötét oldalra állni?! Mert oké, hogy tudok egy-kettő gonosz varázslatot is, de akkor is azt hiszem eddig is bebizonyítottam, hogy én jó boszorkány vagyok. Kikapcsolódtam, szórakoztam. Mondhatni nyaraltam, illetve megismertem egy nőt. - mondtam neki óvatosan, hiszen ki tudja, hogyan fog erre reagálni. - Aki sok mindenben segített és sok mindenre rávezetett. - mondtam neki még mindig nyugodtan, de közben folyamatosan a reakcióit fürkésztem, hiszen nem fogom kibökni azt, hogy segített rájönni arra, hogy még is milyen hatalmas erőm van. -
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Elnevette magát és legszívesebben én is ezt tettem volna zavaromban, hiszen nem sokszor tár az ember ilyen dolgokat a barátnője elé: bocsi, de azt hiszem, hogy totálisan belemerültél a gonoszságba. Nem éppen haverkodós szöveg, éppen ezért nem is akartam nagyon belemerülni a témába. Egyszer az aggódó természetem visz a sírba, ezt már most borítékolhatom. - Oké. Ha tényleg ennyire jól vagy, akkor mi történt veled pontosan az utazgatáson kívül az elmúlt időkben? Mitől vagy ilyen jól? - kérdeztem még mindig kissé hálókba burkolva, de ezt csak azért tettem, hogy ne bántsam meg. Semmi kedvem nem volt elásni magam előtte és elkezdeni gyászolni egy barátságot.
Megkönnyebbültem kicsit, amikor végre hagyta a pasi témát. Soha se a pasik körül forgott az életem és szerintem ezek után se fog. Majd talán egyszer, de nem vagyok olyan mint a legtöbben, akik a nap 24 órában a pasik körül ugrálnak, mint valami csitri. De sajnos jött az újabb hideg zuhany. Még mindig foglalkoztatta a megérzése, nem is értem mit hittem, hiszen ő is jól ismer, mert régi barátnők vagyunk. Szóval így alap, hogy érzi rajtam, hogy másabb lettem. Nem is értem miért csodálkozom ezen. Rossz? - ezen elnevettem magamat, mert szerintem elégé jó állapotban voltam, leszámítva kimerültséget, de amúgy semmi bajom nem volt. Nem értem miből gondolja azt, hogy rossz dolog történt volna velem. - Nem semmi rossz nem történt velem. - mondom neki kedvesen és figyelem őt. - Szerintem inkább csak jó dolog történt velem. - mondom neki egy apró mosollyal az arcomon. -
Próbálta figyelmen kívül hagyni a beszólásaimat, bár a legutolsót viszont még neki sem sikerült hidegen kezelnie. Hirtelen nekem esett, mint aki megbolondult.. Wáóó.. Lee tényleg szerelmes lenne abba a kis szöszikébe? Fúj, undii! Démon szerelem a láthatáron.. ilyet se hallottam még. Mikor elkapta a kezemet, én csak még szélesebben vigyorogtam a képébe. Csöppet sem zavar az erőszakos viselkedése.., amúgysem fájt túlságosan. - Ó.. semmit - legyintettem nem törődöm módon, bár mégis kikotyogva néhány részletet. - Különbensem árulnám el neked, ha véletlenül szemtanu lettem volna annak a kis szöszinek az elrablásánál.. - emeltem égnek a szemeimet, közben gondolatban nagyokat fütyörészve a jókedvtől. - Minek..? Hiszen úgysem érdekelne.. vagy mégis? - emeltem meg ekkor az egyik szemöldökömet, huncutul.
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Egy apró nevetéssel zártam le mindkettőnk pasi-ügyeit. Lehet, hogy még visszatérünk a témára, de komolyabb vizekre evezve jobbnak láttam azzal foglalkozni, hogy mi van Bonnie-val. Nem volt kedvemre kérdezősködni, kérdőre vonni pedig pláne nem a jó barátnőmet, de muszáj volt. Aggódtam érte, hiszen egyszer már láttam, hogy mit művelt egy boszorkánnyal a hirtelen erőváltozást. Nem mintha azt a nőt sajnáltam volna, de Bonnie más volt. Eleve egy Bennett-boszi, talán jobban viseli a gyűrődést és hamarabb fejlődik is, de... akkor is faramuci helyzet ez. - Erősebbnek. - bólintottam. - Mintha, nem is tudom, olyan más lenne a természetfeletti kisugárzásod. Ugye nem történt veled semmi rossz? - ezzel a kérdésemmel arra akartam utalni, hogy légyszíves győzzön meg: nem lett a sötétség harcosa, akármilyen extrémen hangzik is.
I remember how it used to be when nothing else matter but you and me music, country roads, and future dreams. I miss you, I wish you could see although you are here, I miss you and me.I remember when you said how happy I made you and you really meant it...now, it's just a phrase you say without thinking. I miss those days when you'd call just to say "hi" or "I love you"...the days it was so hard just to say good-bye for a while.
- Mit is? Azt, hogy szó nélkül el mentél még egy sziát se kaptam, ja, hogy azt! De csinálom...és most engedj el vagy lekarozlak...- Mondtam kegyetlenül a szemeibe és nem érdekelt ki lát vagy ki nem. -Számomra már csak egy vérszívó lény vagy!- Mondtam, majd ott hagytam és hoztam neki azt a nyavat italt amit kért. -Nem érdekel! Idd meg és menj is el!-Suttogtam neki még vicsorítva és nem tudtam mást mondani.
Játék adatok!
♠ Szószám.: 257 ♠ Játék címe.: Újra látlak! ♠ Játék hangulata.: Ideges
Lucy nem tud semmit, nem aggódtam érte hiszen ő egy nagyon erős lány és ez is tetszik benne, ha nem inkább beszélni akartam vele hiszen amik történtek köztünk nem a véletlen műve volt. -Jól van vérszopikázóm nem tudsz te semmit..- Suttogtam közel hajolva a szájához. -Fú ajánlok neked egy tic-tacot mert érzem az áldozataid szagát.- Kezdtem el legyezni az orrom előtt. Hirtelen elkaptam a kezét és mélyen a szemébe néztem. -Mit akarsz ezzel mondani te ribanc?- Mordultam rá.
Mi tart vissza? - kérdeztem tőle kedvesen, de tudtam, hogy mi lenne az indoka, de akkor is ráfogom venni, hogy élje az életét. Nem akarom, hogy mindig csak a múlton rágódjon. Élni kell az életét, boldognak kell lennie, hiszen remélhetőleg még sokáig fog élni. Mindennél jobban szeretném látni a régi, igazi mosolyát és ezért mindent meg is fogok tenni.- Rosszul látnám magamat? - kérdezek vissza, de természetesen mosolyogva és félig nevetve.- Nézz meg téged és engem. Te olyan vagy, mint valami top modell, de én?! Én biztosan nem vagyok az. - mondom neki kedvesen és nem értem miért próbál meggyőzni erről a dologról. Jól megvagyok pasik nélkül is, illetve mindig annyi a dolgom, hogy magamra is alig jut időm, nemhogy valami hímneműre is maradjon energiám. Én vagyok Bonnie, aki mondhatni az örök szingli, de részben nem is bánom ezt. - Bulizni? - kérdezek megint vissza, hiszen eléggé meglepett ezzel az ötlettel, de nem is annyira rossz. Kicsit kikapcsolódni, ez inkább jól hangzik.- Rendben menjünk, de szerintem a pasi dolgot hanyagoljuk. - teszem hozzá kedvesen, mert nem akarom megbántani, de soha nem szerettem a "kerítős" dolgokat.- Figyeltem őt és vártam, hogy mit fog mondani, mit furcsállt annyira, hiszen csak én vagyok és olyan vagyok mint régen. Semmi extra, csak a régi BonBon, vagyis azt hittem, hogy ezt könnyen elfogják hinni az emberek, lények, mármint a barátaim. De úgy nézz ki tévedtem. Igen.. - mondtam neki, s minden erőmmel rákoncentráltam. Tudni akartam, mi az ami kihozta belőle ezt a fura viselkedést, de amikor meghallottam az okot, akkor kicsit megdöbbentem. Ennyire érezné, hogy másabb vagyok, erősebb vagyok. Ez így nem lesz jó, nem akarom, hogy megtudja mindenki. Nem hazudhatok neki, hiszen a barátom és a barátaimnak, csak akkor lennék képes hazudni, ha azzal őket védeném. Viszont most, saját magamat kellene védenem, azt hiszem. - Erősebbnek? Mármint pontosan mire gondolsz? - néztem rá, s egyre komolyabb arcot vágtam és elkezdtem azon agyalni, hogy hogyan is mondjam el neki, mert semmi se olyan egyszerű. Úgy gondoltam a visszakérdezés jó taktika lesz addig, amíg időt akarok húzni, s kitalálom mi legyen..-
A hozzászólást Bonnie Bennett összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Aug. 27, 2013 8:44 pm-kor.
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Apró mosollyal köszöntem meg Bonnie szavait. Bátorított, hogy lépjek tovább és régóta tudtam, hogy ezt kell tennem, csak a megvalósítás döcögős kissé. Az sem segít, ha arra gondolok, hogy Jacob is ezt akarná. Hogyha halott lennék, én is azt akarnám, hogy keressen magának egy másik lányt, akivel boldog lehet... de nem én voltam halott, hanem ő. És a gondolat felettébb egyszerűnek tűnt, ez nem jelentett egyet azzal, hogy egyáltalán megérné próbálkozni a keresgéléssel. Kissé jobb kedvűen forgattam meg a szemem. - Bonnie, Bonnie. Túlságosan kicsi az önbizalmad és rosszul látod saját magadat. - rákacsintottam. Nehogy már valaki azt mondja nekem, hogy mindenki tüneményes Bonnie-ja nem találna magának három perc alatt párt. Sőt, még ennyi sem kellene hozzá, de ő tudja... ez olyasmi dolog, mint velem. - Tudod mit? Egyszer elmegyünk együtt valahová. Valami jó kis buliba és ott majd meglátjuk, hogy mennyire hasonlítasz Hermione-ra. És vadászunk neked egy pasit is. - Nevettem fel. Bonnie jókedvre derített, ez volt az egyik oka annak, hogy örültem a találkozásunknak. Végre "békeidőben" is beszélgethetünk. Viszont ismét meg kellett köszörülnöm a torkomat. Nem kerülgethettem sokáig a forró kását, úgyis látszik rajtam, hogy valami nyomaszt. Nem voltam valami jó hazudozó. - Figyelj csak, Bonnie... - kezdtem bele zavartan a mondandómba. Halkabban beszéltem, hiszen sokan voltam a Grillben. - Ti boszik is megérzitek, hogy egy vámpír milyen erős, mennyi idős és a többi. Mi is így vagyunk ezzel. Legtöbb esetben ahogy meglátunk valakit tudjuk, hogy mire kell számítanunk. És te... - nyeltem egyet. - Sokkal erősebbnek tűnsz, mint legutóbb. Olyan furcsán erősebbnek... érted? - fura fintort vágtam a saját körülírásomat ízlelgetve. Nem akartam semmi konkrétat mondani, mert nem tudtam semmiről, de reménykedtem benne, hogy Bonnie választ ad az igazából még nem teljesen körvonalazódott kérdéseimre.
Úgy tűnt nem akar rólam tudomást venni és ez fájt. Azt a gyengeség, amit akkor éreztem, amikor vele voltam megint megjelent. A szerelem. Idegesítően ott kattogott a fejemben, hogy az egyetlen fontos lény az életben olyan gyöngévé tesz, amilyenné egy verbénás fakaró sem tudna tenni. Amióta nem láttam és nem gondoltam rá nem történt ilyen. Számtalanszor voltam már fizikailag elgyengülve, a nélküle eltöltött években is voltam már húzós helyzetben. Végeztem már karóval a gyomromban és nem egyszer nyeltem már verbénát, de amit az ő jelenléte okoz felülmúlja a legerősebb hatalmat. A szerelemtől, pusztán az érzéstől úgy érzem elvesztettem a hatalmam, a határozottságom. Mindenki mással játszhatok kedvemre, kínozhatom, ahogy akarom, kavarhatok vele, megtehetek mindent, mert nincs bennem a félsz, hogy fájdalmat okozok neki, hogy valami baja esik Neki. Zara személye megcáfolja a jellememet és az eddigi tetteim is lehetetlennek tűnnek, mintha más ember lennék. Egy jobb, de sebezhetőbb. Miért is szeretem őt ennyire, ha ez az érzés ilyen keserű? - Még egy whiskey-t kérek... legyen kettő. - nyögtem a sötétzöld íriszekbe, amikben teljesen elvesztem. Tovább ültem a pultnál és vártam az italom, majd amikor Zara lerakta elém a poharat a keze után nyúltam. Erős markomba fogtam, hogy ne tudjon menekülni előlem. Miért tetteti, hogy nem ismer meg? Ennyit jelentettem? - Zara, ne csináld már. - el kéne mennem. Le kellene lépnem megint. Mind kettőnknek könnyebb lenne. Miért olyan nehéz? - Sajnálom... nem tudtam, hogy itt dolgozol. Találomra választottam lakhelyet, de a sors... idevezetett. - jézusom milyen érzelgős hablaty, amikor nem is ennek indult a bocsánatkérésem. Őt szeretem, de magamat nem, amikor vele vagyok. Én a kemény, könyörtelen vérengző vámpír vagyok. Nem a határozatlan, érzelgős papucs. Kész röhej. - Ne haragudj, hogy csak úgy elmentem. Neked akartam jót, esküszöm. - a kezem az arca felé közeledett, hogy hozzáérhessen, végigsimíthasson azon a tökéletes, pirospozsgás porcelánarcon.
I remember how it used to be when nothing else matter but you and me music, country roads, and future dreams. I miss you, I wish you could see although you are here, I miss you and me.I remember when you said how happy I made you and you really meant it...now, it's just a phrase you say without thinking. I miss those days when you'd call just to say "hi" or "I love you"...the days it was so hard just to say good-bye for a while.
Munkát kaptam a helyi bárban ami most tényleg jól jött, végre kereshettem egy kis pénzt amiből tudtam venni pár új könyvet és talán neki is vághatok majd a következő utamnak. Imádtam a világot felfedezni, de ez nem is volt újdonság hiszen aki ismert az mind tudta ezt rólam, bár mostanában nincsenek barátaim sem családom élem a saját életemet egyedül és nem érdekel más csak is magam. Mióta Nath át vágott senki más nem hat meg engem. Van mikor az ember fél a változatosságtól, de van, hogy jobb kipróbálni dolgokat, mint azt bánjam, hogy nem próbáltam meg. Ez az én mottom és ez hajt előre engem. "Hármas asztal a tiéd" - Mondta az egyik pincér én meg mint a jó kislány irány a hármas asztal. Letörölgettem mindent szépen és persze kifogtam egy barmot aki a fenekemet csapkodja, ezaz! Éreztem azt, hogy párnap és telihold lesz vigyáznom kell gyorssan felkaphatom a vizet. Halk suttogást hallottam ami a nevemet formázta. Körbe néztem, majd meg akadt egy férfin a tekintettem. -Na ne!-Ráztem meg a fejem és egyből bele túrtam vörösen lángoló hajamba. Ilyen nincs miért miért miért? Gondoltam magamban ahogy láttam, hogy az engem megszólító férfi nem más, mint NATHANIEL GRAHAM Próbáltam úgy tenni, mint aki nem is figyel rá és észre sem veszi, de a szemei vonzották a tekintettemet. "Mit állsz ott kérdezd meg akar-e még valamit?" - Mondta nekem az elöbi lány. Oda sétáltam, mint aki fel se ismerte a férfit és előkaptam a tollam illetve a füzetemet. -Mit adhatok?-Kérdeztem Kopogva a cipőmmel.
Játék adatok!
♠ Szószám.: 257 ♠ Játék címe.: Újra látlak! ♠ Játék hangulata.: Ideges
Vérengzés. Kínzás. Gyilkolás. Szórakozás. Költözés. Ez a négy szó nagy vonalakban, de hibátlanul jellemzi körülbelül egy hét lezajlását az életemben. Előszeretettel ölöm, kínzom meg az áldozataimnak nevezett mozgó vértasakokat. Éjjel-nappal bulizok féktelenül, mértékek nélkül. Ha megunom a helyet, ami általában egy hét után be szokott következni, akkor elutazom és kezdődik minden elölről. Emberek életét ontom, kapcsolatokat rombolok le, ármánykodom, manipulálok és élvezem minden pillanatát. Most is egy költözésen vagyok túl. Mystic Falls egy új hely számomra, de régóta vágyok ide. Rengeteg vonzó dolgot hallottam róla, ami miatt talán több ideig maradok, mint más városokban. A híresztelésekből azt a következtetést vontam le, hogy Mystic Falls a nekem való város. Tele van vámpírokkal, hibridekkel, boszorkányokkal és egyéb izgalmas természetfeletti lénnyel, na meg elkötelezett vadászokkal, akik miatt csak még érdekesebb és mozgalmasabb itt az élet. Első napom azzal töltöttem, hogy kerestem egy jó kocsmát. Betértem tehát a legelsőbe, amit megláttam és eldöntöttem, hogy ünneplésképpen holt részegre iszom magam. A Mystic Grill pofás kis hely, ahol késő délután felé sok ember lopja az idejét. Egy gyors körbenézéssel ellenőriztem a társaságot. Van itt minden. Finom, illatos emberektől elkezdve nagyképű, hangoskodó vérfarkasokig. - Üdv. - dőltem le az egyik székre a bárpult mellett. - Egy pohár whiskey-t kérek kezdésképpen. - mondtam a pultosnak, aki azonnal ki is szolgált. Élvezettel kortyoltam bele az égető folyadékba, majd gyorsan felhörpintettem a pohár egész tartalmát és biccentettem a pultosnak, hogy jöhet a következő. Közben oldalra néztem, hogy még jobban szemügyre vehessem a mai kiszemelt vacsorám, de ahhoz amit láttam még túl józan voltam, hogy lazán, meglepettség nélkül fogadjam. - Zara? - a hangom alig volt hangosabb suttogásnál. A szemeim hitetlenkedve kikerekedtek és, mint mindig a jelenlétében a szívem vadul vágtázott. Az idő semmit sem fogott rajta. Most is ugyanolyan gyönyörű volt. Nagyot nyeltem, amikor rám emelte csillogó zöld tekintetét. Vártam a felháborodását, a kiabálását vagy a halk távozását, csendes közönyösségét. Hiába szerettem mindennél jobban és ismertem ki, fogalmam sem volt mit fog reagálni. Olyan kiszámíthatatlan.
Láttam rajta, hogy milyen képet vág, s még mindig szenved miatta. Komolyan mondom vámpír létére ebben fog tönkre menni. Fiatal maradt, gyönyörű és annyira nem is vérszomjas, biztosan a pasik a lábai előtt hevernének. Nem értem őt. Persze értem én, hogy szerette őt, de Jacob se ezt akarná. Sophie, figyel rám . - fogtam meg a kezét barátságosan és a szemébe néztem. - Jacob se ezt akarná. Azt szeretné, ha boldog lennél, legalább mással, ha vele nem lehet. El kell engedned őt. -teszem, hozzá kedvesen, de ami ez után jött az szíven ütött. - De tudom milyen az, mert a karjaim között halt meg a nagymamám, de nem sírhatok miatta. Erősnek kell lennem és élni az életemet. - mondtam neki komolyan, s nem mutattam ki, hogy ez mennyire is fájó pont nekem. - Szóval engem, olyan Harry Potteresnek gondolsz? - kérdezek vissza nevetve.- Nem vagyok én Hermione, hogy állandóan a könyveket bújjam. - kacsintok rá nevetve. Hiszen nem nagyon szoktam könyvből varázsolni, jobban szeretek emberektől tanulni, de a legtöbbet a nagymamámtól tanulni és ezért hálás is vagyok neki, hogy segített mindenben. - S nincs igazad, nem vagyok a pasik kedvence. - mondom neki teljes mértékben komolyan. - Majd beszélek vele. - mosolygok rá. - Talán minden rendben lesz vagy nem . -sóhajtok egyet, mert magam se tudom, mit tegyek. Szeretnék Elenával beszélni, de nem is. Múltkor is minden teljesen balul sült el, én meg nem akarom tovább rontani a dolgokat. - Sophie?! - nézem őt, mert ezzel a trükkel nem fog engem átejteni és ezt ő is tudhatná.- Mi a baj? Mit nem mondasz el? - nézem őt fürkészve, s felkészülve a legrosszabbra is. -
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Elhúztam a számat és sóhajok ezreit próbáltam visszatartani. Bonnie-nek teljes mértékben igaza volt és én is tudtam, hogy tovább kell lépnem. Vagyis az agyam tudta, de a szívem még mindig nem akarta felfogni, hogy hiába várok, Jacob nem fog visszajönni. Meghalt, megölték, elvették tőlem és nem fogom visszakapni akármennyire szeretném is. - Tudom, Bonnie. - motyogtam és a poharamat kezdtem el figyelni, mintha valami érdekes lenne benne. - De nagyon nehéz... nem tudod, milyen volt rátalálni, amikor megölték. -inkább nyeltem egyet, ezzel próbáltam mélyre taszítani az emléket. Bonnie-nak is meghalt a nagymamája, méghozzá a karjai között, ez csak később jutott eszembe. Tévedtem, mégis tudja milyen, hogy egy szerettét szinte a szeme láttára veszti el az ember. Halványan elmosolyodtam és legyintettem egyet. - Ugyan már, ezt nem adod be nekem. Ki kellene bújnod a varázskönyvek közül és szétnézni. A nyakamat rá, hogy rengeteg pasi lenne szívesen a barátod. - kacsintottam rá, viszont én tényleg nem értettem ezekhez a boszi-továbbképzésekhez. Lehet, hogy minden idejét leköti az ereje gyakorlása, de hát akkor is egy fiatal lány! Élnie kellene! - Talán beszélned kellene vele. Elenának sem könnyű, hogy vámpír lett... neked pedig már abból adódóan em, hogy boszi vagy. - a mondatom végét csak suttogtam, mert jó, hogy sok mindenki tud a természetfelettiről, ettől függetlenül nem kellene hangosbemondóval kiabálni, hogy mi folyik Mystic Fallsban a színfalak mögött. És nem is annyira mögöttük. Akkor viszont inkább hallgattam, amikor megkérdezte, minden rendben van-e. Nem akartam őt... hogy is mondjam? Kérdőre vonni vagy éppen megbántani a bennem megfogalmazódott kérdéssel, ezért inkább belekortyoltam az italomba.
Még a jelenleginél is nagyobb vigyor terült szét az arcomon, mikor megláttam, hogy éppen sms-t pötyög a kis imádottjának. Na nekem se kellett több.. és már fel is hoztam azt a bizonyos témát, amit már azóta ki akarok nyögni, hogy leszólított. Így hát, a csöppet sem humoros megjegyzéseit csak magasról lekakiltam és helyette inkább folytattam az ő szívatását. - Ohóó.. vigyázat, mert Démon uraság aggódik - szólaltam fel, mint aki az egész Grill-hez szól, persze nem annyira hangosan, közben kezeimet az arcom elé helyezve kezdtem el kuncogni, mint egy kislány. - Tényleg, most hogy nincs veled, kitudja.. talán még valaki bánthatja is.. a kis szöszit - morfondíroztam, tovább táncolva az idegein, majd bevágtam egy a hajszínére utaló jelzőt is, amiből leeshetett neki, hogy tudom ki az. - Na nem mintha elmondanám, ha bármi ilyesmiről is tudomást szereznék - mondtam nagy komolyan, hogy naná, mit is gondol, hogy majd tőlem fogja megtudni, hogy mi lett az imádottkájával?! Míg valójában pontosan azt terveztem..
Én csak nevetni tudtam rajta ahogy viselkedett nem is érdekelt igazából, nem volt számomra fontos visszont az, hogy mi lehet a lánnyal az már igen. Gyrssna pötyögtem neki egy sms-t! "Szeretném ezt majd veled megbeszélni én.. én kezdek valamit irántad érezni" írtam ezeket. -Áh a férfiak elvetted a kedvem túl férfias vagy!-Nevettem fel, majd közelebb hajoltam hozzá. -Hmmm irigylem a szakáladat.-Kuncogtam ismét fel és néztem rá. -El árulod miért is vagy is kis ribancom?!-Kacsintottam rá.
Kezdőlap
