- Majd eldöntjük, ha odaértünk. - Mosolyogtam rá kedvesen miközben már befejeztem a vacsorát és a számat megtörölve ittam meg a maradék pezsgőmet.
Amíg fizetett még a másik pohárból kiittam a maradék vizet amit majdnem kiköptem amikor felhozott valami kötelék megtörős dolgot.
- Milyen kötelék megtörős dologról beszélsz? - Kérdeztem kitágult szemekkel miközben kicsit köhögtem, mert sikerült egy kevéske vizet félrenyelni. Nem fogok kiakadni nem fogok kiakadni. Nem akarom elcseszni az esténket. Csak még egyel több dolog amit nem árult el nekem. Kellemetlenül érint, de nem fogok vitát nyitni ebből. Csak mondja el, hogy mégis miről maradtam le.. már megint.

-Igazából már mostani szemmel nézve nem nagyon bánom a dolgot hisz vannak előnyei, csak ez a Klaus őrület.. -nyeltem egyet és észre se vettem, hogy megint dobolni kezdtem az ujjaimmal az asztalon.
-Na de hagyjuk ezt az egészet, majd elválik....-vontam meg a vállamat és intettem a pincérnek, hogy fizetnék.
Az összeg hallatán kissé meglepődtem, bár mondjuk nem is a legolcsóbb vacsorát rendeltük. Előkotortam a pénzt a zsebemből és a kezébe nyomtam.
-Egyébként fogalmam sincs, hogy valaha túljutok-e ezen a kötelékmegtörős dolgon. Xavierrel nekiálltunk, de nem fog ez nekem menni, még nem... -ráztam meg a fejemet és lehet, hogy egy kis csalódottság is szűrődött a tekintetemből.

- Maradjunk annyiban, hogy mindkettőnk élete elég korán csesződött el. Nem akarom, hogy vele is ez legyen. Minden áron meg fogom védeni ettől. De azért azt sem szeretném, ha tudatlan lenne a dolgokkal és emiatt kerülne bajba. Szóval szeretném ezt az egészet, minél előbb tisztázni, majd vele. Bár mivel velünk nő fel... A furcsaságokhoz is hozzá fog szokni. Teljesen más ha tudsz a dolgokról és természetesnek veszed, mintha később derül ki az igazság. Lehet nálunk ez volt a probléma. Ha tudunk róla mindent másképp csinálunk. - Fejeztem be a kisebb monológomat. De igazam volt. Ha akkor tudtam volna mindenről. Az életem teljesen másképpen alakult volna. Nem mintha nem lennék megelégedve ahogy most alakult, mert Tylerrel vagyok és teljesen boldog. Csak lehetett volna egyszerűbb is.

-Akkor holnap..-véstem az eszembe, mielőtt kimenne a fejemből. Viszont azon komolyan elgondolkodtam, hogy mi lesz ha Heathernek szembesülnie kell a dolgokkal. Ez sohasem egyszerű. Nekem sem volt az amikor megtudtam, hogy mi vagyok..Mondjuk nem is békés körülmények között jöttem rá, na de mindegy is, az már a múlté.
-Szerintem a gyerekkorát hagyjuk neki szabadon. Ráérünk majd még elmondani neki..-vetettem fel ezt a lehetőséget. Még talán ez lenne a legreálisabb dolog a számára, legalábbis szerintem.
-Emlékszem, hogy nekem milyen volt amikor rájöttem. Onnantól nem volt normális életem, és szerintem ezzel más is így van aki hasonló dolgokon ment keresztül és elég szar érzés....-forgattam meg a szemeimet.

- Akkor szerintem már holnap is elmehetnénk. Csak, hogy minél hamarabb megejtsük a dolgot. Biztos akarok lenni benne, hogy minden oké vele. - Simítottam végig a pocakomon pár pillanatra abbahagyva az evést. Már most annyira szeretem, mi lesz ha még a kezemben tarthatom?
- Hát egy ponton muszáj lesz elmondanunk neki. De nem tudom mi lenne a jó megoldás. Egy részről szeretném, hogy úgy nőjön fel, mint egy átlagos gyerek másrészről meg szeretném ha tudná mi is folyik itt a városban mégis csak könnyebb lenne ha szembe találkozna valamivel. - Mondtam miközben újból nekiálltam az evésnek.

-Persze, hogy nem akarom. -ráztam meg a fejemet vigyorogva és már az utolsó falatokat gyűrtem magamba. Caroline is elég hamar végzett az első tányérral, talán még hamarabb is mint én..
-Azt hiszem erre bármikor tudok időt szakítani, ha csak nem jön közbe olyan amit muszáj megcsinálnom. -mondtam egy kisebb fintorral az arcomon, ebből tudhatta is, hogy mire célzok.
-És azon már gondolkoztál, hogy elmondjuk-e Heather-nek azt, hogy nem vagyunk egy teljesen átlagos család? Mármint ha ő nem örökli, bár kétlem, legalábbis reménykedem benne. -dörzsöltem meg a tarkómat, majd visszatérve a pezsgőmhöz pusztítottam el a poharam maradék tartalmát.

- Hidd el nem csak én vagyok éhes, de még a nagyon apró pici is. Nem akarhatod, hogy éheztessem ugye? - Kérdeztem miután lenyeltem a falatot és leöblítettem pár korty vízzel. Istenem ez most mennyire jól esik. Úgy érzem magam, mint aki már vagy fél éve nem evett semmit.
Végeztem az egyik tányérral és félreraktam, majd szépen lassan nekiálltam a másodiknak. Ez gyorsabban fogy, mint gondoltam.
- De el kellene mennem oda is. De csak akkor, ha te is ráérsz. Szeretném, ha ott lennél. Ha lehet akkor minden egyes alkalomnál. - Tényleg szeretném, ha minden egyes pillanatban ott lenne velem amikor megcsodálhatjuk a lányunk fejlődését.

-Ebben teljes mértékben igazad van. Csak ez is egy lehetséges variáció. -vontam meg a vállamat, majd szépen lassan ízlelgetni kezdtem az ételt.
-Nem is rossz.. Sőt...-jegyeztem meg és máris a következő falatot nyeltem le- Bár még mindig nem tudom, hogy hogyan tudod azt mind magadba tömni. -vigyorodtam el az ő tányérjára/tányérjaira nézve.
-Egyébként valamikor nem kéne elmenned a kórházba, vagy korai még? Mert tudod, hogy csak egy szavadba kerül és viszlek is. -mondtam megköszörülve a torkom, majd egy jókora kortyot ittam a pezsgőből.

- Ráérünk még a jövőnkön gondolkodni. Időnk, mint a tenger. És képzeld ötven év múlva is ugyanúgy fogom gondolni. Ez nem egy cérnaszálon függő érzelem amit irántad érzek. - Mondtam kicsit komoran halvány mosollyal az arcomon. Nem tudhatom azt, hogy pár száz év múlva is ugyanígy fogom szeretni, de egy élet tartamnyi ideig biztosan. Sőt még tovább is.
- Akkor essünk neki. Jó étvágyat neked is. - Kezembe vettem az evőeszközöket, majd elkezdtem turkálni az előttem lévő ételválasztékot. Az étvágyam már jóval visszacsökkent és úgy jobban megnézve kicsit undorító is, de azért szépen lassan mindent külön-külön nekiálltam megenni.

-Igenis főnök.. -vágtam rá viccelődve - Én is szeretlek. -jelentettem ki, majd ittam egy kortyot a pezsgőből, aminek meg kell hagyni, hogy rohadt jó íze volt.
-Lehet, hogy cirka 50 év után nem ezt mondod majd. Bár kitudja. Sok mindent tartogat még nekünk az idő. - Na jó lehet, hogy ez nem volt túlzottan bizalomgerjesztő mondat, de ez is benne van a pakliban, az idő sok mindent megszépíthet, de tönkre is tehet.
-Szerintem essünk neki a vacsorának mielőtt kihűl.. -mondtam először alaposabban megnézve, hogy mit hozott nekem a pincér és azt meg kell hagyni, hogy eléggé étvágygerjesztőnek tűnt.
-Akkor jó étvágyat! -néztem egy mosoly keretéig Caroline-ra, aztán "nekiestem" a vacsorának.

- Nem fogod elszúrni. Ez még eszedbe se jusson. Szeretlek. - Még ha akarná se engedném neki, hogy elrontsa az esténket.
- Hiába jelentem ki, hogy utolsó esély.. Sajnálom, de semmiképpen nem tudsz lerázni magadról. Ahhoz túlságosan is szeretlek, hogy elengedjelek. És a szerelemnek nem mindig csak a napos oldalát látjuk. De nekem pont így jó. - Azt hiszem most valamennyire sikerült szavakba öntenem az igazságot. Nem érdekel mennyi szarságon megyünk keresztül én akkor is kitartok mellette és ez egy igen jó kezdetnek mondható. Mivel a mi időnket örökkévalóságban mérik.
- Ránk. - Emeltem fel a poharat amibe pezsgőt töltött, majd összekoccintva az övével egy picit belekortyoltam, majd le is tettem. Ha meg is iszom, csak szépen lassan. Nem akarom egyszerre.

-Ezt az estét nem akarom elszúrni. Talán ezért vagyok ennyire feszült. -mondtam hangot adva a gondolataimnak.
-Rendben.. -bólintottam egy mosolyféleséggel az arcomon- Ugyan, ez semmiség. Én köszönöm, hogy újra és újra bizalmat szavaztál nekem. -csúsztattam az ő kezéhez az enyémeket, hogy megfoghassam. Perceken belül a pincér is megérkezett és egy nagy halom tányért pakolt Caroline elé, aminek hatására talán egy kicsit el is szörnyedtem. Bár elvileg ez normális, hogy ennyit eszik.
Utána elém is lerakta az ételt és az asztalra tette a pezsgőt és a poharakat.
Amint a pincér elment a pezsgő után nyúlva pattintottam le róla a dugót, ami egy hangos durranással landolt valahol. Különösebben nem érdekelt, hogy hol hiszen alig voltak az étteremben rajtunk kívül.
Az ő poharába és a sajátomba is töltöttem egy kicsit. -Ránk! -koccintottam össze a poharunkat.

- Lazulj el egy picit. - Mosolyogtam rá, majd átnyúltam az asztal felett és megfogtam doboló ujjait. Látszott rajta, hogy ideges, de azt még nem sikerült megfejtenem miért.
- Maximum egy pohár. De semmiképpen sem több. - Végül is egy pohárkából nem lehet túlzottan nagy probléma. Egyszer megengedhető. Úgy gondolom... legalábbis remélem.
- Én is nagyon örülök. És köszönöm ezt az egészet. - Mikor áthajolt az asztal felett viszonoztam sajnálatosan rövid csókját.

-Hát igen, ez jogos. -vigyorogtam és ujjaimmal az asztalon kezdtem el dobolni. Kissé kellemetlenül éreztem magamat, de, hogy miért azt nem tudom, bár azt hiszem ez most nem is lényeg.
-Egy pohárka nem árthat a babának, de ha úgy van akkor megiszom egyedül is. -viccelődtem kicsit oldva ezzel a saját feszültségemet. Azt hiszem csak attól féltem, hogy megint elcseszek valamit és a jónak ígérkező estéből egy rémálom lesz.
-Örülök, hogy kibékültünk. -hajoltam át az asztal fölött egy csók keretéig.

-Hát ha már kettő helyet kell ennem legalább csináljam jól. - Vigyorogtam rá, majd egy kósza tincsemet a fülem mögé tűrtem miközben ő leadta a pincérnek a rendelést. Körülbelül ő is úgy reagált, mint Tyler csak ő még az okát sem tudja az étvágyamnak.
- Azért én a pezsgőből nem innék túl sokat. Nem akarom, hogy bármi probléma legyen a picivel az alkohol fogyasztás miatt. - Amit már azt hiszem minden tizenkét éves gyerek tud.. Tilos az alkohol fogyasztás illetve a dohányzás a terhesség alatt. Mert az a gyerekre hathat ki. Annyiszor elmagyarázzák ezt, de még mindig akadnak felelőtlen emberek.

Rendelése hallatán a szám is tátva maradt.. Bár azt hiszem ez nem is csoda, hogy ekkora az étvágya, de ha ő ezt kívánja akkor legyen.
-Ez nem semmi. -jegyeztem meg nevetve és intettem a pincérnek, hogy jöjjön vissza. Szinte rögtön oda is jött és persze illedelmesen megkérdezte, hogy mit hozhat.
-Akkor a hölgynek lesz egy kis saláta, rántott hús, krumpli, uborka, sajt és egy steak.. Remélem semmit nem hagytam ki. -néztem Caroline-ra aztán pedig vissza a pincérre.
-Én pedig kérnék egy jól átsült steaket és hozzá amit a ház ajánl. -adtam ki az utasítást a pincérnek és már éppen indulni készült amikor eszembe jutott még valami.
-Ja, és egy üveg pezsgőt is. -szóltam a pincér után aki visszafordulva biccentett egyet.

- Köszönöm. - Suttogtam halkan miután az asztalunkhoz vezettek és Tyler kihúzta nekem a széket amire le is ültem. Minden olyan meghitt. Azt hiszem ezt már semmi nem ronthatja el. Persze nem akarom elkiabálni a dolgokat.
- Háát.. - Estem gondolkodóba. - Kívánom a salátát, a sült krumplit, a rántott húst illetve sajtot plusz egy steaket meg uborkát. - Furcsán nézett rám miután felsoroltam, hogy mit is szeretnék ekkor eszméltem rá, hogy igazából mit is kértem. Úristen. Ezt ha mind megeszem.. Sose volt még ekkora étvágyam, mint most. Meg nem is kívántam még ennyire dolgokat.. Valószínűleg a terhesség miatt.

Beérve az étterembe természetesen udvariasan fogadtak minket és az asztalunkhoz vezettek, ami elég flancosan ki volt díszítve. Kihúztam Caroline előtt a székét és amint helyet foglalt én is így tettem. Szinte másodpercek alatt ott is termett mellettünk egy pincér és a kezünkbe nyomta az étlapokat.
-Itt aztán nem váratják meg a vendégeket! -jegyeztem meg elismerően amire a pincér csak mosolyogva távozott az asztaltól.
Kinyitva az étlapot kissé elképedtem az igencsak nagy választéktól.
-Te mit kérsz? -kérdeztem tőle érdeklődő tekintettel mivel nekem még fogalmam sem volt arról, hogy mit fogok rendelni.

Óvatosan kiszálltam az autóból aminek ajtaját természetesen udvariasan kinyitotta nekem. Annyira szeretem. A boldogságtól szinte repülni tudtam volna.
- Köszönöm uram. - Mosolyogtam rá, majd beléptem az étterem ajtaján. Eddig minden tökéletesen alakult. Nem is akartam, hogy miattam vagy bármi hülyeség miatt tönkremenjen az esténk. Ez az egyik legtökéletesebb együtt töltött időnk. Ha az utóbbi napokat nézzük egyértelműen így van.

Egész úton nem is szóltunk egymáshoz, de a szemem sarkából láttam, hogy engem néz. Talán én is ugyanezt tettem volna ha nem kellene az utat figyelnem.
Perceken belül meg is érkeztünk és egy széles mosollyal az arcomon parkoltam le az étterem előtt.
-Itt is volnánk. -állitottam le a motort és kipattanva a kocsiból a másik ajtóhoz sietve nyitottam ki Caroline előtt, hogy kiszállhasson.
-Hölgyem! -nyitottam ki előtte vigyorogva az étterem bejárati ajtaját.

(Lockwood birtok)

Szótlanul ültem a kocsiban talán az izgalomtól nem tudtam szóhoz jutni. Kíváncsi voltam, hogy hova megyünk és arra is, hogy ez az egész hogyan fog végződni. Nem akarok nyilvános helyen több ember előtt veszekedni és remélem, hogy nem is kell.
A kocsiban szinte végig az ő arcát néztem ami tele volt boldogsággal. Azt hiszem ha rám nézett ugyan ezt láthatta. Mert tényleg boldog vagyok. Vele. Most és mindörökké. Soha semmiért fel nem adnám ezt az egészet.

- Ahj, ne viccelj már. Jól érzem magam a társaságodban és amúgy is szükségem volt egy kis kikapcsolódásra. Miután az utóbbi napokban csak aggódni tudtam. De hagyjuk is, inkább menjünk. - Volt valami furcsa Andrewban. Túlságosan is zárkózott volt a lakásomon. Viszont most nem ezzel kell törődnöm. Csak ki akarok kapcsolni egyetlen egy napra. Vagyis ebből csak pár óra lesz meg amit vele töltök, de végre nyugodt vagyok és ez sokat számít.
Miután kiléptünk az ajtón egymás mellett sétáltunk az éjszakába.

(Utcák)

Halvány mosoly jelent meg arcomon, közben valami nagyon furcsa érzelemmel. Ezer évvel ezelőtt ezt úgy nevezték, hogy vonzalom, de talán ostobaság részemről, hiszen ha a külsőnket is nézzük, vagy 20 évvel fiatalabb nálam.
- Nem... nem zavar a jelenlétem? Én benne vagyok a sétában, természetesen. De nem akarom, hogy olyasmit gondolj rólam ami esetleg.. később felzaklathat. - nyeltem egyet.

Hangjában éreztem, hogy nem igazán szeretne menni vagy csak velem szeretne maradni. Nem tudom. Annyit tudok, hogy nem akarok itt maradni ahol mindenki minket néz.
- Igen. Mit szólnál egy sétához, kevésbé nyomasztó helyen? - Kérdeztem kedvesen miközben felvettem a kabátomat.

Nem mondom , volt bennem egy halvány remény hogy azt mondja, nem akar majd menni... de mégis mit tehettem volna, ha akar, akkor én viszem.
- Biztos vagy benne? - tettem pénzt az asztalra, miközben átnyújtottam neki a kabátját.