- Nem, nem úgy nézel ki - válaszoltam. - Ami igazán kár - tettem hozzá, de ekkor előrelépett a pincér, és olyan félelemmel vegyített tisztelettel bámult rám, mintha én lennék a pokolbéli Sátán.
- Kínai csirkét kérek pirított tésztával - raktam le az étlapot, majd Erin felé fordultam. - Te jössz. Mit eszel... előtte? - mutattam a pincérre.
- Egyébként, most te mesélj. Nyilván te sem magányosan tengeted az életed. Egy ilyen nőért mint te, a fél város bolondulna.

- Hm, szóval az a nő volt ismét a listádon, aki miatt végülis inkább a különutakat választottuk. - jegyeztem meg. Nem találkoztam még anyám ribanc barátnőjével, nem is volt számomra való társaság az övé. Talán nem különbözünk sokban, de a határvonalakat én még némileg mindig betartom. Ő viszont nem képes rá.
- Úgy nézek ki, mint aki féltékeny lenne? - lepődtem meg, belekortyolva a borba. - Inkább csak... kíváncsi vagyok. Megöregedni úgysem fogok, hát miért ne kérdezhetnék? Talán baj? - kérdeztem, de hát tudhatta, hogy én nem fogom ezt a kérdést megbánni. Úgy általában nem bánok meg semmit.

Komoran mosolyogtam Erin szavait hallva.
- Tényleg listát vársz azokról, akikkel együtt voltam? - érdeklődtem, belekortyolva a borba, és hátradőltem a boxban. - Ki kell hogy ábrándítsalak. Nincs listám. Az elmúlt időszakban jószerével úgy éltem, mint egy remete - horkantam fel. - Nem tudok más trófeát felmutatni a hasonmáson, meg egy Milena nevű vámpírlányon kívül. Ennyi - vontam vállat. - Mióta érdekelnek a szexpartnereim, mondd? - kérdeztem aztán. - Féltékeny vagy?

Nem volt mit tagadni rajta. Bulgária mindenkit megront... nekem az a hazám. Ott voltam olyan érzéketlen mindig is. Talán felébredt bennem ez akkor, és... megmérgezett mindent. A kérdés sok... a válasz kevés.
- Sajátosan vadászom. De te azt még nem láttad, Bulgária erdejében sem. - mondtam egy ravasz kis vigyorral. Így is volt. Erre nem jutott elég idő, talán mert nem... nem bírtuk ki tovább egymás mellett. Ő nem bírta ki mellettem.
- Nekem jöhet rizs... bármivel. Az emberi ételekben nem vagyok válogatós. - toltam el máris az étlapot. - Ha már távol-keletit akarsz enni... az dukál a srác véréhez. - ittam bele a poharamba.
- És remélem, míg megkapjuk a kaját, részletes mesét kapok arról, hogy mostanság kikkel múlattad az időt... vagyis inkább... mifélékkel? - kérdeztem felvont szemöldökkel, tényleg kíváncsian. Nem arra vártam, hogy nevezze meg a szexpartnereit. Csupán hogy kifélékkel volt képes egy ágyba ugrani. Vagy gáz, hogy engem ez érdekel? Hm, szerintem csak kíváncsiság.

- Kellemes emlékeim vannak veled kapcsolatban úgy általában is - jegyeztem meg. - Kivéve Bulgáriát. Ott kezdett minden elromlani, azt hiszem - intettem a pincérnek egy üveg bor után, majd öntöttem mindkettőnknek, őt pedig visszaparancsoltam egy kézmozdulattal a konyhába. Még jó, hogy csak Finn meg a liba, illetve mi ketten voltunk az étteremben.
- Ez nem pincér, hanem egy nyomorult hülye. Nem szeretem az ilyeneket. Bosszantanak - vontam össze a szemöldökömet. - A rettegés pedig megédesíti a vért. Mintha nem tudnád magad is - hajoltam előre, és cinkos szemhunyorgatással néztem Erinre. - Én még emlékszem nagyon jól, hogyan vadászol. Főképp a bolgár erdőkben. Az nagyon kedvemre való látvány volt. Bár... ez is az - mutattam rá, ahogy csak üldögélt nyugodtan velem szemben.
- Nos, mit ennél? - vettem kézbe az étlapot. - A pincérben van némi kínai vér, ahogy észrevettem. Szóval, én a távol-keleti konyhára szavazok. Minden értelemben - vontam fel a szemöldökömet kajánul.

- Legalább kellemes emlékeid vannak a régi hálószobánkból. - vontam egyet a vállamon még mindig ártatlan nézéssel. Persze soha nem voltam szende szűzike, de hát ő is tudta mindezt. Már az első találkozásunk után ágyban kötöttünk ki, azzal a céllal, hogy felpiszkáljuk Tatiát.
Megköszörültem a torkomat, de szinte megigézett a látvány, ahogyan Klaus bánt a pincérrel. Egy vigyort ki is váltott belőlem, és felnevettem, mikor a pincér távozott.
- Az aperitif jöhet. - bólintottam, majd rögtön hozzátettem. - Azt hiszem, ezt a temperamentumot főleg nem lehet elfelejteni. - böktem a pincérre, arra utalva, ahogy az előbb beszélt vele.

- Jelen esetben bóknak veszem, hogy Finn meg én nem hasonlítunk - morogtam. - Ő apánk egyik kedvence. Az erkölcscsősz Eliiah meg a másik. Mikael szerint nekem is valami ilyennek kéne lennem. Hát, ez már eleve elcseszett ügy - rántottam vállat, aztán felvontam a szemöldökömet. - Igen, emlékszem, mit szeretsz állva csinálni - mondtam fapofával. - Igazán kellemes emlékeim vannak róla - tettem hozzá, majd igyekeztem elhessegetni a felszolgálót, ahogy az étlappal körözött a képem előtt.
- Adja már ide, a fenébe is! - csattantam fel mérgesen, kikapva a kezéből a füzetet. - Na ide hallgass öregem - kaptam el ugyanazzal a mozdulattal a gallérját, és úgy rántottam magamhoz, hogy csaknem az asztalra hasalt. - Most szépen elmondjuk, mit ennénk. Aztán ha már a vacsorával végeztünk, a pimaszságodnak köszönhetően végignézed, ahogy megöljük a társadat. Ne aggódj, utána te következel - veregettem meg az arcát. - Értve vagyok, ugye? - mélyedtem a szemeibe, mire bólintott egyet. - És barátom... azt akarom, hogy míg itt vagyunk, félj - mosolyogtam rá kedvesen. - És ha eszedbe jutna a telefonhoz nyúlni, a seggedbe dugom a tőből kiszakított karodat -löktem el aztán magunktól, majd újra Erin felé fordultam.
- Aperitif? - érdeklődtem.

- Túl gyors vagy. - fintorodtam el, ahogy nemsokára máris megláttam őt, majd besétáltam, ahogy kinyitotta előttem az étterem ajtaját. Jó, nem teszem szóvá, hogy nem áll neki jól.
Követtem tekintetét, és láttam egy férfit egy nővel. Klaus szavai szerint a testvére. - Nem hasonlít rád. - jegyeztem meg, majd körülnéztem. Mennyire régen volt már, hogy ő meg én itt jártunk... akkor szép véget ért az este. Most viszont... semmi előrelátás nincs. Lehet, ismét veszekedésbe fajul, nálam, vagy nálunk soha nem tudni.
- Sok mindent szeretek állva csinálni... de enni történetesen inkább ülve akarok. - mondtam ártatlan szemekkel, már ott ülve előtte, de egy felszolgáló már eléggé az orrom alá akarta nyomkodni az étlapot.

Akkor kanyarodtam be a kocsival az étterem elé, mikor Erin lassított, hogy normál tempóban sétáljon el a bejáratig.
- Osztozhatunk az aranyérmen - jegyeztem meg kiszállva, aztán kinyitottam előtte az étterem ajtaját. - Noha azt mondtad, nem áll jól nekem az úriember, azért most ne vesd ezt a szememre - jegyeztem meg, és mikor bevonultunk, máris fennakadt a szemem. Isteni. Pont a drágalátos bátyám ül a távolabbi sarokban. Remélem nem jön ide. Most valahogy a szokásosnál is kevésbé tudom elviselni a képét. Bár kétlem, hogy az a puccos libát otthagyná, akit most ölelget.
- Inkább ide, jó? - kormányoztam Erint a könyökénél finoman megfogva az ellenkező irányba. -Nem vágyom Finn látására - vágtam le magam egy boxba. - Na? Kegyeskednél leülni, vagy állva eszel? - morogtam oda, aztán vigyorogni kezdtem. - Csak hogy ne mondhasd, hogy már megint uriember vagyok. Undok is tudok lenni.

- Grill -

Mikor már olyan terepre értem, ahol mások is voltak, lelassítottam, és normál emberi tempóval közelítettem meg az éttermet, de nem vonultam be. Hát, tagadhatatlanul versenyszellem vagyok, így egyértelmű volt, hogy nem hagyom ki a lehetőséget... ha van esélyem előbb ideérni.
A mellkasomra fontam karjaimat, közben elgondolkodva, hogy megint mibe ártottam magam... messzire kerülnöm kellene ezt a férfit.

- Tudod Sage... nagyon sokat gondolkodtam az elmúlt időszakban, hogy a hosszú idő alatt te vajon hány ártatlan embert öltél mg. - fogtam meg kezét, és odahúztam az ölembe, hogy ott simogasam kézfejét.
- Az emlékezetemben egy gyönyörű, fiatal, és okos nő vagy. De.. mi lett veled utána? Mit tettél még? Mivé váltál, Sage? - kérdeztem rekedten.

-Hát jólvan-Mondtam és megfogtam a kezét mosolyogtam. Láttam nem tetszett neki, hogy én mit akartam.
Visszagondoltam a régmúltra és furcsa volt újra együtt lenni.
-Remélem nem lesz semmi baj-Fogtam meg az arcát.

- Sage, megoldom, hidd el. - mondtam neki elbűvölő mosollyal, miközben én sem engedtem el az ő kezét. - Tudod... soha életemben nem volt még probléma abból, hogy nem tudtam mit enni. Elviekben.. a sima állatvér is tökéletesen működik esetemben - mondtam neki, még mindig nyugtatásképpen. Mi mást mondjak még? Nem tudom, hogy 900 év alatt mi történt vele. Mégis.. hogy kellene reagálnom erre már? Szeretem ezt a nőt, de az étkezési szokásaink nem egyformák.

-Nem mondtam, hogy meg kell ölnöd, de akkor fosszunk ki egy kórházat nekem az is jó-Mondtam nagy mosollyal.
Tudom, hogy nem bánt embereket, de én se bántom őket, hanem csak lecsapolom eltörlöm az emlékeit és mehetnek az útjukra
-Nem hagyhatom, hogy kiszáradj, ha rég nem ittál vért mi lesz veled-Fogtam meg szorosan az asztalon lévő kezét és suttogtam neki ezeket a szavakat halkan.

Miután megcsókolt, abba az irányba fordultam, ahová mutatott, és érdeklődve néztem azt a lányt, majd visszafordultam Sage felé, és megköszörültem a torkomat.
- Hiszen tudod, hogy nem vagyok hajlandó emberi vért inni.. - súgtam halkan, egészen a fülébe. Nem akartam inni abból a lányból. Úgy érezném hogy embert ölök vele.. és számomra az nem elfogadható.

-Rendben -Mosolyodtam el a tipikus Sage-es mosolyommal és megfogtam a kezét elindulva.
Be engedett maga elé és a pincér oda vezetett egy asztalhoz. Mikor mondta, hogy nem ivott
vért egy ideje csodálkoztam.
-Tudod mit?-Mosolyogtam el és hajoltam közelebb megcsókolva, majd a csókba úgy mondtam neki
amit akartam.
-Mi lenne, ha mást ennénk, mint emberi ételt?-Fogtam meg az asztalon a kezét.
-Nekem tetszik az a pincérnő ott-Böktem oda a fejemmel és simítottam meg az arcát.

/ Főtér /

- Gyere... kérlek, gyere be - nyitottam ki Sage előtt az ajtót. IGazából nem tudtam hogy mit mondjak neki még. Szerettem, de ezt már nem mondanom kell. Ezt neki kell látnia.
- Régen nem ettem már emberi ételt. De úgy vért sem.. amire szükségem lenne pedig. - nyeltem egyet.

- Ha valamit csinál egy nővel főként egy terhes nővel, akkor nem lehet más csak egy szar alak. Egy érzéketlen tuskó. Ebből meg az következik, hogy nem érdemes vele foglalkozni. - Nem ismertem, de már egyfajta gyűlöletet éreztem iránta azért amit Tylerrel tett.
- Menjünk haza. Szeretnék picit lepihenni. Fáradt vagyok. Aztán holnap meg ellátogathatnánk az orvoshoz. - Jelentettem ki, majd felálltam az asztaltól és elindultam a kijárat felé.
Mielőtt még a kocsihoz sétáltam volna mélyet szippantottam a friss levegőből. Nem tudom miért, de most annyira jól esett. Majd miután Tyler kinyitotta nekem az ajtót beszálltam.

(Lockwood birtok)

-Rendben....Meggyőztél..-adtam meg magamat végül. Hát igen, azt már megszoktam tőle, hogy nem tűr ellentmondást.
-Inkább ne próbálkozz azzal. Hidd el nem jönnél ki jól belőle. -húztam el a számat és hátrébb csúsztam a székkel. Én sem tartottam ez elején Klaus-tól, de utána én szívtam meg. Bár ez már lényegtelen. Nem is érdekel.
-Mehetünk, vagy még szeretnél menni valahová? -kérdeztem egy halványabb mosolyszerűséggel az arcomon.

- Nem érdekel. Te is tudod és én is, hogy nem tudsz meggyőzni a dolgok ellenkezőjéről. Segíteni fogok neked. - Mondtam határozottan és tiltakozást semmiképpen sem fogadok el válasznak.
- Én bízom benned. Tudom, hogy képes vagy rá. - Tudom, hogy mi ketten mindenre képesek vagyunk. Azt meg főleg, hogy még ha öntudatán kívül is van soha nem bántana engem. Főleg most nem.
- Először is nem fog rájönni. Másodszor pedig, ha valami baja lesz ezzel.. Én leszek az első aki szétrúgja a hátsóját. Megoldjuk anélkül, hogy bármit sejteni kezdene róla. Rendben? - Nem tudom miért, de én egyáltalán nem félek Klaustól. Ha valami problémája van beszélje meg velem. Életeket akar irányítani.. Nem normális.

-De akkor teljesen más volt. Erős voltam, de most erősebb vagyok..Rohadt nagy önkontroll kell ahhoz, hogy ne öljelek meg se téged se senkit. -mondtam kissé zavarodottan. Nem bírnám elviselni ha kárt tennék benne és a babában.
-Bízok benned, de magamban sajnos nem. -pillantottam a kezére ahogy az enyémet kezdte el szorongatni. Furcsa mód teljesen megnyugtatott.
-De ha Klaus erre rájön fogalmam sincs arról, hogy mit fog tenni. Mert szerintem nem hagyná annyiban... Istenem mibe keveredtem..- Egyszerűen csak rosszkor voltam rossz helyen, bár az utóbbi időszakban ez gyakran megesik.

- Ott leszek veled, mert szeretlek. Segíteni fogok neked mindenben. És voltam már veled ne felejtsd el. Soha nem bántanál Tyler. Meg meg is tudom magam védeni. De együtt mindent megoldunk. Érted? - Átnyúltam az asztalt felett és megfogtam a kezét és picit megszorongattam.
- Bízz bennem. Nem történik semmi baj. - Tudom, hogy így lesz. Nem fog történni semmi. Ha ez kell, hogy megtörjön az a kötelék vagy mi. Ott leszek mellette és végigcsináljuk, együtt. Borzalmas lesz végighallgatni ahogy minden egyes csontját eltöri.. Kitartok mellette ebben is és minden másban is. Ha már úgyis összekötjük az életünket. Valószínűleg egy örökkévalóságra.

-Egyszerűen kiment a fejemből...-mondtam ki egyszerűen, nem akartam kifogásokat keresni, túl sok minden jött közbe és elfelejtettem.
-Ez most komoly? Képes lennél végighallgatni újra és újra ahogy minden egyes csontom szanaszét törik? Xaviert is kis híján megöltem. Nem akarom, hogy bajod essen. -próbáltam lebeszélni a dologról, bár gondoltam, hogy ez nem lesz ennyire egyszerű. Amit ő egyszer a fejébe vesz az úgy is marad.
-De te tudod...Viszont szeretnék hamar túlesni rajta mielőtt belevinne valami hülyeségbe...-jelent meg egy grimaszféleség az arcomon.

- Ezt miért nem mondtad el nekem? - Kérdeztem teljesen nyugodtan. - Szeretnék segíteni neked ebben az egészben. Ott szeretnék lenni melletted. Minden egyes átváltozásodnál. Ha tényleg ez kell ahhoz, hogy megszabaduljunk Klaus akárkitől akkor segíteni akarok. Ez nem csak a te dolgod az enyém is. - Teljes határozottsággal mondtam minden egyes szót. Nem fogom engedni neki, hogy nélkülem csinálja ezt az egészet. Ott voltam az első átváltozásánál is tudom mekkora fájdalmon ment akkor is keresztül.. De többször? Ez egy nyomos ok arra, hogy ott legyek mellette.

A következő pillanatban miután fizettem és felhoztam a kötelékmegtörős dolgot csak arra eszméltem, hogy Caroline felháborodva -szó szerint majdnem megfulladva- kérdez rá a dologra.
Úgy látszik ezt is elfelejtettem említeni. Eléggé szétszórt vagyok mostanában...
-Muszáj megtörni előbb-utóbb azt a köteléket amit Klaus iránt érzek, és mivel Xavier felajánlotta, hogy segít ezért el is kezdtük, de kettő-három átváltozásnál feladtam, na meg akkor vettem észre, hogy írtál és inkább hozzád mentem minthogy ezt a hülyeséget csináljam. Azt hittem, hogy mondtam de ezek szerint kiment a fejemből...-néztem rá egy kissé idióta arckifejezéssel.