Mosolyogva fogadom szavait. Igazából az elmúlt napok túl jók voltak ahhoz, hogy vitára vagy komolyabb veszekedésre gondoljak. Nem volt ezekre szükségem. Csak élvezni akartam kicsit a békét és ez igen jól sikerült eddig.
-Azt hittem, hogy szereted, ha nincs lekötve a nyelvem.-cukkolom olyan elégedett vigyorral, hogy közben látom arcán ugyan ezt a reakciót, ahogy ujjaim átjárják testét és ahogy ő engem, úgy én is őt, megszabadítom a problémáktól, amik ma reggel kicsit felkavarták az állóvizet. Arca kisimult, még a borosta alatt is látom, hogy igazat mondott, hogy tényleg semmi nyoma kétségbeesésnek, hogy nincs egy rossz gondolat, csak a beletörődés és a jövő felé tekintés.
Kilép a zuhany alól, én lemosom magamról a maradék habot is és követem, elégedetten figyelve, ahogy törölközőt használ, majd engem is ellát eggyel. Leülök a kád szélére és hagyom, hogy hajam kezdje szárítani. Kételkedő és kérdő pillantással nézek rá, fogalmam sincs, hogy mire akar kilyukadni, így kicsit izgulok és bizalmatlankodok is.
-Fogalmam sincs, hogy mire készülsz, de oké. Ha nem azt akarod megmutatni, hogy hol randiztál az előző barátnőiddel, vagy hasonló, nem zavar. Bárhová elmegyek veled. És ígérem igyekszem rendesen viselkedni.-talán elhamarkodott a kijelentés, de majd ennek fejében igyekszem cselekedni. -Csak ne kérj semmi olyat tőlem, amiről tudod, hogy úgy sem fogom megtenni. Bevallom, most sikerült a frászt hoznod rám, mintha legalább az erdőbe akarnál elcipelni és megölni valakit.-vallom be, bár nem konkrétan erre gondolok, de jócskán nehezemre esik ezek után pozitív dolgokra gondolni. Lehajtom fejem, hogy ne lássa szemeim, és hagyom, hogy befejezze hosszú hajam szárítását.

Látom Les arcán, hogy meglepődik, aztán átfut rajta egy mosoly, és szokás szerint megint cukkol egy keveset.
- Ja, most ezt mondod, de ha előjönne belőlem a morgós, morcos farkas, te forgatnád legjobban a szemeidet - jegyzem meg. - Általában az a farkas szokott veszekedni, és duzzogni mindenért - vonom meg a vállaimat, majd megfordítom Les-t, hogy immár a hátát is lecsutakolhassam. Aztán fordul a kocka, mert ő kezd el mosdatni engem, én pedig engedelmesen és kényelmesen hagyom neki.
- Én is így gondoltam. Most valahogy nincs kedvem motorozni, sem a lakóautót vezetni. Egy séta nem fog ártani. Napfényes, szép vasárnapunk van, használjuk ki. És ígérem, lesz desszert. Mondjuk, egy jókora adag fagylaltra gondoltam. Akkorára, ami hazafelé lekötni a nyelvedet ahhoz, hogy a kelleténél többet tudj dumálni - vágok Les felé kötekedő fintort, majd kilépek a zuhany alól. Lássa, kivel van dolga, meg is törülközöm, aztán mikor csatlakozik hozzám, a vállára borítok egy frottírt, aztán leültetem a kád szélére, és a hajszárítóval lágyan szárítgatni kezdem hosszú haját.
- Ugye, nem fogsz haragudni rám, akárhová is viszlek? - kérdezem aztán hirtelen. - Nem, semmi rossz hely, ne aggódj. Csak hát, ismerlek... néha nehéz kiszámítani, vajon hogy fogsz reagálni olyasmire, amire én mondjuk mosolyt várnék. Volt már, hogy ilyen esetben szikrázó tekintetet kaptam, szóval... - hallgatok el, aztán feljebb kapcsolom a szárítót. Talán azért, hogy kissé elnyomja a hangját, ha morgolódni kezdene.

Belépek a fürdőszobába, megengedem a vizet és besamponozom hajam. A kellemesen meleg víz percek alatt felfrissít s mikor valamivel később csatlakozik, mosolyogva figyelem mozdulatait. Hátrébb állok, hogy elég helye legyen a zuhanyrózsa alatt, de mikor beszélni kezd, kíváncsian méregetem. Szavai egyszerre lepnek meg és nyugtatnak meg, töltenek el melegséggel, ugyanakkor kételkedéssel is. Utóbbi inkább felém volt igaz. Változtam én ekkorát, mint ő?
-És ha azt mondom, hogy hiányozni fog?-érdeklődöm mosolyogva, élvezve, ahogy vállamon szétkeni a tusfürdőt.
Elgondolkodva döntöm oldalra fejem, tenyeremre nyomva egy adagot a tusfürdőből és hozzá hasonlóan én is szétkenem vállán, majd ujjaim hátára és mellkasára siklanak, ahogy szétdörzsölöm az illatozó tusfürdőt.
-Hát, nem is tudom...-mormogom mellkasát szuggerálva, aztán szemébe nézve folytatom-Csak is akkor, ha lesz desszert is.-tűzök ki egy kikötést és széles mosollyal húzom magamhoz.-Mert a csóró, munkanélküli férjem úgy is tudja, hogy mivel vehet le a lábamról, igaz?-cukkolom a víz alá húzva fejét, hogy lemossam róla a habot és ezzel egyetemben a tegnap este nyomait is.-Mi lenne, ha gyalog mennénk? Előtte egy kis séta, nézelődés a belvárosban?-érdeklődöm hajam vállam elé húzva, hogy kimoshassam belőle a sampont, amitől már kezdtem úgy kinézni, mint egy rizsporos parókát hordó dáma.

Némán nézek Les után, két kávés bögrével a kezemben, ahogy eltűnik a fürdő ajtaja mögött, és bávatagon tényleg elcsodálkozom. Nem tudom mi ütött belém... mintha az ideges, feszült énemet - ami farkas mivoltomnak köszönhető - valami elfújta volna belőlem. Nem csak Leslie lepődik meg ezen a tényen, hanem én magam is.
Leteszem a poharakat, aztán úgy döntök, csatlakozom Les-hez, már csak azért is, mert én sem vagyok tökéletesen tiszta a tegnap esti kertben fetrengés után. Belépek hát a fürdőbe, majd egy szál semmiben odaállok Les mellé, és megmerítem fürtjeimet a zuhany kellemesen meleg vize alatt.
- Tudod... - mondom aztán, elgondolkodva bámulva hol a kék szemeket, hol a háta mögött a csempét - igazad van. Alig pár hónappal ezelőtt alighanem őrjöngtem volna, vagy a fejét akartam volna letépni a volt főnökömnek. Most meg, noha nyilván nem örülök a ténynek, hogy lapátra kerültem, de nem sújt le a hír túlzottan. Talán azért, mert tisztában vagyok vele, hogy nem az utolsó fillérjeinket éljük fel, és van tartalékunk. Talán azért, mert tudom, hogy mindennek a vége valami újnak, egy új lehetőségnek a kezdete. Talán azért, mert tudom, hogy vagyok annyira talpraesett és életrevaló, hogy találjak magamnak egy másik olyan munkát, amiben kedvem telik. De talán azért, mert egyszerűen a nyugodt, és békés élet belőlem is nyugalmat és békét hoz elő. Szóval, a morgós, harapós farkas sem tűnt el belőlem, csak... mondjuk úgy, kissé nyugdíjba küldtem - vigyorgom el magam, aztán felveszem a fürdőszivacsot, tusfürdőt nyomok rá, és szappanozni kezdem vele Les vállát. - Szóval, elfogadsz egy ebédmeghívást ma a csóró, munkanélküli férjedtől? - kérdezem. - Ha nem lesz elég pénz nálam, ne aggódj, Kiülök koldulni az étterem elé - nevetek fel jókedvűen.

Mikor visszatérek a szobába a bögrékkel, vonásai kicsit zavarosnak tűnnek, és a hirtelen rám törő bizonytalanságomnak hangot adok ugyan, de nem egészen olyan reakciót kapok tőle, amilyenre várok.
-Hmm...hűűű...-hőkölök hátra szavaira, míg ő lelkesen magyarázza, hogy nincs semmi baj. Előkerül, amitől tartottam, hogy olyan férfivá nem akar válni, akit a felesége tart el, de biztosít róla, hogy ez nem fog megtörténni. Mintha amúgy zavarna. Mielőtt ide költöztünk, még szűkösebben voltunk, ha akkor túléltük a napokat, most is sikerülni fog, csak a vitákat szeretném elkerülni.
Lassan követem, mikor feláll, az időközben félig kiürülő bögrém kíséretében.-Komolyan semmi csapkodás, semmi kétségbeesés, semmi?-méregetem, mintha beteg lenne.-Nem lettél beteg, ugye? Semmi farkas gén zavar nincs benned?-méregetem, immár mosolyogva, próbálom ugratni és az ő gondolatait is elterelni olyasmivel, amiről mindketten tudjuk, hogy szinte lehetetlen. Nincs az a betegség, ami megragadhatna rajta.
-Részemről még tele vagyok a tegnap esti vacsorámmal, és már csak pár óra az ebéd. A kávéval el vagyok.-utasítom el a lehetőséget-Viszont azt hiszem rám fér egy frissítő fürdő, nehogy szó érje a ház elejét, hogy a feleséged csapzott hajjal, kócosan és a tegnap estétől izzadtan hoz rád szégyent.-nyomom kezébe a bögrém és egy csókot nyomva arcára a fürdő felé indulok, hogy kicsit rendbe szedjem magam, ha csatlakozik, csatlakozik, ha nem. Beállok a zuhany alá, kiöblítem hajamból a medence vizét, és a gondolataim próbálom elterelni az elmúlt percekről, hogy valóban senki és semmi ne ronthassa el a napunk.

Kissé úgy érzem magam, mintha egy nagy vödör vizet öntöttek volna a nyakamba. Keserves sóhajt fojtok vissza a mellkasomba, és noha igyekszik nem mutatni, de hallom Les hangján, hogy őt legalább annyira fejbe kólintotta a hír, mint engem.
Magamra maradok egy kis időre, míg Les kimegy kávét főzni, és azon kapom magam, hogy noha nem számítottam ilyen nem éppen kellemes hírekre, de a kelleténél jobban nem is ráz meg a dolog. Akkor rezzenek csak meg, mikor szerelmem egy bögre illatok feketével visszatér, és vállat vonva veszem át a bögrémet.
- Nézd, nem mondom, hogy boldog vagyok, de nem esem kétségbe. Van két kezem, van két lábam, és van bennem kitartás. Vagyok elég ügyes ahhoz, hogy rövid idő után találjak új munkát. Elmegyek akár hamburgert sütni is egy gyorsétterembe, ha ezen múlik - kortyolok bele a kávéba. - Kerestem annyit az elmúlt hetekben, hogy nem sokat, de lehetett tartalékolni. Van még a nyereményből is egy kevés, nem jutunk az éhhalál szélére. Ne aggódj, mert én sem teszem - mondom aztán teljesen őszintén. - Épp emiatt nem fogjuk lemondani a mai programot. Nem egy ebéd, és egy városi nézelődés fog eljuttatni bennünket a teljes csőd szélére. Bízz bennem, hogy nem leszek olyan férfi, aki a felesége tart el, és ez minden - veregetem meg bizakodva Les kezét. - Tudom, hogy mindent lehet, csak akarni kell. Tényleg, és igazán - teszem hozzá, aztán talpra állok. - Szóval... reggeli, aztán indulás. Ma egy szép napot terveztem veled, és nem engedem, hogy ezt elrontsa bárki, vagy bármi.

-Látom, jó kedved van...-mormogom az orrom alatt, nem igazán törődve vele, hogy meghallja-e, amit mondok. Felülök, majd a telefonomért nyúlok és hatalmas mosollyal közlöm, hogy a kért pihenő megadva, aminek hála egyből megjelenik pár a kép a fejemben a nemrég emlegetett helyekről.
Felkelek és a fürdő felé indulok, de útközben megállok, ahogy meghallom, amit mond. Felszisszenek, de nem fordulok meg, csak miután vettem két mély levegőt.
-Oké... Ez tényleg jó nap lesz...-a kedvem hirtelen süllyed a béka segge alá és mikor visszafordulok felé, arcát látva fogalmam sincs, hogy mit mondjak.-Akkor gondolom a mai napnak lőttek.-talán nem ezzel kellett volna kezdeni, de mielőtt egérutat nyerhetne előlem, leülök mellé az ágyra.-Figyelj! Ez nem a világ vége, találni fogsz mást is. Megoldjuk. Kérlek ne rontsa el ez a napunk vagy a jövőnk.-fonom össze ujjaink.-Jóban, rosszban, igaz?-nézek rá egy halvány mosoly kíséretében.-Csinálok egy kávét. Rögtön jövök.-nyomok egy futó csókot arcára, majd lendületesen tűnök el az ajtó mögött, és bár a konyhában odateszem a kávét főni, a pultnak támaszkodva úgy érzem, hogy valami elkezd mardosni, mintha a lelkiismeret furdalásom lenne az. Mikor lefő a kávé, kitöltöm a két megszokott bögrébe és veszek két levegőt, hogy visszatérjek a szobába.-Talán ez egy új lehetőséget ad valamire, amire eddig nem is gondoltál.-próbálkozom ismét, s igazából a kávét felé nyújtva realizálom, hogy a kávéfőzésnyi idő semmi másra nem volt jó csak arra, hogy elkezdjek kicsit kétségbe esni a jövőt illetően, ami arcomon is látszik. Nem akartam, hogy azt érezze, nem tud megfelelő hátteret biztosítani, hisz nem volt ez így. Talán vissza kell fogni magunk kicsit, de ezzel eddig sem volt baj. A vegasi nyereményből még van valamennyi és talán kicsit attól is féltem, hogy ez éket ver közénk és észre se vesszük. Pedig ez valóban nem a világ vége volt, csak egy nem túl jó hír, amiben még sokan mások osztozhatnak velünk.

Fura. Mindig is fiúra vágytam, ha valaha eszembe jutott, hogy talán egy nap lesz majd gyerekem, most pedig, Les szavait hallva megjelenik előttem egy barna hajú, kerek arcú, vidáman csillogó szemű kislány, ahogy bomba módjára veti magát közénk, és lelkesen sikkantgat ahogy csiklandozni kezdjük, és élvezi a játékot.
Hunyorogva nézek ki a napfénybe, és akkorát nyújtózom, hogy centikre távolodnak egymástól a csontjaim, aztán felülök én is, a szokásos reggeli borzas fejjel meredve a világra.
- Nyár van szívem. Ilyenkor általában így szokás, hogy süssön a nap - vonok vállat. New Orleans éghajlata amúgy sem a hóeséses, mínusz húsz fokos kategóriába tartozik, még telente sem.
- Pakolni? Hová? - csodálkozom aztán mindenféle megjátszás nélkül Les szavaira. A városba akarom vinni, mi az istennek oda pakolni? Mit akar vinni egy délutánra, bőröndöt? Néha tényleg nem értem a nőket, meg a gondolataikat.
Aztán ahogy Les a telefonja után nyúl, és közli, hogy kapott egy jókora pihenőt, én is megnézem a sajátom kijelzőjét, bár némileg savanyúbb pofával veszem tudomásul, amit ott látok.
- Hát, én is kaptam egy kis pihenőt - közlöm fahangon, majd lerakom a készüléket. - Kirúgtak. Csak azért, mert egy napig nem dolgoztam. Remek - jegyzem meg bosszúsan.

Az álom lassan szökik ki szememből, pislogok párat, majd elmerengve gondolataim tengerén, arcát fürkészem. Tudom mire céloz, amikor kinyitja szemét és elnevetve magam, a párnám a fejem alá gyűröm.
-Látod? Én csak felkészítelek. De akkor, már nem csinálhatom ezt, mert valaki biztos, hogy féltékeny lenne és ránk ugrana.-hajolok hozzá közelebb, kócos hajába túrva simítok végül végig arcán, és köszöntöm egy gyengéd csókkal.-Jó reggelt.-mosolygok elégedetten, aztán nagyot nyújtózva feljebb tápászkodom az ágyban. Érzem magamon tekintetét, ahogy a Nap kellemesen meleg sugarait is, ahogy az ablakon keresztül is arcom cirógatják. Az órára pillantva elmosolyodom, hisz tíz óra körül jár, és talán ennek is hála, végtelenül kipihentnek érzem magam.
-Biztos, hogy nincs közöd ehhez a napsütötte időhöz, ugye?-hunyorgok, hisz tegnap éjszaka még valami olyasmiről beszélt, hogy séta a városban. Ajkamon ott bujkál egy mosoly, talán a tegnapnak szól, részben pedig már a mai napra tekint előre.-És ha jól rémlik, pakolni is elkezdhetünk nemsokára.-pillantok a telefonomra, ahol egy sms fogad, ami a tegnapi üzenetemre egy válasz volt. A főnököm kötelező pihenőre küldött, hála a rövid csevejnek, amit nemrég lefolytattam vele, mikor Chriest gyerekes viselkedése kiakasztott.-Komolyan kezd olyan érzésem lenni, hogy kettőnk közül, neked vannak bizonyos képességeid.-célzok arra, hogy amióta csak gyűrűt húzott az ujjamra szinte csak olyan dolgok történtek, amik előtte talán kicsit elképzelhetetlenek voltak.

- Aranyos... - ismétlem Les szavait, a szememet forgatva, aztán behúzott fejjel iszkolok a takaró alá, mert már ismerem annyira, hogy ilyenkor jön a bosszú, még akkor is, ha tökéletesen tisztában van vele, hogy csak cukkolom. Ez szerencsére most elmarad, talán túl kielégült és fáradt hozzá, így kényelmesen és biztonságban terülhetek el én is mellette.
- Na tessék, ilyenek a nők. Nem csak élvezik a győzelmet, de ki is élvezik, minden ízében. Legfeljebb ha már nem lesz hely, csak valamelyik napilapban, egy fél hétre kérem a hirdetést. Már most javaslom, vágd majd ki, és kereteztesd be, hogy felakaszthasd a falra - évődök, majd engedelmesen felemelem a karomat, hogy Les feje a mellkasomra bújhasson.
- Hát, veheted randinak - egyezem bele végül a kifejezésbe. - Terveztem egy ebédet veled, egy sétát a városban. Rég voltunk már New Orleans központjában, pedig itt lakunk a szélén. És elviszlek még valahová, de az már tényleg titok. Holnap meglátod - motyogom már én is félálomban, aztán úgy nyom el az álom, mint akit Thor kalapácsával vágtak fejbe.

Arra ébredek, hogy a lehunyt szemhéjamon át is érzem hogyan pásztáz egy tekintet, és felnyitva a szemeimet Les pillantásával találom szemben magam.
- Azt hiszem jobb lesz, ha szép lassan hozzászokom az ilyesmihez - mormogom félálomban, de nem osztom meg vele a gondolatot, hogy arra célzok, ha majd lesz egy gyerekünk, alighanem sűrűn lesz olyan ébredés - ha már képes lesz lábra állni - amikor ő fog meredten szuggerálni az ágy mellől, lesve, mikor térünk már magunkhoz. - Jó reggelt - pislogok aztán egyet-kettőt még kómásan, de már halvány mosollyal a szám szegletében.

Végtelennek tűnnek a percek míg ő pakol, addig én megszárítom hajam és befészkelem magam a puha ágyba. A takaró alá simulva csak egy egyszerű pólót viselek egy csipkével, s mikor végre megjelenik az ajtóban, ajkamra hatalmas mosoly terül.
-Nem vagyok macska. Inkább egy aranyos farkas, aki keresi a párját, aki épp vadászaton van.-fújok nagyot, miután macskának titulál, majd elégedetten vigyorogva figyelem, ahogy mellém fekszik.
Elnevetem magam, míg ujjaimmal játszik, s szemeim forgatva emelem tekintetem a plafonra, majd rá.
-Ez nem eltunyulás. Ez az élet. Van egy hely, amit otthonodnak nevezhetsz. A maga kényelmével és velem. Megszoktam, hogy úgy alszom el, hogy mellettem vagy. Hogy magadhoz húzol. Pedig előtted...-vonok vállat-Előtted nem igazán volt olyan, aki mellett így aludtam volna.-ezen érződik, hogy ez a dolog részben sántít, de az akkori énem és életstílusom nem is összevethető a jelenlegivel. Ég és föld a kettő, s én lubickolok a mostaniban, minden változással egyetemben.
-Ne aprózd el... A napilapok többsége fél óra múlva a kukában végzi.-adok választ kérdésére.
Felvont szemöldökkel nézek rá, majd kérdő és fürkésző tekintettel méregetem, mintha épp ki akarnám olvasni a gondolatait a fejéből.
-Elvinnél valahová? Randira hívsz?-érdeklődöm csillogó tekintettel, kíváncsian és kényelmesen befészkelem magam a vállához, átölelve mellkasánál, szívverését hallgatva.-De ne merészeld megkérdezni még egyszer, hogy bízok-e benned...-dünnyögöm, mert az álom olyan hirtelen nehezedik szememre, hogy azonnal el is merülök tengerén. Nyugodtan, szinte mozdulatlanul alszom, s ahogy reggel kinyitom a szemem, pár percig mozdulatlanul fekszem párnámon, arcát fürkészve, de a tegnapihoz hasonló mosollyal arcomon.

(kert)

Mire behordom a konyhába a vacsora maradékait, és összeszedem a szétdobált ruhákat, majd belépek a hálóba, Les már a takaró alá mászott, és onnan pislog rám éppen, fáradtan, de elégedetten.
- Mint egy macska, aki épp megette a tejszínhabját - jegyzem meg arcára nézve, majd én is bevackolom magam mellé, és kényelmesen elnyúlok. - Hiába édesem, tényleg gyönyörű az a kert, de ez mégis csak kényelmesebb. Kezdek eltunyulni. Két évvel ezelőtt örültem, hogy volt egy lakóautó a fejem felett, most meg már az sem esik jól, ha nem kényelmes ágyban kell töltenem az éjszakát - fordulok oldalra, aztán fejem alá gyűröm a párnát, és elgondolkodva babrálni kezdem Leslie ujjait.
- Nos, akkor azt hiszem, holnap korán kell kelnem. Jó lenne, ha még lapzárta előtt leadhatnám a hirdetésemet. Mondjuk, olyasmit szöveggel, hogy az én feleségem a legszebb, legokosabb, legdrágább, legcsodálatosabb teremtés a földön. És ha nem ezt írnám, akkor alighanem a legmérgesebb is lenne, amitől az isten mentsen meg mindenkit - vigyorgok szélesen, aztán nyújtózom egyet. - Mondd, mit szólnál, ha holnap elvinnélek valahová? Nem, nem kirándulás, meg ilyesmi... ne kérd, hogy elmondjam, mert oda a meglepetés. Kiderül, ha már ott leszünk. Bízol bennem? - kérdezem kíváncsian.

- Ritka csoda - bólogatok tényleg nagyon szemtelenül, mikor Les azt mondja, hogy hajlandó a kompromisszumokra. Ritka nyakas természetű nő, és nagyon sokszor épp ez adja az alapot a veszekedésekre - tetézve azzal, hogy én magam kb ugyanilyen makacs tudok lenni, ha erről van szó. De most szó sem volt ilyesmiről, visszatért az az egymással évődő hangulat, ami általában a mindennapjainkat jellemezte.
- Hát, ha még sokáig húzod a fantáziámat, abból nem lesz se medencepucolás, se főzés - dünnyögöm, és igyekszem ahelyett, hogy Les-t képzelném magam elé bikiniben, teljesen semleges dolgokra gondolni - mondjuk a baseballra. Kevés sikerrel. És ezen az sem segít semmit a világon, amikor alig egy perc múlva csakugyan megjelenik ebben a ruhadarabban, mire az ádámcsutkám érezhetően emelkedni kezd, és hallhatóan nyelek egyet.
- Na tűnés főzni, amíg uralkodom magamon! - emelem tekintetem az égnek, aztán helyet cserélünk, és ezúttal én magam mászom a fürdőbe. Gondolkodom, vegyek-e egy jéghideg fürdőt, hogy lehűtsem magam, de szerencsére elég az is, amikor a hideg vizes csap alá nyomom a fejem. Gyorsan ledobom a törülközőt, és magamra kapom az úszónadrágomat, aztán úgy sprintelek a kertbe, mintha ördögök hada üldözne éppen.

(udvar és kert)

Elé lépek és könnyedén vetem be a jól bevált módszert, s fürtjeit birizgálva tarkóján, figyelem, ahogy kezes báránnyá válik. Szavaim ahogy eljutnak tudatáig, mintha szeme megvillanna, s mintha bőre alatt nyakán gyorsabb ütemben lüktetne az ér.
-Látod, vevő vagyok a kompromisszumokra.-vonok vállat, ajkamon olyan mosoly táncol, amit eddig csak ritkán láthatott. A szerelmet ápolni kell, és igyekeztem a lehető leginkább kedvére tenni, s az elmúlt óra beszélgetése egészen világossá tette számomra, hogy bármit megadnék neki. Na meg persze a tény, hogy van egy házunk, egy szabad napunk és egy medencénk, amit még nem használtunk, könnyű ötletet ad.
-Azt hiszem arra nem tértem ki, hogy miben akartam fürdeni. Csak azt mondtam, hogy fel fogom próbálni, mondjuk a főzés idejére. Azt nem fejtettem ki, hogy és miért válok meg tőle.-harapok alsó ajkamba, aztán ismét cinkos mosoly húzódik számra.-Csak is szigorúan azért, hogy a kockáid lássam, igaz. Vonzó ajánlat valóban.-siklanak végig ujjaim nyakáról oldalára, majd hasfalára, míg gyengéden megcsókolom és ellépve mellőle, kirántom a fiókot és előkapom a falatnyi bikinit, majd eltűnök vele a fürdőszoba ajtaja mögött, hogy aztán úgy libbenjek elő, mintha mi sem történt volna. Mindezt alig egy perc alatt, amit akár meg is jegyezhetne, hogy ilyen gyorsan sem öltöztem még át. A fekete anyagdarab tökéletesen kiemeli idomaim, és mindehhez olyan ártatlan arcot vágok, amilyet csak tudok.
-Az ebéd nem fő meg magától és a medence sem lesz tiszta.-figyelem arcát, ahogy kertelés nélkül mér végig, de választ nem várok tőle. Inkább a konyha felé veszem az irányt, hogy összedobjam az ebédet.

Sosem tudnék erőszakos lenni Les-el... még talán akkor sem, ha ő maga kérne rá. Így hát most is elengedem őt, bár elég kárvallott képpel, de a fenébe is, a feleségemről van szó, önálló és szabad akarattal bíró nőről, nem pedig egy háremhölgyről, akire a pasa kedve szerint mászhat rá! Mindenesetre nagy sóhajt gyűrök vissza a mellkasomba. Először cukkol, aztán hárít, pedig simán hajlamos lettem volna feladni a fogadást, és önként és dalolva elismerni, hogy ő győzött.
- Megijedtél, mi? - kérdezem aztán somolyogva, mikor Les gyorsan felajánlja, hogy inkább ő főz. Mintha tényleg félne attól, hogy valami bogyóval kiütöm, hogy aztán kiéljem magam rajta. Inkább kasztrálnám magam, minthogy ilyesmit tegyek, bár azt hiszem, ezzel ő maga is pontosan tisztában van. Viszont ahogy megáll előttem, és beveti a titkos fegyvert - a hajamat babrálja a tarkómon - gyorsan elfelejtek minden gondolatot, és úgy olvadok szét a kezében, mint a napon felejtett fagylalt.
- Oké - egyezem bele azonnal a javaslatba, már csak azért is, mert már előre dupláján tombol a pulzusom a puszta gondolatára, ahogy fürdőruhában tesz-vesz a konyhában. Az ebéd utáni fürdés gondolata pedig nemes egyszerűséggel tetszik. Igaza van, még ki sem próbáltuk a ház ezen előnyét.
- Oh! - lepődöm aztán meg végleg, és körbefut a fejemen egy vigyor. - Törülköző ignorálva, és mindez morcos pillantások nélkül? Már csak ezért is megéri - bólogatok. - Bár tennék egy újabb javaslatot: én úgy tudom, hogy nem a fürdőruhát szokták füröszteni. De ha te ott akarod a mosást elintézni... vagy előttem szemérmeskedsz... - vonogatom a szemöldökömet. - Abba már most nyugodj bele, hogy az ebéd utáni úszás közben én nem viselek majd semmit. Persze szigorúan csak azért, hogy jobban lásd a kockáimat - feszítem meg a hasfalamat, és büszkén nézek Les-re. Ha van valami, amire büszke vagyok, az a fizikumom, ez nem is lehet vita tárgya.

Nevetségesen próbálok ellenállni a kísértésnek, ami mindig ott volt köztünk, ahogy a szikrák ide-oda pattogtak, tekintete pedig olyan éhesen fürkészett, akár egy farkas a prédáját. Ahogy alatta vergődöm, tehetetlenül, épp ez a szerep illik rám. Bár nem lennék ilyen tehetetlen, de hagyom, hogy legyűrjön. Furcsa mód imádtam, mikor ennyire határozottan lép fel, ahogy lefogja kezeim, és egész súlyával rám nehezedve szinte mozdulatlanságra ítél.
Nehezen bírom megállni, hogy ne nevessem ki, így arcomon megannyi vonás táncol, ahogy próbálom a vigyorom némi meghökkenéssel leplezni. Arcán ugyan ez látszik, s ahogy feltápászkodva könnyedén feladja, mégis elnevetem magam.
-Valóban méltó ünneplés...-kezdek neki helyeselve, aztán felülök és onnan figyelem, ahogy az ebédre tereli a szót, na meg arra, hogy mit tenne velem, amíg én öntudatlan vagyok.-Sosem használnál ki, ennyire már azért ismerlek.-hangom erre az egy mondatra komollyá változik, aztán felállok és lassú léptekkel elé sétálok.-Mindig te főzöl. Viszont most lehetne más a feladatod.-fonom karjaim tarkójára, s gyengéden cirógatni kezdem, apró, hullámos tincsit ujjaim közé véve.
-Mi lenne, ha én főznék. Mondjuk az új fürdőruhában. Te pedig szintén egy fürdőgatyában rendbe tennéd a medencét? Aztán nem is tudom...-gondolkodom el, alsó ajkamba harapva.-Megebédelnénk, kipróbálnánk a medencét...-teszek úgy, mintha nagyon gondolkodnék, majd egészen közel hajolva ajkaihoz, szinte suttogva fejezem be a mondatot -Aztán elvehetnéd, ami férji jogodból származva megillet. Ha már ennyire könnyedén feladtad, legalább valamennyi jutalmat is kapnál.-nyomok csókot szájára, majd mellkasára, ahogy visszaereszkedem a talpamra lábujjaimról.-És még a törölköző használatát is elnézném. Mit mondasz? Szerintem elég jól áll rajtam az a fürdőruha. És egészen biztos vagyok, hogy a rövidnadrág rajtad is jól mutat.-simítok végig hasfalán, olyan csillogó szemekkel, hogy szinte viszont látom azokat íriszében.

A múltnak, bármi is történt benne, nem muszáj befolyásolnia a jövőt. Ha most, a jelenben hozol egy döntést, az felülírhat mindent, ami történt, mindent, amit valaha tettél. Ez fog kihatni a jövőre. Az ismeretlentől való félelem persze mindig kissé izgalmasabb, mint a hétköznapok, épp azért, mert nem láthatóak előre. Hibázhatunk, tévedhetünk, de bárhogy is: egy gyermek ígérete mindig feltárja nekünk a jövő lehetőségeit.
Valamiféle halvány zörgésre riadok fel gondolataim közül, és bámészan nézem, ahogy Les előkotorja a tablettáit az éjjeliszekrény fiókjának mélyéről, és úgy dobja a szemetesbe, mintha pont kerülne egy kimondott mondat végére. Aztán mindketten mély levegőt veszünk, felszabadultan, és a magam részéről biztos vagyok benne, hogy úgy ugrom fejest az eljövendő családi élet ígéretébe, mint egy folyóba, és önfeledten, boldogan mártózom majd a hullámaiban, akkor is, ha néha vihar korbácsolja majd tajtékosra a vizet. A házasság gyönyörű dolog, két ember közös utazásának kezdete, de valahol a lelkem mélyén úgy érzem, igazából csak egy gyermek - aki kettőnkből fakad - tesz bennünket majd valójában eggyé.
Kajánul elvigyorgom magam, ahogy a matracba birkózom Les-t, és az orrom alá dünnyögve nézek a szemeibe.
- Hát, én eddig úgy tudtam, a gyerekvállaláshoz nem az alapokat kell lefektetni... - pimaszkodom, aztán nevetek a némileg hiábavaló küzdelmen, amit alattam folytat. Nem mintha túlságosan ágálna, ha igazából szabadulni szeretne, hát az erejét is könnyen bevethetné ellenem. Mindenesetre míg levegőt veszek, kibontakozva a csókunkból, azért az alkalmat kihasználja, hogy kikanalazza magát alólam, mire csalódottan és bánatosan sóhajtok fel.
- Mmmmm.... - szűkölöm kényeskedve, amolyan "jaj ne már" típusú hangsúllyal, aztán felülök, és ajakbiggyesztve nézek Les-re.
- Igen, egy órája még alig éltem, de hála neked, most már erőm teljében vagyok. Ja, és élek. Gondoltam, ez méltó ünneplése lenne az életnek... - vágok keserves képet, persze nem gondolom komolyan az elkeseredettséget, de tökéletes ahhoz, hogy megpróbáljam Les "nyulát" kiugratni a bokorból. - Na tessék.... tálcán kínálom magam, meg a győzelmedet, erre te a mosogatószivacsot meg a felmosórongyot választod helyettem. Romantikagyilkos - tápászkodom fel, magamra tekerem a törülközőt, és nyelvet öltök Les felé, miközben - ahogy őt magát is - ráz a visszafojtott nevetés. - Ma én főzök - jelentem aztán ki. - A te adagodat pedig telepumpálom altatóval, és amint kifekszel, hát elveszem azt, ami férji jogomból kiindulva jár nekem. Majd legfeljebb később elmesélem, mennyire volt jó veled - cukkolom romantikám tárgyát.

Megnyugtat az, hogy meg tudtuk beszélni ezt a számomra érthetetlenül hirtelen fontossá váló kérdést, amiből mindketten közös véleményt alkotva jöttünk ki. Szerettem, és tudtam, hogy bármi is történjen, mindig is szeretni fogom. Lehet, hogy néha a falak visszaverik felemelt hangunk, hogy néha rácsapom az ajtót és mindkettőnknek jobb, ha pár órára a saját gondolatainkkal vagyunk, de azt hiszem, hogy ahhoz, hogy teljesen megismerd a másikat, idő kell. Egy év nem feltétlenül elég és nem is volt elég ahhoz, hogy kiismerjük a másik minden rezdülését. Mindig is egyedül voltunk, és abban igaza volt, hogy ehhez is idő kellett, és már most sokat fejlődtem mellette. Igyekeztem türelmesebb lenni, és előtérbe helyezni kettőnket, nem pedig magam.
-Tehát próbálkozunk…-ízlelgetem, és hátam mögé nyúlva a kis komód legfelső fiókjából a pirulás dobozom veszem a kezemben.-Bármikor, akár egy év, akár kettő, akármennyi.-veszek mély levegőt és a dobozt a kukába dobom. Azon kapom magam, hogy a szívem hevesebben kezd verni, átjár valami furcsa érzés, és ahogy lelkesen reagál a lakóautó eladására tett megjegyzésemre, elnevetem magam.-Lelkes vagy, ez tetszik. És pontosan tudom, legalábbis sejtem, hogy mi minden kell egy gyereknek, de megoldjuk, ahogy eddig is. Ketten. És még rengeteg időnk van, hisz a projekt még nem indult el, nem igaz? Csak az alapokat fektettük le.-mosolygok lelkesen, és csillogó szemeim tudom, hogy mesélni tudnának arról, amit épp érzek. Furcsa lelkesedésem mellé a félelem eltörpülő mellékesként csatlakozik, és bármennyire igyekszem a gondolataim elterelni, hirtelen azon kapom magam, amin ő is. Teljes elánnal kezdenek kattogni a gondolataim, s valahol legbelül kicsit még hitetlenkedek is, hogy ez megtörténhet velünk és valóban bele akarunk vágni.
Hirtelen állnék fel, de nem ereszt, sőt, ahogy próbálnék szökni, maga alá gyűr, míg a törölköző a földön landol, az ágy mellett. Nevetve próbálom eltolni, de sziklaomlásként borul rám és zárja el előlem az összes szabadulási lehetőséget.
-Ne, Chriest, ne csináld!-kapkodom a levegőt nevetve és ellenkezve, próbálkozom tovább, de hiába. Vállának támasztott tenyerem elernyed, összes megfeszített izmommal egyetemben, s csókja semmi perc alatt semmisíti meg körülöttem a külvilágot és veszi el ezzel eszem. Visszacsókolva túrok hajába, de térdem határozottan húzom fel, s csípőjét nem engedem magamhoz közelebb. Mikor levegőért kapkodva kicsit elhúzódik tőlem, élek a lehetőségeimmel és kihasználva a pillanatnyi időt, ismét kicsit távolabb tolom magamtól.-Csábító az ajánlat, és igazán jól esik, hogy ennyivel levettelek a lábadról, de emlékeztetnélek, hogy egy órája alig éltél. Plusz, reggel tíz is alig múlt el. Egy egész nap áll előttünk, nincs még kicsit korán?-szalad ki belőlem a kérdés, bár alsó ajkamba kell harapnom, hogy ne rántson magával a pillanat.-Nem kellene rendet raknunk vagy bevásárolni vagy…-keresem a megfelelő befejezést, míg tekintetem szándékosan arcát és íriszét fürkészi, hogy el tudjam terelni a gondolataim a puszta ténytől, hogy forró bőre minden porcikája fedetlenül simul enyémnek, hogy a rövid sort és az egyszerű póló édeskevés ahhoz, hogy ne látszódjon mellkasom ritmusát vesztett lüktetése. Tudom, hogy az ellenkezésem átlátszó, mint egy fényesre sikált üvegablak, és mosolyom is arról árulkodik, hogy magamat jól kinevetem a cseppet sem jól sikerült terelési próbálkozás hallatán.

Minden házasságban vannak hullámvölgyek, anélkül talán nem is lenne teljes az élet. Lehet, hogy a mi egész kapcsolatunk jobban emlékeztet hullámvasútra, mint másoké, de talán ez a kulcsa annak, hogy tényleg soha ne unjunk rá a másikra. Ha minden szép és jó lenne a nap minden percében, minden órájában, vagy minden hét minden napján, alighanem egy idő után csömörünk lenne a vidámságtól, és úgy éreznénk magunkat, mint egy ostoba filmben, ahol csillámpónik vágtatnak át a pillangós pázsiton, és szivárvány takarja be a napfényes eget. Giccs a köbön. Így megvannak a rossz napok, néha nagyon rossz és nagyon kemény napok vagy órák, néha istenesen összeveszünk, de annál jobbak, szívmelengetőbbek és boldogabbak a kibékülések. Ha ez a boldog, és halálig tartó házasság titka, hát akkor nem bánom a rossz időszakokat sem, mert elfogadom úgy, mint a szükséges velejárót.
A nemrég érzett kellemetlen félelem most egy csapásra oldódni látszik nem csak bennem, hanem Les-ben is, és ez a nyugodtabb hangulat immár tökéletes ahhoz, hogy visszatérjünk azon kedvenc elfoglaltságunkhoz, mikor alig néhány szóval is megbökdössük a másikunkat.
- Tudod édesem, most alighanem tévedsz - bólogatok szaporán az első mondatát hallván. - Mi ebben a házasságban nem beszélgetünk. Általában te beszélsz - mondom szemtelenül, aztán felrakom a kezem, mert fel vagyok készülve a fejemen huppanó bosszú-párnára, ami ezúttal elmarad, némi megkönnyebbülésemre. Remélhetőleg nem azért, mert ezúttal valami súlyosabbat, mondjuk az éjjeliszekrényt készül hozzám vágni. - Igazából annyi ideig éltünk magányosan mindketten, hogy még az elmúlt egy év sem volt elég ahhoz, hogy felfogjuk, van mellettünk valaki, akivel meg lehet osztani bármit. Majd gyakoroljuk - teszem aztán hozzá, és nagyot nyelek, ahogy Leslie cukkolni kezd a megkötözéssel. Ha így folytatja, meglesz, hogy ki veszíti el a két napja megkötött fogadást...
- Nyugi - fogom meg aztán a kezét. - Nem érdekel, hogy egy év, vagy kettő... majd próbálkozunk, és hátha az a jövőbeli kis fickó is igyekezni fog megszületni ide - mosolygok szélesen. - Ami a lakóautót illeti, rendben. Maradok vele várakozó állásponton - vonok vállat. - Egy feltétellel. Ha úgy adódik, hogy piszkosul pénzszűkében leszünk, akkor nem fogsz ellenkezni, ha a motormmal egyetemben áruba bocsátom. Egy gyereknek nagyon sok mindenre lesz szükség... nem tudom felsorolni, de amire most gondolsz, azt mind szorozd be minimum tízzel - vonom fel a szemöldökömet, és azon kapom magam, hogy noha még csak szóba került a gyerekvállalás, legszívesebben már most berohannék a városba, és felvásárolnám egy bababolt készletét - legalábbis amit a tárcám engedne. Íme, itt a válasz Les kérdésére, hogy vajon milyen apa leszek: kicsit őrült, úgy hiszem.
Aztán ahogy kapok egy felszólítást az öltözésre, és Leslie is ahhoz kezdene, jobb ötletem támad. Lerántom magamról az engem takaró egy szál törülközőt, aztán azon csupaszom magam alá gyűröm Les-t.
- Mi lenne, ha inkább te sem öltözködni szeretnél? - kérdezem dünnyögve, aztán nagyot sóhajtok. - Közöld, melyik újságban szeretnéd látni a hirdetésemet - mormogom még mielőtt lecsapnék az ajkára, és szenvedélyesen csókolni kezdeném. Tessék, ennyi. Két napig bírtam mellette az önmegtartóztatást.

Furcsa volt így beszélgetni, olyan dolgokról, amikről azt hittük kezdetben, hogy holmi eltolható terv a jövőre nézve. Most viszont közelinek tűnt az egész, ahogy elutasítás helyett, boldogsággal fogadta, amit mondok, vagy ahogy én tervezgetni kezdtem magamban. Lehetett korainak nevezni, de úgy éreztem, nem akarok mindent a végtelenségig húzni. Miért? Mert, ha így tettem volna, nem lettem volna most itt. Ha nem cselekszem úgy, ahogy anno nem is mertem, ha nem teszek lépéseket a jövő felé, nem lennék a felesége. Pont ezért is volt szükségem arra, hogy a következő szintre lépjek. Boldog voltam mellette és bármit megadtam volna azért, hogy valóban család lehessünk. S ha azt nézzük, még ha bele is vágunk, az sosem jelenti a százszázalékos bizonyságát annak, hogy össze is jönnek a dolgok egyből. És inkább ennek a szabályait akartam lefektetni. Nem akartam, hogy én döntsek kettőnk helyett, hogy úgy érezze esetleg, belekényszerítettem az apuka szerepbe. Ez állt tőlem a legtávolabb. –Mondjuk így is lehet, hogy többet beszélünk, mint sok más friss házas ebben az időszakban. Tudod, hogy szeretnék veled mindent megosztani, mindig, feltételek nélkül. De mondjuk egy nehéz nap után egyik se megy, ezt azt hiszem már tapasztaltuk. Van, hogy jobb csak bedőlni az ágyba egy forró fürdő után, mint az élet nagy dolgairól beszélni.-merengek el a keveset beszélgetünk témán egy kicsit.
Jó volt ezt hallani tőle, voltaképp szükségem volt erre, hogy még inkább megerősítsen abban, amit valóban szerettem volna. Egy véleményen voltunk, és a mai nap nehézsége után ez felemelő érzés volt.
-Nem tudom miért, csak kellett, hogy ezt halljam. Valószínűleg azért, mert félek belevágni, és mivel tudod te is, hogy hajlamos vagyok mindent túlizgulni, már most ezzel a helyzettel is ezt teszem.-vonok vállat, aztán elvigyorodva sütöm le szemem, s mikor ismét rá nézek, az inkább csak amolyan felpillantás a szempilláim alól.-Szóval megkötöznél? Jó tudni.-ahogy imént ő, most én is felé pöckölöm ezt a labdát, arcomon ártatlan kifejezéssel.
-Azért azzal remélem tisztában vagy, hogy egy év lehet, de lehet több is.-célzok a kiszámíthatatlan természetre, pláne, hogy esetünkben több faji opció is játszik, amik viszont az imént említett jó szülő kérdésében befolyásoló tényezők lehetnek.
Megdöbbenve hallgatom és ellenkeznék, hogy ne tegyen ilyesmit, és őszintén el is határozom, hogy meggyőzöm az ellenkezőjéről. Eszembe jut megannyi b opció, és csak remélni tudom, hogy elgondolkodik rajta kicsit és nem dönt hirtelen úgy, amit esetleg megbánna.
-De lehet vele utazni. A lakóautó elgondolkodtató. Egy használt autó oké, de a lakóautó jó kirándulások alkalmával, és az biztos, hogy azt nem fogunk tudni venni az ára miatt.-emelek ki egy számomra igen nyomós indoknak ható dolgot a legtöbb közül, ami most épp eszembe ötlött.-Kicsit rágjuk még ezt át, oké? Ne döntsünk meggondolatlanul. Viszont fel kellene öltöznöd, mert az ágyat már így is kisebb tóvá változtattad.-nézek az alatta és a törölközője alatt letapadó lepedőre, majd kicsit feljebb, végigkövetem görbülő hátát, és hasfalát, ahogy előttem ücsörög az ágyon.-De azt hiszem nekem is át kellene öltöznöm, hacsak nincs valami terved mára.-kíváncsiskodom, ha már a mai napot kihúzhatjuk a munkahétből.

Szerepet cserélünk, a jelek szerint fordul a kocka: most én beszélek, és Les arcán jelenik meg az a kis, félelemmel vegyes várakozás, mint ami nem sokkal ezelőtt az én képemen látszódhatott.
- Hogy mit gondolok, milyen anya leszel? - kérdezem aztán. - Olyan, aki mindent megtesz majd. Nem leszel tökéletes, ahogy én sem. Nyilván egy csomó dolgot elszúrunk majd, amíg meg nem tanuljuk hogyan is kell gyereket nevelni. De szeretni fogod őt, védelmezni, és szerintem ennél többet egy gyerek sem kívánhat. Én pedig majd szeretlek és védelek mindkettőtöket. Így lesz kerek a mi kis világunk - szorongatom Les kezét, aztán amikor megjegyzi, hogy nem beszélgetünk eleget, halkan hümmögök.
- Hát ja... - értek egyet. - Helyette általában... - vigyorodom el magam, befejezés nélkül hagyva a mondatot, úgyis kitalálja a ki nem mondott szavamat magától is. - Te most komolyan kérdezed, hogy nem unom-e melletted magam? Az isten szerelmére... ha így lenne, hát nem vettelek volna el. Figyelj - túrok bele a hajamba - az egész őrült, zaklatott, zűrös életemben te vagy az egyetlen biztos pont. Eddig csak sodródtam ide-oda a világban, de most mintha gyökeret eresztettem volna, mint egy fa. És ez jó. Szeretem ezt az érzést. Néha tényleg össze tudnálak kötözni, felpeckleni a szádat, és bezárni egy szekrénybe, de még amikor összeveszünk, akkor sem unlak. A feleségem vagy, akit szeretek, és akik szeretik egymást, sosem unnak a másikra. Egyébként is, a munkánk napközben elválaszt minket, szóval van némi szabad levegő neked, meg nekem is - vonom meg a vállam aztán. - És ahogy te is, hát úgy én is komolyan gondoltam mindent. A közös életünket, és a családot is. És örülök, hogy te is úgy gondolod, hogy nemsokára talán megérkezik közénk valaki, akire mást gondolunk, és akit már most várunk - mosolygok. - Szóval azt hiszem, ha szerét akarjuk ejteni ennek a kirándulásnak, akkor most lesz az ideje. Egy év múlva már egy babával nehéz lesz kimozdulni. Szóval igen, nézzük át a lakókocsit, együtt. És azt hiszem, ez az út lesz a lakóautó hattyúdala - biccentek. - Ha hazajövünk a kirándulásról, eladom, a motorommal egyetemben. Ne, ne szólj közbe! - emelem fel a kezem, mert látom, hogy Les már közbe is vágna. - Se egy lakókocsi, se egy motor hátsó ülése nem épp a legjobb hely egy kisbaba szállításához. Ha eladom a motort és a lakóautót, kapok annyit, hogy vehessek egy használt, de jó állapotú családi autót. Majd ha motorzni vágyom, kölcsönkérem néha a te gépedet - tárom szét kissé a kezeimet.

Magam sem tudom, hogy megkönnyebbülök vagy inkább végtelenül meglepődök azon, amit mondok. Napok óta forog a gondolataim között ez a dolog, már megannyi opciót végigjátszottam. Arra is, hogy elmondjam és arra is, hogy ne, és inkább éljek a jelenben úgy, ahogy eddig. De ahogy kimondom a szavakat, erősebbé válik a megkönnyebbülés, és arcát látva először nem is nagyon tudom eldönteni azt sem, hogy ő miként is érez. Egyszerre volt végtelenül zavaros az egész és egyszerű is.
-Miért, te mit gondolsz erről? Mármint arról, hogy apa légy? Egyáltalán mit gondolsz rólam, mint anya?-érdeklődöm, kicsit félve pillantva rá, igaz érzem a derekam átfogó ujjakat, ahogy magához húz, s másik kezét, ahogy enyéim ejti foglyul. Hirtelen elönt valami melegség, ahogy arcára pillantok, ahogy meglátom azt a gyermeki csillogást, izgatottságot, majd a félelmet, ahogy nekikezd a mondandójának. Vagy inkább bizonytalanságot. Hallom és értem minden szavát, ahogy mosolyogva vázolja fel a terveit, s nagyot sóhajt húzom ki egyik kezem kezéből, hogy megdörzsölhessem szemeim. Úgy hadar, hogy esélyt sem ad rá, hogy reagáljak, így mikor elcsendesedik, próbálok mindent összesűríteni.
-Nem beszélgetünk eleget, látod?-mutatok rá a lényegre, bár ez ebben a formában nem volt igaz, és inkább az iróniát érezhette.-Komolyan nem unod mellettem magad? Egyfolytában velem lenni? Megérteném, ha szükséged lenne egy kis szünetre.-próbálok terelni, de feleslegesen, hisz tudom, hogy arcom árulkodik mindenről, s ezek között pont azt nem szerepel, hogy erre azt a választ várom, hogy unja mellettem az életét.-Csak, mert én komolyan gondoltam, a saját részem, és gondolom te is. Viszont...-sütöm le szemeim, elmosolyodva-Emlékszel? Volt egy olyasmi, hogy két hét. Letelt három nap. Mit szólsz ahhoz, ha ezt a két hetet még itthon töltjük. Elrendezünk mindent. Átnézzük a lakókocsit, amihez ragaszkodom, hogy ketten tegyük. Összepakolunk, kitaláljuk az útvonalat, kicsit tervezgetünk, mint Mexikó előtt.-ezzel lényegében bele is egyeztem az ötletébe, ez mintha eddig kérdésként lebegett volna a levegőben.-Ha mindebbe belevágunk, tudni akarom, hogy biztos vagy-e benne. Nem akarok most azonnal rágörcsölni, előre tervezni vagy naptárszerűen, mert te is kellesz a baba témához, veled lenni. Szeretnélek boldoggá tenni, de nem mondom, hogy ez nem rémiszt meg vagy nem félek ettől az egésztől.-szerettem volna, ha mindent tud, mindent megbeszélünk, ha nem titkolózunk, ha tudja, amit gondolok és érzi, hogy szükségem van rá, hogy megnyugtasson.-De ha még egy este így végzed, mint ahonnan összekapartalak, te leszel a megmondója, hogy mire képes egy dühös feleség.-próbálom fenyegetni, de arcomon olyan széles mosoly jelenik meg, ami mindenről árulkodik, csak erről nem. Ami tökéletesen kifejezi, hogy mennyire jól estek szavai, hogy hálát adok az égnek, amiért mellettem és velem van.

Nézem, ahogy Les törökülésbe fészkeli magát az ágyon, és nagy levegőt vesz, én pedig lélekben felkészülök mindenre, de tényleg MINDENRE, amit most el fog hangzani... de aztán rájövök, hogy arra, amit elmond, nemes egyszerűséggel lehetetlen volt felkészülni.
Úgy figyelem beszéd közben a száját, mintha bele akarnék mászni az ajkaiba, és egyszerre érzem úgy, hogy elkap valami fura zsibbadás, ugyanakkor valaki érthetetlen módon feljebb tekeri a fűtést a szobában. Elönt a meleg, szaporán pislogok, de még így is időbe telik, mire eljut a tudatomig, mi mindent hallottam éppen.
- Szó...szóval... - hebegtem, mert teljesen értelmes mondatok összerakására momentán képtelen vagyok - te tényleg azt akarod, hogy... hogy legyünk család? - kérdezek vissza, de már nem is tudnám visszafogni azt az elmondhatatlanul széles mosolyt, ami körbefut a fejemen. Én minimum arra voltam felkészülve, hogy azt mondja "bocs Chriest, ez mégsem megy, talán jobb lenne külön", vagy esetleg hogy "sorry, de azt hiszem, nem gondoltam át az egész esküvő-férj-feleség-gyerek dolgot". Nos, ha ettől féltem, akkor ez a félelem szinte szárnyra kapva reppen is már tova, én meg azon kapom magam, hogy úgy szorongatom Les kezét, mintha masszát akarnék csinálni az ujjaiból.
- Tényleg úgy hiszed, jó apa leszek majd? - hatódom meg. Ha valamit el tudtam volna képzelni magamról, hát ez pont nem. Egész életemben gondatlanul éltem, kissé link módon, és most tessék, valaki meglátta bennem azt, mi lapul a mélyben, kimondatlanul, és néha kimutathatatlanul. - Szóval, egy éven belül család leszünk - bólogatok, aztán odafészkelem magam Les mellé, és magamhoz ölelem fél karral. Vannak helyzetek, mikor a boldogság elveszi az ember szavát, és ez pontosan egy olyan pillanat. Nem tudom neki elmondani, milyen örömöt szerzett nekem ezzel a vallomással, de tudnia, éreznie kell azt, amit én is érzek.
- Akkor hagy mondjak el én is valamit - fűzöm össze az ujjainkat, és ezt nézve kezdek én is bele a mondókámba. - Éjjel, ahogy ott feküdtünk a csillagok alatt, valami úgy vágott belém, mint a kés. Rájöttem, hogy hiányzik a régi életem. Vagyis, néhány momentuma. Hiányzik a szabadság, hogy végigvándoroltam az államokat, és nem volt semmi, ami kötött volna helyekhez, vagy személyekhez. Aztán rájöttem, hogy kell nekem ez a szabadság, de semmi pénzért nem adnám oda a jelenlegi életem, vagy akár téged. Kell a szabadság, de veled együtt - simogatom Les hátát. - Arra gondoltam.... csak épp nem mertem elmondani, mert nem tudtam, hogyan reagálnál... - nyökögöm, de aztán csak összeszedem magam - hogy menjünk világot látni. Nem örökké, vagy évekre, csak... csak néhány hétre. Hogy visszakapjuk egy kicsit a régi önmagunkat, de az új magunkkal vegyítve. Érted ezt a zagyvaságot, amit beszélek? - kérdezem aztán. - Tudom, hogy te is szabadon éltél, és a kötöttség neked is nehéz néha. Arra gondoltam, hogy talán keverjük a kellemest a hasznossal. Veszünk ki néhány hét szabadságot, és nekivágunk a világnak. És ha egy év múlva itt lesz a legkisebb Wolswood, akkor még most van a legtökéletesebb időpont, hogy megtegyük ezt. Hunyd le a szemed! - biztatom Lest. - Képzeld el, ahogy New Orleansból elindulva megnézzük, talán végig is simogatjuk Kansas végtelen búzamezőit, megnézzük a prérik bölényeit, aztán tovább, Topeka kocsmáin át felmegyünk a Szikláshegységbe, aztán Santa Fében legurítunk egy tequilát, és ott alszunk a csillagok, és a háborítatlan égbolt alatt... Soha nem lesz olyan gyönyörű látványban máskor részed, mikor megnézzük a Colorado vágta Grand Canyon-t, vagy a Monument Valley vörös szikláit, majd eljutunk a végtelen óceánhoz, hogy elbúcsúzzunk a naptól, ahogy lehanyatlik a horizont mögött. Erre vágyom... egy kortynyi, levegőnyi szabadságra, kettesben veled. Mit mondasz rá? - kérdezem, de még mielőtt válaszolhatna, két kezem közé fogom arcát.
- Bármit is mondj, elfogadom. A nemleges választ is. El akarom neked mondani még előtte, hogy szeretlek. És mindennél jobban szeretnék tőled egy kislányt... egy olyan gyönyörű, heves vérű, mégis csodálatos kislányt, mint te. Vagy egy fiút, jó kiállású, bátor, vakmerő fiút, ami én voltam valaha. Nem számít, mi lesz, egyet tudj: soha nem szerettek még nőt és gyermeket úgy, ahogy én szeretlek majd benneteket.

Bármennyire is jó ötletnek tűnt a gyógyítás, jó ideje nem használtam az erőm többre, mint mondjuk pár gyertya meggyújtása vagy pár szappanbuborék megformálása. Az emberre gyakorolt hatáshoz viszont külön energiatartalékokra volt szükségem, amik hála a rengeteg pihenésnek, ami éjszaka jellemzett, nem igazán volt meg.
Válasza nem lep meg, bár gy kimondva valóban kicsit nyers vagy inkább kicsit ellenünk szóló ez a gondolatfoszlány.
-Na látod. Még akkor is, ha ez most így jó. Lássuk be, ezen jócskán van mit dolgoznunk még.-húzódik fanyar mosoly ajkaimra, de magamban olyan párbeszédet folytatok le, hogy az már engem is megzavar. Túl sok minden kavarog a gondolataim között, túl sok mindent akarok megérteni, megkérdezni és megoldani jelenleg, s ahogy a pirítóson rágódok, nem is nagyon nézek rá.
Nagyot sóhajtok, veszek egy mély levegőt, majd megrázva fejem, próbálom összeszedni gondolataim, megfelelő sorrendbe rendezni őket és elmondani neki.
-Tegnap csak azon gondolkodtam, amin soha eddig nem, mert nem volt olyan, aki miatt gondolkodjak ilyesmin.-kezdek neki, végre rá emelve tekintetem.-Csak, amikor találkoztam Hays-el, még pár hete, valami megfogalmazódott bennem. Miért várnánk? Terveznénk évekre előre, mikor mindenünk megvan, amit csak kívánhatunk.-próbálok keretet adni mondandómnak, de nem tudom eldönteni, hogy sikerrel is járok-e, vagy csak még inkább elbizonytalanítom.-Ahogy itt feküdtünk a csillagok alatt, arra gondoltam, hogy én bármikor, bármire kész lennék érted, és azt hiszem, hogy ez fordítva is igaz. Hogy nem érdekel a szabadság, és muszáj minden döntésem annak fényében meghozni, hogy mi jó kettőnknek. De most totálisan összezavartalak, ezt látom.-szisszenek fel, arckifejezése túl sok mindenről árulkodik.-Szóval csak annyi, hogy én nem akarok többet várni. Sodródni szeretnék az árral, melletted. Belevágni olyasmikbe, amibe eddig nem tudtam és nem is akartam. Például, ahogy tegnap beszéltél a gyerekkorodról, valamiért az a gondolat volt az első a fejemben, hogy kívánni sem tudnék jobb apát a gyerekemnek, mint te.-kezdek hadarni, míg végül egy egyszerű mondat formájában, további kertelés nélkül suhan ki egy bizonyos mondat a számon.-Ez a következő lépés és nem akarok éveket várni még, mert ki tudja, milyen káosz tör ki a városban. Szeretnék egy kisbabát. Nem, nem most azonnal, de nem az öt éves terveimbe szeretném ezt, hanem az elkövetkező egybe. Nem kényszerítelek, megértem, ha úgy érzed, hogy nem vagyok megfontolt vagy nem nekem való ez a szerep, csak tudatni akartam, hogy ahogy te, úgy én is kész vagyok erre.-zárom le mondandóm, majd elnevetve magam arcom tenyereimbe temetem.-Melletted hajlamos lettem túl sokat gondolkodni dolgokon, és ráparázni dolgokra, amikre nem kellene.-ismerem el.-Mondtam, hogy hülyeség. Nem gondoltam meg magam. Igazából pont azon kezdtem gondolkodni, hogy mennyire megváltoztam melletted és ez valahol meg is rémített.-bár még így sem mondtam el mindent, de már haladok a jó úton, most viszont inkább reakciója érdekel, mert magam is megleptem azzal, hogy ilyesfajta gondolataim lettek az elmúlt napokban.-Borzalmas feleség vagyok, igaz?-szalad ki a kérdés számon, egy meglehetősen -magammal szemben- lenéző gondolat, majd egy hasonló kacajszerűség is, ami inkább amolyan "felrszisszenés".

Csak megcsóválom a fejem, ahogy egy szelet pirítóson kezd el nyammogni. Elég sápadt, és nyilván kissé megbillent a gyomra egyensúlya, de ahogy mondják, evés közben jön meg az étvágy, így becsületesen kétfelé osztom a reggelit, és kezébe nyomom a villát.
- A fele mindennek. A jónak ami jön, a rossznak ami jön. Ezért vagy a feleségem. És a fele a reggelire is vonatkozik - mutatok rá a kajára biztatóan, hogy egyen, mert nem szeretném, ha felcserélődnének a szerepek, és most én ápolgathatnám őt.
Megvárom, míg értesíti a főnökét, nyilván kell ez a kis szünet ahhoz, hogy összeszedje a gondolatait, bár amikor belekezd a mondókájába, rájövök, hogy ez nem túlzottan sikerült. Nemhogy tisztábban látnék, valahogy összekeveredett minden a fejemben - talán Les fejében is.
- A szabadságot illetően igazad van, legalábbis részben - biccentem félre a fejem elgondolkodva. - De most már nemcsak kíváncsi vagyok, hanem kissé ideges is - teszem le a saját villámat, és a törülközőbe dörgölöm a bacontól zsíros kezem, az sem érdekel, ha Les csúnyán néz majd ezért.
- Fogalmam sincs, hogy mivel kapcsolatban gondoltad meg magad - nyelek egyet, mert félő, hogy a válasz az lesz, hogy velem, vagy a majdani, valamikor gyerekvállalással. Olyan érzésem lenne, mintha a világot rántanák ki a lábam alól, hogy pörögve belehulljak a fekete semmibe. Nem tudok mást tenni, csak fohászkodni, hogy remélem nem erről szólnak majd a szavai.
- Mondd el kérlek, mi mindenre gondolsz, és utána elmondom én is, hogy mi járt tegnap este a fejemben. Ez így korrekt, úgy hiszem - tárom szét a kezeimet, de az idegesség egyre feljebb kúszik a gyomromból a torkom irányába.