Hallom, hogy követ, de fürdésre nem adja a fejét. A fehér csempét bámulva szorítom össze szám, hogy a gondolataim magamban tartsam, egészen addig, míg nem végzek. Szándékosan várom meg, míg távozik, arcomra hideg vizet engedek, de ahogy kilépek a függöny mögül és a tükörbe nézek, felszisszenek. A karikák ott vannak, és nem múlnak, így veszek egy mély levegőt és próbálok arra koncentrálni, hogy eltűnjenek, de mivel gondolataim nem éppen vannak a helyükön, az erőm sem akar mellém állni. Felmordulok és kiropogtatom nyakam, majd felöltözöm, hisz bár még jó két órám van indulásig, semmi kedvem kétszer öltözni. Csend szűrődik be a szobából, és ahogy a törölközőm felakasztom, s kilépek, valami olyasmi látvány fogad, mint az előző alkalommal, mikor hasonló módszerben hitt és szintén az üveg aljára nézett.
-Ne nézz így rám. Tudod, mit mondanék, de nem mondom. Egy idióta vagy, érd be ekkora dicsérettel egyenlőre.-próbálom lenyelni szavaim, végül mégsem sikerül, s ma már másodjára fojtom bele a szót.-Mit hittél? Mégis mi a jó büdös fenét hittél? Hogy szétrakom a lábam minden jöttmentnek. Azt, hogy hagyom, hogy hozzám érjen bárki. Nem azért vagyok dühös, mert féltettél, hanem azért, amit mondtál. Lehet, hogy neked ennyi, nekem nem.-szisszenek fel a kelleténél kicsit halkabban, szemem színe most mégsem változik sötétkékké, ugyan abban a színben pompázik, mint eddig. Veszek egy mély levegőt.-Tudom, hogy féltesz és megértem. Sajnálom, ahogy reagáltam, de... Mindegy is, beszéltem a főnökömmel, nem maradok többet egyedül. Reggel korábban kezdek, este előbb végzek. Terveztem, hogy ezt megosztom veled tegnap, de...-mutatok rá, hogy mi is lett a vége a tegnap estének, és azon kapom magam, hogy szinte jót mulatok az ágyon kuporgó, kócos, és másnapos énjén.-Komolyan ezt csináljuk? Mint, akik évek óta unják a másik társaságát. Mi a fene ütött belénk?-kérdezem, magam sem tudom, hogy inkább költőinek vagy valósnak szánom-e a kérdést, de a végén kínomban elmorzsolok egy feltörő nevetést. Az viszont cseppet sem az örömöm jele, inkább a tehetetlenségé, amit érzek.

A maratoninak tűnő távot viszonylag könnyen megtesszük, a konyha maratni takarítása egész jól esik, gondolataimba merülve kicsit elgondolkodom a történteken, majd visszatérek a szobába, ahol Chriest már mozdulatlanul szuszog. Reggel nem mondom, hogy nem lesz hozzá egy-két keresetlen szavam, mégis harag nélkül bújok mögé.
Reggel, vagyis inkább hajnaltájt megérzem, ahogy megmozdul mellettem az ágy. Nem sokat aludtam éjjel, szinte minden apró mozdulatára figyeltem, mielőtt az alkohol esetleg más irányba vihetné el. Nem könnyű kiütni egy farkast, ez tény. De egy üveg rumot sem kis teljesítmény legyűrni, majd magunkban tartani. Nem mozdulok, úgy szuszogok, mint mikor alszom,s ahogy az ágy mozdulása mellé mély, dörmögő, elfojtott hang is társul,  tudom, hogy immár ébren van, s a jelek szerint visszatért a rummámorból.
-Nem, én egészen más sót használnék. azt használtam volna tegnap este is. De ahogy akkor sem, úgy most sem mondom.-nyitom ki szemeim, és tükör nélkül is, szinte biztosra veszem, hogy apró karikák csücsülnek szemem körül. Lassan felülök, és kicsit távolabb húzódom tőle, az alkohol szaga ugyan elmúlt, de még mindig érzem, és a gyomrom kezd felfordulni, hisz két napja nem igazán ettem.-Ne...-emelem fel mutatóujjam, mikor megszólalni készülne.-Amíg összeszeded magad, én letusolok. Rád is rád fog férni.-mászom ki az ágyból, a függönyt nem húzom ki, hangomban semmi érzelem nem érződik. Ledobom a pizsamám, a fürdő ajtaját nem csukom be, ha csatlakozni akar, az ő döntése, ha nem, az is. Egyenlőre arra is figyelnem kell, hogy valóban életben maradjon, és ha tompa puffanást hallanék, biztosra vehetem, hogy elájult.

A pizza érkeztével kicsit erősebben kezdem érezni az éhség kínzó jelenlétét, és ahogy a szobába visszaérek, már vár is rám a tálca, a tányérok, sőt, még szalvéta is. Elmosolyodom, amikor meglátom arckifejezését és a dobozt kinyitva teszek egy-egy szeletet a tányérokra, majd az ágy közepén lévő tálcára rakom a dobozt és én is helyet foglalok, vele szemben.
-Jó étvágyat!-mérem végig a jól megpakolt pizzaszeletet és harapok belőle nagyot, majd töltök némi gyümölcslevet a poharamba és az órára nézek.-Megettük és én tuti kidőlök. Bár a fürdő jól esett, reggel korán kell kezdenem.-fintorodom el, és belekortyolok a kitöltött gyümölcslébe is.
A vacsora további elfogyasztása csendesen zajlik, a pizza, még ha a legnagyobb méretűt is rendeltük, hamar elfogy és feltápászkodva viszem ki a konyhába az üres tálcát, dobom a dobozt a kukába, majd mosogatás helyett csak a mosogatóba pakolok és visszafordulok a szobába. Végignyúlok az ágyon, és magamra rántom a takarót, majd magam mellé tessékelem Chriest-et is és mellkasára hajtom fejem.
-A lakást eladtuk, és végre beköltöztünk.-mosolyodom el, de a reakcióját már nem igen tudom megvárni, mert az álom hirtelen és erősen csap le rám, s ragad magával pár másodperc alatt.

Bár nem állítok be ébresztőórát, pont úgy és akkor ébredek fel, mikor terveztem. Óvatosan kimászom az ágyból és a konyha felé veszem az irányt, hogy egy kávét odategyek. Halkan mozgok, összeszedem a ruhám, felöltözök, megfésülködöm, és nagyokat ásítva próbálok felébredni. A bögrékbe kávét töltök, sajátomból megiszom a fekete nedűt, majd visszasétálok a szobába és gyengéden végigsimítok Chriest arcán.
-Kávé a pulton, délután jövök. Ne gyújtsd fel a házat, ha lehet.-suttogom, majd gyors csókot nyomok szájára és felkapva a sporttáskát, eltűnök a szobából, s motorra pattanva indulok el a műhelybe, hogy az első napomon túlessek.

EEgészen addig bírom nevetés nélkül, míg a jövőbeli problémák szóba nem kerülne a kis baleset nyomán. Ekkor viszont már a szám összeszorítása sem elég, és a hang előtörik torkomból.
-Tény, hogy van mindenre megoldás, ahogy erre is lenne...-harapok alsó ajkamba, majd vállat fonva fintorodom el-De azért van, amiből a gyári széria jobb.-vigyorgok, és elkezdem felitatni magamról a vizet. Mikor csatlakozik, már a pizzán jár a gondolata, nekem hála. Tény, ami tény, hogy a fürdő jócskán adott erőt a továbbiakhoz, ugyanakkor az éhség ellen édes kevés volt.
Felhorkanok, nem túl nőiesen, de a jelek szerint annál inkább a farkas énem előtérbe engedve, ugyanis szinte hátra hőköl, s helyesbíti, vagyis inkább kiegészíti a gondolatot.
-Ha a párnákon és rajtad kívül más is mellettem fog aludni, munka előtt reggel megvan, mi lesz a feladatod.-figyelmeztetem, majd közelebb lépek hozzá, kapaszkodva a kezében tartott törölközőbe, és úgy simulok hozzá.-Ugye tudod, hogy a szép nagy tálcák reggelente is ott lesznek?-érdeklődöm ártatlanul pislogva, majd gyors csókot nyomok arcára, mintha nem céloztam volna semmire, ledobom a törölközőm és belebújok egy egyszerű csipkébe és a törölközőtartót is felavatottnak tekintem, miután a frottírokat feltettem rá száradni.
Épp időben fordulok ki a fürdőből, s kapom magamra a rövidnadrágot, mert a csengő azonnal megszólal, ami hirtelen furcsán hat rám, hisz eddig ez a hang valahogy kimaradt az életemből.
-Végszóra!-kapom fel a pénztárcám, s slisszanok el a bejáratig, majd némi borravaló és egy kedves mosoly fényében, amit a szavainak hála adok, visszatérek a szobába, de immár tányérok és tálca is várja a jöttöm, nem csak Chriest. A nagyobb lakás előnye, hogy szinte bújócskázni tudunk az eddigi viszonyokhoz képest.

A látványon, amit kicsit kihasználva az erőm, a fejére varázsolok, én hangos nevetéssel díjazok, ő gyermeki fintort vágva veszi tudomásul. Majd ezzel a lendülettel le is törli magáról, mire lebiggyesztem szám, már amennyire van lehetőségem, hisz szavaitól ismét nevetni kezdek.
-Miből gondolod, hogy megvárom azt?-érdeklődöm, majd felsikoltok, ahogy ismét elkap, magához ránt és határozott mozdulattal fektet a kád szélére, s csap rá fenekemre. Szavaiból süt, hogy élvezi a helyzetet, én pedig egyensúlyozva próbálom visszatartani a nevetésem, s már épp megadnám magam, mikor feljajdulva elenged.
Szám elé emelem kezem, bűnbánóan csúszok vissza a kádba, és bár a nevetést kevésbé kell elnyomnom, s nem is szándékosan rúgtam meg, el tudom képzelni, hogy mit érez.
-Sajnálom, ne haragudj, nem direkt volt...-sütöm le szemem, és bár még ajkam szélén ott ül a mosoly, most határozottan nem a jelenlegi helyzeten nevetek. Közelebb húzódom hozzá, gyengéden végigsimítok az arcán.-Na gyere, mielőtt megjön a pizza, és a kedvenc szervednek is annyi lesz.-csókolom meg, és remélem érzi, hogy valóban nem szándékosan rúgtam meg. Felé nyújtom a törölközőt, míg felállok és magamra tekerem sajátom, félig vizessé vált hajam hagyom, hogy vállamra omoljon, és úgy csavarom belőle ki a vizet. A hatalmas tükör felé fordulok, elképedve a méretétől, ami az emlékeimben kisebbként élt, és onnan nézem, ahogy kikecmereg. -A pizza kiengesztelésnek megteszi?-harapok alsó ajkamba, ahogy a darabos mozgást végignézem, és még így is félig mosolygok, de kinevetni eszem ágában sincs.

Szerettem szívni a vérét, és ő is az enyémet, amivel nem volt baj. valami különös bioritmus alakult ki köztünk, s az lett volna igazán furcsa, ha csipkelődő szavak nélkül létezünk a másik mellett. Így viszont egymás agyára mehettünk és még csak haragudni sem tudtunk ezért a másikra. A kapott labdákat ide-oda lődöztük, és vicces volt, ahogy olykor-olykor a másik reagált.
Ahogy felvetem a kád kényelmességét, azonnal reagál, épp úgy, ahogy én tettem nem is olyan rég, viszont esélyt sem adok, hogy sokáig taglalja a nézőpontját, hisz jó adag vizet locsolok arcába. Erre viszont ő is azonnal reagál, s mire megszólalhatnék, elkapja lábam és a víz alá ránt, de épp csak annyira, hogy orrom és szám kerüljön a felszín alá. Nagy adag vizet köpök ki, hangosan sikítozva a nevetéstől, ahogy lábam csiklandozza.
-Soha!-nevetek, s a hab alá merülő ujjaim mozgatva egy adag habból a háta mögött rizsparókát formázok, amit aztán könnyedén engedek fejére, aminek hála jobban kezd el hasonlítani valami barokk absztrakt festményhez, mint hittem. A látványtól hangosan felnevetek, s semmi jóra nem számítok ezek után.-Egész jól áll a fehér! A szakáll is.-nevetek, és közelebb araszolok hozzá, ahogy próbálok kiszabadulni a lábaim foglyul ejtő ujjak közül. A kis művem viszont még így is arcán és fején csücsül, és ha látná magát, alighanem ugyanazon a véleményen lenne, mint én.

Látom, hogy kezében megremeg a papír, kis híján elejti azt, mire egy elégedett, mondhatni inkább önelégült mosoly szökik át arcomon. Nem tagadhatja, milyen hatással vagyok rá, és ahogy visszavág, már szinte szokásos módon harapok ajkamba. Első naptól kezdve ezt érzem a közelében, ilyenkor pedig felfokozottan hat rám minden mozdulata. S ez az, ami azt hiszem hiányozna, sok más mellett.
Behuppan a kádba, szavaira elmosolyodom, de csak pilláim alól nézek fel rá.
-Én pedig örülök, hogy így érzed. Mikor telihold volt... alig bírtam aludni. És nem a farkas részem miatt. Olyan üres volt minden. Szóval felajánlhatom a kádunk, a kanapét a pokróccal, de az ágyunkban lenne a legjobb helyed.-emlékeztetem az első nálam töltött éjszakájára, amikor először a kanapét adtam volna neki kölcsön, végül mégis az ágy mellett döntött, és kezdetben ugyan annak szélén egyensúlyozott, végül csak mellettem kötött ki. A kellemes emléknek hála elmosolyodom, de a feltörő buborékoknak hála kipattanok a gondolatok közül, s kis híján a kádból is, ijedtemben.
-Azt hiszem, miután szívinfarktust hoztál rám, el kell gondolkodnom rajta, hogy valóban versenyezhetsz-e ezzel.-értem a kádra, hisz kellemesen masszíroz a forró víz, nem mellesleg pedig az arckifejezésén olyan jót mosolygok.-A kádat hivatalosan is felavattuk.-jelentem ki, s mivel az útmutató már így is szétázott, óvatosan, de jól célozva arcon locsolom, amire hajlamos voltam a régi kádban is. A bosszút pedig azt hiszem, biztosra vehetem.

-Mindkettő lehet opció?-érdeklődöm ártatlan arcot vágva, majd vele nevetek, és az elképzelését szinte magamnak is levetítem, a képsornak hála pár percig képtelen vagyok reagálni szavaira a kacagástól.
-És majd másnap a reggelivel lenne gond, mert feláldozod a serpenyőnk. Szépen vagyunk!-vigyorgok, és ahogy felhúz magával, engedelmesen lépkedek mellette a fürdő felé, s megkaparintva a telefont, tárcsázom az ismerős számot. Épp beleszólnék, mikor Chriest szóvá teszi a kád cseréjét, hogy mit is kaptunk végül, mire megrázom a fejem, próbálok nem nevetve leadni egy rendelést, és a másfél órás szállítást letárgyalva, visszatérek hozzá a fürdőbe.
-Oké, felőlem aludhatsz itt. Biztos nagyon kényelmesen ölel és puha is.-mormogom, a felvetett ötletnek ugyanis annyira nem örülnék. Mellé lépek és én is szemügyre veszem a kádat, majd kezébe nyomom a mosógép tetején hagyott használati útmutatót, és a telefont leteszem a helyére, hogy aztán könnyűszerrel váljak meg ruháimtól. -Én inkább kipróbálom, mint nézegetem.-vonok vállat, felkontyolva a hajam, hisz a telefon ideje alatt a kád megtelt vízzel és a habfürdőnek hála nagy fehér kupacok keletkeztek. Még egy kirívó pillantást vetek rá, mielőtt eltűnnék a habok között, és kényelmesen elnyúlok a kádban. A régihez képest ez nem csak extra volt, de nagy is. -Hmm, ez mennyei!-hajtom hátra fejem, lehunyt szemmel, mikor végre csatlakozik hozzám. A testem körülölelő meleg víztől máris kezdem feledni az elmúlt két nap megerőltető fáradozásait, amit a költözés okozott.

A fáradtságot ugyan érzem, de próbálok harcolni vele és nem mutatni vagy csak minimálisan. Chriest határozott mozdulatának hála, hamar kerülök ülő helyzetből fekvőbe, s ahogy fölém gördül, ujjaim automatikusan siklanak vállára, majd derekára, mikor megszólal.
-A végén szavadon foglak. Ennek az lesz a legvége, hogy semmit nem fogok egyedül csinálni.-reagálok szavaira, és alsó ajkamba harapva elmosolyodom, ugyanis hirtelen képtelen leszek ellenállást mutatni, s megadom magam.-Jó, legyen. De a pizzát a kádból rendeljük meg. Farkas éhes vagyok.-vigyorodom el, ujjaim gyengéden játszanak oldalán, amikor pedig az identitásra tereli a szót, elnevetem magam. A tekintete viszont olyan hirtelen változik meg, hogy arcomon átsuhan egy pillanatra az értetlenkedés.
-Nos, még szerencse, hogy a férjem is ezen a véleményen van, nem? Különben képzeld, mennyire mások lennének itthon a szabályok.-próbálom elviccelni a dolgot, amit végül ő is megtesz a villáskulcs említésével. Ujjaim nyakára siklanak és közelebb húzom őt magamhoz, hogy homlokom homlokához érjen.-Megígérem, hogy 14-es villáskulccsal fogom leütni az illetőt és beszámolni neked erről. De emlékeztetnélek rá, hogy sok nőnek vonzó, ha egy pasinak a főzőkanál jól áll a kezében. Hát, még ha finomakat süt. Szóval ígérd meg, ha valaki azon kezd el gondolkodni, hogy a fehér köpeny mögött mi rejtőzhet, minimum egy tortát nyomsz a képébe.-mutatok rá, hogy az ő esetében az ilyesmi épp annyira lenne vicces, mint enyémben, bár nyilvánvaló, hogy az én esetemben egész más a helyzet. Boszorkányként meg tudom védeni magam. Legalábbis szerettem ezt hinni. Közelebb húzom magamhoz és megcsókolom, ujjaim végigszántanak a kócos tincseken.-Nos, akkor veled tarthatok?-érdeklődöm halkan, és a fürdő felé pislantok, majd tekintetem ismét elveszik övében. A melegség, ami átjár, még így, fáradtan is kellemesen hat rám, és bár próbáltam nem mélyrehatóan foglalkozni azzal, amit mondott, tökéletesen tisztában voltam vele, mégis mire gondolt.

A pakolással eltelt napoknak hála úgy éreztem, minden porcikám fáj. A fürdőszoba és a háló késznek nyilvánított állapotba került, a dobozok azonban még fel-fel bukkantak a lakásban sétálva itt és ott. A nappaliban még nagy volt a fejetlenség, talán ez volt a leginkább hiányosan berendezett helység, nagy valószínűséggel annak is betudható ezt, hogy a régi lakásom nem éppen volt olyan állapotú, hogy bármit ki lehessen kiáltani nappalinak. Az ajtón belépve szinte azonnal a hálóba kerültél, ahonnan a konyha és a fürdő nyílt, és ennyi volt. Itt viszont ajtókkal elválasztott, mégis tágas és világos terek vannak. Elégedetten nézek körbe a szobában, elmosolyodva és büszkén, míg Chriest az ágyra dől, mire nagyot sóhajtok és a levegőbe szippantva hunyom le pár másodpercre a szemem.
Aztán leülök az ágy szélére, lábujjaim az újonnan beszerzett puha szőnyegbe markolnak.
-Ezért...-nézek körbe ismét a szépen berendezett szobán-Ezért megérte.-nézek vállam felett rá, aztán a fürdő felé biccentek.-Ha szeretnéd, kipróbálhatod a kádat. Én addig rendelek egy pizzát, vacsora gyanánt.-ajánlom fel, bár a nyilvánvaló fáradtság az én arcomon is kiülhetett már. Ráadásul a holnapi reggelt már a műhelyben kezdem, ahogy Chriest is a munkával kell, hogy foglalkozzon már. Furcsa lesz, de ez is egy lépés a jövő felé. Minden változik, ideje nekünk is alkalmazkodni a történésekhez. Ahogy eddig is egész jól ment.-A bevásárlást holnap hazafelé majd elintézem.-jelentem ki, bár kételkedem benne, hogy hangomban bármi jele is van annak a komponensnek, ami az ellentmondás ellen szólna. Igazából süt rólam, hogy elfáradtam, de azért is kitartok.

Kicsit rosszul esett a reakciója, de leráztam magamról, legalábbis próbáltam, vitához ugyanis egyáltalán nem volt kedvem. Tény, talán kicsit gyorsítottam az eddigi tempón, és azt akartam, hogy minden sínen legyen.
A bátyja engem kevésbé érdekel, se az anyagi helyzete, sem az életstílusa, és nem is akartam erről se vitatkozni. Elfogadtam, hogy van testvére, ahogy ő is elfogadta az enyém létezését. De itt vége volt. Egyikünk sem firtatta a témát, pláne nem akartam, hogy másokhoz hasonlítsa magát, minket, vagy beszéljen belőle az irigység. Nem volt szükségem milliókra, sem komornyikokra. Az elképzeléseim között az szerepelt, hogy a lakást szép lassan rendezzük be. Lehet, hogy dobozokból öltözünk pár napig, mivel a hét többi napján dolgozunk. De azt hiszem, hogy ez sem az élet vége, nem az első eset, hogy ilyesmire kényszerülök. A kimenetele a dolgoknak viszont egész más lesz. A terveim között nem szerepel több költözés. És azt hiszem, hogy ebben egyet is értettem vele.
Feláll és elém lép, magára kapkodva időközben a ruháit. Felmordulok szavaira, jelezve, hogy tökéletesen jól érezte, hogy miért vagyok "ilyen".
-De ilyen leszek! Az volt a tervem, hogy az első reggelünk itt, olyan lesz, amilyennek kell lennie. Erre csak morgást kapok. -fonom mellkasom előtt keresztbe kezeim, durcásan, de a tekintet, ahogy rám néz, még így is mosolyt csal az arcomra.-Hogy is szoktad mondani? Egy nagy szerencséd van, hogy szeretlek?-szökik homlokom közepére szemöldököm, majd közelebb hajolok hozzá, s így folytatom.-Helyes, akkor ennek fényében visszamegyünk a régi lakásba és elkezdünk csomagolni, és áthordani a cuccokat.-amikor azt hinné, hogy csókkal fejezem be a mondatot, egyszerűen arcára csúsztatom tenyerem és kicsit oldalra fordítva fejét, hátrébb lépek..-Ellenvetés nincs? Helyes. Kezdjünk bele a napba!-mosolygok elragadóan, és felkapva a komódról az új lakás kulcsait, odaadom őket a kezébe. Az enyémek ugyanis már a kulcstartómon lógnak, az övén is ott a helye immár.

Tudtam, hogy nem szereti, ha nem magától ébredhet, mégis kedvesen cirógatva ébresztem. Bár nem sok a cuccunk, lássuk be, jobb időben elkezdeni. Elfordul, elhúzódik, mire én mosolyogva figyelem a duzzogást, amit előad. Még így sem lehet ellene egy szavam sem.
-Ne legyél már ilyen...-sziszegem, és felülök az ágyban, ahogy értékelés nélkül marad a kedvességem, és a helyére csak a puffogás és a duzzogás marad tőle. Nyakamig húzom a takarót, és kinézek a felkelő Nap felé. Már most imádom, hogy a napsugarak előbukkanását szinte premierből nézhetem végig. Nagyot sóhajtok, ujjaim végighúzom a puha paplanon és nagyot szippantok a tiszta, friss levegőbe.
-De van kávé. A termoszt a pulton találod.-jegyzem meg én is morogva, és szavaira kimászok az ágyból. Felkapom a földre dobott csipkéket, pólóját pedig mellé dobom, ami eddig hálóingként funkcionált rajtam.
-Komolyan, néha hajlamos vagyok elfelejteni, hogy mennyire fel tudsz ezzel bosszantani. Tudod mit? Felőlem aludhatsz tovább. De, ahogy mondtad, nincsenek komornyikok, akik a parancsolgatásra várnak. Ellenben el kell adnunk a másik lakást, ami tele a cuccainkkal, nem fog menni. Ezt be kellene rendezni legalább annyira, hogy lakhassunk benne, és egyébként két nap múlva nem szombat van, hanem hétfő. És, ha elfelejtetted volna, mindkettőnket vár a munka.-sorolom fel az érveket és a székre hajtott farmeromba bújok, kicsit ugrálva, majd felkapom a felsőm is és hajam magas kontyba púpozom egy hajgumi segítségével.

Masszív ellenállást nem mutattam a jövő ellen, és nem is éreztem ilyesmit, de ennek ellenére nem egyszer megfordult ez-az a fejemben, ami nem hagyott nyugtot. Például a múlt jövőre gyakorolt hatása is ilyen volt. Szavaira elmosolyodom, valahogy mást nem is vártam tőle.
–Hát…–teszek úgy, mintha elgondolkodnék, holott a kérdést szavaival meg is válaszolta már.¬¬–Nem mondom, hogy nem így lenne. De ez jó pár dolgot vonzana magával…–harapom el a mondatot, ajkamon sejtelmes mosollyal, ami tökéletes alátámasztója annak is, mennyire nem vagyok szent. Bár sosem mondtam, hogy az lennék, épp ellenkezőleg.
Kérésére elmosolyodom, bár őszintén eszem ágában sem volt visszamenni ma éjszakára a régi lakásunkba. Ellenben a pakolás puszta gondolata mélységesen és őszintén kikészített, mert megjelent előttem az említett két forduló, de a dobozolás be és ki formájában inkább tűnt borzalmas időtöltésnek, mint „csak két fordulónak”. ¬¬Aztán szavai ismét kirántanak a gondolataimból egy egészen más gondolatsávba, de mielőtt ellenkezhetnék, ujjait számra tapasztja, esélyt sem adva arra, hogy tiltakozzak.–Nem fogunk visszaköltözni! Megoldjuk. Emlékszel, boszi vagyok, maximum kicsit megviccelek pár embert.–vonok vállat, gondolataim közül máris kicsit vidámabban lépek ki. Megfogom kezét, és az ágy felé húzom, majd a párnák közé döntve nézek le rá.–Nem akartad, hogy ellenkezzek. De nem fogom hagyni, hogy a bátyád cipőjét sikáld. Sem senki másét.–jelentem ki határozottan, s most én fogom be száját, közelebb hajolva hozzá egy csókkal.–Szeretlek.–suttogom elhúzódva tőle, és hozzá bújva hajtom fejem vállára, s pár percig csendben matatok még mellkasán, majd hagyom, hogy az álom elnyomjon, s ezzel megkezdjük az első olyan éjszakát, amit új házunk falai között töltünk. Szívverésének ritmusa hamar álomba ringat, de az éjszaka további része álmatlanul múlik el. Pont ezért lehet az, hogy viszonylag korán, szinte a Nap első sugaraival ébredek, és mosolyogva nézem kisimult vonásait. Kicsit oldalra fordulok, és a fények játékát figyelem kócos haján, borostás állán. Feljebb tornászom magam, és csókot nyomok nyakára.–Jó reggelt álomszuszék!–suttogom fülébe, míg ujjaim arcán szántanak végig, de őszintén szólva fogalmam sincs, hogy felébredt-e már előbb a mocorgásomra, csak szándékosan nem nyitotta ki a szemét, vagy jól sikerült hadműveletemnek hála, tényleg egy csendes, hízelgő ébresztést sikerült kiviteleznem.