- Azért ezt nyilvánosan nem kell publikálni. Legalábbis a pizzafutár lány előtt nem - rázom a fejem, kiválóan szórakozva. Önkéntelenül is kirobban belőlem a nevetés, ha elképzelem, milyen arcot vágna a kiscsaj, ha Les meg én előtte esnénk egymásnak. Vagy ki tudja, lehet kedvet kapna beszállni - a mai világban, a mai nőknél bármi elképzelhető. Akkor viszont fix, hogy én undorodva söpörném le magamról, Les meg szemrebbenés nélkül kinyírná. Aztán ülhetnénk a dutyiban mindketten.
Mire viszont észbe kapok, máris helyzetet váltunk: én kerülök alulra, Les pedig fölém. Teljes elégedettséggel bámul le rám, és miután kapok egy észvesztő csókot, bármibe fogadom, hogy máris elkezdjük a kiengesztelés-meggyőzés projektet, így hát csalódottan morranok egyet, mikor felemelkedik rólam, és rám bízza a kajarendelést.
- Ez szép... - tornázom magam ülésbe, miközben a mobilom után nyúlok. - A hasad előbbre való annál, hogy a férjed kedvét keresd. Ha a kajára nagyobb szerelemmel nézel majd, mint rám, az alapos okot fog adni nekem a hisztire, már most szólok - böngészem végig a kínálatot a weboldalon, majd leadom a rendelést, és csak hogy biztos elég legyen, ezúttal családi pizzára szavazok. Fél óránk van érkezésig.
- Édesem, ha még enni sem fogunk kikecmeregni innen, felfekvéseink lesznek - vigyorgok. - De ami a zuhanyt illeti, abban benne vagyok. Tényleg jól fog esni. Pláne nem egyedül. És ki tudja, a forró vízsugár miféle lehetőségeket tartogat - szállok aztán ki a takaró alól, és magamra rántom a melegítőnadrágomat - a mellkasomat viszont tényleg fedetlenül hagyom. Ha tényleg lány lesz a futár, biztos, hogy hangosan fogok nevetni - legfőképp, ha majd azt még Les orra alá is dörgölöm.

-Nem leszek féltékeny. Az enyém vagy, ha akarod, erre is emlékeztetnélek bármikor.-de azért látom az elégedett képét, amire előkapom fejem alól a párnát és képébe nyomom.-Fogd be...-szólok rá, hogy ne nevessen, de már én is nevetek vele.
Aztán visszaadva az előző kis cselt, kihasználom a csapdát, amit magának ásott és a magas labdát azonnal lecsapom. Az arcát látva egyre nehezebben állom meg, hogy ne nevessek ismét. De azon is, mikor felvillan a kis lámpa és leesik neki, hogy csak a vérét szívtam.
-Mert nagyon jó vagy a győzködésben és a világért sem hagynék ki egy ilyen lehetőséget.-vonok vállat vigyorogva, aztán alsó ajkamba harapva, ahogy mutatóujja elindul derekamon felfelé, majd arcomra ér. Végig szemébe nézek, végül pedig ajkaimra téved. Szétnyitom szám, nyelvemmel gyengéden megérintem ujját.-Végül is, lehetne a fifty-fifty is. De mi lenne, ha inkább külön-külön esne szó a kiengesztelésről, majd a meggyőzésről?-pimasz kérdésem egészen addig tart, míg leszorított kezeimnek hála más mozdulatokat kell véghez vinnem, lábam dereka köré fonom, majd megfordítom a helyzetet, most én kerülök fölé. A takaró egy része körém csavarodik, így minden porcikám rejtve marad. kezeim viszont ki tudom fordítani markaiból, és ujjaim álla alá csúsztatva, forró csókban részesítem.-Mohó vagyok, de te is. És az tuti, hogy rosszabbak vagyunk, mint a friss házasok.-vigyorgok elégedetten, mintegy bóknak szánva az utolsó részét a dolognak, megtámaszkodva dereka két oldalán, felemelkedem és az órára nézek.-Rendeljük meg az ebédet. Együnk, de szigorúan itt, nem a konyhában. Aztán mit szólnál egy fürdőhöz. Mondjuk a zuhanyzó részén, most mellőzve a kádat?-tekintetemből árad a kihívás, és a tény, hogy egyáltalán nincs ellenemre a jelen helyzet vagy bármely más folytatása. Egyszerűen jó volt úgy nézni rá, hogy a tekintetében ugyan azt az el nem múló vágyakozást látom, mint régen. Hogy érintése gyengéd volt, és nem rettegtem sem a holnaptól, sem a múlttól, mert tökéletes lett az összhang köztünk.

- Már kiengeszteltél. De ha nagyon akarod, esküszöm hagyni fogom magam - somolygok, de inkább most nem gondolok bele, mi mindenre gondolok engesztelés címszó alatt. Mindenesetre a gyönyörű szája az ágyékomon egész izgalmas gondolatnak tűnik. - Jól van, enyém a pizzarendelés. Csak nehogy a futár ezúttal majd valami dögös nőcske legyen. Amilyen a te szerencséd, fogadok, hogy így lesz - nevetek fel hangosan. Szinte látom magam előtt, Les milyen arcot vágna, ha egy szál melegítőnadrágban nyitnék ajtót, és a futárlány a küszöbre csorgatná a nyálát a puszta látványtól.
Elhessentem aztán a perverz gondolatot magamtól, és előhozakodok a farbával: előhozom Miami gondolatát. Aztán egy perccel később kissé megbántva le is biggyen az ajkam - én bármibe lefogadtam volna, hogy klassz az ötletem. Les arcát tekintve viszont már nem vagyok róla meggyőződve.
- Pimasz - jegyzem meg végül aztán egyrészt megkönnyebbülten, másrészt rosszallóan, mikor rájövök, hogy ugrat - hát ügyesen csinálja, az tény. Tényleg bevettem a kis trükkjét.
- Ccc... - ingatom a fejemet. - Nem lett valaki egy kissé túl mohó, Mrs. Wolfswood? - érdeklődöm. - Egyébként is, látom rajtad, hogy tetszik az ötlet. Akkor meg mi értelme lenne, hogy győzködjelek? - vigyorgok rá nagyon kajánul, aztán lefogom a kezét, mert biztosra veszem, hogy minimum a vállamba fog öklözni. - Azt mondtad, ki akarsz engem engesztelni, nekem meg meg kellene téged győzni. Rád bízom a döntést. Legyen ez egy fifty-fifty, vagy teljesítsük mindketten a ránk eső részt? - húzom végig a mutatóujjamat az oldalán, hogy a végén elérjek az arcáig, és végigsimítsak az ajkán.

Elmosolyodom, bár összeszorul a szívem és a torkom egy pillanatra, de tudom, már nincs mitől tartanom. Ha valami, hát pont ez a hullámvölgy arra jó volt, hogy mindkettőnket kellőképp helyretegyen. Hogy mindketten tudjuk mit akarunk a másiktól, a házasságunktól, az életünktől. Rájöttem, hogy többé nem akartam csak én lenni, szükségem volt rá, hogy mi legyünk, hogy a mi jövőnk, a mi döntéseink legyenek. Talán lesznek még vitáink, efelől nem volt kétségem, de a talaj, ami a lábunk alatt volt biztos volt, az alapok felálltak és a falakat is lassan kezdtük felépíteni, már nem attól tartva, hogy ránk dől a ház.
-Majd azon leszek, hogy minél teljes körűbben és maradéktalanul kiengeszteljelek.-fogadom meg, de mielőtt ellenkezhetne, először ujjaim csúsztatom ajkaira, majd gyors csókkal pecsételem meg szavaim.
-A pizza tökéletes. De azt hiszem, hogy a feladat a tiéd lesz. Nincs kedvem felöltözni, a takarót magam köré csavarva pedig nem fogom átvenni a pizzát. Ellenben szívesen nézem, ahogy csak egy melegítőnadrágot rángatsz magadra.-mosolygok, végigsimítva kockás hasfalán, apró csókot nyomva bőrére. Úgy bújok hozzá, akár egy kismacska, s mikor kihúzódik alólam, s oldalunkra fordulva nézünk a másikra, csak ártatlan arcot vágva mosolygok.
Nem mondom, hogy nem lep meg ajánlata, de az igen, hogy ennyire egy rugóra járt ebben a témában az agyunk.Hagyom, hogy ujjai köré csavarja egyik hajtincsem, és bár tekintete alig állapodik meg egy helyen, igyekszem nem úgy vigyorogni vele szemben, mint egy eszelős.
-Hát nem is tudom...-kezdek visszaélni az utolsó mondatnak hála a helyzetemmel.-Miami....-fintorgok, mintha nem tetszene az ajánlata, pedig szememben boldogság csillog, ajkam minden akaratom ellenére felfelé görbül és tudom, hogy nem vagyok képes levakarni arcomról a mosolyt.-Talán kezdheted is a rábeszélést és a módszerek felsorakoztatását.-eddigre már egészen világos lett, hogy megvett az ötletével, ahogy az is, hogy csak ugratom és direkt húzogatom a bajszát.-De a módszerek között maximum olyasmi szerepelhet, ami a szobán és a fürdőn belül marad. Emlékszel a mai egyességünk első pontjára...-vigyorgok elégedetten a gyermeki játék miatt, míg egészen közel araszolok hozzá, alsó ajkamba harapva újra és újra. Hiányzott ez a légkör, és ez látszik rajtam, hisz most úgy úszok benne, vele együtt, mintha ez jelentené a létezésünk alapjait.

- Pedig tényleg nem voltam biztos a dolgomban. Ezek szerint színésznek nem vagyok utolsó - mosolygok boldog felszabadultsággal, és élvezem, ahogy Les ujjai apró köröket rajzolnak a mellkasomra. - És ne akarj vigasztalni: tudom, hogy fájdalmat okoztam. Ne haragudj. Pedig tényleg igyekeztem, hogy ne így legyen - dünnyögöm bűnbánóan, aztán a következő szavaira felemelem a kezét, és végigcsókolom az ujjai hegyét.
- Nekem mindig hiányoztál. Amikor elmentél olyan volt, mintha összedőlt volna az egész világ. Nem volt értelme semminek, az életnek, a reggeleknek, a munkának, semminek. Amikor visszajöttél, és gyűlöltelek, igazából a szívem mélyén akkor is nagyon hiányoztál - ismerem be, aztán ösztönösen megrándulok, mikor ökle a gyomrom felé közelít, és hangosan felnevetek.
- Jól van, értem a célzást. Szóval estére - vonogatom a szemöldökömet. - Nem mellesleg emlékeztetlek rá, hogy mintha abban egyeztünk volna, hogy ma ki sem mászunk az ágyból. Maximum a konyháig, vagy a fürdőig. És ma nem főzünk. Mit szólnál egy pizzarendeléshez? - kérdezem, aztán mikor szóba hozza Mexikót megmozdulok, oldalamra fordulok, és felkönyökölök.
- Fogalmam sincs, ilyenkor a női mivoltod, vagy a boszorkány éned dolgozik-e - hajtom félre a fejem, és játszani kezdek az egyik hajtincsével. - Mert lelőtted a meglepetésemet. Épp arra gondoltam, még a tegnapi nap folyamán, hogy mi lenne, ha elutaznánk. Igaz, én nem Mexikóra gondoltam. Nemrég nyitottam meg a büfét, és most jól megy a szekér, nem lenne okos dolog hetekre eltűnni. De mit szólnál mondjuk Miami-hoz? Nincs túl messze, és ott nyár van. Mindig nyár. Pálmafák, óceán, aranykarátos homok a parton... és ott lennénk mi. Meglenne mindaz, amit Mexikóban volt. Végeredményben nem az számít, hová megyünk, hanem hogy együtt megyünk. Ha benne vagy, akár holnapután indulhatnánk is. Mit mondasz? - kérdezem. - Ha nem tetszene az ötletem, rábeszéllek. Vannak nagyon jó módszereim a meggyőzéshez - vigyorodom el szemtelenül.

Elnevetem magam, hitetlenkedve, míg ujjaim továbbra is köröket rajzolgatnak mellkasán, gyengéden cirógatva bőrét.-Nem úgy tűnt, hogy nem vagy biztos a dolgodban.-semmi bántó szándék nincs hangomban, testem még most is érzi a kellemes bizsergést, ahogy a vágyainknak engedtünk, és mintha a levegőbe is visszaköltözne köztünk az a fajta tűz, ami régen is állandóan jelen volt körülöttünk. -Hát, az biztos, hogy nem így terveztem, de sosem okoztál fájdalmat. Akaratomon kívül legalábbis nem. És egy percre se bántam meg, hogy így alakult a reggel.-nézek szemébe mosolyogva, kicsit még kipirult arccal.-Eddig fogalmam sem volt, hogy hiányozhat valaki ennyire és mikor minden értelemben visszakapom, ezt fogom érezni.-nem a fájdalomra értettem ezt, hanem azt a békét, ami hirtelen egész testem, lelkem átjárta, ahogy forró testünk még most is a másikhoz simult. Sokszor voltam már vele, és talán egy részemnek hiányoztak azok a heves esték, amiket eleinte együtt töltöttünk. Mikor felfedeztük meddig mehetünk el a másiknál. De testem nem volt még rá felkészülve és örültem, hogy ezt ő is tiszteletben tartotta. Annál is inkább, hisz ujjaim nyomát, kis foltokat látok még a hátán, de farkas létének hála ez valószínű gyorsan el fog múlni.
-Ha azt szeretnéd, hogy fújtassak, jó úton haladsz.-öklözök gyengéden hasába, de ajkam továbbra is mosoly uralta.-A tejszínhabot tartsd meg estére.-nem nézek rá, de enélkül is tudom, hogy az apró célzástól újra ajkamba harapok, ezennel felkuncogva.-Vagy későbbre. Emlékeztetnélek, hogy ma nem bújunk ki az ágyból.-emlékeztetem a nemrég kötött egyességünkre, bár a reggelit kihagyva lassan az ebéd lett volna esélyes. De nem eresztem, közel bújok hozzá, mit sem törődve vele milyen hangokat adok ki. A gondolataim között elkezd valami motoszkálni. Felnézek rá, mellkasára fektetett kézfejemre támasztva állam.-Mi lenne, ha visszamennénk Mexikóba?-vetem fel a kérdést, ami tulajdon képen nem hülyeség. Az elmúlt hónapokban nem éppen voltunk rózsásan, hol a terhesség kezdeti rosszullétei miatt nem bírtam a házból kimozdulni, míg máskor egyszerűen az én döntésemnek hála nem voltunk együtt, semmilyen értelemben.-Úgy értem...-köszörülöm meg torkom...-Pár hét és megéljük az első házassági évfordulónk. És ha jól rémlik, a kezem ott kérted meg először. Csak aztán jött a hivatalos...-magyarázkodom, talán túl gyorsan keresek indokokat, hogy miért akarnék picit ismét kimozdulni a városból.-Persze tudom, hogy a vállalkozásod még csak most indult be és nekem nincs munkám...-kezdek egyre jobban belegabalyodni a dologba. Túl jó volt ez most, túl jól alakultak a dolgok és attól féltem, valami történni fog itt és újra egymásnak esünk. Nem a történtek miatt, egész más miatt, akár. De elképzelhető, hogy a paranoia szólt belőlem.

Úgy érzem magam, mint akit egy kapszulában kilőttek a világűrbe. Egy légüres térben lebegek, megszűnik körülöttem az idő is, csak a saját lihegésemből, és Les kapkodó lélegzetéből tudom, hogy még a földön vagyunk, és mindketten élünk. Biztosra veszem, hogy ujjai nyomot hagytak a hátamon, de a legkevésbé sem érdekel.
- Én is szeretlek - válaszolom, teljesen őszintén. Annál is őszintébben, mert egy percig sem gondoltam hetekkel ezelőtt, hogy valaha mi ketten eljutunk még ide, erre a pontra. Én mindig is hangoztattam, hogy a házasságunk, és a szerelmünk mindent átél - nos, elmondhatjuk, hogy immár a legnehezebb próbát és túlélte. Ingatag lábakon álltunk, belecsúsztunk a legmélyebb gödörbe, de kimásztunk belőle, méghozzá egymást segítve. Azt hiszem elmondhatom, hogy a történtek csak megerősítették a kapcsolatunkat, mert már mindketten pontosan tudjuk, hogy a másikunk nélkül mit veszíthetünk.
- Jól van, rendben - forgatom meg a szemem félig nevetve. - Nem kérdezem többször. De biztos akarok lenni a dologban - gördülök aztán Les mellé, és magamhoz ölelem, mikor hozzám bújik. Ezek a pillanatok olyan tökéletesek, és békések, mintha semmi gondunk és bajunk nem lenne a világban. Bár nem kellene visszatérni a hétköznapokba ebből az idillből.
- Dorombolsz, egyetlenem? - kérdezem aztán nevetve, mert akár akarja, akár nem - na persze lehet, hogy csak az én fülem hall olyasmit, ami nem létezik - de tényleg mintha halkan kurrogna mellettem a megelégedéstől. - Esetleg hozzak egy kis tejet, vagy tejszínhabot? - ugratom kedvesen, aztán csókot nyomok a feje búbjára.

Testem megfeszül körülötte, a remegés heves, újra és újra végigszeli gerincem, ujjaim anélkül vájom keményen bőrébe, hogy valódi fájdalmat akarnék okozni neki. Vele akartam átélni, de testem előbb adja meg magát a rég érzett kéjnek. Amennyit lehunyt szemmel érzékelek, ő is követ, mikor kinyitom szemeim, hevesen kapkod levegő után. Ismét lehunyom szemem, vele élvezem ki a pillanatot, ujjaim derekára csúsztatva.
-Hmm...-szűröm a levegőt, még mindig hevesen dobogó szívvel és légzéssel. Testem mintha egészen máshogy reagálna így, három hónap és egyéb sokkok után, de nem bánom. Túlságosan vágytam rá ahhoz, hogy elengedjem a pillanatokat. Ahogy lehunyt szememre lehel csókot, mosolygós, kipirult arcomra még szélesebb mosoly kerül. Tekintete szinte izzik, ahogy engem vizsgál.
Kérdésére először válaszolni akarok, de inkább magamhoz húzom, lassan és szenvedélyesen csókolom, s mikor elengedem, füléhez hajolok.
-Szeretlek.-suttogom, gyengéden belemarva fülébe, aztán visszahanyatlok a párnára, s csak arcát fürkészem, míg ujjaim tarkóját simogatják.-Ne kérdezz többé ilyet. Soha többé.-kérem, testem libabőrös, és mikor mellém gördül végül, várok egy keveset, majd fejem nyakába fúrom, ujjaimmal mellkasán köröket rajzolva. Bár nem láthatja így arcom, széles vigyorgás, ajakharapdálás közepedet észre se veszem, de úgy bújok hozzá, mint egy doromboló macska. Mintha sose lennék hozzá elég közel. Azt hiszem, igazán most sikerült lezárnom, lezárnunk a múltat.

Szorongva várom a válaszát, miközben mozdulatlanul tartom magam a testében. Vágyom rá, és ő is rám, de annyit nem ér az egész, ha mellé fájdalom társul. Túl sok kínon mentünk már keresztül, legalább ne tőlem kapja a soron következőt...
Aprót biccentek, mikor szabad utat ad, és egy apró csókot nyomok a homlokára.
- Csak szólj... szólj, ha nem jó neked - mormolom aztán végül halkan, és úgy kezdek el mozogni, olyan óvatosan, és olyan lassúsággal, mintha üvegből lenne, amit egy rossz mozdulattal darabokra törhetnék. Csípőjét felém emeli, de ez alkalommal nem engedek kérésének: nem akarom, hogy keserű könnyekkel végződjön az, amire egy hónapja várunk már mindketten.
Lehunyt szemeimet néha felnyitom, és megnyugodva látom, hogy ami ezúttal arcán játszik, már nem a fájdalom, hanem a színtiszta kéj - ezt már ismerem. Ekkor nyugszom meg csak igazán, és kezdek gyorsabb, némileg erőteljesebb mozgásba. Érzem ahogy vállamba harap, a bőrömet markolja, ujjai verejtéktől csatakos hátamra tapadnak, aztán - meglehetősen hamar - megfeszül alattam a teste, megrándul újra és újra, ahogy átéli a gyönyört. Lüktet körülöttem, zihál, nyöszörög, és mindezeknek köszönhetően nálam is bekövetkezik a robbanás - a legjobbkor. Én sem bírtam volna már tovább... egyszerűen túl sok volt az egymás nélkül töltött idő számomra is.
Elcsitulok, csak néha-néha rándul még egyet a csípőm, miközben tátott szájjal igyekszem levegőhöz jutni, aztán megcsókolom Les lehunyt szempilláit, és megvárom, amíg rám néz, hogy fogva tartsam ködös, kábult pillantását.
- Jól vagy, bébi? - kérdezem csendesen. Tényleg hallani akarom, hogy minden rendben van, minden téren. Hogy nem bánt meg az égvilágon semmit.

+18

A testem egyszerre járja át a fájdalom és önti el a kéj. Képtelen vagyok tagadni, hogy nem egészen tudom magam utóbbinak átélni és hazudni sem akarnék neki, hisz érezheti, minden izmom feszül, ahogy elmerül testemben. Remegő ajkakkal sóhajtok fel, fejem a párnába nyomva, gerincem ívbe feszítve. Ujjaim forró bőrén cikáznak, bár érzem a fájdalmat, nem akarom, hogy elhúzódjon, hogy abbahagyja, hisz még így is érzem testemen, hogy szinte kiéhezetten vágyik rá, és akar még többet belőle.
Az apró szótól megborzongok, és ahogy tekintete engem fürkész, a végtelen odafigyelés és törődés sugárzik szeméből, a szín tiszta és megkérdőjelezhetetlen szerelem.
-Soha...-suttogom, fejem megrázva, lábaim dereka köré kulcsolom, még közelebb vonva magamhoz, és csípőm megemelve kissé, még inkább arra ösztönzöm szavak nélkül is, hogy mozduljon újra. Érzem, ahogy lüktet bennem. Ezúttal a fájdalom mértéke már csökken, ujjaim vállán siklanak végig, és újabb hosszú, szenvedélyes csókban forrok vele össze. Bár felnyögök mozdulataitól, lassanként minden izmom elernyed. Vállának bőrét csókolom, bele-bele harapva, ahogy egyre inkább a kéj kaparint karjai közé.
Nem tudok megszólalni, testem egyik pillanatról a másikra reagál, és gyorsuló, de nem túl vad mozgásának hála elönt a kéj, Lehunyt szemmel vájom ujjaim hátába, gerincem és minden izmom újra megfeszül körülötte, de ezúttal kipirult arcomon már nem láthatja a fájdalom jeleit. Tekintetem találkozik övével, de nem akarom, hogy abbahagyja. Érezni akarom még, minden percét élvezni, amit vele töltök. Fordítanék a helyzeten, de félek, nem menne most, így inkább engedelmesen mozdulok vele, az irányítást az ő kezébe adva.

Kissé tartok tőle, hogy ha most nem teljesítem a kérését, elszáll a meghitt hangulat, és sértődés veszi majd át a helyét, aztán határtalan megkönnyebbüléssel felsóhajtok, mikor nem ez történik. Valahogy talán a lelke mélyén Les-ben ugyanúgy benne él a kimondatlantól való félelem, ahogy bennem - bárhogy is, nem erőlteti tovább a témát, elfogadja a megváltoztathatatlant.
Ahogy lábai közé férkőzöm, ujjaival a hajamban turkál, tarkómat simogatva - eszméletlen, hogy még most, évek múltán is kenyérre tud engem kenni ezzel a mozdulatával. Belenéz a szemembe mélyen, ezzel is jelezve, hogy nyitva áll előttem az út, én pedig engedelmeskedem a ki nem mondott kérésnek. Óvatosan, lassan, végtelen gyengédséggel merülök el benne, és megdermedek, ahogy látom lehunyt szemeit, beharapott ajkát, és a fájdalmat az arcán. Eltelt néhány hónap, amióta nem volt része az ölelésemben, és sajnos számítottam rá, hogy az első együttlét nem lesz számára kellemes, bármennyire is igyekezzem megkönnyíteni a dolgot.
- Bocsáss meg szerelmem - mormolom, és megállok néhány másodpercre. Adok némi időt, hogy hozzászokjon az érzéshez, és csak mikor teste pattanásig feszült izmai elernyednek, mozdulok meg, és lendítem előre csípőmet, hogy teljesen megmerülhessek a testében.
- Nem akarok fájdalmat okozni... Akarod, hogy abbahagyjam? - suttogom rekedten. Alighanem agyamat venné el a kielégítetlen vágy, mégis őt helyezném előtérbe. Ha számára ez most nem jó érzés, képes lennék megállni. Kérdőn nézek rá, a válaszra várva, és némileg könnyebben lélegzem, ahogy megcsóválja a fejét, és noha még vonásairól nem tűnt el teljes egészében a fájdalom, már ott játszik mellette a színtiszta kéj is.

+18

Mondhatnám, hogy elhittem, amit az orvos mondott, és mondhatnám, hogy nem. Talán egy kis remény élt még bennem. A gyógyszert mégis szedtem, ahogy eddig is. Hazudnék, ha azt mondanám, nem értem meg indokát. Mégis ez lesz az első, hogy így vagyok vele, amit a legkevésbé sem bánok. Hiányzott, és bár óvatosak vagyunk a másikkal, a testünk úgy reagál a másik érintésére, ahogy eddig is. Gyengéden simítok végig forró bőrén, de nem lépek át egy határt. Tudtam, hogy lassítani akar, hogy nem akar elkapkodni semmit. És tudtam, hogy érzi minden mozdulatomban a tagadhatatlan félelmet is a vágyakozás mellett. Fogalmam sem volt, mire hogyan reagál testem vagy éppen övé.
Nem válaszolok. Ujjaim tarkóját simogatták eddig, most határozottan húzom magamhoz és csókolom, míg igyekszem izmaim ellazítani, ahogy ismét combom belső felén érzem lüktető vágyát. Apró mozdulat tőlem, lábaim mégis felhúzom, hogy még közelebb férhessen hozzám. Szavak nélkül érti meg mire várok. A csókot megszakítom, amikor belém hatol. Testem ívbe feszül, a kellemes remegés mellé viszont most némi fájdalom társul. Három hónap, egy elvesztett élet, és az orvosnak igaza lett. A testem vágyott rá, a lelkem is, s az érzés talán ahhoz hasonlít, amit először éreztem, mikor férfival voltam. De benne megbíztam. Igyekszem nem összeszorítani szemem, amikor először lök egyet csípőjével. Minden izmom egyszerre feszül meg, alsó ajkamba olyan hévvel harapok, hogy szinte várni kezdem vérem  ízét. Kezeim fenekére siklanak, nem akarom, hogy abba hagyja, hogy elhúzódjon tőlem. A fájdalom lassan enyhül, ajkam elhagyja egy halk sóhaj. Tekintetem övébe fúrom, nem eresztem. Rettenetesen vágytam rá, de tudtam, ez azért nem lesz olyan, mint mikor legutóbb vele voltam. Izmaim lassan engednek és tekintetemből eltűnik a fájdalom minden apró jele, helyére a szín tiszta vágyakozás kerül.

- Ez a színtiszta igazság - biztosítom Les-t a valóságról. Persze, lehet mondani, hogy a szépség relatív, ami másnak tetszik, nekem nem biztos, és vice versa. Nekem ő a legszebb nő a világon, mondhat bárki bármit. Gyanítom, egy topmodellre is csak legyintenék, és elfordulnék tőle: egyszerű rá a magyarázat. Ezt a nőt szeretem, ennyi az egész.
Miközben a fiókban kotorászom, érzem Les tenyerét a hasamon, az oldalamon, aztán látom magamon a pillantását, amellyel végigmér, és eljut a tudatáig, hogy min is mesterkedem éppen.
- Igen, tudom, de... - akadok el a magyarázkodásban. Félek. Bárhogy és bármint is van, de félek. Ugyanakkor egy pillanatra felötlik bennem a gondolat, hogy ha az orvos meg volt róla győződve ahhoz, hogy elmondja, nekünk soha nem lehet gyerekünk, miért ajánlotta a tablettát? Talán azért, mert ő maga sem volt száz százalékig biztos a saját igazában. Ergo: jobb az óvatosság. Nincs kedvem kísérteni a sorsunkat.
Megcsóválom a fejem, jelezvén, hogy ezen semmi kedvem nincs vitát kezdeni - nem vagyok hajlandó enélkül átadni magam a testiség örömeinek. Ha Les csakugyan szeret, akkor már ismer - tudnia kell, hogy a színtiszta félelem motivál.
- Kérlek, ne akard, hogy enélkül... - mormolom, miközben két lába közé fészkelem magam. - Akarlak, de így. Másképp nem megy... legalábbis most, jelenleg nem. Örömöt akarok, nem rettegést.

+18

Túl gyorsan ér el a kéj, testem megfeszül és bár eleinte fájdalmat érzek, félelmet, hamar a szín tiszta gyönyör kerít hatalmába. Az engem fürkésző szemek pillantását viszonozom, mikor képes vagyok megemelni fejem.
-Nem is igaz...-pirulok a bóktól, talán a helyzet, talán a tekintete, talán a tény, túl rég voltam vele együtt, túl rég bókolt így, túl rég éreztem, hogy a puszta érintése egész testem elönti a vágyakozással.
Feltérdel és a fiókban kezd kotorászni. Tenyerem oldalára csúsztatom, úgy érzem, ha most nem érzem őt, testem a rég nem érzett vágyakozástól fog felrobbanni. Figyelem mozdulatait, és ahogy visszahanyatlik rám, feltéve az apró kérdést, ujjaim végigvezetem mellkasán, és bár érinteném, nem teszem.
-Kérlek Chriest...-nézek rá, bár tekintetem most is szinte áttetsző kék a vágytól, de őszinte és mégis tiszta.-Egészen biztos, de én téged akarlak.-igaz, ezt a kérdést átugrottuk és talán nem a legjobb pillanat megvitatni, de mikor máskor, ha nem most. A kapcsolatunk előtt és alatt is, folyton szedtem a gyógyszert. Az orvos tanácsára most is. Annak ellenére, amivel szembesített. De túl sok volt ez a három hónap és bár ő próbálta elhinni, hogy az orvos tévedhetett, én nem hittem ebben.-Szedem a gyógyszert, hidd el, ha nem így lenne, én hiszem, hogy...-hagyom befejezetlenül, és visszahúzom magamhoz, várakozóan.

Mindkettőnkben volt félelem, ez tagadhatatlan tény. Én is tartottam ettől a perctől, ahogy Les is - érzem, ahogy teste egy pillanatig megfeszül alattam, és a határozatlan mozdulatai is ezt támasztják alá. De igyekszem, hogy csókjaimmal és simogatásommal feloldjam a feszültséget benne, és magamban is - nem akarok megállni. Most már pláne nem, mert úgy hiszem, most tesszük meg a legutolsó lépést afelé, hogy immár tényleg, és csakugyan minden rendben legyen velünk, köztünk.
Az egy hónapnyi kihagyás meghozza az eredményét, legalábbis Les-nél: alig érintem meg lábai között, máris elkapja a gyönyör. Halkan nyög, zihál, lehunyt szemmel, tökéletes O betűt formázó ajakkal, én pedig türelmesen megvárom, míg lecseng nála a kéj, és lassan magához tér.
- Istenem, milyen gyönyörű vagy... - suttogom őszinte bámulattal. Mindig is ő volt számomra a legszebb nő, de ezekben a pillanatokban szinte hitetlenkedve fogadom a szerencsémet, hogy ő az enyém lehet. Látom ködös, párás kis pillantását, amit vet rám, de a következő pillanatban valami az agyamba fészkeli magát.
Feltérdelek, kinyitom az ágy melletti kis éjjeliszekrény fiókját. Tudom, mit mondott az orvos, ahogy azt is, hogy Les elhiszi a szavait... nos, én nem. Legalábbis kételkedem. Ha van még bennem bármiféle félelem, akkor az semmi másnak nem szól, mint annak, hogy mi történik, ha a mai este egy nem várt eredménnyel zárul. Nemrég vesztettünk el egy gyereket, és még nem állunk készen az újabbra. Ahhoz még bőven sok idő szükséges...
Szerencsére emlékezetem nem csal, a fiók mélyéből előbányászom az apró fóliacsomagot, majd magamra gördítem az óvszert, és visszahanyatlok Les-re.
- Egész biztos...? - kérdezem csendesen. Ha most igent mond, akkor már tényleg nem lesz visszaút - remélem, utólagos megbánás sem.

+18

Látom arcán az elégedett mosolyt, a boldogságot és tekintetében azt a féktelen vágyat, amit egyre jobban éreztem én is. Csókjai, ahogy mellemre találnak, hátam íjként feszül meg alatta. Lehunyom a szemem, ajkaim szétnyílnak, halk sóhajtozásom és nyöszörgésem nem rejtem el előle. Egyik kezem tarkóján, hajába túrva pihen, másikkal a lepedőbe markolok. Hamar megszűnik a tér és az idő.
Érintése mégis egy pillanatra megrémít. Fogalmam sincs testem hogy reagál majd rá, ahogy nekem feszül, próbálok nem meggondolatlan mozdulatokat tenni, a lehető legkevésbé kínozni. Ügyetlennek érzem magam, és alsó ajkamba harapva viszonozom éhes pillantását, ahogy érintése derekamra, majd combomra siklik. Ahogy végigsimít lábamon, testem kontroll nélkül reagál, libabőrös lesz ismét bőröm. Állom tekintetét egészen addig, míg meg nem érzem ujjait. Összeszorítom a szemem, és a lábaim is, de a félelmem ezzel szerte is foszlik. A remegés, ami végigfut gerincemen, nem a bennem lakozó félelem jele, sokkal inkább a vágyaimé. Megfeszülő izmaim elernyednek, szemem újra kinyitom, tenyerem úgy siklik állára, hogy szemébe tudjak nézni, míg másik kezem hirtelen kapom csuklójára, mielőtt érzékelhetné a pillanatnyi megingásom. Újra alsó ajkamba harapok, mikor a puszta érintés gyengéd simogatássá változik. Talán túl hamar kap el a kéj, de nem ellenkezem. Minden izmom megfeszül, és a világ felrobban körülöttem. Három hónapja nem éreztem ezt, és most bár túl hamar értem el a gyönyört, nem fogtam vissza magam. Felnyögök, fogaim között szűrve a levegőt. A lepedőt szorongatva állom pillantását, kiélvezve a gyönyör minden pillanatát.

15 éves voltam, mikor elvesztettem a szüzességemet. Emlékszem a remegő félelemre, a fülledt vágyakozásra, az ügyetlen mozdulatokra, aztán a másikban való feloldódásra, és végül a büszkeségre, amelyben bujkált némi szomorúság is: az elvesztett, ártatlan gyerekkor szomorúsága volt ez, de nagyobbra nőtt az örömöm lángja. Persze, béna voltam, láthatóan gyakorlatlan, és most, ebben a pillanatban is így érzem magam Les-el. Pedig talán már számlálni sem tudnám, hányszor voltam vele együtt, de most mégis, egy hónap kihagyás, és egy csaknem gallyra ment házasság után ez az alkalom olyan, mint az első együttlét mindkettőnk életében.
Mindenesetre ellenkezés nélkül engedi, hogy levegyem róla a ruhákat, sőt még ő maga is segít ebben, aztán - szokás szerint - kissé elpirul, ahogy végignézem meztelen testét.
- Tökéletes - ízlelgetem a szót, mint valami édes, finom gyümölcsöt, aztán a bőre következik soron a kóstolásban: olyan az íze, mint az almának, az illata pedig, mint a nyári rétnek, és a frissen levágott fűnek. Napfény, öröm, önfeledtség, ezek jutnak az eszembe, akárhányszor megcsókolom, vagy orrom a bőrének nyomom. Nem tudom, ő vajon érez-e ilyesmit velem kapcsolatban - de már csak annyiba is belenyugszom, ha nem fog fintorogni, ha túl közel kerül hozzám az orra. Az mindenesetre hallhatóan tetszik neki, amit művelek vele: a háta megfeszül, fejét hátranyomva a párnába préseli, és szaporán sóhajtozik, mikor rátalálok a melleire. Érzem, ahogy az ágyékom életre kel, már-már szinte fájó feszítéssel, és ezt tudomására is hozom, mikor csípőmet az övéhez préselem - mégis, gyengédek, és óvatosak vagyunk egymással, mintha az elmúlt hónapban törékeny üveggé váltunk volna mindketten. De ez most jó így, nagyon jó. A vadság most nagyon nem lenne helyénvaló, ezzel azt hiszem, tisztában vagyunk mindketten.
Elemelem fejem Les melleiről, belenézek a csillogó szemeibe, aztán kezem lassan lejjebb araszol: combját simogatom végig, lábszárát, majd ismét felfelé veszem az irányt, egész addig, míg ujjaim be nem találnak két lába közé.

+18

Nem válaszolok, ellenben olyan pillantással találhatja szembe magát, amivel minden hasonló megszólalásakor ránéztem régen is. Két és fél éve élünk együtt, de mintha ezek a labdák, ahogy a másik felé dobjuk őket, nem akarnának szűnni. De ez a jó. Végre anélkül szólunk a másikhoz, hogy attól félnénk, vérig sértjük. Hiányzott ez, és ahogy visszahúzom magamhoz, és megérzem csókjait, a gondolataim lassan szertefoszlanak és próbálom magam átadni a rég érzett, heves vágynak.
-Tudom mire gondolsz...-nézek szemeibe, gyengéden visszatalálok ajkaira, bőrén végigsimítva, a régi mozdulatokat szinte érzem, ahogy ujjaim hegyében bizseregnek, míg lassan egész testem emlékezni nem kezd. Rá, az érintésére, a csókjaira. A gyomromban viszont még mindig érzem az émelyítő érzést, a félelem egy apró jelét.
Bőröm libabőrös lesz érintése nyomán, és lehunyt szemmel simulok a matracba. Ajkamra mosoly ül ki, ahogy végigmér, felül, bizonytalanul, de mégis határozottan és gyengéden szabadít meg a nadrágomtól, majd pólómtól, amire rásegítek, mikor kissé feljebb ülök.
-Minden tökéletes...-suttogom szemébe nézve, végigsimítva borostás arcán, majd tarkóján, ahogy ajkai nyakamra siklanak. Ismét hátrafeszítem nyakam, mikor végigcsókol ütőeremen, egész testemben megborzongok, hátam ívbe feszül. Melleim tenyerébe veszi, a gyengéd érintésre szinte azonnal reagál testem, és a kellemes remegés végigfut gerincemen, ahogy szája nyakamról melleimre halad, csókolva, szívogatva bőröm. Egyszerre érzem végtelenül gyengédnek, türelmesnek és mohónak. Nem rejtegetem a testem átjáró kéjt, torkomból újra és újra halk sóhajok formájában távozik a levegő, bele-bele harapok alsó ajkamba, ujjaim hajába fúrom, úgy húzom magamhoz még közelebb. Ahogy teste enyémnek feszül, combom környékén érezni kezdem vágyának forrását, de szándékosan nem mozdítom meg lábaim. Még várok, és nem akarom őt se kínozni, mikor érzem minden mozdulatában a gyengéd óvatosságot, hogy valóban, bármikor képes lenne változtatni, ha én azt kérném.

- Mertem remélni, hogy a kávé és közülem azért csak engem választasz - vigyorgok rá Les-re, de csak míg a figyelmemet kissé el nem tereli a függöny-trükkel. Évek óta élünk együtt, de komolyan, meg lehet szokni, hogy a feleségem boszorkány, és a legváratlanabb pillanatokban veszi elő az erejét? Bár ki tudja... néha az életünket könnyebbé tudja tenni a kis trükkjeivel.
Sok időt nem hagy nekem ezen a most amúgy sem túl lényeges kérdésen töprengeni, mert arcomat visszafordítja maga felé, és megcsókol - úgy, ahogy már nagyon régen tette. A forró bőröm az övének simul, és a szívem úgy ver a mellkasomban, mintha egy rezesbanda ütősszekciója játszana rajta.
- Na, azért ez így jobban tetszik. Életünk hátralévő összes pillanata... nem hangzik rosszul. Persze, amíg majd rád nem unok - heccelődöm nevetve, mire kapok egy igazi Les-féle csípős pillantást, de ezúttal nagyon könnyen le tudom őt szerelni. Ahogy végigsimítom és csókolom a vállát, és hasát, meg a mellei vonalát, önkéntelenül is felsóhajt, és a párnába fúrja a fejét.
- Lassan már nem is emlékszem, hogy... - sóhajtok fel. Minden vonása, testének minden íve bennem él, ahogy bőrének minden centije is, mégis úgy érzem, mintha most készülnék elvenni a szüzességét - ő is kissé zavarban van, de én is. Az ő mozdulatai is félénkek eleinte, idő kell, míg rátalál a régi mozdulatokra, ahogyan hajamba túr, és a mellkasomon simít végig.
Feltérdelek, a szám már most taplószáraznak érzem, és igyekszem Les-t gyorsan, mégis gyengéden megszabadítani a pólótól és a kis nadrágtól, amelyet éjszakára kinevezett pizsamának. Egy biztos: észnél kell lennem, hogy ne akarjam gyorsan elvenni azt, amire vágyom. Az most nem lenne jó egyikünknek sem.
- Ha valami nem jó, akkor... - hagyom befejezetlenül a mondatot, aztán ajkammal a nyakára tapadok, és míg végigcsókolom ütőerét, az ujjaimmal és tenyeremmel már a melleire találok rá. Gyengéden játszani kezdek a megkeményedett bimbóival, finoman sodorgatva őket, aztán mohón tapasztom rájuk a számat, egyik után a másikat ízlelgetve.

-Fogalmad sincs mennyivel vonzóbb vagy.-harapok alsó ajkamba, elmosolyodva szavain, bár érzem, ahogy pupillám kitágul és egyre hevesebben ver szívem, a függönyt könnyedén húzom be, a szobát kellemes félhomályba borítva. Tekintete az ablakok felé kalandozik, de nem hagyok neki sok időt a nézelődésre, ujjaimmal ismét tarkójára siklanak, majd lassú, kissé remegő ujjakkal simítok végig testén. Forró bőre szinte éget, de nem foglalkozom vele, ahhoz túl sok idő telt el utolsó együttlétünk óta. Három hónap túl hosszú idő, és bár félek testem hogyan fog reagálni rá, nem akarom elengedni ezt a pillanatot. Csókom forró, egész testemmel övének simulok, a lehető leginkább éreztetve vele, hogy épp annyira vágyom rá, ahogy régen, ha nem jobban. Az ismerős, de túl sok ideje nem érzett vágy könnyedén lobban fel bennem.
-Nem kell győzködnöd.-suttogom piruló arccal, ahogy pár csók elejéig már nyakamra téved. Fejem kicsit hátrébb feszítem, egész a párnába nyomom, hogy még nagyobb teret adjak neki, de aztán elégedetlensége hallatán felnevetek. De az elsőre csipkelődő megjegyzésem lenyelve, ujjaim arcára siklanak és tekintetem rabul ejti övét.
-A hátralévő életem minden pillanatát veled akarom leélni.-a szavakat határozottan mondom ki, de mégis csak halkan, szinte suttogva tudom őket kimondani. Mosolyogva fogadom csókját, úgy helyezkedve, hogy immár egész testével fölém tudjon gördülni, míg én a puha matracnak simuló háttal fekszem alatta. A pólón keresztül is éreztem érintésében a gyengédséget. Tegnap este még a póló és a rövidnadrág jó ötletnek tűnt, nem akartam kísérteni a sorsot és őt a végletekig kínozni, de kicsit örültem is neki, hogy így tettem. Bár a kényelmes csipke így is vonzó látvány lehet a kinyúlt póló alatt, szükségem volt az apró lépésekre, mielőtt újra, teljes egészében átadtam volna magam neki. De a póló könnyű anyaga nem akadály számára, ahogy a póló alá túr, s tenyere már bőröm érinti, egész testemben megborzongok és libabőrös leszek. Ujjaim lassan, de képesek a bizonytalan mozdulatokat elhagyni, s úgy érinteni, ahogy rég. Gyengéden simítok végig újra és újra gerince vonalán, majd tarkóján, és még mélyebben csókolom, míg szinte minden levegőnk elfogy. Egyszerre éreztem magam végtelenül szégyenlősnek és akartam olyan magabiztos lenni előtte, mint rég. De három hónap alatt sikerült újabb sebbel gazdagodnom, és bár tudtam, hogy hűségesek voltunk a másikhoz, és már kevésbé látszik az elmúlt egy hónap testemen, mind a ketten változtunk.

Meg vagyok róla győződve, hogy Les némi szégyenlős pirulás, és ajakharapdálás után kiszáll majd az ágyból, hogy a kávét válassza helyettem - annál kellemesebb a meglepetés, mikor mellettem marad.
- Ezek szerint nagyobb a vonzerőm, mint egy csésze feketének? - vigyorgok, ahogy közelebb húzódik hozzám. - Örülök, hogy engem választottál. Én is így lennék veled - kapom aztán fel a fejem, ahogy a függöny Les egy mozdulatára összehúzódik. Nem tudom, mit akar rejtegetni a félhomállyal, hacsak azt nem, amit tegnap este a kádban éreztem, de valójában látni nem láttam - az elmúlt hónap sebét. Ezúttal nem a lelki sérülést, hanem azt, ami a fiunk rövid létezésének, és elveszítésének bizonyítéka volt, egy apró forradás formájában. Aztán a tekintetem leveszem az ablakról, meg a függönyről, mikor megérzem Les ujjainak hegyét, ahogy végigcirógatja hasamat, a vállamat, a mellkasomat, a csókjában pedig olyan tűz ég, amivel mindig is tisztában voltam, csak éppen már ősidők óta nem éreztem: legalábbis egy hónapja már nem.
- Akkor ma tényleg ki se mozduljunk az ágyból - suttogom halkan, és érzem, hogyan mozdul meg minden vérsejtemben a vágy. Igazából nagyjából három hónapja nem voltunk már együtt, hiszen a terhesség kezdetén féltünk, meg a rosszullétek és hasonlók fogságában valahogy nem a szexre koncentrált egyikünk sem. Aztán az elmúlt egy hónapban pedig nem volt mellettem, ami meg pláne megnehezítette a dolgot. Summa summarum: ennyi kihagyás után nekem már minimum egy kitüntetés járna. Főképpen azért, mert a hosszú távolléte alatt sem kerestem másnál vigaszt, még egy kósza, mámoros fetrengés erejéig sem.
- Oh... - kapom fel aztán a fejem meglepődve, és felvonom a szemöldökömet a következő mondatát hallván. - Szóval, az év utolsó napját velem töltöd. És mi lesz a jövő évvel? - csóválom a fejem elítélő felháborodással, persze remélem tisztában van vele, hogy a berzenkedésem egy másodperce sem komoly. Sőt. Ha sikerül tényleg teljes egyetértésben lezárnunk az idei évet - nos, akkor a jövő év már csak jobban hozhat a mostaninál.
- Akkor lássuk, mit tehet a férjed az ügy érdekében - hajolok vissza Les-re, hogy újra megcsókoljam, miközben kezem kezdi bejárni azokat a részeket, amelyeket már szinte el is felejtettem: vállának ívét, mellei vonalát, és csípője domborulatát.

Ajkamra bizonytalan, félénk, mégis őszinte és boldog mosoly ül ki. Szempilláim alól pislogok rá, egészen a talpamig pirulva, hevesen kapkodva a levegőt, míg szavainak hála szívverésem is a kétszeresére gyorsul.
-Szeretlek, és tudom, hogy ezt nem először mondom, de nem is fejezi ki azt, amit érzek, aminek hála itt vagyunk. Amiért újra vágyom rá, hogy veled legyek.-suttogom kipirult arccal, ujjaimmal ismét tarkóján végigsimítva. Több, mint egy hónap, és ennek hála egyszerre hagynám, hogy hevesek legyenek mozdulataim és egyszerre akarok gyengéd és, a perceket elnyújtó és kiélvező lenni. A testem mégis inkább utóbbira vágyik. Az orvos szavai élénken élnek bennem.
Szavak helyett végül mégis cselekszem. Félek ugyan, érzem a gyomromban azt a bizonyos gombócot, de hiszem, hogy képes vagyok elengedni magam. Talán a világosság teszi, hogy a félelmem még erősebb, ezért könnyedén borítok kettőnkre félhomályt, a függönyt egy apró gondolttal elhúzva. Közben nem eresztem, ahogy magamhoz húztam, csókoltam, egyre jobban magába kerített a vágyakozás érintése után.
-Szeretném, ha maradnánk.-húzódom el tőle ismét. Szemébe nézek, tekintetemben tudom, hogy felfedezheti a bennem dúló vegyes érzelmeket, de nem érdekelt. Végigsimítok arcán, aztán anélkül cselekszem, hogy esélyt adnék neki arra, hogy leállítson. Ujjaim végigvezetem mellkasán, hasfalán, majd derekán. Újra érezni akartam ujjaim alatt forró bőrét, figyelni, ahogy teste reagál.-És nem akarok többet várni.-biztosítom, alsó ajkamba harapva húzom ismét magamhoz, kipirult arccal, csókolva újra, lassan, és vággyal teli. Magabiztos mozdulatokról szó sincs, és nem is akarom elsietni. Újra elkap az az érzés, ami egyszerre mámoros és félelmetes, mint az első alkalomkor, amikor vele voltam. Az édes vágyakozás, ami keveredik valami egészen újszerű élménnyel, mintha az elmúlt egy hónap nem történt volna meg, mégis újra kellene tanulnunk, hogyan érintsük a másikat.-Az év utolsó napját szeretném a férjemmel tölteni, és ki se lépni a házból egész nap.-először sikerül újra kimondanom, hogy a férjem. Nem nagy dolog, nem egy olyan szó, amin sokáig kellene rágódni, mégis a házasságunk egy hónapja aligha tűnt volna olyannak, amin lehet változtatni. De ezek az apró lépések teszik igazán lehetővé, hogy ismét eljutottunk odáig, ahol abbahagytuk. Hogy a másik mellett ébredve, boldogan tekintünk a jelenre és próbálunk hasonlóan viszonyulni a jövőre.

Tudom, mit jelent az a lánc Les-nek, így hát azt is tudom, hogy jólesnek neki a szavaim - de tényleg komolyan is gondolom őket. Miért fosztanám meg őt az anyja emlékétől, vagy az egyetlen tárgytól, amit tőle kapott? A legutolsó szar ember lennék, ha ezt megtenném. Egész életében talán csak egy igazán fontos ember volt az életében, mégpedig a szülőanyja. Én pedig azt hiszem, osztozhatom Les lelkével az emlékén.
Ahogy lehúzom Leslie-t az ágyra magam mellé, majd csókolni és simogatni kezdem, úgy viszonozza, mintha az élete függene tőle. Legalább úgy feloldódik a pillanatban, ahogy én is, mert halk sóhajjal fogadom, ahogy kezével a hajamban kezd turkálni - egy hónap alatt sem felejtette el, hogy mennyire imádom ezt - vagy épp ő imádja a borzas fürtjeimet babrálni. Bárhogy is, most összesimulunk, mintha mindig is egybe tartoztunk volna, és semmiféle diszharmónia nem uralta volna soha az életünket.
Épp kezdenék jócskán belefeledkezni a dologba, mikor Les elszakítja tőlem a száját, és kissé értetlenül pislogok a kérdését hallva, mert idő kell, mire leszállok a földre, és felfogom egyáltalán amit hallok. Azt még sosem tapasztaltam, hogy a testi vágy az ember hallószervére is képes menni.
- Mmm? - mormogom úgy, mint aki most esik le az égből, és éppen eszmél, aztán összeráncolom a szemöldökömet. Hogy miért? Ez talán a legnehezebb kérdés, ugyanakkor a legkönnyebb is.
- Mert ma reggel melletted ébredtem. Úgy, ahogy régen. Úgy, mintha soha nem lett volna köztünk semmi gond - és most azt hiszem, így is érzem. Mióta visszajöttél, hosszú utat tettünk meg, és most érzem úgy, hogy ennek itt az ideje - mondjuk úgy, megünnepelni, hogy ismét a feleségem vagy - mosolygom el magam. - Szóval ezért. Miattam. Miattad. Kettőnkért - teszem hozzá, aztán kissé elbizonytalanodom. - De ha nem akarod, semmi baj. Nem fogok duzzogni. Megértem, és kivárom az időmet - biztosítom róla. Nem vagyok állat, hogy erőszakoskodni kezdjek vele, és elcsesszem az elmúlt napok légkörét. - De ha szeretnéd, maradhatunk ágyban - hunyorgok aztán kajánul. - Legalábbis még egy darabig. Ha nem, akkor viszont tényleg kérem a kávémat. Tiéd a döntés.

Látom rajta, hogy megérti, mi volt gondolataim témája, ugyanakkor a zavart is leolvasom arcáról. Ismerte a történetét, tudta mit jelent, jelentett nekem az a lánc. Nem akartam a múltról beszélni, és szerettem volna neki elmesélni az elmúlt egy hónap minden napját, de a pillanat erre nem volt alkalmas. Nem tudtam arra koncentrálni, hogy a szívem szorongató fájdalommal mit kezdjek. Élni akartam, érezni és szeretni, ahogy egy hónappal ezelőtt tettem, ha nem jobban.
-Köszönöm.-suttogom, de kapok is a pillanaton és a reggelt próbálom kellemessé és boldoggá varázsolni, mint ahogy a tegnap este alakult és semmi kedvem nem volt drámával és borús gondolatokkal tölteni az első együtt ébredős reggelünk a közös ágyunkban. Az alapok mintha stabilan álltak volna, minden jel szerint jól alakultak a dolgaink, lassan, de biztosan visszataláltunk a másikhoz.
Csókom rövid, de visszahúz magához, ahogy elhúzódnék, a puha párnába süpped fejem, míg ő félig fölém gördül. Kezeim könnyedén hajtják végre a szinte begyakoroltnak tűnő mozdulatsort, tarkójára siklik egyik kezem, ujjaimmal hajába túrok, másik kezem mégis esetlenül pihen mellettem az ágyon.
Éhes tekintettel néz ajkamra, hangja mély, rekedt, s felfedezve rajta az ismerős jeleket, egész testem elönti a melegség. A tüdőmből szaggatottan és hevesen tör elő a levegő, majd siklik vissza. Megszólalnék, de esélyt sem ad, újra csókolni kezd, ezúttal viszont ujjai derekamra siklanak, bőröm ennek hála még a póló vékony anyaga ellenére is forróvá változik.
-Chriest...-suttogom nevét, de eddig esetlenül mellettem pihenő kezem is rálel a régi mozdulatokra, ujjaim derekára siklanak, forró bőre szinte égeti tenyerem. Nyelveink forró táncot lejtenek, és lassan érezni kezdem a testemben feléledő vágyakozást érintése iránt. Még időben kapcsolok, határozottan tolom épp annyira távol magamtól, hogy szemébe tudjak nézni. Kipirult arcom mellé a levegőt kapkodva mégis nehéz úgy tenni, mintha nem érezném a kettőnk között fellobbanó szikrák égető érzését.-Tegnap este óta mi változott?-lehet, hogy megtöröm a pillanat varázsát, de tudnom kellett.-Az egész napot az ágyban akarod tölteni?-tudtam, hogy arcomról süt, nem bánom ezt az opciót. És testem úgy simult övéhez, mint egy kiveszített húr. Bármennyire tagadtam volna, túl rég éreztem érintését bőrömön, és az előbbi csókig abban sem voltam biztos, hogy valaha képes leszek úgy csókolni, úgy érinteni, hogy nem érzem a gyomromban a félelem gombócát.

- Legközelebb nem gondolkodnál olyan arccal, mintha nem épp az apokalipszis közeledne? - nyugszom meg, a szívem tájékát masszírozva. - Még egy ilyen, és egyszerre fog elvinni a szívroham, meg az agyvérzés. Az fix, hogy a kávé már nem nagyon kell... ennyitől is sikerült felébrednem - dünnyögöm, aztán ahogy felém fordul látom, hogy valami hiányzik róla. Összeráncolt szemöldökkel kutatom az agyamban, hogy mi lett némileg másabb, aztán rájövök - nincs rajta a nyaklánca, ami eddig sosem hiányzott a nyakából.
- De miért...? - értetlenkedem egy sort, de csakhamar meg is adja a választ. Bár még mindig nem értem. Az a lánc volt, amit az anyjától kapott. Miért akar tőle megválni?
- Szerintem a múltat úgy is le lehet zárni, ha megtartjuk bizonyos emlékeit - fogom meg a kezét. - Engem nem zavar a láncod. Eddig sem zavart. Sosem akartam a családodat kizárni az életünkből, vagyis az emléküket. Na jó, a nevelőapádét igen - teszem hozzá. - Szóval ha bármikor vissza akarod venni, tudd, nekem nem lesz kifogásom ellene - biztatom, aztán szélesen elmosolygom magam, mikor végre eszébe jut, mit kértem ébresztőként a kávé helyett.
Lehunyom a szemem, átadom magam a csóknak, aztán visszahanyatlok az ágyba, és Les-it magammal húzom. A jó meleg puha takaró és párna valamiért úgy tart itt, mint vasat a mágnes.
- Nekem sincs kedvem felkelni - mormogom. - Igazából... - veszek nagy levegőt, mint a toronyugró, aki a mélybe ugrás döntő pillanatához érkezett - én valami másra jobban vágyom - fordulok félig Les fölé, aztán ismét megcsókolom - de ekkor kezem már lassú simogatással járja be a vállát, és az oldalát - vágyom rá. Egyszerűen ennyi az egész. A tegnap esti félelmem úgy illant el, mint sosem létezett volna - lássuk, ő hogy áll ezzel a kérdéssel.