- Forró vérű, vagy forrófejű? - kérdezek vissza kapásból. - Nem mellesleg én is jobban preferálom a nyarat bármi másnál. Emlékezz Mexikó is milyen jó volt - révedek kissé vissza ahhoz az utazáshoz. Olyan barnán jöttünk mindketten haza, mint az arabok, vagy mint a vérbeli amigók. Aztán kissé elfeledem a nyarat meg napsütést addig, míg a tűzijáték lezajlik, és a végén kissé megrázom a fejem, mint a kutya, amikor víz éri.
- A fülem bedugul ettől a puffogtatástól - dünnyögöm, igaz a látvány kárpótol ezért a kellemetlenségért. Aztán akkorát ásítom, hogy csaknem lenyelem az utcalámpa búráját, és nagyot nyögve tápászkodom fel.
- Tessék, fogd ezeket - nyomom a takarókat és párnákat Les ölébe, majd mindenestől az ölembe kapom, hogy befelé vegyem vele az irányt, igaz az erkélyajtót elég nehéz lábbal kinyitni, végül mégis megoldom a problémát.
- Ne aggódj, nem feledkezem el szegény bokorról - biztosítom Les-t nevetve. - Már csak azért sem, mert szeretnék a nyáron erkölcstelen dolgokat művelni veled a kertben, és ha lehullanak a levelek a sövény egy részéről, még a végén ránk hívják a zsarukat - zárom be aztán az erkélyajtót magunk mögött, és ezzel ki is rekesztem a szomszédból áthangzó dorbézolás zaját.
- Én is fáradt vagyok - pislogok Les-re, még mindig az ölemben tartva, és úgy csókolom meg, mintha egy tollpihét tartanék minden erőfeszítés nélkül a karjaimban.

-Hát, mivel én nem vagyok olyan forró vérű, mint egyesek, kifejezetten tetszik a kék ég, a tengerpart és a meleg.-kontrázok, aztán elkezdődnek a durrogások, az eget megannyi színes fény világítja meg. Átléptünk az új évbe. A meghittségét még akkor sem veszti el a pillanat, amikor a szomszéd bormámoros kurjongatása felhangzik. Én Chriest-hez simulok, és ebben a nyugalomban köszöntöm az új évet az ő oldalán.
-Benne vagyok.-értek egyet vele, aztán nagyot ásítok.-Mi lenne, ha lefeküdnénk? Holnap egész délelőtt aludni fogok, ha tovább fennmaradunk.-húzódom el tőle a tűzijáték végén, mikor az éjszaka csendes lesz, a részeg szomszédok még ugyan folytatják a mulatozást, addig én a meleg ágyba szeretnék bújni.-És nem igazán tudok a párnám nélkül elaludni.-mosolygok rá kajánul. Várom a holnap délutánt, hogy elinduljunk. Szükségem volt picit arra, hogy mindenféle emlékek nélkül, csak úgy mellette lehessek, új kalandokat szerezzünk, új élményeket a házasságunkban. Egy új kezdetet.-De azért holnap ne feledkezz meg a bokorról. Sajnálnám, ha nyáron mellőznöm kellene a medencét. Vagy, mert megölne a féltékenység, vagy mert nem tudnám veled élvezni a hűvös vizet és a forró napsütést. Na meg a tücskök ciripelését.-emlékeztetem a medence felavatására és a kertben töltött első közös esténkhez. Ez is hasonlított ahhoz, leszámítva a hűvösebb hőmérsékletet és a ruhák mennyiségét. Lehet, hogy én a házimunkában leltem örömöm, a kert nagyobb része az ő gondozása alatt állt. De ebből valahogy sosem lett vita. Legalábbis eddig nem és reméltem, hogy a jövőben sem zen fog múlni az összhang, ami most pár nap alatt szinte tökéletes lett köztünk.

- Nem, nem - rázom a fejem határozottan. - Ezt nem fogom megosztani veled, mert akkor oda a meglepetés. Ha nem sikerülne, akkor magammal viszem a titkot a sírba. Vagy ha nagyon szépen nézel rám, akkor mélyen szégyenkezve majd elárulom, mire készültem. De bízom a legjobbakban, meg az ügyességemben, szóval ne légy kíváncsi, mert csúnya ráncos vénasszony leszel - koppantok finoman Les orrára. - Vigasztaljon, hogy már csak néhány napot kell várnod. Holnap délelőtt elrendezünk mindent, és délután indulhatunk is. Igaz, itt sem nagyon ismerjük a telet, de - vonok vállat - vágyom a napfényre, meg arra az igazi, nyári ragyogásra, ami Floridában vár. Mondjuk az is unalmas lehet, hogy napi 24 órában csak a pálmafákat, meg a szikrázó napot, és kéklő eget bámulják - dünnyögöm az utolsó mondatot félhangosan magam elé. Azt hiszem, talán azért nem is ijesztenek a nézeteltérések Les-el, mert mindketten belehalnánk az unalomba, ha az életünk minden perce ragacsos, rózsaszínű hányinger lenne.
- Mmm - követem aztán a tekintetét, ahogy a sövényre figyel. - Igazad lehet. De holnap indulás előtt azért veszek egy zsáknyi tápot, és megmentem a sövényt. Ő is a házhoz tartozik, érezzen tőlem némi törődést - mosolygok, de aztán a szomszédból felharsanó hangos, és némileg borízű visszaszámlálás csakhamar magamhoz térít a mélázásból. Pezsgősdugók pukkannak, hangos kiabálás tölti be az utcát és a szomszédos házakat is, aztán a városi tűzijáték színes csóvái szinte nappali világosságba borítják az eget.
- Boldogabb új évet neked is - suttogom válaszul Les-nek, és szívem mélyéből csókolom meg. - Csináljunk egy sokkal boldogabb új évet - nevetek rá, aztán átölelem, és megbabonázva nézzük a tűzijátékot, mint a világ szépségére rácsodálkozó gyerekek.

-Igaz.-hagyom ennyiben, de akkor is tudom, hogy valamin komolyan elgondolkodik, hogy egyáltalán rá nézzek. Érzem, mintha a sebem fájdalmasan emlékeztetne rá, nem minden múlhat el nyomtalanul. Én viszont próbáltam nem ezzel foglalkozni, pláne nem most. Nem az év utolsó néhány percében. Meg kell tanulnom feldolgozni a történteket, így vagy úgy. És hála neki, egész jó úton haladtam eddig. És ezen a családom sem segíthetett volna. Igazából valahogy nem is akartam, hogy megtudják, mi történt velem. Ez a dolog csak rám és Chriest-re tartozott és nem is bántam, hogy így volt.
-Nem akarom kihúzni belőled, mire készülsz, de ha így folytatod, meggondolom magam.-bújok közelebb hozzá, ahogy csókot nyom homlokomra.
-Túl fogja élni a sövény. És ha nem emlékeznél az első együtt töltött esténkre, emlékeztetnélek, bírom az italt.-bököm óvatosan oldalba, de ekkor a szomszédból felhangzik a visszaszámlálás és lassan az óra mutatója is egyre közelebb jut az éjfélhez. Leteszem a bögrém magam mellé, kissé távolabb húzódva tőle, tekintetem övébe fúrva.-Boldog új évet!-mosolyodom el, magamhoz húzva egy csókra. Gyengéd, szerelmes csókra, amiben igyekszem minél inkább éreztetni vele, mindennek ellenére, ami az óévben történt, ő jelenti számomra a mindent. Elengedem, ahogy a tűzijátékok hangja és a megannyi színes villogás egyre több irányból érkezik felénk. Köztük a szomszédtól is. Tekintetem a magasba emelem, veszek egy mély levegőt és hagyom, hogy a jövő felé forduljanak gondolataim is. Tiszta lap, amiben igyekszünk minél kevesebb fájdalmat okozni a másiknak. Még a szomszédból felhangzó üvöltözés és vigadás zaja sem zavar. Chriest mellé bújok, a színes fények játékának bűvöletébe esve.

- Egyetértünk! - biccentek rá Les szavaira ami a szomszédot illeti, mert a tűzijátékrakéták durrogásába belevegyül némi félrészeg halandzsa hadarás is, és - valljuk be őszintén - a két kertet elválasztó sövény irányából némi öklendezés, majd egy undorító loccsanás is. Na ezek a bokrok se fognak már virágot hozni nyáron, az fix... Hogy eltereljem innen a gondolataimat inkább Les-t hallgatom, ahogy a régi, és nem éppen szívderítő emlékeiről beszél.
- Azt már szerintem megtanultuk, hogy nem mindig az számít a családunknak, akihez a vér szerinti kötelék fűz - válaszolom csendben, mert nem igazán tudok szabadulni attól a gondolattól, ami nemrég felvillant a fejemben. Igen, megegyeztünk, hogy elsősorban saját gyereket akarunk. Az orvos szerint az esély szinte a nullával egyenlő, de én ebben nem hiszek. Másoknak is mondtak is ilyesmit, és a sors megcáfolta az orvostudományt. De ha sikerül is... miért ne fogadhatnánk örökbe egy gyereket? Lehetne egy saját gyerekünk is, és mellette bővülhetne a családunk egy olyan csöppséggel, aki talán nélkülünk a család és a boldog élet esélye nélkül nőne fel. Les-ben is és bennem is van annyi szeretet, ami elég lenne akármennyi emberpalántának is. De egyelőre erről nem beszélek - előttünk áll még az egész jövő. Mindent a maga idejében.
- Nos, ha úgy áll a dolog, hogy szereted ha megleplek apróságokkal, valószínűleg Miami is tetszeni fog. Nem akarok elkiabálni semmit, bízom benne, hogy sikerül majd összehoznom, amit terveztem. Ha igen, egy újabb gyönyörű emlék lesz majd a házasságunk könyvének lapján - nyomok csókot Les homlokára, aztán elnevetem magam mikor tesz egy apró megjegyzést, hogy kezd a fejébe szállni a forralt bor.
- Esküszöm az életemre szerelmem, hogy nem tettem bele semmi spéci összetevőt. De ha úgy érzed, hogy kissé több lenne a kelleténél, intézd el a sövény ezen oldalát, a szomszéd a másikról már úgyis gondoskodott - nevetek jókedvűen. Igazából csak azt a nyomorult magyalbokrot sajnálom - alighanem nem ilyen életet képzelt el magának.

A bögréink összekoccannak, belekortyolok a borba, remélve, hogy további könnycseppek érkezését el tudom így kerülni. Nem akartam arra a fájdalomra gondolni, ami az idei évben az enyém, a miénk volt. Képtelen lettem volna újra azzal a fájdalommal szembe nézni. Ellenben a jelen szép volt, békés, talán túl békés is ahhoz képest, ahogy eddig éltünk. De sosem éreztem még magam ennyire közel hozzá.
-Tudod, szerintem odaát nem egy pohár forralt bor adja meg a megfelelő hangulatot az óév búcsúztatójához. Inkább némi tömény, keverve némi pezsgővel.-szagolok a levegőbe, némi alkohol szagot ugyanis felénk hord a szél, majd a tűzijátékok fénye különböző színekbe burkolja az udvart, ahogy a megannyi forma ott táncol az égen. Bár nem mondok semmit, tekintetem mereven az égen tartom, megannyi fájó sebem próbálom eltemetni magamban, ahogy az elmúlt évet is. Picit átgondolom a jelenem, hogy merre akarok a jövőbe menni. Szabad kezemmel összefonom derekamon pihenő ujjait. -Kiskoromban sokszor lopakodtam ki a tetőre. Legtöbbször viták hangos zaját kellett hallgatnom, ilyenkor viszont a pukkanások elnyomták azokat. És valahogy ez a szokásom elkísért később is. Bár egy idő után inkább az hajtott, hogy az elmúlt egy évet elfelejtsem. Másnap jobb esetben csak a fejfájás vett üldözőbe. Kicsit újraértelmeztem az elmúlt években a család fogalmát. Valószínű ezért nem is úgy töltöm a Szilveszter éjszakát, ahogy eddig.-valahogy sosem meséltem neki ezekről, és észre sem veszem, hogy kimondom a család szót, értve a régi életemre is. Ahogy azt is remélem, hogy azoknak a furcsa, ferde éjszakáknak más részére nem kérdez rá. Lázadó típus voltam, talán a kelleténél jobban is. -Egyszer régen megkérdezted, miért csodálkozok rá, amikor virágot hozol vagy valahogy kedveskedsz. Hát, hogy őszinte legyek, most erre is rácsodálkozom ismét. Hogy lehet ennyitől is jól érezni magad.-ismerem el, picit visszatérve a jelenbe.
-Biztos, hogy csak az van ebben a borban, aminek kell lennie? Mert jelenleg úgy érzem, még két korty és nem is lesz lehetőségem újévi csókot váltani a férjemmel.-lötyögtetem meg a bögre tartalmát, újabbat kortyolva a forró italból, ami meglehetősen könnyedén csúszik le a torkomon.

Miközben Les kezébe adom a bögréjét, bekapom a mutatóujjamat, ami a kelleténél kissé erőteljesebben megérezte az ital perzselő forróságát. Nyilván úgy festhetek most, mint egy óriáscsecsemő, aztán amikor magunkra borítom a takarót, és annak sátra alatt üldögélünk, már sokkal jobban hasonlíthatok egy vén, bölcs indián főnökre. Ez aztán a gyors transzformáció!
Nem tudom, miért bámuljuk mindketten a csillagokat - talán könnyebb úgy szavakba önteni a gondolatokat, ha nem nézünk közben a másikra. Persze az sem kizárt, hogy ez egy fajta filmekből felszedett beidegződés, és feeling. A Baywatch-ban volt szokás magvas gondolatok megosztása közepette merően bámulni az óceánt. De az sem kizárt, hogy a végtelen feketeségbe bámulva a gondolatok és érzések könnyebben utat találnak mind magunkhoz, mind egymáshoz - nincs más, ami közben elterelje a figyelmet.
- Jól van. Ígérem, hogy így lesz - biccentek mikor Les is elmondja a véleményét a jövőről, az előttünk álló év lehetőségeiről. - Ha nem sajátot, akkor... - hagyom én is befejezetlenül a mondatot. Majd az idő megoldja a kérdést, és kiforrja rá a válaszokat is. Korai ezen gondolkodni - előbb hegedjenek be tisztességesen a most még friss varat viselő sebek.
- Csalódások, és fájdalom nélkül - koccintjuk végül össze a bögréket, és csaknem mellé szalad az első korty, mikor egy jókora pukkanással egy tűzijáték-rakéta robban darabokra az égen.
- Lehetetlen - vetek egy pillantást az órámra. Még épp hogy túlhaladtunk a 11-en. Ez még nem lehet az újévi csinnadratta kezdete. - A szomszéd úgy látszik, korán belejött az ünneplésbe - jövök aztán rá a titok nyitjára, mikor újabb rakéta ragyog fel, ezúttal már azt is látom, honnan húz maga után tüzes sávot.
- Dupla ünnepi tűzijáték. És egy fillérünkbe sem kerül - nevetek rá Les-r, aztán fél karomat átfűzöm a derekán, és úgy bámulom, a gyönyörűségbe belefeledkezve a robbanások színes csodáját, mint aki életében most lát először ilyesmit.

Előkészítek mindent a teraszon, lekuporodom és várom, hogy csatlakozzon hozzám. Immár pulóverbe bugyolálva magát.
-Nem is kívánnám. Ez sokkal jobban fog most esni.-veszem el tőle a nekem szánt bögrét, ahogy mellém kuporodik, kettőnkre terítve a plédet, a csillagokra nézek ismét. Hosszú év volt. Talán hosszabb is, mint amilyennek éreztem pár hete. Egy örökkévalóságnak, sok csalódással, vitával, de végül is, úgy ültünk itt, mint egy éve. Ketten, szerelmesen, elkötelezve magunk a másikkal. Immár hivatalosan is összeházasodva, egy közös otthonnal. A kellemes meleg, amit magából áraszt, hamar átjár, és úgy simulok hozzá, mintha az életemet jelentené. És így is éreztem.
-Legyen.-nézek rá, tekintetem a csillagokról arcára vezetve.-És ígérjük meg egymásnak, hogy megpróbáljuk még. Amikor készen állunk rá. Ha nem is sajátot...-hangom megremeg, nem bírom kimondani, amit ki akarok. És tudom, nem a legjobb alkalom erre újra felhozni ezt, de szerettem volna, ha tudja, a bennem lévő fájdalom is halványul. Idő kell ehhez is, és nem most akartam az örökbefogadáson rágódni de tisztázni akartam vele ezt a kérdést.-Szedni fogom továbbra is a gyógyszert, és nem lesz gond. A mai napig él bennem a remény, hogyha nem szedném, talán lehetne máshogy. De még egyszer nem élném túl ha...-sütöm le szemem.-Csalódások és fájdalom nélkül.-emelem fel a bögrém, övének koccintva és remegő kézzel, de belekortyolok az italba, majd hozzá bújva, vállára hajtom a fejem, elmorzsolva egy könnycseppet. A békesség jó volt. Ahogy mi is jól voltunk. Legalábbis jó úton haladtunk, hogy ezt kijelenthessük végleg.

- Úgy nem lehet egy házasságban élni, hogy veszélyben érzem a testi épségemet. Egy meggyötört, terrorban tartott férj vagyok - sóhajtok színpadiasan Les froclizására válaszul, aztán megkönnyebbülök, mikor nem vágja be a durcát és a sértettséget a visszautasítás miatt - na nem mintha amúgy is lenne oka a panaszra: az elmúlt egy órában adtunk az élvezeteknek mindketten. Egyszerűen csak szükségem van némi regenerálódásra - azt egy szóval sem mondtam, hogy mondjuk holnap, az újév első napján nem egy szeretkezéssel ébreszteném majd fel.
- Óhaja számomra parancs, hölgyem - mutatok be egy bonyolult, elegáns meghajlást, mikor Les felkecmereg rólam, és kiadja az "ukázt", meg a munkamegosztás parancsát. Öltözni kezd, meg takarók után matat, miközben én kisietek a konyhába.
Nem tart sokáig, talán mindössze tíz percig vagyok oda, addig ő kiköltözik ide a teraszra, és kényelmes fészket készít magunknak párnák meg plédek halmazából. Lerakom a két bögrét az asztalra, némileg sziszegve, mert a forróság még az én vastag tenyerem kérges bőrét is süti, aztán én is magamra kapok egy pulóvert, mert noha 8 fokot mutat pluszban a hőmérő, aztán mégis decembert írunk, és hosszasan ücsörögni kinn félmeztelenül egy komplett előjegyzés lenne a náthára.
- Tudom, hogy ilyenkor pezsgőt illik inni, de az elfogyott. Nem mintha mi olyan hagyománytisztelő házaspár lennénk - vigyorgok, miközben leülök Les mellé, és magunkra borítok egy jókora takarót - most úgy ülünk itt, mint két fázós kotlós a fészkén. A szomszédból áthallatszik a zene, a kertbe besütnek a házibuli színes fényei - a hangulat tökéletes.
- Egyet tudok - mondom csendesen, miközben bámulok a gyönyörű, csillagos eget. - A jövő év új kezdet lesz a számunkra. Veszekedés nélkül, nézeteltérések, csalódások, harag nélkül. Csodálatosan fogunk élni. Boldogan, szerelemben. Igyunk erre - koccintom a boros bögrémet a Les kezében tartotthoz. - Ígérjük ezt meg egymásnak. Itt, a vén Hold fénye alatt.

Elégedett, boldog tunyasággal nézem Les arcvonásait miközben beszél, és bólogatok lelkem mélyén a szavaira. Azt hiszem, ez így tökéletes. Nem siettetünk semmit, mert nem akarunk elhamarkodni semmit. Nem sürgetjük a gyerekvállalást, nem teszünk érte, de ellene sem. A természet, sors, vagy hívjuk bárhogy, majd eldönti helyettünk, mikor minek jön el az ideje. Ahogy egymásra vártunk - és lám, megérte - talán nem véletlenül fog esetleg megvárakoztatni azzal sem, hogy családdá bővüljünk. A jövő zenéje... előbb-utóbb majd kiderül.
- Ne aggódj, nem húzom ki a fejem a hurokból - nevetek fel. - Mint mondtam, önként és dalolva beismertem a vereségemet, szóval a vesztes fizessen. Választhatsz, hol szeretnéd meglátni a hirdetést. A hetilapban, vagy a napi is megfelel? - ülök aztán fel, és nézem, ahogy Les megborzong. Noha abszolút nincs hideg, a verejtékes bőre lassan felszárad, és nyilván emiatt borzong jobban a kelleténél.
- Menjünk - állok talpra, és magammal húzom Les-t a kezénél fogva, majd a vállára borítok a jókora törülközőt, de csak miután kiráztam belőle a kósza fűszálakat.
- Sipirc befelé - fordítom meg gyengéden a vállánál fogva, és egy csókot nyomok a nyakszirtjére. - Nem akarom, hogy megfázás legyen a vége. Én még összeszedem a holmikat, aztán sietek utánad - nézem, ahogy belép a lakásba, én pedig gyors pakolászásba kezdek a kertben.

(háló)

Egész testem remeg, ahogy mellkasára dőlve hallgatom szívverését, s bár mindennél boldogabb vagyok, ami arcomra is kiül, testem olyan könnyűnek érzem, hogy szinte azt sem tudom, magamtól mozdulok-e vagy ő is rásegít.
Mellé gördülök, vagyis inkább maga mellé segít, féloldalas mosollyal nézek az időközben csillagossá változó ég felé, mikor megmozdul, mégis elnevetem magam, hisz érzem a derekamra sikló, csiklandós érzést kiváltó tenyereit, s csókját hasamon.
Mosolyogva nézek le rá, ujjaim hajába fúrva, ahogy merengve beszél a közös jövőnk következő mérföldkövéről, a gyermekünkről.
-Hát...-vonok vállat, tekintetét látva mégis nagyot nyelek, mert valami eddig ismeretlen erejű boldogság áraszt el ezen rövid gondolattól.-Lehet. Senki sem tudja, kivéve őt. Ő tudni fogja mikor érkezzen. Mi pedig várunk a megfelelő pillanatra és...-harapok alsó ajkamba mosolyogva-teszünk érte, hogy választhasson. De nem erőltetjük. Semmi kedvem naptárat vezetni ehhez. Csak hagyjuk magunkat sodródni. És persze ha már itt tartunk...-támasztom meg fejem tarkóm alatt és vigyorogva hunyorgok felé.
-Az apukának még lesz holnap egy feladata bizonyos újsággal és hirdetéssel kapcsolatban, nem igaz?-cukkolom elégedetten és olyan átható tekintettel fürkészem a boldog arcot, mint gyerek a karácsonyfát és az alatta lévő ajándékokat.-Bár az apuka mára kétség kívül kidolgozta magát, bizonyos feladatoktól nem menekülhet.-simogatom arcát gyengéden, s érzem, hogy lassan kihűl forró bőröm, s apró libabőrök jelennek meg rajta.

Ahogy magamra emelem őt, reszketve minden ízében ugyan, de nem ellenkezik velem, épp ellenkezőleg. Szorosan nekem simul, mellei a mellkasomat érintik, minden négyzetcentimétere bőrünknek egymáshoz tapad a rajtunk végigfutó izzadtság miatt. Fogom csípőjét, igyekszem segíteni mozgását még úgy is, hogy nem láthatom, csupán érezhetem mozdulatait. Egyre és egyre feljebb tol engem minden rándulással az élvezetek csúcsa felé, és mikor végre elérek odáig, gerincem megfeszül, izmaim egész testemben szinte elpattannak a görcsösségtől, ahogy igyekszem magam még beljebb fúrni belé, hogy minél jobban kiélvezhessem a mámor minden egyes másodpercét, és csak halványan érzékelem, hogy a saját kéjemen túl újra ő is átéli a csodát. Aztán rám borul, és csak fekszünk összeölelkezve, pihegve, elfáradva de roppant elégedetten.
- De igen, van - suttogom. - És legalább annyira, ahogyan én - emelem fel végül a kezem, ami nem könnyű feladat, mert szinte mázsás súlynak érzem, és elsimítom arcából kusza, izzadt haját. Magam mellé gördítem óvatosan, vigyázva rá, aztán csak felkönyökölök, és nézem őt, belefeledkezve szinte a csodálatba. Majd - egy hirtelen ötlettől vezérelve - lejjebb csúszom, és egy apró, mégis hosszú csókot nyomok a hasára.
- Tudom, hogy elvileg ez még korai, a gyógyszer és minden más miatt - válaszolok aztán, látva Les csodálkozó tekintetét - de ki tudja, talán már most fészket ver odabenn a fiunk, vagy a lányunk - magyarázom szégyenlős mosollyal, de közben ott motoszkál a fejemben, hogy a mondás szerint a remény hal meg utoljára.

Forró bőre perzselően simul össze enyémmel, s bár ellenkeznék, próbálnék megálljt parancsolni, makacs és eltökélt mozgása nem hagy lehetőséget erre. Csípője enyémnek feszül, ujjaim megadóan, mégis határozottan vájom vállába, s nem eresztem. Bármennyire akarom, hogy megadja, amire vágyom, még akkor is, ha vele akartam. Lehunyt szemmel fojtom magamba előtörni készülő hangom, s remegve adom át magam neki.
Lassan nyitom ki szemem, mozdulatlansága visszaránt a jelenbe, ám testem olyan könnyűnek és szinte folyékonynak érzem, hogy ha nem szorítana magához, alighanem azt hinném, hogy ez nem is a jelen.
Szavaira végigsimítok arcán, erőtlen mosoly siklik számra, s mikor maga fölé emel, kezeit derekamra vezetem. Nem húzódom el tőle, mellkasára simulok, homlokom övének támasztom, forró leheletét összemossa enyémmel a kellemesen lehűlő esti levegő. Szorosan derekát ölelő lábaim szinte remegnek, és ha nem tartana, aligha lennék én magam megtartani így. Lassan mozdulok, tekintetem fogva tartja övét. Nem emelkedek fel mellkasáról, érezni akarom egész testemmel a belőle áradó forróságot, ami csak tovább nő, ahogy mozgásom lassú ritmusa valamivel gyorsabbá változik.
-Shh...-suttogom fülébe, ahogy egyre hevesebben véve a levegőt egyre közelebb jut a beteljesüléshez, s megfeszítve körülötte izmaim, még mohóbban mozdulok, csókolom, és ahogy megremeg gerince, elmosolyodva adom át magam én is neki, s követem a beteljesülésbe, aprót nyakába harapva. Elönt a forróság, és mozdulatlanul simulok hozzá, orrom nyakába fúrva, élvezve, hogy szívünk ugyan olyan heves ritmusban lüktet.-Fogalmad sincs, mennyire szeretlek...-suttogom fáradtan, de ölelésébe burkolózva boldogan és könnyedén.

Múlt, jelen, és jövő. Ott játszik minden a pillantásában, úgy olvasok benne, mint egy könyvben, vagy mintha épp egy végtelenített filmet látnék - nem csupán benne, saját magamban is. A hosszú utat, amit együtt végigjártunk, a nehézségeket, az összecsiszolódást, majd a boldogságot, mikor végre egymásra leltünk, mindörökre. Az életem 28 éven át nem ért semmit, egész addig, míg el nem jött ő. Soha nem volt fogalmam róla, mire is jó ez az életnek nevezett létezés, egészen addig, míg meg nem bizonyosodtam róla, hogy immár van kiért, és van miért. Nem mindig napfényes az életünk, de oda nem adnék a világ össze kincséért cserébe sem. Itt volt mellettem akit szerettem, épp a vállamat szorítja mámorosan, fejem szinte dorombolva hajtom egyre hátrébb, hogy ujjai erősen tarkómba marjanak, akinek egy apró, erőtlen tiltakozás bukik ki éppen az ajkán, de aztán megadja magát, és belehull a jóleső, élveteg megsemmisülésbe.
Hagyom, hogy teljes mértékben átélje a mámort, és türelmesen várok, amíg felnyitja szemeit, tekintete párás a boldogságtól, majd elmosolygom magam, és apró csókot lopok az orra hegyére.
- Istenem, milyen gyönyörű vagy... - suttogom elvarázsolva, majd ujjamat végighúzom arcvonalán. - Akarlak. Még egyszer... most mindketten - mormolom csendesen, aztán kezem háta alá csúsztatom, és erősen magamhoz szorítva átfordulok vele, hogy immár ő kerüljön felülre. Diktálja az ütemet úgy, ahogy neki jólesik... tudom, hogy tetszik neki, mikor ő "uralhat" engem, és ami azt illeti, nekem sincs ellenemre ez a helyzet.

Mozdulatait mintha előre megtervezné, úgy néz le rám, mint aki tekintetemből merít erőt. Próbálom magamban megfogalmazni és megfogni azokat az érzéseket, amik átjárnak, de nem megy. Egyszerűen elveszek, megsemmisülnek gondolataim, s csak a jelen kezd számítani, az engem fürkésző tekintet. Féltem sosem tudom kellőképp szavakba önteni érzéseim, hogy nem tudtam leírni, mennyire szerencsésnek érzem magam, amiért őt mellém sodorta a sors. Hogy mekkora kő esett le a szívemről, mikor először azt mondta "szeretlek", hogy milyen boldoggá tett, mikor megkérte a kezem, vagy mikor ellenkezés nélkül, csillogó szemmel fogadta a jövőről alkotott véleményem. Amikor felvilágosítottam róla, hogy elérte, ne tervezzek évekre, hogy ne a múltban, hanem a jelenben éljek, s ennek fényében kezdtem el mégis tervezgetni. S ennek nyomán most itt volt velem. Érintése forróvá változtatja bőröm, s bár tekintetem összeforr övével, nekem feszülő teste apró remegést vált ki belőlem. Ujjaim vállára siklanak, s mikor elmerül bennem, halk sóhaj hagyja el torkom. Lábaim dereka köré fonom, ujjaim tarkóját szántják végig, s egészen belefeledkezem a mozdulatlanságba, s csak akkor húzom közel magamhoz, mikor csípője előre lendül. Érzem, ahogy megremeg felettem, látom arcán az eltökéltséget, s bár szólnék, képtelen vagyok.Ellenkeznék, de nem megy. -Ne...-szűröm fogaim között, ahogy lassú, finom mozgása is épp elég lesz ahhoz, hogy a perceket óráknak kezdjem érezni. Talán túl hamar is, de én feladom a harcot, testem megadóan feszül meg körülötte, ujjaim vállába markolnak, s ajkaim szétválnak, hangtalanul merülök el a vágy tengerén. Lábaimmal szorosabban ölelem csípőjét, belefeledkezve a pillanatba, de mozdulatlanságra ítélve.

Mi a szex? Számomra menedék. Olyan tűzforró odú, ahol elrejtőzhetek a világ hibákat kereső tekintete elől. Ahol valóban önmagamat adhatom, és ezáltal istenien tökéletes lehetek. Ahol kikövetelt álarcok és jelmezek nélkül létezhetek. Ahol a nyelvek nem ostoroznak, hanem dicsérnek. Ahol a vágyam nem szégyen, hanem erény. És mi a szerelem? Ha valakit igazán szeretsz, mindig mosolyát látod... akkor is, ha éppen rossz kedve van, akkor is, ha mérges, ha aggódik, ha szomorú. Te mégis a mosolyát látod. Azt a mosolyát, amit majd te varázsolsz arcára, szívébe, amikor fáradt, mérges, vagy bánatos. Mert szereted. Ilyenkor is. Sőt. Ilyenkor igazán. Az igazi szerelem szíven üt, mint a villám. Az igazi szerelmet érzem minden pillanatban, amikor Les arcára, vagy szemébe nézek. Az igazi szerelmet és vágyat bizonyítja számomra az, ahogy hozzám ér, ahogy érzem forró szinte perzselő forróságát, és halk nyögéseit, amikkel feloldódik a velem való együttlétben. Együtt voltunk, együtt voltunk egy végtelen térben, és nem volt egy olyan pont, ahol ő végződött, és én elkezdődtem.
- Ezek szerint lenyűgöznek a meglepetéseim? - kérdezem évődő mosollyal, aztán lehunyom a szemem, és testem az övének dörzsölöm, ritmusosan, és erőnek erejével tartom magam vissza, hogy még ne merüljek el ölének hívogató forróságában. Bőre eddig is lángolt alattam, most szinte szikrázik a felfokozott érzelmektől, és csakhamar eljön a pillanat, amikor sutba dobom a türelem minden erényét, és lassan, óvatosan megmártózom benne.
Szinte megáll az idő, megáll a pillanat, ha valaha festő ecsetje lefestené a mozdulatlanságot, a tökéletes momentumot, ezt a képet kellene vászonra vinnie: a másodpercet, mikor két ember eggyé válik, mert ez egyszerűen tökéletes - mi ketten tesszük azzá.
Lassan mozdulok, óvatosan, lágy ritmussal ringatom csípőmet fel s alá, élvezem rám kulcsolódó lábait, a hajamban önfeledten turkáló ujját, és háttérbe szorítom saját gyönyörömet az ő gyönyörének elérése érdekében. Azt akarom, hogy ő semmisüljön meg körülöttem, hogy lássam és érezzem, ezt csak én tudom neki megadni, a bennem dúló szerelem erejével.

Lassú tempót diktál, szavak nélkül is tudja, hogy most erre vágyom. Hogy nem akarok sietni, amit figyelembe vesz, s csak még eggyel több okot ad arra, hogy még inkább szeressem. Az, ahogy minden rezdülésemre figyel, szinte lehetetlen cselekedetnek tűnik, olyasminek amit eddig rajta kívül senki nem adott meg nekem.
Egész testével nekem feszül, bőre a szokottnál is forróbb, érintése gyengéd, mégis határozott, s érezteti vele, amit kezdetektől fogva tudok. Az övé vagyok, s testem, lelkem egyszerre kezdte el birtokolni.
Csendre int, legalábbis próbál, de míg csókolni nem kezd, nem folytom magamba azokat a nyöszörgés szerű hangokat, amik már most jelzik, hogy mennyire vágyom rá, s hogy megkapjam őt.
El-el ér vágyam forrásához, ám ujjai , mintha ismeretlen területen járnának bizonytalanul mozdulnak. Belenyögög a csókjába, amivel elakasztja hangom, s elmosolyodom, ahogy behódol.
-Mi lenne, ha csak tennéd, amit máskor is? -teszek fel költői kérdést, s újabb csókra húzom magamhoz.-Vagy lepj meg, mint legutóbb. Nem akarok nyertes lenni egyedül. Egyenlő felek vagyunk. Csak szeress, ahogy eddig is tetted. - állok elő egyszerű kéréssel, s kéken csillogó szemeimelvesznek tekintetében, ám ismét magamhoz húzom, s olyan gyengéden futtatom végig ujjaim tarkóján, ahogy csak tudom, s figyelem, ahogy bőre szinte libabőrös lesz ezen apró érintéstől.

- Ez is igaz... - dünnyögöm válaszul, aztán ezzel el is intézem annak a problémáját, hogy valaki olyasmit láthat, amit maximum a felnőtt filmeken szokás. Nem kell belebámulni a másik család privát szférájába, és ennyi. Akinek nem tetszik, építsen tűzfalat a két udvar közé.
Ahogy Les szavait hallom, őt sem ez a probléma köti le, sokkal inkább az, hogyan terüljön el alattam úgy, hogy teste minden porcikájához hozzá tudjak férni. Ahogy csípője hullámzik alattam szinte érzem a belőle áradó forróságot, és észnél kell lennem, ha nem akarom túlságosan hamar elveszíteni a fejem. Megadhatnám gyorsan is amire mindketten vágyunk, de szavak nélkül is tisztában vagyok vele, hogy ezúttal másra vágyunk mindketten. Van ideje a vadságnak, és a romantikának is, és most épp az utóbbi percei jöttek el.
Nehezen válok meg az ingerlően kerek halmoktól, de csak azért, hogy végigcsókolhassam hasa bőrét és csípője vonalát, amit - ahogy az eddigieket is - szapora sóhajtozással díjaz. Időközben ujjaim már megtalálják az utat vágya forrásához, mire megfeszül egész testében.
- Csss.... - próbálom belefojtani a kikívánkozó hangokat vigyorogva, aztán egy csókkal zárol le ajkait, miközben nekifeszítem immár fájón lüktető izgalmamat.
- Veszítettem - ismerem el aztán újfent. - Szóval... ma bármit kívánhatsz tőlem. Mit szeretnél, mit tegyek? - mosolygok rá, és szinte megdöbbenek tőle, milyen tűz árad azokból a gyönyörű kék szemekből.

El próbálhattam volna rejteni előle, hogy milyen hatással van rám, de felesleges lett volna, hisz tudta. A mai nappal valami ismét változott köztünk. Lassan építkeztünk, lépésről lépésre haladtunk előre, húztuk a másikat magunkkal, ha kellett. Próbáltunk mindent megtenni, hogy ne tűnjön minden lépésünk elhamarkodottnak, hogy egy év alatt megtett táv ne csak egy fura álom legyen, hanem valóság, amiben lubickolunk mindketten.
Ahogy elhúzódom tőle, látom, hogy hogy reagál, hogy tekintete párássá változik, hogy lassan és szaggatottan veszi a levegőt. Ettől még inkább nyeregben érzem magam, s lassú mozdulatokkal indulok el felfedezőútra, s hagyom, hogy ujjaim célba érése is hasonló hatást váltson ki belőle. Felnevetek, ahogy a másodperc tört része alatt gyűr maga alá.
-Nem sok esélyt hagysz arra, hogy bizonyítsak…-nevetek, de ahogy ujjai az apró bikini alsó részét lefejtik rólam, tekintetem áthatóan merül el övében. Szavaira mondanék ezt-azt, de nem hagyja, hogy megszólaljak. Egyszerűen elkap a hév és elsőször halkan, majd valamivel hangosabban sóhajtok bele az éjszakába.
-A saját udvarunkon vagyunk és… ahogy én se les…-akadoznak szavaim és rájövök, felesleges próbálkozás ez a beszédre, hisz lassan szinte olvadozni kezdek érintésétől és csókjaitól. Testem forró, s minden porcikám érintéséért kiállt. Derekamon pihenő kezét határozott mozdulattal kezdem el irányítani, míg másik kezem fejem mellett pihen. Gerincem ívbe feszül, és bár próbálom visszafogni sóhajaim, ez is sikertelen próbálkozásnak bizonyul.

- Cccc.... - ciccegek vigyorogva, ahogy provokál egy keveset, de tisztában van vele, hogy nem megyek a szomszédba egy kihívás elfogadásáért, én meg azzal, hogy ha máskor nem is, de ilyenkor tényleg komolyan gondolja, és alighanem nem is bánná, ha teljesíteném ezen vágyát is.
Aztán ahogy fekvő helyzetbe kerülünk a törülközőn kapok egy olyan lassú, és lágy csókot, hogy ha valaki megkérdezné ebben a pillanatban a nevemet, alighanem a teljes agylágyulás jeleivel bámulnék az illetőre. Szinte tényleg egyetlen gondolat nem marad a fejemben - azon kívül persze, hogy mennyire kívánom ezt a kis boszorkát.
- Mmm - reagálom le csupán ennyivel, mikor újfent időmilliomosnak titulál bennünket, és jobb is, hogy nem szólalok meg, mert a lélegzet is bennem akad, mikor megérzem kezét a merevségemen, igaz, még csak a nadrágon keresztül. Nagy erőfeszítésembe kerül féken tartani magam, de mire pisloghatna egyet is, máris lefelé görgetem a bugyiját a lábain, aztán kajánul jó messze dobom a főbe - a rajtam lévő, vagyis immár magamról levarázsolt bokszerrel egyetemben.
- Ha most valamelyik szomszédnak van egy távcsöve, vagy kíváncsibb a kelleténél, a mai éjszakát tuti a fogdában töltjük - mormolom, de nem hagyok lehetőséget Les-nek a válaszra, mert ajkam közé veszem mellbimbóját, és lágyan jártatni kezdem rajta a nyelvemet, kínzó lassúsággal, tudom, hogy pontosan így szereti.

+18

-Szeretném, ha visszaélnél ezzel.-harapok alsó ajkamba, de ölében ücsörögve, ahogy forró bőre enyémhez ér, hamar feladom a harcot és engedek a ki nem mondott vágyaknak. Kezeit határozottan, de gyengéden fogom meg és vezetem végig oldalamon, míg ajkaink forró táncába kezdenek. Végig-végig suhan hátamon pár apró inger, meg-meg remegek, ahogy egyre inkább felveszem a ritmust, amit ilyen rövid idő alatt is képesek vagyunk közösen megfogalmazni. Szívem szinte együtt dobban övével, s ahogy felállítva leteríti a fehér törölközőt, majd magával húz a földre, már nem tudom ajkamról levakarni a mosolyt.
-Szeretem, mikor ezt tettekkel is alátámasztod. De hallani is nagyon jó...-suttogom, ahogy homlokunk összesimulva, tekintetünk rabul ejtve a másikat, figyelünk, élvezzük a pillanatot.-Én is szeretlek, de ezt szavak nem hiszem, hogy le tudják írni.-suttogom halkan, és lassan mozdulok. Hasonló sebességgel csókolom, ajkaink összefonódnak és forró, de lassú táncba kezdenek. Mozdulatom óvatos, lábaim átvetem derekán, és úgy döntöm a puha fűbe. Alsó ajkába harapva indulok felfedezőútra, lassú, szinte kínzó tempóban. Aprókat harapok felhevült bőrébe, tekintetem újra és újra övébe fűzve. Ujjaim megelőzik ajkaim, s a fürdőnadrághoz érve elmosolyodom.-Időmilliomosok vagyunk, ugye?-húzom végig ujjaim az anyagon keresztül férfiasságán, de akaratlanul alsó ajkamba harapok ezen mozdulat közben. Teste automatikusan reagál, és tekintetemből süt, hogy szinte úszom az érzésben, amit tetteim kiváltanak belőle, s hogy ezt heves légzése csak még jobban alátámasztja.

Vannak olyan pillanatok, amikor megáll a világ forgása. Megsemmisül minden, talán még az univerzum is egy pillantásnak, egy szónak, vagy egy érintésnek köszönhetően. Ezt érzem minden alkalommal, amikor Les szemeibe nézek - a szerelem, odaadás, boldogság tiszta kútja a pillantása, ez pedig engem is az egekbe emel.
Összeforrunk egy hosszú, önfeledt csókban, miközben érzem, hogyan cirógat, turkál hosszú ujjaival a hajamban. Bőröm az övéhez ér, forróság a forrósághoz, és már most nehezen veszem a levegőt, pedig még szinte semmit nem tett velem, de mégis: ebbe a teljes megsemmisülésbe lök a szerelem, amit iránta érzek...
- Vigyázz, nehogy visszaéljek ezzel - mormolom kedvesen és lágyan a "fenyegetést" mikor azt mondja, időmilliomosok vagyunk. De igaza van... nem kell sietnünk, és noha néha jólesik egy-egy gyors együttlét, de most másra vágyom... és alighanem ő is. Egy boldog, belsőséges szeretkezéssel akarom feltenni a koronát a mai napunkra. És amúgy is, hagy élvezze ki ez a kis boszorkány a győzelme minden másodpercét...
Megérzem tenyerét kezemen, és így irányít, vezet végig testén, és halkan felsóhajtok ahogy megérzem ujjaim között duzzadó melleit. Ezer és ezer szobrász faragta, festő festette már meg a tökéletes asszonyi testet, de bármennyi szobor és kép is ábrázolja, mind nekem érdekel. Nekem egyszerűen ő a tökéletes.
Elmosolyodom, ahogy játékosan húzza az agyamat, aztán leemelem magamról, talpra állok, és az előbb még rajta lévő, lepedő nagyságú törülközőt elterítem a pázsiton, majd megfogom a kezét, és magammal húzom a rögtönzött nászi ágyra.
- Nagyon szeretlek - suttogom halkan, és homlokom az övének támasztom. Nem mozdulok, csak hagyom magam feloldódni ebben az érzésben...

+18
Próbálok nem beleremegni érintésébe, közelségébe, mikor ölébe húz, de ez a próbálkozásom egy éve teljesen sikertelenül sül el. Érintése a nap minden percében képes szinte lángra lobbantani és elhitetni velem, hogy a világ minden problémája, veszélye sosem ér el bennünket.
Ahogy kér, engedelmeskedem, ujjaim vállára majd tarkójára siklanak, és ajkamra könnyed mosoly ül ki, ahogy tekintete enyémbe olvad. A végtelen szerelem, boldogság és békesség, öröm csillogása azonnal megbabonáz és bár egyre hevesebben vert szívem, most egy pillanatra úgy éreztem, kihagy jó pár ütemet. Légzésem lassan alkalmazkodik övéhez s ahogy ajkaink összeforrnak, eggyé válunk. Lassan mégis szenvedélyesen csókolom, ujjaim hol nyakára siklanak, hol álla alá, s próbálok nem mozdulni ölelő karjai között.
-Időmilliomosok vagyunk...-ismétlem szavait, mikor hagyja a földre hullani felsőm, s olyan éhes pillantással mér végig, hogy félek arcom is belepirul a fürkésző tekintetbe. Ki szerettem volna élvezni minden másodpercet, minden apró érintését, s nem akartam siettetni semmit. Lassan csúsztatom ujjaim egyik tenyerére, ami derekamon pihen, s vezetem végig oldalamon, hogy aztán mellemen simíthasson végig.-Csak a tied vagyok és sosem leszek már másé.-nézek szemébe, elengedve kezét, s csípőm lassan előre mozdítom alsó ajkamba harapva. Homlokának támasztom homlokom, s mosolyodva húzom magammal, de nem hagyom, hogy megcsókolhasson. Játékosan térek ki, alig érintve ajkammal, óvatosan bele-bele harapva alsó ajkába. Bőröm sosem érzett forrósággal simul övének, s ujjaim lassan táncolnak végig hasfalán, de még nem érintem az egyre jobban lüktető, s combomnak nyomódó férfiasságát.

- Fogalmam sincs - rázom meg a fejem Les kérdésére. Nincs nálam óra, és a városi órát sem lehet látni innen. - De hát nem mindegy? - kérdezem aztán. Holnap vasárnap, nem vár a munka bennünket, így hát a ma este, és a holnap is egész nap a miénk. - Annyi, amennyi. Időmilliomosok vagyunk - mormolom kedvesen, aztán ahogy Les az ölembe kuporodik és vizes fejem a nyakába hajtom, érzem, hogyan peregnek végig mindkettőnk testén a maradék vízcseppek.
- Nézz csak rám... - kérem Les-t, és amikor tekintete belefúródik az enyémbe, hatalmasat dobban a szívem a kobaltkék pillantás láttán. Egyszerűen semmi mást nem látok benne, csak az őszinte, minden felett álló boldogságot. Létezhet vajon egyetlen férfi, vagy férj számára is nagyobb öröm annál, mint ha tudja, hogy így érez élete párja? Aligha.
Kissé nagyobb sötétség borul ránk, ahogy a szomszéd eloltja a kerti lámpáit, és mikor bevonulnak a házba, ránk szakad a csend. Csak néhány kései varjú károgását hallani, a tücskök ciripelését, és az éjszaka hangjait, amik életre kelnek körülöttünk. Aztán a figyelmem eltereli egy forró, édes csók, ahogy Les ajka az enyémhez ér, és mintha tűz kezdene perzselni mindkettőnket, érzem hogyan válik forróvá mindkettőnk bőre. Ujjaim játékosan futnak végig szerelmem hátán, mígnem rátalálok a bikini felsőjének madzagjára, és egy mozdulattal oldom ki, hogy aztán mohó és elismerő szemmel nézzem, hogyan hullik le róla a parányi textil, és olyan belegyönyörködve bámulok a napvilágra bukkanó két keblet, mintha most látnám életemben először.

-Imádom ezt a rossz szokásod.-vallom be őszintén, hisz bár háttal áll nekem, a bőrén csillogó vízcseppek tánca a félhomályban, olyanná varázsolja hátát, mintha megannyi apró gyémántban forgolódott volna meg, s izmos vállai még inkább kitűnnek, körvonalazódnak előttem.
Mellette állni, hagyni, hogy minden elbűvöljön, a jelen, a kert, a közös jövő gondolata, egész testem átjáró melegséget vonz maga után. Végtelen nyugalommal fonom karjaim át derekán, hajtom fejem övének, ahogy vállára támasztom állam, s a lemenő Nap sugarait kémlelem az égen.
Ismét megborzongok, de ezúttal már érintése váltja ki belőlem ezt, ahogy ujjai végigtáncolnak nedves bőrömön.
-Néhány óra...?-próbálok nem lehunyt szemmel suttogni, de épp ezt teszem. Ahogy megfordul ölelésemben, visszaereszkedem a lábujjaimról, s ha kezei nem derekam ölelnék, lehet, hogy már nem állnék a két lábamon. A szemében égő tűz szinte azonnal elkezd felemészteni, és ajkamra azonnal mosoly szökik, mikor ujjaink összefonva az egyik székhez vezet.-Semmi. De ki tudja, mi áll még előttünk. Kezdésnek talán nem is rossz.-suttogom, ahogy ölébe húz és fejét nyakamba fúrja, míg ujjaim elengedik a törölközőt, amit eddig vállam köré csavartam, s hagyom, hogy hátamon végigcsúszva ölébe hulljon.-Soha nem fogom hagyni, hogy ez elmúljon.-suttogom, és mikor a szomszéd ablakából kiszűrődő fény elalszik, ezzel szinte teljesen sötétbe burkolva arcát, gyengéden végighúzom ujjaim vállán, s álla alá nyúlva, lassan és óvatosan ízlelem meg ajkait. Lassan és érzékien csókolom, egyre jobban átadva magam a csendes estének, szinte alig mozdulva, bőröm mégis forróvá változik, s a testemen lefelé haladó vízcseppek lassan teljesen eltűnnek bőrömről.