-Abban a pillanatban leszel ágyelő is.-vágom rá, igyekezvén komoly arcot vágni mindehhez, igaz, teljesen feleslegesen. Jó, ha nem nevetem el magam. aztán a célzást kihasználva a határaink próbálgatom, ujjaim játékosan és cseppet sem tétován végigvezetve hasfalán, olyan hévvel csókolva, hogy ne húzódhasson el, csak mikor már mindketten levegőért kapkodunk.
-Öregszel?-vonom fel szemöldököm, hajára emelve tekintetem.-Ja igen... látom már az ősz hajszálakat is.-vigyorodom el, aztán látva, hogy azt hiszi fennakadok az elutasításon, gyors csókot nyomok szájára.-A tiéd a bor. Én intézem a kényelmet. És öltözz fel, mielőtt tényleg hülyének néznek. Tudod, a többség az éjszakai hűvösben fázni szokott.-mintha kicseréltek volna, könnyedén pattanok ki öléből, elragadó mosollyal, és minden műsort mellőzve, magamra kapok egy melegítőnadrágot és egy pulcsit. A kinti hangzavarból ítélve, a szomszédok többsége nem szűk családi, inkább széles baráti körben tölti el az év utolsó pár óráját. De ez a legkevésbé sem zavar. Inkább akartam azzal lenni, akit szerettem, mint azokkal, akik még csak észre sem vették, nem jó szántamból mentem vissza hozzájuk. Akiktől vártam volna, hogy a fejemre olvasnak, de nem tettek semmit. Felkapok egy plédet, kinyitom a terasz ajtaját, és előhalászom az egyik szekrényből az elrakott párnákat, hogy tökéletes kényelmet varázsoljak a teraszunkra. Bár próbálom arcom minden vonását befolyásolni, a keserű szájíz csak részben múlik el. Ahogy a csillagos égre emelem tekintetem, átfut az agyamon, vajon mi lehet velük. Inkább leülök csendben és várom, hogy Chriest a poharakkal karöltve mellém érjen. Magam köré tekerem a pokróc egy részét, törökülésbe vágva magam, gyűrűm forgatom, a tekintetem viszont újra a csillagos égre szökik. Pont úgy köszönt rám majd az új év, mint régen? A csillagos ég alatt. Csak a különbség immár az, hogy felnőttem, van egy férfi az életemben, akit szeretek, egy saját házam, ha úgy tetszik, igazi családom. A fájdalom ellenére is kerek életem.

|| folytatás

- Rendben, ebben kiegyezhetünk - értek egyet Les-el. Nem sok szándékom van sem a közel- sem a távoli jövőben ráunni, szóval ezen nem kell aggódnia. Szerintem az elmúlt egy hónap kínjaiból ő maga is tanult ahhoz, hogy nehogy elkövessen olyasmit, ami hasonló retorzióval járhatna, és ami azt vonzhatná magával, hogy tényleg ismét egy jókora cirkusz lesz kettőnk közt, a mostani tökéletes összhang helyett.
- Hm. Szóval akkor kapok haladékot amíg tanítani kezdelek. Ez azért biztató. Úgy értem, lesz időm felíratni egy marék idegnyugtatót, és akkor eléggé le leszek szedálva ahhoz, hogy lelkesen bólogassak, bármi is szalad majd ki az ujjaid alól - szemétkedem egy sort, aztán elhallgatok, még mielőtt kinyújtaná a kezét, megfogná a gitárt, és jó alaposan fejbe csapna vele. Ehelyett megköszörülöm a torkomat, ahogy megérzem a hasamon, majd jóval lejjebb tapogatózó kezét, aztán addig csókolom, míg el nem jutok a fulladáshatár teljes közelébe.
- Nos, most mondhatnám, hogy ha ezt folytatod, akkor lesz itt még egy tüzijáték, de lefárasztottál - ismerem be. Lehet, hogy vészesen öregszem, egy évvel ezelőtt még lazán lett volna erőm az újrázásra, most meg alig bírom nyitva tartani a szemem. Csoda, ha képes leszek megvárni az éjféli ünnepélyes durrogtatást.
- Van egy ötletem - vetem fel, még mielőtt megsértődne a visszautasításon. - Mit szólnál, ha kiülnénk egy-egy pokróccal, meg némi forralt borral a kertbe? - kérdezem. Hála az égnek, New Orleansban vagyunk, ahol még télen sem szalad a hőmérséklet plusz tíz fok alá. Van egy gyönyörű kertünk, miért kelljen a négy fal mögött kuksolnunk, mint a szardíniáknak? Ahogy hallom, a szomszédék is így tesznek - bár nálunk kissé nagyobb a hangzavar, alighanem társaságban búcsúztatják az évet.

-De még kicsit ne unjunk rá a másikra. Túl jó ez most így, hogy elrontsuk.-ezt nem csak azért mondtam, mert a jövőben vitát terveztem, hanem mert egyszerűen rég éreztem a köztünk uralkodó békét, rég láttam a tekintetében a szerelmet, és érintésében a szeretetet. Nem voltunk ott a másiknak, mikor szükségünk lett volna egymásra, és valószínűleg sosem felejtjük el maradéktalanul a történteket, de ez nem is volt célom. Csak egy erős házasságot szerettem volna. Vitákkal együtt vagy viták nélkül, ahogy az élet hozta. Csak úgy, ahogy ő is mondta... ha már az életben oly sok mindenben buktunk el, legalább ezt csináljuk jól és rendesen.
-Nem most gondoltam. De valamikor a nyaralás alatt akár. Romantikusan ketten a tengerpart esti csöndjében...-vázolom fel ártatlanul pislogva, aztán elmosolyodva hunyorgok, s rázom meg fejem, mintha érteném mire gondol, de nem tetszene a felvetés. Tagadhatatlan mosolyom viszont hamar eluralkodik arcomon és nem tudom leplezni tovább az ártatlanságom, igaz, még picit próbálkozom.
-Fogalmam sincs mire gondolsz...-pislogok ártatlanul, tekintetem makacsul tartja fogva övét, míg ujjaim tarkójáról mellkasára siklanak, végigvettem hasfalán, körülrajzolva az érintésemtől megfeszülő izmokat. Alsó ajkamba harapva emelem meg csípőm annyira, hogy végül ujjaim a nadrág derekánál elidőzzenek egy picit, míg újabb csókra húzom magamhoz. Nyelvem rátalál övére, egyszerre csókolom mélyen és gyengéden, teli vágyakozással. -Még van időnk az éjféli tűzijátékig...-nézek kissé félre a sötétedő égboltra, hisz a csillagok valóban lassan egyre erősebb fénnyel fognak ragyogni, de még pont annyira van messze az éjfél, hogy élvezhessem még egy darabig a kialakult helyzetet. Ujjaim pedig utat találnak a gumis szegély alatt és vágyakozó tekintettel figyelem vonásainak változását, mikor megérintem. Ujjaim gyengéden simítanak végig férfiasságán, szabad kezemmel megtámaszkodom feje mellett a fotel háttámlájának tetején. Eltűnt belőlem minden szégyenlősség, mégsem vagyok heves, épp ellenkezőleg. Bár magabiztosabban mozdulok, mint reggel, tagadhatatlan, hogy tekintetemben ül némi kételkedés, de magam és nem iránta. Hazudhatnék, hogy úgy éreztem, mindent megadtam neki, amit tudtam... de sokkal többet akartam. Újra megtalálni azt a nőt, aki nem szégyenlős, aki nem fél, aki cselekszik és elcsavarja a fejét pár másodperc alatt, hogy többé menekülni se tudjon előle a férfi, akit szeret.

Lehunyom a szemem, beleélem magam, és szinte feloldódom a dallamokban, és a szövegben. Nem vagyok én képzett énekes, nem is akarok az lenni, isten mentsen. Én az a fajta fickó vagyok, aki ha kell, éjjel kiül a tábortűz mellé, vagy a ház teraszára, és a csillagos ég alatt pengeti a húrokat - csak magának a nyugalomnak, és a zenének az öröméért. De jó érzés, hogy el tudom Les-t varázsolni - legalábbis a könnyek, amik végigfutnak az arcán, azt jelzik. Vagyis egész pontosan, bízom benne, hogy azt jelzik, és nem a töméntelen kín okozza nála az emóció ezen fajtáját.
Mikor az utolsó akkord is elhal az ujjaim alatt, Les már előttem áll, és óvatosan kivéve a kezemből a hangszert, a falnak támasztja - aztán mire megmukkanhatnék, addigra máris az ölembe telepedik, és két térdét megtámasztja a két oldalamon.
- Akkor megnyugszom, mert ahogy látom, nem a maradandó halláskárosodás csalt a szemedbe könnyeket - ironizálok, aztán összevonom a szemöldökömet, és így nézek rá.
- Hm. Van egy javaslatom. Ha valaha ráunnánk egymásra, na meg a másikunk mondandójára, vesszünk jó alaposan össze. Akkor majd kis ideig látványosan utáljuk meg kerüljük egymást, és amikor kibékülünk, az tiszta újdonság lesz, és ezzel majd feldobjuk szürke napjainkat - pimaszkodom nevetgélve, aztán átadom magam a csóknak, bár a végeztével tényleg meglepődve nézek Les-re.
- Meg akarsz tanulni gitározni? - csodálkozom. - Szívesen megpróbállak tanítani, bár ilyesmit még nem csináltam. Azért remélem, nem leszek rémes tanár. Ígérem, büntetni nem fogok, ha nem sikerül. Viszont az tény és való, hogy az ujjaidat jobban szeretem, ha mást csinálsz velük - teszem hozzá olyan képpel, mint valami felhők közül éppen leszállt, makulátlan lelkű angyal.

Figyelem a mozdulatokat, ahogy törölközik, míg én is szárazzá varázsolom magam. Alsó ajkamba harapva mérem végig, ahogy kisétál a szobába és magára kapja a nadrágját. Megforgatva szemeim, a szennyesbe dobom az odavalókat, majd követem és az ágy közepére huppanok. A szekrényből előkerül a rég nem látott gitár, ami ennek hála pici hangolásra szorul. Kíváncsian húzom párnám ölembe és gyúrogatom ujjaimmal.
-Nem leszel az, mindketten tudjuk.-forgatom meg szemeim, hisz ez szinte nyilvánvaló volt. Nem is emlékeztem igazán, mikor hallottam először énekelni. Talán miután megmutattam neki hófehér bundám, ragyogó kék szemeim, ahogy négy lábon poroszkálok. A farkasom olyasmi volt, amit nem szívesen mutogattam. Már, ha ez nem hangzik túl hülyén… De a fehér bundám egy erdő közepén olyan volt, mint egy célkereszt közepén ácsorogni. Nem éppen tudtam leplezni és fedezékbe húzni magam az aljnövényzetben, hacsak nem volt minden havas.
Elkezd énekelni, elmerengve hallgatom, átjár a pár nap emléke, majd az az előtti rövid időé. Érzem újra a torkomban növekvő, szorító érzést, hogy szemem könnyessé változik. De tartom magam, tekintetem makacskodva és mereven szegezem rá. Aztán engedek, a könnycsepp lassan gördül le arcomon, ujjaim a gyűrűm köré fonódnak. A ki nem mondott egyezség alapján a jövőbe tekintettünk, nem a múltba. De hazudtam volna, ha azt jelentettem volna ki, hogy minden rendben, hogy továbbléptem mindenen, ami történt.
Mikor vége a dalnak és az utolsó akkord is elhalkul, félreteszem a párnám, felállok és mikor megállok előtte, a gitárt a mögötte lévő falnak támasztom.
-Tudom, hogy rá fogsz unni, ha ennyiszer mondom, de fogalmad sincs mennyire szeretlek.-kuporodok ölébe, kihasználva, hogy még épp elférnek térdeim dereka két oldalán, közte és a fotel karfája között. -Bár ettől függetlenül újra és újra emlékeztetni foglak erre.-törlöm le könnycseppem nyomát arcomról, ha eddig nem tette volna és ujjaim tarkójára siklanak, ahogy magamhoz húzom egy csókra. -De meg kell tanítanod Miami-ban pár akkordot. Addig nem fogsz előlem menekülni. Nem, mintha most tudnál…-somolygok, tekinteetettem fogva tartva övét.

- Pfff. Vagy éppen te aludhatnál kissé összehúzva magad, hogy én kényelmesen elterülhessek - szájalok vissza, amikor Les csipkedni kezd a megjegyzéseivel, persze azt hiszem, képtelen lennék normálisan aludni, ha nem lenne mellettem, és nem bújna hozzám egész éjszaka, hogy a haja a vállamat cirógassa. Amikor eltűnt mellőlem, és mikor visszatért, de a vendégszobába száműztem, jóformán olyan voltam, mint egy zombi, a folyamatos kialvatlanságtól. Igazából nekem nem is kellenek gyógyszerek, meg altató a nyugodt éjszakához: bőven elég tudni, és hallani, hogy ott szuszog mellettem nyugodtan, békében.
Épphogy felissza a törülköző rólam a vizet, mikor lekapja a derekamról, aztán a szennyesbe száműzi egy pár másik ruhadarabbal egyetemben. Fogadok, hogy magában még élvezi is a látványt, ahogy egy szál semmiben sétálok be a hálóba, de aztán véget vetek a mozizásnak, mert magamra kapok egy melegítő nadrágot - igaz, ezzel be is fejezem az öltözködést. Jó meleg van a hálóban, meg az egész házban is, biztos, hogy nem fogok fázni. És amúgy is, éjjelre megint kibéri majd a vállamat, ha fázni akarnék, majd melegítjük egymást, mint a szegény ember malacai.
Nézem, ahogy Les várakozás teljesen az ágy közepére telepszik, én pedig kiveszem a szekrény aljából a gitárt. Leülök a fotelba, megpendítem a húrokat, fel is hangolom kissé, aztán zavartan megköszörülöm a torkomat.
- Tényleg régen csináltam már ezt - dünnyögöm. - Ha esetleg borzalmas lennék, állíts csak le nyugodtan - biztatom, aztán lehunyom a szemem, és kiszalad az ujjaim alól egy régen ismert dallam, amelyhez nemsokára mély, kissé rekedt hangom is csatlakozik.

-Jól van.-hajtom le bűnbánóan a fejem, aztán bólintok szavaira.-Nem kíváncsiskodom és nem olvasok gondolatot, nyugi. Komolyan. Nem akarom lelőni a meglepit.-egyezek bele az eltervezettekbe, és tényleg nincs kedvem se vitatkozni, se elűzni a mai és az elmúlt hét békéjét. Túl jól alakultak a dolgok, hogy eltörjön valami köztünk és újra egy szakadék két oldalára kerüljünk.
-Aludhatsz a kanapén is, vagy a szőnyegen, nincs megtiltva.-nézek rá komolyan, igaz arcom remeg az elrejtett mosolygástól és a szemem is vidáman csillog, így leplezni se nagyon tudom, hogy csak ugratom, egy szavam sem gondolom komolyan. Igazából ez hiányzott már a vele töltött időkből. A fesztelen beszélgetések, hogy úgy álljak vele szemben, ahogy rég. Hogy ne szégyelljem se a testem, se azt, aki vagyok. És éreztethessem vele, hogy tényleg ő az egyetlen, aki számít az életemben.
Elégedetten biccentek, ahogy maga köré dobja a törölközőt, példáját követve én is megtörölközöm, a hajszárításhoz bevetve némi boszorkánysegítséget. A két törölközőt a szennyesbe dobom, a ruhákkal együtt, ha holnap ő elintéz még ezt-azt, én kitakarítok és elintézek minden itthoni munkát, hogy rendbe érkezzünk, ne kupiba. A gyorsak nem nevezhető fürdés mégis felettébb jól esik és a meleg víz inden porcikám ellazítja.
-Majd hangszigeteltek.-vonok vállat mosolyogva, magamra kapva egy tiszta pólót és egy csipkét, semmi többet, majd ellépek mellette és az ágyba dobom magam, a takarókupac közepére.-Ha szépen énekelsz, még a végén jutalmat is kapsz.-mosolyodom el sejtelmesen és megpaskolom magam mellett az ágyat. Elképzelem, az előző esküvői témát, akaratlan elgondolkodom rajta picit, majd elvetem. Ahogy most ücsörgök vele szemben, valóban arra volt a legkevesebb szükségem, hogy újra, akár nagyobb körben is elmondjam azt, amit az előbb neki.

- Tudom, persze hogy tudom - dünnyögöm válaszként Les szavaira, mikor arról beszél, sosem akart hatalmas esküvőt. - Csak hát az én életemben eddig nem volt rendben soha semmi. Gondoltam, legalább ezt az egyet csináljam tényleg, igazán rendesen - vonok vállat. - De az tény, hogy az üres kertnek tényleg értelmetlen a hacacáré - ismerem el. Most mégsem állhatok oda a város főutcájára, és nyomhatok boldog-boldogtalannak a kezébe egy meghívót. Enyhén szánalmas és röhejes lenne.
A soron következő pimaszságomra viszont megkapok a képembe a zuhany vízsugarát, amit csak morcos fejcsóválással veszek tudomásul. Most komolyan, egyszer tényleg meg akar fullasztani? Utálom, amikor ezt csinálja... Neki sem tetszene, ha orra-szája állandóan tele menne vízzel.
- Van itt hely[/i[i]] - bökök aztán a mellkasomra, mikor végre szóhoz, meg levegőhöz jutok. - Miért ne férnének el? Sőt, van hely a morcos Chriestnek is. Ezt többé ne csináld - nézek a zuhanyra. - Nem szeretem. És igen, ha ügyes leszek. Néhány telefont el kell majd intéznem, ha nyaralni megyünk. Azért nem mondok semmi többet, mert ha béna vagyok, nem akarom, hogy csalódj, ha meg sikerül amit tervezek, és előre szólok, akkor meg oda a meglepetés - dörgölöm magam a tusfürdővel, aztán mikor végzek, nemes egyszerűséggel a csempének nyomom, és megcsókolom.
- Nekem is hiányzott. Igaz, most osztozhatom meg veled az ágyon, de... - vigyorgok, aztán elzárom a vizet, és kilépve magam köré tekerek egy törülközőt. Ne mondhassa, hogy még két év után sem sikerült belém nevelnie bizonyos fokú változást annak tekintetében, hogy már nem a levegővel száríttatom magamat.
- Gyere. Mintha az előbb azt ígértem volna, hogy énekelek neked. Igaz, marha régen csináltam már, de azért remélem nem lesz olyan fülsértő, hogy a szomszédok kihívják rám a zsarukat.

-Hidd el, én is komolyan gondoltam. Nem az üres székek miatt vagy a költségek miatt. Egyszerűen nekem nincs szükségem erre. Sosem voltam a habos-babos fehér ruhák kedvelője, és ahhoz, hogy leéljem veled az életem, szeretetben és szerelemben, nincs szükségem senkire, és semmire, csak rád.-mondok minden szót komolyan, és arcomról is ez rí le. Nem volt kedvem ezen vitatkozni és felesleges is lett volna. Tényleg nem vágytam rá.-Boldog vagyok így is, és nem érzem, hogy bármi változna, ha ceremóniát és lakodalmat rendeznénk.-ez nem az üres székekről szólt vagy a családról, akik igen kis számban lehetettek jelen mellettünk. Egyszerűen feleslegesnek gondoltam, bárkinek is bizonygatni, hogy azzal akarom leélni az életem, aki előttem áll.
-Talán? Adok én neked talán szép emlékeket.-irányítom a vízsugarat arcába, hogy vízköpőként fogadja azt, hangosan elnevetve magam a kicsinyes bosszún.-Esküszöm, a romantikus és a romantikagyilkos éned nem tudom hogyan fér meg gy helyen benned.-rázom meg fejem, ahogy ismét az óceánra és annak nem túl tiszta vizére tereli a szót. Aztán belekezd valami ötletelésbe, szinte látom, ahogy mozognak a kerekek az agyában. Bár tudnám mire gondol, de aztán elvetem a gondolatolvasás puszta ötletét is. Meghagyom neki, bármit is talált ki, a kíváncsiságom sikerült felélesztenie, nem is kicsit.
-Ha te ügyes leszel?-vonom fel szemöldököm kérdőn.-Hát...szerintem....-cukkolom, de süt rólam, hogy nem gondolom komolyan, hangom pont annyira rejtegeti az előtörő nevetésem jeleit, mint a boldogságom.
-Pont ezért hiányzik már.-motyogom, amíg még hagyja, de hátam a párás csempének nyomja, így beszorulok közé és a fal közé, csókja elől viszont sosem menekülnék. Belemosolygok a csókba, ahogy ujjai derekam, nyakamra siklanak. Ujjaim végigfuttatom vállán, majd egyik kezem megállapodik tarkóján, de egy pillanatra sem húzódom el, másikkal a szappanért nyúlok. A víz átjár mindkettőnket, hajam nedvesen omlik vállamra, tapad bőrömhöz, a kezeim között megforgatott szappannak hála habos tenyereim végighúzom tarkóján, majd mellkasa felé kalandoznak ujjaim.-Kellemeset a hasznossal.-suttogom elszakadva ajkaitól, de tekintetem övét keresi.

Épp lefoglal, hogy kissé melegebbre állítsam a víz hőfokát, így kissé meghökkent, amikor Les elkezdi húzogatni az arcomat borító bőrt, mintha le akarná fejteni rólam.
- Öhm... rendben vagy? - húzom ki a fejem a keze alól, kissé úgy nézve rá, mint a beszámíthatatlanokra szokás, de megnyugszom, mikor megadja nekem a választ a fura viselkedésére. - Igen, emlékszem Vegasra. És komolyan is gondoltam, amit akkor mondtam. Szeretnék normális esküvőt, tudod, amit a filmekben látni. Berendezhetnénk a kertet, lehetne egy kis pavilon, ahol kimondjuk az igent... vacsora, emeletes torta, fehér ruha neked. A képet talán csak az rontja el, hogy amikor ezt lejátszom a fejemben, a széksoron marha üresen konganak - dünnyögöm. Tényleg, ki a fenét hívhatnánk meg? Nincs senkink a világon. Van egy testvérem, akit életemben egyszer láttam, és nyom nélkül eltűnt, és neki is van egy szál rokona, Hayley, aki szintén hátat fordított a városnak, és ki tudja, merre jár. Hát ez azért eléggé lerombolná a szép esküvő képét, az fix.
- Hm. Szóval élmények - bólogatok elgondolkodva. - Talán ha visszanézel az elmúlt két évre, találsz benne szépeket. Meg maradandókat is. Igyekszem, hogy ez így is maradjon. Ha nem lesz majd ötletem, végigkergetlek a házon meg a kerten, és amikor szembesülsz vele, hogy túlélted a fogócskát, szintén szép élmény lesz - cukkolom. - De előbb még megnézzük Miamit. Ha nem fulladunk majd a telepisilt óceánba, az is szép emlék lesz - nevetek fel, látva Les arckifejezését. - Ami a búvárruhát illeti, igazad van. Biztos találunk helyet, ahol lehet kölcsönözni - na ja, elvégre a turisták nem mindegyike érkezik komplett felszereléssel nyaralni. - És ha ügyes leszek, akkor még lesz számodra egy meglepetésem is - villan fel hirtelen egy ötlet a fejemben. Igen, ez kimondottan jól hangzik, és szerintem Les-nek is tetszeni fog. - Nem, ne kérdezz. Titok. Majd talán ott megtudod - koppintok a kívácsi orra hegyére ujjammal, aztán megállok a mozdulatban. - Te jó ég. Idejét sem tudom, mikor fogtam gitárt utoljára. Talán akkor, mikor neked játszottam utoljára, nagyjából szintén két éve. De legyen, megpróbálom - nyomom Les-t a csempének és megcsókolom.

-Hm, visszaélek a lehetőséggel.-reagálok szavaira. Igazából elkap a bűntudat... A babaprojekt előtt arról vitatkoztunk, én dolgozhatok-e a műhelyben, és mivel féltem, hogy kudarcba fullad a terve, nem kis harcot vívtunk, hogy elhiggyem, nem lehet baj. És bár jól ment az üzlete, azért a hibámért, hogy ott, akkor nem hittem benne, akkor ugyanannyira féltem, mint nemrég. Hogy a saját makacsságom minek szabhatja még gátját és nem akartam, hogy azt higgye, sose bíztam meg a döntéseiben.-Én valami olyasmire gondoltam, ami végül csak újra az ágyba hoz minket. De gondoltam, használjuk ki, hogy a fürdőszoba nincs olyan messze.-vonok vállat.-Egy kellemes fürdő, aztán...-somolygok ismét vállat vonva, de már el is indulok a fürdő felé, és mikor mögém lép, szembe fordulok vele végül. Hagyom, hogy a kellemes meleg víz egész testem átjárja és kezembe veszem a szappant, hogy aztán lassan gyúrni kezdjem vállát. A mozdulat végül mégis hamar megáll és a habos víz gyorsan eltűnik válláról.
-Oké, most már komolyan kezdem azt hinni, hogy akihez hozzámentem valahová eltűnt és te nem ő vagy.-húzogatom meg kissé arcán a bőrt, mintha attól tartanék ez csak maszk rajta. De a csillogó tekintet árulkodó és úgy dobban meg szívem, mint az első pillanatban, mikor kimondta, hogy mit is érez irántam.-Emlékszel, mit mondtál Vegas után?-kérdezem, válaszát meg se várva.-Hogy olyan esküvőt akarsz, amilyet megérdemlek. Fehér ruhát, fogadást az erdőben. De nekem erre sosem volt szükségem.-rázom meg fejem, ujjaimmal gyengéden végigsimítva nyakán, majd tarkóján.-Nem lakodalomra és fehér ruhára van szükségem. Hanem rád. És élményekre. Olyanokra, amikben mi vagyunk, nem én vagy te. Akárhol a világban, melegben, hidegben, bárhol. Ehhez nem kell még egy alkalom, hogy elmondjam, amit érzek. Megfogadtam, hogy nem mondom, hanem éreztetem, de ha ilyen ötletekkel állsz elő, csak azon tudok gondolkodni, hogy mi a fenéért én vagyok az, aki melletted van. És tudom, hülyeség, nem kell mondanod. Csak egyszerűen fogalmam sincs, hogy éreztessem veled még jobban, hogy mennyire szeretlek.-vallom be, hajába túrva.-Szóval legyen. De ne vegyünk, csak béreljünk. Itt aligha vesszük hasznát a búvárfelszerelésnek, hacsak nem a medencében vagy... ha el akarod áztatni a fürdőszobát, amit nem fogok hagyni.-mosolygok, ujjaimmal gyengéden masszírozva tarkóját, s élvezem, ahogy a meleg víz végigcsorog testemen, hogy forró bőre enyémhez ér, hogy pár milliméterre van tőlem és olyan békésen nézek fel szemébe, mintha az életet, a puszta létezést jelentené.-De kérek valamit. Meg kell ígérned, hogy énekelsz nekem, de minimum gitározol.-ritka volt, hogy ezzel a képességével elkápráztatott, de mikor így ébresztett, rendszerint megríkatott.-Cserébe kérhetsz tőlem bármit.-csak azért is, hogy ne mondhassa, nem vagyok fair játékos. Kíváncsi vagyok, mit fog választani, kérni.

- Hát persze. Csak akkor, amikor engem kell püfölni - csóválom a fejemet. Még hogy nem él vissza az erővel... esküszöm, a mai naptól listát fogok írni, és vezetem, mikor mivel áll rajtam bosszút, aztán adott alkalommal majd az orra alá dörgölöm. Csakazértis.
- Nos, ezt a kifutó lány is láthatta - nézek le hasfalamra, mikor Les keze végigsimít rajta. - De te vagy az egyetlen, aki meg is kaphatja, sőt meg is érintheti - mormolom lágyan, aztán kissé elgondolkodom. Tényleg, mikor is ettünk gyorskaját utoljára? Idejét sem tudom. Általában az enyém volt a konyha, az esetek túlnyomó részében én főztem, bár igaz ami igaz, Les is otthon volt ezen a téren, még ha nem is hitte el. Ritkán csinált ebédet, de akkor megnyaltam mind a tíz ujjam utána.
- Egyébként, a pizzáról meg a gyorskajáról jut eszembe, hogy te még nem is ettél a büfém kínálatából - vetem fel. - Ha gondolod, csomagolok kaját majd az útra. Kíváncsi vagyok, neked is bejön-e annyira, mint a város népének - ajánlom, aztán a fürdőszoba felé pislogok.
- Ezzel ismét megszegjük a "ma nem mozdulunk ki az ágyból" programot, de egye fene - vonok vállat, és épp feltápászkodnék, de aztán úgy maradok az ágyon, mint aki sóbálvánnyá változott, mert Les hamarabb ér ki, mint én, és olyan műsort ad elő, hogy az még egy szentet is bűnbe csábítana. Nem is kell fegyvert tartani a homlokomhoz, viharos sebességgel dobom le a nemrég magamra kapott melegítőnadrágot, aztán sietve talpalok Les után a zuhanyzóba, és élvezem, ahogy a meleg víz végigömlik rajtam.
- Hm... gondolj csak bele, milyen lehet most az óceán vize - mondom, és eszembe ötlik valami. - Mindketten tudunk úszni. Mit szólnál, ha vennék búvárszerelést, és befizetnénk egy tengeralatti programra? - osztom meg vele az ötletemet. A korallok és szirtek között, az alig 2-3 méteres mélységbe beszökő napfényben, az apró halak között, és Les társaságában olyan lenne ez, mint a mennyország.

-Nem élünk vissza az erőmmel. Emlékezz rá, csak részben vagyok boszorkány, a másik részem farkas. És nem akarom másra a szívbajt sem hozni.-ingatom fejem, bár a lány arcát megnéztem volna. -De amúgy is. Ha ezt megcsináltam volna, nem láthattam volna ezt.-simítok végig hasfalán, a mozdulatot végigkövetve szememmel is, köldöke környékén megállva és forró bőrén pihentetve tenyereim. Ujjai vállamra siklanak, a póló ellenére is kellemes bizsergés jár át. Kihúzom magam, ahogy felvázolja az este további részeit.
-Nekem nem volt bajom ezzel az ebéddel, félre ne értsd. Fogalmam sincs mikor ettem utoljára pizzát.-vallom be. -Pláne nem melletted.-játszok mellkasán ujjaimmal, körberajzolgatva a meg-megfeszülő izmokat. -Gyakorlás kérdése minden.-mosolygok, fejem kissé oldalra döntöm, hagyom, hogy hajam vállam elé omoljon, majd egy oldalra tűröm a szőkésbarna, kócos loboncot. -Legalábbis ezt szokták mondani. Nem mintha sok időbe telt volna emlékezni...-harapok alsó ajkamba, bőröm észre sem veszem és libabőrös lesz, ahogy karom simogató ujjai egy pillanatra sem állnak meg. Tekintetem fényes kékké, boldoggá változik, vonásaim kisimulnak, és csak remélni tudom, hogy amit érzek, látja is rajtam. -Az összebújást tartsuk meg későbbre. Még nem vagyok fáradt.-rázom meg fejem, vállat vonva, és eltűnik belőlem minden félelem, ami reggel még körülölelt a közelébe. Érintése jól esett és ismét minden percben hiányzott a gyengédség, és az a tekintet, amivel most is méregetett.
-Hát, nekem egy fürdő jól esne.-csúszok hozzá közelebb, ahogy felette ülök, így mellkasára hajolok. -De mondjuk, ahogy már beszéltünk róla nemrég. Mondjuk, ha velem tartanál.-mosolygok ártatlanul. -De kivételesen nem a kádra gondolok.-hajolok ajkaira, gyengéden csókolva, de mielőtt nagyon elmerülhetnénk ebben, lefejtem magamról kezeit, elindulok a fürdőszoba felé, ledobom a pólóm, és vállam fölött nézek felé. Lejjebb tolom csípőmön a csipkét is, amit aztán a póló mellé dobok a földre, belépek a zuhany alá, megnyitom a vizet, és hagyom, hogy végigcsorogjon testemen, az ajtónak háttal állva. De mivel az ajtó nyitva van, utam végigkísérhette saját szemével is. az a pirulós kislány, aki reggel mellette ébredt, mintha eltűnt volna, a helyére ugyan az a makacs és talán túl szabad szájú és természetű lélek költözött, aki előtte voltam. Csak talán picit jobban felnőttem, és pontosabban láttam, mit akarok a jövőmtől.

- Hajaj, dehogynem! - vágok rémült ábrázatot. Volt már részem a Les-féle-mágikus-erő bemutatókban. Csattant a fejemen a párna, néha Les tenyere is, kaptam vizet a képembe, és még sorolhatnám. Igaz, általában megkaptam ezekért a kiengesztelést is, így végeredményben nem lehet okom panaszra.
- Ja, te meg elmentél a konyháig tányérokért - replikázok aztán azonnal, mikor Les "megvádol" vele, hogy megszegtem a napi egyezséget. - Ha egy kissé következetesebb lennél, akkor mágiával belebegtethetted volna idáig, és meg sem kellett volna mozdulnom. Igaz, a kifutólány arcát megnéztem volna. Visítva rohant volna el innen, és soha az életben a környékre sem tenné be a lábát - vigyorgok. Szerintem bárki szívinfarktust kapna, ha egy jókora doboz pizza önállósítaná magát, és kirepülne a kezéből, hogy egy kecses ívben vett kanyarral a háló felé vegye az irányt.
- Elméletben rengeteget tudok a családi ünnepekről, ha már ténylegesen nem is - vonok vállat Les kérdésére. - Hálaadáskor még a pulyka járja, karácsonykor meg kappan, meg karácsonyi puding. Igaz, a mi kajánk kissé alulmúlta ez, bár már elmúlt karácsony, így nem követtünk el főben járó bűnt - pislogok a dobozra. - Igen, tényleg van még néhány óránk a tűzijátékig. Lennének terveim erre az időszakra. Tudod, már olyan régen voltunk együtt úgy, ahogy most. Jóformán el is felejtettem, mit kell csinálni... mit szólnál egy ismétléshez? - simogatom meg Les vállát. - De ha csak egy összebújós heverés lesz belőle, számomra az is tökéletes. Rád bízom a döntést, ne mondd, hogy mindig csak én hordom a nadrágot ebben a házban.

-Fogalmad sincs, mire vagyok képes még.-hunyorgok sejtelmesen, csókot lopva tőle, ahogy mellém gördül.
Elnevetem magam ismét, ahogy a dobozt egy hanyag mozdulattal odébb dobja. Rosszallóan ingatom fejem, mivel eddigre már hátán pihen én pedig fölé tornyosulok, hajam vállam elé hullik, arcom viszont ennek és a behúzott sötétítők ellenére is tökéletesen olvasható előtte. a függönyöket mégis kihúzom egy mozdulattal, figyelve, ahogy hunyorog pár pillanatig.
-pontosítanék. Arról volt szó, hogy nem lépünk ki a házból. De már így is megszegted, hisz a pizza nem a doboznak hála sétált ide két lábon. Te adtad mellé a lábakat.-világosítom fel, mintha ez eddig nem lett volna nyilvánvaló, majd követem tekintetét, ahogy az ablakon keresztül a távolba mered. Felhúzott szemöldökkel, kíváncsian figyelem.
-Karácsonyi kappan? A pizza ennek egy elég masszív újraértelmezése volt.-nem, mintha bánnám, hogy nem pulyka vagy malac, a szájában citrommal volt a mai menü. Igazából tetszik az ötlete, nem is kicsit.-Mióta vagy te ilyen fránya nagy romantikus?-mérem végig, de nem kell tovább győzködnie, ezt ő is leveheti az első percben.-Legyen. De addig még óráink vannak. Mivel akarod elütni az időt?-megyek bele és érdeklődöm azonnal, bár azért őszintén hálás vagyok, hogy nem akar a tömegbe cipelni. Ha valamit nehezen viselnék, az tuti a tömeg lenne. Nem akartam egy pánikrohamot megkockáztatni a mai nap után, mellékesen, amikor nyitott füllel jár az ember, ez-az a fülébe jut. És nem csupa jó, kiegyensúlyozott hír. És Hayley nélkül még csak abban sem voltam biztos, hogy az illetékes nő, aki most a félholdasokat vezeti, szóba állna velem. Tekintve, nem vagyok tiszta farkas, nincs közöm az ügyeikhez.

- Jaj, ne mondd már, hogy veled ilyen még sosem fordult elő - szemtelenkedem még egy sort Les-el. Nincs olyan ember a földön, aki még ne művelt volna ilyesmit, persze stikában, hogy lehetőleg ne legyen feltűnő. Sőt, a strandon pont a legártatlanabb és legüdvözültebb arccal úszkáló környékéről kell nagyon gyorsan eltűnni - ezt már tapasztaltam. Aztán mikor Les csiklandozási rohamának hála, elgyengülve elterülök mellette, még mindig hangosan nevetek, de ezúttal már a fenyegetésén.
- Képes lennél velem azt a vizet megitatni, amibe éppen....? - kérdezem, aztán hasra fordulok, felkönyökölök, és jóleső tunyasággal nézegetem Les arcát. Esküszöm, olyanok vagyunk, mint két éretlen gyerek az óvodában. Végeredményben akár a copfját is megrángathatám, hogy kimutassam, hogy tetszik nekem - bár valószínű, azért nem fejbe vágna a párnával, hanem egy életre a fejemre ragasztaná. Csak úgy, barátságos bosszúból.
- Telhetetlen vagyok, ez van - vonok vállat. - Bár én inkább úgy fogalmaznék, hogy széles körű betekintést láthattál a repertoáromba - fogom meg a dobozt, és egy jól irányzott mozdulattal a fotelba dobom. - Arról volt szó, hogy ma nem mászunk ki az ágyból, erre te a konyhába küldenél. Nem vagy következetes - cukkolom, aztán elgondolkodva nézek ki az ablakon.
- Mikor akarsz indulni? - kérdezem. - Holnap reggel elmegyek, kiírom a büfére, hogy pár napig zárva leszek. Az ünnepek idején úgyis mindenki családi sütés-főzéseket tervez, és mindenki a karácsonyi kappant zabálja. Mire mi visszaérünk, addigra elmúlik a karácsonyi meg szilveszteri gyomorrontás hangulata, és újra fellendül a forgalmam. De még mielőtt elindulnánk majd - vetek egy pillantást az órára - addig még van valami, amit ma éjjel csinálni szeretnék. Egész pontosan, meg akarom nézni veled az újévi tűzijátékot - nyomok csókot Les orra hegyére. Elvileg a lábunkat sem kell kitenni a házból: nem messze van a főtér, és mivel a házunk egy kisebb dombon áll a többi ház között, sima rálátásunk nyílik a csinnadrattára.

-Fúj, esküszöm egyedül mész, ha így folytatod. Meggyőzésről volt szó,
nem eltántorításról!-nevetek, de lassan szinte levegőt sem kapok két falat között. Fogalmam sincs mit vett be, de mint egy fiatal kölyök, olyan könnyedséggel kezd el beszélni és viselkedni. Viszont őszintén szórakoztat is. Aztán a párna rendre utasítja és belőlem is előtör az igazi gyerek, ahogy fölém tornyosul, egészen a matracba nyomva.
Élvezkedem egy picit a helyzeten, aztán bevetem a titkos, de mindig beváló csiklandozáshoz fordulok. Bár nem erre várt, láttam meglepettségét arcán és ahogy összerezdül felettem, vele nevetek. Levegőt kapkodva enged szabadon, mellém gurulva. Ezúttal viszont nem az erőm használom, egyszerűen változtatok az eddigi felálláson, fölé gördülök és ahogy vigyorogva hunyorog a saját, kreált fenyegetésén, egyszerűen belé fojtom a szót egy csókkal.
-Ha ezt meg mered csinálni, esküszöm véletlenül kicsit több vizet fogsz nyelni, mint kellene.-hunyorgok rá, továbbra is fölé tornyosulva.-Eddig meggyőzés, békítés, most bosszú? És még nekem mondod, hogy telhetetlen vagyok.-ingatom fejem rosszallóan.-Inkább vidd ki az üres dobozt a konyhába.Vegyük valami hasznod is.-cukkolom tovább szándékosan, egy percre sem engedve az ide-oda dobált labdák pattogásából. Tekintetem továbbra is övét pásztázza, ajkamon széles mosolyom levakarhatatlanul ott pihen ujjaink összefonom, a gyűrűk csillogását nézve. Tényleg olyan érzésem kezd lenni, mint az első héten, amikor felhőtlen boldogságunk útjába semmi sem állt és csak élveztük, hogy ott vagyunk a másiknak.

- Tulajdonképpen tényleg egy tahó voltam - ismerem el. - Akkor semmi másra nem vágytam, csak hogy békén hagyjanak. Szerintem mindenkit elküldtem volna a fészkes fenébe. Te voltál az egyetlen kivétel - nem tudom, hogy miért, de a legkevésbé sem bántam meg - mondom őszintén. Fura belegondolni, hogy ha akkor Les nem lát meg bennem valamit, mélyen a felszín alatt, akkor ma hol lennénk. Alighanem ugyanúgy jövőkép, és normális életvitel nélkül töltenénk a napokat egymás után: ő a motoros bandájával, én meg... igazából nem is tudom, hol lennék. Talán börtönben, vagy épp a föld alatt, mint a családom összes létező tagja.
Csak az ránt ki a merengésből, amikor Les elfintorítja az arcát a megjegyzésemre, ettől hangosan kitör belőlem a nevetés.
- Hát, úszás közben a vízben, óhatatlanul is történnek balesetek - vonok vállat. Remélem nem úgy gondolta, hogy megállok a parton, előveszem az elővennivalót, és telibe csurgatom az óceánt. Persze, stikában, úszás közben sem tenném meg. Egy felnőtt ember legyen már képes uralkodni a hólyagján...
- Gondolj csak bele, milyen lehet olyankor a kagylóknak, meg medúzáknak - cukkolom még Les-t vigyorogva, bár nem sokáig, mert a párna, amely hátulról, orvul érkezik és puffan a tarkómon, némileg előre lendít, és ettől a lendülettől hajtva magam alá birkózom Les-t úgy, hogy szinte moccanni is alig képes.
- Tudtam, hogy megtalálod a megfelelő választ a kérdésemre... - mormolom kéjesen, aztán összerándulok amikor megcsiklandoz, mert én másra számítottam. Nyavalyás kis boszorkány, pontosan tudja, hol vannak a gyenge pontjaim. Bár ez még mindig jobb módszer, mint egy tökön rúgás.
- Elég, elég, elég! - visongok mint egy kislány, és gyorsan le is gördülök róla, mert már erőm sincs védekezni, teljesen elgyengít a nevetés. - Na várj csak, ezért még számolunk! - fenyegetem meg tréfásan. - Bosszúból beviszlek majd úszni a tengerbe, épp akkor, amikor elengedtem magam... - hunyorgok jókedvűen. Na, ha most az éjjeliszekrényt nem vágja a fejemhez, akkor semmit.

-Szerintem ha nem így reagáltál volna rám akkor este, nem is maradtam volna melletted. Bár egy tahónak gondoltalak, hamar meggyőztél az ellenkezőjéről.-ismerem el ezt, mintha eddig nem lett volna egyértelmű.
-A világért sem vennék neked erény övet.-rázom meg fejem pimasz mosollyal ajkamon. -Igazából olyasmikre gondoltam, ami lebonthatja azokat a sosem létező erényöveket rólad.-vallom be, a mosolyom továbbra sem változik, nem tűnik el arcomról. -Biztosan ezért voltam olyan sejtelmes.-pislogok, mint egy ártatlan őzike, kék szemem pedig tudom, a gyengéje és ezzel most nagy előszeretettel vissza is élek.
-Fúj, ne legyél már ilyen.-csattanok fel, de nem bírom megállni, hogy ne nevessek még a fintorom ellenére is. Olyan volt, mint egy igazi gyerek, és jó volt nézni, ahogy ismét azzá vált. Ahogy ismét képesek voltunk fesztelenül ülni és beszélni a másikkal, szórakozni, egyszerűen csak élvezni, hogy a házasságunk erős és szeretjük a mellettünk lévőt. -Inkább ne ragozd, még ennék.-kérem, de hamarosan muszáj leszek bevetni a rég használt trükköt és miután lenyeli a falatot, a tarkóján találja egy párna. Esélyt sem ad menekvésre, mire eleszmélnék, már áldozattá válok a támadóból.
Maga alá présel, szinte egész testsúlyával rám nehezedve. Vigyorgó arca túl közel van enyémhez, de még így is látom, hogyan csillognak szemei, szerelmesen és boldogan. Kihasználom, hogy kezeim nem fogta le és mikor már azt hihetné, hogy a következő lépésem, hogy magamhoz húzom, cselekszem.
-Ezt.-válaszolom suttogva. Könnyű dolgom van, mivel pólója rajtam és nem rajta van, meztelen bőre egyértelműen felkínált, könnyű célpont. Ujjaimmal csikizni kezdem, kihasználva ezt a gyenge pontját. Nevetve figyelem összerezzenő alakját, ahogy kapcsol, de kapálózni szándékosan nem kezdek. Emlékszem, mikor egy ilyen cselnek hála a zuhany alatt kötöttem ki, vele együtt, ruhástól. Túl felszabadult lettem, ahhoz az énemhez képest, aki egy hónapja a következő napfelkeltét sem akarta látni. De nem bánom. Úszok, lubickolok az érzésben.

- Több tiszteletet az időseknek - szólok rá Les-re, mikor csipkelődni kezd, miközben én is vigyorogva tömöm magamba a pizzát. Annyira jól, és felszabadultan érzem most magam, hogy ha valaki rám parancsolna, hogy hordjam el a Mount Rushmore-t, akkor szerintem estére már készen is lennék a munkával. Egyszerűen teljesen felspanol, hogy végre megint egyenesbe jöttünk magunkkal. Régi igazság, ha az ember lelke rendben van, akkor minden stimmel az életében.
- Na igen... - bólogatok. - Szerintem ha mások lettek volna a helyünkben, azok simán elküldték volna a másikunkat melegebb éghajlatra. Csak mi ketten voltunk olyan őrültek, hogy felszedtük egymást - emlékszem vissza. Milyen fura... egyetlen mondaton múlt a közös sorsunk. Alig tíz másodpercen.
- Hát ezek elég sejtelmes mondatok, Mrs. Wolfswood - emelem meg aztán a szemöldököm. Valahogy törvényszerű, hogy a nők ilyenkor ruhát vesznek. Utazás előtt, közben, után, ha örülnek, ha szomorúak, ha unatkoznak... és a lista még hosszasan sorolható. - Remélem nem nekem akarsz valami erényövet. Annak te is innád a levét - rázogatom a fejem. Még a puszta gondolat is elég fájdalmas. Aztán szélesebbé válik a vigyorom, amikor Les kb vázolja a programunkat.
- Ja, és belepisilni az óceánba - hajolok közelebb, mintha valami roppant bennfentes információt osztanék meg vele, aztán lenyelem a pizza utolsó falatját - a legjobbkor. Fogadok, csak erre várt, mert a szemtelenségeim eredményeképp meg is érkezik a szokásos párna - ám ezúttal hátulról.
- Orvtámadás! - kiáltok fel, és azzal a lendülettel Les-re vetem magam, hogy magam alá préseljem a matracba. - Na, akkor ez most patthelyzet. Most mit lépsz? És nem ér mindig a boszorkányerővel jönni! - szögezem le már most.

-Jesszus, eltűnt a férjem. Ki ez a vén tata itt velem szemben?-viccelek, ahogy szinte felháborodva közli a kislány viselkedését, a bezzeg az én időmben részt kihangsúlyozva.-Emlékeztetnem kellene téged rá, hogy egy bárban ültem le melléd, mellékesen nem túl jó állapotban voltál már addigra, kiloptam a pult mögül az italt, aztán meghívtalak magamhoz?Szerintem én sem voltam épp szent.-hiába, az az este úgy volt tökéletes. De az a két ember és az a kettő, aki most jelen volt, egészen más volt. Egymáshoz csiszolódtunk, mintha megneveltük volna a másikat. És végre újra éreztem azt, amit azon az este. A tekintetet, amiben a szerelem égett és én úszhattam benne és viszonozhattam.
-Nem új ruhatárra gondoltam. De hátha emlékeztetnem kell majd egy-két fiatal lánykát, hogy ne rajtad legeltessék a szemüket. És lehet, hogy a szoknyám új erkölcsök szerinti méreteket fog ölteni.-vágok ártatlan arcot, úgy somolyogva rá, mint egy őzike, nagy, kék szemekkel méregetem. Imádtam szívni a vérét és ez kölcsönös volt. Egy labdát sem hagytunk volna ki az istenért sem.
-Úszni a meleg óceánban, kirándulni, éjszaka nézni a csillagos eget miközben a tenger morajlását hallgatjuk. Túl romantikus ez, nem?-nem mintha ellene lettem volna, épp ellenkezőleg. Hirtelen eszembe jut, mikor a sivatag közepére csábított, a kabócák körülöttünk duruzsoltak, és arról a részéről mesélt az életének, ami szép emlékkéntélt benne.
-Most ki a pimasz?-vonom fel szemöldököm, de ahogy lenyeli a falatot, a mögötte lévő párnával anélkül vágom gyengéden tarkón, hogy megmozdulnék, aminek hála kissé előre hajol én pedig ki is használom az alkalmat.-Ha így folytatod többször kell meggyőznöd arról, hogy veled tartsak.-ajkam szélén mosoly táncol, majd távolabb lököm, hogy még egy, utolsó szeletet lopjak, mivel már kezdek igencsak jól lakni. Kisebb adagokhoz szoktam mostanság, ami meglátszott rajtam, de nem akartam ezt az állapotot tartani. Tudtam hogy szeretett, hogy kissé jobban kedvelte azt a nőt, akinek a csípője nem szúrt a hasába.

- Kis pimasz - szólok még Les után, ahogy a válla fölött visszanéz - tökéletes tisztában van vele, miféle hatást vált ki belőlem, amit művel, és élvezettel húzza az agyamat az adottságával, hogy egy pillantással, meg egy mozdulattal képes az ujjai köré tekerni, meg elvenni minden józan eszemet - igaz, abból amúgy sincs túlságosan sok.
Mire visszaérek a hálóba a pizzával, addigra ő már megterít, már ha a két tányért annak lehet nevezni. Nem tudom, más nők, vagy más feleségek hogyan reagálnának, ha életük párja az ágyban szándékozna enni - gondolom nem repesnének az örömtől. Többek közt azt is szeretem Les-ben, hogy sosem problémázik ilyen dolgokon - úgy fogja fel az élet apró dolgait, ahogy jönnek, nem komplikálja őket túl.
- Nem én vagyok ilyen. Gyanítom, majd ő lesz - bökök hüvelykujjammal az ajtó felé, amerre a futár távozott. - Szerintem ez a kis liba a szemed előtt is felkínálta volna magát. Borzalmas ez a mai világ. Hová lettek a régi jó erkölcsök? - kérdezem, de mindezt széles vigyorral. Nem vagyok olyan, mint a vénemberek, akik azon jajonganak, hogy ez a mostani föld mennyire kifordult a sarkából - új időket írunk, új szokásokkal. Hogy jobban-e vagy sem, majd eldönti a jövő. Én csak élem a napokat, meg az életet, annyi örömmel, és úgy, ahogy csak lehet - azzal az oldalamon, akit szeretek.
Akárcsak Les, én is kiemelek egy jókora szeletet, és a negyedét azonnal a számba is gyömöszölöm, és mivel lefoglal a művelet, beletelik némi időbe, mire eljut a tudatomig Les mondata.
- Mmm? - hümmögöm, kidagadt pofazacskókkal, majd bevillan: persze, a lakókocsi. Igaza van, motorral nem lenne túl komfortos elutazni egészen Floridáig.
- Én benne vagyok. De kérlek, ne vásárold össze a fél boltot. Csak némi útravaló kell, ennyi az egész - teszek egy kézmozdulatot. Nem tudom, mennyit ért belőle, de a fenébe is, ha valamikor, most tényleg jól szalad velünk a szekér. A büfé jövedelmezik, és még mindig van a nagybátyám örökségéből is. Legalább egyszer rúgjunk ki a hámból kissé, és ne úgy menjünk nyaralni, hogy az út szélén, egy kempinggázon főzőcskézünk majd magunknak.
- Szerintem egy-két napon belül indulhatunk is - reagálok végül. - Ma van szilveszter napja. Igaz, Louisiana sem ismeri igazán a havat, meg a vad hideget, de jó lesz elnyúlni a napfényben, és úszni a meleg óceánban - merengek el. Régen mozdultunk már ki, és jobban talán meg sem lehetne ünnepelni az újbóli egymásra találásunkat.
- Szerelmem, én már elmondtam neked százszor, hogy akkor is imádni foglak, ha kerekebb leszel, mint most. Nem csinálok belőle problémát. Miután kihordtam, meg bepakoltam a csomagokat, csak visszasétálok érted, és kigurítalak a lakókocsihoz. Tiszta sor - tárom szét a két kezemet, aztán gyorsan beleharapok újra a pizzába - amíg eszem, csak nem vág nekem semmit - nyilván nem kockáztatja meg a fulladásos halálomat.

Tény és való, előszeretettel élek vissza helyzetemmel, ahogy ő is. Hallom az orra alatt elmormogott káromkodást, amitől elmosolyodom, és vállam fölött visszafordulva nézek rá, de el is tűnök a konyhában. A pultnak támaszkodva töltök egy pohár vizet, és azon kapom magam, hogy ajkam harapdálva meredek magam elé, libabőrösen. Mintha érintése testem megnyugtatta volna, jobban, mint eddig bármikor. A fájdalom mintha nem is létezett volna. És mintha agyam sokként érte volna ennyi idő után, hogy vele voltam. Újra és újra átélem azt a kellemesen bizsergető érzést, és magam elé mosolyogva nézek le gyűrűmre.
Hallom, ahogy kopogtatnak, mire visszasétálok a szobába szalvétákkal és egy méretes tálcával felszerelkezve, aztán a kupac ágynemű tetejére huppanok, kócos hajam ujjaimmal átfésülve, kontyként tekerem fejem tetejére.
-Ne légy már ilyen!-szólok rá, bár ahogy közeledő alakját végigmérem, nagyot nyelek és bár próbálkozom úgy tenni, mintha nem érteném miért mondja ezt, nem sikerül. -Hiába, az én férjem a leghelyesebb, legjobb pasi a városban. Még akkor is, ha nem pizzaszelet.-nevetem el magam, a mosolyom szinte levakarhatatlanul szökik arcomra és nem akar onnan eltűnni.
Közelebb araszolok hozzá, apró csókot nyomva szájára, mielőtt még a dobozt felnyitná.
-Nyugi, bármennyire guszta is...-nézek a pizzára nagyot korduló gyomorral-és valószínűleg finom is, nem ér fel veled.-vigyorgok rá elégedetten, elveszek egy szeletet és nagyot, mohón harapok a szinte forró sajtot nyújtva a pizza és szám között, mire sikerül megbirkóznom vele. Csendesen falatozok, igyekszem nem úgy bámulni rá, mint valami eszelős. -Arra gondoltam, míg te a lakókocsit bütykölöd, hogy kész legyen az útra, én bepakolok, veszek még ezt-azt, és kicsit rendbe szedem a lakást. Megpróbálok beszélni Hayley-el, bár fogalmam sincs merre van.-merengek el egy pillanatra, újabb szeletbe kezdve. Az éhségem olyan lesz, mintha nem akarna elmúlni, és a mohóságomnak hála nyelven lassacskán szénné ég. -Ebből nem csinálhatunk rendszert. Ha megint így haladunk, gurulni fogok.-motyogom teli szájjal, s próbálom a forró sajt és szósz égető érzését leküzdeni.

- Pizzának kellett volna születnem. Vagy legalább pizzafutárnak. Elcsesztem az életemet - sóhajtozok jól megjátszott bánattal Les szavai hallatán, addig felemelt ujjammal megfenyegetem. - Ne rángassa a farkas bajuszát Mrs. Wolfswood, mert könnyen a hátsójában találhatja a fogait! - mosolygok jókedvűen, és ez hangos hahotára fokozódik, mikor öltözni kezdek, ő pedig "csakazértis" magára csavarja a takarót. Úgy ül az ágyon, mint egy megtermett tyúk a fészkén, egy halom naposcsibe fölött - igaz, alig két perc kell hozzá, hogy meggondolja magát a felkelést illetően.
- Ja, ahogy szóba került a futárlány, rögtön de fürge lettél - pimaszkodom, aztán nézem az apró műsort, amit lenyom nekem, és némán forgatom a szemeimet.
- Bassza meg... - sziszegem utána, mert esküszöm, ezzel a manőverrel engem egyszer a sírba tesz. Tényleg, van olyan férfi a világon, aki a szexis felesége által okozott szívrohamba halt volna bele? Ha nincs, akkor enyém lesz az elsőség joga. Ugyanakkor abban is biztos vagyok, hogy olyan mérvű erekcióval fogok elpatkolni, hogy hat izmos férfi fogja csak tudni rám zárni a koporsóm tetejét.
Szerencsére kisiet a konyha felé, és halkan tesz-vesz, ez pedig pont elég ahhoz, hogy addig lehiggadjak, amíg a futár becsönget az ajtón. Láss csodát - nomen est omen - tényleg lány az illető. Fél szemmel ugyan látom, hogy tekintetét látványosan végighordozza a felsőtestemen, de kb annyit foglalkozom vele, mint a ház előtt zöldellő gyeppel.
- Köszi, és további szép napot - nyomom a kezébe a pénzt, aztán bezárom az ajtót, és a kis résen át még látom az arcát, ami olyan, mintha citromba harapott volna - fogadok, a borravalót más formában is el tudta volna képzelni. Na még mit nem... csak álmodjon a nyomor.
- Családi pizza, sonkás-gombás feltéttel. És innen többet nem rendelünk. Biztosra veszem, hogy a kifutólány a következő alkalommal rá fog köpni a kajánkra - vigyorgok, ahogy visszatérek Les-hez a hálóba, és az ágyra teszem a jókora dobozt, majd törökülésben mellé telepedem.

Megrázom fejem, vállamon átdobva hajam, mosolyogva nézek rá, mikor elégedetlenkedik egy sort. Nem, mintha bármi oka lenne rá.
-Óóó szívem, egészen biztosan nagyobb szerelemmel fogok rá nézni, mint rád.-cukkolom, közelebb hajolva hozzá, gyengéden fülébe harapok, amíg ő a kínálatok között böngészik.-Téged nem akarlak még megenni.-hangsúlyozom a még szót, olyan ördögi vigyorral arcomon, amit jó rég láthatott már. Mintha eltűnt volna minden eddigi félelmem és ismét képes vagyok magabiztosan mozdulni mellette.
-Már pedig én innen ki nem mozdulok.-rázom meg fejem, magam köré csavarva a takarót, figyelve, ahogy magára rántja a nadrágját.-Tudod, van tálca, tányér, ilyesmi. És elég nagy az ágy is.-vázolom fel, feljebb tornászva magam, mosolyogva méregetem, lábam kidugva a szoba kellemes levegőjére.-Segítek a terítéssel.-bújok végül ki a takaró alól, meggondolva magam, sokkal magabiztosabban, mint eddig, szemrebbenés nélkül ellépve előtte, felkapom a fekete csipkét, felülre pedig pólóját, jelezvén, hogy esélyt sem adok neki, hogy több ruhát vegyen fel a kelleténél.-Ha csinos lesz a futárlány, emlékezz erre.-értem az előbbi kis műsoromra, aztán gyors csókot nyomok szájára, kisietve egy tálcáért, amire a családi méretű pizza tökéletesen el fog férni. Közben pedig élvezem, ahogy minden mozdulatom úgy követi, ahogy imént én követtem övéit. Bár kétség kívül előre hosszúnak érzem az elkövetkező fél órát, gyomrom ugyanis hangos korgásba kezd, mintha eddig, fekvő állapotban kevésbé éreztem volna az éhséget. Ellenben most, egy egész hadsereget meg tudnék enni. Elhatározom, holnap, amíg ő a lakókocsit rendbe szedi, bevásárolok és talán egy-két új holmival is felszerelem a ruhatáram. Nemárt a változatosság.