Nem akartam harcolni ellene, sem közeledése, sem érintése ellen. Minden porcikám vágyott rá, s ahogy nyakamba csókol, az apró sóhaj, s a testem átjáró remegés is erről ad tanúbizonyságot, számára is.
Alsó ajakamba harapva engedem el a törölközőm, távolabb lépve tőle, és tudom jól, hogy arcomra pír ül, de már nem szégyenlem azt. Emlékeztet az első éjszakánkra, amikor hasonlóan nem tudtuk mit is akarunk. De ahogy akkor elutasítottam, most eszemben sem volt. Utasítást nem adok, mégis könnyedén lép ki a fekete bokszerből és lép felém ismét. Gyengéden, de határozottan húz magához, ujjai derekam cirógatják, s könnyedén adom át magam csókjának. Ujjaim tarkójára siklanak, úgy húzom magammal, mivel szinte észre sem vettem, hogy az ágyig hátrálok vele, térdem hajlata pedig már a matrac szélét éri.
-Nincs mit megbánnom holnap reggel.-suttogom elhúzódva tőle.-Csak te se akarj elsietni semmit.-kérem, gyengéden, s lassan siklanak végig ujjaim mellkasán, fenekén, míg tekintetem övét keresi, leülök az ágy szélére, beljebb araszolva, odébb tolva a pizsamám, de magamra rántva a takarót egy vadóc mosollyal arcomon, hisz így ismét elfedtem előtte testem. Azt szerettem volna, ha úgy érint, mint a nászéjszakánkon, mintha ez lenne az első, hogy a másik testét felfedezzük. Tekintetemben tudom, hogy mindez látszik, s tudom, hogy sosem bántana. De az elmúlt napoknak hála sok mindent át kellett gondolnunk. S valahogy nem azt képzeltem, hogy a gyerekünk egy út széli kocsma hátsó kijárata mellett fogan meg. Mást képzeltem magunknak, ahogy ő is.

Drukkolok magamban, hogy lehetőleg ne szúrjak el semmit - ha Les-nek ahhoz lenne kedve, hogy leállítson, akkor lehetőleg finoman tegye, akkor nem sértődöm meg. Meg hát, igazából meg is érteném, ha még nem telt volna el túl hosszú idő a kibékülésünk óta ahhoz, hogy fizikailag is vágyjon rám - legalábbis úgy, ahogy én vágyom rá. De ahogy önkéntelenül is végigfut egy apró remegés a testén, mikor a nyakába csókolok, már tudom, hogy jó úton járok - ettől függetlenül nem használom ki a helyzetet. Idejében leállok, és engedek, hogy ő hozza meg a döntést.
- Hogy a fenébe ne akarnám... - mormolom halkan. - Dehogynem akarom. Csak hát... - vonok vállat tétován - én attól féltem, hogy esetleg te nem akarod... és hogy majd azt mondod, hogy mohó vagyok, vagy hogy elsietem a dolgokat. Mert nem akarom, hogy holnap reggel majd megbánd, vagy ilyesmi - dadogok, és kb úgy érzem magam, mint azon az első éjszakán, amit a régen házban töltöttem vele, és egyszerre akartam is az együttlétet vele, másrészt viszont önuralmat erőltettem magamra - és lám, hasznos és célravezető volt a módszer.
Aztán amikor lebontja magáról a törülközőt, az ádámcsutkám majd' kiszakad, akkorát nyelek, és a szavaira úgy dobom le magamról a bokszert, hogy az szinte felér egy varázslattal. Azt viszont eldöntöm, hogy a vehemens lerohanás alighanem az ellenkezőjét váltaná ki, mint amit szeretnék: így hát lassan lépek elé, és gyengéden húzom magamhoz, hogy két karom a derekára fonva magamhoz húzzam, és ezúttal én csókoljam meg őt.

Félig előre, félig hátra haladok. Mint aki csapdába esett, és ez a csapda hamar utol is ér. A gyors törölközés után elindulnék a szobába, hogy az ágyra készített pizsamámba bújjak, de a derekam köré simuló karok megakadályoznak ebben. Maga felé fordít, és szívverésem még hevesebbé változik. Egész testemben megremegek, ahogy nyakamba csókol.
-Én sem, de...-csuklik el hangom, forró leheletét nyakamon érezve, fejem kicsit oldalra billentem. Elengedem a törölközőm, tenyeremmel végigsimítok vállán, egészen nyakáig.-Lehet, hogy kellene.-mosolyodom el, bár ezt így nem láthatja.-Csak azt hittem, hogy nem akarsz...-húzódom el tőle, majd elmosolyodva sütöm le szemem.-Tudom, be kellene ezt fejeznem, de egyikünknek sem megy ez a... bármit is csinálunk.-simítok végig mellkasán, s ujjaink összefonva teszek az ágy felé egy lépést, magammal húzva, de még mielőtt elérnénk addig, kibontom a törölköző és hagyom, hogy az a földre hulljon. Kibontom hajam, ami eddig fejem búbján kontyba fogva díszelgett.-Azt hiszem ez úgy igazságos, ha rajtad sincs ruha.-rándul meg szemöldököm, de tudom, hogy arcomra pír ül, ahogy végigmérem és mellkasom máris túl hevesen emelkedik, s süllyed. Vágytam érintésére, hogy csókoljon, hogy csókolhassam és elmúljon a hiány, amit eddig éreztem az elmúlt pár napban.

Tisztában vagyok vele, hogy ő maga a tökéletesen tudja, hol van rajtam a be, vagy éppen kikapcsoló gomb, mert egy rejtélyes mosollyal tovább masszírozza a tarkómat, én meg szinte beleolvadok ebbe a kéjes, jó érzésbe.
- Gyerekek... - ismétlem, és kissé felcsuklom a többes szám hallatán. Azért azt mondom, haladjunk csak lassacskán... egyelőre beszéljünk csak egyről! Ha majd az elsőszülöttet nem rontjuk el, vagy tesszük tönkre végleg, akkor jöhet a sorban a következő. Hacsak a sors nem fog a képünkbe röhögni oly módon, hogy ikreket ad majd - ismerve magunkat, meg az abszurditások sűrű jelenlétét életünkben, hát erre is látok némi esélyt. Akkor meglátjuk, mi lesz bennem a nagyobb: a családom iránti szeretet és eltökéltség, vagy a színinfarktus fenyegető réme.
A hangos nevetés, ami kitör belőlem, hamar el is hal: ezúttal nem a rosszkedv az oka, hanem a mély, és mámoros csók, amit kapok Les-től. Sajnos meglehetősen rövid ideig: mire jobban belefeledkeznék a régen tapasztalt érzésbe, már el is húzódik tőlem, én meg olyan kárvallott képpel nézek utána, mikor kimászik a kádból, mint egy macska, amelyknek megmutatják a tejszínhabot - aztán elzárják a hűtőbe.
Rájövök, hogy ide ugyan már nem fogom őt visszacsalogatni, hát csatlakozom hozzá - talpra állok, gyors és heves mozdulatokkal ledörgölöm magamról a felesleges vizet, majd belebújok a bokszeromba, és követem Les-t a hálószobába, de még mielőtt elérne az ágyig megfogom a derekát, magam felé fordítom, és átölelem.
- Nem akarlak sürgetni, vagy a történtek után ajtóstól rontani a házba - suttogom, és megcsókolom a nyakát. - De mit gondolsz... nem kellene dolgoznunk egy keveset a gyerek-projekten? - dünnyögöm reménykedve. Ahogy mondani szokás, nincs is jobb, mint a kibékülős szex...

Vonásai gyorsan változnak, szeme csillog, és olyan nyugodt képet vág, mint egy jóllakott, elkényeztetett kandúr. Így eszem ágában sincs elvenni ujjaim tarkójáról, sőt, még gyengédebben simogatom tarkóját. De a tekintet, amivel rám néz, hamar távolabb megy, mint amilyenre felkészülök és úgy pirulok el, mint egy szégyenlős kislány.
-Hát ahhoz először gyerekek kellenek. Még élvezném én is, hogy fiatalok vagyunk. Bár kétlem, hogy ennek ellen tudnál állni öregkorodban.-simogatom tarkóját, amivel egyszerre akarom kicsit húzni az agyát, s aminek hála élvezem azt a nyugalmas pillanatot, ami hirtelen beszippantott minket.-A génjeiddel nem tudok mit csinálni. Ez jutott nekem, nehezen, de megtanulok élni velük.-cukkolom, de mikor elneveti magát a megjegyzésemen, szó szerint nyakon csípem. A tekintete valóban megváltozik, mire szem forgatva rázom meg fejem.
-Fogd be...-szűröm a szavakat, és teszek is róla, hogy ne tudjon többet mondani, közelebb húzom magamhoz, gyengéden, de határozottan csókolom, elengedve kezét, amit eddig összefűztem ujjaival, s mellkasára simulnak ujjaim, egész testemmel övének feszülve. Szívem hevesen kezd verni, s levegőért kapkodva húzódom el tőle.-Hmmm...-búgom, homlokom övének támasztva.-Na gyere, mielőtt kihűl a víz és megfagyunk mindketten.-parancsolok magamra is ezzel, és mivel a habcsókok lassan eltűnnek a víz felszínéről, bár ahogy felállok a kádból és a zuhanyfejjel gyorsan lemosom magamról a habot, olyannak tűnök, mint aki egyszerre akar menekülni és maradni, ráadásul közben belecsíptek a fenekébe és sietségre is fogja. Magam köré tekerem a törölközőt és a tükör felé fordulok, bár tekintetem onnan is őt figyeli. Nyilvánvaló volt mit akarunk a jövőtől, de még mindig nehéz volt úgy összhangot találni a kis és nagy lépések között, hogy közben kitaláljuk a másik éppen mit akar. Bár a jégfal leomlott, legalábbis úgy tűnt, óvatos és óvatlan lépések sora között lavíroztunk.

Fene tudja, talán nem ártana egy orvossal, vagy genetikussal megnézetni magam. Az se kizárt, hogy valamiféle kormánykísérletnek vagyok a megszökött, vagy szabadon engedett áldozata - alapozom mindezt arra, hogy szerintem lehet egy beépített gomb a tarkómon, mert akárhányszor Les odaér, és ujjaival finoman masszírozni kezdi, úgy esek szét, mint a kártyavár a szélben, és a legmorcosabb énemet levetkőzve is azonnal doromboló macskává szelídülök csak ennyitől.
A tény pedig, hogy igazat ad nekem, felteszi az egészre a koronát. Persze, hogy igazam van - annak meg külön örülök, hogy ő is osztozik velem abban az elgondolásban, hogy a legközelebbi összeveszésnél - mert magunkat ismerve lesz az még bőven az életünkben - nem mehetünk el eddig a pontig, mert onnan talán még egyszer már nem lenne visszaút. Mint mondtam, a veszekedések mindig jók, mert tanítanak nekünk valamit: ezúttal azt, hol van az a pont, ahonnan ideje visszatáncolni mindkettőnknek.
- Annak azért örülök, hogy a terveid nem változtak, és nem mondod azt, hogy "Chriest Wolfswood, eszem ágában sincs a génjeidet meg a pokoli rossz természetesedet félig átörökíteni egy gyerekre" - mosolygom el magam. - Azért az unokákkal még várnék. Annyira még nem öregedtünk meg - teszem hozzá, aztán amikor szóba hozza a pirulást hátravetem a fejem, és teljes szívből elnevetem magam.
- Édesem, most még csak simán néztem rád - csóválom a fejem. - De... tudod nézni tényleg pirulósan is - vetek be egy amolyan klasszikus bugyiszaggató pillantást - ami persze itt nem állja meg a helyét, mert a vízbe merülés előtt önszántából vált meg eme ruhadarabjától.

Közelsége egyszerre feszélyez és hat bódítóan, egyszerre rohannék karjai közé, és tartom a távolságot. Bár az elmúlt két nap békés volt, úgy mozogtunk, mint két farkas, akik most találkoznak először. Méregettük egymás határaid, féltünk, hogy a következő lépésünk vitát generál. Más volt ez, és más az első találkozásunk. Akkor mindketten egy dolog miatt akartunk társaságot, hogy a magánnyal még csak szembe se kelljen nézni. Most viszont, hogy pár napra megízleltük ismét, olyan félelem kúszott be a küszöb alatt, ami mindkettőnk hatalmába kerítette.
Közelebb húzódom hozzá, miután nevetése kicsit oldja a félelmem, viszont ahogy lehunyt szemmel fogadja érintésem, s határozottan ölébe húz, derekamon nyugvó tenyerével, megborzongok. Térdeim magam alá húzva tartom meg magam, ujjaim tarkóján nyugtatva. Lassan bólintok szavaira.
-Igazad van.-biccentek, kezeim végigcsúsztatva mellkasán, szabad tenyerét megemelem és összefonom ujjaink.-Nélküled semmi nem lenne ugyan olyan.-rázom meg fejem.-Komolyan, szeretném, ha minden olyan lenne, mint régen. Nem zavar, ha lépésekben és nem rohamléptekben építkezünk, de szükségem van rád. Jóban, rosszban, nem mással akarom megélni a perceket vagy egyedül. Csakis veled. A terveink szerint. Kettesben megöregedni, gyerekek és unokák között.-állom tekintetét.-És utálom mikor így nézel rám, mert mindig úgy érzem, hogy a föld alá pirulok.-forgatom meg szemem és halovány mosollyal arcomon, kissé lejjebb hajtom fejem, s úgy pillantok fel rá valóban, mint amikor először mondta azt, hogy szeret.

Kissé feszengünk - persze, ez nem a hely méreteinek köszönhető, hanem mert egyszerűen nem igazán értjük, mit akar a másikunk, és mert mindketten félünk, hogy nem teszünk-e olyan elhamarkodott lépést, ami a másiknak kellemetlen lesz, vagy túl korainak tartja majd. Mindenesetre lassan, lépésről lépésre közeledünk - olyan, mint egy kisherceg és róka-féle mesében.
Elnevetem magam, amikor említést tesz a fürdőhabról, amit néha előszeretettel varázsolt a fejemre, főképp egy-egy pimasz beszólás "büntetéseképpen", aztán nagyot kortyolok a borból, és fura, de mintha most a meleg víz lenne az oka, de a jégfal legeslegutolsó darabkái is pattogva olvadnának fel köztünk.
Lehunyom a szemem, ahogy Les óvatosan az arcomhoz ér, mintha félne tőle, hogy eltolom a kezét, mire nemes egyszerűséggel, és határozottan az ölembe húzom, ahová vágyik.
- Te is hiányoztál - suttogom, miközben kisimítom arcából nedves tincseit, és belenézek a szemébe. - Elég volt az ilyen sz*rságokból, és hülyeségekből. Ne rontsuk el többször, rendben? Nem ezt akarom. Nem ezt szántam magunknak, mikor elvettelek. Szeretlek, és békét akarok. Van már háború épp elég ebben a városban, legalább köztünk ne legyen. A viták jók, mert... mert mindketten tanulunk belőle mindig valamit, de ez most súlyosabb volt, mint eddig bármikor. Félek, hogy a következőt már nem viselné el a házasságunk, és abba... - sóhajtok, aztán kimondom az igazságot - abba belehalnék.

A kádba jó adag habfürdőt és fürdősót öntve olyan illatokat varázsolok a fürdőbe, ami meglehetősen bódítóan hat, s mikor utolér, a tükör felé fordulva kötöm kontyba hajam, de közben figyelemmel kísérem mozdulatait. A pillantását érzem magamon, mikor követem, s én is elmerülök a habokban. Nagyot nyelek, és magam alá húzva lábaim, figyelem, ahogy tölt a poharakba. De hangja épp annyira karcos, mint amennyire igaz. A habbal játszom, nem nézek rá.
-Hát, igen, igazad van.-rántok vállat, bár én a fürdés részeket minden este megejtettem, ez most nem ugyan olyan volt. Felemelem fejem, és bár próbáltam ellenállni, mégis kinyújtom a lábaim, így közelebb kerülve hozzá.
-Elszoktam én is. Igazából el is felejtettem, hogyan is szoktam habcsókokat eregetni a fejedre.-veszem el a poharam mosolyogva és kortyolok bele ismét a borba, tekintetem viszont már nem ereszti övét. Egész testemben éreztem a késztetést, hogy ölelésébe kuporodjak, s ahogy a mosolyomból is látszik, nem a bor szállt a fejembe, hanem valóban képtelen vagyok máshogy nézni rá.-Hiányoztál.-engedek a kísértésnek és közelebb csúszok felé, szabad kezemmel végigsimítva arcán, homlokom övének támasztva. Túl sok ideje nem éreztem ezt a békességet, mint ami most állt be e közöttünk. És rég nem voltam annyira bizonytalan mozdulataimban, mint most.

- Jaj már... - dünnyögöm kissé morcosan, amikor rám bízza a maradékok elpakolását, majd a megbontott borral egyetemben a fürdőbe vonul. Nem húzom az időt sokáig, bedobálok mindent a hűtőbe - ahová esik oda puffan alapon - aztán kikapok két poharat a szekrényből, és úgy talpalok Les után, mintha tűz ütött volna ki a fürdőben, amit sürgősen el kell oltani. Hiába, így is elkések - mire belépek, már javában folyik a meleg víz a kádba, és mámorító illatok terjengenek - csodálom, hogy van még tusfürdő és fürdősó a házban, bár mostanában mivel a közös fürdéseket nélkülöztük, talán így nem is csoda. Mindenesetre még most feljegyzem magamnak a koponyám belsejébe, hogy lassan be kéne vásárolni majd az utánpótlást - remélem a közeljövőben nem lesznek olyan nézeteltéréseink, aminek köszönhetően ismét nélkülöznünk kell a lazítás eme kellemes formáját.
Ledobálom a ruháimat, és beleereszkedem a vízbe, lekoppintva a poharakat a kád szélére, és nézem a sztriptízműsort amit Les előad. Lévén, hogy meglehetősen hosszas ideje nem nyúltunk egymáshoz, nem is bánom, hogy bőven ellepi a hab a víz felszínét, mert látható és érzékelhető jele van a látványnak.
- Már szinte el is felejtettem, hogy milyen együtt ülnünk itt a kádban, a forró vízben, egy pohár borral, na meg békében - jegyzem meg - semmi bántó él nincs a hangomban, csak az igazat mondtam ki. - Szinte el is szoktam már ettől. Bár az elmúlt néhány napban a fürdéstől is, csak úgy natúr - vigyorgom el magam bűnbánóan, aztán felnevetek a tekintetre, amit Les-től kapok erre az elé tolt mondatra.

A durcás ébredése hiányzott, de az a kócos fej is, ami utána kibújik a takaró alól, ahogy a kávét éppen csak az orra alá nem teszem. Elnevetem magam, ahogy gyors mozdulattal kapja maga elé a takarót, bár ennél már csak az a próbálkozása szebb, ahogy álomittas szemekkel próbál meggyőzni másfajta ébredezésről.
-Ne csináld...-szisszenek fel alsó ajkamba harapva.-Túl vonzó az ajánlat...-hajolok hozzá közelebb.-De téged vár egy autó. Engem a konyha és a bevásárlás. Szóval jobban jársz, ha elkerülsz a nap további részében.-paskolom meg mellkasát, és nagy levegőt véve hátrébb húzódóm tőle, a kávém magamba töltve, aztán az üres bögrém a komódra téve a szekrényhez sétálok.-Azt hiszem már tudom is mivel veszlek le a lábadról.-teszek kettős tartalmú célzást, s ezt most egyszerre értem a vacsorára és az este folytatására is, de nem nézek rá, inkább ledobom a pizsamám és magamra kapok egy felsőt egy nadrággal.-Komolyan mondtam, hogy ideje felkelni. A fél délelőttöt ágyban töltöttük, a másik felét pedig te szeretnéd ott tölteni, de emlékeim szerint önálló vállalkozó a férjem, vagy mi...-fogom lófarokba hajam és táskám a vállamra kapom.-Majd jövök.-nyomok csókot homlokára, mint egy gyereknek és azzal a lendülettel el is tűnök a szobából, s a házból is, motorra pattanva pedig megejtek egy gyors bevásárlást.

||Konyha

Alighanem a kellemesebb légkör, és a béke is hozzájárul ahhoz, hogy végigalszom az éjszakát. Nincsenek rossz gondolatok, vagy kellemetlen álmok, se ébren forgolódás órákon át. Olyannyira nincs, hogy reggel csak arra riadok fel, amikor egy tenyér óvatosan az arcomhoz ér, majd egy apró csók is társul mellé. Aztán eljut a fülemig Les hangja is, mire nyűgös nyöszörgéssel nyitom fel a szemeimet, mint egy óvodás.
- Ne már... - fogom kicsit még könyörgőre, de tudom, hogy úgyis hiába. Igaza van, mert tényleg vár ránk a munka, ennek ellenére simán vissza tudnék aludni, csak akkor kezd el mozogni az orrom, mikor kávéillat érkezik el a fejemre húzott takaró alá. Akkor már tényleg erőt veszek magamon, és felülök - örülök, hogy nincs tükör, mert egy torzonborz, hegyi rablóra emlékeztető férfit látnék az ágyban gubbasztva, híján mindenféle szexepilnek.
- Nanana! - vonom össze a szemöldökömet, a takarót védelmezően az ágyékom elé húzva. A forró kávé találkozása a legnemesebb szervemmel már gondolatban sem hangzott túl jól. - Tudod, van ennél jobb ébresztő is, amit derékon alul lehet tenni velem - hunyorgok kajánul, pedig tudom, hogy bárminemű reményeimre alighanem tényleg várnom kell estig, vagy legalábbis délutánig.

Kicsit megnyugtat, hogy nem érzi nyomásnak, amit mondok, hogy nem akarok beleszólni a dolgába, de örülök, hogy azon a véleményen van, amin én. A félelem pedig ennek hála el is illan.
-Pedig elég vicces látvány lehetnél...-gondolkodom el mosolyogva a fejemben lejátszódó képen, de a mosoly hamar eltűnik arcomról, helyére pedig inkább némi önmegtartóztatásból fakadó kínos mosoly jelenik meg. Túl hosszú volt az elmúlt hét, és az elmúlt három nap vitás időszaka, így már az is bőven nagy előrelépés, ha ölelésében pihenhetek. Viszont ahogy ő, úgy én is nehezen veszem a levegőt és ha nem teszünk két lépést hátra, mindketten megadjuk magunkat.
-Fogd be...-sziszegem, és már lendülne a kezem, hogy a párnával a fejére csapok, de elkapja kezem, mire buszkén elmosolyodom.-Gyorsan tanulsz.-szánom ezt dicséretnek, de mosolya láttán szinte képtelen vagyok nem nevetni.-Hmm, most kíváncsivá tettél.-csókol nyakamba, mire gyengéden beleharapok a fülcimpájába, s fejem mellkasára helyezve, hagyom, hogy szívverése álomba ringasson.

Reggel előbb ébredek, mint ő, így pár percig még mozdulatlanul fekszem, s csak azután tornászom feljebb magam.
-Ideje felkelni szerelmem.-simítok végig arcán gyengéden, s mielőtt kinyitná szemét, hasonló gyengédséggel csókolom meg.-Téged vár a büféd, engem a bevásárlás és a főzés. És már jócskán felkelt a nap.-pillantok az órára, ami már igen csak előrehaladott állapotba zökkenti a mai napot, mikor realizálom, hogy tíz óra is elmúlt már.-Azt hiszem a szerinted nyálcsíkos álmom hiányzott mindkettőnknek, hogy kialudjuk magunkat rendesen.-érzésem szerint szemeim alatt nincsenek karikák, és kifejezetten azt sem mondanám, hogy álmos maradtam, inkább kótyagos a kellemes éjszakától.-Főzök egy kávét, addig lehelj magadba némi életet....-suttogom, és jobbnak látom ismét inkább magára hagyni, lassan felülök, s anélkül, hogy hátra néznék, távozom a szobából, ajkamba harapva, mosolyogva, egészen a konyháig, majd a kávéscsészékkel visszatérve az egyiket felé nyújtom.
-Csak ne kényszeríts rá, hogy a forró kávét az öledbe borítsam.-ülök le mellé az ágy szélére.

Lassan, de biztos kezd köztünk helyreállni a béke, és az a légkör, ami a mindennapokat jellemezte - már akkor, amikor nem akartuk éppen agyoncsapni a másikat. Én legalábbis úgy mártózom meg a békülékeny légkör hullámaiban, mint egy kád forró vízben.
- Igazából erre szerettelek volna megkérni - pislogok rá Les-re. - Úgy értem, te vagy a szerelő, és noha azért néhány dologhoz magam is értek, ha te azt mondod, hogy rendben van minden, akkor igazán nyugodt leszek - bólogatok. Persze átnéztem én a magam ismereteinek tudatában az autót a telephelyen, de tartja magát a mondás, miszerint több szem többet lát. - Nem akarom úgy kezdeni az első napomat, hogy a hotdogokat egy fa tetejéről fogom árulni, mert oda csavarodom fel - dünnyögöm még hozzá, aztán aztán Les a csókom után halkan sóhajt egyet, nem csak neki, de nekem is szükségem van némi lélekerőre, hogy ne teperjem őt magam alá most azonnal - egyszerűen csak nem akarok ajtóstól rontani a házba, és a sietséggel elrontani mindent.
- Óhaja parancsa, asszonyom - helyezkedem el kényelmesen, és karom felemelve megvárom, míg Les feje a megszokott helyére a kerül - a mellkasomra. - Igazából nekem is hiányzott, mikor a köldökömig nyálcsíkos vagyok a mély álmodnak köszönhetően - heccelem még kicsit, aztán ahogy felemeli a kezét, hogy finoman nyakon vágjon, megragadom nevetve a csuklóját.
- A vadulást csak hagyjuk meg holnap estére, bébi - nyomok egy jó éjt csókot a nyakára, aztán belélegzem lehunyt szemmel hajának bódítóan édes illatát.

-Hát...-vonok vállat somolyogva.-Önző módon reméltem, hogy örülni fogsz.-mosolygok továbbra is, és nem tudom megállni, hogy ne hajoljak közelebb hozzá és csókoljam meg. Az elmúlt egy hétben nem igen bújtunk a másikhoz, és az volt valószínű a legjobb dolog, amit tehettünk, hogy nem erőltettük a távolságok legyőzését. Mindketten makacs és túl akaratos emberek voltunk ahhoz, hogy a vitában úgy álljunk egymással szemben, hogy annak a jövőre nézve ne legyen semmiféle hatása.
-Szóval te átalakítasz. Rá nézhetek majd esetleg? Csak mert nem szeretném, ha tudod... bármi történne veled.-nem akartam erőltetni, és megértettem volna azt is, ha ezt most egyedül akarja intézni, ugyanakkor tényleg reméltem, hogy a kocsi valóban jó állapotnak örvend és véletlenül se eshet baja, mert nem jó a kézifék vagy egyebek. Nem paranoia volt ez, csak z elmúlt időszak tapasztalatai, amit a műhelynek köszönhettem.-Hmm...-harapok alsó ajkamba mosolyogva, de hamar el is merülök csókjában s szavainak és gyengéd érintésének hála akaratlan kicsúszik számon egy halk sóhaj.
-Akkor jobb lesz, ha a fejed alá gyűröd azt a párnát, hogy hozzád bújva aludhassak, mert még egy ilyen és nem vagyok benne biztos, hogy pihenés lesz a ma este vége. Egyikünk részéről sem.-suttogom, és azt hiszem valóban jobb lesz mindkettőnknek, ha nem táncolunk ma este többet a másik idegein.-Egy pohár bor... van egy medencénk, és biztos lehetsz benne, hogy édes desszert is lesz.-még azért oda szúrok egyet, hogy az előbbit visszaadjam neki, majd gyors csókot nyomva arcára, magunkra húzom a takarót, ezzel jelezve, hogy tényleg nem akarok ma már mást, csak hozzá bújva, álmok nélkül végigaludni az éjszakát.

Fülig szalad a szám, mikor Les kimondja, hogy ő sem gondolta meg magát. Egyszerűen totálisan biztos vagyok benne, hogy bármi is történjen köztünk, bármekkora veszekedés is legyen, akárhogy is táncoljunk néhanapján a szakítás szélén, a szerelmünk egyszerűen átél mindent. A problémákat, a civakodásokat, a nézeteltéréseket. Túlesünk mindezeken a szükséges rossz dolgokon, hogy annál tisztább és erősebb legyen az egymás iránti érzelmünk. Ez volt minden, de ez minden is volt.
- Ennek örülök, ugye tudod? - fonom össze ujjaimat Les kezének ujjaival. Én bevetettem mindent legutóbb is, hogy sikerrel járjon a babaprojekt, de elfogadom a tényt, hogy ez nem megy - legalábbis nem minden esetben - csettintésre.
- Hát... - dünnyögöm, mint egy jókora, doromboló kandúr - holnap hétvége. Reggel elhozzák a lakóautómat... vagy büfémet, vagy hívd, ahogy akarod. Kicsit átalakítom, aztán mondjuk te addig főzhetsz vacsorát. Igen, ezúttal te - vigyorgok Les arckifejezésén. - Van egy üveg finom bor a szekrényben, vacsora után megkóstoljuk, és... a többit meglátjuk - cirógatom végig hüvelykujjammal Les ajkát, és odahajolva megcsókolom. - Veled akarok lenni holnap este. Kívánlak.

Kicsit zavarodott és nem tagadhatom, hogy ideges is leszek, nem abban az értelemben, ami kellemetlen, inkább mint aki izgul. Napok óta ezen agyaltam, de ha más nem is, ebben biztos voltam,a véleményem nem változott. Ezt akartam.
-Én nem gondoltam meg magam. Komolyan ezt akarom. Veled. Közös gyerekeket, egy családot. Nem változott semmi.-rázom meg fejem, és remélem ezzel egy véleményre jutunk, s mikor lényegében rábólint, elmosolyodom. Nem akartam egyedül hajkurászni ezt az álmot, de ha mellette lehettem és ő mellettem volt, elég közelinek és elérhetőnek tűnt szinte minden.
-Tudom, hogy szeretsz. Nincs szükségem rá, hogy mindig mondogasd. És én is szeretlek, teljesen mindegy, hogy milyen is volt az elmúlt három nap.-nem akartam vitatkozni többet, pláne nem úgy, ahogy nemrég tettük. Kicsit nagyobb szakadékot ástunk magunk közé, mint eddig bármikor.
Arckifejezését látva egy pillanatra elbizonytalanodom, de tudtam, hogy tudnia kell erről. Nem akartam, hogy tovább reménykedjen, már ha reménykedett eddig. Mindketten tudtuk, hogy elsőre több ok is lehet, ami közbe fog szólni, de ahogy rám néz, nem tudom megállni, hogy egyik szemöldököm felvonva, el ne mosolyodjak.
-Alkalmunk van...-tornászom magam fel, félig mellkasához simulva, és gyengéden megcsókolom.-Fogalmad sincs, mennyire hiányoztál...-nézek szemébe, mellkasán nyugtatva egyik kezem.-Persze nem muszáj most összebújnunk, de én azért szeretnék úgy elaludni, hogy hozzád bújok.-mosolygok alsó ajkamba harapva, apró köröket rajzolva mellkasára, majd végigsimítva borostás arcán elmerülök az arcom fürkésző tekintetben. Komolyan hiányzott ez.

Ha Les most arra számított, hogy hagyom, hogy témát váltson, akkor tévedett - és erre az arckifejezése szerint ő maga is rájött. Egyszerre vág zavart arcot, és duzzogót - pedig ez utóbbi az én specialitásom meg szexepilem, aztán magyarázni kezd, és úgy hadar, mint a rossz tanuló, mikor bemagolja a leckét, aztán pergeti a szavakat egymás után, és reménykedik abban, hogy egy szót sem felejt el.
- Értem - hümmögöm, mikor végül elhallgat, aztán megvakargatom a borostámat. - Figyelj, én nem akarok semmit sem erőltetni. Ha te úgy gondolod, hogy meggondoltad magad, és kicsit várni szeretnél, nem fogok megharagudni érte. Tényleg, igazán nem. De ha azt mondod, hogy van olyan erős a szerelmünk, hogy nem félsz, és nem inogsz meg még ilyen veszekedés után sem, és továbbra is rajta vagy a projekten, hogy csináljunk gyereket, az meg végképp nincs ellenemre - simogatom meg a kezét. - Tudom, hogy mostanában nem mondom neked sokszor, hogy szeretlek, de ez csak azért van, mert ahelyett, hogy mondanám, inkább megélem ezt. Minden percét, és pillanatát. Igen, az elmúlt három napban nem pont ezt mutattam - húzom el kissé a számat - de akkor is ez az igazság. Csak tudod, néha jobban duzzogok annál, hogy ezt látnád - eresztek el aztán egy vigyort, ami hamar le is hervad a képemről.
- Oh... - reagálok kissé csalódottan. Noha tisztában voltam vele, hogy elsőre persze semmi nem fog sikerülni - nem is mi lennénk, ha ekkora mázlink lenne - azért bíztam a dologban. - Akkor egyrészt szomorú vagyok, másrészt meg... legalább van alkalmunk az összebújásra - cukkolom Les-t azért nem annyira rosszkedvűen. Próbálkozunk újra és újra, ennyi az egész.

Ahogy ledobálja a ruháit, apró mosollyal figyelem, s mikor odébb tessékel az ágyban, engedelmesen mászom vissza a saját oldalamra.
-Szerintem is.-értek egyet vele, ahogy feltornássza magát az ágytámlához, én pedig a párnámra könyökölve támasztom meg fejem, s úgy nézek rá.
A gondolataim sokfelé kalandoztak az elmúlt percekben, s zavarodottan forgatom meg szemeim, mikor terelni próbálok, de nem hagyja. Nem akartam újabb vitát, ugyanakkor jó lett volna, ha onnan folytatunk mindent, ahol abbahagytuk, ahol a tervezgetés a közel, s a távoli jövőbe is pozitív változások elé állított minket.
-Hát, tudod, a család dolog...-szólalok meg kissé bizonytalanul, aztán veszek egy mély levegőt.-Én nem akarom azt sem eldobni. Szeretném magam tartani ahhoz, amiben megállapodtunk. És kicsit tartok tőle, hogy az elmúlt pár napnak hála változott ez-az. De én nem szeretném,
ha változna az az egy irány, és kicsit reménykedem, hogy te is, és nem csak én vagyok ennyire önző.-bár a szobában csak egy kislámpa ég, tudom, hogy szememben megcsillan a bizonytalanság, és bár hajam félig takarja arcom, tudom, hogy látja rajtam, hogy amit mondok még akkor is komolyan gondolom, ha a hangom kissé félénk.-Szóval igazából ezzel azt is akarom mondani, hogy az első kísérlet nem működött.-árulok el egy egyszerű tényt, ami végül is valahol logikus is volt. A gyógyszer hatása nem múlik el azonnal, és az események sem egészen úgy alakultak, hogy a téma előtérben legyen mindkettőnk életében. De kétségbe cseppet sem estem, sőt, most mintha még erősebben próbálnék a jövőbe kapaszkodni, mint eddig. Abba, hogy mellette élhessem le az életem, még ha zökkenőkkel is, de boldogan.

(konyha)

Ahogy belépek a hálóba, amit napokon át nem is láttam, a jegygyűrűje vizslatásába belemerült Les-t találom itt - az ágy kellős közepén heverészve.
- Igen, látom hogy roppant módon hiányoztam - állok meg, csípőre téved a két kezemet. - Hová feküdjek? A szőnyegre? - vonom fel aztán a szemöldökömet, persze mindenféle neheztelés nélkül, és míg ő a jövőbeli tervekről tart kiselőadást, addig leszórom a ruháimat, és kíméletlenül arrébb túrom az ágyban, hogy eldobjam magam a saját jól megszokott helyemen.
- Hát, ez azért egy fokkal kényelmesebb, mint a kanapé a nappaliban - dünnyögöm, aztán megtámasztom a fejem az ágytámlában, tarkóm alá gyűrve a párnát. Mintha valahogy ez a tény, hogy újra itt fekszem Les mellett elűzte volna azt a fura kis zavaromat, és "nem-tudom-mit-tegyek" hozzáállásomat a konyhában.
- Ne haragudj, de nem nagyon tudom követni, hogy mire gondolsz - fordítom aztán a fejem Les felé. - Mi van a jövőbeli tervekkel? - ráncolom a szemöldökömet. Akárhogy gondolkodom, ilyen címkével felaggatva csak a gyerekvállalás és a családdá bővülés kérdése jut az eszembe. Ha most azt mondaná, meggondolta magát, és várjunk még a dologgal egy kicsit, nem mondom, hogy nem fog orrba ütni a dolog, ugyanakkor képes leszek megérteni a hozzáállását. Jobb, ha előbb rendbe jövünk minden létező téren, érzelmileg elsősorban. Valószínűleg nem lenne ostobaság, ha az a gyerek nem egy darázsfészekbe születne bele.
- Ha már belekezdtél, akkor mondd végig, mert nem vagyok gondolatolvasó - biztatom aztán. - Mire gondolsz jövőbeli tervek kapcsán?

|| konyha

Belépek a szobába és miután a szennyes ruhákat a fürdőszobában lévő kosárba dobálom, behuppanok az ágyba, magamra húzva a takarót. Levakarhatatlan mosoly jelenik meg arcomon és felkönyökölve figyelek az ajtó felé.
Először a plafonra nézek, majd elmerengve emelem fel kezem és a gyűrűim kezdem vizslatni. Kényelmi szempontok alapján egy ujjamon, egymás alatt kapott helyet a jegygyűrűm, melynek köve most mintha fényesebben csillogna, mint pár napja. Igaz erre kicsit az esély. Eszembe jut a testvérem, hogy Chriest normális esküvőt is szeretne, de én őszintén nem akarok ilyesmit. Még nem. Talán pár év múlva. Most jó volt így. Újra így pedig még jobb érzés volt, hogy magához húzott, és fülembe suttogott. Hiányzott az a gerincemet végigbizsergető érzés.
-Igazából kényelmetlen ez az ágy nélküled.-állapítom meg a takaró alól kikucskálva, de egészen az ágy közepén fetrengve.-Szóval jó, hogy itt vagy.-nézek rá ártatlanul, de közben ismét kezdem érezni azt a hülye érzést, mint az imént a konyhában.... mint a gyerekek. Pedig ez természetes valahol. Ez a vita más volt, mint a többi, nyilván éreztük is. De a kérdés hirtelen tör elő belőlem és nem tudom megakadályozni.-Tudom, hogy nem a legalkalmasabb, de a jövő béli tervek...-harapom el a mondat végét, és nem tudom, hogy be kell-e fejeznem vagy magától is összerakja a jövő béli terveink listáját.

A fürdés után sem érzem magam jobban, de legalább már a gondolataimmal nem kell törődnöm. Lekapcsolom a villanyokat és bemászok az ágyba. Hátat fordítok az ajtónak, előveszem a telefonom és tőlem nem túl megszokott módon megpróbálok mégis a múlthoz fordulni. Tárcsázom, de a vonal túlvégén megszólaló hang közli velem, hogy a szám megszűnt... a múltam mintha egyszerre mögöttem maradt volna és senkit nem értem volna el azok közül, akik régen a családom voltak. Nem menekülhettem sem Chriest elől, sem magam elől, de jelenleg nem éreztem a késztetést, hogy a közelébe legyek. Magam köré csavarom a takarót és az ablakon a sötét éjbe bámulva próbálok bárányokat számolni magamban, hogy el tudjak aludni... feleslegesen. Szinte egész éjszaka így vagyok, és úgy az éjszaka közepén leszek csak képes elaludni. De reggel nem az ébresztőre ébredek, hanem a nap első sugaraira. Az első, ami bevillan, hogy elkéstem. Gyorsan felöltözöm és próbálok nem a tegnap estére gondolni.
Felkapom a táskám, egy cédulát hagyok a konyhapulton, bár fogalmam sincs, hogy a kanapén ő bármit is aludt-e vagy már ébren van vagy még mindig ébren van, de azért egy "Elmentem, majd jövök. Szeretlek." üzenetre még futja tőlem. Kérdés, hogy itthon találom-e, mikor hazaérek vagy sem... nem követem a Hold állását, de valami azt súgja, hogy épp ma éjszaka lesz telihold. Az, hogy ez jó vagy sem, már én sem tudom...

||nappali

|| Nappali

A fürdőbe lépve kezdem úgy érezni, ahogy az ajtónak támaszkodom, hogy a tér zsugorodik körülöttem, s muszáj nagy levegőket venni, hogy pánikroham szerű kirohanásom ne legyen. Egész testemben remegek, mintha fáznék, így jobbnak látom, ha a zuhany alá lépek. Ledobálom a ruháim, dühös, mégis lassú mozdulatokkal, a tükörbe nézek, letörlöm könnyeim, kipislognom az utolsó könnycseppek maradványait és, és nagy levegőt véve erőt veszek magamon. A zuhany alá lépek, nem figyelve a külső zajokra, hogy előbb utóbb belép-e vagy sem, behúzom a zuhanyfüggönyt és a forró víz alá állok. Bőröm szinte másodpercek alatt vörössé változik, ahogy a forró víz átjár, de úgy remegek és fázok, hogy semmi hatását nem érzek ennek. A falnak támasztom kezeim, hagyom, hogy a víz végigcsorogjon rajtam.
Fejemben ott visszhangoznak szavai, mintha képtelen lennék kikapcsolni, újra és újra, elölről hallom őket, majd zavarosan, összevissza. Úgy éreztem hirtelen megint minden kiesett a kezeim közül, mintha sosem lett volna ott, s talán az elmúlt pár napnak, hétnek köszönhetően éreztem most mindent kétszer olyan erősen. És mintha mindig a fürdőszoba lett volna a menedék... persze, hogy az volt. Kiskoromban is az volt az egyetlen hely, ahová be tudtam úgy zárkózni, hogy a pszichopata nevelőapám hangja se érjen el. De most mintha az ő leheletét is érezném a nyakamon, ahogy utolsó szavaival elbúcsúzott a világtól. Akkor belém égett a mondat, amit nekem szánt: Soha nem leszel boldog te utolsó kis.... A mondatot sosem fejezhette be, de tudtam mire gondol. Ökölbe szorulnak kezeim és hidegebbre tekerem a vizet, arcom a rózsa felé fordítva, mintha ettől várnám, hogy a gondolataim kimosódnak és egyszerűen semmi sem lesz helyükön... se a múlt se a jelen...

-Figyelmeztetnélek rá, hogy kicsit hajlamosabb lettem a paranoiára melletted, mint amennyire előtted voltam. Szóval csak ésszel a meglepetéseket illetően.-figyelmeztetem, mikor megnyugtatóan közli, hogy valamiféle boltba akar bemenni. Ez nem tűnik olyan végzetesnek, és ijesztőnek sem, bár gyanakvó tekintetem még mindig tökéletesen kifejezi, hogy mit is gondolok.-Tudom, hogy sem erőszakos nem vagy, sem rosszakaróm, de ettől függetlenül kicsit rám hoztad a frászt.-sziszegem, mikor hajam kifésüli, s a meleg levegőnek hála a törölközést szinte lehúzhatom a napirendi pontról, ugyanis szinte teljesen száraz lettem.
-Előbb az ebéd. Aztán jöhet a többi majd a végén a desszert.-dobom le törölközőm a szennyes kosár tetejére és indulok gyorsan öltözni, miután hagytam, hogy a teátrális mozdulatával felsegítsen a kád széléről.-Meleg van, sétálunk. Ne vidd túlzásba.-figyelmeztetem, nem mintha öltönyben és nyakkendőben flangálna a mindennapokban. Felkapok egy egyszerű rövidke, laza ruhát, miután a fehérnemű kérdését is rövidre zártam, hajam laza lófarokba kötöm, hogy ne süljek meg alatta, smink gyanánt pedig csak némi szempillaspirált rakok magamra. Mire kész vagyok, ő is, így egy kis táskába dobom a pénztárcám, a telefonom és a kulcsaim, s indulásra készen indulok el az ajtó felé, a komódon lévő két bögrét a konyhába magammal hurcolva és a mosogatóba rakva.

// folytatás, ahol Chriest szeretné

Miközben szárítom Les haját, és befejezem a kis monológomat, egy pillanatra hátrakapja a fejét, és egyszerre vet rám gyanakvó és kissé ijedt pillantást. Miért kell azonnal rosszra gondolni?
- Jaj istenem - sóhajtok fel keservesen. - Nem kell parázni. Bízhatnál már bennem annyira, hogy akarattal sosem tennék rosszat. Se neked, se magamnak, nekünk meg közösen pláne nem. Szóval, nincs semmi, ami exbarátnőkhöz kötődne, sem holttestek, sem balhé, nincs mitől félned. És semmi olyasmire nem foglak rávenni, amit nem szeretnél. Nem kenyerem az erőszak, ennyire már ismerhetsz - dörmögöm. - Egy boltba akarlak elvinni, ahol még sosem jártunk. Ennyi az egész. Szóval, csak nyugalom - kapcsolom ki a hajszárítót, és a fésűvel néhányszor még végig is szántok a hosszú fürtökön. A saját hajamat illetően megelégszem annyival, hogy néhányszor beletúrok, már csak azért is, hogy a védjegyemnek számító kócos tincseim ne tűnjenek el. Tudom, hogy Les szereti.
- Na gyere - nyújtom a kezem. - Itt az ideje az öltözködésnek. Meg az ebédnek is, mert ami azt illeti, a kávé meghozta az étvágyamat. A döntést rád bízom. Előbb ebéd egy étteremben, vagy séta és bolt? Ahogy a kisasszony óhajtja. Az ön öröme a mi örömünk, hölgyem - hajolok meg, egy bonyolult kézmozdulattal kísérve, mint valami régimódi gróf egy ezer éves filmben.