Nem vagyok nagy természetjáró fajta, sosem voltam, ám azt vallom, hogy néha jót tesz egy kis friss levegő. Mostanában így is elég zaklatott voltam, egyre kevésbé tudom kezelni, ezt a Neal-ügyet, meg hogy úgy néz ki, csak második vagyok. Sosem ütköztem még ilyen akadályba, annak idején más választott szét minket. Most pedig a lehetséges új szereleme. Nevetségesen hangzik. Sosem fogja úgy szeretni őt senki, ahogy én tudom. Csak én tudom.. A közérzetem azonban ettől a tudástól eltekintve sem lett jobb. Csendre, nyugalomra és legfőképp harmóniára van szükségem ahhoz, hogy rendeződjön bennem a helyzet, és ezt hol máshol kaphatnám meg, mint a természet lágy ölén?! Az erőm még nem az igazi ugyan, de nem féltem hogy eltévedek. ha pedig mégis előfordulna velem ilyesmi, egy egyszerű helymeghatározó bűbájt bármikor tudok produkálni. A lábaim csak vittek előre, próbáltam olyan ösvényen haladni, amit előttem már kitaposott valaki, így egészen egyszerű dolgom volt. Zubogást hallottam, nem is olyan messziről. Nem ismerem a környéket, így kíváncsian követtem a hang forrását, ami egy hangos kis vízeséshez vezetett. Szép környék, valóban békés és ... - Te? - nyílnak tágra szemeim azonnal. Nem kell két másodperc sem, szinte azonnal felismerem a nőszemélyt. Ironikus, hogy akkor futok belé, mikor legkevésbé sem számítok rá. kedvem támad felnevetni, miközben alaposan végigmérem. - Ha épp azt tervezed, hogy elbúcsúzol a levegővételtől, miattam igazán ne zavartasd magad! - vigyorodtam el. Bár kétség sem fér hozzá, hogy nem azért nézte kitartóan a víztükröt, mert megunta az életét. Ám mégsem hagyhattam szó nélkül, hogy merő véletlenségből összesodort minket az élet.
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Nem tudom, hogy mit gondoltam, hogy talán miért lenne most kedves velem? Egyikünk se bírja a másikat, de már fogalmam nincs, hogy mi lehetett az ok, vagy ha nagyon kutatnék az emlékeim között akkor tuti rájönnék, de most semmi kedvem az elmémet megtölteni az ő sok hülyeségével, hiszen már a puszta látványától is hánynom kell, illetve szét vett az ideg. Legszívesebben békává változtatnám, majd beledobnám a vízbe és elsétálnék mintha mi sem történt volna. Kegyetlen lennék? Talán, de hidd el ennél tudnék sokkal rosszabb is művelni, például ezt a csinos pofi mögé bújt ördögöt kínozni. Imádnám ahogyan az életéért sikolyt. Egy ördögi mosoly jelent meg az arcomon közben és mosolyogva figyeltem őt. Tudod eszem ágában sincsen meghalni, de most hogy tudom, hogy te is ebben a városban porosodsz, még több kedvem maradni és boldogítani téged. - mondom neki mosolyogva, majd közelebb lépek hozzá. - Nem félsz esetleg, hogy ennek a csinos pofinak baja fog esni? - kérdezem tőle kíváncsian és közben végig húzom az ujjamat az arcán. - Rossz helyre jöttél bogaram. - mondom neki mosolyogva, majd unottan ellépek tőle és megállapítom, hogy senki sincsen a közelben, így nyugodtan kínozhatnám őt, mert senki meg se hallaná a sikolyát és ennek örömére egy gonosz mosoly jelenik meg az arcomon. - Szóval mit akarsz itt? Szeretnéd megtanulni a leckét, hogy utána tud, hogy hol is a helyed? - kérdezem tőle kíváncsian, majd unottan a körmeimet kezdem el vizsgálni.
Átváltoztam, vicsorítottam és gyilkolni akartam. A láncra néztem majd rántottam egy jó nagyot rajta ami le is szakadt rólam. Eyalról nem vettem tudomást és elkezdtem rohanni arra amerre az ösztönöm vezetett.
A vízesésnél kötöttem ki, zsigereimben érzem, hogy gyilkolni akarok. Bárkit aki a közelembe kerül. Mikor megérzem, hogy egy vámpír van itt vicsorogva fordulok Eyal felé.
Tekintetemben semmi sem volt olyan mint emberi létemben, szimplán csak a gonoszság található meg benne. Vicsorogva lépkedek közel hozzá, majd elkezdek a vízeséshez tartozó rét felé futni, hogy a városba menjek.
Vicsorogva néztem Eyalra és próbáltam kiszabadulni a kezei közül. Nem vagyok ember, így a kontrollt is elvesztettem magam felett, nem tudom mit teszek, és, hogy kinek ártok.
Egy darabig visszafogtam, de megint megharapott...Ez már két harapás volt, és lassan éreztem,hogy szédülök, de most is utána futottam, és próbáltam megállítani.
Éreztem ahogy lassan vége az átváltozásnak, lassulok és fáradok. Megálltam egy fánál és lefeküdtem, majd egy kis idő után vissza változtam. Nagyon messze voltunk a kriptától ahol a cuccom volt.
Nem tudtam utol érni őt, mert már gyengültem, és fáradtam. Szerencsére már feljövőben volt a nap, és odaértem hozzá. A nyúlós ruha megtette a hatását,mert nem szakadt szét.
Most volt rajtam egy minimális ruha, hála Tylernek aki mondta, hogy mit vegyek fel. Lehet vagy hajnali 6 óra, az arcomat elkezdi világítani a nap ezért nyöszörgök egyet-kettőt, de még ne nyitom ki a szememet.
- Mi??? Ne... - mondtam és egyből felpattantam. Nem akartam neki fájdalmat okozni. Szar napom volt egész nap, ez volt az utolsó csepp úgy érzem. Megpillantok a vízesés mellett egy hegyes karót és elkezdek arra menni.
- Elegem van! - mondtam és kihasználom, hogy ne tud leállítani. Lehajolok a karóért majd megforgatom a kezemben és nézem, veszek egy mély levegőt. Még nem merem meg tenni, kell pár másodperc...
Próbálom elhinni amit mond, de félő, hogy nem szeret úgy vagy annyira amennyire én őt... Egy hirtelen mozdulattal magamba szúrtam a karót és a fájdalomtól lerogytam a földre.
Kezdőlap
