Ez az egész dolog után próbáltam vele gyengéden bánni..de ahogy megcsókoltam őt, majd pedig ő vissza.. egyszerűen elkapott a hév.. régen éreztem ilyet, és ilyen jól magam valaki mellett. A csók közben az arcáról át csúszott a kezem a hátára, és meg sem állt a kezem a fenekéig végig simítva a hátán a kezem. Bele markoltam oda is, és ismételten hozzá simultam.. kezdtem egy macskának érezni magam aki másoknak dörgölőzik, vagy éppen bújik..Komolyan, már csak az hiányzott hogy elkezdjek dorombolni. Nagyon úgy tűnt hogy ő is egy véleményen van velem, ugyanis.. nem igen szándékoztuk egy hamar befejezni illetve elengedni egymást. Kicsit meglepett hogy vissza csókolt, egy újabb pofonra számítottam tőle hogy hogy merészelek ilyet csinálni de szerencsére nem így lett. Miután elengedtük egymást rám sem nézett, valószínűleg zavarban hoztam ezzel az egésszel. - Nem tudom te hogy vagy vele, de én simán benne lennék egy folytatásban.. - Jegyeztem meg neki telhetetlenül picit perverz mosollyal az arcomon.. Ha nem róla lenne szó akkor már valószínűleg simán megfektettem volna őt, de valamiért vele ezt a dolgot sem akartam elsietni..nem mondom hogy nem vágytam rá.De még is csak egy napja ismerjük egymást..és vele komolyabban gondoltam mindent, nem holmi kalandnak, akármennyire is vágytam rá..Azt hiszem ez meg is látszott ott alul, a gatyeszban.. na igen, azt hiszem ez kicsit égő lehetett számomra, hogy már egy csóktól.. de már mindegy volt azt hiszem.. Mikor a kulcsokat próbálta lenyúlni tőlem csak még jobban élveztem a helyzetet, és magam felé emeltem. Még lábujjhegyre is álltam hogy véletlenül se érje el.. akármennyire próbálkozott se adtam neki oda. - Kénytelen leszel beletörődni hogy hozzám vagy kötve. - Mosolyogtam elégedetten, nekem nagyon is tetszett a helyzet. Miután meguntam a próbálkozásait és teljesen kiélveztem mindent egy mozdulattal egy hajítottam a kulcsot. - Akármennyire is azt mutatod hogy nem tetszik neked, tudom hogy belül mást gondolsz..legalábbis a csók után biztos vagyok benne. - Mondtam neki és a végén rá kacsintottam. Teljesen biztos voltam magamban..Na igen, az a csók..komolyan azt hittem élve megesszük egymást, de tetszett. Próbáltam tenni a magabiztosat, aki tudja hogy épp merre tart.. pedig közben tényleg fogalmam sem volt hogy merre lehetünk, de ezt még szép hogy nem adtam Kendra tudtára. - Te ragaszkodtál annyira a kutyához.. - Vágtam vissza neki, mintha a kutyán lenne a hangsúly és a többivel pedig minden rendben lenne.
Fura volt érezni másnak az érintését, talán amióta Sean-el voltam soha senkinek se engedtem ezt meg. Másnak valószínűleg most mostam volna be, vagy törtem volna darabokra a kezét, de L más volt. Érintésének hatására éreztem egy bizsergést, ami az egész testemet bejárta. Csók közben a kezemmel a hajába túrtam, de egy pillanatra se szakítottam el ajkainkat egymástól. Élvezni akartam minden egyes másodpercét, ami valószínűleg elég beteges dolog volt tőlem ,de az élet mindig is szolgálhat meglepetésekkel. L számomra olyan volt, a sors, az élet fura szerzeménye, de persze jó értelemben. Éreztem teste közelségét, mire én is közelebb léptem hozzá, majd a csók végén picit zavarba jöttem. Igen, azt hiszem elég nyilvánvalóvá tettem most már, hogy kedvelem őt, de még magam sem tudtam, hogy mennyire is. Rápillantottam, majd egy másodpercre lejjebb siklott a tekintetem és ekkor még nagyobb lett a mosolyom. Fura volt, hogy már ennyitől sikerült ezt előhoznom belőle. Soha se gondoltam volna, hogy egy csókkal, érintéssel és a testem közelségével erre is képes vagyok. - Igen, azt látom. - mondtam kicsit gonoszan, majd mosolyogva folytattam.- Majd talán egyszer. - szinte suttogva ejtettem ki a szavakat, mert én se elleneztem volna, de még ez túl korai lett volna. Más esetben azt hiszem nem zavart volna, de most nem akartam ennyire elsietni a dolgokat. Így is elég káoszos volt az életem, meg zavaros volt minden. Először nekem kell rájönnöm, hogy miért vannak ezek a szokatlan, de jó érzések benne. Meg persze L másabb volt, talán egyszer, ha úgy hozza az élet több is lehet ennél és nem akarnám most ezzel elrontani.- Gonosz vagy. - mondtam neki úgy, mint valami durcás kislány akinek elvették a játékszerét. Biztos voltam benne, hogy ezzel se tudom meghatni, de akartam azokat a kulcsokat. Majd döbbenten néztem azt ahogyan a kulcsok valahol messze csörrenve landolnak. - És, ha nem törődök bele és nem akarom? - kérdeztem tőle kíváncsian, mert nagyon is érdekelt, hogy mit fog erre mondani. - Egyáltalán nem tetszett, hogy a főtér és a belváros irányába sétálunk, mert mit gondolhatnak az emberek. Szökött rabok vagyunk, vagy csak valami p*rverz dolgot csináltak és pórul jártak a szerencsétlenek. Egyik se tetszett és nem is akartam látni az emberek arc kifejezését, szóval nagyon reméltem, hogy nem arra felé fogunk végül menni. - Meleg helyre akarok menni. - mondtam neki kicsit durcásan, mert tényleg elegem volt már a sétálgatásból, mert egyre hidegebb lett és ettől a hidegtől már L zakója se tudott megvédeni. Kicsit már kezdtem dideregni is. - Szerintem a kutya legnormálisabb dolog per pillanatban.Bár két elég fura személy mellé szegődött, szóval lehet vele is van valami baj. - mondtam kicsit költőien a dolgot, mert tényleg elég fura volt a helyzet. - Még szép, hiszen nem hagyhattuk csak úgy ott, hogy éhen vesszen vagy megfagyjon. - mondtam neki habozás nélkül és közben végig őt néztem. Szép lassan valahova sétáltunk, de fogalmam nem volt, hogy hova.-
Nem hiszem el, hogy Neal csak úgy lelépett. Már az is végigfutott az agyamon, hogy esetleg az ex barátnője tett vele valamit, de ha így is lenne se tehetnék semmit. Direkt azért álltam össze vele, mert szükségem volt a képességeire. Oké, idővel már sokkal többről szólt, de a kezdetekben ez volt a felállás és most nem tehetek semmit sem annak érdekében, hogy valahogy előkerítsem. Bár lehet, hogy ő az, aki megsértődött, amiért Thayer-t felvittem a szobámba és egy pár órára kettesben maradtam vele. Az egyszer biztos, hogy mind a ketten elég hamar felkapjuk a vizet és besértődünk. Legalábbis az utóbbi időből erre sikerült rájönnöm. Most pedig valahogy még megoldani sem sikerült, mert szándékosan vagy nem szándékosan elkerültük egymást. Plusz tehernek még itt van az is, hogy oda kell figyelnem minden egyes lépésemre és ki kell derítenem mi történt a mi kis barátunkkal. Úgy érzem, hogy tartozom neki ennyivel. Pedig ez aztán nálam tényleg nem szokás. Az esetek többségében teszek az emberekre meg az érzéseikre, de mivel Thayer amolyan barátféleség vagy mi - amiben nem igazán volt részem az életem során - a legkevesebb, hogy segítek neki. Persze az én elcseszett kis dolgomba Milena-val nem szívesen rángatnám bele, szóval azért attól megpróbálom távol tartani. Gyalog indultam el otthonról egy kis levegőre volt szükségem, hogy tisztán tudjak gondolkodni. Egy olyan házban, ahol szinte minden négyzetméteren egy Neal-el kapcsolatos emlék bukkan fel ezt nem tehetem meg. Viszont, ha sétálok egyet talán sikerül egy kicsit tisztábban gondolkodnom. A szél az arcomba fújta a hajamat én pedig épp azon voltam, hogy félretűrjem, amikor befordultam a sarkon és kis híján fellöktem a velem szembe jövő alakot. - Bocs. - Mormogtam ennyit, majd gyorsan megigazítottam a hajamat és egy csodálatos kék szempárral találkozott a tekintetem.
Már olyan rég keresem szerelmem gyilkosát, hogy a szívem sajog bele. Miközben az utcán sétálgattam nekem jött egy szép lány. Gondolataim más fele jártak, de nem lehettem vele bunkó. - Helló - Köszöntöttem őt kedvesen, majd eleresztettem egy lágy mosolyt. Kedves lánynak tűnt, de nem ingathattam meg a célomtól. Tovább sétáltam, de hirtelen valami fejembe ötlött. - Te is?? - Néztem rá értetlenül, majd még jobban közelebb mentem hozzá és megéreztem az illatát. Egy vérfarkas volt, de vajon tudja ő, hogy az?
A csók végén picit lejjebb vitte rajtam a tekintetét, gondolom biztos ő is érezte hogy beindított bennem valamit.. ami még engem is meglepett, hogy ennyitől.. de hát Kendráról van szó, szóval nem is agyaltam ezen többet..ez volt a magyarázat, azt hiszem.. Egyáltalán nem éreztem magam zavarban, sőt.. - Igazad van.. hagyj csak így, "szenvedni." - Felhúzva szemöldököm figyeltem rá.. igazából azért erőltettem ennyire ezt a témát, mert kíváncsi voltam arra hogy mennyire adja könnyen magát. Semmi több, azt hiszem. Bár őt ismerve úgyis kiélvezi a helyzetet.. legalábbis fordított esetben én biztos ezt tenném. Rátennék még, és utána abba hagynám. Felnevettem a nézésén, ezzel az egésszel nehezen tudtam betelni. Nagyon is élveztem a helyzetet.. - Én? Gonosz? - Emeltem meg a hangomat, és úgy tettem mint aki teljesen leblokkolt azon amit mondott.. pedig ezzel nem mondott újat.. A kulcsokat elég messze hajíthattam, ugyanis szerintem emberi füllel nem is hallottam volna meg ahogy leesik a földre. - Hát.. szerintem akkor álljál neki keresni, de én innen egy lépést sem mozdulok.- Nevettem fel ismét, kicsit gonoszan. Teljesen biztos voltam magamban még mindig hogy neki is bejön ez az egész.. Nem sokkal ezek után pedig elindultam, persze nem a kulcsok irányában.. már csak azért se, hátha hamis reményeket keltek benne. Egy jó ideje sétálgattunk, szinte már a szám is kezdett elkékülni annyira fáztam.. fogalmam sincs mióta fagyoskodhatunk kint, de már jó lenne valahova betérni. - Ezzel én is így vagyok..de ..figyelj már.. akadt egy kis probléma...azt hiszem.. eltévedtünk..- Kinyögtem nagy nehezen, de már muszáj volt ugyanis szerintem már egy jó ideje körbe - körbe sétálgattunk az utcán, egy csomó ház tök ugyanolyannak látszott és ez nagyon nem tetszett.. Nem fordultam hátra, csak ugyanúgy húzva magam után mondtam neki, így csak a hátamat láthatta.. azt sem csodálnám ha nem hallotta amit mondtam. - Ezzel egyet is értenék, de csak a magad nevében beszélj.- Célozgattam arra, hogy szerintem én tök normális vagyok, vele ellentétben. Amit persze még én sem hittem el. - Ha így folytatjuk mi fogunk megfagyni nem a kutya..- Morogtam Kendrának, komolyan mintha a kutya lenne a legfontosabb jelen pillanatban. Nagyon is zavart hogy nem tudom merre lehetünk.. és ez a viselkedésemen is meglátszott.. bár nem értem, hogy miért pont rajta vezetem le ezt is..
Nem akartam túlságosan foglalkozni ezzel a férfival, de azt meg kell jegyeznem, hogy a szemei gyönyörűek voltak. De semmi több. Nekem egy életre elegem volt a férfiakból mindenféle téren köszönhetően Neal-nek. Egy pluszpont járt neki azért, amiért kedvesen üdvözölt és nem üvöltötte le a fejemet, amiért csak úgy belerohantam. Én ezt tettem volna, sőt az esetek többségében még most is, hogy az egész az én hibám volt leosztottam volna, de ehhez most valahogy nem volt kedvem.. Egyszerűen teljesen feleslegesnek találtam a dolgot. Kezdem elveszíteni önmagam.. Túl sok embert engedek közel magamhoz. Neal, Thayer. Ha Mila csak az egyikükről tudomást szerez tönkretehet.. Bár sok minden túléltem, már ez sem lesz kivétel. - Szia. - Mondtam halvány mosollyal az arcomon, majd lassú léptekkel indultam tovább. Reméltem, hogy azért még beszélhetek vele, de nem teljesülhet minden vágyam. Alig tettem pár lépést, mikor meghallottam, hogy utánam szól és szinte rögtön hátrafordultam. - Én is, mi..? - Ekkor esett le nekem, hogy ő is vérfarkas. Vagyis most már próbáltam rákoncentrálni és nem a problémáimra, aminek köszönhetően be is bizonyosodott a dolog. Az érzékeim ilyen téren többnyire nem hazudnak.. Maximum csak annyira a gondolataimba temetkezem, hogy oda sem figyelek ezekre és egyszerűen csak elsétálok mellette. - Ó. - Fűztem hozzá ennyit a mondandómhoz, majd közelségétől elvigyorodtam. - Fogalmam nem volt erről a szokásról, miszerint ilyen közel kell állni egymáshoz, ha beszélgetni akarunk. - Mondtam nevetve, miközben felnéztem a kék szemeibe, ami még mindig ugyanolyan gyönyörű volt, ugyanakkor láttam benne a fájdalmat is. Könnyen észreveszem, hiszen minden áldott reggel ezt látom, ha tükörbe nézek. - Mindenesetre.. Gondolom új vagy. - Haraptam bele az alsó ajkamba, miközben egy pillanatra sem néztem máshova.. Az ő tekintete mágnesként vonzotta az enyémet.
Fura volt látni és érezni azt is, hogy valakiből képes vagyok még ilyen rövid idő alatt is kiváltani ilyet. S arról meg ne is beszéljünk, hogy ennyire. Ez kisebb önbizalmat adott, hiszen biztos voltam abban, hogy nem mai darab L és sok csinos nővel találkozhatott az életében. Talán kicsit kíváncsi is voltam erre, hogy csak én vagyok rá ilyen hatással vagy mondhatni majdnem minden nő, de ezzel nem akartam most ezt a dolgot elontani. Hagylak is. - mondtam neki mosolyogva, majd gyengéden végig simítottam az arcán, de sokkal inkább cukkolásnak szántam, mint kedvességnek.- Tudod minden jó dologra várni kell. - kacsintottam rá, majd kíváncsian vártam, hogy mit is fog erre mondani. Eszem ágában se volt megadni nekem magamat. Sokkal inkább türelmes voltam ezen a téren kivételesen, mert volt valami L-ben, ami egyre inkább vonzott felé. - Egyáltalán nem tetszett az, hogy kinevet és ezt szerintem az arc kifejezésem ki is fejezte. Mondhatni még durcásabb fejet vágtam- Pontosan.- vágtam rá habozás nélkül, mert ő az aki rám rakta ezt a fém bilincset, ami még kényelmes se volt. Komolyan nem értem, hogy ebben mi a mulatságos. S mégis hogyan fogjuk akkor ezt majd levenni? - kérdeztem tőle, majd rövidke habozás nélkül folytattam.- Komolyan L, most így mit fogunk csinálni? - emeltem fel a kezemet, mert meleg fürdőre és tiszta ruhára vágytam, de eszem ágában se volt előtte fürdeni, szóval nagyon reméltem, hogy valami más kulcsokat dobott el messzire és nem ezt. - Követtem, mert azt hittem arra megyünk amerre lakik vagy legalább tud valami biztonságos és meleg helyet. Az én otthonom szóba se jöhetett, hiszen Sean darabokra szedné őt is és engem is. Ő utálja a vámpírokat, mint én. Persze kivétel L, őt nagyon is kedvelem és jobban mint egy barátot, de még magam sem tudom, hogy mi is pontosan az ami köztünk van. A kémia dolgozik ez biztos, de hogy ő hogyan érez, arról néha fogalmam sincsen, nem mintha a saját érzéseimet ismerném teljesen vagy tudatában lennék, de ezt azt hiszem van még időm kitalálni. Ez most valami vicc ugye? - kérdeztem tőle és próbáltam minél jobban utol érni őt. Ő se mondhatja azt, hogy órák óta csak úgy bolyongunk és azt se tudja, hogy merre menjünk. - Ne becsüld túl magadat. - mondtam neki kicsit ingerülten a kutyás megjegyzésére, mert egyikünk se volt normális, hogy pont az a személy iránt vonzódunk, aki akár könnyen meg is ölheti a másikat.- Igen, s én már szét fagytam. - mondtam neki egyre jobban dideregve majd elkaptam a kezét. - Oké, most állj. - mondtam neki határozottan és nem engedtem el a kezét, de közben körbe pillantottam.- Ott a templomtorony, szóval akkor abba az irányba lesz egy hotel. - mondtam neki mosolyogva, s meg is mutattam az irányt.- Megfelel egy hotel? - kérdeztem tőle reménykedve, de közben már lassan jégember lesz belőlem. Szóval meg se vártam a válaszát és elindultam abba az irányba.-
Próbáltam nem többször mosolyogni, mikor a lány is rá kezdett. Nagyszerű volt ilyet már rég nem éreztem, mikot mosolygott oylan volt, mint ha a világ is mosolyogna. De régi szerelmem emlékét nem törhettem meg. Tudtam, hogy nem szabad hiszen én nem szerelemt sem pótlást keresek, hanem a szerelmem gyilkosát. - Neharagudj én csak... én csak... nem találkoztam más vérfarkassal eddig. - Mondtam és megráztam a fejemet és hátráltam egyet. Próbáltam összeszedni magam, de nagyon boldog voltam, hogy egy fajtám bélivel találkozhattam. - Nevem Aaron, boldog vagyok, hogy találkoztunk.. - Fakadtam ismét egy gyengéd mosolyra.
Nem tudom, hogy mit rejthet az a fájdalom a szemében, de valahogy úgy érzem, hogy nem is az én dolgom. Nem szokásom mások érzéseivel törődni, most mégis úgy csinálok, mintha érdekelne pedig ez egyáltalán nem így van. Legalábbis nem szabadna így lennie. Az utóbbi időben egyre gyengébb vagyok. Elkezdtem törődni az emberekkel az életükkel és az érzéseikkel. Pedig ezt nem lenne szabad. Pont azért voltam az, aki mert elegem lett a szenvedésből.. Most pedig egyre több emberrel viselkedek normálisan, amivel csak annak az esélyeit növelem, hogy valaki fájdalmat okoz nekem. - Gondolom akkor eléggé új vagy, hiszen ebben a városban, majdnem minden sarkon belefutsz egy természetfelettibe. Ha nem is egy vérfarkasba, de egy boszorkányba vagy esetleg egy vámpírba. - Nem tudom, hogy miért beszéltem ennyit, de nem is számít. Új vérfarkas, szóval nem árt neki egy kis útmutatás. Én most úgy is ráérek, szóval.. Addig sem kell sem Milena-n sem pedig Neal-en vagy az egész Thayer-es ügyön gondolkozom. Jobban átgondolva mindegyik figyelemelterelésnek indult aztán végül is mindegyik úgy alakult, hogy bár ne történt volna meg.. Thayer-rel is kicsit ki akartam kapcsolni aztán jött az a történet egy régi közös barátunkról.. Ez az egész nagyon el van cseszve. Időm sincsen, hogy a bosszúmat tervezhessem Milena ellen. Az sem biztos, hogy még életben van.. Legalábbis a harapásba bele kellett volna halnia, de legbelül érzem, hogy még nagyon is él. Viszont nem mehetek neki másodszor csak így, ha erre van valami ellenszere.. Több kell. Neal kellene.. De rá nem számíthatok.. Vagyis nem tudom. - Adélaide, de szólíts nyugodtan Adél-nak. Ha nem vagyok túl tolakodó.. Mikor váltottad ki az átkod? - Próbáltam barátságos lenni és, mivel ő nem ismer talán azt gondolhatja, hogy mindig ilyen vagyok. Pedig köze nincs az egésznek az igazsághoz.
kedves volt a lány és nagyon szép is. Gyengémet kiváltja belőlem, hiszen bár nem akarom egyre inkább mosoly csillan fel arcom szegleteiben. - Örvendek, kedvesem! - Suttogtam, majd nagyot csodálkoztam azon amit mondott. Itt élek már nagyon régóta, de eddig alig találkoztam valakikkel. - Vámpírokkal találkoztam is őket akarom kicsinálni azt a kis szőke... - Fogtam magam vissza gyorsan, hiszen tudom egy vérfarkas nagyon hevesen tud reagálni a dolgokra. Majd lesütöttem a szemeimet hiszen elég kényes téma volt nálam az átok kiváltása. - Azt hiszem két átváltozással ez előtt vagy talán 3 esetleg 4 nem számolom, de életem leg borzalmasabb átka ez. Embert öltem, és nem akartam. - Suttogtam még lesütött pillákkal és csak lassan kifujtam a levegőt.
Tulajdonképpen nem ismertem fel magamat.. Annyira furcsa voltam. Vagyis hát, már túlságosan is kedves, amitől a gyomrom kavarogni kezdett, de most nem az a célom, hogy elriasszam. Ha ebben a városban akarok maradni kell, hogy legyen pár személy, aki az én oldalamat fogja a dolgokban. Kedvesség nélkül ez pedig nem fog menni. Ahol felnőttem minden annyival egyszerűbb volt a számomra. Tudták milyen vagyok és mit éltem túl ezért féltek tőlem, amiért ugyanolyan erős maradtam, mint a történtek előtt. Most pedig.. Nem ismer senki és így kell az embereket rávennem, hogy ha kell megvédjék a hátsómat. - Szóval, bosszú.. Üdv a klubban. Én egy barnát akarok kicsinálni.. Sikerült is megharapnom, de nagyon úgy tűnik, hogy van rá valamilyen gyógymód, szóval.. Ha szabad kérdeznem, akkor kit veszítettél el? - Nem szoktam személyeskedni, de minél fontosabb a személy, akit elveszítettünk annál nagyobb a bosszúnk ereje. Nekem a testvérem volt az egyetlen fontos személy a számomra és Milena elvette tőlem. Ezért még vagy ezerszer fog megfizetni az a sz*ka! - Előfordulnak balesetek. Nekünk pedig van ilyen hátulütője, de ha jó szempontból nézed megtanulod élvezni. - Mondtam mosollyal az arcomon. Én mondhatni, már élvezem az egészet. A fájdalom semmisé vált amellett, amit ez az egész adhat. Erősebb és gyorsabb vagyok, mint egy átlagember. Ez engem leírhatatlan örömmel tölt el.. Főleg, mivel használhatom bosszúm fegyvereként. - Idővel a bűntudatod is el fog tűnni, hidd el. Tapasztalatból mondom. - Én egy fikarcnyit sem bánom már, hogy kiváltottam az átkot. Sokkal felszabadultabb lettem tőle.
Elnevettem magamat azon amit mondott, s kicsit nem legesen megráztam a fejemet. Ez annyira Sofia-as dolog volt, hogy nem is próbáltam már meggyőzni őt. Egyszerűen csak mosolyogni tudtam azon amit mond, s reméltem hogy a bátyámmal soha se fog összetűzésbe keveredni.- Pontosan.- ezzel tényleg egyet kellet értenem, mert mindig talál magának kiutat. De nem akartam akkor se, hogy a bátyám és ő egymásnak essenek, mert ott már én is kevés lennék. Ez így van, de az alkohol képes olyan dolgokat is előhozni, amit nem biztos, hogy már első randin is meg kellene mutatni a másiknak. - mondtam egy apró mosollyal az arcomon, majd elkezdtem szedelőzködni. Soha se szerettem lassan cselekedni, ha már valamit megbeszéltünk, akkor legyen is úgy. Köszönöm asszonyom. - mondta neki mosolyogva, s picit fintorogva, de szerettem néha őt is húzni. Majdnem sokkal később már kint is voltunk az utcán. Figyeltem a világított várost, s mosolyogva térképeztem fel a helyet. - Nos, merre? - kérdeztem tőle, majd szép lassan elindultam valamerre.-
Rá pillantottam és tanácsai nagyon jól estek nekem, hiszen nem volt kitől kapjak az évek során. Figyelmesen hallgattam és néztem őt ahogyan meséli ahogya a pilláit mozgatja, varázslatos lány volt és szívesen megismertem volna őt, de nem ment nem tudtam még most ismerkedni egyszerűen arra gondoltam, hogy mit szólna hozzá a barátnőm egyszerűen arra vágytam , hogy újra velem legyen , hogy halljam a nevetését, és érezzem csókját, illatát. Bele bolondulok lassan a tudatba, hogy nem lehet velem ezért is kell mi előbb megtalálnom az a szőke szukát. - HOgy mi? Van rá gyógymód az lehetetlen, várj azt se tudtam, hogy a harapásom halálos, de ez baró.. - Kaptam fel a fejemet az egyik érdekes dologra amit a másik követett. - Barátnőmet megölték. - Köhögtem egyet, hogy nehogy rám jöjjön a sírás. - Caroline..ennyit tudok, nem ismered esetleg? - Kérdeztem izgatottan.
Nem vagyok az a típus, aki felkarolja a fiatalabb farkasokat és végigsegíti őket ezen a szörnyű úton. A többség nagyon szörnyűnek titulálja, de engem nem érdekelt az átváltozásokkal járó fájdalom. Képes voltam túltenni magam rajta, mert sokkal több fájdalmat éreztem az életemben, mint abban a pár órában. Nem annyira vészes, hogy ne bírja túlélni egy ember. Mindegyikük életben marad telihold után, habár a többség úgy tekint vissza leginkább az első éjszakára, mint valami rémálomra. Nem mondom, hogy élveztem, ahogy minden egyes csontom eltörik, de nem tehettem ellene semmit. Vagy elfogadtam vagy sírtam, mint valami idióta. Én az elsőt választottam és lám-lám még mindig itt vagyok, mintha mi sem történt volna. - Igen a harapásod halálos a vámpírokra nézve, bár nagyon úgy néz ki, hogy már ez sem igazán számít, de attól még a harapás meggyengíti kicsit meg is bolondítja.. Onnantól kezdve pedig könnyű préda. – Halványan elmosolyodtam és visszaemlékeztem a Milena-val történt dolgokra. Szinte rögtön elmenekült, amint megharaptam, mert tudta akkor kerültem előnybe. Méghozzá jó nagyba. Addig mondhatni egyenlők voltunk, de az a pillanat mindent megváltoztatott. – Részvétem.. – Mondtam teljesen őszintén, mert látszott rajta, hogy eléggé le van sújtva miatta. A szerelem szívás. De még mekkora. Csak erre az emberek többsége még nem jött rá. Köztük még én sem.. Eddig csak elkerültem. Most pedig, hogy megtapasztaltam azt kívánom, bár bele se kezdtem volna. – Ha van egy neved akkor azon, már elindulhatsz. De a legfontosabb az, hogy mindig bizonyosodj meg arról, hogy ő az, akit keresel. – Milena esetében nem mertem megkockáztatni, hogy megkörnyékezek egy másik Milena-t vagy esetleg a puszta „hasonmását”.. Mert akkor tudhatta volna, hogy jövök.. Most pedig a meglepetés erejével támadtam rá és ezzel egy apróbb sikert arattam.
- Igazad van ebben, nem kell, hogy rögtön az első közös estén mindent megtudjanak egymásról... - vigyorogtam el magamat. - Jobb, ha van pár kisebb-nagyobb titok az életünkben, ami senkire sem tartozik, csak arra a személyre, aki birtokolja eme titkokat - fecsegtem összevissza már, ezután mindketten felálltunk, és mentünk az ajtó felé. - Korban te vagy az idősebb... - kezdtem bele gyorsan nevetve, majd elgondolkodtam. - ...viszont emberként pedig én, na ez szívás - mondtam legyintve, majd elmosolyogtam magamat, miután kiértünk az ajtón. - Csak sétáljunk... mondjuk arrafelé - hirtelen magam sem tudtam, hogy merre mutattam az ujjammal, de elindultam, és reménykedtem, hogy jön utánam.
Ezzel nem értek egyet. - mondtam neki habozás nélkül.- Tudod, ha valakit szeretünk, akkor ne legyenek előtte titkaink. - mondtam egy apró mosollyal az arcomon. Persze nem kell mindent egyből elmondani, de hosszútávon nem tartottam helyesnek a titkokat. Az biztos, nem is kicsivel. - mondtam nevetve, mert tényleg elég idős voltam már. - De igen emberi alakra viszont te idősebbnek tűnsz. Mondjuk lehetnél akár a nővérem is. -mondtam mosolyogva, majd elindultam kifelé. Nem érdekelt, hogy az emberek dilisnek néznek az előbbi dolgok miatt. Nem kell mindenkinek értenie mindent, illetve nem is kell mindenkinek tudnia, hogy a vámpírok léteznek. Rendben. - mondtam egy apró mosollyal az arcomon és elindultam vele. - Te mit fogsz csinálni karácsonykor? - kérdeztem tőle mosolyogva, hiszen annyi ilyen ünnepet éltünk már meg mindketten, hogy fogalmam sem volt, hogy valóban számít-e még nekünk valamit ez a dolog vagy nem.
- Nekem mindig is voltak és lesznek is titkaim, amiket megtartok magamnak, sőt... másokról is vannak ilyenek, amik könnyen bevethetőek, ha netalán valaki rosszat követne el ellenem - mosolyogtam, mert mondjuk Shannáról nincsenek ilyenek, de róla nem is kell... - Bár eddig is testvérként szerettelek téged... Ezután sem lesz másképp - újra elmosolyodtam, mert ez így lesz. Bármi is történjék. - Eléggé felfigyelte ránk most, mikor az életkorunkat vitattuk meg... - nevetve mondtam, miután kiértünk az ajtón. - Karácsony... Nálam ez régóta nem létezik, szóval... számomra ugyanolyan nap, mint bármelyik más az évben - a mondatom után sóhajtottam, mert ez így van. - Utoljára akkor karácsonyoztam, amikor elváltak az útjaink a tudod kivel - ezzel arra a férfire utaltam, akivel hosszú éveken át együtt voltam. - És te? - kérdeztem tőle, és lépdeltem tovább, és élveztem a friss levegőt.
Ebben biztos voltam. - mondtam neki egy mosollyal az arcomon, mert ő eléggé titokzatos nőszemély volt. Nem is értem, hogy volt-e már valaki olyan aki teljes mértékben meg tudta fejteni őt. - De rólam tuti nincsenek. - mondtam habozás nélkül, mert erre semmi okot nem adtam, hogy valaha valakinek legyenek rólam olyan információi. Egy dolog volt az életemben amit titkoltam még pedig a vadász fiú... Ezt örömmel hallom, mert én is így érzek. - mondtam neki kedvesen, majd arra amit mondott hangosan felnevettek.- Engem nem zavar. - mondtam neki még mindig nevetve. Soha se érdekelt, hogy az emberek ilyen téren mit gondolnak. Próbáltam úgy élni az életemet, hogy amennyinek kinézek úgy is éljek. Akkor mi lenne, ha most együtt töltenénk? Olyan nosztalgikus dolog lenne. - mondtam neki hirtelen ötlettől vezérelve, majd figyeltem őt.- Én néha napján szoktam ünnepelni, bár magányosan annyira nem jó. Ilyenkor inkább önkéntes dolgokat szoktam csinálni, hogy emberek között legyek. -mondtam neki egyre halkabban, mert nekem volt még egy élő rokonom, de az útjaink hosszú időre szétváltak egészen mostanáig.
- Rólad... - mosolyogtam el magamat egyszerűen, majd folytattam egy egy kisebb hatásszünet után. - ... valóban nincs - biccentettem egyet, róla nem is kell... - Én nagyon örülök, hogy megismerhettelek téged sok-sok évvel ezelőtt, mert nemcsak egy barátra, hanem egy testvérre találtam... - mondtam neki őszintén. - Már engem is hidegen hagy az, hogy mit gondolnak erről... a legtöbbje tisztában van ezzel, van, akit érdekel, és vannak, akiket nem - jelentettem ki határozott hanggal, majd tovább sétáltam, de a karácsonyozás szónál leragadtam, és megálltam. - Nem is tudom... - kezdtem bele,, kicsit gondolkodóba estem, és hirtelen nem tudtam, mit is mondhatnék, de beleegyeztem. - Oké, meggyőztél - feleltem a kérdésre teljesen kedvesen, ami tőlem eléggé fura volt. - Én már elszoktam az ilyesmiktől, mármint az ünnepekre értem... És az önkéntes munka is remek, és tiszteletreméltó - szólalt meg belőlem valamiféle emberi hangnem.
Ahogy nekem sincsen rólad. - mondtam neki mosolyogva, mert azt hiszem tényleg így is volt. Nem voltak róla olyan titkaim, ha lettek is volna, akkor se használtam volna fel soha se. Örömmel hallom ezt. - mondtam neki mosolyogva, majd amit ezek után mondott azon hangosan elnevettem magamat.- Nem is tudom mi jobb, hogy manapság már nagyjából tudnak rólunk vagy az volt a jobb, amikor még nem igen tudtak rólunk. -gondolkoztam hangosan, mert régen legalább volt izgalom az életben, meg ott volt a halál veszély, most meg lassan mindenki azt hiszi, hogy misztikus lények szakértője lett és egyebek. Nem kötelező, csak egy ötlet. - mondtam neki kedvesen, mert tényleg nem akartam ráerőltetni magamat, de szívesen töltöttem volna azt a napot egy barát társaságában.- Rendben, akkor erről még beszélünk.- mondtam egy halovány mosollyal az arcomon.- Igen az. Az emberek elképesztőek tudnak lenni. - mondtam kicsit túlzottan is elragadtatva, de ez volt az igazság.
- Hát, van... amikor nagyon rossz, hiszen a legtöbbjük verbénát sem használ, és bárkinek elárulnak bármit, és a végén... szerintem te is tudod, mire is gondolok éppenséggel - mondtam neki kissé visszafogottan és nagyon halkan. - Dehogyisnem kötelező - vágtam hozzá ezt a mondatot, majd folytattam. - ... de remélem, nem lesz semmiféle botrány akkor, mert az nem fog tetszeni - ezután megálljt parancsoltam magamnak, de végül is még mindig folytattam. - Valahogy rossz előérzetem van - harapdáltam a számat, majd elfordultam és továbbléptem. - Igen, szép dolog is az, amit tettél... - aprócska kis mosoly rajzolódott ki az arcomra.
Lehet, de régen is ott volt az a veszély, sőt talán régen kegyetlenebbek voltak, mint mostanában. - mondtam neki halkan, mert nem akartam, hogy bárki meghallja.- Mondjuk régen könnyebb volt az igézés is. - tettem hozzá egy kisebb gondolkozás után. Azt hittem szereted a balhékat, mert azok hoznak pörgést az életedbe, de persze semmi botrány nem lesz, hiszen ismersz. - mondtam neki egy apró mosollyal az arcomon, majd aggódva pillantottam rá.- Rossz előérzet? - kérdeztem vissza, mert nem teljesen értettem, hogy most mire is gondol vagy mivel kapcsolatban érzi ezt. De szerintem te még mindig nagyobb dolgokat tettél, mint én. - mondtam mosolyogva, majd folytattam tovább a sétát.
- Ne is mondd, a világ szinte összes földrészén voltak megigézett embereim... van, akiknél most is működik - vállamat vontam meg, de közben egy mosolyt s lehetett látni. - Igen, imádom a balhékat... tudhatod, hogy mindenbe benne vagyok én is, sőt még piát is hozok majd magammal, oké? - nevettem el magamat most már, majd a tekintetemet rászegeztem, amikor kérdezte, mitől van rossz előérzetem. - Nem... nem tudom, egyszerűen csak érzem, hogy valami rossz történik, de hogy mi az, azt nem tudom - feleltem a kérdésére talán kicsit nyugtalankodva. - Ha már sok hibát elkövettem, akkor az ilyennel próbáltam enyhíteni az egészet - gyorsan mondtam neki ezt. - Hidd el, a legapróbb dolgok a legnagyobb örömök ebben az életben - őszinteség uralkodott el felettem.
És mire szoktad őket használni? - kérdeztem tőle kíváncsian, mert ennyi idő után is működik az igézése, akkor biztosan valami fontos dolog miatt vigyázz rájuk, hogy ne szűnhessen meg a befolyása fölöttük. Rendben, akkor nálam találkozunk? - kérdeztem tőle kedvesen, hiszen nem régen mondta, hogy felújítás van nála, én meg úgy is egyedül vagyok abban a nagy házban. - Nyugalom.. - mondtam neki kedvesen, majd közelebb léptem hozzá.- Semmi baj se fog történni, ha meg igen, akkor itt vagyok és együtt nézünk vele szembe. - tettem hozzá kicsit sietve, de nem túl hangosan. Igen, ebben teljesen igazad van. - mondtam neki helyeslően, majd folytattam tovább.- Tudod néha úgy érzem, hogy jóvá kell tennem a tetteimet, mintha ezzel tudnék könnyíteni a lelkiismeretemen, pedig azért ismersz, hogy nem nagyon szoktam semmi rosszat tenni. -néztem rá kicsit kérdően, mert nem voltam abban biztos, hogy ezt a zavaros dolgot meg fogja érteni.
- Lassan tizenhárom éve, hogy kimenekítettem egy 4 éves kislányt egy őrült vámpír kezéből, aki meggyilkolta a kicsi lány szüleit... Franciaországba költöztettem őt, mert ott nagyobb biztonságban volt, új család, új név... - szólaltam meg, mert Shanna az egyetlen, akiben megbíztam annyira, hogy ezt elmondjam neki. - A házaspárt már ismertem kicsit régebbről, így nem volt probléma ez, de... mivel a legrendesebb emberek, így megérdemelték a teljes körű biztonság érzetét... - egy halvány mosolyt kifacsartam magamból. - Oké, nálad leszek... - mondtam neki nevetgélve. - Olyan jó... hogy mellettem vagy, és ez fordítva is igaz - sóhajtottam egyet. - A sok rossz, amit tettünk vagy teszünk valaha is, mindig végigkísér... de amikor teszel jót, az örökre megmosolyogtat téged, és boldog vagy, mert tudod, hogy van benned valami emberi tett - ismét mosolyogtam magamban.
Kezdőlap
