Könyvtár

April és Nathalie háza


Jó melegbe öltöztem - mivel máááár bőven belegyalogoltunk az őszbe. Ahj, ma mg a Grillbe is el kell mennem. Annyi kedvem van, amennyi látszik. Valóban, semennyi. De nem baj, hogy kijöttem a levegőre. Tényleg jobban vagyok... Azért annyira nem, hogy úgy 1 óra múlva ne húzzak haza.

Elsétálva a könyvtár előtt, egyből beugrott, hogy nekem azonnali hatállyal olvasnom kell. Mosolyogva trappoltam be, és érvényesítettem az olvasókártyám, s már indultam is nézelődni a sorok közé, hátha valami szaftos kis ifjúsági irodalmat pillantok meg.

Sok tanulnivalóm volt, ezért a könyvtárba indultam, ahol már egy jó ideje nem jártam. Az elmúlt időben inkább a természetfelettivel foglalkoztam, nem pedig azzal, amivel kéne: a tanulással. Sok elmaradt dolgot kellene bepótolnom.
Miután bejutottam a könyvtárba elkezdtem nézelődni, de véletlenül nekiütköztem egy lánynak, akinek ez öléből minden a földre esett.
- Ó, nagyon sajnálom, nem is tudom, hogy lehettem ilyen figyelmetlen! - udvarias srác létemre segítettem neki összekapkodni a cuccait a földről, miközben ezt hajtogattam: - Ne haragudj!

Örömmel nyugtáztam, hogy a könyvtár rengetek jó kis olvasnivalót tartogat számomra. Sok időm lesz, hacsak nem sikerül felvetetnem magam valahova. Már épp indulni készültem, amikor egy srác véletlenségből ütközött nekem, aminek hatására mindent eldobtam. Pontosabban elejtettem. A szőke srác udvariasan hajtogatta, hogy sajnálja, de most mit mondhatnék? Mindenkivel történnek véletlenek. Felsegítette a könyveket, és a táskám tartalmának felét, ugyanis annak is sikerült kiborulnia. Kissé jobban rázoomoltam a arcára.

- Matt? Matt Donovan? - Léptem felé egy fél lépéssel közelebb. Nagyon ismerős volt, és esküdni mertem volna, hogy az alsós kis haverom az. Ha ráhibáztam, akkor rettentően sokat változott, mióta láttam utoljára.

A nevemen szólított. Honnan ismerhet? De amikor rám nézett és is felismertem: April Bishop állt előttem, teljes pompájában. Alsóban sokat voltunk együtt.
- April? April Bishop? - kérdeztem meglepődve és átöleltem a lányt, akitől pár perce még bocsánatért esedeztem. - De rég láttalak! Mesélj, mi van veled! Gyere üljünk le! - pörgettem meg a lányt a karjaimban majd a padhoz sétáltunk.

Gyermekien felkacagtam, mint már olyan rég nem, amikor földet értem. A pad felé vettük az irányt. Értelemszerűen sokat változott Matt, hiszen nem 1 vagy 2 év telt el, hanem ezerszer több.
Miután leültünk, a levakarhatatlan mosoly az arcomon maradt, akaratlanul is.

- El sem hiszem, hogy milyen nagy lett az egykori apró Mattie. Mesélj, hogy telnek mostanság a napjaid? Anyud? Vick? - soroztam meg valóságos kérdés áradattal.

Ahogy felkacagott én is elmosolyodtam, rég óta először őszintén.
- Te is megnőttél! - mondtam nevetve - - Anya... Fogalmam sincs hol van... És Vick... ő meghalt. - mondtam lehajtott fejjel és minden hirtelen jött örömöm egy csapásra elillant.

Szavakkal kifejezhetetlen mértékben elszégyelltem magam, hogy sikerült pont belekérdeznem... Ami Vick-kel történt engem is felkavar, ha annyira nem is látszik rajtam. Idő kell, hogy felfogjam ezt, hisz... visszaemlékezve még jönnek foszlányok, ahol hármasban, vagy többen játszottunk.

- Iszonyatosan sajnálom! - öleltem át a mellettem ülő gyermekkori barátomat.- Sajnálom, nem akartam a közepébe tenyerelni, csak gondoltam udvarias lenne rájuk kérdezni... Kérlek ne haragudj, Matt.

|| Hotel ||

Idejöttem, mert szükségem volt valami könyvre. A legtöbb ember nem is sejti, hogy mi minden rejtőzik egy tartalomban, ha éppen azt nézzük. Mert a boszorkányok mindig is értettek ahhoz, hogy elrejtsenek bizonyos információkat, amik nekünk kellenek. Ez rájuk jellemző, nem?

Levettem egyet a polcról... majd még egyet. Úgyis találok Erin ellen valamit, ez nem is vitás. Maximum megigézek valakit amögött a francos íróasztal mögött, hogy engedjen be az adatbázisukba.

/Valahonnan/
A Connorral történt kalandom után hetekig próbáltam megismerni a várost. Van ahhoz elég erőm, hogy tudjam, valóban rengeteg természetfeletti munkálkodik erre, akiknek egy részével jobb az elővigyázatosság. A tündérektől például nem kell tartanom, ellenben a vámpíroktól! Néhányuk bivalyerős... Ám én sem vagyok az a gyenge nádszál, gyertyalángkergető, erejét ki nem használó boszorkány. Szeretem használni... ÉS fogom is.
De előbb ideje lesz néznem egy kis olvasnivalót. Egyszerűen imádom a történeteket, bár a természetfelettiken inkább csak nagyon, nagyon jól mosolygom, annyira nem ismerik a mi valóságunkat. Néhány kivételével... Tudok pár olyan íróról, aki valóban boszorkány, és valódi igéket használt a könyveiben, de ők kevésbé ismertek, mert senki nem kíváncsi egy démoni papnő szertartásaira. Kivéve páran... Most azonban nem voltam kíváncsi rájuk. Valami modern olvasmányra vágytam. Hayden persze nem tud erről a hobbimról, mert szerintem elevenen nyúzna meg, ha meglátna lányregényekkel a kezemben. Hamarosan egy sötét aurára lettem figyelmes. Tipikus... Még a könyvtárba is beférkőztek. Azt hiszem, ideje lesz mutatnom neki az ártatlan kislánykát, ameddig csak lehet.
- Helló, tudnál egy kicsit segíteni? - mutattam fel a könyvet, aminek a hátulját nemrégiben nézegettem. - Ezt nem a helyén találtam, de egyszerűen fogalmam sincs, hogy ki a szerzője... - magyaráztam. A könyvet egyébként terveztem kikölcsönözni, mert fontos varázslatokat tartalmazott.

Felsóhajtottam, amikor hangot hallottam. Mégis miért nem hagyják nyugton az embert, esetebmben vámpírt a könyvtárban?
Megfordultam és megpillantottam egy lányt. Óóóó... máris nem bántam, hogy megzavart! Milyen kis csinos... azta, ez kellett már csak nekem... tessék, beteg fantáziálás. Helytelen!
- Öhm.. - vettem át tőle a könyvet, és fürkészni kezdtem a borítóját. - Anonymus. - vontam egyet a vállamon viccelődve. Hiszen sehol nem volt név feltűntetve. - Ha kikölcsönzöd, talán megmondja neked az ott üldögélő nő. De talán csak el kell varázsolnod, és segít neked. - sóhajtottam. Persze, hogy rájöttem, mi ő. Ostoba lennék!

- Úgy tűnik, nem egy mai fajta vagy - biccentettem félre a fejemet, amikor az elvarázsolni szót használta. Egészen biztos nem véletlenül tette a dolgot, mert jelezni akart vele. Jelezni, hogy tudja, mi vagyok, és úgy tűnik, hogy ez be is vált. - Nincs kedvem hozzá. Többet tudok a könyvről, mint maga a könyvtáros. Bár... nem vagyok benne biztos, hogy számodra képes lenne megnyílni - húzódott gonosz vigyorra a szám. Ismerem azoknak a fajtáját, akik az ilyen könyveket alkotják. A varázslatok nagy részét láthatja a természetfelettiek többsége, de az igazán jókat biztonsági okokból csak azok láthatják, akik érdemesek rá. A jó boszik különben is hajtanak az ilyen könyvekre, szóval fontos a titkosítás.

Meglehetősen ravasszá vált a vigyorom, amint szavait meghallottam. Ha többet tud a könyvről, miért kell neki, hogy ki írta? Nyilván tudja, hogy mi az ábra vele, nem? Ugyan már.. érzem rajta, hogy erős boszorkány.
- Tudod, érzem én rajtad, hogy nem az udvarias fajtából szalajtottak, de... - nyújtottam felé a kezemet, hogy mint valoami igazi úriember, kezet csókoljak neki. Ezzel jeleztem hogy nem vagyok éppen mai ifjú, de rájöhetett ő már más jelzésekből is. - Christopher, szolgálatára hölgyem. - vigyorodtam el.

Úriember... legalábbis a látszat alapján. Szóval vonakodva bár, de elfogadtam a felém nyújtott kezét, annak reményében, hogy nem indít felém hirtelen támadást. Különben is, ha megtenné, Isten bizony szétrobbantanám a fejét valami daganattal, csak hogy érezze, nem trafált mellé, amikor nem az udvarias fajtához sorolt.
- Trish - biccentettem. Úgy éreztem, felesleges elmondanom neki a nevem többi részét. Ha kezdene is vele valamit, akkor is csak ezen a nevemen szólíthatna. - Szóval... Mit keres egy magadfajta a könyvtárban? Tudtommal a középkorban sok volt az írástudatlan ember - kacsintottam rá.

(Park)

Szótlanul bóklásztunk egészen addig amíg ki nem szúrtuk a könyvtárat. Részben azért is burkolóztam csöndbe, mert azon agyaltam, hogy lehet ez az egész, de ha minden igaz már nem is kell sokat gondolkodni és meg lesz a magyarázat rá.
-Itt is vagyunk! -nyitottam be a könyvtár ajtaján és körbenéztem. Nem sűrűn járok könyvtárba, de ennek a helynek a nagysága mégis lenyűgözött.
-Akkor hol kezdjünk? -kérdeztem még mindig körülszemlélődve - Elég nagy ez a hely. -túrtam bele a hajamba és elindultam az egyik sor felé ami előtt egy kis táblán ez állt: Legendák.
-Talán itt lesz. -pásztáztam végig a könyveket csak így messziről.

Bementem vele a könyvtárba, rengeteg fajta könyv volt. Nézelődtünk majd észrevettük a Legendák sort és bementünk. Néztük az ottani könyveket de a legtöbbnek köze se volt ahhoz amit mi keresünk, megláttam egy misztikus lények című könyvet de abban sem találta semmit erről. Már rengeteg könyvet megnéztünk, de semmi.
-Hát itt nincs semmi. mondtam már eléggé frusztráltan mivel a sok könyv közül egyik se szólt erről. Még mindig nem tudtunk semmit, miért is van velem ez a fura dolog. Láttam a lányon is, hogy ő is kíváncsi erre, hiszen még nem látott ilyet, amikor eszembe jutott, hogy még a nevét sem tudom.
-Tényleg, még nem is kérdeztem, hogy hívnak? mosolyogva kérdeztem tőle, közbe tovább kutattam a könyvek között.

Hosszasan nézelődtünk a könyvek között, de egyenlőre nem találtunk semmit. Bár ekkora könyvtárban nem is csoda. Mondjuk az is lehet, hogy nem is létezik erre magyarázat.
-Aki keres az talál. -mondtam biztatásképpen egy lelkes mosollyal az ajkaimon.
Lehet, hogy az lenne a legésszerűbb ha a könyvtárostól kérdeznénk meg, de a végén még hülyének nézne minket.
-Jemina....Jemina Doreen Balston..-mondtam még mindig mosolyogva - És téged, hogy hívnak? -kérdeztem meg végül én is miközben még mindig a könyveket bújtam.
-Na jó, itt nem lesz semmi. -sóhajtottam és akkor a legalsó sorban megpillantottam egy könyvet. Misztikumokkal volt tele. Biztos voltam benne, hogy ez lesz az.
Levágódtam a könyvvel a kezemben az asztalhoz és szorgos lapozgatásba kezdtem és akkor találtam egy fejezetet a természetfeletti lényekről, majd másodperceken belül meg is találtam abból a vérfarkasokról szóló részt.
-Ezt nézd! Hátha itt van a magyarázat. -toltam elé a könyvet, hogy ő is lássa.

-Hmm, Jemina szép neved van. mondtam mosollyal az arcomon. Az én nevem Scott McCall. mondtam el neki én is majd már kezdtem feladni, hogy találunk bármit is erről amikor Jemina megpillantott egy könyvet ami talán ad magyarázatot erre. Amikor elém tolta a könyvet nagyon izgatott lettem. A könyvben rögtön egy rajz vetette fel a figyelmem egy medálról, ami pont úgy nézett ki mint az enyém. Elolvastam, hogy mi ír róla:
Ezt a medált még a 13. században készítették boszorkányok a vámpírok ellen, egy vérfarkasnak a neve William volt. Túl sok vámpír járta már az utcákat és gyilkolt ezért megalkottak egy fegyvert ellenük. Azt sem akarták, hogy egy vérengző fenevad kószáljon minden hónapban az utcákon ezért, ez a medál megtöri a hold átkának azt a részét, hogy teliholdkor muszáj átváltoznia és ad még egy különleges képességet miszerint bármikor átváltozhat félig farkas félig ember lénnyé, így is akkora ereje lesz mint négy lábon, viszont sokkal több esélye a vámpírok ellen. Hogy ne tudja bárki használni ezt a medált aktiválni kell, amit ha a szerencsés farkas megtesz övé a medál hatalma. Rengetek vámpírral végezett abban az időben William. Ez a medál pedig azóta is családról családra jár. Olvastam fel döbbent arccal, majd néztem a lányra és hasonlót láttam az övén is.
-Huh, sosem gondoltam volna, hogy ez miatt történik ez... levettem a medált és nézegettem. még a nagyapámtól kaptam, azt mondta nagyon vigyázzak rá, már értem miért. mondtam neki még mindig megdöbbenve.

-Ez a medál pont olyan mint ami a nyakadban van..-suttogtam ledöbbentem mielőtt elolvastam volna az ott írottakat, majd amint elolvasta elhúztam előle a könyvet és én is átnéztem azt a pár sort. Elképesztő, hogy mind ez csak egy ilyen kis jelentéktelennek tűnő ékszer miatt van.
-Akkor ez már jó régi lehet. -húztam végig az ujjam kezében lévő medál mintáján.
-Gyönyörű..-jegyeztem meg mivel ez a dolog számomra hihetetlen volt. Több kérdést is fel tudtam volna tenni az alkotójának, de ez már nem lehetséges, és ez a fiú Scott, több van benne mint amit az elején hittem.

Nézegettem a medálom és csak akkor jöttem rá milyen értékes is ez valójában. Ha az kitudódik talán meg akarják majd szerezni tőlem, mivel ez a farkasoknak elég csábító lehet, a vámpírokra nézve viszont hátrányos.
-Ezt nem mondhatod el senkinek.. mondtam neki kicsit félve, hogy talán ő is csábításba esett, de bíztam benne eléggé ahhoz, hogy ráhagyjam ezt a titkot. ez legyen a közös titkunk. mondtam neki halkan. Viszont volt egy rész ami nem volt leírva, hogy hogyan kell aktiválni, ami ezek szerint nekem sikerült. Sejtelmem sem volt mit tehettem, hogy aktiválni tudtam és hogy miért pont én.
-Ezek szerint William az én ősöm. utána néztem még kicsit a nyilvántartásban, hogy tényleg élt e egy ilyen nevű ember és igen. William McCall 1234. július 15.-én született itt Mystic Falls-ban. Ez a rész nagyon ledöbbentett, majd tovább olvastam. William gazdag volt egy hatalmas birtokkal, amit halála után fia örökölt Jonathan McCall, de ő nem élt vele, inkább elköltözött Mystic Fallsból hátrahagyva, mindazt mit apja felépített.
-Ezek szerint az én családom Mystic Fallsból származik, lehet nem véletlen, hogy én pont itt bukkantam fel. mondtam szorosan megszorítva a medálom, kisebb öröm töltött el, hogy mind ez igaz és őseimmel összeköt a medálom.
-Nagyon köszönöm a segítséget Jemina. mondtam neki mosolyogva. Kiderült, hogy eddig semmit nem tudtam az őseimről, de most mindenre fény derült.

-Nem mondom el senkinek. Bennem bízhatsz. -álltam fel az asztaltól úgy nézve rá. Mondjuk az túlzás, hogy bennem bárki is bízhatna, általában úgy alakítom az életem, hogy nekem legyen jó nem pedig másoknak.
-Hát érdekes kis családod van. -forgattam meg a szemeimet majd elmosolyodtam. Bár ez relatív fogalom, végül is nekem is érdekes a családom, jobban mondva csak az apám mert egy komplett őrült, de ez mindegy is.
-A sors keze. -vontam egyet a vállamon. Örültem azért, hogy rájött a családja titkára és különös módon azt sem bántam, hogy segítettem neki.
-Igazán nincs mit. -túrtam bele a hajamba és elé léptem.
-És neked már van lakásod? Mert nekem fogalmam sincs, hogy hol találom a hotelt. -néztem rá kissé tanácstalanul, itt volt az ideje, hogy keressek valami szállást.

-Van egy kisebb lakásom ez egyik hotelben, amit pár napra kivettem, még fogalmam sincs hol fogok lakni hosszútávon. mondtam neki töprengve. Még mindig csak az járt a fejemben, hogy nem rég vagyok itt de már rengeteg mindent megtudtam magamról.
-Ha van kedved, aludhatsz nálam ma este, hiszen miattam nem sikerült találnod, szállást. mondtam neki mosollyal az arcomon, mégiscsak én voltam a hibás és amúgy is egy falkatag akit szívesen kisegítek ha épp bajban van.

Amikor felajánlotta, hogy ma éjszaka aludhatok nála egy széles mosoly telepedett az ajkaimra.
-Nagyon megköszönném. Rendes vagy. - mondtam még mindig mosolyogva. Végre egy normális fiú akivel összefutok itt, jó indítás ennél már csak jobb vagy rosszabb lehet, de egyenlőre még nem is kerültem összetűzésbe senkivel.

Amikor belement csak mosolyogtam rá és bólintottam ,örültem neki, hogy elfogadta az ajánlatom. Felvettem újra a medálom, majd felálltam a lánnyal együtt és elhagytuk a könyvtárat majd elindultunk a lakásom felé, közben beszélgettünk és nevetgéltünk. Most éreztem magam igazán jól az anyám halála óta. Nagyon aranyosnak volt a lány, örültem, hogy találkoztam vele.

[Hotel]

Csak grimaszoltam egyet Trish irányába. Jól értettem a nevét, nem vagyok süket. Teljesen.
- Kösz, drágám, igencsak kedves vagy. - sóhajtottam fintorogva, amikor az írástudatlanságról beszélt. - Ha azt hiszed, hogy a középkorból származom, nagyon is tévedsz. - bújtam tovább a könyveket kellemes sóhajtozással, szinte mulatva az arcán. Eléggé nagy negatív hullám jött felőle, de nem vetettem meg a gonosz boszorkányokat.
- Nem mellesleg... eléggé barátságtalan szándék vezetett ide. Talán nem is vagy rá kíváncsi. - kacsintottam rá.