Arra kapcsoltam, hogy vadul csókol. S így tettem én is. Viszonoztam ezt a gesztust, nagy nehezen engedve el fenekét, hogy a hajába túrva tartsam magamnál száját, és csókja édes ízét, de egyféle jelzés is volt ez számomra. A kicsike nem adja nekem magát teljesen. És nem is vérfarkas lenne, ha megengedné,hogy egy vámpír uralja. De ez tetszik nekem. Minél nehezebb betörni egy nőt, annál izgalmasabb a helyzet. És annál jobban vonz magához.
Nem adtam ki szavakat a számon, csak sóhajtásokat, és halk hörgést, míg egy-egy hajtincsem az arcomra tapadt. Az egész testemet verejték kezdte ellepni, ahogyan mozgásom üteme felgyorsult, és gyengéden haraptam a nyaka bőrébe, hogy elfojtsam egy nyögést, ahogyan a kéj közeledett már felém. Szerettem ezt az érzést. Még ha eddig nem is adtam olyan nőknek, mint Ő. Egy vérfarkas. Sosem tiszteltem azt a falkát. Egytől egyig ellenség. Kivéve ebben a helyzetben. És Erin bosszantására... tudom, hogy meg fog pukkadni, ha megtudja. Még ha ő azzal az átkozott, belépzelt idiótával is kavar éppen. Az én nejem kell neki?! Azért árat kell fizetnie...
Ez csak pár röpke másodpercig töltötte el fejem és az eszem. Hullámzó mellkasomba egyre többször kellett levegőt töltenem és összeszorított szemekkel tapadtam újra édes ajkaira, míg egyik kezem a nadrágja alá kandikált, és érzékeny pontjához nyúltam, így segítvén méginkább a beteljesüléshez.

Magamban valami fenevad azt hiszem, táncot lejtett, ahogyan élvezete jeleit meghallottam a fülemben. Sóhajok, és talán a nyögések, melyeket csókjaiban is éreztem... édesek, még mindig. De nem is most fognak számomra keserűvé válni. S ujjaimra méginkább reagált. Tudtam, tudtam, hogy nem kell már sok számára, és átfogja lépni a gyönyör birodalmának határvonalát, méghozzá velem együtt.
Elváltam szájától, halk szisszenéssel reagáltam körmeire, de ez a fájdalom most valahol még jól is esett. A kis bestia.. pontosan tudja, hogyan vegye el a még megmaradt józan eszemet. Ezt mindig is élveztem.
És jött a pillanat... eljött, megérintett, magával húzott mindkettőnket. Remegő testtel öleltem magamhoz, pontosabban tartottam, hiszen enyhén tapintatlanság lenne részemről, ha most csak úgy egyszerűen elengedném. De nem is lettem volna rá képes. Megőrültem, semmi kétség. Egy vérfarkassal... én?! Nem foglalkozom most ezzel. Lihegve kapkodtam levegő után, verejtékemet érzem az arcomon, ahogyan végigfolyik, s lassan, nagyon lassan voltam képes csak úgy relemelni a fejem, hogy nézzem arcán a játszódó fényeket, az átélt érzést, melyet én okoztam neki. Rendkívül szórakoztató fél óra. Miért érzem úgy, hogy az elkövetkezendőkben már cseppet sem lesz ilyen szívélyes a viszonyunk? Kiengedtük a gőzt, úgy hiszem. Vad voltam, szenvedélyesen vad, s érzékeltem, hogy Ő sincs ezzel másképpen. Olyan volt, amilyennek lennie kell egy nőnek.
- Csodálatos voltál... - buktam vissza újra a nyakába, még szedegetve az erőmet, mintha mindent kiszívott volna belőlem. Honnan jött ez a bókféleség? Tudatalatti... bizonyára. Nem mondanék én ilyet egy vérfarkasnak magamtól! Csak úgy jött. Megérdemli, vagy nem?
Elengedtem a csípőjét, de még mindig hozzásimultam, és egy elégedett vigyor jelent meg az arcomon, így méregetve őt továbbra is.

Elégedett mosoly táncolt ajkaim körül, így vettem le lépésről lépésre a kezemet. Tetszett a szituáció, rohadtul tetszett. De mégis mit kellene tennem, ez a nő valamiért teljesen megbolondított engem? Talán a temperamentuma? Másról nem is lehet szó. Vagy... talán az ellentétek ezúttal vonzották egymást. De egy ilyen hatalmas ellentét, mint ez... nehézkes volt átrepülni.
- Nos, drágám... Hayley, bocs! - tettem hozzá javító szándékkal, mielőtt az előző jelzőért kinyírt volna. - Mik a terveid az elkövetkezendőkre? Itt hagyod szegény fejemet? - biggyesztettem le nevetségesen ajkaimat, amiből valami hülye fintor jöhetett ki végül. De nem tehettem róla, ahumorom mindig is sajátos volt. És nyers... ez az egy soha nem változott bennem.
Végigsimítottam arcán mutató-, és hüvelykujjammal, így várván a válaszát. Nem is tudom, hogy miben reménykedtem. Vajon miben? Ha elmondja, érezni fogom az örömet, vagy a csalódást. És akkor... tudni fogom, mit is várok a helyzettől.

Türelmesen vártam, de ez nem volt szokásom. Én, mint türelmes? Nem, nem igazán kellene ilyennek lennem. De ez az este a meglepetések estéje. Bármi megtörténhet. Viszont most kitartóan küzdöttem a lelkem mélyén tomboló szörnyeteg ellen, amely azt akarta, hogy érezzek végre egy keveset. Nem, nem fogok! Soha nem adom meg ezt az örömet senkinek!
- Jó válasz! - helyeseltem bólogatva, és egy sóhajtással hátráltam tőle egy kevéskét. - Bevallom, ha ennek az ellenkezőjét mondtad volna, több mint valószínű, hogy most csalódott lennék. - állapítottam meg mosolyogva, és ez kivételesen még őszinte is volt. Beteg vagyok... elkapott valami kór.
- Hol szeretnéd elfogyasztani azt az italt, és meghallgatni életem keserű melódiáját? - kérdeztem, egyelőre tréfálkozva. Mire számítottam mégis? Nem akartam kiteregetni a saját szennyesemet. Le akartam részegedni. Elfelejteni Erint és azt a majmot. A hideg is végigfutott a hátamon, ahogy elképzeltem, ahogyan ő simogatja, és én már nem tehetem. De várjanak, jön még a fekete leves!
Megálltam, újra kihúztam magam, és kérdőn vártam Hayley válaszát, ugyanazzal a bárgyú, mégis nevetséges mosolyommal.

Az államat dörgöltem meg, és így gondolkodtam el. A Grillbe nem akartam menni. Csomó fiatal, bulihuligán, akik nem normálisak ilyenkor. Nem, tudok ennél jobb helyet is, talán ő is ismeri.
- Van itt egy jobb szórakozóhely. Gyere. - böktem a fejemmel. A reflexem most azt hiszem, a keze után nyúlt volna, de én nem fogok! Nem, nem és nem! Ennyire nem fogok elgyengülni a közelében, mint ahogy eddig, bizonyos értelemben megtörtént.

> Morning Star Pub <

(Tatia birtoka)

Szükségem volt egy könyvre. Az agyamban egy név villogott. Oliver Lambrick. Ő kell nekem... ő kell, vele kell tönkretennem Elena Gilbert és Damon Salvatore tökéletes, idilli életét. Tudom, hogy ő az, aki már annyiszor bántotta őket. És most újra eljött ez az idő.
Lekaptam egy könyvet a polcról, és felszínesen kezdtem nézegetni. Többet akartam tudni a mi kúlturánkról. Egy olyan apróságot, ami eddig hiányzott a fejemből.

Játszótér

Útközben még beugrottam a saját lakásomba, hogy letusoljak és felvegyek valami másik ruhát. A vámpírvadászat során kissé összevéreztem azt, ami rajtam volt és véres ruhákban nem igazán lett volna kedvem megjelenni fényes nappal a városban.
Kissé emésztett a gondolat, hogy vajon miért nem öltem meg azt a vámpírt... még nem nagyon fordult velem elő ilyesmi. Be kellett vallanom, hogy eléggé bejött a stílusa, de azért leszúrtam és lelőttem, mert velem nem fog szórakozni senki! Engem ilyen téren nem lehet megpuhítani.
A könyvtárba tartottam, hiszen itt mindig találtam egy olyan könyvet vagy régi naplót, ami még nem volt a kezemben és információkat tudtam belőle gyűjteni. Meg is kerestem a szokásos kis helyemet, lekaptam az egyik régi, sinzte már csak lapokból álló, kézzel írott jegyzetfüzetet és lapozgatni kezdtem, hátha valami újfajta tudás birtokosa lehetek.

Szinte azonnal szimatot fogtam. Nem voltam vadászkopó, ez jogos... de a vámpírvadászok kisugárzása eltért a rendes emberekétől. És ahogy a lányra pillantottam... ki nem néztem volna semmilyen körülmény között, hogy ő vámpírvadász. De nekem ő most pont jól jön.
Kitéptem a lapot a könyvből, amit lapozgattam, majd elindultam felé, lassú léptekkel, méregetve őt elölről, hátulról, minden lehetséges szögből, közben felsóhajtottam.
- Csak így egyedül? - kérdeztem végül, és leemeltem egy ismeretlen könyvet. Csak hogy ne tűnjön fel neki, hogy szándékosan jöttem ide.

Lapoztam egyet, aztán még egyet. Szerencsére gyorsan tudtam olvasni és sohasem siklottam el az esetleges apró betűs részletek felett, most viszont semmi olyat nem találtam, amit ne tudtam volna vagy ne olvastam volna már valahol. Sóhajtottam egy aprót és tovább lapozgattam a régi könyvben, ám kénytelen voltam felkapni a fejemet, amikor egy hang megszólított.
- Igen. - Bólintottam. - A könyvtár nem a társas programokhoz van kitalálva, hanem a csendes magányhoz. - Most nem voltam igazán beszélgetős kedvemben, így csak megejtettem a férfi felé egy kényszeredett mosolyt, aztán pedig visszafordultam a könyv felé. Nem emlékeztem erre a férfira, még nem láttam az életem során, az egyszer biztos.

Nem volt velem túl barátságos. Azt viszont kétlem, hogy érzett velem kapcsolatban bármit is. A negatív céljaim... hát ugyan már... nekem csak szükségem van pár trükkre a vámpírok ellen, amíg el nem jön az alapítók bálja. Mert akkorra... akkorra kell visszahoznom Oliver Lambricket az életbe. Bármi áron...
- Mondd csak, kedvesem... nem tudnál nekem segíteni egy-két apróságban? Például abban, mi a leghatásosabb méreg a vámpírok ellen - lapozgattam tovább a könyvet. Éppen úgy beszéltem, mintha csak az időjárásról lenne szó.