Újabb sóhaj, de már valahogy zsigerből jött. Talán igaza van. Talán nem kéne. De ugyan miért is forszírozom én ennyire ezt az egészet? Nem az első alkalom, hogy valami csak úgy... elcsúszik és fogalmam sincs hol ébredek. Oké, akkor ittam, nem is keveset. És nem is egyszer. De most nem ittam egy kortyot sem és erre teljes egészében mindennél jobban emlékszem.
- Menjünk... - vonatkoztattam viszont inkább el tőle, és a karjáért nyúlva a kijárat felé terelgettem. Egy utolsó pillantás... ennyit vetettem még a bárszéken ülő nőre, de amikor visszanézett, eltéptem a szemem és kilépkedtem az ajtón. Talán tényleg jobb lesz így.
- És Peiper... mit lehet tudni rólad? - lépkedtem egy darabig csendben mellette, de aztán csak én szólaltam meg előbb. - Úgy értem azon kívül, hogy hozzám hasonlóan csődtömeg vagy. - lépkedtem tovább. - Az ok? - pillantottam fel oldalról a szemeibe.
A hozzászólást Dimitri James összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Júl. 17, 2012 2:54 pm-kor.
Egymás mellett sétálgattunk, egy ideig csöndben. Majd végül ő kérdezett. - Az ok? Hát, nem tudom, valószínűleg a lényemből fakad! - próbáltam elviccelni. Mást nem is teszek, de máshogy nem lehet ezt túlélni. - De azt hiszem, a gyerekkorom. - tudtam, hogy a következő kérdés így a gyerekkorommal lenne, úgyhogy megspóroltam a kérdést - Leginkább az, amit az imént mutattam, és jobb, ha elfelejted! - Mondtam, de most mégis eszébe juttattam. Már ellentmondásokat is beszélek, de jó! - Sajnálom. - nyögtem ki végül.
Nagyot sóhajtottam. Ismét. Úgy látszik kezd szokásommá válni.
- Ugye nem haragszol meg, ha azt mondom, fogalmam sincs róla mi történt az előbb. - fogtam hátul össze magam mögött a kezeimet, vagy csak mert így lazábbnak tűnhetek, és nem látszik meg rajtam mennyire feszültté tesz is ez az egész, vagy csak önmagamat akartam megnyugtatni. Megnyugtatni? Jó vicc! Hogy a fenébe nyugodhatnék meg, ha amióta csak betettem a lábam ebbe a tetves városba, már semmi nem az ami. Oké, ellőtte is voltak... problémák, de azt hiszem itt kezdem azt hinni, hogy én, normális vagyok. Vagy éppen pont itt van a dolog nyitja ami elveszett.
- Khm... de azt hiszem a kérdést, hogy őrült vagyok e vagy sem, most inkább hagyjuk. Az egész... túl hosszadalmas és bonyolult lenne. - győzködtem magam, továbbra is egymás elé téve a lépteimet, és csak nagyjából figyelve előre, hogy orra ne essek, mégis inkább ami benn van, az foglalkoztatott. Hiba! Őrületes hiba, ha el akarom kerülni, hogy összeomoljak. - Khm... mindegy. - intéztem ennyivel és inkább megálltam, hogy felé forduljak. - Érezted már azt, hogy egyszerűen nem bízhatsz senkiben? - tettem fel talán életem leghülyébb kérdését. Vagy talán mégsem - Hogy talán még saját magadban sem. - fordultam vissza előre, belőve a nagy semmit magam előtt, a lényeg az volt, hogy a messzibe tekintsek. Képtelen lettem volna most fókuszálni valamire.
Nem ültem sokáig otthon, hanem eljöttem egy kicsit a parkba. Nem mintha olyan sokat lennék otthon. Szinte még csak aludni se járok haza. Átöltözni, meg apróságok miatt megyek csak haza. Haza? Már egy helyet sem nevezhetnék így nemhogy Mystic Fallst.
Egy kicsit utazgattam már, és meglátogattam a régi Chichagot. Nagyon szép hely mint mindig...Tele van "étellel". Mikor ezen gondolkoztam, a parkon át vezetett az irányom, ahol megláttam Katherinet.Elé suhantam.-Nocsak, nocsak..Kit látnak szemeim? A mindig gyönyörű Katherinet.-mosolyogtam-Szép vagy mint mindig , gyilkos hölgyemény.-nevettem
Nem sétálgattam sokáig, mikor ugyanis megjelent előttem Stefan. Gyorsan végigpillantottam rajta, és vettem egy mély levegőt halványan elmosolyodva. - Stefan, Stefan... - Vontam fel szemöldökömet kicsit oldalra billentettem fejemet. A mindig gyönyörű? Erre a mondatára majdnem halkan felnevettem. - Mi az ilyenkor meg már bókolsz nekem? - Vontam fel szemöldökömet enyhén, de azért ez nem volt ellenemre, hogy ilyeneket mondott. - Rég láttalak. - Mondtam arcát fürkészve.
-Miért? Milyenkor nem bókolok?-kérdeztem nevetve, és végigtekintettem rajta.-Hát persze, hogy rég...Mivel utazgattam egy kicsit..Megnéztem már Chichagot, és ettem egy jót.Ha érted mire gondolok.-mosolyodtam el kicsit gonoszan-De tudod, én is rég láttalak. De mióta nem láttalak, a szebbtől, is szebb lettél.-bókoltam neki tovább, bár az utolsó mondatot, füléhez hajolva mondtam.
- Hát van mikor utálsz, és inkább azt mondod rám, hogy egy ribanc vagyok! - Mondtam míg végigpillantott rajtam. - Mi az már nem akartad Mystic Falls népét irtani, inkább megrövidítetted Chicago lakosságát. Én is jártam arra nem rég, kár hogy nem találkoztunk. - Mondtam úgy mint aki tényleg sajnálja és elmosolyodtam halványan. Nem tagadom, hogy még mindig hatással vannak rám a szavai, és ez most sem volt másképp. Még jó hogy nem látja rajtam, és még egy jó ideig nem is fogja látni. Ezt amolyan gyengeségnek fogom föl, amiről senkinek nem kell tudnia. - Azért ennyire nem kell bókolni, engem nem tudsz ezzel megfogni. - Hajoltam el tőle de csak annyira, hogy szemeibe tudjak nézni.
-Ki mondta, hogy utállak?-kérdeztem egy apró mosollyal..-Soha nem mondta, hogy utálnálak, igaz azt mondtam, hogy ribanc vagy, de ha nem lett volna igaz, akkor nem mondom.-nevettem,és végig szemébe néztem.-De úgy veszem észre megváltoztál, szóval ez előnyödre vállt, hogy jobban megkedveljelek.-sóhajtottam aprót..-Hát sajnos nem tehetem meg, mivel akkor nagyon, de nagyon kihalna a város, szóval keresnem kell más elfoglaltságot.-mosolyogtam gonoszan.-Hát, ha nem is foglak meg, de tudom hogy jól esik ez a kis bókolás.-kacsintottam rá.-De van egy tervecském....Egy kicsit későbbre, ha szeretnéd hallani, akkor majd elmondom ha szeretnéd.-suttogtam fülébe, és egy csókot nyomtam nyakába.
- Ha nem lett volna igaz akkor nem mondtad volna. - Mondtam elismételve szavait és megforgattam szemeimet. Én mondjuk sosem tagadtam, hogy ribanc lennék, de tudnék én nem az lenni, de egyszerűen nem akarok más lenni. - Én változtam? Ugye csak viccelsz? - Kérdeztem egy kis gúnnyal hangomban. - Jajj azért tényleg hagyj pár ember a városban. Habár van itt egy pár finom falat. - Haraptam ajkaimba egy kicsit elgondolkozva. Az a Jenna-nak sem volt rossz a vére leszámítva azt, hogy éreztem benne egy apró kis verbénát. Még jó hogy immunis vagyok rá, hála annak, hogy minden nap szedek egy keveset. - Dehogy esik jól.. - Sóhajtottam fel halkan. - Egy terv? Persze, hogy szeretném. - Mondtam halkan, és egy pillanatra lehunytam szemeimet ahogy belecsókolt nyakamba. - Ne játssz velem Stefan. - Húztam halvány mosolyra számat és szemeibe néztem.
-Jól, van jól van.-mondtam mosolyogva, és eltávolodtam tőle.-Nem játszok veled Katherine....Miért tenném?-járkáltam, és leültem a padra.-Tudod...jó csapat lennénk...Vagy talán egy pár?-húztam fel a szemöldökömet, és kis gonosz mosolyra húztam a számat.-Mit szólsz , ha meghívlak, egy kis esti vacsorára, itt a parkban?-kérdeztem nevetve
- Azért mert anno én is játszottam veled! - Vontam vállat enyhén. Úgysem hagynám, hogy játsszon velem, itt maximum csak én játszhatok vele, és nem fordítva. Követtem Őt a padhoz, csakhogy én nem ültem le, hanem elé álltam. - A jó csapatban még nem is kételkedem, de hogy egy pár? Én nem leszek a te Elena pótlód. - Tisztáztam vele ezt az egy dolgot. Közelebb hajoltam hozzá. - Én nem Ő vagyok! - Suttogtam szinte ajkaira, és eltávolodtam tőle. - Vacsora? Nem is hangzik rosszul. - Mosolyodtam el beleegyezve.
Elnevettem magamat.-Igen , anno te játszottál velem! De most kissé megváltoztak a szabályok.-mosolyogtam.-Tudom, hogy nem vagy Elena...Te , és ő különböztök, bár abban azért nem lennék biztos, hogy nem ugyan úgy falja a férfiakat mint te.-mosolyogtam el gúnyosan-De majd kialakul közöttünk az a kis kapcsolat.-nevettem, és fel álltam.-Akkor vacsorázzunk.-mondtam mosolyogva, és megláttam egy lányt,elé suhantam, és beleharaptam szívtam a vérét.-Gyere Katherine.-mondtam véres szájjal.-A maradék a tied.-moslyogtam gonoszan
- Nálam sosem változnak a szabályok Stefan. - Húztam huncut mosolyra ajkaimat. Az lehet, hogy nála változtak ezek a bizonyos szabályok, de nálam ugyanazok maradtak. Sőt nálam inkább nincsenek is szabályok. - Milyen kis kapcsolatra gondolsz? - Kérdeztem felvonva szemöldökömet elmosolyodva. Mi az azt hiszi, hogy a karjaiba fogok omolni csak mert megláttam. Azt várhatja. Felállt, és amint meglátott egy lányt, elé lépett, és elkezdett lakmározni belőle, de én csak eleinte figyeltem Őt. Elmosolyodtam de nem léptem közelebb majd csak akkor odahívott. - Nekem nem kell a maradékod! - Mondtam és egy másik emberhez léptem, és szinte rögtön a nyakába mélyesztettem fogaimat.
-Hogy milyenre, elég közelire.-válaszoltam, mikor ittam-Mi az talán fertőző lennék?-kérdeztem dühösen, és megittam a maradék vért, majd eltörtem a nyakát, és odamentem Katehez.-Szóval, már ennyire undorodsz tőlem...Értem én...-mondtam dühösen, és szemébe néztem
Kérdésére csak megforgattam szemeimet, de nem szóltam semmit. Igen csak hamar végeztem a pasival, így élettelen testét. Stefan közben odajött hozzám dühösen. - Nem undorodok tőled Stefan. Arról már tudnál.. meg hát nem is ezt tenném. - Mondtam, és le se törölve ajkaimról az ottmaradt vért megcsókoltam szinte már ellenkezést sem tűrve. Mert máshogy hogy tudnám bizonyítani ezt a dolgot.
Mikor megcsókolt, már tudtam hogy igazat mondott. Sokat hazudott, de ezt igaznak véltem.Visszacsókoltam, és magamhoz szorítottam.-Olyan édes, a csókod mint mindig.-mosolyogva, a szemébe néztem
Viszonozta csókomat ami azt jelentette, hogy hisz nekem. Na végre, most az egyszer! Sokat hazudok, tehát végül is megérthető, hogy nem hisz nekem sok mindenben. Karjai körbeölelték derekamat, ezzel szorosan magához szorítva. Mikor elváltak ajkain, arcára egy széles mosoly ült ki. - Nem mondtál ezzel újat. - Mondtam nagyképűen, elmosolyodva.
- Na látod! - Mondtam halkan, és újra ajkaimra tapadt, én pedig viszonoztam neki csókját. A hátamnál benyúlt a pólóm alá. Egy pillanatra belemosolyogtam. Ahogy vége lett a csókunknak elengedtem Őt, és elhúzódtam tőle egy halvány mosollyal az arcomon. - Ennyi elég lesz egyenlőre! - Vontam fel egyik szemöldökömet, de arcomon ott bujkált egy kisebb mosoly.
-Igen látom.-nevettem, és mikor elhúzódott, elmosolyodtam.-Igen, talán egyenlőre ennyi elég lesz.-mosolyogtam, és letöröltem a vért a számról.-Szóval, most mit szeretnél csinálni, "kedves" Katherine?-vigyorogtam rá
Kézfejemmel letöröltem a maradék vért a számról. - Mondjuk menjünk hozzám! Elmondhatnád nekem azt a bizonyos tervedet. - Mondtam egy kis kíváncsisággal a hangomban. Valamiféle sejtésem volt azzal kapcsolatban, hogy ki ellen szólhatott ez a terv, de persze nem kiabálok el semmit. A tervtől függ, hogy benne leszek-e, habár eléggé csábítónak hangzik már az is, hogy kitalált valami tervet.
-Rendben, akkor menjünk hozzád, és beszéljük át a tervet.-mosolyogtam, és el is indultunk.-De hogy a kíváncsiság, furdaljon a tervem Damonek ellen irányul.-mosolyodtam el gonoszan /folyt katherine lakása, kezdj te /
Révén, hogy senkivel sem beszéltem meg találkozót, hát csak sétálni jöttem el. Elég gáz, hogy mostanság tényleg nem csinálok semmit, csak ... sétálok?! Ideje lesz, hogy barátok után nézzek, mivel a régiek úgyis tárgytalanok már. Csupán, hogy magam is tisztán láthassam, utána is gondolok, hogy volt ez az egész barátkozósdi... Harmony és Alex... Na, igen, ők voltak a legjobb barátnőim. Harmony kedvesen lelépett egyetlen szó nélkül, Alexxel pedig sikerült csúnyán összekapnunk. Aztán... Hűha, nincs is több barátom! Ez eléggé kínos... Talán ide sorolhatnám Gabe-t, de vele teljesen más viszonyunk volt... fogalmam sincs mi, de számomra több, mint ócska barátság. Valójában Viventem az egyetlen barátom... ő pedig nem is a barátom, hanem a párom, a szerelmem.
Végső elkeseredésemben megtaláltam az egyetlen megoldást: vásároltam. 1 szatyor ruhával és egy pár frissen szerzett kozmetikummal gazdagabban sétálgattam vissza a parkba. Továbbra sem volt egyetlen ismerős arc sem a környéken. Ha volt is, az illetővel nem volt éppen felhőtlen viszonyunk, így nem jutottam előrébb. Nem titkolva bánatomat, szomorkás ábrázattal huppantam le egy padra. Most először veszem észre, hogy akárhányszor járok erre, mindig van egy üres pad. A többin tömörülnek az emberek, mint a keselyűk a dög felett. Nem is értem, miért kell kiülniük a parkba, hogy minden magányos ember arcába tolhassák, hogy mennyire boldogok a barátaikkal. Ki kíváncsi erre, most komolyan? Előkaptam a telefonom, és unottan lapozgattam a névjegyzékben, hogy kit is érthesíthetnék, hogy jöjjön ide hozzám, és beszélgessünk. Szerencsére alig volt 20 telefonszámom, ebből pedig a 90% szülő, így felejtős, hogy csak úgy rángassam őket akárhova is... Aztán megakadt a szemem egy neven, s egyből fel is csillant, ahogy az illető bevillant.
Üdv, idegen! Volna kedved (és időd) leugrani hozzám a parkba? Van friss péksütim is!
- azzal bepötyögtem az üzenetet, és már küldtem is el Nevil barátomnak.
Kezdőlap
/