Talán éppen abban a pillanatban érte el őt is a vég, talán pár másodperccel később, nem fogtam fel teljesen.. de azt tudtam, hogy megtörtént, és hozzábújtam, legalább addig, míg mindketten megpihenünk, de lihegésem kellős közepén is el tudtam nevetni magamat.
- Senki nem hív így... nem mernek "kicsi" jelzővel illetni. - mondtam halkan, felemelve a fejemet, már-már nyugodt lélegzetvételekkel, és megfogva az egyik törülközőt, közelebb húztam, de még nem álltam fel. Jólesett a meleg.

Az ő száját is elhagyta egy szó, amit nem hittem, hogy hallok tőle valaha is, de nem is engedte, hogy sokat gondolkozzak ezen. Ajkaimra tapadt, és magam is olyan hévvel viszonoztam ezt a gesztust, mintha csak a lelkét akarnám kicsókolni belőle.
Hajába túrtam, így tartva magamnál arcát, Közben csípőm már gyorsabb ütemre váltott, nedves testem az ő testéhez simult, és összeszorított szemekkel éreztem a közeledő érzést. Ma este úgy tűnik, nekem is sikerült extra gyorssá válnom, ami a gyönyört illeti, és a nyakába dugtam arcomat, miután elszakadtam szájától, és hangosan felnyögve feszült meg testem pár perccel azután, hogy az egész éppencsak elkezdődött...

Megleptek szavai ebben a helyzetben, de felemeltem fejemet, és láttam tekintetét, amitől még az én lassan már teljesen kövé vált szívem is olvadni kezdett, és olyasmit éreztem, amit soha még. Hogy tényleg látom azt az embert, aki valaha volt.
- Soha nem foglak bántani. - öleltem át a nyakát. - Szeretlek, sosem foglak bántani. - suttogtam halkan. Nem akartam szerelmet vallani, egyszerűen csak kibukott belőlem, hogy megnyugtassam őt, majd ahogy mozdított egyet csípőmön, már én sem elleneztem ezt, készségesen mozdultam újra és újra, teljes egészében magamba engedve őt, és közben mindvégig figyeltem a szemeit, arcát simogatva egyik kezemmel.

Én magam éreztem, hogy miként kel egyre inkább és újra életre kezeim között, majd mikor elkapta karjaimat, rögtön szemeibe néztem, és elmosolyodtam szavain. Sosem beszélt még így velem. Volt valami szokatlan a hangjában, de nem akartam ezen időt húzni.
Közelebb araszoltam, majd mikor helyetfoglaltam ismét az ölében, már érezhettem Őt testemben, és felnyögve a nyakába dugtam az arcomat, de nem mozdultam. Az előbb a konyhában hevesek voltunk. Most ki akartam élvezni.

- Szóval tele vagy kedvvel... - fordultam szembe vele, és megengedtem ismét a forró vizet, hogy a lassan már hűlt víz ismét melegebb legyen. - Hát, ha a forró víz nem hozza meg ismét a kedved, akkor nekem kell megpróbálkoznom vele. - hajoltam vissza a szájához, és különös szenvedéllyel kezdtem el Őt csókolni, míg mindkét kezem besiklott az egyre melegedő víz alá, és kényeztetni kezdtem férfiasságát.

- Ha ember lennék, talán álmodoznék holtomiglan-holtodiglanról, gyerekekről, és egyéb hülyeségekről, de vámpírként ezek a lehetőségek korlátozottak. Volt lehetőségem gyereknevelésre, de elmúlasztottam. - vontam meg a vállamat, erről jutott eszembe egy nyomasztó titok, amiről soha senkinek nem beszéltem még... köztük Klaust is. De neki nem is kell tudnia mindenről. Főleg hogy én sem vagyok büszke a saját magam ostobaságára.
- Szerintem... kölcsönösen vettük el egymás kedvét, nem? - kérdeztem halkan, még mindig a mellkasának döntött háttal, miközben benyúltam a víz alá, és combjain végigsimítva megérintettem férfiasságát. - Vagy talán mégsem? - vigyorodtam el.

Arra számítottam, hogy most ő is felpattan, elkezd dühöngeni, hogy miért háborodom fel és miért vagyok haragos, de nem ez történt. Sőt, olyasmire került sor, amit Klaustól talán még sosem láttam, de talán még senki más sem.
Felvontam a szemöldökömet, miközben figyeltem szemeit. Próbáltam olvasni belőlük, hogy vajon ismét hátsószándékai vannak-e, vagy sem.
- Nem értem... miért tudsz levenni a lábamról... - sóhajtottam. - Kihasználod a helyzetet, hogy még mindig ismered az érzéseimet. - motyogtam, ledobva magamról ismét a törülközőt. Tényleg nem lehet neki ellentmondani, legalábbis én nem vagyok képes rá.
Visszacsúsztam a karjai közé, és így néztem kissé bűnbánóan a szemeibe. - Hát, tény, hogy mi nem férnénk meg egymás mellett huzamosabb ideig. - mondtam halkan.

Meglepett, hogy azt tette, amit kértem, és nem is vártam két pillanatnál többet. Amint befejezte, felálltam a vízből, és egy törülközőt magam köré tekerve, kiléptem a vízből, és a kád mellől bámultam rá.
- Sajnálom. De én sem tudom elviselni, hogy uralkodósdit játssz velem. Még mindig nem akarok az alárendelt szajhád lenni, legalábbis úgy nem, hogy olyasmit akarsz tenni, amibe én nem egyeztem bele. - utaltam arra, hogy a keze máshová is kalandozott, nemcsak a megszokott "helyre".

Oké.. olyasmit tett, amire egyáltalán nem vágytam. És váratlanul tette, időm sem volt felkészülni rá. Emlékeztem még, hogy Párizsban milyen jó volt vele, de azt nem vettem számításba, hogy meg is fogom valaha ismételni, hiszen megvagyok én a normális együttlétekkel is. Nem mellesleg, most épp dühös, mert megint hergeltem. És ki tudja, így mennyire figyelne oda arra, hogy ne bántson engem.
- Vedd le rólam a kezeidet, mert különben én fogom, és abban már nem lesz tényleg semmi vicces. - mondtam már kissé dühösen. Nem szoktam hozzá, hogy csak úgy engedély nélkül akarnak olyat tenni velem, amit én amúgy nem akarok.

Eleinte nevetni akartam. Hát, persze. Miért lenne most másképpen? Hiszen a sok hónap valószínűleg nem változtatta meg őt, és még mindig egy hataloméhes hibrid, aki azt se tudja, hogy mivel teljen be, ha csak egy rövid ideig is. Azt hittem, ma este ezzel nem kell találkoznom, de tévedtem.
- Hidd el, ki tudnék szabadulni. - jegyeztem meg csendesen, de egyre több apró sóhajjal, és egy nyögés hagyta el ajkaimat, mikor ujját is bevezette testembe. Vállára dőlt a fejem, és lehunytam szemeimet, de nem akartam mondani semmit. Nagyon hangokat sem akartam kiadni. Nem tudom, miért szeretem ennyire bosszantani. Csak jólesik.

Hallottam valami dühöt a hangjában, de nem ijedtem meg tőle. Azt hiszem, nem gyakran találkozott olyannal, aki olyan könnyen visszaszól neki félelem nélkül, tőlem viszont már megszokhatta. Mert ha ő nem is, én emlékeztem arra még, hogy egy-egy ilyen hergelésnek milyen vége is lett. De ez általában azért volt, mert közeledett a telihold, és feszültebb volt. Mindegy. Ez a múlt. Most a jelen van.
- Most nyomatékosítod, hogy te vagy az uralkodó? - kérdeztem rekedten, ahogy szinte mozdulatlanságra késztetett, és ujjai bevándoroltak lábaim közé. Felnyögtem, és lehunytam szemeimet, a forróság pedig már szinte ezer fokosan égette testemet. - Élvezed, hogy mindenki felett... uralkodhatsz? - kérdeztem halkan, mámorral megtelítődött hangon.