Már ott tartottam, hogy kezdtem megbánni a túlzott engedékenységemet, meg hogy ma ennyire alárendeltem magam neki. Úgy tűnik, ő élvezi azt, ami nekem már lassan kezd kínná fokozódni. Legszívesebben ráordítottam volna, hogy vagy oldozzon el, vagy hozzon megváltást végre, de szerencsére erre nem volt szükség, mert mozogni kezdett rajtam, és a kitörni készülő haragos szavaim útját egy mély, szenvedélyes csókkal zárta le.
Lihegtem, mikor elszakadt tőlem, ekkor már egyre gyorsuló tempóban mozogva, és éreztem, ahogy a gerincemen egyre többször simít végig a kéj. Tudtam, hogy ennyi várakoztatás, meg szenvedtetés után nálam nem sokat fog váratni magára a vég.

- HA... valaha... kiszabadulsz... - húztam tovább az agyát vigyorogva. Tudtam, hogy ha összeszedi magát, vagy talán az se kell hozzá, egy egyszerű mozdulattal fogja széttépni a kötelet, de jelenleg talán sikerült annyira lefoglalnom, hogy ne a szabadulásának módszereit latolgassa.
- Az volt a célom... - suttogtam, majd úgy döntöttem, nem leszek tovább kínzó bestia, és mozdultam csípőjén. Újra és újra. Arra eszméltem közben, hogy a saját játékszabályaim ellen cselekszem, hiszen nem akartam őt megcsókolni, csak kissé kínozni, de mégis a szájához hajoltam, és szenvedélyesen kezdtem csókolni, nyelvemmel az ő nyelvét kergetve, és mozdulataim immáron minden téren gyorsak voltak, tekintve, hogy hiába nem tudott most megérinteni engem, bennem a puszta tény, hogy alattam van, fokozta a vágyaimat.

Azt hittem, el fog oldozni, de tévedtem. Ravaszul csak még szorosabbra húzta a köteleket, de jelenleg a vágy elvette minden eszemet, így hát nem érdekelt túlzottan, mennyire vésnek a csuklóimban a rögtönzött hevederek.
- Ha innen valaha elszabadulok.... neked véged - ígértem meg sokat sejtetően, mégis vigyorogva, ahogy egy leheletnyi érintés után elvált az ajkamtól, és igyekeztem magam mozogni alatta, ha ő már nem tette, mert élvezte a hatalmát, és hogy könyörögni hall-lát.
- Erin... nem bírom tovább.... szétrobbanok. Kérlek.... - motyogtam lázasan, és éreztem, hogy a szívem úgy ver, hogy szinte a bordáimon is látni lehet.

Nem kezdtem rögtön mozogni, mindkettőnknek időt akartam adni, hogy megszokjuk ezt az érzést... én legalábbis szerettem ilyenkor a szabad pillanatokat, mikor csak be kell telnem azzal, amit éppen kapok. Kivéve ha nem épp arról van szó hogy gyorsan egymásnak esünk ott, ahol vagyunk. Akkor nem érdekel se egy, se két másodperc.
Mellkasára hajoltam, miközben mozdult csípőm, és karjaihoz nyúlva eleinte azt hihette, most el fogom oldozni, de helyette csak szorosabbra fogtam rögtönzött kötelékeit, hogy véletlenül se tudjon csak úgy kiszabadulni. Nem mellesleg, most volt először alkalmam arra, hogy úgy tegyek mindent, ahogy én akarok.
- Csókoljalak meg? - kérdeztem lihegve. - Hm, még meggondolom. - vigyorodtam el ravaszul, és megérintettem leheletfinoman ajkát a számmal, de mire rámtapadhatott volna, máris elhúztam ajkaimat.

Felkelt rólam, és már azt hittem hoppon maradok, de csak a ruháit dobta le magáról, aztán a csípőmre ereszkedett, és megéreztem, hogyan merülök el a testében. Annak ellenére, hogy mióta beléptünk a lakásba, szinte egy ujjal sem értem hozzá - nem is tudtam jelen helyzetemben - éreztem, hogy a teste teljesen készen áll rám.
- Csókolj meg - tört ki belőlem a heves kérés, ahogy mozogni kezdett rajtam, és a mellkasomat megfeszítve igyekeztem felemelni a felsőtestemet, hogy közelebb kerüljek az ajkaihoz. - Teljesen elveszed az eszem - nyögtem.

Elvigyorodtam, mikor kéjes hangját hallottam. Ma akármit megtehetek vele... Ez nem mindennap fordul elő. Egy hatalmas hibrid van alattam, aki kegyetlen és hatalommániás. De most az enyém a hatalom.
Ledobáltam magamról a ruháimat, az alsóneműmet, majd mikor újra a csípőjére ültem, már ott volt bennem.

Egyszerűen megszűnt körülöttem a tér, az idő... mintha egyetlen testetlen lebegéssé vált volna minden, csak egy érzés volt, ami a földhöz kötött: amit Erin tett velem.
Már épp azt hittem, így fog elérni a teljes megsemmisülés, mikor elszakadt tőlem, és némileg csalódott lihegéssel néztem arcába, mikor fölém hajolt. És mikor arra kért, hogy mondjam ki mit akarok, olyan volt, mintha megismételtük volna a néhány órával ezelőtti jelenetet, csak ezúttal fordított felállásban.
- Bármit - nyögtem. - Akármit. Ma te irányítasz - suttogtam aztán halkan, és elernyesztettem minden porcikámat. Legyen ma minden csakugyan úgy, ahogy ez a varázslatos kis boszorkány akarja.

Hangja olyan volt nekem, mint valami dallam, valami isteni muzsika, ami azért születik, mert én épp azt csinálom, amit jelenleg vele. Imádtam a hangját.
Alkalmazkodtam ahhoz az ütemhez, amit megszabott nekem, önként hódolva be neki, és magam is lehunytam szemeimet. Nyelvem szaporán mozgott, már kezeimet is bevetve, hol lassítva, hol gyorsítva a tempón, majd hirtelen megálltam és felemelkedtem, hogy visszakússzak arcához, körmeimmel végigborzolva karjait. - Mondd ki... hogy mit akarsz... - nyögtem a fülébe.

Csak néha nyitottam ki a szemem, hogy belefúrjam parázsló tekintetem Erin szemébe ahogy folyamatosan simogatott, és lehunyt szemekkel segítettem neki, hogy lerángasson rólam minden ruhadarabot.
Már hangosan zihálva vettem a levegőt mikor végigcsókolta a hasamat, és önkéntelenül is összerándult a testem, mikor forró szájába fogadott.
- Az istenekre.... - préseltem ki magamból nehezen a szót, aztán csípőm mozgatásával segítettem neki eltalálni a tökéletes ütemet. Közben néha fel-felhördültem, mert úgy éreztem, egyszerűen elégek ebben a mámorban, amit adott nekem.

A felszólítás ellenére sem kötöttem meg szorosabban, hiszen nm akartam teljesen uralkodni rajta. Nekem az nem is állt jól.
Simogattam őt tovább, szemeimmel az ő arcát figyelve, majd mikor úgy ereztem, hogy ebből elég, elkezdtem lehúzni a nadrágját a boxerével együtt, majd nem egészen húsz másodperc múlva már pucéran feküdt a csípőm alatt.
Hiába vágytam rá nagyon, hiába akarom már az erdő óta őt érezni magamban, most nem engedtem a saját vágyamnak.
Ajkaimmal csókoltam végig hasát, majd mikor rátapintottam a lényegre, és számmal kezdtem szorgosan kényeztetni.

Vágytól izzóan néztem Erinre, és abban a másodpercben felültem, ahogy felszólított rá. Az ilyen parancsok osztogatásáért mást azonnal megöltem volna, de ő.... ő teljesen más volt. Neki engedtem, még a saját magam legnagyobb csodálkozására is.
Néztem, ahogy lebontotta rólam a pólót, aztán körözni kezdett a mellkasomon, majd engedelmesen lefeküdtem újra, és hagytam, hogy a kezeimet az ágy fejtámlájához kötözze.
- Szorosabban - mormoltam, mert éreztem, hogy ezt a gyenge köteléket bármikor eltéphetem, de a hangom szinte azon nyomban elakadt, ahogy becsúsztatta kezét a nadrágomba, és megérintette a már teljesen feléledt férfiasságomat. Összeszorítottam a szemem, és felsóhajtottam, de ebben csak a kérés, és a biztatás volt, hogy ne álljon meg, csinálja még tovább. Tegyen velem ma este, amit csak ő akar.

Láttam arcán a vigyort, és ez már belőlem is kiválotta ezt a gesztust. Az arca mindent elárult, a vágyat és mindent, ami lezajlott most benne.
- Ülj fel... - suttogtam lázasan, megfogva karjait, hogy felhúzzam és lerántottam róla a pólóját. - így máris jobban tetszel. - kuncogtam fel, ujjaimmal körözve izmos mellkasán, majd megnyomtam azt, ezzel jelezve, hogy feküdjön vissza.
Megfogtam a két csíkot, karjait az ágy támlájához emeltem, és nem túl szorosan, de odakötöztem.
- Ha már nekem van gyereknap... - nyögtem ki, majd mellkasát kezdtem telehinteni apró csókokkal, miközben kettőnk közé nyúlva kigomboltam a nadrágja gombját, és alsója alá nyúlva érintettem meg izgalmát.

Meglepett, ahogy Erin hirtelen felrántott, és jókorát nyekkentem az ágyon mikor odanyomott. Még észhez sem tértem szinte, mikor már rám is telepedett, és mámorosan adtam át magam a tüzes csóknak, közben engedelmesen a fejem fölött tartva a kezeimet, ahová ő szorította.
- Hibrid vagyok. Első vagyok - vontam vállat. - Néha megengedhetem magamnak, hogy felelőtlen legyek - vigyorogtam, és perzselő pillantásokkal néztem, ahogy megszabadult a felsőjétől. A szívem máris a torkomban dobogott ahogy megláttam előbukkanni melleit, és épp mozdítani akartam a kezem hogy végigsimítsak rajtuk, mikor recsegés ütötte meg a fülem, és széles vigyorba húzódott a szám, meglátva Erin kezében a két vászoncsíkot, ami előbb még egy ruhadarabhoz tartozott.

- Hm, de legalább nem csalódtam benned. - mosolyodtam el szélesen, ahogy láttam, hogy megérkezett, és rögtön letérdelt elém, hogy végigsimítson lábamon. Így sem látni Őt mindennap. Talán még akkor sem látni ilyen helyzetben, mikor épp Mikaellel vív "csatát". De erre nem pazaroltam túl sok gondolatot, nem ennek van itt az ideje.
Megragadtam a pólóját, és felrántottam az ágyra, mindenféle nevetés nélkül, de a mosoly ott volt az arcomon, és annak az ígérete, hogy ma este rosszat nem kaphat. Hacsak.. nem, semmi rosszat nem akarok tenni vele.
Fölé hajoltam, és míg ajkait kezdtem el tüzesen csókolni, addig kezeit a feje fölé szorítottam. - Lehet, hogy vétek volt részedről átadni... az irányítást... nem? - néztem rá szemtelenül, majd felültem, levettem a saját felsőmet, és pár pillanat alatt darabokra téptem, és két csíkot fogtam ujjaim közé.

Rohantam Erin után, ahogy csak bírtam. Már most elkezd velem játszani ezt a kis boszorkány....
A házához érve azonnal az emeletre vágtattam, és nem csalódtam. Ott várt az ágy szélén ülve, valami ravasz és pajkos mosollyal a száján, én pedig elsétáltam az ágyig, és ott lassan letérdeltem.
- Mondtam... ma este te vagy az uralkodó - suttogtam halkan, végigsimítva a lábán. - Irányíts. Vágyom rá. Ezúttal én vágyom rá.

- Erdő -

Ugyan este volt már. Fáradtnak kellene lennem, de mindez most nem jött el. Pedig annyi minden történt.. veszekedtem, szeretkeztem, vadásztam, de az utóbbi olyan hihetetlen energiával töltött fel, hogy szavakkal talán meg sem lehet nevezni ezeket az érzelmeket.
Leültem az ágy szélére, ravasz vigyorgással dőlve hátra. Ha Klausban is annyira felébredt a vágy, mint bennem.. néhány másodperc múlva ő is ideér.

- Beszélnem kell anyámmal. És amint végeztem, visszajövök. Ígérem. Az egyetlen, aki megakadályozhat benne, az Mikael - mondtam komolyan. - Nem akarok én sem egyedül lenni, ahogy te sem. Itt leszek veled éjjel. És utána is, amíg csak akarod. Esküszöm - csókoltam meg Erint, aztán - még mielőtt reagálhatott volna bármit is - kiviharzottam a házból.

(Mikaelson villa)

- Én semmi olyat nem akarok, amit te magad nem szeretnél. - suttogtam halkan, én magam is a szemébe nézve, majd halványan elmosolyodtam.
- Én várni foglak, HA most elmész. Akár este, akár később, amikor csak.. jössz. - vontam egyet a vállamon apró vigyorral, viszont az utolsó mondatokra nem igazán tudtam mit mondani. Megéri-e vessződni azzal, ami ha először nem sikerült, valószínűleg legközelebb sem fog?

- Jaj Erin... teljesen meghülyíted a fejemet - sóhajtottam fel, a hátát simogatva, aztán az állánál fogva megemeltem a fejét. - Szóval akkor mi legyen? Elmenjek? És ha most elmegyek, visszajöjjek? Hogy akarod, várni fogsz, ha bekopogok ma este hozzád? - kérdeztem apró mosollyal. - Talán újra megpróbálhatnánk együtt. Először mindketten elszúrtuk, jó alaposan. Talán most sikerül. Ha nem, akkor legalább tudjuk, hogy tovább nem érdemes próbálkoznunk.

Megforgattam a szemeimet. Akkor tépje fel a nyakamat, kit érdekel? Sok veszítenivalóm ebből az életből nem sok maradt, nem fogok sokat veszíteni ezúttal sem.
De mikor magához húzott ismét, letekerve a hangerőt, és a szemeimbe nézett, csak aprót bólintottam, és felsóhajtottam. Már nekem sem jött ki hangos szó a torkomon, így nem is mondtam nagyon semmit. - Igen, igazad van. - motyogtam csak ennyit.

- Mit bánt az téged, hogy felpróbáltam? Nem vagy a feleségem - morrantam oda Erinnek. - És nagy szerencséd van, hogy kedvellek, mert más torkát már feltéptem volna ennyi szemtelenség miatt. Hibrid vagyok, velem senki ne szórakozzon! - ordítottam, de elcsitultam hirtelen, meghallva Erin szavait.
- De én... nem is akarok elmenni. Nem akarom, hogy bármelyikünk is egyedül legyen - motyogtam már olyan szelíden, mintha az előbb nem én üvöltöttem volna, és kinyújtottam a karom, hogy odahúzzam Erint.
- Mondtam neked tegnap, hogy nem tudom, mi lesz. Talán semmi, talán minden. Nem csak rajtam múlik, hogy ez alkalommal hogy végződik ez köztünk. Ezt ugye te is így gondolod?

Nem is néztem a szemeibe, hiába rántott magához. És nem volt kedvem újra elkezdeni tépni a számat, hogy mi a véleményem erről a kialakult helyzetről.
- Igen. Akkor sem én törődtem veled, mikor azt az orosz ribancot próbáltad fel. - téptem ki magam a karjai közül, és nagyot nyelve túrtam a hajamba. Eddig nem voltam feszült, de most valamiért ismét megtörtént az, hogy legszívesebben már megint ordítani tudtam volna a véleményemet. - Nem tudom, hogy... hogy te miért vagy képes együtt maradni egy nővel a szexen kívül, de azt tudom, hogy már megint ugyanott vagyunk, mint tegnap a grillben. És oké, az én hibám, mert nem tudom csukva tartani a számat. De tudod, hogy mit tennék legszívesebben? - néztem ekkor ismét a tekintetét. - Soha nem engednélek el, mert... mert fontos vagy nekem. És nem akarom, hogy egyedül érezd magad. Én sem akarom hogy én egyedül érezzem magam. De egyedül azért nem tartalak itt, mert tudom, hogy... reménytelen. - csitultam el a végére.

- Most mi bajod van? - kaptam el Erin karját, és magam felé fordítottam, dühösen nézve rá. - Az istenit a fejednek, mi az, hogy nem számítasz nekem? Szerinted itt töltöttem volna az éjszakát, ha nem így lenne? Képzeld, még akkor is, ha nehezedre esik, hogy nem csak a kefélés miatt tudok együtt lenni egy nővel! -vágtam oda haragosan. - Azt hiszem kettőnk közül te vagy az, aki nem törődik a másikkal. Tegnap este érdekes módon még megfeleltem! Sőt, még tíz perccel ezelőtt is! Mi az ördög változott meg benned pillanatok alatt?

- Azt nem mondtam, hogy nem sajnálom. De menni akarsz. És a te akaratod mindig is fontosabb volt, mint az enyém. - billentettem oldalra a fejemet, majd halkan elnevettem magamat, egy amolyan "Te sosem adod fel?" nézéssel, majd kitártam a karjaimat.
- Már nincs jelentősége, Klaus. - mondtam csak ennyit, és nyeltem egyet. Persze, dühös lesz. De már lényegtelen. Az az ötlet akkor fogalmazódott meg bennem, mikor még együtt voltunk. Ezért már nem is lenne olyan varázsa, ha most elmondanám. - Ahogy nagyjából semminek nincs. Bármit tennék... neked nem én számítok. - bukott ki belőem véletlenül a véleeményem.