Éreztem egy furcsa illatot. Ismerős volt, és nagyon jellegzetes. Ezer éve éreztem utoljára. Nagyot nyeltem. Már képzelgek. Ezt ki kell vadásznom magamból.

- Főtér -

Amint Klaus távozott, nagyon sikerült elgondolkodnom. Ostobaság persze, mert mindenki tudja, hogy ha van beszélgetőpartnerünk, és öhm.. egyéb tevékenységekre 'használt' partnerünk, akkor nem lehetünk magányosak. De én mégis ezt éreztem mindenki mellett, aki itt járt, vagy akivel Bulgáriában találkoztam. Kivéve Klaust. Ez hátborzongató... a magány szükséget szül. És ezek szerint nála jobbat nem is találhattam volna.
Érezni nem akartam iránta semmit... és sikeresen vissza is tartott az, hogy tudtam: az anyámba szerelmes. De tudom, hogy kivel kell összeszűrni a levet! Anyám lánya vagyok, nyilván ő is tud egy-két figurát ezekkel a dolgokkal kapcsolatban...
Hát kitöltöttem egy újabb adag whiskyt és csak vártam. Hogy mire, azt magam se tudom. Csak.. jól esett üldögélni. A magány már kevésbé volt jó.

- Ugyan már... - fogtam át Erin derekát - hiszen tudod, hogy te is hiányzol, nem csak az ágyad - csókoltam meg újra. - És ha te is így gondolod, nyugodtan gyere el hozzám te is. Igérem, nem kell teát innod anyámmal - kacsintottam rá, majd kezet csókoltam neki.
- Köszönöm a szép délutánt. De most tényleg megyek. Vár rám egy klassz kis harc. Majd beszámolok az eredményről - nevettem még rá, majd búcsút intettem, és bezártam magam mögött az ajtót.

(Ősök villája)

Vontam egyet a vállamon. - Nos, erről kérek szépen egy videófelvételt... - mosolyogtam. - Bár ha másba torkollik, akkor inkább mégsem. - fintorogtam félig mókásan, félig halálos komolygással, aztán az ajtó felé pislogtam. - A múltkor sem állítam az utadat, ha menni akartál. Miért lenne most másképpen? Úgyis jössz, ha hiányzom. Vagy ha nem is én, hát az ágyam. - tettem hozzá a másik lehetséges verziót.

- Akkor meg nyilván a korom hozza magával, hogy szenilis is vagyok kissé - mosolyogtam. - De most mennem kellene. Adni akarok egy esélyt a jó Tatiának, hogy a verbéna adagja után eljöjjön kikaparni a szememet - nevettem. - Szép kis meccs lesz, már most látom - dörgöltem a kezeimet kárörvendően.

Ugyan nem tettem szóvá, de nagyon felerősödött bennem a gyanú, hogy ha ezek szembekerülnek egymással, hát kétlem, hogy utána bárkinek is nyugodt élete lehet ebben az átkozott városban.
Erre nyeltem is egy aprót, de aztán odahúzott egy csókra, és elmosolyodtam. - Már megköszönted minden létező formában, ahogy megtehetted. - rémlett fel előttem az, mikor belépett ebbe a házba, és mielőtt fürödni mentünk, ki tudja, hanyadszorra életében, de kimondta ezt a szót.

- Egy egész sereg hibridem lesz - jelentettem ki. - És majd akkor meglátom, mennyire lesz nagy szája Tatiának, és mennyire lesz könyörtelen az apám - tapogattam meg a nyakam ott, ahol Mikael nem is oly régen feltépte a torkomat. - Még meg sem köszöntem, hogy akkor megmentettél - húztam oda Erint egy csókra.

- Aha... - bólogattam, és leszálltam az ablakpárkányról, hogy visszasétáljak az asztalhoz, és felvegyem a még félig teli whiskys poharamat.
- Ilyesmire Tatia garantáltan nem számít. És valószínűleg Mikael sem, mert gondolom, kettejük ellen megy ez ki úgy igazán. Az persze jó hír, hogy sikerült hibridet csinálnod - tettem végül hozzá ezt is.

- Ó igen - vigyorogtam szélesen Erin utolsó kérdésére. - Teremtettem egy hibrid szolgát. Egy hűséges embert... a seregem első tagját. Egyszer régen már sikerült... bár nem tudtam róla. A lány nemrég bukkant fel, épp csak annyi időre, hogy megkeféljem, aztán el is tűnt. Talán nem is él már, ki tudja - vontam vállat. - De Ben... ő más. Engedelmes fickó, de tele van tűzzel, és valami utálattal az egész világ iránt. Ez kell nekem. A gyűlöletét épp az ellen fordíthatja, aki ellen én akarom. És nem mellesleg megszabadítottam őt a vérfarkas átoktól - fejeztem be az öltözködést.

- Nos, valószínűleg veled nem tudna olyan könnyen elbánni, mint velem, mert én jóval fiatalabb vagyok, mint ő. Körülbelül húsz évvel. De ez pont elég. - sóhajtottam, de már én is öltözködni kezdtem, amit a széttépett felsőm igencsak megnehezített, de... mindegy, majd veszek fel másikat.
- Nocsak... a szolgád? - szaladt fel a homlokomra a szemöldököm.

- És mindennek a tetejébe ő az, aki most totális háborút hirdetett ellenem - morogtam. - Én nem teszek mást, csak felveszem a kesztyűt - húztam magamra a ruháimat, hosszasan babrálva a gomb nélküli ingemmel. - A szolgám azóta már talán nála is járt. Kíváncsi vagyok, ha Tatia magához tér, hozzám is be fog-e úgy rontani, ahogy hozzád - vigyorogtam el magam.

Végighallgattam őt, ámbár eléggé furcsa és meglepő dolgok kerültek elő, amikről eddig még nem igazán hallottam. Vagyis igen... a bálon, mikor magam is hallottam a beszélgetést.
- A bálon hallottam ezt az egész sztorit, méghozzá Tatia szájából... - emlékeztem vissza, bár nyilván sejthette, hogy ugyanúgy hallottam, ahogyan Ő. Egy ajtóval arrébb, és kissé távolabb is voltam, de a foszlányok átjöttek.
- Igazad van, megérdemli. Ez tagadhatatlan. - láttam be végül én is. Nem mintha eddig nem tudtam volna. Eddig is a saját bosszúm foglalkoztatott.

Nyeltem egy nagyot a kérdésre. Most mi a fenét mondjak? Tagadjam le a nyilvánvalót? Okos nő, nagyon okos... pontosan tudja, mit és hogyan érzek Tatia iránt.
- Mert az a nő hazudott nekem. Méghozzá olyan dologban, ami... - sóhajtottam. - Te tudtad, hogy gyereket várt tőlem? - tettem fel a kérdést váratlanul. - Annak idején bármit vállaltam volna érte. És vállaltam is... még apám büntetését is. Ő pedig... - hajtottam le a fejem. - Arra sem méltatott, hogy elmondja, hogy családunk lehetett volna. Tudod, kivel osztotta meg? Anyámmal - nevettem keserűen.

Néztem a képet a telefonjában, és közben elgondolkodtam, de végül is... mikor féltem én utoljára Tatiától? Pontosabban: féltem én valaha egyáltalán Tatiától? Nem, nem igazán. Az életemnek már amúgy sincsen sok értelme, így ha idejön pattogni, és végül egy karót döf belém, hát nem mondhatom, hogy nem éltem tartalmas életet.
- És... számodra miért okoz örömet az, hogy... megmutatod ezt annak a nőnek, akibe szerelmes vagy? - bukott ki belőlem a kérdés.

Rávigyorogtam, majd valami eszembe jutott. Előkaptam a telefonomat, és készítettem magunkról meztelenül összebújva egy képet.
- Ezt csak azért, mert mit szólnál, ha elküldenénk Tatiának? - mutattam fel a telefont. - Ha a mai verbéna nem lenne neki elég, tetézzük még egy kicsit - nevettem. - Hm... vagy félsz, hogy újra rád fog rontani? - nyomtam az orrom Erin nyakához.

Karikák pattogtak még a szemem előtt, mikor Ő is egyértelművé tette, hogy átlépte a kéjek határvonalát, és megbizsergett a testem, és bőröm, ahol ajkai utána hozzám értek.
- Nos, ha mostanság nem voltál nővel, akkor ezt neked főleg elhiszem... - mosolyogtam már szélesebben, és letöröltem arcomról a verejtéket, hogy feléfordítsam arcomat.

Erin teste hirtelen minden porcikájában megfeszült, és éreztem, hogyan szorítja meg izgalmamat, ahogy bekövetkezett nála a mindent felülmúló gyönyör, majd félig aléltan szorította meg a csípőmet fogó kezeit.
Magam sem vártam tovább, az ő kéje engem is átlökött azon a bizonyos küszöbön, és hörögve testébe ürítettem magam, majd izzadt homlokomat a hátának döntve igyekeztem visszautat találni a felhők fölül.
- Ez már nagyon hiányzott - dünnyögtem, és végigcsókoltam a gerincét.

Nem kellett túlzottan bíztatnia, mert vészes közelségbe vitt a gyönyörhöz, ahonnan már egyszerűen semmi nem tartott volna vissza... ha megáll, az sem...
A testem megfeszült, és felnyögtem. Engem aztán hidegen hagyott az, hogy csöndben kell lenni. Minek kellene?!
Átadtam magamat a görcsösen megfeszítő érzésnek, és lehunytam szemeimet, hogy megpihenjek ezzel. Verejték folyt az arcomról, de kezeim az ő kezeire tapadtak, amelyekkel csípőmet szorította.

Erin egyre hangosabban kapkodta a levegőt, egyre többször remegett aprót a teste, és tudtam, hogy mindkettőnknek visszatarthatatlanul közeledik a pillanat.
- Ne fogd vissza - nyögdécseltem a fülébe. - Élvezd... add nekem... - fokoztam még jobban a tempót, és belemarkoltam erősen a csípőjébe, mintha így kapaszkodtam volna még kissé ebbe a világba, hogy kitarthassak addig, míg ő elsőként el nem éri a gyönyört.

Normál esetekben úgy nem igazán kedveltem, ha valaki a fenekemet paskolgatta. Húh, hány olyan férfinak volt az utolsó cselekedete ez... de tény, hogy ők csak sima emberek voltak, akik kissé túllőttek a határaikon a piálással. Tehát nem az én hibám, hogy úgy végezték.
Újra visszatértem ide, és a lehunyt szemeimen keresztül is éreztem azt, amire ez az egész kiment... az érzést, azt a mindent elsöprő pillanatot, ami már vészesen közeledni kezdett, ahogyan már egy rimust követve, gyorsan tűnt el újra és újra testemben...

- Sok oldalam van. Sosem fogod megismerni mindet - mozdultam benne újra egyet, és lágyan masszírozni kezdtem a mellét, mikor odahúzta a kezemet.
Beleharaptam a nyakába játékosan, de közben már kicsit gyorsítottam a tempón, és anélkül, hogy figyelmeztettem volna, rácsaptam a fenekére, ami jókorát csattant.
- Igen... - suttogtam, és szapora nyögésekkel adtam tudtára, mennyire tetszik ez a helyzet nekem.

Némileg sikerült meglepnie, mikor lassan és érzékien mozdult meg csípője, és így mozgott ő is bennem. Vele kapcsolatban ezt még nem éreztem, hisz múltkor a zuhany alatt sem az ilyesmit helyeztük előtérbe. De... tagadhatatlan, hogy ez is nagyon tetszett.
Nem néztem a szemeibe, az így eléggé nehéz is lett volna. - Hát.. ha így egy új oldaladat ismerhetem meg.. - mosolyogtam csak az ablaküvegnek, és újabbat nyögtem, fél kézzel odahúzva tenyerét a mellemre.

Megálltam néhány másodpercre, kiélvezni a pillanatot... ez volt a tökéletes mozdulatlanság, a tökéletes feloldódás. Aztán lassan, érzékien kezdtem mozogni benne, csaknem elhagyva testét, hogy aztán fürgén visszanyomjam magam, miközben hátát és csípőjét simogattam.
- Jó így neked? - mormoltam a fülébe, a hátára hajolva. - Nem akarom elsietni. Túlzottan is vágytam már rád.

Néha egy tekintet igazán beszédes tud lenni, és most igazán az volt. Sőt...!
Készségesen hátat fordítottam neki, amikor az ablakpárkányhoz tolt, és mire reagálhattam volna bármit is, már elmélyedt testemben, és ettől felnyögtem, összeszorított szemekkel élveztem a mozdulatlanságot, mikor még ledermedve állt ő maga is... nem tudom, hogy mit vártam tőle... hiszen minden alkalommal valami fergeteges élménnyel ajándékoz meg.

Szinte a világról elfeledkezve élveztem a kényeztetést, és épp szólni akartam, hogy ha nem akar hoppon maradni, jobb ha most megáll, de nem kellett figyelmeztetnem.
Talpra állt, és attól a tekintettől, ahogy a szemembe nézett, végképp elvesztettem minden önuralmamat.
Megfogtam, háttal fordítottam magamnak, az ablakpárkányra hajtottam a felsőtestét, és mire megmukkanhatott volna, máris tövig nyomtam bele magam.