Kiügettem a lány háta mögül, vissza a kiindulási helyemre, ahol ott hevert egy rongydarab, ami mintha az én szagomat hordozta volna. Megálltam, és felemelte fejét lelkemben a másik énem, a vámpír.
Néhány perc... újabb fájdalmas ordítások árán ugyan, de nemsokára egy szál semmiben feküdtem a hideg kövön, de ezúttal már ember alakjában, és izzadtan, verejtéktől csatakosan néztem fel Erinre.
- Minden... minden rendben? - ez volt az első kérdésem felé, és lassan felemeltem a fejem. - Ugye nem bántottalak?

Egy ideig minden egyenesnek tűnt, és úgy gondoltam, itt már nem lesz semmi gond. A kezem enyhén megmártózott némi farkasnyálban, de túlzottan most ez sem érdekelt.
Viszont amikor a képe eltűnt előlem, és valami másra lettem figyelmes, eleinte szinte lesokkolódtam.
- Khm... ha visszaváltozol, akkor beszélhetünk róla, de addig verd ki a fejedből. - köszörültem meg a torkomat nevetve, persze tudtam, hogy ez másra megy ki, elvégre nyilván okkal csinálja ezt egy farkas.

Feszülten vártam, vajon mit fog most tenni? Mert a vámpír mivoltának, és valami belső ösztönnek, ami tiltotta, hogy ártsak neki, ezeknek hatásán át mást is éreztem. Orrfacsaró bűzt, ami a kezében tartott zacskóból jött. És az állat ösztöne azt súgta, ami ilyen büdös, az jó nem lehet.
Mozdulatlanul tűrtem hát, hogy leguggoljon elém, és mikor bundámba túrt, megnyaltam a kezét, jelezvén a szándékomat, hogy ne féljen tőlem. Rekedten morogtam egyet, de ez nem támadásszándékú volt, sokkal inkább valami különös válasz a kérdésére... majd megfordultam, és orrom a fenekének nyomtam. Hiába, mindig a szagminta a legbeszédesebb... és ekkor már tudtam, ki ez a lány, és miért nem szabad bántanom őt.

Nagyjából sejtettem, hogy körülbelül most fog eldőlni a fejében: én leszek-e a desszert ebéd előtt, vagy nem. Bár ritka nagy hülyeség, desszert ebéd előtt?
A tekintetemben osztott feszültség és rémültség jelent meg egyre inkább, már csak azért is, mert egy vérfarkasnak simán szétrúgnám a seggét, ebből ne legyen vita, de ez a vérfarkas Klaus! Akit még így se tudnék bántani, legalábbis amíg nem próbál meg apró darabokra szaggatni.
Már felkészültem a legrosszabbra, miszerint használnom kell majd ellene ezt a vackot, de amikor megállt előttem és a térdemhez ért, már nem volt benne ártó szándék. Legalábbis azt hiszem. És mondhatni, egy pillanat alatt leeresztettem és megkönnyebbültem. Vérfarkast még sosem éreztem ilyen közel magamhoz.
Eleinte tanácstalan voltam, hogy mit is kellene most csinálnom, de végül úgy határoztam, hogy leguggoltam, és az ujjaimat a bundájába túrtam, de gyengéden. - Miért nem tudtok inkább pulikutyává változni? - sóhajtottam egy apró mosollyal.

Megcsapott a vére szaga. A friss, zamatos véré... de valami különös bűz is keveredett bele. A fajtájának a szaga. A vámpírok szaga.
Az ösztön arra késztetett, hogy ugorjak, tépjem fel a torkát, és szedjem őt fel nem ismerhető cafatokká. Rekedt morgással közeledtem felé, de néhány lépésre tőle megálltam. Valami rést ütött a vérgőzös, gyilkolásra vágyó fejembe. Valami ehhez a lényhez húzott, amit nem értettem, csak éreztem. És mintha bennem valami megálljt kiáltott volna hirtelen.
Közeledtem felé, ezúttal már óvatosan, és igyekeztem visszafogni a hörgő morgást, amivel megijesztem, vagy épp támadásra ösztönzöm... lépés lépés után... szőrös talpam halkan surrant a padlón, míg végül odaértem a lányhoz, és egy mozdulattal térdének nyomtam a fejemet, jelezvén, hogy nem, nem fogom őt bántani.

A hátamon is végigfutott a hideg, ahogyan a fülemmel hallottam a csontok ropogását, és eltörését... láttam már vérfarkast, de ezt a folyamatot még soha nem láttam. És van egy olyan érzésem, hogy nem fog a kedvenc momentumaim közé tartozni ez.
Főleg amikor megállt előttem, már vérfarkas képében. Nem mondom, némileg döbbent voltam, némileg ijedt, de még így is próbáltam ép ésszel gondolkodni.
Megköszörültem a torkomat, de egyelőre még eszem ágában sem volt használni a kezemben tartott farkasfüvet. - Oké, kutyuli... remélem, még most is olyan nyugodt vagy, mint az imént. - néztem rá visszafojtva a lélegzetemet.

Térdre zuhantam, mert a gerincem csigolyái úgy pattantak el egymás után, mint az acélhuzal. Kezemre támaszkodtam a fa padlón, és láttam, hogy ujjaim változnak... hálát adtam az égnek, amiért nekem hibridként gyorsabb volt a fájdalmas változás, mint a sima vérfarkasoknak. Még néhány lihegés, egy utolsó, fájdalmas kiáltás... aztán felegyenesedtem... négy lábra álltam, és rekedt hörgéssel bámultam Erin döbbent arcába. A vérfarkas a szeme előtt kelt életre.

Nem voltam soha valami szófogadó, de mikor ő kért, hogy álljak távolabb, megtettem. Nyilván az én érdekem.
Viszont ahogy meghallottam a hangokat, és mellé a testét is láttam, hát nem mondom, hogy az ezer éve megfagyott szívem 'enyhén' facsarni kezdte, mert hiába tudtam, hogy ez egy átmeneti időszak, pillanatnyilag szenved.
Hát csak lenéztem a kezeimben tartott farkasfűre, és vártam. Pontosabban nem vártam, de amit muszáj, azt muszáj.

- Jól van - bólintottam egyet, bár nem igazán tetszett az ötlet, de ha akarja... ha a farkas énemben nem is igazán, Erinben bízom, hogy meg tudja védeni magát.
- Menj kicsit távolabb... - intettem, és megálltam a mosogató előtt, lehunyva a szemem. Erősen koncentráltam... de nem is kellett hozzá sok, hogy a ragadozó állat felüsse bennem a fejem, és felordítottam, mikor egy reccsenéssel eltörtek karom csontjai, és kifordult a vállam.

- Hm... - gondolkodtam el, megállva a lépcső mellett, így nézve végig rajta, és a csupasz felsőtestén. - Már végignéztem. - vigyorodtam el pajzánul, de lassan visszatértem a komoly arckifejezésemhez, és bólintottam egyet.
- Na jó, azt hiszem, ha nem most, máskor úgy is látnom kellene. Nem vagyok egy ijedős fajta, szóval... végignézem. És ha nagyon megijedek, akkor... még kitalálom. - mosolyogtam.

- Az én szerencsém? - nevettem fel. - Nem, Erin. Ez a te szerencséd - álltam fel, kitolva magam alól a széket, majd ledobtam a pólómat.
- Végig akarod nézni, vagy jobb, ha csak a végeredménnyel szembesülsz? - kérdeztem tőle olyan higgadtan, mintha az lett volna az eldöntendő, hogy menjünk-e sétálni egyet.

Eléggé nagyot sóhajtottam, de ebbe vegyült egy nyelés is. Hiszen... jaj, bele sem akartam gondolni, hogy én fogok neki fájdalmat okozni. Viszont enyhítő tényező, hogy viszont az életemet mentem, és ha nem teszem, akkor talán én éldegélem utolsó perceimet. Na jól van.
- Oké... oké. - adtam be végül a derekamat, eléggé nem szívesen, majd újabbat nyeltem, és egy pár méterrel arrébb sétáltam tőle. - Egyetlen szerencséd, hogy ezt az arcodat nem vagyok képes bántani, a farkasokat viszont szemrebbenés nélkül. - mosolyodtam el, bár nem igazán szívből jött.

Néztem a kezében a kis csomagot, és a puszta szagtól is megborzongtam. Egek, de utálom ezt a procedúrát pedig....
- Pedig muszáj lesz - vontam vállat. - Nézd Erin. Eszem ágában sincs veszélybe sodorni téged. Ki kellene próbálnunk a dolgot. Átváltozom. Érzem, szinte óráról órára azt, amit a telihold vált ki belőlem. De most valahogy más. Erősebb, és... nem tudok nevet adni ennek - ráztam a fejem. - Biztos a fogyatkozás az oka. Nem tudom. Nagyon különös érzés - sóhajtottam aztán. - Jobb ha megtudjuk, mire számíts, ha átváltozom, és esetleg nem lennék ura magamnak. Ha megtámadlak, vágd a képembe azt az izét - böktem a csomagra. - Ha van belőle oldat, akkor nyomj belém egy teljes fecskendővel. Nem lesz bajom tőle, ne aggódj, de a fájdalom majd megállít... és nem fogok tudni rosszat tenni veled.

Nem túl feltűnően, de vontam egyet a vállamon. Hiszen ha ő nem is, én emlékeztem arra, hogy az ismeretségünk elején nem is a gyengédségünket fejeztük ki egymás iránt. Részemről azt is szerettem, vagyis vámpírként mindig is a vadságot helyeztem előtérbe, de Klaus visszahozta a gyengédséget is az utóbbi időben.
Felvontam a szemöldökömet, miközben odasétáltam a szekrényhez, és kivettem egy kis csomagféleséget. - Van, itt van. - mutattam fel. - De mégis mire is kell? Arról már most tegyél le, hogy bármi olyasmit tegyek vele, amivel ártok neked. - komolyodott meg a tekintetem.

- Ajánlom is - morogtam, mikor felkelt az ölemből. - Ilyenkor már nem mindig tudok finom és gyengéd lenni. A farkas az farkas, bármennyire is mélyen alszik, ilyenkor ébredezni kezd - mormogtam, majd eszembe villant valami.
- Mondd Erin, tartasz itthon farkasfüvet? - hajtottam fel a vér utolsó, már kihűlt kortyait. - Talán kipróbálhatnánk valamit.

- Jól van, értem én. Vagyis próbálom felfogni, de azt hiszem, hogy lesz időm hozzászokni, ha nem tervezel holnap után kisétálni az életemből. - mosolyogtam, majd ártatlan pislogásra váltottam.
- A magadévá? - gondolkodtam el. - Hiszen én már a tiéd vagyok... - suttogtam mosolyogva, még egyszer megsimogatva az arcát, de aztán rögvest felálltam az öléből.
- Oké, befejeztem! - nevettem el magamat.

- Ha most átváltoznék, nem, nem bántanálak - ráztam meg a fejem. - De ha teliholdkor... akkor nem teljesen tiszta a tudatom, bár annyira nem is borulok el, mint a sima vérfarkasok. De talán jobb, ha olyankor külön vonulok majd valahová. A pincédbe, vagy nem is tudom - vontam vállat. - Mindenesetre ez most nem fenyeget, a holdfogyatkozás miatt - mondtam, majd végignéztem a testén.
- Igen, tényleg vétek lenne - sóhajtottam. - És ha ezt tovább folytatod, felültetlek a konyhaasztalra, és itt teszlek a magamévá.

Elgondolkodtam. Ezeket a szavakat még szoknom kellett, ahogyan azt is, hogy akármennyire is vámpír, mégis vérfarkas is még mellé. És a vérfarkasokat soha nem szívleltem túlságosan, de itt most nem is ez volt a kérdéses. Hanem hogy ő... mire lehet képes, ha nincs tudatánál.
Megsimogattam az arcát, miközben a másik kezemmel az asztalra tettem a véres tasakot, és őszintén néztem vissza a szemeibe. - Nem, nem félek tőled. - ráztam meg a fejemet. - Vagyis a vérfarkas énedtől sem félek. - pontosítottam végül. - És még szép, hogy nem tudnál engem bántani vérfarkasként sem. Azokkal a szemekkel is látnád, hogy egy ilyen testet... vétek lenne megölni. - néztem végig magamon csábos, ámde pimasz mosollyal.

Ránevettem, mikor átült az ölembe, és nyakamba fonta a karjait, majd elkomorodtam.
- Hidd el Erin, jobb ha nem ismered meg azt a Klaust. A dühös vámpír énem csak doromboló kiscica a dühös farkas énemhez képest. Igy olyankor néha kontrollálni sem tudom magam. Néha van, hogy nem emlékszem, mit is teszek. De szerencsére a vámpír énem mindig észben tart, szóval nincs mitől félned. Téged azt hiszem, még vérfarkasként sem bántanálak soha - simítottam végig a karjain. - Félsz tőlem?

Bólintottam egyet a szavaira, majd a vért kezdtem figyelni a kezében, de igazából egyáltalán nem szomjaztam a meleg vérre, azzal ráérek dél körül foglalkozni. Még akkor is,ha a reggeli a nap legfontosabb étkezése.
Felálltam a helyemről, miután beleittam a tasakba, és átültem az ölébe, miután a teliholdról tartott nekem egy rövidke beszámolót, miszerint milyen hatással is van ez rá. És nagy eséllyel minden fajtársára is. - Szóval... - sóhajtottam, miközben a karjaimat átfontam a nyakán és egészen közelről néztem a szemeibe. - Lehetséges, hogy a bosszantó stílusommal fel kell hagynom, különben előbb-utóbb megtudom, milyen Klaus Mikaelson, ha igazán feszült? - mosolyodtam el, egy apró csókot lehelve szájára.

- Jó reggelt - mosolyogtam rá Erinre, aki már felöltözve, bár nem épp magához térve jelent meg a konyhában.
- Nem túl régóta - vontam vállat. - Csak pár perce - néztem, mikor lenyalogatta a vért az ujjáról. - Azért megmelegítve sem olyan rossz - emeltem felé a poharat, és újra ittam, majd elgondolkozva folytattam.
- Kezdek kissé feszült lenni. Közeleg a telihold - böktem a naptárra a falon. - Bár ahogy látom, teljes holdfogyatkozást jeleznek, de mégis... ilyenkor a farkas énem miatt a szokottnál is nyugtalanabb vagyok.

- Hálószoba -

Megjelent egy mosoly az arcomon, ahogy a konyhába lépve megláttam Klaust, igencsak abban a helyzetben, mint aki teljesen otthon érzi magát, de a cél pontosan ez volt.
- Jó reggelt. - jött meg a hangom, végigmérve a kezében a poharat, de máris feltűnt a szekrényen heverő maradék a tasakban, így én azt vettem a kezeimbe, megnézve a címkéjét.
- Ez nyakból finomabb. - sóhajtottam egyet, leülve mellé. - Mióta vagy ébren? - nyaltam le az ujjamról a rácsorduló pár csepp vért, ami a tasak nyakától ragadt rám.

(háló)

Megrecsegtettem kicsit a csontjaimat, mikor kinyitottam a hűtő ajtaját, és kivettem egy véres tasakot. Pohárba csorgattam a tartalmát, és bevágtam a mikróba. Igaz, nem túl friss, de a meleg vér legalább azt az illúziót adja, hogy emberből táplálkozom. A hideg véres tasakok legfeljebb az olyat Tejbetökűeknek jó, mint Salvatore.
Leültem az asztalhoz, kényelmesen feltettem a lábam, és mint a szakértő borászok, néhányszor beleszimatoltam a vérbe, mielőtt megízleltem. 0Rh+ -os. A kedvenc vércsoportom. Úgy látom, Erin is tudja, mitől döglik a légy.

Elmosolyodott, és ettől már nekem is ezt kellett tennem. Ki lenne képes fapofával bámulni, ha Klaus ott áll előtte? Na jó... sokan képesek lennének, de nyilván csak azok, akik nem mondhatják barátjuknak.
Végül csak kicsikart belőlem egy halvány kuncogást, ahogy a vállára kapott, és nyűglödést tettetve sóhajtottam fel. - Arra van. Talán még van hely a szekrényemben neked is. - vontam egyet a vállamon.

- Háló -

- Nem fogom hagyni, hogy ártson neked. Esküszöm - szorítottam a mellkasomra Erin kezét. - Mint látod, már itt vagyok. És el sem megyek addig, amíg ki nem dobsz - mosolyogtam el magam. - Nos, láthatok egy vigyort végre? Mert a végén még azt hiszem, hogy mégiscsak miattam morogsz, és máris azon gondolkozol, hogy szedhetem is innen a sátorfámat - kaptam a vállamra Erint nevetve. - Mutasd, merre a hálószoba. Illő lenne lepakolnom oda.