Felfedeztem valami csalódottságot a hangjában, de valahogy volt bennem valami, ami azt sejtette hogy nem fog sokáig ilyen maradni, és ez a sejtésem be is igazolódott.
Maga alá fordított, így hassal kerültem a kanapéra, és amikor testembe mélyült, csak egy elégedett nyögés volt az, ami feltört belőlem. Más volt. Furcsán más. Nyoma sem volt a vad férfinak... annak, akivel a fürdőszobámban, vagy az ő hálószobájában szeretkeztem. Kaptam helyette egy gyengéd férfit, aki minden egyes mozdulatával örömet okozott.
- Ez... csodálatos.. - hunytam le a szemeimet, de másra ebben a helyzetben nem voltam képes.

A saját hajamba túrtam, mikor a forró ajkak percről percre forróbbá váltak, és éreztem, hogyan indul meg gerincem mélyéről a gyönyör első ígérete, hogy egy-két percen belül valósággá is váljon. De eddig nem jutottam el, mert nem sokkal a végső pillanat előtt Erin megállt, és visszakúszott az arcomhoz.
- A fenébe... - vágtam csalódott képet. - Pedig szerettem volna így... de talán jobb is, ha nem. Igy még élvezetesebb lesz - fordítottam magam alá, de úgy, hogy hason feküdjön az ágyon, és nem vártam beleegyezést, rögtön bele is hatoltam.
- Drága Erin... - súgtam, és máris mozogni kezdtem benne. De ezúttal nem voltam vad, vagy durva. Épp ellenkezőleg. Óvatos voltam, kedves, gyengéd, és a hátára szórt csókjaim között becézgettem őt.

A hangja csak ösztönzött engem a folytatásra, és megerősített abban, hogy jó az, amit csinálok. Persze ezer év alatt megtanul egyet és mást az ember, vagy esetemben vámpír, de az elismerés... az mindig olyan, mint a legelső alkalomnál.
Kezeim bevetése mellett vált ajkaim mozgása szaporábbá, és tudtam, vagy csak sejtettem, hogy nyilván ha Tatiával van, mást érez ezeknél a pillanatoknál, de AZ szerelem. Ez.. valami teljesen más. Részéről.
Nem akartam a végletekig elragadtatni magamat, hát még a végső pillanatok előtt kiengedtem ajkaim közül, és felmászva az arcához, kissé zihálva magam is, de a nyakába dugjam orromat. - Remélem, nem tévedtem abban, hogy nem úgy akarod befejezni. - suttogtam.

- Hétköznapi férfi vagyok - válaszoltam. - Csak erősebb, keményebb, gyorsabb, és tökéletesebb - mosolyogtam, majd a mosolyból halk sóhaj lett, mikor Erin a csókokkal elért a hasamig.
Fejem felemelve néztem, ahogy megszabadított a nadrágtól-bokszertől, és egy határozott mozdulattal a szájába fogadott.
- Basszus, Erin... - nyögtem fel, és hátravetettem a fejem, miközben finom kis borzongások szaladtak végig a testemen. - Ez nagyon jó...

- Hm... most olyan vagy, mint egy hétköznapi férfi. - tűnődtem el én magam is, miközben félrehúztam az izzadt hajamat a vállamról és így hajoltam a mellkasára, hogy finom csókokkal borítsam be hasát.
Beszéltem volna tovább, de nem túlzottan voltam ilyenkor már a szavak embere. És ő is nyilván a tettekre volt kíváncsi, nem pedig arra a szövegre, amit le tudok nyomni... és ki a fene ne értette volna meg ezt az álláspontot?!
Kigomboltam a nadrágját, hiszen az előbb csak benyúltam alá, de nem toltam le róla. Meglazítottam övet-cipzárt, hogy lehúzhassam a nadrágját, majd mikor megtörtént, a boxere egy mozdulat volt, nem több.
Kezeim is az ágyékához csúsztak le, és határozott lassúsággal kezdtem el ajkaimmal az őrület felé kergetni.

Folyamatosan vigyorogtam, miközben a hátamra perdített, és helyet foglalt rajtam, majd tűnődő arcot vágtam.
- Ha jól megerőltetem a memóriámat, rémlik valami ilyesmi - bólogattam kajánul. - Nos... ki vagyok én, hogy megállítsalak? - kérdeztem aztán már halkabban, és megsimogattam a vállát.
- A tiéd vagyok Erin. Csinálj, amit csak akarsz - biztattam, és a szemem lehunyva vártam, mi lesz a következő lépése.

A mellkasom megemelkedett, majd lesüllyedt, ahogy újabb és újabb levegőt vettem a mámor elérése után. Rezgett az egész testem és magam sem tudom, hogy ért-e már el nálam valaki ilyen hatást rajta kívül, de most ne is menjünk bele a részletekbe.
Halovány mosoly futott végig az arcomon a szavai hallatán, és miközben odahúztam a száját az arcomhoz, helyzetet váltottam, hogy ő feküdjön alattam ezúttal. - Szóval... tettem ugyebár említést, hgy nem szeretek senkinek sem adósa lenni. - mosolyogtam rá, ravaszkásan megvillantva a fogaimat.

Erin lába lassan, centiről centire a nyakamra fonódott, mikor egyre közelebb ért a gyönyörhöz, míg a teste meg nem feszült teljesen, és nagy nyögésekkel, a csípőjét megemelve markába kapta a kéj.
Felemeltem a fejem, lassan felkúsztam a fejéhez, és néztem az arcát, míg vissza nem tért a felhők fölül, de közben még mindig simogattam a lábai között, de már csitítólag, míg meg nem nyugodott kissé a teste.
- Gyönyörű vagy Erin. És ilyenkor vagy a legszebb -csókoltam bele a mellébe, aztán nekinyomtam a csípőmet, hogy érezze az emésztő vágyamat.

Felsóhajtottam újra. Nem voltam én hozzászokva ahhoz, hogy valaki csupán azért csináljon valamit, hogy nekem jó legyen.
De ahogy újra visszahajolt hozzám, és bevetette magát, egyszerűen képtelen voltam bármire is... csak nyögni, vagy épp sóhajtozni, lehunyt szemekkel. Élveztem, amit csinált... talán még soha nem ennyire, mint most... és ahogy egyre közelebb értem a várt érzéshez, a testem feszült és valami reflex volt az, mikor a lábam lassan a nyaka köré fonódott, így élve át a kéjt, beleharapva a karomba, hogy ne lehessek túl hangos.

- Aztán miért is? - emeltem fel a fejem, és mosolyogni kezdtem. - Ugyan, Erin. Engedd el magad... bízz bennem. És élvezd. Nincs más dolgod, csak ennyi... - temettem vissza a fejem, és mindent latba vetettem, hogy eljuttassam így az élvezetek országába.
Éreztem, ahogy teste minden porcikája egyre többször, és egyre jobban feszül meg, és reméltem, már nem fog megállítani, mert tudtam, éreztem, hogy immár visszatarthatatlanul közeledik a mindent megsemmisítő kéj felé.

Erős volt a gyanúm, hogy ha szó szerint kimondom azt, amire vágyom, hát... eléggé rontott volna a képen.
De nem hagyott sok időt, hogy ezt végiggondoljam, hiszen nem vetette vissza őt, hogy nem mondtam ki... amint megéreztem a fürge nyelvét magamon ott lenn, hátrahajtottam a fejemet, és testem bizsergését már ő maga is érezhette, ahogy egy pár pillanatra megfeszült a testem az érzéstől.
Lenyújtottam a kezemet, és a hajába túrtam egy pillanatra, hogy utána átadjam magamat annak a leírhatatlan érzésnek, amit szinte csak ő tudott előidézni nálam.
- Erősen javaslom, hogy ezt... most hagyd abba... - mosolyodtam el lihegve, ahogy már azt éreztem, hogy felrobbanok a melegtől.

- A szégyenlős kis Erin - vigyorogtam kajánul. - Nem mered kimondani, babám? Nem baj... értek a félszavakból is - húztam le a bugyiját, aztán széjjelebb tártam a lábait, és mire akár csak egyet pisloghatott volna, máris körözni kezdtem nyelvemmel legérzékenyebb pontján, hogy aztán egy ujjamat is megmártsam teste forróságában.
- Annyira finom vagy - súgtam elfulladó hangon, majd visszatemettem a fejem az előbbi helyére, de meg kellett emelnem kissé a csípőmet, mert a nadrágom kényelmetlenül szűkké vált már számomra is.

Nem mondom, még mindig meg tudott lepni engem. Főleg mivel egy pillanat alatt kerültem alá, így a kezem véletlenül kicsúszott a nadrágjából, de szemmel láthatóan nem zavartatta magát: lehúzta az enyémet, és bizsergető érzés száguldozott végig az egész testemen, de főleg a lábaimon, ahogy ott matattak a kezei. Erre pedig halk kuncogás tört fel belőlem, de csak pár pillanat erejéig.
- Tudod jól, hogy mit szeretnék... - suttogtam már magam is rekedten, ahogy megállt egy bizonyos pontnál. Hogy értett-e a kínzáshoz? Ez nem is kérdés...

Beletúrtam hajamba a tarkómon, így tartva magánál a fejem, bár nem volt szükség a "fogságra", eszem ágában sem volt szabadulni ebből a helyzetből.
Felhördültem, mikor kigombolta a nadrágomat, és nemes egyszerűséggel alányúlt, és magam is éreztem, milyen rekedt a hangom, mikor megszólaltam.
- Az a baj, kicsi Erin... hogy most így én leszek az adósod - perdültem át vele hirtelen, hogy immár ő feküdt alattam. - De teszek róla, hogy ne így legyen - mosolyogtam, és lecibáltam a nadrágját, kezemmel pedig óvatosan simogattam csípőjét, combját, majd a teste alá nyúlva a fenekét is megmarkoltam.
- Na és mit szeretnél még? - érdeklődtem, lázas csillogással a szememben, és valami kínzó lassúsággal haladtam lefelé csókjaimmal, egészen a combjáig, majd ravasz kis mosollyal megálltam.

Csak egy mosoly ragyogta be a képemet, és halk sóhajtások szálltak ki a számból, mikor a melleimet kezdte kényeztetni. Először csak a kezével, majd már a nyelvével.
- Hiszen tudod, hogy... mennyire szeretem ezt. - reagáltam ennyivel a kérdésére, a hajába túrtam, a tarkójánál tartva magamnál, és lehunyt szemekkel sóhajtoztam. - Csak... tudod... én sem szeretek adós maradni semmiben. - suttogtam, miközben kezeim bevándoroltak kettőnk közé, és anélkül hgy megfosztottam volna a nadrágjától, alá csúsztattam a tenyeremet.

- Imádom, ha ilyen vagy - morogtam lágyan, mikor lehúzta rólam a pólót, és mellkasom minden négyzetcentijét végigsimogatta.
Közben én is újra megszabadítottam a felsőjétől - a melltartója ki tudja, mely pontján volt a lakásnak - és először ujjaim közé fogtam lassan megkeményedő mellbimbóit, lágyan sodorgatva, majd mikor a legkevésbé sem számított rá, körkörösen mozgatni kezdtem rajta a nyelvemet.
- Jólesik? - dünnyögtem felfelé, majd visszatértem a tevékenységemhez.

Csak elmosolyodtam a reakcióján, és tekintetemmel követtem a kezeit, ahogyan a melleimet simogatta meg. Nem mondom, már ez az apró érintés is elmosott az agyamból minden ellenvetést, hát odanyúltam a hasa aljához, hogy újra lehúzzam róla a felsőjét.
- Nagyjából itt tartottunk. - szólaltam meg végül, és újra csókolni kezdtem a száját, már jóval több szenvedéllyel, mint az imént, és kezeim mellkasán jártak fel-alá, simogatva ahol csak értem.

- Na látod... - mormoltam. - Ez jobban tetszik nekem, mint a sok duma meg lelkizés... - tapadtam ezúttal én Erin ajkára.
- Hol is jártam legutóbb? Valahol itt? - súgtam aztán, és megsimogattam a melleit. - Nem tudom te hogy vagy vele... de nekem kedvem támadt befejezni, amit elkezdtünk.

A nap újabb meglepetése. Klaus elkezdi átértékelni a nőket. Ez is meglepett engem... mert nem gondoltam volna, hogy egyszer azt hallom tőle, hogy nem kell ezer nő, elég egy is.
- Azt hiszem, megértelek. - bólintottam egyet határozottan. Mi mást mondhattam volna? Bocsássam útjára, hogy sok sikert annak az egy nőnek a megtalálásában?
Ehelyett inkább odahajoltam hozzá és nagyon gyengéden megcsókoltam.

- Úgy értem, hogy talán most nem kell ezer nő. Talán csak egy... talán kissé megirigyeltem azt a nyomorult Salvatorét - fintorogtam. - Talán csak nekem is tisztába kellene jönnöm már magammal ezer év után. Gyilkolni, vadászni.... igen, azt szeretem. Sőt, imádom. Nem hiába vagyok hibrid, sőt, Első! - emeltem meg a hangom. - De ezer év alatt ráuntam már, hogy mindig más nővel osszam meg az ágyamat. Esetleg eljött az ideje, hogy az életem ezen részén változtassak keveset.

Magához húzott, és így nem láthatta rajtam, hogy egy apró nyelést megejtettem. Mit is mondhattam volna? Valahogyan egyáltalán nem készültem fel erre az eshetőségre. Hiszen ki akartam dobni innen úgy, hogy a lába nem is éri a földet. Erre nemhogy máshogy döntött az az átkozott dobogó szív?
- Ezt hogy érted? - néztem fel aztán a szemeibe. - Mit akarnál másképpen?

- És megint ott van a kétely, a tétova gondolatok, és hogy "mi is legyen most". Látom rajtad. Szinte a homlokodra van írva - mosolyogtam Erinre, és magamhoz húztam egy csókra.
- Tudod, kicsi Erin... talán nem venné túl jól ki magát, ha most lerohannálak. Akkor sem, ha nagyon szeretném. Talán adnom kell időt rá neked, hogy eldöntsd, mit is szeretnél valójában. Gondolkodj el rajta. Nem akarok pofára esni. Igen, ezer nőt is megkaphatnék ha úgy hozná kedvem. De most nem így akarom. Hanem kissé másképpen. Ki tudja.... talán egy nap majd behódolok a monogámiának - nevettem fel hangosan.

- Értelek. - sóhajtottam fel, majd amikor elhangzott az utolsó mondata, újra fel kellett ülnöm, hogy végig tudjam gondolni, mit is szeretnék én ezek után. Nem könnyű kérdés. Főleg mivel... oké, megint nem könnyű düllőre jutni.
- Amikor te akarod. - mondtam végül pillanatnyi gondolkodás nélkül, mert csak így voltam képes azt kimondani, amit tényleg akartam. Amin ugyebár gondolkodnunk kell, arra már jószerével nemet is mehetne mondani. Ezért inkább... ami a szívemen, az a számon.

- Magamra is haragudnom kellene. Haragszom is - mormogtam. - Mellesleg, én kb annyira vagyok hibás, mint te - ásítottam nagyot. - Nem igazán ellenkeztem az ellen, hogy eddig fajuljon a dolog. Nem mondtam, hogy "Erin, ezt ne, mert anyádat szeretem". Ergo, megérdemlem, amit kaptam - néztem a plafont. - Szóval... mikor jöhet a folytatás? - kérdeztem aztán. - Feltéve, ha még nem ment el tőlem végleg a kedved. Valamelyik nap sor kerülhet rá?

- Az anyád egy igencsak erős boszorkány. Megértem, hogy nem kezdesz vele... - suttogtam halkan kuncogva, majd figyelmesen végighallgattam a Mikaelről mondottakat. Nem ismertem azt a férfit, csak éppen annyira, amennyit a Grillben megtudtam róla, és amit Klaus összemesélt. Mert... két különböző szemszög. És az apja - vagyis nevelőapja - eléggé furcsa szerzet.
- Most haragudnod kellene rám. - mondtam, mikor a nyakához dugtam az orromat, és beszívtam a finom illatát. - Az anyám miattam kelt ki magából, mert rajtakapott minket. Ha én nem vagyok olyan rámenős, akkor... akkor nincs ez az egész.