Miért lenne ez probléma? - kérdeztem tőle kíváncsian, mert tényleg nem értettem, hogy miért gondolja így. Imádtam, hogy mindkettő lehetek, hiszen egyszerre két dolgot is tudtam használni. Ott volt az igézés, ha szórakozni akartam, akkor pedig ott volt a boszorkány képességem. Imádtam használni mind a kettőt, s szerettem ahogy félnek és szenvednek mások. Nem is olyan régen egy fiatal kezdő vámpírkával akadtam össze, most meg egy kezdő boszorkánnyal. Érdekes volt ez a nap számomra, hiszen a kezdőket lehet a legkönnyebben befolyásolni. - Közelebb léptem hozzá és mosollyal az arcomon felemeltem a fejét. Tetszett, hogy sikerült összezavarnom kicsit, mert talán így könnyebben rá tudom venni, hogy engedje, hogy segítsek neki. Szerettem volna, ha belőle is rossz boszorkány lesz. De nem is aggódtam azon, ha esetleg nemet mondana, mert akkor ott van a vámpír képességem is. - Akkor mondjuk tedd fel azt a kérdést, ami a legjobban foglalkoztat. - Remek ma tiszta jószívű vagyok. Soha senkivel nem szoktam ennyire kedves és aranyos lenni. Ha akarok valamit akkor azt nyers erővel meg is szerzem, de úgy éreztem nála sokkal többet érek el egy-egy apró mosollyal és egy-két kedves gesztussal. Egész végig őt figyeltem és türelmesen vártam a kérdését.-
- Ami a legjobban foglalkoztat... - sóhajtottam nagyot, és elkezdtem hátrálni, egészen addig, míg hátam nem ütközött a falnak, de minez szándékosan történt... csak éreztem, hogy most szükségem van valami támaszra mögöttem, és ez felettébb jól tudott esni... legalábbis azt hiszem, hogy így van... mint mindig. - Legjobban a félelem foglalkoztat... attól, amit nem ismerek. Mi törtémik, ha ismeretlen vizekre evezek, és... az erőmet már nem arra használom, amire megadatott? Ha... fekete mágia lesz az, ami magához vonzz... ha úgy érzem, azt kell tennem... - néztem rá kérdőn. Kétlem, hogy ő ezekre tud válaszolni.
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Mosolyogva figyeltem őt, s minden egyes tettét. Annyira kis esetlennek tűnt, de talán pont ez tetszett benne és ezért gondoltam azt, hogy könnyen befolyásolható a lány. Összefontam a karomat, majd neki dőltem a mellettem lévő falnak és vártam a kérdését türelmesen. A félelem nagyúr. - mondtam neki higgadtan, mert a félelem tényleg az. Például, ha valaki valamitől fél azt más nagyon könnyen ki tudja játszani, s ez akár az életébe is kerülhet. Talán ezért is mutatom magamat ennyire kegyetlennek, kőszívűnek másoknak, mert nem akarok préda lenni. - Sötét varázslatok... - morfondíroztam el ezen, mert nem tudtam mit mondjak róla és mit ne, hiszen én imádtam használni.- Miért ítéled el az egyik oldalát a varázslatoknak, ha soha se használtad? Miért félsz egy olyan dologtól amiről nem is tudod, hogy milyen? - kérdeztem vissza, mert jobb ötletem nem volt. Nem akartam megijeszteni, egyszerűen csak rá akartam világítani arra, hogy nem kell olyantól félnie, amiről nem is tudja, hogy milyen.- Illetve egy jó tanító mindkettőt megmutatja, s a tanonc dönthet, hogy mit is szeretne inkább tanulni. - persze nekem eszem ágában se volt döntést adni a kezébe, de ez megint egy olyan dolog volt ami jobb, ha rejtve marad, legalább is egyenlőre.
- A fekete mágia bűn... nem használhatom. Úgy neveltek, hogy ne tehessem - ráztam meg a fejemet, és nagyot nyelve néztem a cipőmet inkább... nem tudtam egy olyan szemébe nézni, aki talán megvethet az ostoba elveim miatt, hiszen... ő egy tapasztaltabb boszorkány is. Ja, és persze vámpír... kissé hátborzongató szituáció, és nem tudom, meg tudom-e birkózni vele, de megpróbálom... mint mindent. Igaz, ha valamit megpróbálok, az egyenlő a nullával... tenni kell, nem próbálkozni, mert semmi eredménye nem lesz, csak bukás... - Azért feketemágia, mert rossz... gonosz. És aki használja, az ördög szolgája... - ráztam a fejemet ismét. Mintha egy bibliából szalajtottak volna. De ez volt az az oldalam, amit szinte senki nem láthatott eddigi életem során. És jobb is, ha ettől retteg mindenki, mert... nem vagyok hétköznapi. Nem is akarok soha az lenni. - Talán egy jó tanárral igen, de... nagyon félek - nyeltem egyet, és most először védtelennek, igazán sebezhetőnek éreztem magam.
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Akkor is bűn, ha azzal az életedet tudnád megmenteni? - kérdeztem tőle kíváncsian. Fogalmam sincsen, hogy milyen neveltetést kaphatott, de senki se mondja azt, hogy ez a lány soha se vágyott az izgalomra. A fekete mágia pedig tele van izgalommal és veszéllyel. Nos, talán tévedtem, hiszen nem éppen úgy fest, mint akit könnyű lesz rávenni a fekete mágiára. Már bocs a kérdésemért, de hogy mondhatsz ilyet, ha soha se próbáltad? - kérdeztem kicsit gúnyosan tőle, hiszen ez olyan, mintha egy ételre azt mondaná nem szereti, de közben még soha se kóstolta. Mi van, ha csak fél attól, hogyha kipróbálná, akkor rákapna. Hmm... Gyorsan ott teremtem mögötte és a fülébe súgtam. - Kockázat nélkül nem lehet semmi jót se megtapasztalni. Én szívesen segítek neked. Idős és tapasztalt is vagyok. - mondtam neki szerényen, de közben csak az járt a fejemben, hogy mivel tudom rávenni Ana-t. Nem akartam kényszeríteni, de ha nem hagy más lehetőséget, akkor az lesz.
Egyáltalán nem érdekelt L üzenete, hiszen nem fogok egy ilyen poros és koszos szobában még több időt eltölteni. Én szereztem magamnak ruhát és ennyi. Miért is kellene maradnom, ha csak ő fogta magát és lelépett. Persze hagyott üzenetet, de most még ez se érdekelt. Alig, hogy lett ruhám el is hagytam a szobát. Sietős léptekkel indult kifelé, de persze a recepciós csaj megállított. Elmagyaráztam neki, hogy az úr fog fizetni és nem én, így őt zaklassa ezzel. Nehezen, de elfogadta és hagyott elmenni. Mélyen beleszippantottam a levegőbe alig, hogy kiléptem szállodából, mert végre jól esett a friss levegő. Lassú léptekkel indultam el egyenesen hazafelé. Semmi se érdekelt, egyszerűen csak kicsit egyedül akartam lenni, illetve most már tényleg Sean-t is meg kellene találnom, mert nem akarom, hogy valamelyik könnyűvérű nőcskével hemperegjen, mert akkor neki is és a csajnak is baja lesz. Hiába kezdtem el egyre jobban kedvelni L-t, még mindig így éreztem. Sean az enyém és kész. Befordultam az első utcába, mert gondoltam lerövidítenem az utat a síktáron keresztül. Alig tettem meg pár lépést már is iszákos férfiakkal találtam magamat szemben, akik nem hagytak békén. Egy darabig elviseltem őket, majd minden önuralmam elszállt és nekik estem. Nem kegyelmeztem egyiknek se és majdnem az egyiket meg is öltem. Kiegyenesedtem és megigazítottam a hajamat.- Remek, szóval ennyit arról, hogy úri ember vagy és megmented a bajba esett hölgyeket. - mondtam kicsit gúnyosan L-nek, majd megfordultam és folytattam az utamat, mintha mi sem történt volna.
Mikor visszaérve szobánkhoz nem láttam Kendrát valamilyen szinten meglepett, de közben mégsem. Inkább rosszul esett.. ennyire nem kívánja a társaságomat hogy inkább lelép? Jó, hagyott üzenetet..de ez még sem ugyanaz. Én siettem ahogy tudtam és ő ennyire nem képes.. Végülis valamilyen szinten megérthető, ahogy viselkedtem vele és hogy most mindent tisztáznia kéne,de ha közben velem van akkor ez nem fog menni.. talán az lenne a legjobb ha magára hagynám őt hogy intézze a dolgait de valamiért azt érzem hogy lépnem kell.. utána kell mennem. Ölembe kapva a kutyát távoztam a szobából. Kintről dulakodást véltem felfedezni, így sietősre véve az irányt indultam volna kifele, de a recepciós lány nem engedett. Nem elég hogy a mai nap folyamán én álltam mindent, sőt az egész vagyonomat elköltötte még ezt is fizessem? Komolyan, meg sem lep. Elmosolyodva hajoltam közelebb a lányhoz, s igéztem meg őt hogy most tegyen kivételt, még a kárt amit végülis nem mi csináltunk se kelljen kifizetni. Megfordultam , majd magam mögött hagyva a hotelt léptem ki az ajtót. Nyújtózva egyet vettem egy nagy levegőt, majd ásítottam egyet. Nem siettem el a dolgot.. Lassan közeledve a balhézós emberek felé álltam meg a sikátor előtt neki dőlve a falnak. Akármennyire is azt mondtam Kendrának hogy nem hagyom hogy bántsák, még sem így tettem. Mentségemre szolgál hogy azt inkább olyan vámpírokra illetve ellenségekre értettem, akikkel nem bírna elbánni nem pedig holmi emberekkel. Bíztam benne.. bíztam benne ha ennyire biztos volt magában akkor nem kell közbe lépnem. Meg aztán részben kíváncsi voltam hogy kezeli az ilyen helyzeteket. Vér, illetve alkohol szag keverékét éreztem..nem igazán sajnáltam az embereket, hogy ezt tette velük Kendra. Megérdemelték.. Lassan elindulva utána löktem el magam a faltól, majd egy pillanat alatt elé kerülve állítottam meg őt. - Nem vagyok én holmi hős hogy mindenféle bajba jutott emberen segítsek. - Morogtam Kendrának. Persze ő más.. de nem láttam értelmét közbe avatkozni, ha egyszer ő is eltudta őket intézni akármennyire is nem volt férfias tett tőlem. - Mindenesetre nem gondoltam volna hogy ilyen kis harcias vagy. - Kitolva nyelvem mosolyodtam el, majd mutattam a lassan elvérző emberek felé akikből olyan pia szag árad hogy mindjárt berúgok tőle..
Elindultam mit sem törődve vele, mert mire is számítottam, hogy majd pont ő fog megmenteni engem? Nem olyan volt, bár egy kicsit reménykedtem legbelül. Sétáltam tovább és mit se törődtem vele, de persze nem hagyta annyiban. Előttem termet, mire összefontam a karomat magam előtt.- Csak nem neked is hiányzik egy seggbe rúgás? - mondtam neki gúnyosan, majd kikerülve ott tovább sétáltam, de még egy pillanatra hátra fordultam.- De jó tudni, hogy én csak valami "mindenféle ember" közé tartozom. - tettem hozzá sértődötten, majd tényleg faképnél hagyva őt sétáltam tovább. Nem is értem, hogy miért zavar ez annyira. Igen, most is én voltam a hülye, hogy elhittem a kedves szavait. Tényleg lassan haza kellene mennem, mert semmi kedvem még több részeg alakkal összeakadni. Így elég hosszú és zavaros napom volt. Egyszerűen csak elfáradtam és át kell gondolnom mindent. Nem helyes, hogy L ilyen érzéseket keltett bennem és ezzel valahogyan szembe kell néznem. A viselkedéséről már ne is beszéljünk. Most is szívesen bemostam volna neki, de lehet hogy én jártam volna rosszabbul, ha megteszem.
Kockázat... tapasztalat... két szó, mely külön-külön is sokat jelent, nemhogy még ha egyetlen mondatban szerepelnek... igaz, talán csak az én fejemben szerepeltek egy mondatban, és próbáltam lehunyt szemmel azt mondogatni magamnak, hogy Vivienne-nek igaza van, de... annyi időt éltem már meg, annyit tapasztaltam már, hogy egyik percről a másikra nem tudok megbízni senkiben. És nem is túlzottan akarom ezt túlzásba vinni. - Jobb lenne, ha... én most mennék... ha akarsz, úgyis megtalálsz, de... nem tudom... én nem akarok a fekete mágia rabja lenni... én képtelen lennék rá - ráztam meg a fejem könnyes tekintettel.
Részben örültem is hogy rá találtam ilyen hamar, még ezek a részeges emberek is az én javamra játszottak. Valószínűleg ha ők nem lettek volna akkor nem találok Kendrára, így mondhatjuk hogy jövök nekik eggyel. Vagyis jönnék, de erősen kétlem hogy életben maradnának ezek után. Ezért jobb is, ha nem avatkoztam közbe..nem lehetek ott mindenhol hogy megmentsem a hátsóját, ha úgy alakulna a helyzet.. tényleg csak a kíváncsiság hajtott vajon hogy kezeli a hasonló helyzeteket.. de úgy tűnik tényleg nem kell féltenem őt. Legalábbis erőtlen és részeg emberektől nem.. - Csak nem akarsz engem is megölni ?- Vissza szólva neki vágtam zsebre a szabad kezem, s csak néztem ahogy egyre jobban távolodik tőlem. Nem fogok utána futni az egyszer biztos, elég hogy ide utána jöttem.. úgy tűnik nem igazán vágyik a társaságomra, így inkább hagyom őt. Biztos meg van az oka rá hogy ennyire siet valahova.. vagy épp csak találkozik valakivel. Ezt már nem tudhatom. - Szóval ennyi? Ennyit jelentett neked ez a velem töltött nap hogy lelépsz csak így szó nélkül? - Kihúzva zsebből a kezem emeltem fel magam mellé. Zavart.. tényleg zavart hogy csak így itt hagyott volna, és talán ezért is viselkedek vele ilyen ellenségesen, bunkón. Az egy biztos hogy nem fogom az orrára kötni, vagy rájön magától vagy nem. Falnak támasztva néztem őt, közben a kutyát simogatva..én azt hiszem már megtettem minden tőlem telhetőt. Mélyen legbelül vágytam rá, akartam hogy ne lépjen le persze, de ha valamit elhatározott kétlem hogy megtudnám állítani. De lehet hogy nem is akarom.
Szerinted, ha meg akarnálak ölni, akkor nem tettem volna meg? - kérdeztem vissza újból, mert nem akartam neki bevallani, hogy soha meg se fordult a fejemben. Oké persze néha-néha szívesen felpofoztam volna vagy valami, de soha se gondoltam arra, hogy meg akarnám ölni őt. Egyszerűen nem tett semmi olyat se. Persze vámpír volt és a vámpírokat továbbra se kedvelem, de erről nem is ő tehet vagy talán kicsit. Néztem őt, majd mit sem törődve vele egyszerűen kikerültem és elindultam. Egyszerűen úgy éreztem, hogy minél távolabb kell tőle kerülnöm, mert nem akarok játszani vele se, de még semmiben se voltam biztos. Csak követem a példádat.- mondtam neki válaszul, majd megálltam és szembe fordultam vele.- Azt hiszem te voltál az aki először minden szó nélkül lelépett és egy fecnít hagyott ott. - mondtam neki kertelés nélkül és talán kicsit túlzottan is szigorú voltam vele szemben. Talán tényleg kezd visszajönni az igazi énem, vagy az lenne az igazi énem amilyen mellette voltam és ez csak valami maszk?! Már lassan magam sem tudtam.-
Figyeltem őt és próbáltam rájönni, hogy mi járhat a fejében, de kezdtem úgy érezni, hogy soha se fogom őt megfejteni. Általában hamar kiismertem az embereket, de ő másabb. Talán pontosan olyan volt, mint én. Titokzatos és magányos. Hirtelen ott teremtem mellette és magamat is meghazudtolva megöltem őt, de gyorsan el is engedtem és hátrébb léptem. Miért teszek olyat, amit még soha se tettem előtte?! Miért kezd különleges lenni számomra ez a boszi?! Megköszörültem a torkomat, majd rámosolyogtam.- Már is mész? Attól még, hogy kipróbálod nem leszel a rabja. - mondtam neki egy vállrándítás keretében. - Persze megtalállak. - mondtam neki szinte suttogva, mert közben már az is megfordult a fejemben, hogy nem fogom engedni neki azt, hogy elmenjen.
Nem igazán értve kérdését szegeztem rá tekintetemet. Ezt a visszakérdezősdit csak egy amolyan szójátéknak szántam tőlem, hogy ugyan olyan sorsra e akar juttatni mint az előző pár nem éppen józan állapotban lévő emberkét. Akikből lássuk be, semmi élet jeleket nem tudtam érzékélni..felemelő érzés éjszakai órákban hullák társaságában társalogni, vagyis próbálni azzal a lánnyal akit szeretsz és megtennél érte mindent csak hogy jó legyen neki..az én esetemben ez maximum gondolatban lenne így. Megvalósítani egyenlőre képtelen lennék ilyenre. Nem igazán tudom kifejezni az érzéseimet akármennyire is szeretném nem megy. Csak még jobban rontok a helyzeten, és a szokásos formámat hozva morgom le a fejét.. - Kaptál már rá esélyt.. többet nem adatik meg. - Kacsintok rá magabiztosan. Természetesen tisztában vagyok vele hogy nem szándékozik bántani, de ő is elvesztheti a fejét ha esetleg sikerülne felhúznom.. nem mondom hogy erre játszok, egyszerűen csak ilyen vagyok. Már azzal hogy ilyen közel engedem magamhoz fenyegetve kéne éreznem magam. Egy harapás és véget vethet az életemnek. De én bízom benne..bízom benne hogy igaz az amit érez irántam, és soha nem tenne ilyet. Eddig én viselkedtem a kellőnél talán jobban gyerekesebben, de most úgy érzem hogy ez részéről is igaz. Letéve a kutyát a földre teszem keresztbe a kezem, s ránézve húzom fel szemöldököm. - Szóval ha én ezt csinálom.. - Kéjenc mosolyt villantva felé kezdem kigombolni az ingemet.- akkor te is hasonlóképpen cselekedsz? - Végig őt nézve gombolom tovább az ingem, s várom a reakcióját. A hozzállásából kiindulva megteszi, de persze őt ismerve úgysem fogja ezt tenni. Semmi hátsószándékom nem volt.. vagyis lenne, csak nem ilyen helyen és helyzetben. Még mindig kikészített a gondolat hogy az enyém lehetett volna ha nem zavarnak meg.. De jelen pillanatban csak szembesíteni akartam őt.
Szóval ennyi? Nem lesz több esélyem? - kérdeztem tőle kicsit ingerülten, majd közelebb léptem felé. Nem értettem, hogy honnét ered ez a sok feszültség és harag. De abban biztos voltam, hogy minden rajta fog csattani akár akarom, akár nem. Mondhatni ő lesz az áldozat és belekóstolhat a másik énembe- Láthatja, hogy milyen is tudok lenni. Talán azért voltam rá dühös, mert csak úgy lelépett a hotelból, vagy esetleg mert nem avatkozott közbe most. Vagy csak egyszerűen túl sok minden történt velem és már nem bírom magamban tartani. Túl sok volt a talán. - Akkor már nem is fogsz közel engedni magadhoz? Vagy megcsókolni? - kérdeztem tőle még mindig dühösen, majd gúnyosan elnevettem magamat. Mert amíg közel enged magához addig esélyt add arra, hogy bántsam és a vesztét okozzam, még akkor is, ha én nem akarom őt bántani. Ezt most te se gondolhatod komolyan. - forgattam meg a szemeimet, majd közelebb lépve hozzá magamat se értve lekevertem neki egyet.- Ezt azért, mert csak úgy eltűntél és azért amiért nem mentettél volna meg. - mondtam neki szinte a könnyeimmel küszködve, mert most már tényleg teljesen kiborultam. A földre rogytam és földet bámultam. Nem értettem, hogy mi történik velem, mindig is magabiztos és célra törekvő lány voltam, de egy nap alatt úgy éreztem, hogy olyan énem jött elő, amit még magam sem ismertem és ez megijesztett. Megijesztett az amit L iránt éreztem. Persze több minden is lappangott a pofon mögött, de egyszerűen nem tudtam volna róla beszélni. Nem bírtam ránézni, mert féltem attól amit látnék. Talán most gyűlöl amiért megütöttem őt, vagy éppenséggel mindjárt sarkon fordul. Nem mozdultam, csak ott ültem a földön, mint valami szerencsétlen a sok félig halott részeg férfi között.
Ahogy sejtettem..nem éppen jó hangulatában sikerült elkapnom őt. Az időzítésem még mindig rossz, ez szerintem sosem fog változni. Reménykedtem benne hogy ezekben a részeges emberekben sikerült levezetnie a feszültséget, de talán még az ellenkezőjét is érték el..csak jobban felhúzták amit most szépen rajtam fog levezetni. Talán az lenne a legjobb, ha visszafognám magam, vagy hagyom érvényesülni. - Talán jobb lesz így.. - Hangom nyugodt, magabiztosságot sugall. Ahogy felém tett egy lépést, én szintúgy cselekedve léptem hátra. Addig nem kéne erőltetnünk semmit míg ilyen, zavart..míg mindent le nem rendez magában, illetve a másik pasassal. Nem szeretnék csalódni.. ígyis már annyira közel engedtem magamhoz, hogy már késő..nem lenne nehéz fájdalmat okoznia. Az utolsó gombnál megállva vártam, hogy vajon mit fog reagálni..elmosolyodva néztem ahogy közelebb lép hozzám. Másra számítottam.. nem gondoltam volna hogy egy pofonnal fog megajándékozni tettem miatt..de a mai nap folyamán nem ez volt az első. Már éppen ordítottam volna le a fejét, mikor a földre roskadt.. nem értettem hirtelen hogy mi történt vele, és igazából.. fogalmam sincs hogy mit csináljak. Hagyjam és lépjek le? Azzal megint elrontanék mindent.. de az előbb még annyira odavolt érte hogy egyedül szeretne lenni.. összezavarodtam. - Kendra..sajnálom.. - Leguggolva elé nyúltam az arca felé, de hozzáérni igazából nem mertem. Ez egy olyan helyzet egyike amit nem tudok kezelni..egyszerűen fogalmam sincs hogy ilyenkor mit kell csinálni. Az érintésem talán mégjobban összezavarná és .. valószínűleg nem is vágyik rá.. - Nyugodtan ordítsd le a fejem ha az esik jól.. én itt vagyok, számíthatsz rám bármi van.. mindenki követ el hibákat, ahogy én is. Talán többször is mint más de ez vagyok én..nem tehetek róla. - Nyögtem ki végre nagy nehezen. Tényleg így érzem.. számíthat rám. Szeretem őt.. bármit megtennék hogy ne lássam így.
Szóval ennyi? Megfutamodsz? - kérdeztem tőle egyre dühösebb hangon. Nem értettem, hogy miért rajta vezetem le ezt az egészet, de a szavai egyszerűen túlzottan fájtak. Akkor bűn lenne a kettőnk kapcsolata, hogy inkább most megfutamodik? De az is lehet, hogy én vagyok rossz ember. Talán igaza volt Sean-nek is amikor annak hívott és elhagyott egy másik nőért. Tényleg szerettem őt, ha egy nap alatt egy másik férfi, aki ráadásul vámpír feltudta forgatni az egész életemet? L-nek csak egy napja volt, de tényleg sikeresen felforgatott mindent. Semmi kedvem nem volt a rögtönzött sztriptízéhez. Egyszerűen nem volt hangulatom hozzá. Annyi minden történt és már legszívesebben kitéptem volna egy vámpír szívét is. Nos, igen eléggé drasztikus, de egy ilyen nap után és olyan természettel amilyen én vagyok, ez nem csoda. Félig hullák feküdtek körülöttünk és ez még jobban felhúzott, mert nem akartam senkit se megölni. Egyszerűen ez a nap talán az eddigi életem legzűrösebb napja. Magam sem tudom, hogy miért de egyszerűen csak lekevertem neki, mintha ezzel akarnám őt észhez téríteni, pedig szemmel láthatólag nekem ment el az eszem, talán nem is kicsit. Fogalmam nem volt, hogy mit fog ezek után tenni L. Már arra is felkészültem, hogy leordítja esetleg a fejemet, vagy éppenséggel nekem esik. Persze ezt nem is csodálnám, ha valamelyiket ezek közül tenné, hiszen most kevertem le neki egyet. Egy farkas lekevert neki, bár fogalmam sem volt arról, hogy most éppen minek tekint. Éreztem a közelségét és láttam az árnyékét ami a lámpafénynek köszönhetően az aszfaltra vetődött. Csodálkoztam, hogy nem lépett le és nem esett nekem. Nem bírtam még mindig ránézni, de éreztem, hogy ő is elég bizonytalan, mert nem nyúlt hozzám. Egyszerűen csak ott volt és nem ment el, nem futott el, mint sok más ember tenné, ha ilyennek lát. Mert milyen is voltam most? Szörnyeteg voltam, de talán a legjobb szó az, hogy hárpia voltam, de jobb ha ezt az énemet is most látja és nem később, hiszen ez is én vagyok. Szavainak hallatára felemeltem a fejemet és éreztem ahogyan a könnyek teljesen szétáztatták az arcomat. Jobb is, hogy nem látom azt, hogy mennyire cudarul nézek ki, vagyis mennyire szánalmasan nézek ki. Nem értettem, hogy miért mondja ezt. Miért nem fut el messzire? Miért van még mindig itt, miért tart ki mellettem?- Miért? -kérdeztem tőle szipogva és közben próbáltam letörölni a könnyeimet, de sikertelenül, hiszen újabb és újabb könnyek lepték el az arcomat. Óvatosan közelebb kúsztam hozzá, majd a fejemet a mellkasára hajtottam. Az se érdekelt, ha nem ölel állt, csak ne lökjön el. Azt mos nem bírtam volna elviselni.
Hogy megfutamodni? Én? Ez még viccnek is rossz..egyszerűen csak az ő érdekeit nézve cselekszem. Jobbnak látom ha egyenlőre hanyagoljuk egymást olyan téren, és kicsit vissza veszünk a tempóból.. pont én állítom ezt, aki nem rég még semmi gond nélkül magáévá tette volna őt. Egyszerűen..túl vonzó és nem igazán tudok uralkodni magamon ha közelebb engedem férkőzni magamhoz..nem megy. - Szeretlek. - Jelentem ki magabiztosan, remélve hogy nyugtatni tudom ezzel a kedélyeket. Már nem igazán gondoltam túl ezt a helyzetet, és merem kijelenteni hogy hogy érzek iránta. Azt hiszem nekem mindent sikerült magamban letisztázni vele, és az érzéseimmel iránta kapcsolatban. Itt az ideje hogy ő is ezt tegye.. és hogy ez sikerüljön jobb lesz ha visszaveszünk és rájön hogy mit is ,de inkább kit szeretne igazából. - De..ne kapkodjunk el semmit. Én várni fogok rád. - A legszívesebben el sem lépnék mellőle..élvezem hogy itt van, a közelemben. Ezért is jöttem utána.. egyszerűen miután lelépett, ott hagyott .. üresnek éreztem magam belül, és Kendra a hiányzó darab, ami hiányzott az életemből. Akármennyire is ott volt mellettem a kutya, már nem is volt olyan jó hogy ő nem volt ott.. De..most nem lehet. Őszíntén szólva nem gondoltam volna hogy ilyen nehéz lesz visszafognom magam mellette. Legszívesebben kiabáltam volna azért, hogy pofont adott.. feldúlt voltam én is, és nem igazán tudtam nyugodtan kezelni a helyzetet. De még időbe kapcsoltam..Elképzelni sem merem hogy mik foroghattak a fejében, miután a földre roskadt. De biztos vagyok benne hogy én vagyok a kiváltó ok..azzal hogy megjelentem csak bajt hoztam a fejére.. hogy ilyen érzéseket keltettem benne, mikor neki ott van egy másik személy valószínűleg. De ez a hallottak alapján sem túlzottan fényes és gondmentes kapcsolat. Egyszerűen.. nem mertem hozzáérni, akármennyire is szerettem volna. Fogalmam sem volt hogy reagálja le az érintésem, és nem igazán hiányzik még egy kiborulás, mikor még.. ezt sem igazán tudom hogy kezelni.. valahogy le kellene nyugtatnom őt.. Amint hajlandó volt felemelni felém fejét mosolyodtam el szerényen, próbálva felé pozitív energiákat küldeni. Segítve neki nyúltam arcához, és letörölve könnyeit igazítottam a sminkjén is, bár..a végeredményben nem vagyok biztos. Valószínűleg csak rontottam a helyzeten de ezt neki már nem kell tudnia. - Eddig tartott a távolság tartás. - Mosolyodok el, s engedem közel magamhoz hagyva hogy a mellkasomra helyezze fejét. Kezemet hátára csúsztatva ölelem magamhoz. Talán nem ez a legjobb hely hogy megbeszéljük ezeket a dolgokat, de én már meg sem lepődök rajta..
Döbbentetten pillantottam rá, hiszen egyáltalán nem számítottam erre. Persze azt gondoltam, hogy L kedvel engem, de hogy szeret? Nem is ismer igazán, szóval hogy is szerethetne. Nem értettem, hogy miért mondja ezt ennyire határozottan. Miért van még mindig mellettem, amikor előtte ott van az örök élet, de előttem nincs más, mint az öregedés és a halál. Mit adhatok én neki, amit más ne tudna megadni. Talán bárki más boldogabbá tudná tenni őt, mint én teszem őt. Figyeltem őt és közben nagyot nyeltem. Egyszerűen nem tudtam, mit mondani rá. Talán számomra még túl korán volt az, hogy ezt kimondja, kedveltem őt nagyon is, de ez a tény megrémisztett kicsit, jobban mondva nagyon is. Ismeretlen vizekre eveztem és innét már tudtam, hogy nincs visszaút, még akkor se, ha biztos bukás lesz egy idő után. Miért én? - szólaltam meg végül és talán nem éppen azt mondtam amire számított, de egyszerűen tudnom kellett. Miért én? Se nem vagyok jó, kedves se. Egyszerűen csak maga vagyok a veszedelem, illetve honnét veszi azt, hogy egyszer csak nem fogok lelépni minden szó nélkül az éjleple alatt, hiszen most is kb. ezt történt csak most fényes nappal.- Mármint ezer másik nő százszor jobb, mint én L. - közben végig őt figyeltem, majd idegesen a hajamba túrtam. Nagyon reméltem, hogy senki se fog erre járni, hiszen nem éppen szép látvány lenne az amit az a szerencsétlen látna. Egyszerűen csak úgy éreztem muszáj most megbeszélnem vele ezeket a dolgokat, hiszen olyat mondott, amit már nagyon régen nem hallottam "szeretlek". Vajon tényleg létezik ez a dolog, vagy csak mi képzeljük bele. Sean-el is minden rendben volt, de aztán mi lett abból a dologból. L is rá fog jönni, hogy jobb, ha távol marad tőlem, mint Sean tette. Egy pillanat erejére elkaptam a fejemet amikor hozzáért, mert nem akartam, hogy így lásson, de végül hagytam neki, hogy segítsen letörölni a könnyeimet. Nem is tudom mikor sírtam utoljára ennyit. Soha nem voltam az a síros személy, de úgy nézz ki ma minden megváltozott. Mondhatni az egész életem a feje tetejére állt. - Ismersz már, szeretem áthágni a szabályokat. - mondtam neki egy apró mosollyal az arcomon, de nem mozdultam. Ott maradtam az ölelésében.
Be kell vallanom, őszinte leszek..azzal amit mondtam neki igazából volt egy kis hátsó szándék is. Tudtam, erre számítottam hogy így fog rá reagálni..hogy lesokkolja az, amit mondok. Az érzéseim iránta igazak.. ami még nekem is furcsa, így egy nap után de.. mellette akarok lenni. Egyszerűen.. nem akarom őt elveszíteni, akármennyire is mást éreztetek vele ilyen vagyok. Nem tudom megmagyarázni mi ez az iránta érzett törődés..azt hittem soha senki nem fogja ezt ismételten kiváltani belőlem, de részben örülök hogy maradt bennem még valami érzelem, részben pedig..még mindig gyengeségnek tartom. Ez nem fog változni. De nem élet az élet kockáztatások nélkül, és úgy gondolom hogy egy próbát megér. - Nem tudom megmagyarázni. Nekem egyszerűen te kellesz, leszarom a többi nőt..nem érdekel más, csak te. - Egyáltalán nem vártam el tőle hogy viszonozza az érzéseimet. Úgy tűnt, mint aki nem örül annyira hogy ezt kimerészeltem mondani.. mondania sem kell mert tudom hogy hasonlóképp érez, mint én. Legalábbis nagyon remélem hogy nem csak szórakozik velem, vagy nem most fogja meggondolni magát. De még bármi történhet..míg nem találkozik a bizonyos 3.személlyel az életében aki miatt annyira örlődik.. már csak remélni tudom hogy ezek után nem gondolja meg magát. - Jobban tetszik a kötekedős éned, mint amikor sírsz. - Bököm oldalba hirtelen, mosolyogva. Igazából.. bármilyen lehet velem, bárhogy viselkedhet csak ne sírjon..egyszerűen béna vagyok a vígasztalásban. Eddig nem szorultam rá hogy valakit meg kellene nyugtatnom, mert ..szinte egész életemben csak magammal foglalkoztam. De ha ezen múlik hogy belejöjjek hogy minél többet látom őt sírni akkor köszönöm, nem kell. Nem kérek belőle. A meghitt, nyugodt perceink azonban nem tartanak sokáig.. ami még talán jobb is, mert nem ez a megfelelő hely az ilyesmi dolgokra..egy sötét, elhagyatott sikátor halott emberekkel. Akik mégsem annyira halottak? - Azt hiszem társaságunk van.. -Mocorgást hallok, a hátunk mögül. A Kendra által leölt személyek ébredeznek, azonban már nem emberként. Vámpírként kelnek fel.. de nem adok számukra túl sok esélyt. Vér kell nekik mihamarabb, és a nap is jön fel lassan.
Figyeltem őt, de nem mondtam semmit se. Egyszerűen nem tudtam, hogy ez jó-e vagy nem. Néha talán már azt kívántam, hogy egyszerűbb lenne az életem, vagy vele is olyan tudnék lenni, mint másokkal. Gonosz és kegyetlen, akkor most nem történt volna ez. Nem tudtam, hogy ez helyes-e vagy nem. Egyszerűen most túl sok volt minden. Talán az lett volna a legjobb, ha most sarkon fordulok és elmegyek minden szó nélkül. Túlzottan is össze voltam zavarodva, fogalmam sem volt semmiről, hogy mit kellene tennem vagy mit nem. Szükségem lett volna egy barátra, de fogalmam sem volt, hogy ők éppen merre voltak, de biztosan jobb dolguk is van, mint utánam aggódni. Még mindig néztem őt, majd magamat se értve olyan dolgokat csináltam amiről már fogalmam sem volt, hogy miért teszem. Talán csak ő volt rossz helyen és azért rajta töltöttem ki mindent. Fogalmam sem volt, hogy mennyi ideig tudom még ennyire visszafogni magamat, de talán tényleg az lenne a legjobb, ha hamarosan lelépnék. Nem akarom bántani és úgy érzem kicsit ki kell szellőztetnem a fejemet. Vigyázz a végén mit mondasz, mert egyszer még leharapom a fejedet. - mondtam neki kicsit gúnyosan, mert tényleg megtörténhet még, szóval jobb, ha ehhez hasonló dolgokat nem kíván.- Egyszer még az agyadra fogok menni. - mondtam neki természetesen, mintha fél perce nem sírtam volna. Egyszerűen visszanyertem a régi énemet, de közben egy-két mély levegőt vettem, de sikerült és csak ez számított. Felálltam és döbbenten néztem rájuk. - Hogyan? - néztem döbbenten rájuk, hogy hiszen nem éreztem semmilyen vámpír vért bennünk, rajtuk, de még én is tévedhettetek, főleg amikor elvesztem a fejemet. Gyorsan felálltam és elindultam a sikátorból kifelé. Nem akartam többé foglalkozni velük és az se érdekelt, ha valakinek neki esnek. Egyszerűen most semmi se érdekelt...
Kezdtem nagyon bambán pislogni, hiszen nem értettem, miért ölel meg engem. Nem hiszem, hogy ez olyan gyakran előfordul vele, vagy akár velem... szinte el sem tudom hinni azt, hogy... ez megtörtént. Tényleg így kell ennek lennie? Vagy mi a szösz? Nem értek semmit... - Tudom, hogy megtalálsz... azt hiszem, ehhez mi boszorkányok főleg értünk, de... nem is tudom, hogy miért - kezdtem bele zavartan, majd elővettem egy pici cetlit, és ráírtam a számomat, hogy aztán átnyújtsam neki. - Így még... keresővarázslatra sem lesz szükség - kuncogtam fel halkan.
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Figyeltem őt és láttam rajta, hogy a reakcióm nem csak engem, hanem még őt is meglepte. Fogalmam nem volt, hogy miért tettem. Vajon tényleg ennyire azt akarom, hogy rávegyem a sötét varázslatokra, vagy egyszerűen csak volt a lányban valami ami tetszett, persze nem olyan értelemben, hanem talán a régi önmagamat láttam benne. Persze nem foghatom arra, hogy a sors miatt lettem ilyen, hiszen mindenkiben ott él az ördög, csak valaki nem enged a csábításnak. Én engedtem, de nem bánom. Szeretem azt ami belőlem lett. Egy darabig figyeltem őt, majd teljesen meglepett azzal amit csinált. Simán képes lennék őt megkeresni, mind a boszi és mind a vámpírképességeimmel, de azzal amit tett úgy éreztem, hogy még se vagyok annyira ellenszenves neki. - Rendben, majd megkereslek. - mondtam neki egy apró mosollyal majd gyorsan folytattam is.- Csak meg ne bánd, hogy megadtad nekem ezt. - rákacsintottam és mosolyogva figyeltem.- Akkor majd még beszélünk Ana. - mondtam neki kedvesen, majd elindultan szép lassan kifelé a sikátorból.
Őszintén szólva kicsit szarul esett hogy semmit nem mond arra hogy én végre ilyen magabiztosan kijelentem hogy nekem mennyire is szükségem van rá. Nem éreztem hogy annyira örülne neki, s talán tudni sem akarom hogy mik foroghattak a fejében, mert az is megtörténhet hogy csak mégjobban fájna ennél is. Gondolatban nem itt volt velem, csak testben. De én már csak abban reménykedem hogy eközben nem a 3. személyre gondolt.. az érintene a legrosszabbul, de igazából annyira nem lepne meg..én tisztáztam az érzéseimet, most már végképp ideje lenne neki is hogy mit szeretne. Nem szeretnék egy olyan szekér után futni ami nem vesz fel, akármennyire is vonzódik hozzám. Mert vonzódik.. akkor nem történtek volna velünk ilyen dolgok, mint az együtt töltött napunk folytán. - Te kis telhetetlen. Már nem elég a nyelvem , a fejemet is akarod? - Mosolyodom el, s igyekszem viccelődni már amennyire tőlem telik és jobb kedvre deríteni őt. Ami nagyon úgy tűnik hogy sikerült, s a figyelmét is elvontam arról a dologról ami ezt az egészet előhozta belőle. Bár.. az is meglehet hogy az a dolog, az én vagyok.. és ez esetben tényleg jobb lenne ha egy darabig szüneteltetnénk egymást, mert hogy jelenpillanatba nem vagyok jó hatással rá.. az biztos. - Ez előbb fog megtörténni fordítva. - Ha már egyszer az életét sikerült teljesen összekuszálnom szerintem én előbb megyek az agyára , mint ő az enyémre. Igyekszem mindent nyugodtan kezelni, ami lehet hogy nem minden esetben jelent jót. Nem minden esetben jelent jót ha elnyomom magamban, mert egyszer ez robbanni fog.. és akkor szerintem jobb, ha nincs a közelemben olyan személy aki fontos számomra. Egyáltalán nem jelentett semmi jót az hogy a Kendra által leölt személyek felélednek, ráadásul vámpírként. Ránézve láttam hogy nem örül neki, és inkább nem fordítva feléjük túl sok figyelmet megfordul és inkább lelép..Kapóra jön. Ha ő nem, valakinek el kell intéznie helyette a piszkos munkát. Biztos vagyok benne hogy utána mennének, mert érzem a bosszúszomjat. Kendra elött hirtelen megjelenne fogtam meg a vállát, és mélyen szemébe nézve igéztem meg őt. - Akármit hallasz, bármi történik meg ne állj. Te csak menj előre, menj ahova szeretnél.. és ha lehet ne feledkezz meg rólam. - Sajnáltam.. sajnáltam hogy megkellet ezt tennem, de létszükségletes volt. Nem tehettem mást.. nem akartam hogy Kendra szemtanúja legyen annak mit csinálni fogok velük, és nem akartam hogy bántódása essen így rákényszerültem hogy megigézzem őt..valószínűleg az életem során végig lelkiismeret furdalásom lesz miatta, de hiszek benne hogy jól cselekedtem. Egy puszit nyomva Kendra arcába lépek el mellőle, és az újdonsült vámpírok útját elállva álítom meg őket. Náluk a látszám fölény, de én idősebb vagyok náluk. Egy utolsó pillantást vetve Kendrára egy könnycsepp fordul ki szememből, majd visszafordulva feléjük teszek meg minden tőlem telhetőt, nem érdekel hogy fajtársak..olyan hidegvérrel ölöm meg őket, mint még talán soha senkit.
Sejtettem, hogy nem eshet neki túl jól az, hogy nem mondok semmit se, de egyszerűen nem tudtam megszólalni, ha akartam volna akkor se tudtam volna mit mondani. Olyan volt, mintha kiszáradt volna a szám, a torkom és minden szó eltűnt volna. Egyszerűen erre nem tudtam mit mondani, pedig sejtettem és már mondati is azt hiszem egyszer, hogy szeret, de még is teljesen lesokkolt. Nem egy egyszerű emberrel volt szó, hanem egy vámpírról. Fogalmam sem volt arról, hogy miként történhetett ez meg, pedig biztos voltam abban, hogy én is szeretem őt, de még se tudtam kimondani. Időre volt szükségem. Látod, én már csak ilyen vagyok. Mindent akarok vagy semmit se. - mondtam neki kicsit játékosan, de azért ott csengett a hangomban a komolyság is. Mert tényleg ilyen voltam, vagy mindent akartam vagy semmit se, de általában megszereztem azt, amit akarok mit sem törődve másokkal. - Szerinted, ha tényleg az agyamra tudnál menni, akkor egy ilyen nap után még elviselnélek? - kérdeztem kicsit gonoszkásan, de ezzel is rá akartam világítani arra, hogy soha se lesz ilyen. Nem hiszem, hogy valaha rá fogok unni a néha kicsit idióta fejére. Talán pont ezért is kezdtem el iránta gyengéd szálakat érezni, mert teljesen másabb volt, mint akikkel eddig találkoztam. Nem akartam itt maradni, nem érdekelt, hogy kiket fognak ezek az alakok bántani,de én nem akartam a prédájuk lenni és ma már eleget harcoltam. Nem hiányzott még több harc és már kezdett a vámpírokból is elegem lenni kicsit elindultam és reméltem, hogy L is velem fog jönni, de olyan történt amire soha se számítottam és reménykedtem, hogy soha se tenne ilyet. Egyszerűen megigézett és engedelmesedtem neki. Elindultam, de egy pillanatra megtorpantam és még visszanéztem rá. - Vigyázz magadra. - mondtam neki suttogva és ekkor nem is sejtettem még, hogy inkább nekem kellett volna vigyáznom, de az élet már csak ilyen. Fogtam magamat és elindultam hazafelé..
►note: Köszönöm a játékot és remélem hamarosan újra találkozunk majd. | ►zene: "We kissed, I fell..."
Az út hosszadalmas. Ugyan nem voltam kímélve soha, hiszen már gyerekkorom óta a magam útját járom, de egyhuzamban még sosem vándoroltam ennyit. Vicces ez a szó. Thomas jutott eszembe, és elmosolyodtam, de talán cseppnyi keserűség vegyült ebbe a gesztusba, hiszen ő nem jött velem Párizsból. Pedig mennyire ígéretes lett volna az útja velem... tudhatta viszont, hogy számomra mindez nem egy egyszerű játék. Életekbe kerülhet elérni azt, amit én akarok. Az átkozott hibridet. Klaus Mikaelsont. Remélem nem követeli meg magának, hogy királynak hívják. Számomra már a Niklaus Mikaelson is erőltetettnek tűnik. De hát ízlések, és pofonok. Nem az én ízlésem. De neki sincs túl sok. A sikátor sötét, én pedig nem tudom, mit tehetnék... félek, és ráz a hideg. Nem akarom, hogy azt higgyék, gyáva vagyok, nem akarom, hogy ha visszatérek Párizsba, Thomasnak azt kelljen mondanom, hogy féltem... de talán nem az itteni szörnyetegektől. Inkább attól a lehetőségtől, mely bennem rejlik. És egyszerűen nem tudom kihozni magamból száz százalékosan. Mintha... nem tudom. Egyszerűen... kétségbe vagyok esve. Félek... ez a legjobb szó. Megtorpantam hirtelen, mikor megpillantottam egy testet magam előtt! - A fenébe, a frászt hozza rám! - szöktem szőke tincseim az arcomba a szél miatt, mely belefújta arcomba a hajtömeget. Talán éppen emiatt nem láttam a férfit, de talán a gondolataim miatt, hiszen túlzottan elmerültem bennük. Rendeztem arcizmaimat, és tudni akartam, hogy miért ijesztett meg ennyire. Bár nem értettem, a hallásom miért nem mentett meg ettől a kellemetlen meglepetéstől. - Nem szeretne félreállni az utamból? - kérdeztem eléggé pökhendi módon.
Kezdőlap
