Katniss távozott és mondta, hogy hol keressem. Majd hamarosan el is látogatok oda, de ezt még lerendezem Harmonyval.
- Nem még most nem, majd később. Figyeljen beszélni fogok vele a maga érdekében. De nem kell félnie nem fogja magát megtámadni hiszen ő is jól tudja, hogy verbéna van a szervezetében és így semmi esélye. - Fordul vissza Harmonyhoz. Katnissnek elég furcsa lehetett ez a helyzet. A múltkor még együtt kínoztuk most pedig már jól elszórakoztattuk egymást. Nekem is fura ez, de most már mindegy. Kíváncsi vagyok mit akar mondani. Harmony elött is nyugodtan elmondhatta volna hisz tök mindegy ő nem beszélte volna el senkinek.

- Nem akarok többé részt venni ebben a komédiában Elijah. Számomra ez túl sok... olyan sok, melyet... már nem is tudok szavakkal elmondani. Kérem, menjen inkább utána. Gondolom, nincs szüksége arra, hogy én is pesztráljam még, így jobb, ha én egyedül maradok. - súgtam halkan, egy halvány, de barátságos mosollyal.
- Köszönöm, hogy segíteni akar nekem. Azt hiszem, az első találkozásunknál félreismertem önt. - billent oldalra a fejem.

Meglepett, hogy a 'kisvörös' utána akart küldeni Katniss után. Végül is menni akartam, mert már a végére akartam járni ennek az egésznek.
- Rendben Harmony ha így gondolja. Remélem meglesz maga úgy ahogy eddig. Ha valami probléma adódna csak szóljon és én segítek, ha tudok. - Mosolyodtam el arra gondolva, hogy nem is gondoltam volna ezt, akkor az este, amikor megkínoztuk őt. Persze ő sem gondolta volna ezt és hát van abban valami, hogy félre ismert.
- Harmony ha nem bántom meg szerintem nyugodtan tegeződhetnénk már hiszen elég jó viszonyban vagyunk.. nem gondolod? -Léptem oda hozzá, hogy átöleljem és elinduljak Katniss után.
- Ég vele Harmony vigyázz magadra. - Búcsúztam el tőle és indultam tovább az utamra..

//Vandenberg birtok/Udvar//

Öhm... mintha megölelt volna, mikor távozott. Ami nem baj, hát... eléggé meglepett ugyan, de nem fintorgok, miért tenném? Csak mosolyognom kellett rajta, nem néztem ki belőle ezt.
- Viszlát, Elijah. - mondtam neki már barátságosabban, majd megindultam kifelé a sikátorból.

- Harmony lakása -

- Lucy lakása -

Vigyorogva vettem tudomásul, hogy néhány szavamra mennyire megváltozott a hangulata. Teljesen tűzbejött a vadászat gondolatára és be kell vallanom, én is szívesen vennék már valami finom falatot. Az meg csak plusz, hogy vele lehetek közben. Ha jobban belegondolok.. Igen. Ez az első alkalom, hogy közösen megyünk és ez engem is feldobott. De még mennyire. Kézen fogva ugyan, de vámpír sebességgel indultunk el fogalmam sincs, hová. De nem is nagyon érdekelt. Bíztam benne, így minden zokszó nélkül követtem. Már most éreztem a vér édes ízét a számban...

Kézen fogva indultunk el - természetesen vámpír sebességgel - egy helyre, fogalmam sincs hová. De nem is számított.. Miközben szaladtunk teljesen átadtam magam a bennem lakozó fenevadnak, hogy kiszúrhassam, hol tartózkodnak a legfinomabb élő vértasakok. Már most érezte a fincsi vér ízét a számban.. Aztán hirtelen megálltam, mint kiderült egy sikátorban. Hm, tökéletes! Már csak várnunk kell, hogy az emberkék közelebb jöjjenek.. Amire nem is kellett sokat várni. Pár rövidke másodperc múlva már ott is voltak.. két izmosnak aligha mondható kb velünk egykorú srác. Wyettre mosolyogtam, közben jelezve neki, hogy a bal oldali az enyém, majd hirtelen a csávó elé suhantam. - Ne sikíts - szuggeráltam, hogy még véletlenül se hívhassa fel ránk a járókelők figyelmét. A fiú elhallgatott, én meg elővillantva szemfogaimat hajoltam a nyakához, hogy megízlelhessem a finom vérét.

Egy sötét sikátorban kötöttünk ki. Alig volt fény, így nevetnékem támadt. Vámpírok, mint a filmekben. Ez így vicces.. Azonban jókedvemet felváltotta a vadászösztönöm, ahogy két fiatal srác tévedt erre. Nekünk sem kellett több, azonnal támadásba lendültünk. Lucy választott magának prédát először, így nekem a jobb oldali maradt, de nem bánom. Lucyhoz hasonlóan én is megigéztem a reszkető álozatot, aki nem tudta, mi folyik körülötte. Nyilván nem szokott még hozzá, hogy vámpírok zsongják körül a vérét követelve. Hát barátocskám, ez pech...
- Ki ne nyisd a szád... - morogtam a fiúnak mélyen a szemébe nézve, majd fogaimmal feltéptem a nyakát és bő kortyokban kezdtem inni a vérét. Finom, fiatal, élettel teli. Fél szemmel közben Lucyt figyeltem és megbabonázott, ahogy átadja magát az igazi lényének.

Vadul szívtam a vérét, teljesen átadva magamat a bennem lakozó szörnyetegnek. Jelen pillanatban nem érdekelt semmi, csak az előttem levő fiúnak az ínycsiklandóan finom vére.. Ezért egy idő után már az önkontrollomról is teljesen megfeledkeztem - nem mintha bántam volna -, így miután az utolsó kortyig kiittam a vérét, csak egyszerüen elhajítottam a holttestet. Jóllakottan nyaltam meg az alsó ajkamat, közben Wyettre sandítva, aki szintén ebben a percben végzett az áldozatával.
- Ez finom volt - mondtam, majd szét néztem, hogy nem-e látott meg minket valaki. Azért az mégsem volna szerencsés, ha kiszúrna pár erre járó.. mármint persze csak nekik. Mi csak jól laknánk.
- És most? Jöhet még egy kör? - kérdeztem izgatottan, bár szinte biztos voltam benne, hogy ennyi neki sem volt elég.

Éreztem, ahogy vére végigfolyik bennem és kezd eltelíteni, de ez még édeskevés volt ahhoz, hogy jól is lakjak. Régen vadásztam már. Itt az alkalom a kiadós pótlásra. Ahogy láttam Lucy is hamar kiürítette a saját áldozatát és nem éri be ennyivel. Az én vérengző vadmacskám.. Egész vad látványt nyújtott, ahogy perzselő tekintettel nyalogatta a száját. Én meg nem tudtam tűrtőztetni magam és azonnal a falnak szegeztem. Követelőzve toltam a szájába a nyelvemet és eszelősen csókoltam. - Valóban finom volt.. - válaszoltam, miután eltávolodtam tőle. Az őrületbe akartam kergetni, vártam mikor elégeli meg, hogy játszok vele és válik igazi fenevaddá. Gyerünk bébi, te vagy a következő fogás...

Hm, amikor megkérdeztem, hogy készen áll-e a következő körre, egész másra céloztam, mint arra, amit válaszul kaptam. Mindenesetre nagyon élveztem a reakcióját, és ahogy megnyaltam az alsó ajkam, Ő rögtön szinte ösztönszerűen tapadt rám, hogy átvegye a nyelvem szerepét. Nem volt kérdés, hogy viszonozzam-e a közeledését, ez természetes volt! Rögtön az ajkára tapadtam és testemmel követelően húztam magamhoz, közben kezeimmel pimaszul markolva formás hátsójára. Nem tudom, mi is volt ezzel tulajdonképpen a célja, dehát.. kit érdekel?
- És a következő még finomabb lesz.. - haraptam az alsó ajkamba, majd egy ravasz mosoly kíséretében, úgy tettem, mintha egy ártatlan kis emberke lenne és igézően néztem a szemeibe. - Maradj csendben - szuggeráltam, bár alig bírtam visszatartani a nevetésemet, miközben a nyakára tapadtam és ezuttal az Ő vérét kezdtem el szívni. Most miért? Ha már játék, akkor legyen érdekes! És én imádom a szerepjátékokat..

Azt hittem nehezebb dolgom lesz, de így, hogy ilyen könnyen adta magát... Rosszat sejtet. Kezdtem úgy érezni, hogy a fagyi visszanyalt és mégsem én irányítok, pedig hiába tagadom, azt nagyon is szeretek. Egyik pillanatban még a hátsómra markolt, másikban már a véremet szívta. Az én véremet... Ha más lett volna, már nem élne, de Lucy... Ő az egyetlen akinek ezt engedtem.
- Ahogy óhajtod... - suttogtam a fülébe, bár tudtam, hogy ettől majd némiképp kiesik a szerepéből. Nem vagyok ember. Nem tud megigézni, bár a pillantásával elég sok mindenre rá tudna venni, ha akarna. Szerencsére, ezt ő nem tudja. Feneke alá nyúlva emeltem meg, majd a falnak döntöttem a hátát és megvártam, hogy a sípőm köré kulcsolja a lábát. Mázli a vámpírok ügyessége, mert egy pillanatra sem kellett eltávolodnia a nyakamtól. Végig éreztem, ahogy ütemesen szívja a véremet, ez pedig hatással volt rám. Mindenhogyan. Kezemmel végigsimítottam formás combjain, majd felvezettem az oldalán egészen a melleiig, ahol aztán le is ragadtam. Hihetetlenül tökéletesek voltak, kerek kis halmok, amik kényeztetésért kiáltottak, és hülye lennék nem hallgatni rájuk. Azt nem mondta, hogy tapizni se ér...

Elég könnyen belement a játszmámba, dehát miért is tagadta volna meg a szórakozásnak eme formáját tőlem? Sőt, szerintem ezt Ő pont annyira élvezi, mint én! Bár, azt a suttogást igazán megtarthatta volna.. Mert sikerült teljesen elterelnie a figyelmemet a véréről. Épp készültem volna ezt felhánytorgatni neki, amikor olyat tett, hogy mégis meggondoltam magam. Ügyesen megemelt, majd a falnak döntött, mire én reflexszerüen kulcsoltam a csípője köré a lábaimat, továbbra sem szakadva el nyaki ütőerétől. Tudtam, mit csinálok és pontosan ezért sem akartam most elszakdni tőle.. ezzel akartam Őt az őrületbe kergetni. Mert megérdemli! De aztán kezdett kihozni a szerepemből, a melleim tapizásával. Ekkor néhány perc erejéig elhajoltam a nyakától, hogy valami okosat mondhassak, de nem sok minden jött ki a számon..
- Erről nem volt szó - korholltam le játékosan fürkészve a pillantását. - De ha már ennyire akarod.. - sóhajtottam fel, majd egy határozott mozdulattal az ajkaira tapadtam. De csak néhány rövid másodperc erejéig, aztán ügyesen el is váltam a csábító ajkainak közeléből. Vámpírsebességgel lepattantam róla, majd néhány méterrel a háta mögött álltam meg teljes harci díszben, mint akinek esze ágában sincsen ezt az örömöt most megadni neki.
- Most akkor vadászunk vagy sem? - kérdeztem rá egy huncut mosollyal az ajkamon. - Különben is, addig ne reménykedj több kényeztetésben, amíg el nem árulsz néhány piszkos kis részletet abból az időből, amikor Willel olyan jóban voltatok - szögeztem le határozottan.

Már azt hittem volna, hogy nyert ügyem van és végre az lesz, amit én akarok.. Tévedtem volna? De még mekkorát... Érzelmileg már így is túlfűtött voltam, hát még az őrült csókja után. Egyre többet akartam belőle. Türelmetlenül. Azonnal. És itt estem pofára. Azt hiszem eléggé megnyúlt a képem, mikor ügyes mozdulattal kisiklott a karjaim közül. Na ne.. - Erről se volt szó.. - dörmögtem mély hangon. Ma már másodszor alakulnak másképp a dolgaim, mint ahogy elterveztem. Ez így nem járja...
Körülbelül úgy nézhettem ki, mint akitől most vették el a kedvenc játékszerét, de nem érdekelt. Ez a nő.. Kicsinál. Sosem adja meg, amit én akarok. Makacs és mindig a saját feje után megy...
- Épp vadásztam... - forgattam a szemeimet, de egy fél mosolyra sem futotta most. Elvette a jókedvemet. - Nem adod fel, mi? - léptem hozzá ismét közelebb és megadtam magam, de még véletlenül sem úgy, ahogy azt ő gondolja. - Esetleg... Megmutathatom majd.. - villant gonosz fény a szemeimben. Akkor is meg fogom kapni, amit akarok. - Esetleg... - hangsúlyoztam és somolyogtam.

Jaj, az az arc, amit akkor vágott mikor kislisszoltam a karjai közül.. Már azért megérte félbeszakítanom a csókunkat. Persze egyik részem szívesen folytatta volna, megadva neki amit akar, míg a dominánsabb, makacsabb felem ezt határozottan ellenezte. Nem kérdés, hogy melyik felemre hallgatok e téren. Túl rég volt már, amikor még meghatott az érzelmes énem.
- Hát, szokj hozzá, hogy a dolgok nem mindig úgy alakulnak, ahogyan azt Te előre eltervezed - kacsintottam Rá, közben pimaszul mosolyogva az arcába. De az az arc.. Kb úgy nézhetett ki, mint egy kisgyerek akitől az imént vették el a kedvenc játékját, annyi különbséggel, hogy jelen esetben Én voltam az a játékszer.
- Talán csak rossz embert szemeltél ki az áldozatodnak.. - folytattam játékosan vállat vonva.
De az ezutáni szavaival sikerült felkeltenie az érdeklődésemet. Á, a francba Veled, Wyett! Miért nem tudod egyszerüen elmondani?! Dehát nem is értem, miért csodálkozom rajta, hiszen ismerem.. Pont olyan makacs, mint Én. De engem akkor sem tud felülmúlni.
- Mit? - néztem Rá a legártatlanabb pillantásommal, közben kezeimmel betévedve a pólója alá, izmos felsőtesét érintve. Kíváncsi vagyok, ezzel milyen hatással leszek majd rá..

Mindketten a saját akaratunkat akartuk érvényesíteni, semmi kétség... Makacsak vagyunk, de ő sosem enged. Sosem.. Én pedig így kénytelen vagyok kiharcolni magamnak a figyelmét. Kivárja, hogy eldurranjon az agyam, de... Nem. Most nem lesz semmi ilyesmi. Kíváncsi és ezt nem tudja leplezni. Talán még is szerencsém lesz és tudok hatni a régi, naiv kis énjére..
- Szokj hozzá, hogy addig úgy sem nyugszom, amíg az nem lesz, amit én akarok.. - vágtam rá, de még mindig bosszantott, hogy olyan derűsen veszi ezt az egészet. Pimasz és élvezi.. Én mást élveznék...
- Nem az alannyal van a gond, csak a makacsságával... - forgattam a szemeimet és zsebrevágott kézzel dőltem a falnak. Nem. Én már nem akarok vadászni. Mást akarok. Vele. Mennyi mindent tudnánk most kezdeni egymással.. Arcomon végigfutott egy ravasz vigyor. Kí-ván-csi....
- A piszkos kis részleteket, amikre kíváncsi vagy... - húztam el előtte a mézesmadzagot, ahogy azt illik és vártam. Bár talán magamat is csőbe húztam, mert ez a dolog visszafelé is elsülhet.

- Most miért kell ilyen makacsnak lenned? - forgattam meg a szemeimet, na nem mintha, én nem lennék az, de egy makacs vámpír bőven elég, kettő már túl sok. - Na mindegy, ha nem hát nem.. - vontam vállat egyszerűen, mintha egyáltalán nem is érdekelne ez az egész. Elvégre, egy másik alkalommal simán egyetértenék az állításával.. Addig nem nyugszom bele a dolgokba, míg minden úgy nem alakul, ahogyan azt előre eltervezem. És ez így is van rendjén. Legalábbis nálam.. a konkurenciát már nem szeretem!
- Hát sajnálom, Ő igazán nem tehet róla, hiszen így született - néztem rá ártatlanul, de a pimasz mosolyom továbbra is ott ívelt az arcomon. - Biztos rossz géneket örökölt.. - vetettem fel egy alternatívát, elvigyorodva. Direkt eszébe juttatva ezzel Williamet is. És Anat.. Na jó, azt hiszem ez nem volt valami jó ötlet. Mert most eszembe jutott, hogy hamarosan újra beszélnem kellene a szellem Anával, vagyis anyámmal..
- Miket akarsz nekem megmutatni? - kérdeztem egy huncut mosollyal, majd a felsője alatt pihenő kezem lassan, őrjítő lassusággal kezdett el lefele haladni, ezzel is közelebb húzva magamhoz, majd megállt a nadrágjában, ahol egy határozott mozdulattal belemarkoltam a hátsójába. Tudom, perverz vagyok, dehát.. ha egyszer az a cél, hogy kihozzam Őt a sodrából?! Imádom látni ahogy gyötrődik! Ahha, szadista is vagyok.

Ha nem Lucyról lenne szó, közel sem lennék ennyire derűlátó.. Sőt, valószínűleg eddig sem fajultak volna a dolgok. Hamar lerendeztem volna. Vele viszont más a helyzet. Alapjáraton is, nem hogy most.. De természetesen ismét én vagyok a hibás...
- Ne tettesd, hogy nem érdekel, kis vadmacskám.. - villantak meg a szemeim, ahogy ravasz mosolyra húztam a számat. De még mennyire, hogy tudni akarja...
- Ennél jobb géneket.. - nem fejeztem be. Eszembe jutott, hogy most tulajdonképpen épp Will génjeit készültem dícsérni, és annyira azért nem vagyok meghuzatva.. Nem.. Lehet akármilyen jó haver, de eddig sem dícsértem halálra. Ezután is megtartom a szokásomat. Mindazonáltal elég szép kis tündérvirágot dobott össze nekem, szóval még hálásnak is kellene lennem neki, vagy mi a szösz?!
Hmm.. Azt hiszem nem is lesz vele olyan nehéz dolgom. Információra éhes a kicsikém, még mindig. ÉS hozzá még türelmetlen is. Csodálom, hogy nem követeli még magáénak az emlékeket, bár nem is adom őket könnyen. Pontosan azt fogom tenni vele is, amit akkor, mikor Willel egy-egy este kicsit visszabettünk ugyan, de mégis felsőbbrendűek voltunk. Persze ehhez meg kell tanulnom elvonatkoztatni a ténytől, hogy Lucy, Lucy.. A feleségem.. Épeszű ember nem csinálná ezt a feleségével. Márpedig ő ezt akarja.. És már én is ezt akarom..
- Bízol bennem? - morogtam, ahogy elkaptam a kezét, mielőtt még olyan területre tévedt volna, ami után nincs megállás. Ez az egész csak addig működik, amíg egy percig sem gondolja, hogy komolyan árthatok neki.

Sejtelmes mosolyom rögtön felkúszott az arcomra, amikor becézgetni kezdett. Hm, azt hiszem határozottan kijelenthetem, hogy nagyon is tetszik, mikor a vadmacskájának hív.. Talán csak azért, mert ez a név nagyonis találó rám nézve.
Aztán a génjeimet kezdte el dícsérni.., mire belőlem akaratlanul is előtört a kacagás.
- Hm.. ha ezt Will most hallaná... - szúrtam be egy apró megjegyzést egy halk sóhaj kereténbelül, direkt piszkálva a fejét. Na jó, ezt a poént csak úgy muszájból hoztam fel, mert amúgy ez az egész Will, az apám téma engem is nagyon mélyen érintetett.. Még mindig nehezen tudom elhinni, hogy igaz..?!
A bizalommal kapcsolatos kérdésének feltétele után, akaratlanul is elmosolyodtam. Na jó, lehet az is hozzájárult, ahogy elkapta a kezemet, mielőtt az még rossz helyre tévedt volna.. Mi az Wyett, csaknem félsz, hogy elveszíted az uralmat a gondolataid felett?
- Van egy sanda gyanúm, hogy erre most nemmel kellene felelnem.. dehát, én nem látom be, mitől kellene félnem? - húztam el a válaszadást, majd amikor már egyáltalán nem számított rá, hogy ki fogom mondani, én mégis megtettem: - Igen, bízom benned - mondtam ki közben pillantásommal fogva tartva az övét. Igen, bízom benne.. mindazok ellenére, amit elkövetett ellenem.. én mégis tudom, hogy nem tudna még egyszer ártani nekem. Fura, de igaz.

- De ezt most Will nem hallja... - morogtam az orrom alatt. Kár volt belemenni ebbe a génöröklés dologba.. Nem fűlik a fogam ahhoz, hogy Willt ajnározzam... Ezzel lezártnak tekintettem a témát.
Hosszan figyeltem vonásait. Lestem a testtartásának mindennemű változását, a kissé dermedt tagjait, és a mosolyt az arcán. Magam sem tudtam, hogy fog dönteni. Egy részem biztos volt benne, hogy el fog utasítani, pontosan úgy, ahogy azzal is szembeszállt, hogy a feleségem. Pedig igazam van. Nem kell ahhoz okmány, elég az emlék. Másik részem viszont tisztában volt azzal, hogy milyen makacs és akaratos egy teremtéssel van dolgom. Nem hagyja magát, sose adja fel, és nem hagyna ki egy alkalmat, hogy többet tudjon a vérem múltamról. Őszintén reméltem, hogy igennel fog felelni. Már csak azért is, mert ez nem csak erre az egy kérdésemre lenne válasz. Ebben sokkal több minden benne van. Talán ő nem is gondol erre...
Mélyen nézte a szemeimet, mintva valami mentőöv után kutakodna, vagy egyszerűen csak biztosra akart menni, hogy valóban komolyan kérdeztem-e, ami elhagyta a számat. Nos valóban.. Én komolyan gondoltam.
Bízik bennem! Ez.. Azt hiszem ennek most rettenetesen kellene örülnöm, most mégsem teszem. Kérdés, hogy meddig tart? Most bízik bennem.. De magamat ismerve hamar el fogom játszani ezt az esélyemet is, szóval ki kell hoznom belőle a lehető legtöbbet. Mindent, amire csak képes vagyok.
- Helyes... - Pimasz mosolyra húztam a számat és várakozásteljesen néztem rá. Egy utolsó esély, hogy visszavonja a szavát.. De nem élt vele..
Arcomról mindenféle érzelmet leolvasztottam, egy egyszerű maszk már csak és semmi több. Nem funkcionál, csak takarja a bennem dúló érzelmeket. Meg tudom tenni Vele is? Ő más... Mégis.. Csuklóját erősebben szorítottam, most nem foglalkoztam vele, hogy talán fáj neki. Erős voltam és ragadozó, ahogy régen. Nem érdekeltek az áldozataim, ahogy az érzelmeim se.. Viszont most bennem volt mindkettő, hiszen Lucíról volt szó...

Láttam, hogy ő sem nem örül túlzottan annak, hogy felhoztam ezt a génöröklés témát, amit meg is tudok érteni.. Bizonyára ő is nehezen tudja elfogadni és beletörődni abba, hogy voltaképpen a legjobb haverjának a lánya vagyok.. Fúj, de furán hangzik! Nem, ezt se fogok többet így kimondani, vagyis nem fogok erre gondolni többet..
Mikor kimondtam a mindent eldöntő választ, megvallom nem is gondoltam rá, hogy esetleg valami komolyabb céljai is lettek volna a kérdésével, egy sokkal mélyebb gondolat, hogy megbízom-e még Őbenne..? Megbízom benne..? Azt hiszem igen.. Pedig nem kellene, dehát.. ez van. Ezt az érzést nem tudom csak úgy seperc alatt megváltoztatni iránta.
Aztán a szemeiből meg is bizonyosodtam az előbbi felfedezésemről.. tényleg volt némi hátsó szándék is a kérdésében! Basszus, ezzel most mindent elrontottam.. felfedtem önmagamat előtte.. Lebuktam. Vagy talán soha nem is sikerült volna megtévesztenem Őt? Á, dehogynem.. kizárt, hogy végig tudta volna, hogy így érzek. Mert én már nem vagyok az a naiv kislányka, mint aki 1300as években voltam!
De mégsem úgy reagált a válaszomra, mint ahogyan azt elképzeltem.. Semmi érzelem nélkül, pimasz mosollyal vágott rá egy egyszerű "Helyes"-t. Ennél többre nem futotta? Egy századmásodpercnyi ideig azt fontolgattam, hogy visszavonjam-e az előbbi vallomásomat, de végül még sem tettem. Sőt, talán jobb is, hogy nem örült a hírnek.. Legalább nem éli bele magát túlságosan a dologba.. Aztán az elkövetkezendő percekben, hirtelen azt a szexis, pimasz mosolyt is eltüntette az arcáról, majd magára öltötte az ismerős érzelmek nélküli, vad ripper énjét. Kíváncsian kezdtem el méregetni, a továbbiakban sem eresztve el a pillantását, hiszen ha megtenném, kitudja, talán tényleg elvesztené a fejét és rosszul járnák? Hiába mondtam, hogy megbízom benne, ezt nem kockáztathattam. Kezemet erősebben kezdte el szorítani, de én egyetlen érzelmet sem mutattam kifele.. Ha ő nem, hát én sem.

Szerencsétlenségemre, semmitmondó arckifejezést öltött. Ő is. Arra tehát nem alapozhattam, hogy majd onnan olvasom le a reakcióit, a gondolataiba pedig nem láttam bele, a megérzéseim meg.. Nem vagyok nőből, így többnyire rosszat súgnak. Nem tudtam, fáj-e neki, ahogy azt sem, meddig mehetek el. Nem mintha ez érdekelne, ha nem róla lenne szó, most mégis ez foglalkoztat leginkább, magam sem tudom miért. Talán, mert bántani nem akarom, mégis tudnia kell, milyen voltam. Bár tervem így is több helyen akadályba ütközik, hiszen igézéssel szoktam kezdeni. Ez nála elmaradt, tekintve, hogy semmi haszna nem lenne. Őt nem tudom csak úgy rávenni a dolgokra, nem tudok belőle bábot csinálni, aki azt csinálja, amit mondok neki, amit én akarok. Kétségkívül unalmas is lenne vele az élet, ha nem lenne önálló akarata....
Hirtelen fordítottam a helyzetünkön, most először használtam ki, hogy én vagyok az idősebb, az erősebb. Csuklóit elengedtem és nyaka után kaptam. Puszta kézzel szegeztem a falnak, közben végig a szemébe néztem. Máskor negédesen búgtam volna, most viszont meg sem szólaltam. Akartam, hogy tudja, milyen voltam. Kihasználtam az áldozataimat, főleg a nőket. A lehető legtöbb módon, akár nyilvánosan is. Lábujjhegye érte már csak a földet, elégedetten néztem végig rajta.
Nem számítottam rá, hogy hagyni fogja magát, de kétségkívül fog még meglepetést okozni.
Egyenlőre nem mentem tovább. Mindig is szerettem teátrális lenni, kiélvezni a hosszú perceket, mielőtt kileheli a lelkét....

Egy ideig csak méregettem Őt és próbáltam felkészülni a következő lépésére, de persze, ígyis sikerült meglepnie. Most először használta ki a helyzetfölényét, hogy Ő az idősebb és az erősebb.. és a nyakamhoz kapva lökött neki a szemközti falnak. Nem tagadom, hogy néhány röpke másodperc erejéig a döbbenet és a kíváncsiság egyvelege futott át az arcomon. Amit a későbbiekben a levegő után való kapkodásom váltott fel, mivel nem sokkal később már annyira megemelt, hogy alig értem a földet.. Oké Wyett, tudom, hogy ezt én akartam, de ettől függetlenül még nem muszáj megfolytani - mondtam volna, ha képes vagyok megszólalni.
- Héé - nyekeregtem egy idő után, hogy ideje lenne már elengednie. Nem mintha nem bírnám ki levegő nélkül, de ettől függetlenül még nem szerettem az áldozat szerepébe bújni. Mindig is jobban csíptem a vadász énemet. Egyik kezemmel nagy nehezen, de sikerült megemelnem, majd megragadnom vele az Övét, szorítottam jól meg, ezzel igyekezve elérni, hogy engedje már el a nyakamat. Oké, erősebb, felfogtam.. dehát mit vár tőlem? Egy ideig tűröm, tűröm, mivel én akartam megtudni ezt az egészet, de nálam is betelhet az a bizonyos pohár!

Végig figyeltem, ahogy először elszorul a torka, majd levegő után kap, de nem jut annyihoz, ami elég lenne és kissé zihálni kezd. Azt hiszem, ez mindenkinél így marad. Az emberi megszokás elhatalmasodik, akár a fuldoklóknál. De nem.. Nem állt szándékomban megölni őt. Csak ki akartam élvezni a helyzetet, hogy én irányítok, hogy vakon tapogatózik a sötétben, ahol még sosem járt, és ezek után valószínűleg többet nem is fog.
Keze szorítását éreztem a kézfejemen, majd csuklómon is, de hidegen hagyott. Még néhány másodperc.. Csak néhány.. Mondani akartam, de mégsem tettem meg, majd eszembe jutott, hogy elég őrültnek nézhet ki a helyzet, így mégis megszólaltam.
- Nem bántalak... - búgtam közel az állához. - Kíváncsi voltál, hogy milyen voltam... - mértem végig őt, és mintha a tudásszomja eltűnőben lenne. Nem erre számítottál, csillagom?! Éreztem, hogy lüktet a vér az ereiben a szorításom alatt, nagyot nyeltem és vártam az én pillanatomat. Egy kicsit elgyengült, a levegőhiány még őt is megviseli. Könnyedén tartottam meg, már nem kellett olyan vehemensen szorítanom, így előbb lazítottam ujjaimon, majd lefejtettem a kezemet a nyakáról. Mélyen szívott a levegőbe és mintha köhögött is volna néhányat, de ez mind csak tompán rémlett, arra összpontosítottam, hogy telik meg a vére ismét oxigénnel, amitől még csábítóbb lett. Nem is haboztam, feltéptem a nyakát. Erősen haraptam át az inakat és mohón kortyoltam Őt. Ez valami fenomenális... Most az sem érdekelt, hogy esetleg a múlt sebeit tépem fel. Sőt, igaából semmi sem.
Nem ittam sokat belőle, még mindig láttam magam előtt a testeket, így könnyen kontrolláltam magam. Lucynek sem lenne túl jó, ha újra vadásznia kellene, és annyira legyengül, hogy kiszolgáltatott lesz nekem. Én meg nem hozom ilyen helyzetbe. Abbahagytam hát, a kemény részét nem mutattam meg neki, arra szerintem még egyikünk sem áll készen, de főleg én nem. Minden esetre, a mai este remek bizonyíték arra, hogy állom a szavam és nem titkolózok előtte.

Ha nem ismertem volna, azt hinném, hogy szadista. De én ismerem.. és nem hogy azt hiszem, hanem biztos vagyok benne, hogy SZADISTA. Bár, egyvalamiben biztos voltam, mégpedig hogy nem fog megölni. Nem akar megölni! Csak egy kicsit kínoz, mivel hogy én akartam, hogy ezt csinálja.. á, azok az idióta mazochista hajlamaim egyszer a sírba fognak vinni engem.. Idegtépő volt már a csend. Vártam, mikor fog megszólalni és kinyögni legalább egy épeszű mondatot! Még én is beszélek az áldozataimmal, mielőtt kitörném a nyakukat.. ezzel is megnehezítve az életük utolsó perceit. Hacsak nem szívom ki a vérüket, mert akkor tényleg nincs szükség beszédre. Végül mégis megszólalt.. És elmonta, amit már eddig is tudtam, mégpedig hogy nem fog bántani.. Hát, nem csak megfolyt... vagyis a helyesebb fogalom inkább az lenne, hogy kihasználja a helyzetfölényét és élvezi a szenvedésemet. Áá, miért is mentem bele ebbe az egészbe? Miért kellett nekem megtudni, hogy milyen volt anno? Hiszen pont ugyanolyan mint én.. dehát én nem is ezt akartam tudni.. hanem azt, hogy meséljem valami szaftos kis sztorit mikor Willel járták az országot. Vagyis azt akartam, hogy BESZÉLJEN. És nem azt, hogy KÍNOZZON. A kettő nagyon nem mindegy!! Nyöszörögni próbáltam, próbálva jelezni neki, hogy kezdek legyengűlni. Hiába nincs szükségem az oxigénre, azért az nekem sem esik jól, ha folytogatnak! Mikor aztán valahogy elengedett, szinte reflexszerüen kaptam a nyakamhoz és kezdtem el vehemensen pótolni az elveszített levegőmennyiséget. Alig várt pár másodpercet, míg viszonylag elfogadhatóbb állapotba kerülök, és már meg is lepett a következő lépésével. Pedig igazán számíthattam volna rá.. A nyakamnak esett és vehemensen szívni kezdte a véremet. Na ez már valamivel jobb volt, mint az előbbi folytogatása.. Sőt, mondhati élveztem, hogy a véremet szívja. Te jó ég, én mikre nem gondolok? És ekkor szinte kérésre bevillant egy emlék.. emberkoromból... mikor ennek köszönhetően haltam meg és lettem vámpír. Az arcom elkomolyodott, egy érzelmektől mentes maszkká változott és csak bámultam magam elé, még azok után is, hogy elhajolt tőlem. Kezdtem biztos lenni benne, hogy ezt az egészet eleve rossz ötlet volt erőltetnem.. Lelki szemeim előtt ismét megjelentek az utolsó emberi óráim emlékei.

Mikor felé pillantottam, kicsit megbántam ezt az egészet, de nem annyira, hogy vissza is akarjam csinálni. Ahhoz ez kevés lenne. Nem tudnám annyira sajnálni a helyzetet, elvégre ő is akarta.. Ehhez pedig két ember kell. Minimum...
- Jól vagy? - kérdeztem keménynek szánt hangon, de érzelmeim dúltak bennem. Mégiscsak szeretem és óvnom kellene.. Kettősség. Ez mind az. Meg akarom mutatni neki, de mégse. hihetetlen, hogy ez pont most jött elő, de.. Ez van.
Valószínűleg most lelki trauma érte, még akkor is, ha nem meri majd bevallani nekem. Erős nő, de túl sok a friss információ számára. Mégiscsak jobb lesz ezt a dolgot elnapolni és máskor felhozni majd. Egy alkalmasabb pillanatban.. Mikor már én is készen állok rá és egy cseppet sem megterhelő..
- Menjünk haza.. - simítottam végig a sebén, ami azonnal gyógyulásnak indult.