Csak ott álltam nekidőlve a falnak, amikor a vámpír megszólított. Erre meglepettem néztem fel, sejtettem, hogy készül valamire, de arra nem, hogy most. Mielőtt észbe kaphattam volna már a nyakamba harapva szívta a vérem. Már készültem letépni magamról és nekivágni a szemben lévő falnak, csakúgy mint múltkor, de hirtelen eleresztett és már a földön is feküdt. A seb amit ejtett rajtam egy szempillantás alatt el is tűnt, elkezdett vért köpködni és alig bírt levegőt venni, én csak néztem rá furán. Nem értettem mégis mi történt. Talán a vérem ilyen hatással van a vámpírokra? kérdezte magamba. Ez a tudás, még jól jöhet, szóval egy angyalból a vámpírok nem tudnak táplálkozni. Végül is ez nem meglepő, hiszem ők csak emberek, akik megcáfolták a halált azzal, hogy vámpírrá változtak, és ez minden csak nem istentisztelő tett. Már nem vagyok Isten harcosa, de ettől függetlenül angyal, szóval ez nem változtat, azon, hogy egykor az voltam, ezért vámpírok nem bírnak táplálkozni belőlem sem.
Csak feküdtem a földön egyre nehezebben véve a levegőt, sikerült kiköpnöm a vérének egy részét, de ami bennem maradt, az belülről kezdett el erősen égetni. Nem ittam belőle túl sokat, de az a kicsi is rettentően legyengített és miatta rettenetes kínokat éltem át. Mivel teljesen tehetetlenné váltam, minél hamarabb el kellett onnan tűnnöm, különben biztosan végezni fog velem. Már mérgeztek meg verbénával, annak is hasonló volt a hatása, de ennél sokkal több mennyiség kellett hozzá. Ez a mennyiség amit megittam és nem bírtam kiköpni, verbénából túl kevés, hogy ennyire kiüssön és már régen ki kellet volna ürülnie a szervezetemből, szóval vérének van ilyen erős maró hatása a vámpírokra. Mi lehet ez a lény? kérdeztem magamban. Próbáltam felállni és elszaladni onnan, de egyszerűen nem ment, elhagyott minden erőm.
- Még nagyon-nagyon régen... egyszerűen kihasznált, és azután fel is szívódott, mint aki jól végezte dolgát. - fintorodtam el egy pillanatra, amikor a történtekre gondoltam vissza. - Értem már... - vigyorodtam el szélesen. - Hát nincs. Minek az? És hát... gondoltam, hogy te sem állsz le egynél. - mondtam huncut mosollyal.
Miközben ott fulladozott, csak néztem rá, látszott rajta, hogy félt tőlem, meg is volt rá minden oka, hiszen egy nagy hatalmú lény vagyok. Próbált elmenekülni, de a véremtől annyira legyengült, hogy mozogni is alig tudott. -Most végeznem kéne veled, ilyet nem tehetsz velem büntetlenül, de ehelyett kapsz tőlem valamit. Ha már annyira a véremre fáj a fogad, tessék. mondtam neki komoly tekintettel, majd homlokára téve a kezem, az ereiben folyó összes vérét átalakítottam angyali vérré, ezzel kibírhatatlan kínokat okozva neki. Nem végeztem vele, de ezek után az kívánja, bár megtettem volna. Ezek után csak eltűntem és a lakásomon jelentem meg.
- Már értem, miért nem ölted meg eddig. A bosszú... nagyon is jó. Élvezetet ad. - sóhajtottam elégedetten, és végignéztem rajta újra. A bájai még mindig a régiek, igazából régen is pontosan ilyen volt. Mintha egy napot sem öregedett volna, de talán pont így volt. Hiszen azóta vámpír lett, és az már... meggátolja az öregedését. - Hány éves is vagy most? - kérdeztem tőle. Az oké, hogy a teste olyan húsz körül lehet, de... mégis, mióta vámpír? - Nem érdemes elkötelezni magunkat. Én erre már rájöttem. - kacsintottam rá.
- Igen, jól mondod. - mosolyodtam el elégedetten. Láttam, hogy végigszemlél, de ez nem zavart csak elvigyorodtam. - Hány éves? Hmm... pontosan 559, azt hiszem. - válaszoltam neki. - Talán te egy kicsit öregebb vámpír lehetsz, nem igaz?
- Ilyen idős vagy? - füttyentettem. Húha, alaposan elfelejtettem az utolsó találkánkat. Nekem nem tűnt ilyen messzinek, de ezek szerint az én memóriám a szörnyű. - Remélem, ez idő alatt bejártad az egész világot - sóhajtottam fel vigyorogva.
Járt az agyam mindenfélén. Leginkább Dimitri-n, hogy úgy elnyelte a föld. De biztosan megunta ezt a várost, és elment. Azért elköszönhetett volna, nekem személy szerint jól esett volna, ha megteszi. Micsoda vámpír vagyok én... rendíthetetlen, aki mégis ad egy véleményre. Pfuj... Sétáltam át az egyik sikátorn... de egyszercsak megpillantottam egy testet, és összeszűkültek a szemeim. A földön hevert? Igen, semmi kétség. - Hé! - néztem rá nagy szemekkel, ott teremve mellette. - Jól vagy? A fenét, dehogy vagy jól... - néztem végig rajta újra. Valaki nagyon helyben hagyta.
Az egész testemet átjáró angyalvér miatt elmondhatatlan kínokat éltem át, jól elbánt velem az a rohadék, már másodjára. Egyszer csak egy lány suhant oda hozzám, ebből rögtön arra következtettem, hogy vámpír. Beszélt, hozzám, de én nem, hogy megszólalni még levegőt is alig bírtam venni. Közben az angyalvér csak még jobban elkezdett marni belülről, ezt a fájdalmat még az ellenségeimnek sem kívánom. Amikor belőle ittam a vért az csak pár csepp volt, de már az is a padlóra küldött, de most az egész testem ezzel van tele és ha nem ürül ki minél előbb bele is halhatok. Hirtelen nem jutott más eszembe, csak az, hogy talán a vér segíthet. -Vért, véért. a rettenetes szenvedések között sikerült kimondanom alig alig hallva, de reméltem, hogy a lány értette és tud nekem szerezni, ha nem akkor biztosan meghalok.
Meglepetten pislogtam rá. Honnan szerezzek én most neki vért? Nem látja, hogy vámpír vagyok? És senki nem jár a sikátorban... felvontam a szemöldökömet és csak egy valami jutott eszembe. - Jól van, nyugalom. Nem lesz semmi vész. - néztem rá határozottan, és felharaptam a csuklómat, hogy a szájához tartsam. Addigra pont jó lesz, míg nem tud magától vadászni. -IDd meg, mielőtt be nem forr a sebem! - mondtam határozott hangon.
Amikor a csuklójába harapott majd felém tartotta, furán néztem rá, nem igazán az ő vérére gondoltam. Azt vártam, hogy majd elkap egy éppen arra járó embert, de mivel nem így történt be kellett értem az övével. Kivillantottam szemfogaim majd a csuklójába mélyeztettem és elkezdtem szívni a vérét, nem segített túl sokat, de annyit igen, hogy valamennyire tudjak mozogni. Beleharaptam a saját csuklómba és hagytam, hogy folyjon ki az ereimből az összes vér. Az volt szerencse, hogy regenerálódni sem tudtam e miatt, mivel egyfolytában marta szét a sebem az éppen kifolyó vér. Nem tudom, miféle lény lehetett, de nem szeretnél többször találkozni vele. Általában nem hagyom megtorlás nélkül ezeket a dolgokat, de most csak örülök, hogy még élek és nem végzett velem rögtön.
Ivott. Még jó, mert semmi kedvem nem volt most bemocskolni a kezemet valami selejt utcatöltelékkel. Még ha tudtam is, hogy ezzel nem fog teljesen feltöltődni. De... mit is szoktunk mondani? Az ő problémája.
Azonban a következő pillanatban meglepett engem. - Te mi a fészkes fenét művelsz? - lepődtem meg, amikor véreztetni kezdte magát, és felpattantam. - Eszednél vagy, te tébolyult? - szaladt ki a számon egyre több panaszos szó.
Láttam, hogy a lányt mennyire megdöbbentette az, hogy meg akartam szabadulni az összes vértől ami bennem volt, ami valamennyire érthető is, hiszen nem mondtam el neki mi is ez, de az a helyzet, hogy én sem tudom. Ilyen fajta vérrel még nem találkoztam az életem során és azzal se, hogy valaki egy érintéssel ilyet tudjon tenni. -Az a vér ami párpillanat az ereimben fut, nem az én vérem. Azé a lényé aki ezt tette velem, nem tudom mi lehet, de a vére hasonlóan hat a vámpírokra mint a verbéna. Hidd el nem akarod megtudni milyen az ha ezzel vagy tele. mondtam felemelt hangom újra vért köhögve, semmi kedvem nem volt az értetlenkedéséhez, mivel még mindig szenvedtem a bennem maradt vértől. Még az is rettentően fájt amikor távozott belőlem, hiszen az éppen kifolyó vér csak még jobban szétmarta a sebem. Már egy egész nagy tócsa keletkezett a belőlem eltávozott vérből, szinte már az összestől megszabadultam, de a bennem tett károsodás csak így nem múlt el. Teljesen legyengített ez az egész, alig maradt már vérem, szóval eléggé ki voltam száradva, csak az járt a fejemben, hogy minél hamarabb embervérhez kell jutnom.
Így máris logikusabbnak tűnt a dolog. Hát ezért csinálta... aha. Oké, idős vagyok már, de effélét még nem hallottam. Egészen mostanáig. Furcs magyarázat, de ha azt nézem, lehet benne valami. Sőt, nagyon sok minden. - Most már ugye... rendben vagy? Nincs kedvem holtesteket eltüntetni. - álltam fel, a kezemet nyújtva neki, hogy őt is felsegítsem. Ha itt még elkezd nekem vergődni, hát nem tudom, hogy mit csinálok.
Csak néztem furán rá amikor a kezét nyújtotta, majd csak magamtól felálltam, elég gyenge voltam még, de már nem szorultam a segítségére. -Na hát öö... kösz a vért, de azt azért ne várt, hogy most elkezdjek hálálkodni, ez nem az én stílusom. mondtam a neki, majd csak kivonszoltam magam a sikátorból, ez után már nem nagyon érdekelt a lány, hiszem megadta azt amire szükségem volt. Épp egy ember sétált el a sikátor előtt ami nekem pont kapóra jött, rögtön elkaptam és berántottam a sikátorba. Kicsit azért féltem attól, hogy az a lény újra megjelenik mint a múltkor is, de nem volt más választásom. Az igézésre nem erőm, ezért csak a nyakára tapadva elkezdtem szívni a vérét, túlságosan hangosan sikítozott, ezért kitörtem a nyakát.
Grimaszoltam felé egyet, és megrántottam a vállamat. - Hálálkodj a halálnak. - fintorogtam felé, és sóhajtottam egyet, majd úgy döntöttem, én is kifelé veszem az irányt, de ekkor meghallottam egy nő visítását, mintha éppen ölnék. Ölték is, mit ne mondjak. De hogyan lehet valaki ilyen bugyuta, hogy egy utcától nem messze levő sikátorban kezd el gyilkolászni úgy, hogy ordít az a nyomorult? - Látom, nem tanítottak meg rendesen vadászni. - szóltam felé mihasznán, és egy sóhajjal felé fordultam. - Mégis hány éves vagy?
Csak szívtam a lány vérét amikor újra odajött az vámpír aki az előbb segített, bár már kevésbé kedves hangon szólt hozzám. -Te csak ne oktass ki engem, tudod egyenlőre képtelen vagyok az igézésre. mondtam neki eldobva a már szárazra szívott lányt. Te meg nem nagyon emeled a hátsód, hogy hozz nekem egy kis emberi vért, tudod a vámpírokon az segít és nem a vámpírvér. az emberi vér már teljesen felerősített és begyógyultak a sebek amit az lény okozott. -Szóval így felmerül a kérdés és te mióta vagy vámpír? mondtam neki a szemeibe nézve, a falhoz szorítva.
Egyáltalán nem tetszett, ahogyan oktatni kezdett. Most akkor ki is beszél kinek? Húúú, ez még nagyon felbosszant! - Na, ne tereld a témát! - fintorogtam felé, és zsebre vágtam a kezeimet, eléggé flegmán méregetve őt. - Már jó ideje vámpír vagyok azóta, hogy tudjam, ez felelőtlenség. - néztem megvetően a szemeibe, majd határozottan végigmértem. - jobban vagy? - kérdeztem már enyhébb szemekkel.
-Lehet, hogy felelőtlenség, de az is felelőtlenség lenne, ha teljesen legyengülve sétálnék végig az utcákon, túl könnyű préda lennék a vadászoknak. mondtam neki szintén kicsit lenézően, hiszen ha annyira tapasztalt lenne, mint ahogy mondja ezt tudná. -Én is elég ideje vagyok vámpír, hogy tudjam mi a jó nekem és meddig mehetek el. mondtam neki ezt még mindig felemelt hangon. -Igen, ez a kis vér teljesen meggyógyított. már lenyugodva mondtam, furáltam kicsi, hogy csípkelődés után mégis érdekli a hogylétem.
- Oké, zárjuk le a dolog vita részét, nem szokásom háborogni . - sóhajtottam fel, és nekidőltem az egyik falnak, hogy így nézzek rá, keresztbe fonva karjaimat és végignéztem arcán. - Kell esetleg egy fuvar, vagy valaki, aki eltessékel a hotelba, vagy a lakásodba? - kérdeztem, bár nem teljesen barátságosan, de nem is oly' hidegen.
-Nem, amúgy is, még el kell tüntetnem a kis csajt. mondtam neki rá nézve, a vállamra csapva a lány holtestét. Valamilyen oknál fogva eszembe jutott Rachel és a vele együtt töltött évek. Mindenképp rá szeretnék találni, amilyen hamar csak lehet, hiszen az én hibámból váltunk külön, amit jóvá akarok tenni. Csak elindultam kifelé sétálva a sikátorból. -Ja, mellesleg kösz, hogy megmentetted az életem. néztem vissza a lányra, majd egy szempillantás alatt már el is tűntem. A reakcióját rá már nem vártam meg. Nem szeretek hálálkodni, de arra gondoltam ez kijárt, hiszen ha nem jön, biztosan halott lennék.
Silány érzés tör rám a zsúfolt tömeg között. Így utam a kietlen sikátorok felé vezet. Csekéky cigaretta függőségem fokozatosan nagy éhséggel lát el, s mikor rágyújtok végre, lesz urrá rajtam az az önfeledt nyugodság, ami valósággal majdnem eldönt a másik irányba. Itt-ott néhány suttogó kofára téved a szemem, becsmérelten legeltetve rajtam szemeiket. Talán a kinézetem és ebből fakadóan a honlétemről faggatoznak. De, különösképpen nem érdekel. Várok és várok türelmesen az illetőre, akivel megbeszéltük az időpontot. Kíváncsi leszek milyen személyiségű fazonnal köt össze a sors.
A hozzászólást Seguri Hallow összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Jan. 14, 2013 8:06 pm-kor.
A hotelból sétálgattam errefelé. Ami azt illeti, nem akartam olyan helyre jutni, ahol egyedül vagyok, mert a fejemben lévő hangok előbb-utóbb megbolondítanának. Alaric Saltzman, a példás, egykori tanár megbolondult. Legalábbis azt hiszem, sokan ezt hiszik róla, elvégre... hogy is mondjam? Hát igen, én vagyok a fejében és nem engedem, hogy szabaduljon tőlem. Egyelőre. Remélem, nem is sikerül neki. Bár ehhez már nem ártana rendbe szednem a gondolataim. Zsebre vágtam a mancsaimat, elégedetten szippantottam be a tavaszi levegőt, de tudtam, éreztem, hogy nem vagyok egyedül, hát körülpillantottam. Megakadt a tekintetem egy srácon. Nem amerikai volt. Vagyis, ha itt is élt, hát nem innen származott. Japán... maradjunk ázsiainál, azzal biztosan nem tévedek. - Hé! - szóltam oda neki flegmán, mintha én tényleg minden és mindenki felett állnék. - Te hogy kötöttél ki pont itt? - kérdeztem egy cseppet se udvariasan.
Kezdek rájönni, miért pont ide csábított a sors. Sok ádáz bestia járkál itt Mystic Falls utcáin, akikre ideje lenne lecsapni. Ha nem is előre eltervezett haditervvel, de egy alapos puska zörejjel felhívnám magamra a figyelmet. Ezt közölve: " Héy szörnyivadékok! Új serif érkezett a városban, hogy alaposan rendet tegyen. " Cinikus gondolataimban elkalandozva, szívok egy mélyet a cigarettámba utolsóként, mire váratlanul kizökkenve egy hang írányába fordítom a fejem.Csakugyan, nem puszta képzelődés volt, hanem egy hivalkodóan öntelt úriember. Már a megszólitás is túlontúl lekezelő ahhoz, hogy ne fintorodjak el gúnyosan a pasas láttán. - Az információ értékes. De előbb te láss el információval, rólad. - megrögzött gonosz vigyor terül el rajtam, miközben a cipőm orrával tiprom a porba az elszívott slukkomat. Mégis ki a franc ez? Valamennyi tudnivaló leír az öltőzékéről, mégis, úgy gondolom, sötétben tapogatózok. Maga a ruházata, azt sugallja számomra, hogy ismert személy. Talán egy tanár vagy egy befolyásolt alkalmazott. Viszont most, hogy így szemügyreveszem tetőtől-talpig, megpillantok egy ékesedő fegyvert az ővébe húzva. - Látom itt sem szabálytalan a fegyvertartási jog. - keskenyen fölráncolódik szemöldököm, mialatt a becses fegyverét nézegettem.
Kezdőlap
