Ismét lejátszódtak előttem az akkori események.. az az ijesztő arc, amit csábító vérem váltott ki belőle.. Nem, nem és nem! Erre most semmiképpen nem szabad gondolnom! Főleg nem most, helyette inkább el kellene terelnem erről a gondolataimat!!
Kérdése hallatán csak megráztam a fejem és úgy tettem, mintha az előbbi meg sem történt volna. Igaz, nem valami hitelesen, de az nem is ment volna..
- Igen - mondtam kissé összeszedettebben. - Csak.. mindegy, hagyjuk - legyintettem végül, mivel utólag meggondoltam magam. Elvégre én akartam ezt az egészet.. ami azt is jelenti, hogy számítanom kellett volna az esetleges visszaemlékezésekre.. de én még véletlenül sem akartam arra gondolni! Meg is lett az eredménye..
- Oké.. - bólintottam, majd amikor a nyakamhoz ért ösztönszerűen kicsit elhúzódtam tőle. Én nem akartam, de.. annak a nagy agyamnak még idő kellett, a hirtelen támadt emlékek miatt..

Kicsit elmerült a gondolataiban, ködös szemmel pillantott fel rám, mintha nem is itt járna. Én meg utáltam ezt.. Most. Mert tudtam, hogy még mindig a múlton rágódik. Megtorpantam, mikor elhúzódott érintésem elől, hisz ez köztünk eddig nem volt szokás, most mégis... Nem hiszem, hogy félne tőlem.. Vagy mégis?!
- Lucy... - kezdtem volna szavatkozni, de nem fejeztem be. Belement abba, hogy visszamenjünk a négy fal közé, hogy ismét össze legyen zárva velem. Bár ez még nem zárja ki, hogy nem fog elzavarni... Azért remélem, nem teszi meg...
- Vigyelek? - próbáltam elterelni a gondolatait és apró mosolyt villantottam, persze a kérdést komolynak szántam, de jobb, ha oldódik a feszélyezett hangulat..

Csak néztem magam elé és nem igazán figyeltem semmire. Most nem volt erőm gondolkodni.. ez az egész. Eleve hülyeség volt erőltetnem. Most már tudom. De az időt még én sem vagyok képes visszavinni.. de ha tehetném sem tenném meg.. Fölösleges mulatság. Bár, a nosztalgiázás alatt én nem éppen ezeken az emlékeket szerettem volna ismét átélni.. Életem legrosszabb óráit. Emiatt is döntöttem úgy, hogy bosszút állok rajta. Te jó ég, mi lett ezzel a tervemmel? Meggondoltam magam, vagy csak egyszerüen megfeledkeztem róla? Inkább az utóbbi.. Ami hát nem is csoda, hisz annyi minden történt velem az utóbbi időben.. Scott, Will, akkor az a szellem nő, Ana.. Wyett és Will barátsága, Castiel rejtélyes infói.. és még ezer meg ezer másik dolog.
- Felesleges - mondtam nem túl hangosan, talán mert tudtam, hogy ő úgyis meghallja. - Tudok járni.. - tettem hozzá, bár én ebben nem is voltam annyira biztos. A csudába, naná, hogy tudok járni.. Aztán hirtelen léptek zajára kaptam fel a fejem.. és az előbb után szinte ösztönszerűen vetettem rá magam arra az ártatlan járókerőre. Per pillanat az sem érdekelt, ha tele van verbénval.. Mázlim volt, mert egyszerüen ínycsiklandó volt a vére. Egészen addig szívtam az éltetű nedűt, míg teljesen le nem csapoltam a testet. Á, ez most annyira szükségszerű volt!! Az a pimasz, huncut, tipikus Lucy féle mosoly ismét visszatért az őt megillető helyre, majd így suhantam vissza Wyetthez.
- Na így már sokkal jobb - nyaltam le az ott maradt vércseppeket is az ajkamról. Egy kis vadászat mindig segít visszatérni az IGAZI személyiségemhez. Mert soha többé nem akarok szenvedni, mint egy átlagos halandó lény..!

[Morning Star Pub]

Csak néztem rá valamiféle választ várva, az a pár perc ami eltelt a csók utána elég kínos volt számomra. Főleg, hogy nekem nem szokásom csak így megcsókolni valakit. Nem is értem, én sosem voltam az a hirtelen érzelmeket kinyilvánító típus. De most valahogy nem bírtam magamban tartani. Ez a lány olyan dolgokat hozott ki belőlem ebben a pár órában, amiket még senki más. Majd a pár kínos percet megszakítva megszólalt egy egyáltalán nem várt választ adva. A döbbenet is eltűnt arcáról és mosollyá alakult. Mondhatni kijelentette, hogy tévedésem igazából tévedés volt. Ugyanis egyértelműen utalt arra, hogy tetszett neki a dolog. Ami azt jelenti, hogy ez az érzés bennem talán mégis kölcsönös.
-Hmm... valóban? kérdeztem vissza már elmosolyodva, jó érzéssel töltöttel, habár nem mondott sokat, mosolya mindent elárult.
Ezt követően ő húzódott közelebb hozzám majd tapadt ajkaimra. Amit hasonló szenvedéllyel én is viszonoztam. Csókok közepette, hagytuk el a hely ajtaját, elindulva valahova. Nem érdekelt merre megyünk, csak a lányra koncentráltam. Az iránta érzett érzelmeim vezéreltek, amik még mindig elég zavarosak számomra. Minden esetre sehol nem lettem volna szívesebben mint itt vele. Nem hiszem, hogy szerelem lehet első látásra. Ilyenek csak a tündérmesékben vannak... de abban igen, hogy a szerelem mindig meglepetésszerűen csap le. A sikátorban kötöttünk ki, ahol folytattuk a forró csókjainkat. Majd közben le is vettem róla dzsekijét és ajkáról hirtelen a nyakát kezdtem csókolgatni.

A pillanatnak élek. Legalábbis most teljesen. Nem gondolkodom csak azt teszem, ami szerintem jó. Vagyis amit akarok. És most éppen őt akarom. Alig ismerjük egymást, de megvan ez a furcsa vonzalom. Ami még mindig nem tudom, hogy miből fakad, de nem is érdekel. Nem azért vagyok, hogy az ilyesmiket megfejtsem. Hanem, hogy kiélvezzem azt ami éppen jól esik. Most is ezt teszem. Habár helyszínt jobbat is lehetett volna választani, de annyira hirtelen jött ez az egész, hogy nagyon idő sem volt ilyesmire. De azt hiszem rosszabb helyeken is kötöttem már így ki. Szóval nem fogok nyavalyogni ha éppenséggel kicsit összepiszkolom magamat.
Nem törődtem semmivel csak vele. Halk sóhajok hagyták el a számat, ahogy ajkaimról a nyakamra tért le a csókjaival. Ez jóleső bizsergéssel árasztotta el a testemet. Valahogy ennek hatására kisebb éhség kezdett előtörni bennem, de megpróbáltam visszafogni és sikerrel is jártam.. Nem lenne tanácsos most esetleg őt megharapni, mert utána én is kapnék egy formás kis harapást valamelyik testrészemre. Abból meg köszönöm szépen nem kérek.
A sikátor egyik falához nyomtam, majd újból betapasztottam ajkaimmal ajkait és közben kezeimmel azon kezdtem el ügyködni, hogy megszabadítsam őt minden felesleges ruhadarabtól. Nem sok időnk van.. Bárki megláthat minket nekem pedig ahhoz nincs hangulatom. Gyorsnak kell lennünk..

Hevesen csókolgattam nyakát, majd ő hirtelen a falhoz nyomott és újra megcsókolt. Ez alatt én megfogtam felső ruháját és azt is lehúztam róla. Bár egy sikátorban vagyunk nem szeretném ha ez kevésbé élvezhetővé tetté a dolgot. Nem mondanám, hogy sokszor csináltam már ilyet. De ebben a pillanatban, ez a nő teljesen elvette az eszem. Egyáltalán nem érdekelt, hogy netán megláthatnak, számomra csak ő és én voltunk. Azt kell mondja a nők nem igazán töltötték be az életemet. Nem mintha nem lennék oda értük, persze én is férfiból vagyok. Csupán még bennük is nehezemre esett megbízni. Ha együtt voltam azok csak egy éjszakás kalandok voltak. Akkor többre nem álltam készen, mindig azt tartottam szem előtt, hogy a bizalom gyengeség. Én pedig most pont egy vámpír iránt még is bizalmat érzek. Most először érzem azt, hogy benne meg tudnék bízni, nem azért mert megmentette az életemet. Ennek egy teljesen más oka van, ami még nem teljesen világos számomra. És az irónia a dologban az, hogy az elmúlt napokban való szenvedésem. A boszorkány átka, majd a vámpír túl ereje, segített hozzá, hogy rátaláljak. Furcsa dolog a sors, de azt hiszem megérte.
Miután levettem a blúzát az egyik ott lévő ládára döntöttem le. Majd a nyakától lefelé csókolgatva, haladtam le testén. Amikor nadrágjához értem, kicsatoltam, majd azt is levetettem róla. Ez után csak felé hajoltam és újra csókot nyomtam ajkaira.

Mondhatom azt, hogy még soha nem éreztem hasonlót, mint ebben a pillanatban. Ez a lány valami olyasmit indított el benne, amit még senki másnak nem sikerült. Alig tudok róla valami, de ha az a kevés is elég, hogy ezt váltsa ki belőlem... A mosolya és tekintete teljesen elvarázsolt. Nemrég még az összes hozzá hasonló lényt gyűlöltem teljes szívemből. Bár kezdetben okot nem adtak rá, de farkas létem miatt ösztönösen utáltam a vámpírokat. Most pedig az egyikkel épp "ágyba bújok"... most is hallom a bennem lévő fenevad vészkiáltását. Ami csak azt súgja, hogy végezzek vele azonnal. De mostantól nem ez az érzés szerint fogok cselekedni, ami a vámpírokat illeti. Már tudom, hogy van köztük olyan aki helyesen cselekszik. Még ha bizonyára nagy éhség is gyötörheti, mindegy egyes pillanatban. Tudom, hiszen a boszorkány átka miatt nekem is volt alkalmam ezt megtapasztalni. Az a csillapíthatatlan vérszomj... magam sem tudom, hogy sikerülhet ezt kontroll alatt tartani. Számomra a farkasomon átvenni az uralmat gyerekjáték volt, ehhez képest. Ezért is van bennem egyfajta erős idézőjeles "tisztelet" azok iránt akik képesek uralni. Ez a lány pedig úgy látszik azok közé tartozik és nem az érzéketlen mások oldalhoz. Bár nem ismerhetem múltját, hogy ő miként cselekedet az elmúlt talán évszázadaiba. Igazság szerint nem is érdekel, hisz nem a múltja határozza meg az "ember". Mindenkinek lehetnek benne olyan dolgok, amiket legszívesebben meg nem történté tenne. Szóval ami számít az a jelen, hiszen a múltat megváltoztatni már nem lehet.
Miközben nyakát csókolgattam, ügyeltem arra, hogy fogaimat távol tartsam bőrétől. Még egy apró kis harapás is végzetes bajt okozna. De én semmiképp nem szerettem volna ártani neki. Miután kicsatolta, majd levetette nadrágomat. Lehúztam alsómat is, majd lassan elmerültem benne.

Már minden gondolat, minden józanság eltűnt belőlem, és ha akartam sem lettem volna képes megnevezni azt, ami bennem ebben a pillanatban tombolt. Vihar... őrült hurrikán, vagy már én sem tudom. De felemésztett... a vágy, melyet már érte éreztem, olyan perzselő volt, hogy azt hittem, a következő pillanatban képes vagyok belefúlni, de mégsem történt meg. Mert nagyon is érezni akartam azt, amit egy vérfarkas adni tud egy vámpírnak... azelőtt erre még enm volt példa az életemben, és most... kíváncsi vagyok, méghozzá nagyon kíváncsi. Furcsa, hogy ehhez viszont van elég eszem.
Megszabadította magát az alsónadrágjától is, s egy pillanat múlva már ott érzékeltem őt magamban. Lehunyt szemekkel nyögtem fel, és bele sem gondoltam néhány órával ezellőtt, hogy hamarosan itt leszek, valami faláda tetején, és itt szeretkezek egy férfival, aki határozott... és minden szempontból tökéletes. Kellemes, forró, és tüzes... belőlem is a legjobbat hozza ki ebben a helyzetben.
Csípője köré fontam egyik lábamat, míg ujjaim végigsiklottak hátán, és nyakán, és míg ajkát magaméhoz rántottam, és szenvedélyesen tapadtam rá, lábam egy apró mozdulatával jeleztem neki, hogy mozduljon... újra és újra.

Miután belé hatoltam, láttam arcán és hallottam felnyögéseiből, hogy élvezi a dolgot. Ez pedig csak fokozta az iránta érzett vágyaimat. Majd csak elkezdtem mozogni először még lassan, ekkor lábát csípőm köré fonta, majd megcsókolt. Amit viszonoztam is és miután lába a csípőmön volt felkaptam és a sikátor falához nyomva folytattam amit az előbb. Közben pedig hevesen csókoltuk egymást, semmi érdeklődést nem mutatva más dolog iránt. Egyáltalán nem foglalkoztam az ottani körülményekkel sem, vagy az épp a sikátor másik oldalán elhaladó emberekkel. A vámpír szag, amit régen mindennél taszítóbbnak találtam, most kellemes volt. Az, hogy ilyen közel érezhettem magamhoz őt, a legjobb érzés volt amit valaha átéltem. Hirtelen minden problémám elszállt, nem számítottak. Csak az, hogy ő most itt van nekem, az a nő aki először facsart ki belőlem igaz érzelmeket. Minden egyes csókkal és érintéssel egyre nyilvánvalóbbá válik számomra, hogy szeretem őt. Ezt egyenlőre képtelen lennék kijelenteni, de nem találok más magyarázatot. Hiszen annak ellenére, hogy nem sokat tudok róla, mégis úgy érzem, hogy ismerem.
Gyorsítottam a tempómon, majd ajkairól hirtelen újra a nyakára tértem. Közben pedig halkan sóhajtottam párat, ennyire mámorító érzésben, még egy kalandom alatt sem volt részem. A nyaka csókolgatását befejezve, csak szenvedélyesen, kacér mosollyal néztem a gyönyörű szempárba, amik teljesen elvették az eszem.

Nem számítottam rá, hogy így fog reagálni.. Felesleges?! Pedig szép.. Hm.. Szép vége lehetett volna. Még most is lehet, ha nem akadékoskodik sokat, de kevés reményt látok rá, nem az a fajta, aki csak úgy sodródik az árral, inkább maga alakítja a történetet. Az utóbbi időben viszont egy kicsit kicsúszott a lába alól a talaj.. Az apja, az anyja.. Nos, kétlem, hogy ezeket ő szőtte volna a kis meséjébe. De az már sokkal inkább rá vall, hogy csak úgy vadászni kezd, se kép, se hang. Pici Lucy... Talán mégsem viselte meg annyira az emlék, mint gondoltam. Vagy csak előttem nem akar összeroppanni. Mindenesetre még mindig azt tartottam a legjobb ötletnek, ha hazaviszem.
- Na gyere... - sóhajtottam fel, és a keze után nyúltam. Bánom is én, ha nem tetszik neki, mégis összefűztem az ujjainkat. Mára már úgyis tök mindegy, hogy mit csinál. Nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy ő azt előre megtervezte. Most én diktálok. És... Most szépen hazasétálok vele.
Éjjel kézenfogva séltálgatni.. Azt mondanám, hogy romantikus, kivéve azt az egy tényezőt, hogy én magam nem vagyok az...

Folyt.: (cica, írj ahová jónak látod, a házadba, az enyémbe, de ha útközben becsusszanunk valahová, azt sem bánom.. )

Lassú volt, szinte őrjítő, és ahogy hirtelen a falnál termett velem, még az ereimben is az eddigieknél gyorsabban száguldozott a vér... a gyönyör, amit már ezzel adni tudott nekem, az a burkolt hevesség, a csókja, az érintése... minden, minden egyben azt jelentette, hogy nemsokára elér az a bizonyos pont, amit az emberek gyönyörnek és mámornak neveznek.
A falnak koppantottam fejemet, arcomon halvány veríték jelent meg, s hajába túrva húztam ajkait nyakamra, miközben mozgása, csípőjr eegyre gyorsabb lett, egy idegborzolóbb... légzésem olyan gyors lett, hogy nehezen bírtam már, szinte elfogyottnak éreztem a levegőt.
Majd hirtelen eljött az a pillanat... robbantam, és remegő testtel adtam át magamat annak az élvezetnek, amit egy olyan lény váltott ki belőlem, mely az ellenségem, és semmi közünk nem lehetne valójában egymáshoz.

Újra letéve a ládára tettem, majd kezdtem gyorsabban csinálni. A lány felnyögéseit hallva, csak még jobban beindultam. Odahúzott nyakához, ekkor pedig folytattam az előbb abbahagyott csókolgatást. Az érzés amik eközben bennem dúlt, egyszerre volt élvezetes és hátborzongató. Annyira új volt, olyan furcsa volt azt érezni, hogy bármint megtennél érte. Persze ha családról volt szó éreztem már hasonlót. De így, egy nő iránt még sohasem, fura volt, mégis annyira jó. Az eleinte érzett ellenséges érzelmek iránta, már teljesen eltűntek. Lehet hibát követek el, ha nem is teljes önszántamból, de bizalmamba fogadtam.
E gondolatok közepette a lány egyre szaporábban kezdte venni a levegőt. Amit mondhatni én is követtem, hiszen ez után még jobban felgyorsítottam, majd elélveztem. Ezt követően pedig csak enyhén lihegve, újra fölé hajolva mosollyal az arcomon. Majd egy szenvedélyes csókkal pecsételtem meg.

Az arcára volt írva, hogy mennyire nem tetszett neki a válaszom. Pedig igazán számíthatott volna rá, hogy nem fogok élni a lehetőséggel, hogy a karjaiban vigyen! Még mit nem.. Az úgy túlságosan is kényelmes lenne neki.. és én a végén még beadnám a derekam valami őrültségének. Még csak az hiányozna.. Valakinek már igazán meg kellene tanítania Őt arra, hogy nem minden nő egyforma. És nem kaphatja meg mindnyájukat pár szép szóval. Hm, erre a szerepre asszem én vagyok a legalkalmasabb személy!
Aztán váratlanul megfogta a kezemet és összekulcsolta ujjainkat, mire bennem hirtelen megmozdult valami. Egy tizedmásodpercnyi idő erejéig lenéztem összekulcsolt ujjainkra, majd fel Wyettre, de mikor leesett, hogy mit csinálok, rögtön el is fordítottam Róla a szemem és előre fordultam.
Ha nem ismerném Őt, el sem hinném, hogy MI most voltaképpen egymás kezét fogva sétálunk, ráadásul normális emberi tempóban. Te jó ég, belőle is miért pont most kellett előjöjjön a romantikus oldala?! Mikor már szinte biztos voltam benne, hogy neki olyasmilye nincsen!
De mivel eszem ágában sem volt most hazamenni, gondoltam egyet és elirányítottam egyenesen a város leghíresett szórakozóhelye, a Grill felé.

Folyt. köv.: Morning Star Pub

Mystic Falls... lényegében azért érkeztem ide, hogy újabb nyomokat találjak a legutóbbi megbizatásomhoz. Nash Petrova családja itt él, és bár lévén Petrovák, nem hiszem, hogy sokat tudnának egymásról. Maximum arra jövök rá, kivel milyen kapcsolatban áll. Ami náluk elég érdekes... meg talán új barátságokat is szerezhetett, esetleg ellenségeket gyűjthetett... Sosem lehet tudni, a vámpírok kapcsolatai legalább olyan kiszámíthatatlanok, mint az emberekéi. Most azonban ideje egy kis szünetet tartanom... Muszáj lesz táplálkoznom úgy, mint egy tisztességes vámpír, és nem úgy, mint egy ravaszdi szuperkém. Vagyishát... elég érdekes a szakmám, amit önként választottam. Nyomozok más vámpírok után. Aztán meg kikészítem őket, jórészt azzal, amit megtudtam róluk. szép dolgok ezek, de az igazat megvallva én is csak egy sebezhető vámpír vagyok, aki jelen pillanatban nagyon éhes. És vadászik... Az éjszaka csendjét csaknéhány autó motorjának lágy zúgása törte meg, de embert nem igazán találtam... nagyon sokáig. A vámpír azt hinné, legalább a fiatalok járkálnak éjszaka az utcán, de semmi... aztán mégiscsak megéreztem egy közelben andalgó párost. Úgy döntöttem, felesleges játszadoznom, ezért csak feléjük vettem az irányt, egészen addig, amíg észre nem vettek. Akkor egy pillantással elintéztem a páros egyik tagját - a nőt - és arra kértem - pontosabban igéztem - hogy maradjon egy helyben, és ne merjen megszólalni. Majd a férfihoz léptem, de vele már nem törődtem ennyit, nemes egyszerűséggel csak az egyik ujjammal benyomtam a mélyedést a torkán, hogy ne jöjjön ki hang rajta, majd rátapadtam a nyakára. Igen... éhes voltam! Nagyon, nagyon, nagyon éhes, és ő meglehetősen finom falatnak tűnt!

Már szépen beletapostunk az éjszakába, így a lemenő nap fényét már nem sikerült elkapnom,pedig milyen szép lett volna a napnyugta fényében megcsillanó szinte bordó folyadék, az ember lányának szinte megjön a kedve a romantikához, de az... esti mese sem most kerül terítékre,azt garantálhatom. Hiába, a párizsi kiruccanásom nem ölelt fel egy teljes napot, de épp eléggé elhúzódott ahhoz,hogy ne legyek akkora ostoba, üres gyomorral lakásfoglalózni éjnek évadján. Erin-nel tett vizes közjátékunk azóta is rendesen vágja alattam a fát, muszáj egy kis vérfrissítést beterveznem az estém közepébe.
Azóta mardos...ez az... iszonyú érzés a torkomban,mióta.. átváltoztatott. Ez ... a ... felhőtlen és őszinte hűség,amit táplálok...iránta. Hányingerkeltő... Ami ide köt, ami ide vezetett. Ami... mintha belülről puhítana,lágyítana, és ez festi arcomra azt a megvető gúnyt,ami magam ellen vetül.Muszáj megszabadulnom tőle, valahogy levakarnom magamról, nem érezheti meg Erin. NEM. Azt a szégyent nem mosnám le magamról többet. A teremtőm,ha ő irtózik attól,amivé lettem, akkor nincs miről többet beszélni. Ezért..nekem..egyszerűen muszáj előtörnöm a bennem tépődő szörnyet, majd ő helyrerak. Mert ezt a kínt csak egyféleképpen tudom csillapítani, egyféleképpen tudok felülkerekedni ezen. Dagadt, vörös vércseppekkel.
A város elveszett utcáin kóboroltam, mint áldozatára váró vadász. Egy vadász, aki éhes. Farkaséhes.És, aki bizonyítani akar. Magának. Nincs jobb párosítás.
Kulcs csörömpölése hallatszott a túloldalról. Talaj felé görnyedő lány keresi az elejtett tárgyat. Na mi legyek ma? Csavargó? Egy kutyáját vesztett lány? Megrabolt áldozat? Vagy egyszerűen fogom és lecsapolom. Bingó.
Perceken belül csattant az esővíz áztatta betonon a lány tetemes teste. Láttam puffadt arcán a félelem ráncait, és azt a mindennél szebb látványt, az elfojtott sikoly látható jeleit,ez pedig fényévekkel dobta meg önbizalmam. Lehajoltam földön fekvő szerencsétlenhez ,és büszkén vettem arcom torzulását. Lágyan simítottam végig az ízig-vérig kocsonyaként remegő lány nyakát fedő vékony bőrön. Aztán beláttam,ha már lúd, legyen kövér.
Erőszakosan markoltam rá érdes nyelvének hegyére, feszesen tartott alkarral rántottam rajta egyet, majd még egyet, és lám...ez a fióka már nem fog csicseregni. Gúnyos kacajjal vittem végig tekintetem a mozdulatlan szerven, majd vállvonással a hátam mögé ejtettem.
A lányt hiába kerítette hatalmába a félelem, a szájából köpködő vércsóva most inkább lefoglalta. Gyorsan kaptam állkapcsa után,hogy egy rászorítással, néhány csont törésével benne tartsam a lényeges folyadékot. Ha kárba vész, elrontja a szórakozásomat. Egy roppanás, még egy roppanás... Zene füleimnek.
Már nagyon ült bennem a vérszomj érzete, és a nyálelválasztás is megindult a látvány láttán,de sóvárogtam egy kis játszadozásért. Mellé guggoltam, és nyakánál megragadva vontam közelebb arcomhoz.
- Tépd ki a torkod, Kedvesem. Hadd lássam, milyen ügyes vagy - mosolyogtam arcába negédesen, miközben szemem igézésre állt. A lány furcsán méregetett, és bólogatást erőltetve állt ellent nekem.
- Rühellem a verbénát... - kiáltottam mennydörögve, és egy mozdulattal szakítottam fel a húst nyakán, hogy megragadva nyelőcsövét, rántsam ki azt, majd egy lapos szökkenéssel vetettem rá magam,hogy minden literrel újra érezzem a rideg kegyetlenséget. A lételememet.

to: Cassandra

A mámoromban teljesen megzavart valaki. Egy új hang, egy másik vámpír hangja, és a hozzá tartozó elkerülhetetlen, édeskés, mégis veszélyre figyelmeztető illat. Nem szeretem a konkurenciát, pedig a hangokból ítélve eléggé... érdekes személyiség lehet a csaj. Még hogy szándékosan kitépeti valaki torkát! Hah! Bár... van benne valami. A kegyetlenség, a különös kegyetlenség, ami ennek kapcsán áradt belőle, tetszett nekem, és felkeltette az érdeklődésemet. Túl nagy gondot amúgy sem okozhat nekem, ahhoz én túl erős és ravasz vagyok, hogy túljárhasson az eszemen.Eldobtam magamtól a férfi holttestét, majd a nőhöz léptem, aki még mindig megkövülten állt, figyelve a tevékenységemet. Szegény, szerencsétlen, ostoba nőszemély!
- Te ma nem leszel vacsora. De élő sem - jelent meg ördögi mosoly az arcomon, majd a nyakához nyúltam, és egy határozott mozdulattal kiroppantottam azt. A nő holtan esett össze, én meg halálos nyugalommal léptem át a holttestén, hogy elinduljak a hangok irányába, hogy megkeressem azt a lányt, aki ilyen "kedvesen" viszonyult az áldozataihoz. Szerencsémre nem sokat kellett sétálnom ahhoz, hogy megtaláljam a földön fekvő párost, akik közül az egyik talán már nem is élt, vagy legalábbis alig, mert a torka teljesen fel volt tépve, a felette fekvő lány meg úgy lakmározott belőle, mintha legalábbis évszázadok óta nem lakott volna jól. Tetszett... Nagyon is tetszett, úgyhogy amikor végül végzett a táplálkozással, nem vonakodtam neki megjegyzést tenni a szokásaira.
- Ez igen. Szeretem, ha valaki különösen kegyetlen - vigyorodtam el. Jobban megnézve, nem lehetett sokkal több 20 évesnél, amikor átváltozott, és most körülbelül száz év körül járhat. Nem ügy, még ha meg is akarna támadni engem, olyan könnyen verném vissza, mintha csak egy könnyű takarót kéne ledobnom magmaról. - De azért... csupa vér vagy. Elég átlátszó - tettem hozzá, hogy attól függetlenül ne csak elismerő legyek.

...

Cassandra és Flavia

Rég nem látott utcák terpeszkednek körülöttem, amerre megyek. Alig emlékszem már az útvonalakra, és nem is sokra megyek az emlékekkel, hiszen kétszáz év alatt nem sok minden maradt a régi helyén. Ez a városrész még nem is létezett, mikor utoljára erre jártam. Vagy csak baromira másképp nézett ki, a fene tudja. Az ismeretlenség azonban cseppet sem tántorít el attól, hogy felfedezzem a lehetőségeket, amiket Mystic Falls rejt. Szerencsére a vacsorám már megvolt, így azzal nem kell foglalkoznom. Lazán zsebre vágott kézzel sétálok, otthon maradt most a barna kordkabát, csak egy szűkre szabott, fekete pólót húztam a világos farmerhez. Ugyan ki mondaná meg rólam, hogy szinte a bőröm alatt is pénz van? Na jó, ez erős túlzás, de szerencsére nem kell már nélkülöznöm. Megdolgoztam mindenért, amim most van, és szeretem kiélvezni. De ma este nem vállalatigazgató vagyok, csak egy srác. Vicces. Egy ötszáz éves srác.
Mikor meghallom a hangokat, kicsit gyorsítok a tempón, de biztos távolságban állok meg a két másik vámpírtól a fal tövébe húzódva. Meglepő a tény, hogy az egyik kifejezetten ismerős. Tekintetem követi Flavia mozdulatait, majd mikor megöli a nőt... megcsóválom a fejem. Nem kenyerem az oktalan gyilkolászás, még ha nem is adok kegyelmet annak, aki okot szolgáltat arra, hogy megöljem. Az öncélú kegyetlenkedésről meg nem is beszélek. Idáig érezni a vérszagot a másik nőtől. Szánalmasan amatőr.
Folytatom az utamat a halott páros felé, aztán a nő torkára fogok, és felemelem a földről, majd egy kis vágás a nyakán, és már élvezhetem is az unásik ismert, éltető, fémes ízt. Csak nem hagyhattam pocsékba menni, nem igaz? Mikor végeztem, visszafektetem a földre, majdnem pont úgy, ahogy volt, és jobb kézfejemmel megtörlök a számat, majd lenyalogatom róla a halvány, vörös maszatot. Utána indulok csak az ismerős-ismeretlen páros felé. Nem számítok rá, hogy észrevétlen maradhatok, alig két méterre állok meg tőlük, közelebb Flaviahoz.
- Átlátszó és amatőr. De azért tőled is többet várna a vámpír, mint két széthagyott holttestet...
Pillantok jellegzetes, sármos félmosolyommal Flaviara.
- Az ördög sosem alszik, nem igaz, Kedvesem? Nem gondoltam, hogy itt találkozunk újra. Ő kicsoda?
Nem úgy tűnik, mintha túlságosan érdekelne Cassandra, de a látszat csalóka. Kifejezetten kíváncsivá tesz az ilyen mértékű vérszomj, még ha meg is vetem azokat, akik képtelenek uralkodni magukon.

Kifogyásig lefetyeltem a kulcsos lány vérét, főleg,miután minden kétségem eloszlott afelől,hogy verbéna érte. Az első...vagy talán a második pillanatban letéptem csuklóját övező karperecet, és örömittas vigyorral martam nyakán feszülő bőrt. Bóvli gyártmány. Nem éri meg az árát. És így, jobban megnézve, a kecsességet távolról sem ismeri. Mégis ki hordana ilyet?
Éreztem a hátamat verő pillantásokat, de nem tettem különösebb óvó intézkedéseket. Bárki legyen, engem hidegen hagy. Óhó, persze, ameddig nem szól hozzám. Értem én,hogy vendégszerető mintapolgárnak tűnök,de nem komálom, ha idegenek csakúgy leszólítanak. A lány felé fordultam. Terjedelmes bűz áramlott felőle. A vére... aranyat érő koros vörösség. Van vagy nyolcszáz éves is, kis szerencsémmel üti a hétszázat.  Tehát, semmi őrültség. Márpedig az én tarsolyom csordultig telítődik azzal. De..a nyakamat kitöretni... nem szívesen nyújtanám tálcán, úgyhogy jobb lesz ráharapnom a nyelvemre.
Épp megköszönni szándékoztam dicséretét, aztán felhúzni a nyúlcipőt, mikor egy férfi sétált be a képbe. Óh, mi a franc??! Csoportterápia? Felhúzott szemöldökkel figyeltem az iménti nővel indítványozott bájolgását, karom csípőmet támasztotta,de már forrtam a dühtől. A hívatlan vendégeket mindig is jobbnak tartottam ajtón túl tudni. Bár...az események érdekes oldalukra fordultak. Ismerik egymást..nagyszerű. Mi lenne,ha ezt ..tőlem... 8 km-re tennék? - Elnézést,hogy közbeszólok... -illedelmes hanglejtésem szinte mart a gúnytól -, de ha nem csal az emlékezetem, én voltam itt előbb. Szóval... mi lenne,ha a bájolgással beszalagozott ismerkedést átugorva elandalognátok...bárhová máshová? Lenne még ..pár... - felkaptam a földről a kitépett, s már elhalt nyelvet, majd meglóbáltam a levegőben - elintéznivaló ügyem- mosolyogtam oldalra biccentve fejem, s kezeimet karba öltöttem.

A lány tekintetéből kiolvastam, hogy egy kissé talán tart tőlem. Nem újdonság, alig néhányan lennének képesek ujjat húzni velem. a nálam idősebbek... és akiknek tönkretettem az életét, amibe képtelenek voltak belenyugodni. Talán már épp visszavágott volna valamit, amivel egy kicsit javíthat a helyzetén, amikor valaki más megjelent mögöttünk. Ezt a hangot ezer közül is felismertem volna, mégis egy kissé csalódottan tapasztaltam, hogy eddig még nem tűnt fel a jelenléte. Nathan meg én nem voltunk olyan nagy barátok, de ha egyeztek az érdekeink, akkor valamiért mindig sikeresen rátaláltunk a másikra. Én változtattam át, én tanítottam meg neki, hogyan éljen vámpírként, most meg szinte ő ró meg engem, amiért ilyen gondatlanul bántam a holttestekkel. Teszi ezt annak a mosolyának a kíséretében, amiről már számtalanszor megjegyeztem, mennyire ellenállhatatlan.
- Siettem. Kíváncsivá tett, ki lehet olyan kegyetlen, hogy arra igézi az áldozatait, tépjék ki a saját nyelőcsövüket. Nem minden nap lát ilyet még a vámpír sem - vontam vállat. Ebben igazság is volt, hiszen tulajdonképpen valóban ezért jöttem ide, bár a holttesteket nem amiatt hagytam szanaszét. Egyszerűen így kívántam tenni. Ha akarnám, egy pillanat alatt eltüntethetném az étkezésem nyomait, de úgy gondoltam, egy vámpíroktól hemzsegő városban itt az ideje, hogy bemutatkozzon a legújabb nem emberi lakosok egyike. - Mi járatban erre, Nate? - sóhajtottam fel végül, majd az ismeretlenre néztem. Hogyan mondhatnám meg, kicsoda, ha én magam sem tudom? Egy biztos, nem az az unalmas fajta vámpír, aki vért iszik, és vizet prédikál. Igazi ragadozónak tűnik, bár tényleg lenne még hová fejlődnie. - Elnézést, kishölgy. Az én voltam itt előbb abban a tekintetben valóban igaz, hogy ezen az útszakaszon te jártál itt korábban. Ha a világot nézzük, akkor mi, szóval én a helyedben nem próbálnék kötekedni - vetettem oda neki. Mindannak ellenére, hogy tetszett a stílusa, a bájolgást nem engedhettem meg vele. - Mi a neved? - érdeklődtem.

(Főtér - Ariel)

Csak nem engedte, hogy fizessek helyette, de végül beletörődtem. Nem erőszak a disznótól, ha ennyire nem akarja elfogadni. Tudom, vannak ilyen nők.
A néptelenedő környezetben, szépen nyugodtam sétáltunk, a kutya vidáman csaholt mellettünk, miközben elértük a sikátort, majd be is értünk, s elindultunk rajta keresztül. Bent az épületek takarásában nem sütött be még az a kevéske nap sem, kissé félhomályosabb volt a látvány, mint a téren. De nem zavart.
- És, milyen édességre gondoltál, amit enni akarsz? - kérdeztem barátságosan, nyugodt mosollyal pillantva Ariel felé.