Végignéztem rajta, ahogy felém fordult. Most nem keltett bennem vágyat, vagyis igen, de másfajtát. Most nem a teste után ácsingóztam, sokkal inkább az után az információ után, ami annyira izgatta már a fantáziámat. De még mindig nem szűrtem le felesleges dolgokat, megvárom a végét. Hátha valami jó is kisülhet belőle, báááár... Majd meglátjuk, mennyire változik kezesbáránnyá..
- Nem. - válaszoltam röviden és kimérten. Továbbra sem mozdultam a faltól. Így nem tud elmenekülni előlem, meg a kérdéseim elől. Válaszolni fog és ebben nem tőrök ellenvetést. Mindent tudni akarok, szépen sorjában és most a lelkivilága sem nagyon hat meg. Azt a témát már átrágtuk egyszer a tegnapi nap folyamán. Bőven elég is volt belőle.
Meglepettem figyeltem, ahogy hirtelen se szó se beszéd felpattant, bár erőteljesen köhögött és a hűtő felé rohant, hogy jó szerével... elbújjon? Mi a fene?! Valószínűleg újabb kibúvó volt, egy egyszerű csel, hogy ne kelljen rám néznie, vagy megszólalnia. Valószínűleg is-is. Azt hiszi ezzel eltántoríthat? Téved!
- Elmondod magadtól, vagy futunk néhány teljesen felesleges kört? - kérdeztem teljesen nyugodtan. Semmi düh nem volt bennem. Sőt, azt hiszem érzelem sem volt bennem most. - Tudod, hogy úgyis megtudnom... - mutattam rá a lényegre. - Ha nem tőled, akkor mástól.. - biztosítottam, hogy nem tréfálok. És annak aligha lesz jó vége.

Az időt nem figyeltem, a poharam után viszont egyre többször nyúltam és végül elnyomott az álom. Gondolom. Nem is lehetett ez igazi álom, hiszen józanul sem szoktam, nem hogy még ittasan. És most sem álmodtam semmi eget rengetőt, mégis valahogy különös volt. Amolyan vihar előtti csend. Nyomasztó és komor. Valahogy abszolút nem jó érzés, ezért kár volt egyáltalán elaludni. És ez az érzés kísérte végig a reggelemet is. Okolhatnám érte akár a piát is, de nem teszem, elvégre az csak segítség volt, hogy ne gondoljak mindenféle marhaságra, amíg nem tudok mindent erről a gyerek-históriáról.. Kár lenne felborítanom mindent, amit ez alatt a pár hét alatt építettem, csak azért, mert elszáll az agyam néhány percre. Ennél több megfontoltság kell. Na meg nyugalom. Pont azok, amikből hadilábon állok.
Mégis feltornáztam magam a kanapéról és nyúzottan a konyhába sétáltam. Onnan hallottam a halk zenét, meg a motoszkálást is, bár ezek nélkül is kitaláltam volna, merre lehet Lucy. Nem olyan nagy ez a lakás ahhoz, hogy elbújhasson előlem.
- 'Reggelt... - dőltem a falnak és csak bámultam magam elé. Képes egy szál melltartóban és bugyiban főzőcskézni. Nem mintha bánnám. Pontosabban de. Most éppen bánom, mert fontos dolgokról akarok vele beszélgetni. Bár, inkább őt beszéltetni. Kár, hogy mindenféle idilli hangulatot kiölök ezzel a pillanatból, ami talán egyébként sem túl kellemes egyikünknek sem, de ilyen vagyok. - Hogy van a fejed? - kérdeztem hanyagul. - Nem gyerek... Akarom mondani gyenge mennyiséget ittál... - hintettem el kevés ravaszsággal, csak hogy képben legyen, hátha megkönnyíti a dolgomat és nem kell mindent harapófogóval kiszednem belőle.

Még több akadékoskodásra számítottam, újabb és újabb hiába lefutott körökre és még több idegeskedésre, de reakciójával engem is meglepett. Valószínűleg még önmagát is. Nem vall rá, hogy csak úgy igazat adjon nekem. Sosem csinálta. Miért pont most kezdené el. De ezt sem firtattam, csak megadóan hümmögtem egyet. Lerítt rólam, hogy még mérges vagyok. Tulajdonképpen nem is düh volt amit éreztem, valami más, amit nem tudok megmagyarázni, vagy ha igen, akkor sem egykönnyen. Hagyom a dolgot holnapig ülepedni, akkor aztán kiderül az igazság, legalábbis nagyon reménykedek benne.
Nem válaszoltam, csak figyeltem, hogy bóbiskol el a kanapén, összekuporogva, majd nagyot sóhajtva feltápászkodtam a fotelból és felnyaláboltam könnyű testét, hogy a hálóba vigyem. Egyszerűen kibontottam a felsőjét, levettem a cipőjét, és igaz nehezen, de a nadrágját is, aztán ráborítottam a takarót. - Jó éjt! - válaszoltam halkan, bár kétségkívül nem ébredt volna fel akkor sem ha ráordítok. Fáradt volt és piás..
Nem volt kedvem mellé feküdni, mindennek a tudatában nem tudtam megtenni, vagy csak nem akartam. A nappaliba mentem és most, hogy Lucyt biztonságban tudtam, benyomtam a tévét és egy pohár itallal kapcsolgatni kezdtem. Én nem vagyok fáradt. Érdekes..

- Na igen.. én vagyok a bűnös - forgattam meg a szemeimet bágyadtan. Most először kezdtem érezni, hogy mennyire fáradt is vagyok. Vámpír létemre teljesen kimerített ez az egész vadászatnak álcázott valami, nem is tudom minek lehetne ezt nevezni. Olyan dolgok történtek.. amiket ha lehetne, már ki is törölnék a fejemből. De sajnos, ez lehetetlen.. vámpír vagyok! Ilyenkor bánom, hogy nem vagyok ember.. pl. egy jó kis elmezavar most nagyon is jól jönne! Lenne mire fogjam az előbbi kotyogásomat..
- Igazad van - motyogtam, kb félkómás fejjel. Nem tudom mi üthetett belém, hogy mind igazat adok neki, talán tényleg a fejembe szállt a pia, mindenesetre ma este nem akartam többet veszekedni vele. Mára ennyi elég volt.. Különbenis biztos vagyok benne, hogy amint felkel a nap és én kinyitom a szemeimet, ő rögvest itt lesz előttem és alig várja majd, hogy kifaggathasson a kotyogásommal kapcsolatban. Készülj fel Lucy, mert ezt nem fogod megúszni szárazon..!!
- Jóéjt! - emeltem meg picit a szememet, majd kidőltem. Szükségem van a pihenésre.. Másnap már nem játszhatom tovább a felelősségtelen vérszívót, hanem át kell kapcsolnom Anya üzemmódba. Bármennyirei is nehezemre esik ez, de muszáj... ezek voltak az utolsó gondolataim, mielőtt még elaludtam volna.

Lassan mentünk, egészen emberi tempóban, és a legfurcsább az volt, hogy egyikünk sem szólalt meg. Lehet, hogy a lelkére vette, hogy kiakadtam, vagy.. Csak egyszerűen megsértődött és azért büntet hallgatással. De az égre.. Nem egyszerű mellette az élet. Egyre inkább azt vettem észre rajta, hogy a kellemesen hűs levegőn észhez tér, vagy legalábbis valami hasonló dolgot művel. Egyre többször szakadt fel a tüdejéből mély sóhaj, de nem tudtam mire vélni. Csak ki kell aludnia magát. Aztán megbeszélünk mindent!
De hiába akartam én kiverni a fejemből a szavait. Nem tudtam. Mint anya? Egyre inkább hajlottam afelé, hogy nem sületlenségeket beszélt, sokkal inkább a pia megoldotta a nyelvét és kikotyogta a legféltettebb titkát. Nem érdekelt, hogy esetleg van egy gyerekem. A másik lehetőség, miszerint nem tőlem van, na az már más tészta. Sokkal inkább az foglalkoztatott. De még mindig nem szólaltam meg. Képes lenne a képembe hazudni. Vagy..
- Emlékeztetlek, hogy nem miattam történt mindez.. - szólaltam meg végül fanyarul, mikor elterült a kanapén. Az ajtót bevágtam és ledobtam magam a fotelba. - Aludnod kellene.. - morogtam.

/Morning Star Pub/

Először szinte biztos voltam benne, hogy innen már nincs kiút, beszélnem kell.. de végül, valamiféle fura okból kifolyólag Wyett mégsem kezdett el faggatózni. Oh, szóval inkább megvárja, míg kijózanodom, hogy tiszta fejjel magyarázhassam ki ezt előtte..? Pedig én jobban örültem volna, ha most rögtön kell túljutnom a dolgon.. józanul nehezebb lesz.
Szinte érezni lehetett a megnyugvásomat, amikor végül az egészet a piára fogta. Fú, nyertem némi gondolkodási időt, de jó.. Nem tudtam, most örülnöm kellene vagy inkább sírnom..? De erről jut eszembe.. Nem, a felelősségtudatos énem most alszik! Mint ahogyan azt neki is kikotyogtam most nem vagyok se valakinek a gyereke, se az anyja. Én most Lucy vagyok, a vérszívó!
Miközben a lakásom fele tartottunk, az arcomba csapó levegőnek hála kezdett kiszellőzni a fejem, így hát többé kevésbé normálisan is végig tudtam gondolni a történteket. Némán haladtunk egymás mellett, egyrészt mert nem volt mit mondanom, másrészt pedig nem túlzottan akartam beszélgetni. Még a végén kikotyogom mást is.. És ezt nem merem bevállani!
- Otthon, édes otthon - szólaltam meg végül, amint kinyitottam a lakásom ajtaját. Átlépve a küszöböt rögtön a kanapét tüntettem ki figyelmemmel, és hamarosan el is terültem rajta.
- Hm, elég fura irányba terelődött ez kis vadászat.. - jegyeztem meg egy pimasz mosollyal az ajkamon. Hiszen eredetileg azért indultunk el innen.

Úgy tettem mintha szomorú lennék, de ez sem tartott sokáig. Hamar felderültem, amikor belement az ötletembe. Hurrá! Nem tudom miért, de boldog voltam. Előszöris azért, mert kb. az Alapítói bálon ihattam utoljára emberből és még akkor sem hagyták, hogy rendesen befejezzem azt.. Valamiért Will félre értelmezhette a reakciómat és kitörte a nyakamat mielőtt még teljesen lecsapolhattam volna a második testet is... Méghogy nem tudom kontrollálni saját magamat.. Mindamellett, hogy hihetetlenül kecsegtető az ötlet, hogy kikapcsoljam az érzelmeimet és csak és kizárólag az élvezetnek éljek mint régebb,jól tudom, hogy ezt nem tehetem meg. Főleg Scott miatt, aki számít rám. Csak most kaptam vissza.. nem akarom újra elveszíteni.
Wá, hogy elkalandoztak a gondolataim.. de Wyett megjegyzése pillanatokon belül vissza is térített a Föld nevű bolygóra.
Épp égnek emeltem a szemeimet, amikor hirtelen magához húzott és ajkaimra tapadt. Szenvedélyes csókba elegyedünk, amit sajnos végül ő szakított meg.. A csudába, miért van az, hogy amikor a közelében vagyok, még mindig ugyanannak a naiv kislánynak érzem magam, aki emberkoromban voltam?!
Kicsit nehezen ugyan, de sikerült észhez tértem. Mutassam az utat? Hát legyen, csak gyözzön követni engem.
- Akkor gyere - mondtam, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve megfogtam a kezét, majd ravaszul húzni kezdtem az ajtó fele.

/Sikátor/

Csak a homokomat ráncoltam, hogy mindig azzal vág vissza, amit én ajánlok, jelen esetben követeltem.. Ez hihetetlen..
Nem, most nem hagytam, hogy ellágyítson egy pillantással. Nem akartam még elmondani neki, viszont örömmel vettem volna, ha ő megosztja velem a dolgokat.. Nem így lett és nem is lepődtem meg rajta. Azt hiszem várható volt tőle.. Nem tudom mi másra számíthattam volna. Én édes kicsi bestiám...
Nem válaszoltam neki. Hagytam, hogy furdalja őt a kíváncsiság és még csak bűntudatom sem volt miatta.
- Majd.. - hagytam annyiban végül a dolgot. Amíg ő nem mondja el, amit tudni akarok, addig én sem fogok engedni neki. Ebből szép kis vita lesz még, a természetét ismerve, de nem izgat.. - Menjünk vadászni... - álltam fel, tekintetem komor volt, de nem akartam, hogy azt higyje, haragszom rá, vagy ilyesmi.. - Sosem hagynék ki egy vadászatot a kis feleségemmel.. - vigyorodtam el, és magamhoz rántottam. Talán ez eltereli a figyelmét egy kicsit erről az egészről. Szenvedélyesen csókoltam meg, majd ismét gonoszkodva eltávolodtam tőle. - Mutasd az utat... - vigyorodtam el és színpadiasan intettem, hogy csak utána.

Láttam rajta, hogy hajthatatlan. Semmit sem fog elárulni, én meg már azon gondolkodtam, hogy hagyom az egészet a fenébe és itt hagyom. Aztán eszembe jutott, hogy hékes, ez az én lakásom. De szerencsére még épp időben észhez tértem. Utálok anélkül elmenni, hogy megszerezném a kívánt információmennyiséget, amivel enyhíthetném a kíváncsiságomat a témával kapcsolatban. Nem értettem mit is szarakodik itt össze vissza.. elvégre csak nem lehettek annyira durvák azok az emlékek? Vagy mégis? Pont ezért szerettem volna tudni őket.. mert kíváncsi voltam arra a Wyettre, aki akkoriban volt, amikor összehaverkedtek Willel. Még mindig képtelen voltam apámként tekinteni rá..
- Azért, mert elméletileg a tiétek is lezárt ügynek számít, és te sem akarok nekem elárulni a titkodat - magyaráztam ki ügyesen a dolgot, közben legártatlanabb pillantásommal kezdve el méregetni Őt. Ennek úgysem tud ellenállni.. remélem.
- Elmondom, ha te is elmondod.. - kötöttem az ebet a karóhoz, a továbbiakban is makacsul kitartva a célom mellett.
Hirtelen meglepődtem a következő lépése láttan. Most tényleg megsértődött? És emiatt itt akar hagyni? Nem semmi.. ilyesmit se néztem volna ki Belőle.
- Ne már - noszogattam, közben bal kezemmel finoman megpaskolva az arcát. - Most miért vagy ilyen? - néztem rá durcásan. Nem tudom miért, de még nem akartam, hogy itt hagyjon. Mert ha egyedül maradok, érzem, hogy vámpír létemre fogok megőrülni..
- Tudod mit? Egyelőre hanyagoljuk a témát.. - sóhajtottam fel megadóan, majd hirtelen felpattantam az öléből. - Most mit szólnál inkább.. egy közös vadászathoz? - javasoltam felvetve az ötletet, hiszen előbb utóbb muszáj lesz elmennem inni egy jót valamelyik finom élő vértasakból. - De ne aggódj! Visszatérünk még az előbbire - figyelmeztettem, hogy ilyen könnyen nem úszta meg a dolgot. Ha én valamit tudni akarok, akkor azt előbb utóbb úgyis megtudom! Bármiről is legyen szó!

Nála makacsabb teremtéssel még nem akadtam össze, az biztos. Talán pont ezért kellett nekem annyira. A kiállhatatlan természete az, ami annyira vonzott. Ami senki máséhoz nem volt hasonlítható. A dominánsságra vágyó szenvedélye, hogy uralkodni akar rajtam, de nem tud, mert nem engedem neki...
- Bizonyára el tudod... - hagytam annyiban a dolgot. Ha ennyire erősködik, akkor nekem nem áll számdékomban még csak alkudozni sem vele. Elismerte, hogy el tudja képzelni milyen voltam, bár azt azért kétlem, hogy vérszomjasabb lett volna nálam, de nem firtattam.
Tévedésben élnék?! Valóban?
- Ha lezárt ügy, miért nem árulod el? - noszogattam. Nincs vele könnyű dolgom. Sosincs, de ez most extrán nehéz... Te nőszemély! Te.... - Akár el is mondhatnád. Sőt! Mondd el! - követeltem. Ha szép szóval nem megy, kiszedem belőle másképp. - Különben is.. Eddig miért nem mondtad? - kaptam fel a vizet. Minden érdekel, aminek köze van hozzá, ezt tudhatná jól. A türelmemmel játszik..
A számításaim nem jöttek be. Még most sem kezdett dalolásba, és.. Ez nekem felettébb nem volt ínyemre. Tudni akarom! És kész. Nincs tovább! Most akarom tudni, tőle és nem akarok várni!
- De amennyiben nem vagy hajlandó megbeszélni velem a dolgaidat, akár el is mehetek... - ajánlottam mérgemben. Kétlem, hogy belemenne, de annyira felmérgesített, hogy valószínűleg tényleg itthagynám. Beszélgesse meg magával, milyen voltam anno, és hogy mennyit érek neki. Nyilván nem túl sokat, ha ezt a kérésemet sem teljesíti... Én csak aggódom érte! Feleslegesen....

Nagyot sóhajtottam, amikor azt mondta, hogy nem akarja, hogy megismerjem az akkori énjét.. Ne már, ez komolyan azt hiszi, hogy nem tudom milyen volt akkoriban?! Hát ennél nagyobbat nem is tévedhetne..
- Akár hiszed, akár nem el tudom képzelni, hogy milyen voltál.. - hoztam a tudomására sejtelmesen, amit már korábban is elmondtam neki. Hogy olykor-olykor amikor az utamba került nem söpörtem félre a lehetőségeket, hogy néhány rövid pillanat erejéig kémlelhessem a távolból. - No, meg arról se feledkezzünk meg, hogy szerintem én még nálad is rosszabb voltam - emeltem ártatlanul égnek a szemeimet. Na igen.. hogy én anno mennyire élveztem az érzelmek nélküli életemet.
- Most tévedésben élsz - szóltam közbe amikor azt állította, hogy az én ügyem kihat a jövőre is. Vagyis, attól függ melyiket akarom elárulni neki.. na jó ez nem kérdés, naná, hogy a vérfarkasharapást osztanán meg vele.. a másikról egyelőre még nem kell tudnia.
- Ez már egy lezárt ügy.. és ha csak nem lesznek utó hatásai, akkor többé már nem kell törődnöm vele - kuncogtam fel direkt elszólva magamat.
Kaján vigyora és rakoncátlan viselkedése láttán a mosolyom egyre szélesebbé változott. Majd az ajkamba harapva tettem át az egyik lábamat az övéin, hogy szemtől szembe kerülhessek vele. No meg az is fontos szerepet játszott a lépésemben, hogy ezzel csak még jobban felhergelhetem Őt. - Csak szólok, hogy ezzel egy szót sem fogsz kihúzni belőlem - figyelmeztettem 100 wattos mosollyal az ajkamon. Ezzel csak azt éri el, hogy jól érezzem magam.. azt nem, hogy beszélni kezdjek.

Tudhattam volna, hogy nem adja fel. Nekem mégsem támadt kevdem elmesélni az ámokfutásaimat. Nem jó estimese..
- Nem akarom, hogy ismerd azt, aki akkor voltam.. - néztem rá, közben a homlokomat ráncoltam és azon gondolkoztam, hogyan is magyarázhatnám el neki ezt érthetően. - Willel más vagyok.. Más, mint veled, vagy bárki mással. Az akkor volt, most meg most van. Az én ügyem csupán a múlt, a tied viszont.. Azt hiszem, kihat a jövőre.. Szóval tied a pálya.. - vigyorodtam el. - Ki tudja, talán utána tartok neked egy bemutatót a piszkos énemből... - kacsintottam rá, kezeim fenekére siklottak, és közelebb vontam magamhoz. Bár ezzel magamat is csak kínoztam, de talán hat rá. - Bébi, gyerünk... Különben kénytelen leszek más módszerekhez folyamodni... - vigyorodtam el kajánul és kezem máris megindult felsője alatt, hogy egyetlen gyors mozdulattal kicsatoljam a melltartóját.

Nem is tudom, mi ütött belém, amikor ezt tettem.. megvallom végig az járt az eszemben, hogy talán ezzel majd kihúzhatok némi információt Wyettből. Arra viszont már nem gondoltam, hogy esetleg mindezzel megsérthetem Will önérzetét.. Oké, elismerem ez tényleg csúnya húzás volt tőlem, de elnézhető, nem? Vámpíréveim során nem igazán szoktam másra is gondolni.. kívéve amikor muszáj volt, de az sem fordult elő valami gyakran. Eddig csak és kizárólag Én voltam a fontos.
Az elején minden rendben alakult, egészen Will hirtelen távozásáig.. mikoris teljesen összezavarodtam. Mondani akartam valamit, de egyszerüen nem jött ki egyetlen értelmes szó sem a torkomon.. így hát hagytam az egészet a csudába.
- Majd megkeresem.. - hagytam ennyiben Wyett csípkelődésére, majd kíváncsian kezdtem el méregetni, amikor közelebb húzott magához. Hirtelen felhorkantam, amikor megkérdezte, hogy mihez is kezdjen most velem.
- Még Te kérdezed? - néztem rá ámuldozva, majd csöppet sem meglepő módon ismét visszakanyarodtunk az előbb felhozott témámhoz.
- Szeretnéd tudni, mi? - pimaszkodtam vele. - De.. belőlem ugyan egyetlen szót sem fogsz kihúzni, amig meg nem tudom azokat a piszkos részleteket - kezdtem el ügyesen alkudozni, elvégre mindvégig ez volt a célom azzal az elejtett megjegyzésemmel.

Meglepetten vettem észre, ahogy Lucy kénye kedve szerint fordult velem szembe és.. Jajj, babám, ez most nem a legjobbkor.. Olyan közel volt, én meg.. Ó, bassza meg.
- Ez esetben, szívesen meghallgatom a mesédet.. - fűztem ujjaimat szorosan a derekára. - Sőt, talán pár piszkos részletet is mesélek.. Csak.. Utálom, ha titkolózol előttem. - vallottam be és Willre pillantottam, aki lehet, hogy elég kellemetlenül érezte magát. De hát.. Istenem.. Felnőttek vagyunk. Már egy ideje biztosan. Engem meg ismer, mint a rossz pénzt, nem szorul magyarázatra a dolog. És az a helyzet, ha nem így lenne, a lányának még akkor is kevesen állának ellen. Én meg főleg nem tartozok az önmegtartóztat kategóriába.
- Azért.. Majd kereslek! - szóltam utána búcsúzásképp, mikor felhajtotta az italát és sietősen távozott. - Cicám, elzavartad az apádat.. - húztam magamhoz közelebb és gonoszkás mosolyt villantottam rá, mikor hallottam az ajtócsukódást és a távolodó lépteket. - Mihez kezdjek most veled? - simítottam végig a nyakán, de nem.. Még nem.. Tartom magam, mert hajt a kíváncsiság.
- Szóval, miről felejtettél el beszámolni nekem? - villantottam rá a szemeimet. Ne higyje, hogy ezt így annyiban hagyom. Bár talán ő nem azt kapja majd cserébe, amire számít, de én mindenképpen tudni akarom. Mindent tudni akarok..

Végül is jól fogadta, bevallásomat miszerint fogalmam sincs az akkori meséiről. Nem mintha más reakciót vártam volna tőle, ismerem már annyira, hogy tudjam nem depizik be ennyitől. Ez után pedig elkezdte mesélni Lucynak újra a kettőnk múltját. Közben én csak hallgattam és iszogattam a whiskymet. Furcsálltam, hogy a nevem helyett úgy említett mint Lucy apja. Hát nekem ezt még szoknom kell... Miközben mesélte eszembe jutottak azok az idők.. Rengeteg emberrel végeztünk és nem csak azért, hogy táplálkozhassunk. Már az maga élvezetet okozott, hogy birtokolhattuk, majd egy pillanat alatt elvettük az életüket. Büszkén viseltük a szörnyeteg címet, hiszen azok voltunk... Rengetek nőt csábítottunk el és többnyire igézet nélkül tettük ezt. Nem is volt rá szükségünk... és az csak elrontotta volna. Élveztük elcsábítani őket, majd átverni és végezni velük. A hátra hagyott hullák miatt párszor újra a nyomunkra akadtam a vámpírvadászok. De kettőnk ellen esélyük sem volt, még élveztük is, ahogy próbálkoznak levadászni minket. Jó volt látni, ahogy a "most megvagy" tekintetük hirtelen halálfélelemmé alakul.
Ahogy sejtettem, Wyett sem adta ki neki a sztori szaftosabb részleteit. De jobb is így, bár ismerem Lucyt elég minden lében kanál, de nem baj, neki sem kell mindent tudnia. Szóval reakcióján, hogy tőle sem tudott meg többet, csak elnevettem magam.
Ami után kijelentette, hogy ő sem árulja el ezért a dolgokat magáról. Hát igen történt vele egy s más, amiről Wyettnek még fogalma sincs. Ott van például a farkas harapás... erről jut eszembe ha megtalálom azt a korcsot biztosan kibelezem. Plusz a fia, amit még nekem sem sikerült tisztáznom vele. Hisz ezek szerint ő az én unokám, aki egy vérfarkas.... gondolkodtam el ezen a tényen magamban. E közben pedig Lucy egyre jobban rámászott Wyettre. Ami kissé kezdett nekem kellemetlenné válni, hisz mégis csak a lányom. De mit is mondhatnék.. már több száz éves... Viszont semmi kedven nem volt végignézni, ahogy falják egymást..
-Na mindegy, nekem ideje lenne mennem. húztam le még a maradék whiskyt a poharamból, majd letettem az asztalra. Örülök, hogy meg tudtuk beszélni a dolgokat és, hogy újra összefutottunk cimbi. sétáltam oda az ajtóhoz. Adios! intettem, majd el is hagytam a lakást. Ez volt a legjobb ötlet, nem parancsolhatok a lányomra ennyi idő után, hogy hagyja ezt abba. De nekem ne kelljen végignéznem..

«Folyt valahol»

Amikor Will átadta a szót az én drága, egyetlen férjemuramnak, kíváncsi tekintettel kezdtem el méregetni Őt, hátha elárul még egy néhány részletet róla.. de sajnos semmi újdonságot nem tudtam meg tőle. Á, az ördögbe veletek!
- Azért Te sem erőltetted meg magad a mesélés terén.. - forgattam meg unottan a szemeimet, majd lábaimat keresztbe tettem az övéin, hogy szembe kerülhessek Vele. - De nem baj.. akkor Te sem tudod meg, hogy Velem mi történt.. mert van itt még egyet s más, amiről halvány lila gőződ sincsen - jegyeztem meg csak úgy mellékesen elszórva némi információt, hogy hátha ezek után majd felül kerekedik a kíváncsisága és elárul még valamit. Nem mertem hátra fordulni Willhez és jelezni neki, hogy kussoljon, mert abból simán rájöhetett volna, hogy Ő is tud a dologról. - De tudod mit? Nem érdekel.. - húztam ki magamat, egy pimasz mosollyal az ajkamon.
Will későbbi bejelentése hallatán hirtelen elkapott engem a röhögőgörcs.. Na ez kész.. most vallja be, hogy anno egyáltalán nem figyelt oda, amikor szegény Wyettke színt vallott neki Rólam! Wá.. ez durva. - Bocsi, hogy kárörvendő vagyok, de ez most nagyon jól esett! - nevettem, közben kissé felborzolva Wyett haját.
Fura volt hallani, hogy ennyire jó viszonyt ápoltak annak idején.. és nekem fogalmam sem volt róla! Wáó, az apám és a férjem.. na ne! Még csak az a szerencse, hogy anno nem botlottam beléjük, amikor ŐK ketten együtt vadásztak.. Az kínos lett volna.

Nem tudtam, mégis mennyi lenne Lucy számára az az információmennyiség, ami elég, és most, hogy Will átpasszolta a labdát, mégis döntenem kellett, milyen mennyiségben adagolom neki. De ahogy ismerem, nem adja fel egykönnyen. És magamnak nem teszek keresztbe, jobb túlesni rajta.
- Nem voltak olyan szaftosak azok a sztorik.. - forgattam a szemeimet. Bár tény, hogy sokat áradoztam Lucyról. - Nos.. Abban az időben, mikor megismertem Willt, elég nagy.. Pokolfajzat voltam.. - vigyorodtam el az emlékre. Na igen. Úton-útfélen csüngtem a szebbnél szebb nők ütőerén és nem érdekelt, ki előtt buktatom le magam. Mindenkit elintéztem. - Kerestem a lehetőségeket és meg is ragadtam őket. Általában vadásztam.. - magyaráztam. - Aztán volt egy kis incidensem az apáddal.. - szándékosan használtam ezt a szót, talán így kevesebbet fog visszakérdezni. Jó figyelemelterelés. - Megbékéltünk, összehaverkodtunk, itt vagyunk. Mese vége.. - sóhajtottam fel és ismét kortyoltam egyet. - Nincs ebben semmi érdekes.. - simítottam hátra a haját gyengéden.
- Jó arc vagy haver.. Ezt így beismered... Röpke 600 év után.. - néztem rá szúrós szemekkel, de nem haragudtam rá. Ismert már engem annyira, hogy ennél azért több kell hozzá. - Néha volt balhé, de semmi komoly.. - magyaráztam ismét Lucynak. - És látod.. Ez a kötelék a szoros, nem számít mennyi időt töltünk távol egymástól, tudjuk ott folytatni, ahol abbahagytuk... - oké, asszem ez kicsit nyálasra sikeredett. Ne már, ez még tőlem is sok.. Oké, vissza már nem szívom. Ez, egy gyenge pillanat volt. Willel nevettem és kérdőn néztem a feleségemre. - Még valami, amit tudni szeretnél?

Amikor kijelentette Wyett, hogy nem fog többé olyat tenni, amivel árthat Lucy-nak vagy nekem. Csak bólintottam rá, láttam, hogy azért nem esett jól neki ez az egyfajta "fenyegetés" tőlem. Hiszen már régóta ismerjük és bízunk egymásban, de annak érdekében tettem, hogy ez így is maradjon. Miután elmeséltem Lucy-nak tömör lényegét a Wyettel való találkozásunknak, Wyett is felszólalt. Azt mondogatta, hogy nem volt az olyan nagy dolog amit értem tett.
-Az lehet, de még ha csak emberek is voltak.. Ha te nem vagy ott akkor, biztosan nem távozok karó nélkül a szívembe.. mondtam Wyett-re nézve, újra elismerve, hogy ő mentette meg az életem. Majd elmondta Lucy-nak, hogy annak idején mindent megosztott velem róla.
-Hát persze mindent, huhúú azok a szaftos sztorik... mondtam ezt kissé furcsa hangon, felnevetve, azt tettetve, mintha tényleg tudnék mindent. Abban az időben elég züllött voltam és nem érdekeltek az érzéseim, ahogy másoké se. Szóval, amikor róla mesélt.. igazság szerint nem mindig figyeltem. Bár tettettem, hogy figyelek, sokszor inkább valahol teljesen máshol járt az eszem. Általában a véren, vagy valami hölgyemény jelenléte miatt kalandozott el a fantáziám. Csöppet sem érdekel a nyavalygása, ahogy egy lány után sóvárog. De azért volt pár olyan rész, amiket szívesen meghallgattam. Ez volt például, Lucy átváltoztatás. Akkoriban még tetszett is, hogy így bánt egy emberrel, jobban mondva a saját szerelmével. Ezért sem volt véletlen, hogy ezen akadtam ki elsősorban, ugyanis a többi dologra nem nagyon emlékszem.
Ez után Lucy elkezdett elégedetlenkedni azzal az információval amiket elmondtam. Hogy mi is történt Wyett és köztem a múltban. Nem szerettem volna minden részletet közölni vele. Hiszen sok olyat tettünk, amit még így is bánok, hogy túltettem magam a bűntudaton.
-Rendben, Wyett hajrá, te jössz. hagytam rá, hogy mesélje el kicsit bővebben a sztorit. Én pedig csak figyeltem, közben kortyolgatva a whiskymet. Majd Lucy felvetette, hogy nem tud ő elképzelni olyan jó hallgatóságnak, amit Wyett mesélt. Igaza is volt, nem voltam az.
-Oké.. győztél. jelentettem ki Lucy-ra nézve. Pár dolgot leszámítva, fogalmam sincs miket hadováltál nekem össze Lucy-ról akkoriban. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem álltunk közel egymáshoz. Csak valahogy jobban csíptem, amikor szádat egy lány nyakára tapadva használtad. mondtam már Wyett-re pillantva, nevetve a dolgokon, remélve, hogy ő is ezt fogja tenni.

Szokásomhoz híven türelmetlenül vártam Will válaszát, ami a kelleténél kissé rövidebbre sikeredett. Ne már, ennél még egy egy átlagos, unalmas életet élő tini is többet tud mesélni az életéről!! Várakozásteljesen néztem az állítólagos apámra - wá, de furán hangzik! -, de nem igazán értem el vele valami sokat. Annyit mondott, hogy 1390 körül találkoztak és hogy nem indult valami fényesen a viszonyuk.. aztán még azt is hozzátette, hogy Wyett annak idején megmentette az életét! Mi van? Egyszer Wyett, aztán Én? Mindjárt kiderül, hogy az Ő életét minden lehetséges ismerősöm megmentette legalább egyszer.. fú, ebből is kiderül, hogy mennyire figyelmetlen volt akkoriban.. A ripper énje egyáltalán nem állt jól neki. Túlságosan is ... kegyetlen volt és nemtörődöm módon viselkedett, nem érdekelte senki és semmi, csak és kizárólag a vér és a szex. Tipikus vámpír életforma.. egy darabig. Én is túljutottam már életem azon szakaszán.. és talán arra a részre vagyok a legkevésbé büszke.. Kb vámpírrá válásom első 100 évében lehettem ennyire kiszolgáltatva a vér és a testi örömök iránti vágyaimnak.. legalábbis először akkor voltam.. pfű, de szép idők is voltak azok! Amikor még senki és semmi nem számított a világon csak és kizárólag Én!
- Ennél a néhány apróságnál azért többet vártam.. - néztem várakozóan hol Willre, hol Wyettre, majd a legeslegártatlanabb tekintetemmel kezdtem el méregetni őket. - Most komolyan el akarjátok titkolni előlem azt a híres vagy inkább hirhedt első találkozást? De van egy sajda gyanúm, hogy történt ott még egyet s más, amit kihagytok a sztoriból - figyeltem őket résnyire szűkitett szemekkel. - Szóval, haljam! Minden véres részletre kiváncsi vagyok! - jelentettem ki a lehető leghatározottabb hangomon.
Wyett későbbi szavain joggal lepődtem meg... Bevallotta, hogy mindent elmesélt Rólam Willnek, a nevemen kívül minden apró részletről beavatta Őt... hm, azt hiszem most még az eddigieknél is jobban megértettem, miért osztotta ki Will azt a bal egyenest Neki.. khm.. vajon a halálomról is tud?! Ezek után? Holtbiztos!
- Nocsak.., ennyire közel álltatok egymáshoz? - kérdeztem teljesen ledöbbenve a hallottaktól. - Ez furcsa.. ahhoz képest, hogy amikor mi találkoztunk, még egy érzelmek nélküli vérengző szörnyetek voltál! - néztem ámuldozva Williamra, közben kényelmesen elhelyezkedve Wyett ölében. Ha már oda húzott, legalább használjam ki a helyzet nyújtotta előnyöket. Bár, még mindig nehezen tudtam elképzelni az érzelemmentes Williamat amint Wyett érzelmeit hallgatja..

Némiképp még mindig sértette az önérzetemet, hogy pont a feleségem előtt kaptam egy oltárinagy állbavágást, de az alkohol tökéletesen jó orvosságnak bizonyult erre a problémára is..
- Az előbb még nem éreztem úgy, hogy leszakad a fél állkapcsom.. - néztem ráncolt szemöldökkel Lucyre. De igaza volt. Én oktattam ki őt, hogy jobb nem lerészegedni, bár még én sem voltam az. Minden esetre kevésbé fájt az ütés helye. Igazából most csak ez számított. Nem az a fajta vagyok, aki tűri a fájdalmat. Ez van.
- Nem áll szándékomban.. - forgattam a szemeimet Will mondatára.. Nem akartam vele összetűzésbe kerülni, főleg nem Lucy miatt.. Túl vehemensen védelmezi attól függetlenül, hogy nemrég tudta meg, hogy a világon van.. Mármint, hogy ő a lánya és .... Lényegtelen. A lánya. Azt hiszem, én is így viselkednék azzal, aki bántja a lányomat. Még szerencse, hogy nekem nincs lányom..
Mielőtt végiggondolhattam volna, mit válaszoljak Lucy kérdésére, Will már meg is előzött. Nem téma nálunk, hogy ki válaszol az ilyen kérdésekre, de megköszöntem neki, amiért a véres részleteket kihagyta.. Az betett volna Lucynek, azt hiszem. Vele nem így viselkedtem... És mikor Willel voltam, akkor is más voltam. Azt hiszem ideje lesz találnom valami köztes állapotot, ha már beházasodtam a családba. A barátomat nem hagyhatom magára, de a feleségemet sem hanyagolhatom. Ó Wyett, most légy okos..
- Ugyan haver.. Itt ülnénk biza.. Nem volt olyan nagy meló kiszabadítani.. - kacsintottam rá. - Joggal állíthatom, hogy a barátságunk nem volt zökkenőmentes, de itt vagyunk, nem? - vigyorodtam el.
- Kérdezd csak meg tőle.. - intéztem Lucy felé a szavaimat. - Mindent tudott rólad már akkor is. Miattad tűntem el a szeme elől minden szó nélkül. Rólad áradoztam, mint valami szerelmes... Lényeg, hogy a neveden kívül mindent elmondtam neki rólad. - forgattam a szemeimet. Ez az egész még mindig túl kevert volt nekem. Ledobtam magam a kanapéra, Lucyt pedig az ölembe húztam, ezzel is jelezve Willnek, hogy a lánya már hozzám tartozik. Pontosabban, hozzám is tartozik.

Miután beléptem a lakásába, csak kisebb mosollyal az arcomon megálltam. Wyetten-re pillantottam, aki épp az ütésem után szedte össze magát. Ezt követően pedig Lucy-ra néztem, az ő viselkedése teljesen megváltozott. Mintha elfelejtette volna azokat a dolgokat amikre az imént fény derült, vagy szimplán csak elfogadta. Nem tudom, minden esetre jó volt őt mosolyogni látni.
Majd Wyett kijelentette azt is, ami már amúgy is érezhető volt köztük. Hogy nincs minden rendben a házasságukban, huh ez de furcsa. Bár már meg sem kéne lepődnöm. Azok után, hogy kiderült, hogy apa vagyok, mi több nagypapa. Ez de öregesen hangzik... de mit is tagadom, öreg vagyok. Egy vénember, eszméletlen külsővel.. Na de félre téve, az önajnározást. Most kiderült, hogy a régi haverom voltaképp a vejem is egyben. Hát mi jöhet még...?
Ez után Wyett a kezembe nyomott egy pohár whisky-t, azzal a megjegyzéssel, hogy máskor hanyagoljuk az előbbit.
-Úgy lesz... hacsak nem érdemled ki újra. mondtam neki kissé fölényeskedve, de baráti hangon. Wyett jó barátom, akihez sok jó emlék fűz. Mondhatni ő töltötte be az életemben, testvérem Carlos helyét. Aki nagy űrt hagyott bennem, miután szörnyeteggé változtatott, majd elérte, hogy saját magam tegyem tönkre az addigi életemet. De ha újra bármi bántódása esik a lányomnak Wyett miatt. Azt már nem biztos, hogy egy pofonnal megússza. Ezért is akartam ezzel a mondatommal éreztetni vele. Hiszen nem szeretném, hogy ehhez kelljen folyamodnom.
Majd elvettem a poharat és belekortyoltam, Lucy közben pedig fel is tett egy jó kérdést. Bár ez már várható volt, hiszen már csak ő nem tudta, hogy mi honnan is ismerjük egymást.
-Hát úgy az 1390-es évek környékén lehetett ez. Eleinte nem igazán indult fényesen a viszonyunk... sőt. mondtam neki elmosolyodva, ugyanis inkább ellenségek voltunk, mintsem barátok az elején. Egy falu széli kocsmába tévedtem be szokásosan, a nagy lakomáim után. Amikor leültem a pulthoz, arra lettem figyelmes, hogy valaki épp egy nőt csapol le az egyik félreeső asztalnál. Hát ez volt Wyett, úgy gondoltam kicsit elszórakozok vele. Ha már csak nekem tűnt fel ez a jelenet... Így hát megigéztem a csapost, hogy sétáljon oda és öntse nyakon egy nagy korsó sörrel. Aki így is tett, de ez is volt egyben az utolsó cselekedete, szegény pára... Ezt látva én csak elégedetten mosolyogtam a pultnál, ami már neki is feltűnt. Akkor esett le neki, hogy voltaképp mi is történt. Elém szaladt, majd dühös tekintettel kérdezte. Ez mire volt jó? Amire én ugyan olyan gúnyos mosollyal válaszoltam. Unatkoztam. Erre ő egy széklábbal próbált ledöfni. De már akkor is idősebb voltam nála, szóval könnyedén kitértem előle és kikaptam a kezéből. Majd fejét a pulthoz nyomtam, karjába pedig beledöftem a széklábat. Hupsz, ez nem sikerült... talán majd legközelebb. mondtam neki, majd csak otthagytam a kocsmát.
-De aztán történt valami, ami ezen változtatott... hát szerintem azt mondhatom. Ha ő nincs, most nem ülnénk itt whisky-t iszogatva. mondtam ugyancsak mosolyogva, hiszen igaz volt. Bár nem éppen viselkedtem vele jól, az első találkozásunkkor. Ő mégis olyat tett értem, ami után jócskán megváltozott a véleményem róla. Nem véletlen az, hogy nem téptem le csak úgy a fejét, amikor megtudtam mit is tett a lányommal. Ő egy olyan személy, aki ha bár nem rokon, de fontos szerepet tölt be az életemben. Amiből nekem nincs is sok, hiszen sosem voltam az a barátkozó típus, főleg akkoriban nem.
Pár nap elteltével arra gondoltam újra ellátogatok abba a kocsmába, csak most más célból. Azt a helyet választottam, ahol majd csillapítom éhségemet. Viszont nem az történt, mint amit elterveztem. Az előző incidens alkalmával, amikor ott jártam. Sok ember előtt felfedtem magam, így amikor újra megjelentem ott. Mondhatni vártak engem, pont táplálkozás előtt voltam, szóval gyengébb is. Rám támadtak és fa karókkal szögeztek az egyik asztalhoz. Na, most mihez kezdesz vámpír? mondták fölényes hangon, nevetve... Már éppen készültek szíven szúrni, amikor is megjelent Wyett. Végzett az összes rohadékkal és kiszabadított. Te? De miért mentettél meg? néztem rá döbbent tekintettel még az asztalon feküdve. Nem értettem mégis miért tette ezt értem, azok után, ahogy az előbb bántam vele. Unatkoztam. válaszolt ezzel kérdésemre, ez után pedig jó barátok lettünk. Egy kis ideig együtt is jártuk a világot, de utána különváltunk és 1631-ig nem is találkoztunk.

Tátott szájjal figyeltem William iménti kirohanását.. Részben emiatt is hívtam be Őt a lakásomba.. Szent tehén, soha nem képzeltem volna, hogy Will majd be fog húzni egyet Wyettnek! Ráadásul pont Én miattam! Ez.. annyira.. nem is tudom, mennyire hangzana fúrán tőlem, ha azt mondanám, jó volt?! Hogy tetszett?! Hogy.. emiatt most már egy kissé megenyhült bennem a Will iránt érzett gyűlöletem? Vagy mégsem.. Miután Will átlépte a küszöböt, ajkamba harapva pillantottam az én drága férjecském felé. Jó nagyot kapott, az már biztos!! De az arcáról lerítt, hogy egyáltalán nem lepődött meg emiatt.. sőt, mintha lelkiekben már rég fel lett volna rá készülve, hogy hamarosan be fognak húzni Neki egy nagyot. Mindenesetre azt a pimasz mosolyt, mely az imént helyet kapott az arcomon, a későbbiekben sem tudtam onnan levakarni. Így hát, fogtam magam, majd egy gyors ötlettől vezérelve lehuppantam a kanapémra.
Eddig csak mosolyogtam, de amikor Wyett egy hirtelen mozdulattal a kezébe vette a whiskys üveget, hogy meghúzhassa azt, már nem bírtam tovább nevetés nélkül. - Nocsak, ha jól emlékszem az előbb még Te próbáltad Nekem értésemre hozni, hogy ezzel semmit nem érek el - kuncogtam a markomba, mintha teljesen megfeledkeztem volna a körülményekről.. Na de attól még hogy elterelik a figyelmemet, a memóriámnak semmi baja nem lesz!! Talán jobb is, hogy így alakultak a dolgok.. mert k*vára elegem volt már az érzelmekből!! Csak a baj van velük... Amikor Wyett aztán a kezembe nyújtott egy pohár töményet, rögtön egy húzásra mind ki is ürítettem annak tartalmát.
- Na de.. ha már itt tartunk.. megtudhatnám, hogy mióta is ismeritek Ti ketten egymást? - kérdeztem rá kisebb hatásszünet kíséretében. Mert ez a dolog miatt még mindig hihetetlenül fúrta az oldalamat a kíváncsiság..

Fel voltam készülve valami hasonló kitörésre, de bevallom nem gondoltam, hogy ekkorát kapok.. Sziszegve terültem el a padlón. Bassza meg, de nagyot tud ütni.. Még mindig.. - masszíroztam az államat, arcom fájdalmas grimaszba ráncolódott.
- Ennyire azért nem kell szeretni, haver.. - álltam talpra, hogy aztán elálljak az útjából és bejöhessen. Megérdemeltem az állast, kijárt már nekem, azt hiszem, de arra nem gondoltam, hogy ez ennyire fog nekem fájni.
Én maradtam utoljára, és miközben bevágtam az ajtót, leporoltam magam, és úgy tettem, mint akinek a méltósága még meglenne. Kiütöttek a feleségem előtt.. Az apósom bemosott egyet. Az apósom.. Ezt.. Asszem még szoknom kell. Will, mint após.. Ez több, mint vicces.
- Azért ez annál kicsit bonyolultabb, de nem menjünk bele.. - hagytam annyiban a házasság-témát. Nem előtte fogok cirkuszolni ezen Lucyval. De.. azt hiszem, hogy az legalább haladás, hogy nem esett ő is nekem azonnal. Legalábbis eddig még nem. Remélem nem is fog. Willnek még csak-csak behúzok, de őt nem tudnám bántani.
Az asztalhoz sétáltam és meghúztam a whisky-s üveget. Erre most szükségem volt, fájdalomcsilalpító gyanánt. Az ember azt hinné, hogy nem fáj.. A francokat nem, főleg, mikor olyan régen vadásztam. Hamarosan mennem kell.
A szekrényből elővettem még egy üveg töményet és töltöttem Willnek is, majd felé nyújtottam.
- Legközelebb az állkapcsomat ne bántsd, Will.. - nyújtottam egyet Lucynek is, majd ismét kortyoltam egyet.