Kérdően emeltem fel a szempilláimat, mikor azt állította, hogy őt nem is igazán az zavarja, hogy mástól született egy gyerekem. Hát, ezt se hiszem el egy hamar.. Naná, hogy zavarja! Csak éppen nem hajlandó bevallani. De hát, megértem.. kit ne zavarna? De a következő kérdéseire csak forgatni tudtam a szemeimet. Méghogy másik férjem.. mikor még az az egy is sok. Különben sem voltam a hosszas párkapcsolatok híve az utóbbi évszázadokban. Milyen utóbbi? Én soha nem voltam az! Csak emberkoromban.. dehát egy ember az életében csak egyszer találkozik valakivel, aki "pillangókat varázsolna a hasába". Kivéve, hogy a valóságban nincs pillangó és rózsaszín köd.. Csak mi érezzük ezt úgy.
- Nincsen - vágtam rá rögtön a választ, kissé ingerülten. Még csak az kéne! Nekem abból egy is sok!
- Nem is igazán az volt a helyzet, hogy féltem.. hanem csak egyszerüen enélkül is volt elég bajunk - mondtam vállat vonva. Mi mást mondhatnék? Ez az igazság.. Tudtommal még egyszer sem unatkoztunk mióta összefutottunk a Horror éjszakáján.
 

Family Tree 

Kifakadása hallatán irtó nagy megerőltetésre volt szükségem, hogy ne kezdjek el én is üvöltözni vele. Az elmúlt évszádokban nem is láttam, és most hirtelen magyarázatot kér mindenre? Könnyebb lenne, ha kiadatnék egy 10 kötetből álló könyvsorozatott.. vagy 20-at, abba se férne bele mindaz, ami különválásunk óta velem történt. De arra egyetlen pillantásából rájöttem, hogy mi is esett annyira rosszul neki. Hogy  Scott nem tőle van. Ez nekem is fáj.. dehát, tőle képtelen lennék teherbe esni. Azt se tudtam, hogy egyáltalán lehetséges ez egy vámpírnál, egészen addig a pillanatig, míg meg nem történt. Meglepődtem, hogy sikerült, de semmiképpen sem akartam megölni őt. Anya akartam lenni. Csak akkor még nem gondoltam arra, hogy a saját apja fogja a kicsit elrabolni tőlem..
- Képzeld, nem éltem szent életet - vágtam vissza kissé szenvtelenül. - Amúgy meg, ha annyira kíváncsi vagy, írok neked egy tíz kötetből álló könyvet, mert azóta, hogy utoljára láttalak már elég sok mindent megéltem - tettem hozzá, hogy végre megérthesse, nem egy és nem két dologról kéne akkor vele beszélnem. És egy év nem lenne elég ahhoz, hogy mindenről meséljek neki egy kicsit.  
A következő kérdése hallatán már nem is tudtam mit feleljek.
- Látod, pontosan emiatt nem meséltem erről eddig! - mutattam rá a jelenlegi reakciójára.
- Ez a téma mindig is tabunak számított nálam, egészen mostanáig - folytattam, mivel a szavak csak úgy szakadtak fel belőlem, közben egyik kezem akaratlanul is visszatévedt a nyakamban lógó medálhoz.
 

Family Tree 

Természetesen nagyon is tudtam, hogy mire kíváncsi. Csak éppen én nem voltam hajlandó azt megadni neki. Vagy talán meg kéne? Ha már kikotyogtam, hogy van egy fiam, jobb lenne minél előbb megszabadulni ettől a tehertől melyet az okoz, hogy ezidáig titkolnom kellett előle? Ez teher lenne? Mert ha megtudja, akkor tuti kiakad és abból semmi jó dolog nem fog származni! Wyett és a kiakadás.. khm, rossz párosítás. Mint ahogyan azt az imént ő is bevallotta: ízekre szedné a várost. Vagy rossz esetben engem! Dehát nem titkolhatom el ezt előle míg a világ? Előbb utóbb ígyis úgyis a fülébe jutna a hír, hogy ki a gyerekem. Például, meglátna minket az utcán! Uff, ezt inkább ne.. mert kínos lenne. Bár, elsőre valószinűleg azt hinné, hogy az illető bántani akar vérfarkas mivoltából adódóan. 

- Pff..  - bukott ki belőlem az ő világi cimborájának említése hallatán. - Szerintem ő nem tartana veled. Mert neki nem kell kutatnia utána, ugyanis ő mindezt már tudja egy ideje - villantottam egy pimasz mosolyt. Hát igen, végülis a színvallás mellett döntöttem. - Fogalmazzunk úgy, hogy nem igazán voltam a legjobb állapotomban, amikor összefutottunk a  hotelban - folytattam, természetesen továbbra is a lehető legrejtélyesebben fogalmazva, hogy nehogy már összeálljon neki a kép. - És a fiam épp a közelben volt.. - nyögtem ki a mindent eldöntő szót. Hogy fiam született. A következő kérdése hallatán pedig csak vállat vontam. 

- Eddig nem láttam értelmét elmondani. Plusz, én is csak nem rég kaptam vissza - hajtottam le ekkor a fejemet. Hiába, mindig elszomorodom, ha arra gondolok, hogy nem lehettem mellette a gyermeki éveiben. Annyi éven keresztül egy teljesen más nőt tekintett az anyjának.. és mindezt azért, mert az apja elrejtette előlem! Hogy ne találhassam meg.. de a későbbiekben ez a hiba az életébe is került. Mert megöltem. Én! A saját fiam apját! - Nem félek..  - mondtam, de nem hangozhatott túl meggyőzően. Természetesen nem féltem tőle, sokkal inkább a reakciójától. Hogy miként reagálna erre a hírre. És most itt vagyunk. Mindent elmondok neki, mert már nem látom értelmét tovább titkolózni előtte. Sőt, kicsit örülök is, hogy van még egy dolog, amivel az őrületbe kergethetem. - Tudod, ez az egész elég kimerítő volt így is. Hogy van egy tinédzserkorú fiam, akit  ráasásul utoljára csecsemőkorában láttam - fakadtam ki, a fene tudja honnan jött most ez a kitörésem. Mindenesetre tény, hogy jól esett most kiönteni valakinek a szívemet. Mikor is csináltam én utoljára ilyesmit? Talán amikor Willel beszélgettünk? És én olyan csúnyán bántam vele. Talán fel kéne majd keresnem és bocsánatot kérnem tőle, hiszen nem érdemelte meg azt, ahogyan én vele bántam. Kezem időközben akaratlanul is a nyakamban lógó láncra tévedt, melyben az egyetlen megmaradt emléket őriztem a kicsi Scottról. Egy kisbaba képet róla. 

Family Tree 

Nem tudom, mi üthetett belém, mindenesetre miután kivettem egy üveg narancslevet a hűtőből - bár, legszívesebben valami erősebbel kezdtem volna a napot -, és jól meghúztam az üveget, akarva akaratlanul is arra a megoldásra jutottam, hogy valamilyen magyarázattal csak elő kell állnom, különben soha nem szabadulok meg a kíváncsi kérdéseitől. De mit mondhatnék..? Hogy született egy fiam.. más férfitól? Ezt akarná hallani? Mert azt nem mondhatom, hogy tőle van.. lehetetlen lenni és úgysem hinné el. Tök fölösleges ilyeneken agyalnom. Scott meg amúgy is vérfarkas.. na tessék! Á, én is az a nagy szám! Miért nem tudok egyszer lakatot tenni rá??
Az arcára pillantva hirtelen megdöbbentem annak az érzelmektől mentes maszkja láttán, amit magára öltött. Se düh, se érzelem.. semmit nem olvashattam el róla. Jóságos ég! Nagyot nyeltem, miközben próbáltam összeszedni a gondolatiamat.
- Azt mindenesetre megnézném, ahogy információra éhesen kezdenéd el járni a várost - forgattam meg a szemeimet, hogy némileg javítsak a kedélyállapán. Aztán hirtelen eszembe jutott Will.. Hisz ő mindent tud.. Most legszívesebben jól fejbe kólintanám magam.. de mindezek ellenére még mindig igyekeztem megőrizni a nyugodtságomat.
- Mire is vagy kíváncsi tulajdonképpen? - tettem fel egy kérdést, adva a hülyét, mivel eltökéltem, hogy belőlem csak harapófogóval fogja tudni kihúzni az infókat.