Láttam rajta, hogy nem igazán volt oda a válaszomért. Oh, drágám, majd' megszakad a szívem.. Gunyoros mosoly kúszott az arcomra, amikor azt kérdezte, van-e valami amiről még nem tud.
- Olyan mindig kerül, drágám - kacsintok rá magabiztosan, majd hozzá bújok, jelezvén, hogy a felszín alatt nagyon is tetszik az ötlete.
- Kicsim, te tényleg azt hitted, hogy nemet fogok mondani? Ennél azért jobban is ismerhetnél - nézek rá sértődötten, mint akinek rosszul esett a korábbi reakciója. Imádtam játszadozni vele.. Ha tudná, hogy mi minden jár már most a fejemben, hacsak az összeköltözésünkre gondolok. A lehetőségeim tárháza kezdi súrólni a végtelent, amint arra gondolok, hogy hány féle képpen tudom majd az őrületbe kergetni, azért mert anno megfosztott az emberi életemtől. Tudom, csúnya dolog a gyerekeket is felhasználni, mint bosszú eszközét, de az is benne van a pakliban.

Borzalmas egy nőszemély. Kéreti magát, én meg bedőlök neki. De akkor is az lesz, amit én akarok. Mindig elérem, amire vágyom. Őt is visszaszereztem. Innen nézve gyerekjáték volt az egész. Persze elvárom, hogy legalább annyira lelkesedjen az ötletért, mint én teszem, de ha nem megy, megoldom másképp.
- Komplikáció mindig lesz, ez nem kifogás.. – morgolódom halkan. Nekem ennél jobb indok kell ahhoz, hogy egyáltalán figyelembe vegyem. Ahhoz pedig már elég jól ismer, hogy tudja, teljesen felesleges ürügyet keresnie. Végül én fogok győzni.
- Vagy van valami, amiről nem tudok? – nézek rá értetlenül. – Nagyon remélem, hogy nincs.. Tehát akár hozzám is költözhetsz. Jöhet a fiad is. Nem zavar sok vizet. Különben is.. Meg akarom ismerni.. – kötöm az ebet a karóhoz. Ez már tervben van, hiába nem tetszik neki.
 

Látszólag nem értette a tiltakozásom okát.. pedig elég egyértelmű kellene legyen a számára. Én talán belementem volna egyből is, ha.. ha nem lenne két gyermek, no meg egy hatalmas összevisszaság az életemben.
- Igen, de az más volt - kezdtem, miközben egyik kezemmel az arcához értem. - Akkoriban még nem voltak.. - itt elakadtam, gyorsan észbe kapva, majd igyekeztem úgy befejezni a mondatomat, hogy ne tűnjön fel neki a pillanatnyi botlásom. - ilyen komplikációink, mint egy tinédzser vagy rejtélyes módon előkerült szülők - soroltam az összes olyan indokot, ami hirtelen az eszembe jutott. Bár, volt helyette más.., de azt most nem akartam felhozni.
- Ha hozzád költözöm, kénytelen leszel beletörődni a látványukba. Lehet nem is fogunk mi többet ilyet csinálni.. - mutattam kettőnkre, húzva az agyát. - Tudod, statisztikák bizonyítják, hogy a házastársak egy idő után ráunnak egymásra - jelent meg egy gonoszkás mosoly az arcomon, miközben a fejemben egy tökéletes terv körvonalazódot. Rendben van, hozzád költözöm.. Hisz ha együtt élünk, hamarabb az őrületbe is tudlak majd kergetni.

A nőm, a feleségem. Az enyém. Újfent kiélem rajta a birtoklási vágyaimat, beborítom egész testét és nem törődöm most azzal, hogy feltehetőleg egész életemben visszahallom majd az elcseszett dolgaimat. Úgysem tudok sokat tenni az ellen, hogy jártassa a száját. Bár, elég hatékony módszerem van arra, hogy befogásra kényszerítsem.. És ami azt illeti mást is adnék én azok közé a csodás ajkai közé. De türelmes vagyok, először csak az egyiket. Mindent szép sorjában.
- Éltünk már együtt.. - nézek fel rá értetlenül. Nem tudom miért nem egyezett bele azonnal. Ismerjük egymást, a nyavalyáinkkal is tisztában vagyunk. Mi a frász van akkor? Azt akarom, hogy hozzám költözzön. Ezen mi nem érthető? Velem fekszik és kel, jártatni ott is tudja a száját, és mindig kéznél van, mikor kedvem támad hozzá. Nem, nem csak a szex miatt akarom, hogy odaköltözzön. Azt itt is megkaphatom. Nem is családot akarok, csak azt, hogy ne egy ilyen hotelben éljen. Éljen velem, ha már velem van.
- Azt akarom, hogy költözz hozzám.. - nyomatékosítom előbbi szavaimat kissé morcosan. Kapnia kellett volna az ajánlaton azonnal..

- Minden egyes alkalommal, amikor az eszembe jut - tettem hozzá, nyomatékosítva azt a tényt, hogy amíg élek ezt az orra alá fogom dörgölni. Mert mindazok ellenére, hogy mennyire kívánom és szeretem, büntetést érdemel. Elvette az életemet, akármi is történt azóta, én nem felejtek. Oh, és a neveltlányomról még nem is tud! Van itt még pár ütőkártya, amivel könnyen az őrületbe kergethetem. Ha ezt ő tudná..
Viszont per pillanat semmi más nem érdekelt, csak ez.. Ő és én, egymás karjaiban. Hagyom, hogy tegye, amit akar, élvezze ki a pillanatot, hisz én is azt tettem éppen. Néha alá kell rendelnünk magunkat annak, akit szeretünk, elhitetve vele, hogy hatalma van felettünk.
Belém mélyesztette éles fogait, aminek következtében a felszakított bőrőmből folyékony nedű tört elő. De valahogy nem bántam. Már nem voltam az a gyenge, emberi lény, aki elfehéredik vagy elájul, ha vérveszteség éri. Ám, ha ezzel nem is, de a későbbi felszólalásával határozottan elérte, hogy meglepődjek. Arra kért, hogy költözzem hozzá..
- Tessék? - húzódtam el egy pillanatra tőle. Bár, számíthattam volna rá, hogy ez egyszer be fog következni, én mégsem tettem.
- Nem hiszem, hogy készen állsz Te arra - mondom határozottan,  hisz tudom, ha ebbe én belemegyek és összeköltözünk, kénytelen lesz elviselni Scott, Loretta és a többiek jelenlétét.

Ha eddig nem lett volna teljesen világos, hogy miért akarom ennyire magaménak ezt a nőt, nos most tett róla, hogy emlékezzek rá. Mást is megkaphattam volna. Egy szavamba és egy igézésbe került volna, és bárki bugyijába bejuthattam volna, mégse érdekelt. Főleg nem ilyen kicsinyes módszerek. Sokkal inkább foglalkoztatott, hogy hamar lehámozzam a ruháit, és átvegyem az irányítást felette. Amit persze szinte biztosra tudok, hogy nem fog hagyni. Morgolódni is kezdek azonnal, szeretem, ha pimasz, de most nem annak van itt az ideje.
- .. és erre minden alkalommal emlékeztetsz - dünnyögöm puha bőrébe. Ugyanolyan illata van, mint mikor még ember volt, csak kevésbé sérülékeny. Nem mellesleg egy percet sem öregedett. Tiszta haszon a vámpír lét, legyen aki ellent mond nekem.
Nem győztem betelni azzal, hogy feszes idomait újra birtokolhatom, arcomra pedig hatalmas vigyor ült ki szavai hallatán. Naná, hogy kíván engem. A férje vagyok, eddig is az voltam. Tudom, hogy bolondítsam meg, hogy feledtessem el vele az aggályait is. Vadul kapok ajkai után, kezeit szorosan tartom továbbra is. Percekig nem mozdulok, aztán kissé eltávolodok tőle és újra falom a látványát. Nem bírom megállni, hogy ne fúrjam fejem mellei közé, olyan hívogatóak azok a kis tenyérbemászó halmok. Közben azért érzem - nem is kicsit -, hogy hátamba mar újfent kiszabadul kezeivel. Rekedtes hang szabadul fel a torkomból és ott harapom meg, ahol épp a csókolást abbahagytam. Puha bőre alól friss és édes vércseppek törnek elő és gyöngyökben cseppennének alá, ha nem nyalnám le őket. Nem zavartatom magam, élvezem ezt és elég rápillantanom ahhoz, hogy lássam, ő is.
- Költözz hozzám.. - duruzsolom neki. Nyílt titok, hogy ez az egyik fő célom most. Visszakapni, akár van gyereke, akár nincs. Érdekel is engem?! Tőlem nem lehetett neki.. na nem mintha el tudnám képzelni magam apaként, de ezzel le is tudtam ezt a részét a dolognak. A többi majd jön.

Ez a boszorka még mindig ért a csábításhoz. Nem hiába vettem feleségül annó, pedig még csak egy ártatlan, gyermeteg emberlány volt. De hamar beérett a gyümölcs. Bárki bármit mond, Lucy néha most is gyerekesen viselkedik, sokat titkolózik, rejtélyesen viselkedik. De ez engem már mind nem érdekel, az se ha soha nem növi ki, mivel megkapom, amit akarok. Én mindig megkapom. Most pedig őt akarom.. Mindig őt akarom.
Kezesbárány, mi?!
- Tudod, Lucy Prescott.. - hangom mély volt, szemeimet összeszűkítettem és így néztem rá. Kezemet meztelen csípőjén nyugtattam egy egész rövid pillanatig. Akartam, hogy újra ezt a nevet használja és mindenki tudja, hogy hozzám tartozik. Az enyém. Más még csak ránézni se merjen, mert az lesz az utolsó tett, amit nyúlfarknyi életében véghez vitt.
- Az enyém vagy.. - jelentettem ki ellentmondást nem tűrő hangon. a következő pillanatban pedig már a falnak préseltem. Csípőmet az övének szegeztem és lecibáltam róla a melltartóját. Szakadt? Kit érdekel? Kezeit a feje fölött szorítottam a falhoz. Azt akartam, hogy legyen nekem teljesen kiszolgáltatva.

- Hümm, ez igaz.. - súgtam érzékien a bőrébe, kivételesen egyetértve  azzal az állításával, miszerint az utóbbi időben egész moderáltan viselkedett. Könnyen lehet, hogy mindez  nekem köszönhető, kitudja, ha én nem terelem el a figyelmét, már egy egész New Yorknyi embert lemészárolt volna. Na nem mintha kicsit is sajnálnám azokat az embereket..
Pimaszul az alsó ajkamba haraptam, bár mielőtt még szóhoz jutottam volna, ő már döntött is, így pár röpke másodperc múlva már az ajkaimra is tapadt, majd váratlanul az ölében kötöttem ki. De engem mindez csöppet sem zavart, teljes hévvel csókoltam őt vissza, majd egy hosszas szájpárbaj után levegőért kapkova váltam el édes ajkáról.
- Ne tiltakozz ilyen hevesen, Szívem - jelent meg egy csábos mosoly az arcomon, majd kis idő múlva még hozzátettem: -  Mert velem pontosan úgy bánsz, mint ahogyan egy kezesbárány szokott viselkedni - mutattam rá, majd egy  csókkal meg is pecsételtem szavaim valószerűségét. De nem bírtam tovább... akartam őt, most rögtön. Ha jobban gondolok, ez nem is olyan meglepő.., hogy több évszázad kihagyás után,amíg a gyűlöletével voltam elfoglalva és látni sem bírtam, most be sem tudok tellni a látványával. Bár, a büntetése még hátra van, de egy biztos: az nagyot fog szólni. Hm, talán a fiamon keresztül fogom majd kivitelezni azt a tervet, mindenesetre egy biztos, egyelőre semmiképpen sem fogom megadni neki azt az infót, amit annyira tudni akar. Szenvedjen csak.. de méghogyha el is szolnám magam később, tuti nagyot fog szólni, mikor kiderül, hogy Scott egy vérfarkas, vagyis mostmár egy hibrid.
- Tengo ganas de ti.. - súgtam vágykeltően a spanyol szavakat a fülébe, miközben direkt mozgolódni kezdtem az ölében.

Elhatározásom még mindig sziklaszilárd volt, bár találok jobb alkalmat is arra, hogy kiterveljem, hogyan valósítom meg akaratomat. Most inkább ellazultam és hagytam, hagy gondolja, hogy eltereli a gondolataimat... Hogy azt higgye, előnyre tett szert. Amiről nem tud, az nem fáj neki..
- Több kell ahhoz, mint egy kis masszázs.. - jelent meg ismét vigyor a szám szélén. Persze nem tudtam elvonatkoztatni attól, hogy puha kis kezei újra meg újra végigszántják a hátamat, majd a nyakamra vándorolnak. Éreztem leheletét a bőrömön, és csak tovább vigyorogtam.
- Mostanában egészen moderáltam magam.. - morgom morcosan. Tény és való, hogy nem téptem már fel egy ideje egyetlen gyanútlan járókelő torkát sem. Pedig gyakran lett volna hozzá kedvem. Szeretem a vérfürdőt. - Azt pedig már megtanulhattad, hogy én nem leszek kezesbárány.. - nyúltam hátra és belemarkoltam hajába. Hátrafeszítettem fejét, épp csak annyira, hogy meg tudjam csókolni, majd ezzel a lendülettel az ölembe is rántottam. Csak hogy tudja, még mindig én irányítok.

Látva, hogy feladja és nem firtatja tovább azt az elhatározását, miszerint mindenképpen meg akarja ismerni a fiamat, egy boldog mosoly terült el az arcomon. Ez az!  Megjegyzése  hallatán akaratlanul is felkuncogtam..
- Reméljük egy kis masszírozás segít kiegyengetni azokat a berögződéseket.. - mondtam poénosan, közben abba nem hagyva a hátának kényeztetését. Pontosan tudom, hogy így terelhetem el a legkönnyebben a figyelmét.., azzal ha a kínos téma helyett inkább magamat állítom a középpontba. Kezeimet idővel izmos hátáról a nyaka fele irányítottam, hogy - szó szerint véve a korábbi szavaimat - rendesen kisimíthassam a berögződéseit.
- A komoly énedet - kezdtem el megjátszottan töprengeni a válaszon, úgy téve, mintha kemény fejtörést okozna a kérdésével. - Hogy őszinte legyek, hm... - húztam az agyát, majd hirtelen a nyakába csókoltam. - Nem igazán.. bár, néha még mindig jobb ez, mint a kiakadt 'megölök mindenkit' éned - búgtam a nyakába vágykeltően.

Meg sem lepődtem hirtelen taktikamódosításán.. Gondolhattam volna, hogy ha akarok valamit, azt magamnak kell elintéznem. Azonban jelenleg őt jobban akarom, mint látni a fiát vagy bárki mást.. tett róla, hogy így legyen. Ismer már és tudja, hogy ez az egyetlen harcképes fegyvere ellenem. De nem aggódtam, elvégre mindig keresztülhúzom a számításait, most sem lesz ez másképp, csak hagyok neki időt, hogy néhanapján eljátsszon a gondolattal, hogy a fia meg fog ismerni. Mert meg fog..
- Évszázadok berögződése.. - hunytam le a szemeimet, és élveztem, ahogy végigmasszírozza a hátamat. Szerettem, mikor kényeztet.. Addig sem kattog az agyam felesleges dolgokon. - Nem szereted a komoly énemet? - kérdeztem aztán, és ravasz vigyor terült szét képemen. Ejnye asszony, merj csak nemet mondani..

Fogalmam sincs miért, de a következő megjegyzése hallatán hirtelen egyfajta késztetést éreztem arra, hogy taktikát váltsak. Előszöris azért, mert ész érvekkel nála nem érek el semmit, másodszor meg.. khm.. Wyett sosem tudott ellenállni a szépségemnek.
- Tudom, tudom, Édes - búgtam negédes hangon kissé közelebb lépve az én "Uramhoz".  Persze, hogy mindent komolyan gondol..  ez is a legnagyobb probléma vele. De aztán az új taktikámra gondolva, pár tized másodperc múlva még kiegészítettem az előző becézgetésemet. - De néha igazán rád férne egy kis semmittevés és legfőképpen az, hogy ne legyél már az a hű-de-komolyan-veszek-mindent típusú srác - miközben ezt mondtam, idővel a háta mögé suhantam és jólesően masszírozni kezdtem a vállait.., majd onnan szépen haladtam lefelé a hátához. Mindezt azért, hogy eltereljem a figyelmét... a fiamról. Mert, neem! Ők ketten, nem találkozhatnak! Vagy mégis? Nem is tudom, az olya fura lenne.. Mégis hogy a csudába mutatnám be őket egymásnak? Scott, az előtted levő férfi itt a mostoha apád? Ühm.. vagy ő itt Wyett, a pasi, akihez emberkoromban férjhez mentem? Hát, ezt se gondoltam volna, hogy valaha ilyenekre kell majd gondolnom..

Kedvem támadt volna a falhoz vágni valamit.. Ugyan nem idegességemben, de stresszlevezetőnek biztos jó lett volna. Ismét kihozott a sodromból. Izmaim megfeszültek kissé körülötte, de inkább hagytam és nem reagáltam rá. Legalábbis egy darabig. Kénytelen kelletlen ugyanis muszáj volt odabiggyesztenem egy megjegyzést.
- Ismersz.. Tudod, hogy általában mindent véresen komolyan gondolok.. - biccentettem oldalra a fejemet. Tényleg az voltam.. Néhány.. Elenyésző kivétellel nem voltam humorom teljében, ha pedig mégis, akkor a kivételek egyike az apja volt. szent ég.. Még mindig nehéz Willt Lucy apjának tekinteni és nem az én öreg cimborámnak. Persze az is, de a rokoni szálat kihagytam volna az életemből. Simán..
Erről jut eszembe, van itt még valami, amit tisztázni akarok..
- Azt is komolyan gondoltam, hogy találkozni akarok a fiaddal.. - váltottam még komolyabb hangnemre. Ha már ilyen témánál vagyunk, jobb egyszerre letudni a dolgot.. Később még ráérek győzködni. - Nem fogom bántani.. - forgattam meg a szemeimet, hisz tudom, hogy szerinte ez a lehető legrosszabb ötlet, amim valaha támadt. Pedig volt ennél rosszabb is...

Megjegyzése hallatán csak forgatni tudtam a szemeimet, mert per pillanat nem akartam újabb veszekedést szítani kettőnk között. Ehelyett inkább tovább törtem a fejecskémet az előbb mondatán.. hátha idővel le tudok szűrni belőle valami értelmes infót.. Hogyan is fogalmazott az előbb? Á, megvan! Azt hiszem, pontosan ezeket a szavakat használta: Minden esetre, jó lenne lezárni ezt a témát annyival, hogy egyel több dolgot véshetsz a listádra, az elfuserált dolgaim közé.. Az elfásult dolgai közé.. szóval, valami rosszul sülhetett el nála.. bizonyára csinálhatott valamit, aminek következtében ezt művelték velem. Bosszúból.. Mert kizárt, hogy fordítva történt volna.. túl jól ismerem Wyettet, ahhoz, hogy másképp gondolkodjak. Csak ez történhetett.. egyéb alternatíva nem lehetséges. Kizárt.
- Ugyanmár.. - nevettem fel kicsit megkésve, mindazok hallatán, amit utoljára összehordott itt nekem. Méghogy fehérneműben kellett volna fogadnom őt anno a halloweeni partin! Nevetséges!! - Ugye te ezt most nem gondoltad komolyan? - kuncogtam a markomba, bár ezzel inkább az volt a szándékom, hogy kicsit eltereljem a figyelmét az előbbiről.. mert kizárt, hogy nem tűnt fel neki a pillanatnyi kiesésem.

- Mindig találsz valamit, amibe bele tudsz kötni.. - morogtam. oké, elhiszem, hogy nem úgy sültek el a dolgok, ahogy ő azt lánykorában tervezte.. Család, gyerek, miegymás.. Pontosabban gyerek az van, csak nem tőlem, és ez még mindig böki a csőrömet. Még mindig találkozni akarok a fiával.. Ez a minimum, amit megtehet. - Ne legyen bűntudatod, Kicsikém.. - simítottam végig az arcán. - Vámpír vagy, egy fenséges lény.. Bármit megtehetsz.. - kacsintottam rá aztán. Természetesen a bármit, azt az én normáim szerint kell nézni. Majd én tudom, mit tehet meg és mit nem.. Nem akarom irányítani, csak egy kis befolyással lenni rá.
- Nem pont erre gondoltam.. - ráztam meg a fejemet lemondóan. Még szerencse, hogy az idő megedzette már az idegeimet, mert ez a nő képes arra is, hogy két kézzel tépázza. Bár tény, hogy a türelem és a nyugalom, még mindig nem tartozik a fő erényeim közé.. Erény.. van nekem olyanom egyáltalán? Höh.. - Jobban örültem volna, ha hmm.. másképp fogadsz.. - vigyorodtam el. - Mondjuk ilyen szexi fehérneműben, amiben most vagy.. - pillantottam végig rajta. Igen, nem árt ha jóóóó sokszor elmondom neki, hogy még mindig kívánom, bár azt nem sokszor hangoztattam, hogy szeretem. Azt úgyis tudja magától.
- Na.. Nem kérdezel?! Mi a szösz? - nézek rá zavartan, hisz a kérdések megválaszolásával tudjuk csak elcsomagolni a témát. Ismerem már. Ilyenkor legalább 10 kérdést szokott a nyakamba borítani, mint egy egész csokrot. És az egész összevisszaság.. Ez a csend viszont rosszat sejtet. Gondolkozik. Kombinál.. Jajj, ne...

- Kénytelen voltam alkalmazkodni - vágtam rá rögtön, hisz mi mást tehettem volna. Megölni úgysem tudtam volna magam.. vagyis ha nagyon akartam volna, talán sikerrel járok. De ez nem így történt. Vagyis egész életem során csupán egyetlen egyszer fordult meg a fejemben ez a gondolat.. de az is csak egy rövid ideig, mert idővel rájöttem, hogy fölösleges bármi miatt is eldobnom magamtól az életet. Mert ha úgy vesszük ezt az egész vámpírlétet felfoghatnám egy második esélyként is.. ha nem vesszük figyelembe azt az apró kis mellékhatását, miszerint vérrel kell táplálkoztam. Mondjuk ez nem is olyan jelentégtelen, mint gondolná egy kívülálló.. ripper, mert egy embernek nagyon is nagy dolognak számítana. - Jobb, ha beletörődök, mintha évtizedekig szenvednék a bűntudattól.. bár azt a korszakot is túléltem már - vontam vállat elgondolkodva, hogy mennyi mindent túléltem én már az életben..
A válasza hallatán, őszintén nem tudtam mit mondhatnék.. Végülis logikus, hogy ezt felelte, hisz arról is csak nem rég szerzett tudomást, hogy életben vagyok.. pontosabban nekem köszönhetően.
- Hogyan is felejthetném el..? - húzódott egy ravasz és álszent mosoly az arcomra, miközben a gondolataimban ismét lejátszódtak az akkor történtek. - Olyan jó volt beléd döfni azt a karót.. sőt, még annál is jobb - nevettem fel, mint egy igazi szadista, aki élvezi kínozni a volt férjét. Vagyis.. hoppácska.. ez a szadista én vagyok.
Viszont miközben igyekeztem úgy tenni, mint aki elfelejtette, miről is beszéltünk az imént, a gondolataim egészen más útra tévedtek. Konkrétan, elemezni kezdtem a szavait.. hátha ki tudok szűrni belőle valami aprócska is infómorzsát.. elfásult dolgok, vajon ezzel egy nőre célzott? Más oka nem lehet annak, amiért ezt mindenképpen el akarná hallgatni előlem..

- Felesleges ezen törnöd a buksidat.. - mondtam békülékenyen. - Lecsapoltalak, és átváltoztál... Ez a nagy büdös helyzet. De nem úgy tűnik, hogy nem alkalmazkodtál a helyzethez... - forgattam meg a szemeimet. Nem azt mondta az előbb, hogy nem akar erről beszélni, mert a múltbéli szálak élénken élnek benne?! Ó anyám.. Ki érti a nőket? Most komolyan.. Figyel egyáltalán arra, miket beszél?
És.. Nem. Hiszem. El. Képes fennakadni ezen. Képes rá, hogy olyan kerek, hitetlen szemekkel nézzen rám, mintha legalábbis a világ legnagyobb hülyeségét hordanám össze neki.. Könyörgöm.. Ezt a szép estét ne..
Keserves arckifejezéssel néztem fel rá. Akartam, hogy tudja, nem jó ötlet felhúzni, hogy aztán pofára ejtsen egy olyan téma miatt, ami megbeszélhetnénk holnap.. vagy utána.. Vagy.. Igazából bármikor máskor.
- Nem.. Nem tudtam mindvégig.. - szorítottam ujjaimat orrnyergemre, megmasszírozva azt, mielőtt komolyan felemelném a hangomat vele szemben. Úgy látszik ez a beszélgetés nem várat magára. Pedig legalább lenne időm összeszedni, mit akarok elmondani neki, és mit nem.. Azt speciel, hogy az egész a féltékeny majdnem-exem műve, kihagynám a dologból.. Nem kell, hogy Lucy elborult aggyal, hirtelen felindulásból felfedezőútra induljon.
- Nemrégiben tudtam meg, hogy élsz.. Rémlik még valami, bogaram?! - sóhajtottam nagyot aztán. - Egészen.. Véletlenül futottam bele az információba.. - ködösítettem. Arról sem kell tudnia, hogy tiszteletemet tettem azóta Bekah-nál. Amilyen zizi, még kombinálni kezdene. - Minden esetre, jó lenne lezárni ezt a témát annyival, hogy egyel több dolgot véshetsz a listádra, az elfuserált dolgaim közé.. - válaszoltam meg egyszerűen a kérdést, és baromira örültem, hogy minden konkrétumot elhallgathatok előle.

Csak néztem Őt, miközben hirtelen rákérdezett az előbbi szavaimra.. mintha nem tudná, hogy pontosan mire is gondoltam! Nevetséges.. de nem igazán akarództam huzamosabb ideig ezen a témán agyalni, ugyanis a következő megszólalásakor könnyedén elérte, hogy minden haragom egy pillanat alatt váljon köddé. Azt állította, hogy ha nem változtat át az a rejtélyes személy, ő tette volna meg. Vagy nem.. Mondani akármit lehet. Viszont ésszerűnek hangzottak a szavai. Tényleg volt annyira önző, hogy megtegye.. Mindenesetre idő kellett nekem ahhoz, mire képes voltam megszólalni.. Eldönteni, hogy mit is válaszolhatnék a szavaira. Vegyes érzések keringtek bennem. Jók és rosszak egyaránt. És nem tudtam, hogy melyik csábításának engedjek inkább? Aztán gondoltam egyet és döntöttem. - Ha annyira át akartál volna változtatni.. megtehetted volna. De hogy őszinte legyek, nem is tudom, melyik lett volna a legjobb számomra, az hogy lecsapoltál vagy inkább az, ha helyette inkább átváltoztatsz - simítottam végig a felsőtestén, közben végig a kockáit kémlelve, ahelyett, hogy felnéznék a szemeibe. Érintései nyomán hirtelen egy jóleső bizsergés futott végig az egész testemen, a fejem búbjától a lábujjhegyemig.
A vágy annyira felülkeredett rajtam, hogy nem akartam semmi mással törődni.. csak vele.. és azzal, hogy mi a jó NEKÜNK. Nem tudom, honnan jött most rám ez az ismeretlen fuvallat, de élveztem. És nem akartam abbahagyni. De ismételten elérte, hogy leszálljak a csillagokból és visszakeveredjek a föld nevű bolygóra.. miközben megemlítette, hogy Ő tudja, ki változtatott át ENGEM vámpírrá! Mi a fene? Amint tudatosult bennem, hogy mit is ejtett ki a száján, döbbenten húzódtam el tőle és meredtem rá. - Tessék? - kérdeztem rá, mint aki az imént valamit nagyon félrehallott.
- Azt mondod, Te mindvégig tudtad, hogy ki változtatott át, és te mindezek ellenére, egyetlen árva szót sem szóltál nekem róla? - foglaltam össze a tömör igazságot. A hangomból csak úgy szivárgott a sértődöttség.. annyira rosszul esett, hogy semmit sem szólt. Pedig tudja! - Ésetleg megtudhatnám a hallgatásodnak az okát? - szakadt ki belőlem egy újabb kérdést, közben félbehagyva az 'igyekezzünk megszabadítani Wyettet a ruháitól' hadműveletemet. Képtelen voltam most a szeretkezésre gondolni, mikor minden gondolatom a rejtélyes átváltoztatóm körül keringett.

Talán végre helyre rázódik neki ott bent a sok katyvasz, és végre megpróbálja, ha el nem is felejteni, de együtt élni vele. A múltjával, jelenével és a jövőjével. Sokat segítene a helyzeten, ha nem lyukadnánk ki folyton ugyanott.
- Mire gondolsz? - húzódtam hátrébb, no de csak annyira, hogy levegőhöz jusson, a lélegzetét viszont ajkaimon éreztem. - Ha nem teszi meg más.. Nagy valószínűséggel én magam változtatlak át. Mármint.. Szánt szándékkal. Elég önző vagyok ahhoz, hogy azt nézzem, nekem mi a jó. - vigyorodtam el. - És ez.. - simítottam végig arcán, majd a testén - nagyon jó.. - húztam féloldalas mosolyra a számat, nyakából elsöpörtem a haját, aztán csókot akartam adni neki, de.. Megelőzött. És egy pillanatra le is fagytam. Elgondolkoztam rajta, hogy érdemes-e most elmondanom neki, hisz.. Nagy valószínűséggel, sőt, biztosan egy újabb hisztinek és kiborulásnak nézek akkor elébe, viszont ha nem mondom el, akkor elveszítem a bizalmát és teperhetek.. Valami köztes kellene..
- Khm.. - köszörültem meg a torkomat a helyzet váratlansága miatt. - Azt hiszem, én tudom.. - vicces mondat, tekintettel arra, hogy pontosan tudom, hogy az egész mögött Rebekah áll, meg a bosszúja. - Nem beszélhetnénk meg egy kicsit később? - hangom egyre rekedtebb lett, ahogy a ruhát tépkedte rólam. Fel is nyögtem a vágytól, ami teljesen elöntötte alsóbb régióimat, mivel.. Valóban úgy dörgölődött hozzám, hogy csoda, hogy még van ép gondolatom. Még a végén kiderül, hogy tudok egyszerre több dologra is figyelni. Az viszont nem is kétséges, hogy az első az a nő volt, aki nem kímélve a testi épségemet, a vágy hevében marcangolta a testemet.

- Mondanám, hogy sajnálom, hogy folyton ezzel jövök, dehát, nem így érzek - vontam vállat egyszerüen, hiszen igazság szerint, jelen pillanatban azt se tudtam, miként reagálhatnék a válaszára.. Annyira felkavartak a szavai.. mélyen belül. Pláne az a része, amikor bevallotta, hogy annak idején valóban ő volt a hibás.. ő "cseszett el" mindent, az ő szavaival élve. Ha akkor nem öl meg.. és én nem válok vámpírrá, lehet, hogy csupán pár évet élhettünk volna együtt.. de addig legalább felhőtlenül boldogak lehettünk volna. Vagy kitudja.. Wyettet és az ő kiszámíthatatlan mivoltát ismerve az is könnyen előfordulhatott volna, hogy a végén ő változtat át vámpírrá. Apropó, vámpírrá változás.. még mindig nem tudom, hogy kinek is köszönhetem, hogy még mindig az élők közt lehetek. - Lehet, hogy nem lennék így.. vagy kitudja.. mindenesetre azt még mindig nem tudom, hogy kinek is köszönhetem, hogy ITT vagyok - fejeztem ki szóban is az előbbi gondolataimat, nyomatékosan kihangsúlyozva az "itt" helyhatározót. Hadd tudja, min jár az eszem..
- Ne provokálj - sziszegtem a fogaim közül, majd az ajkaira tapadtam. Nem tagadom, pontosan tudom, mivel lehet Őt a legkönnyebben levenni a lábáról.. hm, dehát oka van annak, hogy valamikor elvett engem feleségül. Aztán amint az ajkaink találkoztak, én már nem akartam semmi mást, csak Őt.. Őt akartam magamban érezni.. Csókoltam, haraptam, szinte minden egyes érintése feltüzelte a testemet.. és éreztem, hogy Ő is hasonlóan érez miattam.
- Eszeveszettül megőrjítesz - sziszegtem birtoklóan és vágytól feltüzelten, majd ügyesen letépkedtem róla a maradék ruhadarabjait is.. mint akinek esze ágában sincsen véka alá rejteni, mennyire kívánja a rajta terpeszkedő férfit.

- Lucy.. - sóhajtottam méltatlankodva. Nem akartam a téma mélyére hatolni.. Sokkal inkább másfelé tereltem volna a beszélgetésünket, de nem hagyta. Újra és újra visszatért ahhoz a ponthoz, én pedig legszívesebben szétzúztam volna valamit. - Felfogtam, oké? Tudom, hogy akkor és ott elcsesztem.. Ha akarnám se tudnám megváltoztatni, de tudod mit? Nem is akarom, mert akkor most nem lennél itt velem.. Így.. - néztem le magunkra, ahogy az ölemben ült, én pedig körülfontam karjaimmal. - Úgyhogy.. Váltunk és inkább... Bizonyítsd be, hogy vadmacska vagy, kiscicám.. - kaptam el a következő gondolatát, hogy aztán kihívóan nézzek rá. Ez az.. Jó lesz ez így..
- Hmm.. Valóban? - szűkítettem a szemeimet elgondolkodón. - Mintha a szomszéd kiscsajról beszélnél.. - tettem hozzá sunyi vigyorral. - Bemutatkozzak neki? - vontam fel a szemöldökömet. - Aztán meglátjuk, mer-e szembeszállni velem.. - vigyorodtam el, elképzelve a szituációt. Kis nebáncsvirágnak tűnt, kétlem, hogy akárcsak csúnyán merne nézni rám.. De éles kontraszt következett. A gondolatomat a szomszéd lányról, félbeszakította Lucy heves csókja. Tudja, hogy nyerje vissza a figyelmemet, azt meg kell hagyni. Nem mintha nagyon elkalandozott volna, mikor tenyerem alatt éreztem forró bőrét, vérének lüktetését.. Forró kipárolgását, és rezdülései elárulták izgalmát is.
- Kicsi Lucy.. - nevettem fel elégedetten. Ezt akartam.. Felszínre hozni a birtoklási vágyát, a féltékenységét. - Imádom, mikor féltékeny vagy... - tepertem végül magam alá, hogy elvegyem, ami nekem jár. Mindent...

Annyira jól esett önfeledten felnevetni, még úgyis, hogy mindez csak egy rövidke pillanat erejéig tarthatott. Aztán rátért az én -talán egyetlen- olyan fájdalmas pontomra, ami emberkorom óta mélyen érint. Az lehet, hogy be tudja gyógyítani a sebeimet, de mit érek én vele, ha a felszakításuk is ugyanúgy neki köszönhetőek?! Nagyon igyekezett elterelni a figyelmemet, ami persze szépen lassan sikerült is neki.. hisz nyílt titok volt, hogy képtelen vagyok ellenállni a közelségének. Szerettem őt.. pont annyira, mint amennyire gyűlöltem is. Ez egy ördögi kör, amiből már soha nem fogok tudni kilépni.. de nem is akarok. - Igen, be tudod.. de mindez csöppet sem számít, mivel TE is vagy azoknak a sebeknek az okozója.. - jegyeztem meg teljesen komolyan és a kelleténél higgadtabban. Igyekeztem nem elérzékenyülni és a lelkierős énemet előcsalogatni a barlangból a naiv kislány helyett. Utáltam, amikor az emberségem került előtérbe.. csak gyengének éreztem magam tőle.. kívéve, ha a fiamról van szó. Akkor kénytelen vagyok szembe nézni vele.. Csak nem lehetek érzéketlen a közelében.
Aztán kíváncsian hallgattam a mondanivalóját, közben kicsit megemelve egyik szemöldökömet, várva a válaszát. Bár, hogy őszinte legyek semmi újdonságot nem mondott.. csak amit már régóta tudtam. - Tudom.. - forgatom meg a szemeimet kissé letörten. Hirtelen  hangulatváltozásom neki is feltűnhetett, mivel kisvártatva becézgetni kezdett.. és vígasztalni, na nem mintha ezt el is érte volna a szavaival. Mindez a történelmünk része volna? Hát, ez egy elég száraz és nyers megfogalmazás volt.. - Jobb szeretem, ha inkább vadmacskának hívsz - próbáltam összekaparni a maradék  jókedvemet és nem szomorkodni.. hisz azzal úgy se mennék messzire. Biztos voltam benne, hogy ezzel a beszólással elérem a célomat. Nem is tellt el sok idő, mire ismét lázba jöttem. Mondjuk a feltett kérdésében levő többes számért egyáltalán nem voltam oda.. méghogy KIK valóak neki!!!!! Micsoda kérdés.. Aztán el is gondolkodtam a válaszon. - Hozzád csak egy bizonyos vérmérsékletű, barna hajú, barna szemű, rendkívül makacs leányzóó.. - tartottam itt rövidke szünetet,  közben nyomatékosan megnyomva a harmadik személyt -, való. És az is alapkövetelmény, hogy legyen rendkívül türelmes és kitartó, sőt ha kell, merjen szembe is szállni Veled. - Miután befejeztem a véleményem kinyilvánítását, kezeimmel finoman cirógatni kezdtem az arcát, majd egy magabiztos vigyor kíséretében az ajkára hajoltam és vadul csókolni kezdtem. Pár perc múlva elhajoltam tőle, de csak annyi ideig, míg megszólalok. - És a legfontosabbat ki is hagytam a listáról.. a jelöltnek Velem is szembe kell állnia. Mert ha megtudom, hogy ilyenre leltél, azon nyomban tépen ki a szívét a helyéről - tettem hozzá kissé morbid stílusban.

Vajon miért nem lepődök én meg ezen? Újfent.. De arra nem számítottam, hogy képen röhög.. Arra az egyre aztán végképp nem.. És tudja. Tudja, hogy kevés dolgot utálok ennél jobban, mégis megteszi.. Merész, bár ez sosem volt kétség, de a merészség, egy ponton túl már ostobaság..
- Én be tudom gyógyítani azokat a sebeket.. - vettem csöpögősre a figurát, hátha sikerül elterelnem a gondolatait a múltról, és bár ettől a cukormázas maszlagtól a gyomrom felfordult, reméltem, hogy beválik. Folyamatosan cirógattam a testét, túrtam a haját, a végét a kezemre csavartam és úgy játszottam vele.
- Nem.. Nem szeretem.. Tudod, mit szeretek? - vontam fel a szemöldökömet, miközben azt figyeltem, mennyire megbabonázza őt a vallomásom. - Azt, ha megkapom, amit akarok.. - kacsintottam rá, bár olyan közel volt az arca az enyémhez, hogy lehetséges, nem is látta. Aztán megváltozott a hangulata.. Először nem is értettem, mégis mi a franc baja van, csak miután megszólalt tudatosult bennem, hogy nem igen élvezte emberlétének utolsó perceit.. Pedig.. Nekem is örök emlék marad, bár a jobbik fajtából.
- Kiscicááám.. - simogattam végig arcát félmosollyal az arcomon. - Ideje szembenézni vele, hogy az is a történelmünk része, akár tetszik, akár nem.. - Kételkedtem ugyan a reakciójában, hisz elég nyers volt ez a megfogalmazás, de nem volt türelmem több körítéshez.
- Valóban... - bólintottam, és kár volt azt hinnem, hogy ugrott a hangulat. Lucy talán még inkább lázba jött, mint eddig. Hmm.. Ez pedig mérhetetlen elégedettséggel töltött el, elvégre én hozom ezt ki belőle.. - Akkor áruld el.. Szerinted kik valóak nekem? - hajoltam ajkaira, bár tudtam, hogy a többes szám miatt minimum ki fog akadni..