Csak egy pimasz fintort küldtem felé. Még hogy én.. blöki. Vicces.. nem, nem is az. Na, ezért én még jócskán el fogom kapni!

- MSP

- Mi van, józanul nem tudsz rongálni? - néztem rá pimaszkodva. - Ahhoz képest, hogy csak most jöttél, igen jártas vagy a városban - jegyeztem meg gyanúsan, majd felnevettem. Amúgy azt utóbbit nem csak szívatásból mondtam, komolyan is gondoltam. Bár, az is lehetséges, hogy már utána nézett a városnak, mielőtt még idejött volna. - Oké, akkor indulhatunk is, blöki - nevettem fel, természetesen visszaadva a kölcsönt neki. Felvettem a kézitáskám, és kiléptem a lakásból, nyomomban a kutyussal.

/Folyt. köv.: Morning Star Pub
kezdesz te??/

- Hm.. - kezdtem el gondolkodni a főteres ötletén. - Nekem van egy jobb ötletem. Van itt valami Morning Star Pub. Igyunk meg ott valami ütőset. Utána jöhet a főtér. Na, mit szólsz édeskislány? - vigyorogtam rá, szándékosan becézve őt, hogy felhúzhassam vele kissé az agyát. Tudftam hgy a vámpírok ezt nem igazán honorálják, de én meg soha nem féltem cécózni.

- Igen, így - kacsintottam rá. - De honnan is ismerhetnél, hiszen csak ma találkoztunk?! - kérdeztem ravaszul, közben megpaskolva az arcát. Kicsit elfordultam tőle míg elgondolkodtam, vajon a felsoroltak közül, hol is lehetne legjobban megrongálni a környezetet? Hm, lássuk csak.. ááá, megvan. Visszafordultam hozzá, egy pimasz mosollyal az ajkaimon. - A főtér lesz a legjobb .. -kacsintottam rá. -Hiszen az a legszembetünőbb, nem? - néztem rá kérdőn, csupán a beleegyezését várva, hogy elkezdhessük végrekivitelezni a tervet.

- Mindig így? Akkor nem ismerlek elég jól - sóhajtottam hatalmasat és elégedetten összecsaptam a két tenyeremet. - De nem ismerem a várost. Főtér van... Grill... utcák... melyik a legfeltűnőbb? - kérdeztem kíváncsian, érdeklődve várva a választ. Bár lehet, nem kéne őt belekeverni ezekbe.

Az arcára pillantva, rögtön tudtam mire gondol. Vagyis csak sejtettem.. hát igen, már megszoktam az utóbbi néhány évszázadban, hogy nehéz nekem ellenállni. Csak azt nem értem, erre emberkoromban, hogy nem jöttem rá. A régi talpig becsületes, szerény leányzó.. hát Ő az egyetlen, aki csöppet sem hiányzik a mostani életemből.
- Divatbemutató? - húztam össze a szemöldökömet. - Ne álmodozz, én mindig igy öltözködöm - jelent meg egy pimasz mosoly a szám szélén, közben lelombozva a kedvét.
- A hely mindegy, csak köztulajdon legyen - kacsintottam rá. - Rád bizom a választást!!

Végigmértem, mikor felöltözve megjelent. Igencsak szép összeállítás. Megjött hozzá a kedvem, de még mennyire! De nem, most nem erről van szó. Most mókázni megyünk, ccsak nem éppen ÚGY. Azt most félretesszük.
- No mi az, divatbemutató is lesz? - vigyorogtam szélesen, még mindig pásztázva őt a szemeimmel, de csak sikerült elszakadnom alakja látványától.
- Hol legyen az a rongálás? - kacsintottam rá.

A hirtelen téma váltásával nyilvánosan is értésemre adta, hogy be van tojva. És ezt a vilégért sem hozná tudomásomra. Ravasz vigyor ült ki az arcomra, és ezt semmivel sem lehetne levakarni onnan. Fél a kicsike, de hát ez érthető is, hiszen Ő nem egy többezer éves vámpir, aki bármit megtehet, hisz úgysincs veszteni valója. Hát vámpir az semmiképpen sem, estem gondolkodóba, de ami azt illeti ember sem. Van benne valami, most hogy eszembe jutott, ami csakis természetfelettire vallhat. Mintha egy kevéske állati bűzt éreznék rajta... de nem vérfarkasét... mert ha az lenne már biztos átváltozott volna. A fenébe is, telihold van! Annyira azért én sem vagyok bátor, hogy teliholdkor összeálljak egy farkassal... még a végén egy harapással végezném. Á-á, nem, nem!
- Oké.. akkor maradjunk a közhely rongálásnál - adtam meg magam végül, úgy téve mintha nem tudnám miről van szó, majd sietősre fogtam a dolgot. - Egy pillanat - mondtam és a szobámba siettem, hogy gyorsan magamra kaphassak valami normális ruhadarabot. Egy mély dekoltázsú pólóra, csőnacira, kevésbé magassarkú bokacsizmára és az elengedhetetlen bőrdzsekire esett a választásom. Alig pár perc múlva már ismét előtte álltam teljes diszben.

- Hm. - gondolkodtam el egy pillanatra, és eléggé érdeklődőn néztem rá, ahogy a kocsifeltörlésről beszélt. Igen, tény hogy jó hecc lenne, főleg ha tényleg a polgármester kocsija szenvedné el az említett tevékenységet, de.. ezt még jó alaposan át kell gondolni. Legalábbis úgy vélem. Lehet hogy akad jobb hecc is, nemdebár?

- Oké. De tőlem lehet közhely rongálás is.. - vigyorodtam el. - A sötétben nem lát minket senki.

Kérdőn néztem rá amikor megkérdezte, melyikhez van merszem. Hahaha, én már javában űztem az ipart, már akkor is, mikor Ő még tervbe sem volt véve.
- Hogy melyikhez van merszem? - néztem rá hitetlenkedve. - Ne hidd, hogy te vagy az egyetlen, akinek része volt efféle illegális dolgokban... - jegyeztem meg elvigyorodva. - Főleg ha az embert - vagyis vámpírt, tettem hozzá magamban -, van is ki megronccsa - kacsintottam rá jelentőségteljesen.
- Tőlem akár a polgármester autóját is feltőrhessük, én úgysem fogok lebukni - mondtam a tőlem telhető legnagyobb magabiztossággal. - Tehetséges vagyok ebben - tettem hozzá, közben beleharapva az alsó ajkamba.
- De ha véletlenül az autófeltörés mellett maradnánk, legalább valami klasszat válasszunk, ami az enyémet is felűlmúlja - javasoltam ártatlanul, különben nem érné meg fáradozni egy szerencsétlen tragaccsal.

Megálltam előtte jó szorosan, néha be-betévedt tekintetem a blúza alá, és végül vontam egyet a vállamon. - Amelyikbe te benne vagy. Melyikhez van elég merszed? - néztem rá pimaszkodva, ezzel téve egyértelművé, hogy tőlem se a lopás, se a feltörés se semmi nem áll távol. Az utcán nőttem fel, míg örökbe nem fogadtak. Valamiből élnem is kellett. De Lucy a múltam eme részét nem tudja, így hát.. mondhatni, majd rájön magától. Utáltam erről beszélni.
- Nos? Mi a válasza a kis hölgynek? - vigyorogtam rá.

- Hm - töprengtem elgondolkozva. - Bármiben? - néztem rá egy kaján vigyorral az arcomon. de amikor a rendőrségi ügyet említette kuncogni kezdtem. - Milyen rendőrségi ügyre célzol? - kérdeztem rá elnevetve a végét. - Ki akarsz rabolni valamit, vagy.. - vettem fel ismét a töprengő arcomat -, ezuttal egy autót szeretnél feltőrni? - tippeltem, rá kacsintva. - Mert a házba való betörés már megvolt - emlékeztettem, a hajamba túrva.

A fülembe suttogott, ezzel szinte teljesen elvéve az eszemet. A meleg, és tüzes lehelet, ami piszkálta a fülcimpámat... mintha nem öt perce kaptam volna meg ezt a szép testet.
- Akkor adj ötletet, mit csináljunk? - kérdeztem tőle vigyorogva, és utána sétáltam, mikor elkezdett eltávolodni tőlem. - Bármiben benne vagyok. Tőlem csinálhatunk rendőrségi ügyet is, akkor mihamarabb találkoznánk öcsikémmel.. - vigyorodtam el ezúttal már gonoszul.

- Hm, hogy mit vártam? - vettem fel a töprengő arcomat. - Nem is tudom... - feleltem a saját kérdésemre egy bárgyú vigyorral. - De az a lényeg, hogy mit kaptam.. - súgtam a fülcimpájába kacéran.
- Nem, még nem akarlak elküldeni a fenébe - nevettem fel, arra a butaságra gondolva, amit mondott, közben eltávolodva tőle.

- Mégis mit vártál tőlem? - vigyorogtam szélesen. Értettem a nők nyelvén. Még mindig értettem, és ezt nem kérdőjelezheti meg semmi. A teljesítményem pláne nem. Ha vágyom valakire, akkor megkapom. És néha gyorsabban is, mint gondolná, vagy én magam gondolnám. De élvezetes volt, és ez az egy számít. Legalábbis ezt nagyon komolyan gondolom!
- Remélem, még nem akarsz elküldeni a fenébe. - kacsintottam rá.

Nem tartott sokáig míg elértem mellette a gyönyör ismerős kapuját... amit lélegzetvételeiből itélve, ő is elért ... Néhány percig csak lihegtünk, mint valami csaholó kutyák, a fejét a nyakamba fúrva ültünk egy darabig, hogy minél előbb magunkhoz térhessünk.
Aztán lefektetett a kanapéra, és rám takart egy plédet, mire én közelebb húztam Őt magamhoz.
- Hm.. - hümmögtem elégedetten. - Ez jobb volt, mint amire számítottam - vigyorogtam rá flegmán. Az istenért sem vallottam volna be neki, hogy már eleve valami hasonlót vártam.
- Meg kell hagyni, nem vagy egy kismiska - tettem hozzá ártatlanul.

A teste percek múltán megrászkódott, és elértem mellette a gyönyört, akárcsak ő mellettem... a nyakába dúgtam a fejemet, közben erősen lihegve, és csak azt várva, hogy magamhoz térjek ebből az állapotból, amibe juttatott engem...
Lefektettem a kanapéra őt, és rátakartam a plédet, amit ott találtam a kanapé végén.

Egyre szaporábban kezdett verni a szivem, ahogy újra az ölébe húzott, majd belém hatolt. Elégedett sóhajok hagyták el az ajkamat, közben a hátát markolásztam, hogy valahogy csillapithassam a feltörekvő vágyaimat. Ahhoz képest, hogy mennyire tökfilkó, igen érti a dolgát.. és a vére is hívogató, sőt ellenálhatatlan.
Ajkai ismét a melleimre tévedtek, amitől csak még jobban beindultam, és alig birtam magammal. A vérét akartam, mindennél jobban kivántam... de nem, már egyszer engedtem a csábitásnak, és ez a férfi már igy is szenvedett eleget... Szerencsenap, jutott eszembe.
Hagytam hadd diktálja a tempót, hiszen kiismertem már annyira, hogy tudjam, úgyis fel fog gyorsulni...

Kimondta a mindent eldöntő szót, és újra az ölembe húztam őt, a csípőjénél fogva hogy újra elragadtatottan csókolni kezdjem, és közben már éreztem magamat az ő testében. Forró volt, hívogató, és egyszerűen őrjítő.. mást se kívántam, csak ezt. Már Őt egy ideje. Fantasztikus..

Megfogtam újra a csípőjét, ajkaim a melleire tévedtek, és ott kényeztették őt, közben mozgatva őt magamon eleinte csak lassan..

Látszólag semmit nem vett észre az előbbi félrecsúszásomból, mindent sikerült úgy kiviteleznem, ahogyan azt előre elterveztem. Diadalittas mosoly ült ki az arcomra, de csak visszafogottan. Nem akartam, hogy gyanakodni kezdjen. Sőt, miközben én megízleltem a vérét, Ő tovább kényesztetett, a hajamba túrt, majd a nyakamhoz ért. Végül megragadva a vállaimat, mondta ki a mindent eldöntő szót.
- Tudom - feleltem neki, hasonlóan felhevülve, miközben újra megcsókoltam. - Én is téged - leheltem halkan az arcába, egy pillanatra megszakítva csókcsatánkat.

A vágy már uralta az egész testemet, nem voltam képes érzékelni semmit és senkit. Csak azt a gyönyörű szempárt néztem, amikor alkalmam nyílt rá, de akkor aztán el nem szakadtam tőle!

Valami furcsát éreztem aztán a vállamnál.. egy apró fájdalmat.. de nem izgatott, mert a forró vérem már teljesen elvakított.. mégis ki hagyná itt abba, mert viszket a válla?
A hajába túrtam, és kedvesen becézgettem hajtincseit, a nyaka bőrét, míg újra nem nézett a szemembe.
- Tudom.. - válaszoltam megszállottan a szavaira, alig szakadva el tekintetétől, de hátra kellett hajtanom a fejemet, amikor újra megérintett.. a két vállát megfogva néztem szemeibe. - Akarlak! - súgtam hevesen, láztól izzadóan.

Széles mosoly húzódott az ajkamra, mikor meghallottam, hogy felnyög. Sejteni lehetett már előre, hogy ez be fog következni, és ilyen hamar. Hát igen, nem csak Ő szereti a gyors meneteket.... de itt hirtelen elvesztettem a fonalat, mivel kezeivel először a combjaimat kezdte cirógatni, majd áttért a legérzékenyebb pontomra. Ebben a helyzetben szinte elkerülhetetlen volt, hogy felnyögjek. Halk nyögések hagyták el a számat, miközben én a hátát markolásztam. Itt volt az idő, nem bírtam tovább. Fogaimat óvatosan belemélyesztettem a válla és a nyaka közötti bőrfelülelbe, és szívni kezdtem az éltető folyadékot. Csak egy helyen haraptam meg és azt is a lehető legóvatosabban, hogy a hév mellett, alig érezhessen egy kis tűszúrást. Persze előtte, elégedetten néztem a szemébe.
- Ez most nagyon jól fog esni - ígéztem meg, közben kezeim ismét a férfiasságára tévedtek.
Olyan jól kiviteleztem az egészet, hogy közben semmiképpen se tűnjön fel neki az a kevés vérveszteség amit okoztam.

Készséges volt a kicsike, ezt meg kell hagyni. Hát, persze. Azért az én külsőm sem olyan volt, amire bárki azt mondta volna, hogy ocsmány. Valószínűleg csak a szemeim tükrözték a valóságot. Mert ugyebár a szem a lélek tükre. Az élet nagy igazsága. Jeges vagyok, rideg.. kivéve most. Ez a nő.. ha tudnám, mit tett velem ott a parkban..
Felnyögtem mikor ujjai férfiasságomat érintették. Feszes bőrű fenekébe markoltam, hogy így vonjam őt közelebb magamhoz, közben ujjaim már letévedtek és combjait cirógatták végig, utána érzékeny pontjára jutottak, és teste forróságát kezdtem cirógatni ujjaimmal. Szerettem ezt. És ebben az egy helyzetben képes voltam tapintatos lenni.

Az övével ellentétben, az én ajkaim a nyakát vették célba. Nem haraptam meg, csupán apró puszikat leheltem rá. Nagy volt a kísértés, de mint említettem, most inkább nem engedek neki.
Látszott, hogy alig bír már magával. Egy nemes egyszüséggel megemelt és letolta rólam a nadrágot, az alsóneműmmel együtt, majd végigcsókolva a karomat, a nadrágja elejéhez húzta a kezemet. Értettem a célzásból, kezemmel lassú mozdulatokkal kigomboltam a nadrágját, hogy minél előbb megszabadíthassam tőle. Persze a boxerével együtt, ahogyan azt ő is tette.
Kezeim aztán a férfiasságára siklottak, és kényesztetni kezdtem azt.

Magamhoz szorítottam testét teljes tűzzel és felhevültséggel, ajkam csak kényeztette tetszetős részeit egyszerű nemességgel. Egyszerűen a jó isten se lett volna képes rávenni arra, hogy én ezt itt és most abbahagyjam! Minden érzékem felajzott tőle, nekem muszáj megkapnom Őt. Itt, helyben.

Annyira megemeltem magamon, hogy a nadrágját letolhassam róla az alsóneműjével együtt. Szerettem a gyors meneteket. Nem nászutasok vagyunk, hogy órákig nyűglödjünk egy bokaharisnyával. Ajkaim végigszántottak finom bőrű karján, a vállán, majd megfogtam a kezét, hogy nadrágom elejéhez húzzam, így kérvén, hogy érintsen meg.