Ritka pillanatok egyike, mikor zavarba jövök, de Chriest ezt is képes előidézni, méghozzá szavak nélkül is. Átható pillantása elegendő hozzá, hogy mikor a csillogó szempár az enyémbe mélyed halványan ugyan, de pír szökjön az arcomba, alig észrevehető rózsákat alkotva ezzel. Ez az a pillanat, mikor a szavak feleslegessé válnak, mert egyetlen sem érhet annak a közelébe, amit érzek... Nem is erőltetem, nem hall tőlem újabb vallomást, csak bújok hozzá, mint mikor az űzött vad végre menedéket talál. Én is megtaláltam a saját menedékemet, csak időbe telt, míg rájöttem, hogy számomra a szíve az.
- Jól vagy? - kérdezem aggodalmas hangon, és kezembe veszem az övét. Nem kerülte el a figyelmemet, hogy megremegett.. Azt hiszem már a ma éjszaka sem lesz kellemes a számára, ha minden idegszálában érzi a közelgő teliholdat.

- Tudod, hogy én nem hiszek ebben a "szerelem első látásra" dologban.. De bevallom, hogy tetszik ez az elgondolás. Már csak azért is, mert nem kell amiatt aggódnom, hogy más nő után fogsz koslatni.. - kuncogok fel. Igazság szerint emiatt folyton aggodalmaskodhatnék, hisz csak az nem látja, hogy Chriest mekkora főnyeremény, aki vak. Pechemre elég kevés vak nő rója New Orleans utcáit.
- Nem is jártál olyan messze az igazságtól. Tényleg el voltam kényeztetve, de előtte nem sokkal volt nekem sem jobb életem, mint neked. Túl sokat dobtam el magamtól.. Annyira hülye voltam.. De jöttél te és.. A franca, már akkor is vonzódtam hozzád, de nem csak testileg. És most neked köszönhetek mindent.. - nézek fel rá könnyektől csillogó szemekkel. Komolyan gondolom, hogy ő számomra a megmentő, hisz elfogad olyannak, amilyen vagyok. Nem akar megváltoztatni, viszont én akaratom ellenére is hozzá idomultam, de egy cseppet sem bánom. Kinyílt a szívem és befogadtam őt, mi ez, ha nem a feloldozás a rossz döntésemért. Chriest maga a tiszta lap, és ha már megadatott, nem fogom elbaltázni.
Szótlanul méregetem egy darabig, aztán tarkójára csúsztatom kezem és lehúzom magamhoz egy csókra. Ebben viszont benne van minden. Minden, amit akkor sem tudnék szavakkal kifejezni, ha még ezer évig élnék.

- Biztos azért van, mert teljesen új, hogy farkas alakban látok valakit.. A pláne az, hogy te vagy az.. - rántok vállat. Nem tulajdonítok ennek túl nagy jelentőséget. Szeretem őt farkasként is és ennyi. Valószínűleg más mellett azonnal beindulna a védelmi ösztönöm, mellette viszont épp csak annyira van jelen, mint az önfenntartás. Elhanyagolható.
Meglepődöm ugyan, mikor karjaiban visz az ágyig, de egy szót sem szólok. Lábaim egész addig a levegőben kalimpálnak, míg le nem tesz az ágyra és követ engem. Kiterülök a puha matracon és jó érzéssel tölt el, ahogy testével még inkább bele présel. Maga a fizikai kontaktus van rám hatással, mintha másra nem is lenne szükségem, csak hogy minden pillanatban hozzám érjen valamilyen formában.
- Hmm.. - nézek rá elgondolkodva. Értem a kérdést, nem azzal van a baj, csak épp nem tudom, miért hozta ezt fel éppen most. Homlokomat ráncolva próbálok olvasni az arcáról, aztán nagyot sóhajtva megpróbálok válaszolni neki. - Nem tudom.. Igazság szerint magamat ismerve biztos célom volt már a bárban is megszerezni téged. Nem mondtam volna meg, hogy nincs nő az életedben, de nem is nagyon érdekelt volna. El is mentem volna én utána.. Ugye, emlékszel? Nem engedted, és hamburgert csináltál nekem... Életemben először egy férfi főzött nekem... - mosolyodok el egy pillanatra az emléken. - Nem akartalak megismerni, nem akartam kötődni hozzád. A válaszom tehát nem. Nem feküdnénk így, nem szeretnélek jobban mindennél a világon és nem tudnám, mennyit veszíthetek azzal, hogy nem vagy az életem része... - suttogom nagyon komolyan. Azt hiszem ez itt a vallomások éjszakája, de egy cseppet sem bánom, hogy megint itt kötöttünk ki. Jól esik kimondani a szavakat.

Ha valaki látna engem most, aki régen úgy hitte, hogy ismer, biztos nagyot nézne. Úgy bújok Chriesthez, mintha az ő ölelése lenne a világ legjobb helye a számomra. És talán így is van. Nem zavar a csend sem mellette, elég hogy hallom a szívdobbanásait. Boldoggá tesz.
- Bármikor veled megyek, ha szeretnéd... Csak kérned kell, de ha jobban belegondolok, még azt se. Csodás vagy farkasként is. Ha nem lenne abszurd, azt mondanám, hogy újra szerelmes leszek, mikor meglátlak.. - mosolygok, szinte észre sem veszem, de ez a felvetés engem is szórakoztat.
- Miattam ne aggódj. Nem fog történni semmi, amivel nem tudok megbirkózni... - csókolom meg gyengéden. A félsz persze bennem van, de bízom benne meg az önuralmában. Erről szól az egész. Erre épül a kapcsolatunk is.

Falatonként adom a szájába a vacsorát, változatosan szúrom a villára a szeleteket, de nem siettetem. Néha én is kortyolok a boromból, majd mikor elfogy, újra töltök mindkettőnknek. Mikor majdnem minden elfogyott a tányérokról, elégedetten veszem tudomásul, hogy jól választottam fogásokat.
- Az is ízleni fog, hidd el nekem... - mosolygok rá sokat sejtetve. Nem hiszem, hogy ezek után sokáig kell majd csábítgatnom, de ha mégis, az sem riaszt vissza.
- Velem megyek. Megígértem, hogy veled vadászom majd.. - simogatom arcát, miközben fejemet hagyom vállának dőlni. Szemeimet behunyom és halkan szólalok meg. - Érzed már a holdat?

- Ha minden kilengésemet ennyire jól kezeled, tényleg megfogtam veled az isten lábát.. - motyogom az orrom alatt. Néha azért elgondolkodom, ki rendelte mellém a férfit, akitől kínszenvedés távol lenni, akkor is, ha csak néhány percről van szó. Mintha elvonási tünetek lennének, nem túl kellemes.
- Én csak igyekszem minél többet veled lenni és minél többet kényeztetni téged közben.. - emelem fel a fejem, hogy csókot lopjak tőle, aztán ismét kezembe veszem a villát és egy szeletet vágok a steakből. Felszúrok a villára mellé egy darab zöldséget is, és felé nyújtom.
- Nem hagyhatom, hogy a farkasom éhezzen.. - mosolyodom el, látva az arcát és hallva, hogy gyomra még mindig korog. - De remélem a desszertnek is hagysz helyet.. - adom szájába sorban a falatokat, majd a borospoharat is a szájához emelem. Igazán úri sora van, én pedig nagyon is szeretem látni, hogy hátradőlve rám bízza magát és szépen falatozik.

Hiába nem akarok rá nézni, megvárja, míg felpillantok rá, két tenyere közé fogja arcomat és tekintete nem ereszt. Sikerült ismét teljesen tönkretennem az estét, és már fáj is a szívem, amiért belekezdtem ebbe a gondolatmenetbe. Jobb lett volna, ha erről nem szerez tudomást. Így is épp elég nagy terhet kénytelen már cipelni miattam.
- Ne haragudj.. Sajnálom.. Én.. Nem akartam drámázni. Egyszerűen csak.. Kísért a múltam. Hiába nem kell már tartanom Benedicttől, nem tudok szabadulni tőle. Lehet, hogy belebolondultam.. - szabadítom ki magam, hogy úgy bújjak hozzá, hogy arcomat nyakába temethessem.
De hiába minden, a füleim tökéletesen működnek anélkül is, hogy hallani akarnám, amit mond. Mégis szükségem van rá, úgy tűnik, mert kezdek megnyugodni. Lassanként a légzésem is normálisra vált.
- Én is téged, csak nehezen kezelem.. - sóhajtok nagyot, majd kicsit lazítok a szorításomon. Igaza lehet, mert remekül kezeli a helyzetet, ha kiborulok...

- Ilyen vagy.. - halkul el a hangom. Sosem voltam az a fajta, aki minden romantikus maszlagon meghatódik, és a mai napig nehéz arról beszélnem, hogy érzek én, és mit gondolok a bennem kavargó érzelmekről, de vele könnyebben nyílok meg. A lelkem legmélyéig engedem őt, mint még senkit és tudom, hogy most már bármi lesz, csak ő fog tudni igazán bántani is.
- Más vagyok, de nem azért, amiért te gondolod. Neked rossz lapokat osztottak, én viszont választhattam.. - nyelek nagyot és rögtön utána kortyolok is egy hatalmasat a saját poharamból.
- Tudod, én félek igazán boldog lenni, veled viszont az vagyok és nem érzek mást csak szerelmet, hálát és félelmet. Mikor legutóbb boldog voltam, nem sokkal az után minden elromlott.. De nem csak ezért. Én mindig kevesebb leszek, mint akit te érdemelnél.. És ugyan önző vagyok, mert nem engednélek el, akkor sem, ha menni akarnál, de ezt tudnod kell. - szorítom magamhoz, nem csak azért, mert erre van szüksége, hanem azért is, hogy ne lássa az arcomat közben.

- Amit csak szeretnél.. - csókolom arcon és a következő falatot már a steakből vágom neki. Mielőtt szájába adnám, felé nyújtom a borospoharat, hogy igyon. Ez egy picit körülményesebb, több odafigyelést igényel, de nem hagyom, hogy saját maga vegye kezébe. Egyelőre kiélvezem, hogy hagyja magát egy kicsit babusgatni.
- Az vagy.. - válaszolom érzelmekben dúskáló hangon. - Csodálatos, szexi, okos.. - ismételem utána, de a listát ezzel még nem tekintem befejezettnek. - Te egyszerűen jó vagy, érzéki, odaadó.. Megérdemelsz minden kényeztetést.. Még sosem csináltam ilyet, ahogy normális kapcsolatom sem volt. De szeretlek, mindennél jobban és nincs semmi, amit ne tennék meg, hogy viszonozzam azt a sok mindent, amit tőled kapok. Nem gondoltam, hogy ilyen jó érzéssel tölt majd el.. Köszönöm, hogy hagyod.. - mosolyodom el, miközben újra steaket tűzök a villára. Úgy tűnik, azt jobban szereti.

Csak hümmögtem egyet, végülis, felfogható amolyan játéknak is, de nem annak szántam. Nem is fűztem hozzá semmit, inkább egy villányi köretet adtam a szájába, és élvezettel néztem, ahogy eszik.
- Ez az egyik kedvencem.. - ismerem el, hogy azért rendeltem, hogy belekóstoljon az én ízvilágomba is. A steak a mentőövem lenne, ha épp nem szereti a halat, mert ezzel is számolnom kellett. Viszont kiderült, hogy ízlik neki, én pedig nagy élvezettel vágtam újabb szeletet és csorgattam rá egy pár csepp citromlevet. - Így finomabb.. - etetem tovább, aztán összeráncolt szemöldökkel nézek rá. Azt hiszi, van valami különleges oka? Hmm..
- Nem hagyhatom, hogy elfáradj, hiszen még terveim vannak.. - forgatom meg a szemeimet, annak tudatában, hogy a valóságnak ehhez köze sincs. Chriest olyan férfi, aki a legjobbat érdemli és mivel én nem vagyok a legjobb választás, valamivel ellensúlyoznom kell a hiányosságaimat. Szeretek gondoskodni róla, bár ez új nekem, de nagyon tetszik.

Hamar lerendezem a pincért, borravalót is adok neki, amiért udvariasan félrenéz és nem kommentálja, hogy egy szál törölközőben parádézom előtte, majd mire megfordulok, már Chriest is csatlakozik hozzám. Vizes haja ezer irányba áll, de nem bámulom sokáig, mert szinte hallom, ahogy megkordul a gyomra. A tálcán ott pihen egy frissen sült steak, gyönyörűen felszelt hal, burgonyával és vegyes zöldségekkel. Még én is megéhezem, ahogy meglátom.
- Csupa finomságot... - nyugtatom meg, aztán egy tálcán közelebb viszem és az ölébe ülök. A bort előzőleg kinyittattam a pincérrel, azzal már nem kell bajlódni.
- Csukd be a szemed, és bízd rám magad... - kérem tőle, majd oda sem pillantok, hogy megtette-e, már fel is vágom a húst, és egy falatot a villára szúrva fordulok felé. - Nyisd ki a szádat.. - kérem tőle halkan és mikor megteszi, etetni kezdem.

- Titkon boszorkány is vagyok.. - évődöm vele kicsit. Pedig nem, egyszerűen csak számításba veszem, hogy neki sokkal több emberi ételre van szüksége, mint nekem. Voltaképp, még ha közvetve is, de gondoskodom róla és ez egyrészt lefoglal, másrészt jó érzéssel tölt el. Ha másról lenne szó, valószínűleg tehernek érezném, de Chriest egyértelműen mindent megérdemel, amit csak adhatok neki.
- Miattam ne aggódj, én jól vagyok. Nem vagyok szomjas.. - mosolygok rá. Igazat mondok, nem érzem magamon a vérszomjat, másképp nem kockáztattam volna meg, hogy olyan közel engedem a fogaimat az ütőeréhez.
Viszont nekem ez volt a végszó, a kezem valósággal úgy néz ki, mintha ráncos öregasszony lennék, a bőröm teljesen kiázott. Gyorsan lemostam magamról a testemen ragadó habot és kiszálltam a kádból. Először törölközőbe csavartam magam, majd egyet odakészítettem Chriest számára is.
- Maradj még, ha szeretnél.. Addig én megnézem, mi a helyzet a vacsorával.. - hajolok le hozzá, hogy futó csókot lopjak tőle, de nem tudok elszakadni tőle időben, így kissé elnyúlik. Már majdnem megbánom, hogy ilyen hamar kimásztam mellőle, mikor kopogás üti meg a fülemet. A vacsora lesz, egészen biztosan.

Óvatosan követem végig ujjaimmal izmainak vonalait, bőre minden négyzetmilliméterének külön figyelmet szentelek. Egyszerűen rajongva simogatom a testét és ezzel együtt reményeim szerint a lelkét is. Az első férfi, akit a világ összes kincsénél jobban szeretek - ez nagy szó.
- Nem.. - húzom el a szót kissé. - Egyrészt, mert előrelátó voltam és rendeltem neked vacsorát, nehogy azt mondd, hogy szexrabszolgaként tartalak fogva. Másrészt, mert bármikor el tudlak csábítani... - nézek rá nagyon elégedetten. A saját vonzerőmben sosem kételkedtem még, nem volt rá okom.
- Az a szerencsém, hogy megőrülsz értem, féltékeny lennék, ha nem így lenne.. - nevetek fel, mikor derekam után nyúl és közelebb húz magához, míg testünk újra összepréselődik. Az imént majd megvesztem azért, hogy a hajába túrhassak, most pedig végre meg is tehetem. Karjaimat nyaka köré fonom, hogy megkapaszkodjak, kissé hátradőlök ölelésében és számba szívom a nyelvét, hogy eljátszadozhasson az enyémmel.