Ha most belegondolok, hogy simán meghalhattam volna. De mégis behozott a kórházba. Na meg most vissza is jött és most itt tartunk ahol. Nem tudom, hogy most álmodom vagy mi a fene van. Mert egy rémálomként indult az egész most meg, mint egy tündérmese. De én ennek csak örülni tudok.
Olyan közel húztam magamhoz amilyen közel csak tudtam, majd miután megszabadított a fehérneműimtől én sem tétlenkedtem és már az utolsó ruhadarabot toltam le róla. Élveztem ezt az egész helyzetet. De ha jól sejtem ezzel egyáltalán nem vagyok egyedül.

Rólam is lekerültek a fölösleges ruhadarabok, de mielőtt még átléptem volna azt a bizonyos határt, vártam. Nem akartam, hogy egyhangú legyen az egész, bár ez már úgyse lenne az.
Teljesen úrrá lett rajtam a vágy, és most mindennél jobban kívántam őt. Ajkait egyre hevesebben kezdtem csókolni, közben egyik kezemmel gyönyörű testét barangoltam be egészen addig amíg el nem értem teste legforróbb pontjához amit ujjaimmal kényeztetni kezdtem.

Éreztem ahogy testem teljesen megfeszül a vágytól. Már mindennél jobban akartam őt, ha bár valahogy sejtettem, hogy nem lesz ilyen egyszerű.
Szenvedélyes csókunk egyre vadabb lett, majd nyelvemmel finoman masszírozni kezdtem az övét, miközben a tarkóját simogattam. Éreztem a testemen kezének puha érintését, majd nagy sóhajok hagyták el ajkaimat amikor a legérzékenyebb pontomat kezdte kényeztetni.

Sóhajai hallatán akarva akaratlanul is belemosolyogtam a csókba. Pár perc elteltével már egyszerűen nem bírtam tovább. Kezeim visszakalandoztak gyönyörű idomaihoz, majd gyengéden, de ugyanakkor határozottan váltam vele eggyé.
Először lassan kezdtem mozogni benne. Kiakartam élvezni együttlétünk minden egyes percét. Már csak azért is mert lehet, hogy utána tényleg megbánja és nem látom többé.

Éreztem ahogy sóhajaim hatására belemosolyodik a csókba. Az egyik kezemmel tarkóját simogattam, miközben a másikkal a hajába túrtam és így élveztem a kényeztetését.
Mikor végre megéreztem magamban egy halkabb nyögés hagyta el ajkaimat. Kíváncsi vagyok, hogy ha mászkál erre valaki vajon mit gondolhat. De ráérek még ezzel foglalkozni. Lábaimat összefontam a derekán és élveztem minden egyes mozdulatát.

Lábait keresztezte a derekamon aminek hatására egyre hevesebben mozogtam. Elszakadva ajkaitól a nyakát kezdtem el csókolgatni, majd egyre lejjebb haladtam egészen a melleiig.
-Azért megnézném, hogy milyen arcot vágnak kint az emberek. Már ha egyáltalán hallják. -jegyeztem meg egészen halkan, ennél több beszédre már nem is nagyon voltam képes. Egy hirtelen mozdulattal fordítottam a helyzetünkön így egy időre az ő kezébe adva az irányítást. Legszívesebben órákig így maradtam volna, csak a pillanatnak élve, de sajnos semmi sem tart örökké.

Szemeimet lehunytam ahogyan csókjaival kitért a nyakamra, majd a melleimre. Gyengéden karmolászni kezdtem a hátát miközben pár sóhaj hagyta el a számat.
- Én is.. - Ennél több nem jött ki a számon ezt is két sóhaj között sikerült kipréselnem magamból. A következő pillanatban már én voltam felül. A kezembe adta az irányítást, hát rendben.
Hátratűrtem az arcomba logó tincseket, majd mellkasán megtámaszkodva kezdtem mozogni rajta a csípőmmel. Alsó ajkamba haraptam, hogy elfojtsak minden magamból kikívánkozó nyögést, mert még a végén valaki ránk törné az ajtót ami elég kellemetlen lenne.

Hátrasimította az arcába lógó tincseket és megtámaszkodva a mellkasomon kezdett mozogni rajtam. Bármennyire is próbáltam türtőztetni magamat, hogy semmiféle hang ne hagyja el a számat, nem bírtam tovább így belőlem is kitört pár halkabb nyögés.
Nem tudom, hogy ezek után mi lesz, de most nem is nagyon tudott érdekelni, majd a végén úgyis kiderül.
Arcát gyengéden a két kezem közé fogtam és úgy húztam oda ajkaimhoz. Már régóta nem élveztem ennyire a dolgot senkivel.

Önelégült mosoly ült ki az arcomra mikor pár nyögés hagyta el az ajkait. Finoman karmolászni kezdtem a mellkasát.
Élveztem ezt a helyzetet valahogy vágytam is rá. Nagy eséllyel többet nem fogom látni ezért nem is élem bele magam semmibe. Egy kalandnak megfelelő volt. Legalábbis nem hiszem, hogy elkönyvelhetném bármi hosszabbnak. Bár már így is eléggé jó napot zárhatok.
Gyengédségén meglepődtem, de tetszett is. Ajkaink újból összeértek és én szenvedélyesen falni kezdtem azokat.

Amikor a mellkasomat kezdte el karmolászni elvigyorodtam. Nem terveztem hosszú távra, de szerintem ő se, mondjuk majd úgyis kiderül, hogy látjuk-e egymást ezek után vagy nem.. Bár azt hiszem ezzel kárpótoltam is neki a mai napot.
Éreztem, hogy már nem kell sok és elér az a mámoros érzés, de szerintem ő sem volt ezzel másképp, látszott már rajta, hogy nem bírja sokáig.
Minél jobban húzni akartam az időt ezért ismét fordítottam a helyzetünkön. Miközben próbáltam fokozni a jelenlegi tempót, gyönyörű hajába túrtam és egyre vadabbul és hevesebben kezdtem csókolni az ajkait.

A vigyorától picit elpirultam amit próbáltam leplezni és azt hiszem sikerült is. Bár ami még jobban elvonta a figyelmemet az a gyönyörű kék szempár volt. Csak a jelenre tudtam gondolni. Semmi másra. És azt hiszem nem is kell másra gondolnom.
Éreztem, hogy nincs olyan messze a csúcs. Ez örömmel töltött el, de egyben egy kis szomorúsággal is. Mert amit ennek vége van nagy valószínűséggel lelép.
Ismét én kerültem alulra és éreztem, hogy fokozni próbálja a tempót amit azt hiszem egy vámpírnak nem is olyan nehéz. Viszonoztam heves csókját, majd mikor elért az a bizonyos mámorító érzés az arcomat a vállába temettem, hogy elnyomjam a hangos nyögésemet.

Már nem is kellett sok ahhoz, hogy elérjem a csúcsot. Leborultam volna mellé az ágyra, de akkor valószínűleg a földön kötöttem volna ki. Így is nehezemre esett volna bármit is csinálni, nem hogy még az ágyon támaszkodjak.
Nagy nehezen felültem az ágyon és amint rendeződött a légzésem is magamra kaptam az alsómat és úgy ültem vissza az ágyra. Nem akartam még elmenni. Valami túlságosan is megfogott Bailey-ben, de hogy mi azt én sem tudom, csak érzem.
-És most mi legyen?-néztem rá felvont szemöldökkel.

Elég kicsi volt ez az ágy ahhoz, hogy lefeküdjön mellém vagy valami ezért amikor nagyjából sikerült összeszednie magát elmászott felőlem és felhúzta magára az alsóját, addig én pedig Magam köré tekertem a takaró féleséget.
Mikor visszaült az ágyra végigmértem és ennek hatására alsó ajkamba haraptam. Annyira helyes. Ez is az egyik oka amiért nem tudtam ellenállni neki.
- Nem tudom, mit szeretnél? - Kúsztam hozzá picit közelebb, hogy mélyen a szemébe nézhessek.

-Hmm..-dörzsöltem meg az államat és komolyan elgondolkodtam azon, hogy mit szeretnék.
-Hát megszabadulni nem fogsz tőlem az már biztos. -néztem szemeibe- De nem tudom, hogy lenne-e értelme másra is gondolni mert hosszútávon nem tudom, hogy mennyire lennék jó partner. -vágtam egy kisebb fintort. Nem nagyon voltak még hosszú kapcsoltaim vagy ami volt az sem végződött túl jól, de az sem mostanság volt.
-Tényleg nem tudok semmi konkrétat mondani. -ráztam meg a fejemet tanácstalanul.

- Nem várom el, hogy lehozd a csillagokat az égről. De azért kár lenne csak úgy ennyiben hagyni a dolgokat. - Sóhajtottam majd bátorkodtam hozzábújni. Nem tudom, hogy most mi lesz. Mert nem tűnik olyan srácnak aki megmarad egy lány mellett. Legalábbis nem olyan könnyen.
Én nem élem bele magam semmibe. Nem lenne értelme. Nagy valószínűséggel csak csalódás lenne a vége. Majd ha lesz értelme valami komolyat beleképzelni a dologba.. De egyenlőre nem. Csak szimpatikus semmi több.

-Akkor egyezünk ki egy se veled se nélküled viszonyban. Semmi komolyabba nem akarok belekezdeni mert már így is elég bajt okoztam neked. Nem akarlak megint megbántani. -sóhajtottam. Nem hittem volna, hogy még ma bárkivel is kedves leszek, de úgy látszik mégis sikerült. Amikor hozzám bújt egyik kezemmel átkaroltam és az arcát kezdtem el cirógatni. Eltűnni úgy, hogy nem találkozunk többé semmiféleképpen nem akartam.
-Aztán, majd idővel meglátjuk, hogy mi lesz és te is élheted nyugiban az életedet és én is..már amennyire nekem ez menni fog.. -köszörültem meg a torkomat.

- Rendben. - Sóhajtottam egyet beleegyezően. - Nem fogsz bántani, tudom. - Ahogy cirógatni kezdte az arcomat elmosolyodtam, majd közel hajoltam hozzá, hogy egy gyengéd csókot lehelhessek az ajkaira. Jelenleg pont jó volt így. Ha nem is lesz ebből semmi komoly már megérte ez a mai nap. Pár órája még nem gondoltam volna, hogy így alakul.
- Már amennyire menni fog? Ez alatt mit értesz? - Néztem rá picit aggódó tekintettel. Nem ismerem jó ideje, de neki sikerült belopnia magát a szívembe. Ha még csak barátként is. Aggódom érte.

-Még saját magamon sem tudok kiigazodni. -jelent meg egy halvány mosoly az arcomon már kínomban. Viszonoztam csókját -valószínűleg az utolsót-, majd lesütöttem a szemeimet és a padlót kezdtem el bámulni. Amikor rákérdezett, hogy értem azt amit mondtam, egy pillanatra elgondolkodtam, hogy elmondhatom-e neki, de már kellőképpen megbíztam benne.
-Okkal jöttem a városba. Legalábbis úgy éreztem, hogy jönnöm kell. -kezdtem bele, majd ismét visszataláltam a tekintetéhez -Hibrid vagyok, de erre gondolom már te is rájöttél, és bizonyos szinten kötődöm ahhoz aki ezt tette velem. Így hogyha megkér valamire teljesítenem kell még ha nem is akarom. -sóhajtottam - És elhiheted, hogy ez a pasas nem éppen jó dolgokra kér és valószínűleg ha megtudja, hogy itt vagyok akkor abból semmi jó nem származhat. -mondtam miközben felállva az ágyról magamra kaptam a többi ruhámat is.

Gyengéden magamhoz szorítottam, hogy tudja bízhat bennem. Bármi is az amit nem mer elmondani.. Semmi oka nincs arra, hogy ne tegye. Mert én is megbízom benne. A történések után mindenképpen. Tekintetét a padlóra szegezte amiből kifolyólag sóhajtottam egyet.
Elhúztam a számat ahogyan hallgattam amit mondott és közben simogattam a hátát. Nem akartam, hogy egyedül érezze magát ebben a dologban. Mikor felállt öltözködni egy picit elgondolkoztam.
- És nem lehet találni erre valami megoldást? Mármint, hogy visszakapd a saját akaratodat? Ha kell segítek. - Ajánlottam fel miközben a tekintetét kerestem.

-Kétlem, hogy erre lenne megoldás. Legalábbis nem hiszem, hogy bárkinek is sikerült volna eddig. -álltam meg az ággyal szemben, úgy nézve szemeibe.
-Egyáltalán nem akartam vámpír lenni. Főleg nem másnak a csicskása, de ez van..Kénytelen leszek elviselni. -nyeltem egyet. Hát igen muszáj lesz beletörődnöm.
-De nem is lényeg. Ez az én problémám. -vontam egyet a vállamon.
-Szeretnéd, hogy hazavigyelek? -kérdeztem meg aztán egy mosolyt erőltetve az arcomra.

- Ez még nem azt jelenti, hogy nem próbálkozhatunk valamivel. - Kezdtem nagyon sajnálni őt. Hogy miért? Mindenkinek meg kell legyen a joga a saját akarathoz. A saját döntésekhez. Senki nem befolyásolhatja más életét.
- Attól még, hogy a te problémád nem kell egyedül szembe nézned vele. - Felálltam az ágyról, majd odamentem hozzá és átöleltem. Nem érdekelt, hogy a takaró leesett rólam, mert most nem is ez számított.
- Megköszönném. De azt még jobban ha utána még maradnál kicsit beszélgeti is. - Néztem szemeibe kérlelően.

-De úgysem lesz semmi eredménye. -ráztam meg a fejemet. Lehet, hogy csak én vagyok túl pesszimista, de kétlem, hogy ebből bármit is kilehetne hozni.
-Nem akarom, hogy bajod essen miattam. Úgyhogy hagyd, hogy én oldjam meg egyedül. -simítottam végig a haján amikor átölelt. Amikor a takaró leesett róla elvigyorodtam és a földről felszedve a kezébe nyomtam a fehérneműit.
-Ha nem zavarok akkor nagyon szívesen maradok. -mondtam az ajtó felé sétálva, hogy elvehessem onnan a széket.
-Van nálad valami ruha vagy így szeretnél jönni? -kérdeztem már viccelődve.

- Ne legyél ennyire pesszimista. - Sóhajtottam egyet. Nem értem miért ilyen pesszimista. Én segíteni akarok és eléggé makacs tudok lenni pár dologban szóval ezt sem hagyom annyiban.
- Nem esik bajom. De szeretnék segíteni neked és ebben nem tűrök ellentmondást. - Böktem meg finoman a mellkasát a mutató ujjammal, majd amikor kezembe nyomta a fehérneműmet felhúztam azokat magamra.
- Egyáltalán nem zavarsz. - Elvette az ajtótól a széket, majd odamentem hozzá és hátulról átöleltem. - Hát azt hiszem megyek így. A kórházi göncöt nem akarom visszavenni. De a véres ruhámat sem szóval.. Ha nem bánod.. - Mondtam az alsó ajkamba harapva miközben megfordult felém.

-A helyemben te is az lennél. -sóhajtottam. Ha ismerné Klaust akkor tudná, hogy miért nem akarom megtörni a köteléket.
-Értsd már meg, hogy nem tudsz segíteni és nem akarom, hogy te járj rosszul a végén! -emeltem fel a hangomat, de nem akartam lehurrogni őt csak azt akartam, hogy megértse.
-Akkor menjünk! -ragadtam meg a kilincset, viszont amikor hátulról átölelt felé fordultam és egy mosolyt erőltettem az arcomra.
-Hát ha nem vagy szégyenlős akkor én nem bánom, de nincs túl meleg kint. -vettem le magamról a kabátot és a vállára terítettem.

Lesütöttem a szememet ahogy felemelte a hangját. Nem akartam ráerőltetni magamat csak segíteni akartam, de ahogy látom ebből nem kér. Nem fogok beleavatkozni az életébe, mert azt tényleg nem akarom.. Csak segíteni akarok. De mindegy azt hiszem ezt rá kell bíznom.
- Menjünk. - Sóhajtottam egyet, majd magamra húztam a kabátját. Fázni fogok az biztos. De nem érdekel. Most nem tud érdekelni. Bár lehet, hogy sokan meg fognak nézni, de ahhoz már valamennyire sikerült hozzászoknom.
A kórházból kifelé menet meg sem szólaltam az emberek bámuló tekintetét is inkább csak kerültem. Mikor kiértünk beültünk a kocsijába, majd elhajtottunk.

(Bailey lakása)