/Hotel - Katie lakása/

Szinte 200-al haladtam végig az országúton, csak tapostam a gázpedált, nem igazán törődtem most semmi mással. Különben sincsenek ilyenkor a rendőrök kiállva..  Erről jut eszembe.. most még ők sem vinnének be az őrsre, legalábbis ha véletlenül kikotyognám, hogy mi történt és hová is sietek ennyire, akkor biztosan nem. Sőt, talán még velem is jönnének. Vagyis aggodalomra semmi okom nincsen! Á, gyerünk.. léptem még utoljára a gázra, majd amint a korházhoz közeledtem, kicsit felengedtem a kuplungot, majd beparkolva egy üres helyre állítottam le a motort. Ezek után gyorsan kipattantam az autóból és már szaladtam is az épületbe Warren holléte után érdeklődni. A recepciónál álló hölgy útba is igazított, így hamarosan már be is pattantam a liftbe, hogy amilyen gyorsan csak lehet a 7. emeleten is lehessek. Csak vártam .. és vártam, és vártam.. Míg a lift le nem állt. Nekem is csak ennyi kellett, és mintha puskagolyóból lőttek volna ki, úgy viharzottam az említett szoba felé. Az ajtója előtt viszont megálltam.. és bekukucskáltam az ablakon. Hogy biztos legyek benne, jó helyen járok-e. Warren ismerős vonásai azonban rögtön választ is adtak a ki nem mondott kérdésemre.. Te jószagú szent tehén..! Ez tényleg Ő az.. Kezemet az arcom elé tettem, hogy visszatarthassam a kitörni készülő könnycseppjeimet. Nem akartam érzelmesnek látszni előtte.. Legalább nekem meg kellene őriznem a hideg véremet. De hogy tudnám, mikor odabent van életem szerelme és valószínüleg csak arra vár, hogy már bemenjek hozzá? Erre én hirtelen lenyomtam a kilincset, majd a könnyekkel a szememben nyitottam be Szerelmem szobájába.. és sétáltam hozzá. A fejemben kérdések százai fogalmazódtak meg.. csípősebbnél csípősebb hangvételüek. Egyik se illett volna ide. Legalábbis egyelőre inkább visszatartom őket.. Vettem egy mély lélegzetet, majd letöröltem egy nem oda illő könnycseppet a szememből, hogy beszélni tudjak.
- Szia - kezdtem egy köszönéssel, hogy ne ordítsam le már rögtön az elején a fejét. -
- Ugye tudod, hogy most sikerült totálisan rám hoznod a frászt?! - emeltem meg a szemöldökeimet, de egy apró mosolyféleség akaratlanul is feltűnik az arcomon.  Legalább magánál van..

Nem igazán tudtam, szavakba foglalni azt, amit ezekben a percekben éreztem. Mert egyrészt piszkosul dühös voltam rá azért amibe valószínüleg keveredett, másfelől viszont iszonyatosan aggódtam is miatta és legszívesebben a nyakába ugrottam volna és addig csókolom amíg bírja. Bár, ez utóbbit inkább elvetem, hisz ha csak Rá nézek.. könnyű megállapítanom, hogy valószínüleg számára most minden apró mozdulat egy kínszenvedést jelent. Úgyhogy csak álltam ott egy darabig.. és azon morfondíroztam, hogy mit tegyek, miközben pillantásommal igyekeztem felmérni a sérüléseinek a komolyságát. De bármerre is néztem, szinte minden egyes bőrfelületén találtam valamiféle kötést vagy horzsolásnyomot.
- Nem akartad? - kérdeztem vissza némi szünet után, kissé ingerültebben. Na tessék.. nem bírtam tovább. De muszáj lehiggadnom..! Nem szabadna rá ugranom és hisztibe kezdenem.. Az semmit sem oldana meg.. Jobb lenne ha.. inkább megőrizném a hidegvéremet.. amíg  lehet.. - Hogyhogy nem akarta.. - kérdeztem volna, de ekkor megállított egy mozdulat.. Warren felém próbálta fordítani a fejét, de helyette egy halk szisszenés hagyta el az ajkát. Mire bennem akaratlanul is kattant valami és inkább félbehagytam a mondanivalómat. Akad neki így is éppen elég fájdalom egy napra.. Nem hiányzik még az én hisztim is a nyakáról. Kicsit közelebb hajoltam a nyakához, hogy megnézhessem, mi történehett.. de bárcsak ne tettem volna.. Igaz be volt kötözve.. de sejtettem, hogy ki is lehetett Vele "ilyen" kedves. Naná, hogy egy vérszívó! Az ördögbe az egésszel! Csak a bajt hozzák a normális(abb) 'emberek' fejére!
- Ki tette ezt Veled? - kérdeztem végül teljesen komolyen, olyan arccal, hogy még ha akarna se tudjon hazudni. Mert ha megpróbálja.. én esküszöm, hogy itt hagyom. - Melyik vérszívó bánt el így veled? - tettem fel újra a nyilvánvaló kérdést, hisz az utóbbi időben.. nos, azt hiszen én már minden lehetséges módon megtapasztaltam azt, hogy milyen egy vámpír áldozatának lenni. Kezdve az ígézéstől a gyilkosságig.. Szóval, ne is merje nekem beadni azt a nevetséges olcsó dumát, hogy nem egy afféle szörnyeteg bánt el így vele..
- Igen.. van rá némi esélyed.. Úgy például, 1 a billióhoz! - vágtam rá a választ a tőlem telhető leghatározottabban. - De a fejmosást nem most fogod megkapni.. - tettem hozzá valamivel nyugodtabban, hisz azért még tartottam magam az előbb magamnak címzett ígéretemhez, miszerint várok még vele. - Majd csak akkor mikor felépültél.. vagy.. csak nagyjából felépültél - javítottam ki magam, akaratlanul is elmosolyodva, hisz ki tudja mikor lesz az, hogy minden egyes sérülése eltűnik?! Miközben beszéltem, odahúztam egy széket az ágya mellé, hogy leülhessek melléje.

És mindazok ellenére, hogy választ vártam tőle.. egy őszinte választ, ő mégsem adta azt meg nekem. Tipikus! Biztosan megint csak védeni akar.. Pedig igazán leeshetne már neki a tantusz, hogy ha akarom, nagyon is meg tudom már védeni saját magamat! Fölösleges aggódnia. Én már farkas vagyok.. ha tetszik, ha nem. És ez némi előnyökkel is jár  - gondolom. - Ahogyan hátránnyal is, de arra inkább nem akarok most gondolni. Most azt hiszem elég gond szakadt a nyakamba Warren 'balesetével' együtt. Bár, ha akartam el is hihettem volna amit mondott. Hiszen kinézném a vérszívókból, hogy csak úgy mindenféle ok nélkül kiszemeljenek valaki és megtámadják az illetőt! Viszont valami odabent azt súgta, hogy ne higgyjem el amit mondott. Több van itt, mint holmi vérszívás. Egy vámpír - mint később kiderült nőci - sem támad ok nélkül, legalábbis nem ennyire intenzíven. Tuti akart valamit.. amit Warren tegyük fel nem mondott meg neki. Vagy más.. de biztos, hogy több dolog áll a háttérben, mint ez amit állított róla.
- Hát szép, mondhatom - mosolyodtam el a gondolatra, hogy voltaképpen egy nő látta el a baját.  - Pedig azt hittem meg tudod védeni magadat.. Na de ezek szerint nem. A jelek szerint nem szabad téged többet egyedül kiengedni a házból. Nehogy bajod essen - jegyeztem meg  a nyilvánvaló tényt kissé játékosan, közben elgondolkodva, hogy mit is lehetne tenni ez ügyben. - Majd kitalálok valamit.., amivel a 4 fal között tarthatlak - kotyogtam ki egy kis információ morzsát, amivel felkelthetem a kíváncsiságát és egyben fel is olvaszthatom azt a jeges feszültséget kettőnk között. Nem szerettem, sőt nem is tudtam huzamosabb ideig komoly maradni.
Aztán amikor arra kért, hogy téma elterelés céljából csókoljam meg, én valamiért túl korainak éreztem azt, hogy megadjam neki ezt az örömöt. Rossz fát tett a tűzre, és ezért bűnhődni fog.. Csak nem éppen úgy, ahogyan elképzelné az ember. Egy röpke pillanat erejéig közelebb hajoltam az arcához.. és már szinte súroltam is az ajkát, mikor hirtelen meggondoltam magamat és édes csók helyett inkább homlok puszit leheltem rá.
Aztán teljesen váratlanul felpattantam a székről és a kijárat fele sétáltam. - Mindjárt visszajövök - szóltam vissza megnyugtatásképpen, de totálisan ledöbbent és halálra rémült arckifejezése láttán alig bírtam visszatartani a kuncogást. És miután kiléptem a korteremből, gondoltam egyet és elindultam megkeresni az orvosát, aki bizonyára tud mondani nekem valamit a "kis" betegem állapotáról. Hamarosan meg is leltem Dr. Hartot, aki eléggé lehangoló válaszokat adott a kérdéseimre. Azt felelte, hogy Warren több törést szenvedett és zúzódások borítják be majdnem az egész testét.. illetve agyrászkódást is szenvedett és azt javasolta legyek nagyon, nagyon elővigyázatos és figyelmes vele kapcsolatban, amíg fel nem épül teljesen. Mert bár, nem túl nagy annak az eshetősége, de fennállhat némi maradandó agyi károsodás is. Az orvos állítása szerint túl nagy sokkhatás érte, mire én hirtelen azt se tudtam hová nézzek. Végül megköszöntem a kollégám információit, és visszafele menet megálltam venni az én Egyetlenemnek egy forró csokit, kiflit harapnivaló gyanánt és egy üveg  ásványvizet.  Kávét nem veszek ilyenkor.. Azt nem szabad innia. Különbenis pihennie kellene.. és a kávéban lévő koffein sajnos azt csak megakadályozza. Miután aztán ezzel is megvoltam mosolyogva léptem be ismét a kortermébe. - Itt is vagyok. Gondoltam jól esne némi harapni- és innivaló - lebegtettem meg a kezemben levő cuccokat, miközben ismét visszaültem az ágya melletti székre és csak most adtam meg neki azt a csókot, amit az előbb kért.

Mikor visszaértem a kortermébe, kezdtem belátni, hogy az imént kissé túlzásba vittem a viccelődésemet.. és ez valószínüleg nem is esett valami jól neki, sőt talán meg is sértettem. Te jó ég, én és  az a nagy szám..! Mi van velem? Nem értettem ezeket a hangulatingadozásokat, amik seperc alatt kialakultak bennem. Egyik percben még iszonyatosan dühös vagyok Rá, a következőben vicces kedvemben vagyok, aztán ravasz próbálok lenni.. és az előbb meg mosolyogva állítottam be a kortermébe. Ha kettőnk közül választani kéne, hogy melyikünknek van a legnagyobb baja.. odabent a koponyájában.. akkor az én volnék. Egy agyilag zakkant nőszemély.. Talán ezért is adtam Warrennek azt a csókot.. Kárpótlásképpen az előbbiek miatt. Mert nem érdemelte meg, hogy egy hozzám hasonló zakkant nőszemély szívassa Őt, éppen akkor, mikor egy korházi ágyon fekszik, ráadásul tetőtől talpig gipszbe bugyolálva..  
Kérdése hallatán először nem is tudtam, mit mondhatnék. Azt, hogy az orvos tulajdonképpen semmi újat nem mondott, csak azt ismételte el, amit már mi is tudtunk? Vagyis legalább sejtettük? Gondolom erre foghatta a jókedvemet is.. míg valójában köze sem volt a két dolognak egymáshoz.
- Igen beszéltem Dr. Harttal.. - bólintottam kissé savanyúan, ismét lelombozott életkedvvel. Hiszen ez még mindig jobb, mint az előző fölöslegesen vigyorgó és sértegető Katie. Úgyhogy ha lehet igyekezni fogok megmaradni ennél a verziómnál. Így Őt sem sérthetem meg többé. - És ő tulajdonképpen semmi újdonságot nem mondott.. Mármint csak azt, hogy több törésed van és zúzódások borítják be a tested úgymond háromnegyedét.. - húztam el a számat, közben nagyot nyelve. Annyira nehezemre esett erről beszélni Neki.. - És ... - itt hirtelen elnémultam. Nem jött ki belőlem egy szó sem.. Képtelen voltam rá. Csak percek múlva.. valemennyire.. Igyekeztem összeszedni magam és még ha csak kulcsszavakban is.. de elmondani neki.. talán már tudja.. de akkor is nehéz volt róla beszélnem. - agyrászkódásod is volt - húnytam le a szememet egy pillanatra, miközben a szemeimből akaratlanul is legördült egy könnycsepp. A maradandó károsodást meg inkább meg sem említett Neki.. Nem láttam értelmét még ezzel is felzaklatni Őt. Ennyi is éppen elég volt egy napra szegénynek.
Azzal a kérdését, miszerint a halálán van-e, én inkább figyelembe sem vettem. Ekkora hülyeségekre inkább nem válaszolok. Naná, hogy nincsen és nem is lesz! Soha..! Nem! Azt nem engedem! Na nem mintha sok beleszólásom volna a dolgokba.. de ez akkor sem történhet meg.. nem  Vele.., nem Velünk!
- Hát persze, hogy segítek - próbáltam összeszedni magam és összehozni egy normális választ, majd letettem az ágya szélére a hozott enni- és innivalókat. - Tudom, pocsék a korházi kaja, szóval nézd el nekem, hogy nem egy három fogásos vacsorát kapsz. A büfés kajákkal meg direkt nem is próbálkoztam.. azok ehetetlenek - próbáltam megmaradni azon a bizonyos határvonalom, ami a jókedv és a szomorú lét állapot között húzódik.  - Mit kérsz? Sima vizet.. vagy forócsokit? - kérdeztem, arra gondolva, hogy az italra most nagyobb szüksége lehet, mint az élelemre.

Kérdése hallatán, rögtön leesett, hogy muszáj változtatnom a viselkedésemen, ha nem akarom, hogy Warren többet aggódjon miadtam, mint Önmaga miatt. Sőt, a végén még miattam fog romlani az állapota.. Nem, azt nem viselném el..! Igyekeztem rendezni az arcvonásaimat, hogy mikor felnézek rá, lehetőleg ne szomorodjon el a tekintetem láttán.
- Semmi, minden rendben van - feleltem megnyugtatásképpen, hogy aggodolomra semmi oka nincsen. - Jól vagyok - tettem hozzá, egyben magamat is győzködve, mielőtt még hamis feltételezéseket találnák ki a hangulatingadozásokkal kapcsolatosan. Nem akartam, hogy még miattam is aggódjon. Össze kell szednem magam.
- Dehogy is, nem ijesztettél meg.. vagyis nem Te.. - pontosítottam apró mosolyt küldve felé, ezzel is jelezve, hogy minden rendben van. - Csak aggódok Miattad, ennyi! - mondtam ki a nyilvánvaló tényt, majd mikor igyekezett megfogni a kezemet én szintén az övéért nyúltam, hogy ezzel is kifejezzem, mennyire szeretem.
Miután nagy nehezen felsoroltam Neki, mindazt amit nagyjából Dr. Hart elmondott, egy kivételével, ő is beszélni kezdett.. Talán végre megnyílik előttem.. és többet árul el arról a bizonyos vámpír támadásról. Akaratlanul is felszisszentem, mikor arról beszélt, hogy neki dobták a falnak.. és összeropogtatták a csontjait. A hideg is kirázott a gondolatra, hogy bántották Őt. Nem értettem, ki lehetett ennyire szívtelen és kegyetlen..
Szívből örültem, hogy nem utasította el az étel és ital gondolatát.. Mert szüksége volt a táplálékra. A megrászkódtatások után.. meg különösen nagy szüksége volt rá!
- Rendben - bólintottam, majd egy röpke gondolat villant a fejembe, hogy mi lenne, ha mellé ülnék?! Úgy a forró csokit is könnyebben tudnám megitatni vele.. de mi van, ha ezzel fájdalmat okozok neki? Mármint nem a közelségemmel, mert azzal biztos nem fogok.. hanem.. véletlenül hozzá érek egy sérült testrészéhez és... nem akartam bántani Őt. - Oké.. ööö.. akkor közelebb jövök... de ha véletlenül Valamidhez hozzáérek, ami fáj.. rögtön szólj! - ígértettem meg Vele, hogy jelezze, ha akaratomon kívül okozok neki fájdalmat, mert azt nem szeretném. Aztán felálltam és nagyon óvatosan és lassan mellé ültem az ágyra, közben egyik kezemmel igyekezve úgy hozzáérni, hogy az ne fájjon Neki. Átölelni nem mertem, ezért csak hozzá bújtam, hogy a közelségemmel is jelezzem, mennyire szeretem és hogy itt vagyok.. és nem is fogok elmenni. Még hogyha Ő küld el innen, akkor sem!

Az az apró mosolyom szélesebbé vált, mikor az az ismerős mézédes hang ismét felcsendült.. és bár, mindazok ellenére, hogy nem volt túl sok értelme annak amit mondott - mármint mi oka lett volna az aggodalomra? -, én mégis majd' elolvadtam a szavai hallatán. Azokban a percekben kb. úgy éreztem magamat, mint a jéghegy a Titanicból, ami tavasszal megolvadt. Na jó, ha már a Titanicnál tartunk mégis jobb lenne, ha a jéghegy helyett inkább Rose bőrébe bújnék.. De a mi sztorink csöppet sem hasonlít annak a szerelmes párnak a történetéhez és mivel nem is akarom, hogy hasonlítson, ezért képzelem magam inkább  a jéghegy helyébe.
- De neked nem kell aggódnod..! - jegyzem meg a nyilvánvalót, akaratlanul is felkuncogva. Megint egy változás?? Ne már! De ez most.. miatta van. Ő hozza elő belőlem a jókedvet.. Az életvidám Katie-t.. Warren édes, jószívű és ártatlan Katie-jét.. Aki már nem én vagyok. Mert az a  Katie sajnos már nem létezik.. Vagyis.. csak félig. De most nem akarok erre gondolni.. Túlságosan is mélyen érint.. És nem szabad most elszomorodnom..! Warrennek erőt kell merítenie belőlem és nem elszomorodnia a látványomtól! Szóval Katie, szedd össze magadat!
Aztán mikor megadtam magam és hangosan is kimondtam, hogy közelebb megyek Hozzá.., a szemei szinte egy másodperc törtrésze alatt kezdtek el kisfiúsan csillogni.. Annyira aranyos volt, ahogyan rám nézett.. Ó, hogy szeretem az én Nagy Mackómat..! Az én Micimackómat.. Szinte bármit megtennék Őérte..! És ebben olyan biztos vagyok, minthogy itt ülök.. Amint kényelmesen elhelyezkedtem mellette és meghallottam azt a jóleső sóhajt, amit hallatott.. odabent egy hatalmasat dobbant a szívem.
- Rendben én benne vagyok - mosolyodtam el az ajánlata hallatán. Amíg Ő mellettem van, én bárhol elleszek.. csak ő kell nekem a boldogsághoz. Ő és Ő és csakis Ő. Mint a filmekben.. Például, a Fogadomban, ahol a csaj egy balesetben elveszíti az emlékeit, de a srác még ezek után sem adja fel, hanem kitartóan küzd érte, mindaddig míg vissza nem sikerül szereznie őt. Ez szerintem nálunk sem lenne másképpen.. Legalábbis fordított esetben semmiképpen nem, de szerintem Warren is így gondolná ezt.. Érzem a szerelmét.. A szikrát.. ami egyfolytában ott  lebeg  kettőnk között..
- Nekem meg Te vagy a legjobb gyógyír a világ összes fájdalmára! - felelem őszintén és egykissé meghatódva egyrészt a kézcsókja miatt.., de a vallomása is rátett minderre egy lapáttal.
Ezek után aztán amikor ismét megszólított.. vagyishogy a nevemen szólított egy kissé meglepődtem és megijedtem, hogy vajon mit akarhat nekem mondani. Nagyot nyeltem, miközben vártam a folytatást.. ami nem jött, csak pár iszonyatosan hosszú perc elteltével. Aztán mikor megszólalt és beszélni kezdett.. először azt sem tudtam, mit mondhatnék. Most tényleg egy totálisan egyértelmű dolgot kér tőlem? Mert akárhányszor is gondolom végig, hogy vajon mi okból is akarta ezt a kérdését feltenni most nekem.. nem esett le a válasz. De valami nem stimmelt. Nem illett bele a képbe. Éreztem, hogy nem is igazán az idegenen volt a hangsúly, hanem sokkal inkább a behíváson. De mi köze van ennek.. a vámpírhoz. Mert tudtam, hogy ennek az egésznek őhozzá is köze van.. ahhoz a vámpírcsitrihez.
- Ez egyértelmű. De.. mi ez a behívásos dolog? Miért fontos ez..? Ha behívom ha nem, ő akkor is bejön.. vagy nem?  - kérdeztett teljesen összezavarodva. Én már nem értettem  semmit ebből az egészből.. Nem értettem az összefüggést.. Esetleg köze lenne a behívásnak a vámpírokhoz? De mi? Őket be kell hívni, vagy mi a szösz? Mindenesetre jobbnak láttam megnyugtatni Őt, mivel az arcára volt írva, hogy mennyire aggódik.. - És igen.. ha ennyire fontos ez Neked, akkor megígérem! - néztem rá őszintén, közben már amennyire az lehetséges  volt, igykezte teljesen szembe fordulni Vele, közben kezeim  közé fogva az övét. - Megígérem, jó? Megígérem, és héé! Shh.. ne aggódj már annyit! -  próbáltam csitítani és megnyugtatni, majd az egyik kezemet az arcára helyeztem.. óvatosan. - Minden rendben lesz, nyugi! Az a nőszemély nem fog bántani.. egyikünket sem, mert mi nem fogjuk azt megendeni neki! Hallod? Ketten.. együtt..  képesek vagyunk rá, hogy ellássuk a baját! - kacsintottam Rá bíztatóan. - Hiszen ne felejts el, hogy egy vérfarkassal jársz.. - tettem hozzá elmosolyodva, éz ez afféle.. bíztató mosoly volt. Mikor a fejét hirtelen az enyémnek döntötte egy pillanatra megijedtem, hogy nem-e fájt neki ez a mozdulat, de nem szisszent fel.. És ez után kicsit megnyugodtam.
- Én is szeretlek! - suttogtam vissza Neki. - Mindennél jobban.. - miközben ezt mondtam az arcán pihenő kezemmel kicsit megemeltem az arcát, csak addig míg lágy csókot lehelek az ajkára. Hogy ezzel pecsételhessem meg a vallomásom igazságértékét.

Megjegyzése hallatán csak égnek emeltem a szemeimet. Naná, hogy ismerem.. és pontosan ezért tudom is, hogy Ő mindig aggódik értem.. Ha kell, ha nem. Mondjuk van is rá némi oka, ha úgy vesszük. Hiszen ebben a természetfeletti világban már sosem tudhatja az 'ember' kitől kell félnie és kitől nem. Erre itt is van rögtön Warren esete.. Mert biztos vagyok benne, hogy Ő semmit sem ártott annak a nőszemélynek.. Túlságosani is aranyos, udvarias, kedves és szeretetreméltó egyéniség ahhoz, hogy bárkinek is ártson. Méghogyha egy vámpír is az illető..
- Csak EZT szereted? - kérdeztem egy hirtelen ötlettől vezérelve, megjátszott szomorúsággal az arcomon. Persze, tudtam a választ nagyon jól.. de hallani akartam az Ő szájából is.. - Én meg az egészséges Warrent szeretem.. de néha nem árt a változatosság - kacsintottam rá ismét mosolyogva. Ha már ezt az énemet szereti a legjobban.. akkor miért legyek szomorú? De ez még egy költői kérdésnek sem állná meg a helyét, annyira nyilvánvaló!
- Ahogy akarod.. most.. legalábbis addig amíg fel nem épülsz, minden kivánságodat teljesíteni fogom - suttogtam érzékien, közben egykissé a füléhez hajolva, csupán a megfelelő hatás kedvéért. És kíváncsi is voltam, hogy mit fog erre mondani.. És nem csak az orvos tanácsai miatt akarok egy Jó tündér keresztanya féle lenni a számára.., hanem mert tényleg segíteni szeretnék neki mindenben.. Könnyíteni a helyzetén. Az állapotán. Megszépíteni a napjait.. "Erre való egy tökéletes barátnő" címszó alatt. És különbenis, ha Ő boldog, én is az vagyok.
Egyetértően bújtam hozzá, mikor azt mondta, hogy ettől fogva nekünk már semmi nem fog fájni. Fejemet lazán a vállának döntöttem, de mikor észrevettem, hogy változtatni akar és lejjebb engedi azt, kicsit aggódva húzódtam el tőle.. De csak addig míg meg nem találta a tökéletes poziciót. Mert ha csak nem lesz muszáj, most nem akartam elhúzódni Tőle.. Szükségem volt Rá és a közelségére..
Először zavar ült ki az arcára, mikor rá kérdeztem arra a behívásos dologra.. amit nem értettem. Legalábbis én nem láttam értelmét.. De lehet, hogy csak én vagyok lemaradva.. És mint kiderült tényleg..!
- Oké, semmi baj - mondtam gyorsan, mikor szabadkozni kezdett, amiért még nem mondta el, majd elhallgattam és figyelmesen hallgatni kezdtem a mondanivalóját.  Hú.., ámuldoztam, mikor elkezdett mesélni.. és egy egészen váratlan kis történettel állt elő. Egyszóval, a boszorkány miatt nem tudnak a vámpírok belépni az átlag emberek lakásába.. Ez jó! Akárki is lehetett az a boszi, hálásak lehetünk neki!
Nos, ezek hallatán már csöppet sem tűnik fölöslegesnek Szerelmem felháborodása. Mostmár az aggodalmát is megértettem. - Óó.. Akkor ezek szerint ez a kulcs, amivel ki lehet őket játszani! - csillant fel a szemem egy röpke pillanat erejéig. - Mármint ha nem tudnak bejönni a lakásba.. akkor nem is bánthatnak minket.. - mondtam összerakva a képkockákat, közben kissé dedósnak éreztem magam a lassú felfogásom miatt. Dehát ez jó. - Köszi, hogy elmondtad! - pusziltam meg az arcát hálásan. Most csak puszit kapott.., hisz a végén még túlságosan is elkényelmesedne,  ha folyton csókolgatnám.
Felszisszenése hallatán azonban ijedtem néztem a szemeibe, majd kissé igazítottam a testhelyzetünkön, hátha úgy már nem fog fájni neki.. Olyan jól éreztem magam ITT a közvetlen közelében.. Sőt, túlságosan is jól ahhoz, hogy elhúzódjak. És ha emiatt önző vagyok, akkor legyek az..
Aztán a nyugtató szavaim után, amik egyben ígéretként is funkcionálhatóak voltak, miközben megcsókoltam és Ő vissza csókolt úgy éreztem, mintha azokban a percekben megszünt volna a külvilág.. Nem volt más csak Ő és Én. Pillangók ezrei perdültek táncra a hasamban.. a hasamban, ahol ezelőtt pár órával még valami másra számítottam.. Csak csókoltam Őt, figyelemelterelés céljából is.. mert nem akartam most semmi másra gondolni, főleg nem ARRA! Csak Őt akartam érezni, az ajkát az enyémen.. Semmi mást! Aztán amikor kívánatos ajkai kissé eltávolodtak az enyémektől, ismét belenéztem szerelemtől ittas íriszeibe.. És mintha felfedeztem volna benne valami újat is.. Ami eddig nem volt ott. Megnyílt előttem..
- Tessék? - változott percek alatt kréta fehérré az arcom. Megfenyegették? Az a nő megfenyegette Őt.. Velem? Szóval.. emiatt.. vagyis voltaképpen miattam került szegény Szerelmem ilyen állapotba? Na ne.. most még pocsékabbul éreztem magamat. Szent ég..! És még a vérét is megitatta Vele az a nyavajás vérszívó! - Warren.. Ezt nem hiszem el.. Sajnálom, hogy miattam kerültél ilyen helyzetbe... - kezdtem el szabadkozni, mert szükségét éreztem annak, hogy kimondjam mindezt. - De nem tudta.. vagyis nem tudhatta, hogy ki vagyok.. - folytattam, de közben megálltam mert rögtön meg is gondoltam magamat, már abban a pillanatban, ahogy kimondtam ezt. De nagyon is tudhatta.. Pl. akkor ha belenézett tudomisén Szerelmem tárcájába.. Abból könnyen rájöhetett néhány dologra.. Mármint merem remélni, hogy még mindig ott van az a képecske a pénztárcájában.. Adok én neki, hogyha véletlenül kivette.. vagy ne adj Isten elégette!
Aztán elhangzott még az a bizonyos szó is.. vagyishogy inkább mondat.. "talán csak nem azért, mert gyermeket vársz?" ismétlődött a fejemben újra és újra a mondat.. Az a bizonyos mondat.. Igyekeztem összeszedni magamat és nem sírni.. de nem bírtam tovább.. És hamarosan felcsendült az a bizonyos kérdés is.., hogy hozzá megyek-e feleségül... Na ekkor eltörött nálam az a bizonyos mécses.. Nem bírtam visszafolytani.. Annyira szerettem Őt.. Hogy erre nincsenek szavak.. Nem léteznek szavak.. Aztán szabadkozni kezdett, mire én kéztetést éreztem rá, hogy megállítsam..
- Elég.. Nem érdekel, hogy nem tudsz letérdelni, ahogy az sem hogy jelenleg pizsamában fekszel! Sőt, jelenleg még a gyűrű sem izgat.. Mert szeretlek Warren Thomas Worthington! Szeretlek és szerelmemet csöppet sem halványítsák el ezek az apróságok! Mert csak és kizárólag az számít, hogy Te is hasonlóan érzel Énirántam! - mondtam könnyes szemekkel.. - És igen! - tettem hozzá a végére azt a bűvös szót is. - Örömmel Hozzád megyek feleségül! - Örömmel leszek a feleséged..! Jóban és rosszban, egészségben betegségben, míg a halál el nem választ!! - hangoztattam el, pontosan azokat a szavakat használva, melyeket a házassági esküben is álltak.