|
| |
|
Elküldésének ideje ♛Szomb. Júl. 27, 2013 3:47 pm | - akkor is elszabadul a pokol, ha nem veszi be a gyógyírt - jegyeztem meg csendesen, miközben éreztem magamon a szoros karokat, és egy nagyot nyelve gondolkodtam tovább. Egyáltalán még csak sejtésem sem volt affelé, hogy most mégis mit kellene mondanom még. Mert általában egy pillantás mindig többet mond, mint bármely szó, vagy cselekedet. És nyilván így van ez most is. Azt hiszem... legalábbis. Egy keserű mosoly jelent meg ajkamon, mikor elhangzott az utolsó pár szava, majd lassan hunytam le szemeimet... Szavai még akkor is visszhangoztak a fejemben, mikor lassan, de ébredezni kezdtem. Ha jól rémlik, én aludtam el először. És előtte megfogadtam magamban, hogy nem köszönök és búcsúzok, hanem megyek. Hát óvatosan kibújtam a karjai alól, felvettem a ruháimat, majd még visszanéztem rá az ajtóból. A tegnap elmúlt... a mának pedig új szerepet kell adnunk. Nekem azt, hogy miként szerezzem meg a gyógyírt, de azt sem tudom, kinél van. (Folyt. köv. Mikaelson villa - Köszönöm a tartalmas játékot. ) |
| | |
|
Elküldésének ideje ♛Szomb. Júl. 27, 2013 2:08 pm | Ráérünk ezzel foglalkozni, valószínű. Mégis annyira irreális ez az egész helyzet. Mindketten tudunk valamit, ami számunkra fontos, de egymást nem avatjuk be. Gyengéden simítom ujjaimmal a karját. Ez az este valami olyat adott, amit már szinte teljesen elfelejtettem. Soha nem akartam ezt, mégis így történt. Ellenfelekké váltunk akaratunkon kívül. Én csak azt tudom, amire teremtett, én vagyok a vámpír, aki vámpírokat öl. A Vadász, akitől rettegnek. A Vadász, aki meg akarja ölni Niklaus-t, a hibridet, aki a nevemet viseli, holott nem az én fiam. Szégyen volt számomra akkor, és szégyen most is. De ahogy a nőre nézek, nem érzek már haragot. - Tudom, hogy én sodortam veszélybe az életed, de nem tehettem mást. Nem veheti be a gyógyírt. Soha nem kaphatja meg, mert a földre szabadítja a poklot. Még ha meg kell halnom emiatt, örömmel teszem, de nem kaphatja vissza, s nem tudhatja senki, hol van - Csodálatos érzékem van ahhoz, hogy tönkretegyem a meghitt pillanatot, de tönkre kell tennem. Bár homályosan fogalmazok amit nem ért meg, de ez a nagy igazság. - Veled akarok lenni, melletted állni, de az élet, a tetteink és a nézeteink nem engedik, most még nem, s félek, hogy soha nem is fogják. Az életed véges... Nincs elég időnk... Sajnálom - Szinte érzem azt a fizikai fájdalmat, amit ezek a szavak váltanak ki, s tekintetem is ezt tükrözi. - Tisztában vagyok vele, hogy nem leszel itt reggel, mire felébredek... Talán egyszer kiérdemlem azt is... - Suttogom, majd szorosan magamhoz húzom. Előbb alszik el mint én, mindig is így volt. Korábban kelt mint én, de nem sokkal. Tudom, hogy fel fogok riadni arra, ahogy ki kel mellőlem, vámpír vagyok, túl éles a fülem, de úgy teszek majd, mintha aludnék. Úgy kevésbé fáj. Nem kell magyarázkodni. Ha elhagyja a házam, az ablakhoz lépek, s figyelem, ahogy ismét kisétál az életemből, és ismét az ellenségem lesz, nem a feleségem, akit szeretek.... //Részemről ez záró, de remélem még kapok választ Esthertől, annyira kíváncsi vagyok a reakciójára..... // |
| | |
|
Elküldésének ideje ♛Szomb. Júl. 27, 2013 12:34 pm | +18
Már ő sem szólalt meg, helyette megcsókolt, majd a helyzet egy pillanat alatt változott meg, én kerültem alá, és kezeim elég gyoirsan kerültek a fejem fölé, szinte kelepcébe szorítva, de ebben a fogságban akár életem végéig képes lennék élni... Mozgása gyorsabb lett, ő vált az irányítóvá, ahogyan mindig is ő volt az, aki határozottabb volt, míg a szenvedély össze nem csapott a fejünk fölött, és végig nem suhant valami remegő, és kellemes érzés a testemen... Légzésem még mindig gyors volt, lehunyt szemeimmel érzékeltem a csókját, majd pár másodperc múlva azt, hogy mellém feküdt, és magához vont. - A holnap az a holnap... ráérünk ezen akkor gondolkodni - mondtam már nyugvó lélegzettel, egy apró mosollyal, hiszen nem tudtam, mi fog várni reggel. Valószínűleg az, hogy kihasználom a koránkelési szokásomat, és addig elmegyek, míg ő alszik. Nem azért, mert megbánom... hanem mert még mindig más-más oldalon állunk. |
| | |
|
Elküldésének ideje ♛Szomb. Júl. 27, 2013 10:50 am | Esther olyat hozott belőlem elő, amit nem akartam. Megbánás... Megbántam, hogy veszélybe sodortam az életét. Most először érzem azt, hogy hibát követtem el, de nem tehettem mást. Megtudtam valamit, amit nem akarom, hogy bekövetkezzen. S ezzel megint elvesztem majd őt, mert nem fogja megérteni. Nem értheti, de most nem tudok ezzel foglalkozni. A pillanatnak élek, és már nem érdekel, hogy látja, mivé lettem az átok miatt. Visszacsókolom, majd fordítok a helyzeten, fölötte vagyok, én irányítom a helyzetet, ahogy régen is én tettem. Egyik kezemmel a feje fölött lefogom a csuklóját, míg a másikkal a melleit simogatom, és gyorsabbá válik a csípőm mozgása. Egyszerre tetőzik a vágy, s érzem, hogy robbanásszerű kellemes érzés fut végig rajtam. Nem fekszem egyből mellé, hanem egy utolsó, forró csókot lehelek ajkaira, hogy érezze mindazt, amit én érzek most. Egyszerre futott végig rajtam a hideg és a forróság. Mellé fekszem, és magamhoz húzom. Érezni akarom őt magam mellett, érezni akarom, hogy velem van, mert félek, hogy elveszítem ezt az érzést megint, és holnap egymás ismeretlen ismerősei leszünk ismét. Vissza akarom őt kapni, magam mellett akarom tudni, de amíg nem közösek az érdekeink, nem fog menni. Nekem van egy harcom Silas-szal, amiből ki akarom hagyni. Ahogy a gyermekeimet is. Én szabadítottam ki, s magamra haragítottam, mégsem tudok most ezekre gondolni. Homlokon csókolom. - Holnapra meg fogod ezt bánni, igaz? - Kérdezem, miközben összekulcsolom a kezeinket.... |
| | |
|
Elküldésének ideje ♛Szomb. Júl. 27, 2013 10:19 am | +18 Felgyorsult légzésemmel nem tudtam mást szem előtt tartani, csak azt hogy éppen átváltozott arccal van előttem, de... annak ellenére, hogy előtte nemigen láttam még így, most sem zavart túlságosan. Talán pontosan azért nem, amiért az előbb mondtam neki... hiszen ha valaki szeret valakit... azt mindennel együtt szereti. Kivéve mikor meg akarja ölni a fiát. De ez egy teljesen más lapra tartozik. Nem szólaltam meg, helyette egy csókkal fojtottam belé minden aggodalmat, ezzel is éreztetve, hogy nem kell törődnie az ilyesmikkel... |
| | |
|
Elküldésének ideje ♛Pént. Júl. 26, 2013 10:43 pm | Érezni kell... De ha fáj, akkor mit tehetek ellene? Semmit. Sosem akartam kizárni, inkább minden egyes apró kis érzelmet egy nagyba csoportosítottam. Majdnem ugyanaz a kettő. Nem tudok szólni arra amit mond. Csak nézem az arcát, figyelem a jól ismert vonásokat, melyekbe lassan szerettem bele, de végleg. Nem vagyok képes gyűlölni őt, bár tudom, mit tett velem. Valami mégis megváltozott, ahogy itt vagyunk a szobában, az ágyon csak ketten. Mintha csak ez a szoba létezne. Lágyan és egyszerre mozdult mindkettőnk csípője egészen addig a pontig, amíg elő nem tört. Nem tehetek ellene, s elnyomni sem tudom. - Nem akartam, hogy lásd... - Fordulok felé izzó tekintettel és erektől behálózott arccal. Szemfogaim is nagyobbá nőttek... Ezt az egyet nem akartam, hogy lássa. A vágy itt tombol bennem olyan erővel, hogy szinte leterít. - ... Veled nem így akartam - Fejezem be a mondatot. Légvételem szapora, nem akarom bántani, de ha nem tartom magam, elvesztem a fejem, és ezt nem akarom. Legalább a szemfogaim húzódjanak vissza, könnyen felsérthetem vele. Gyengéden cirógatom arcát, majd elfordítom a tekintetem. Néha belőlem is előtör az érzés, hogy csak egy szörny vagyok.... |
| | |
|
Elküldésének ideje ♛Pént. Júl. 26, 2013 10:23 pm | +18
Keze a csípőmre tévedt, miközben lágy mozgásba kezdett, szavai pedig... Mikael Mikaelsontól ilyesmit hallani nem mindennapi volt, és nem is hittem volna, hogy - annak ellenére, hogy a felesége voltam/vagyok - valaha hallhatom még. Hiszen nem éppen mindennapian indult a házasságunk sem, csak utána jöttek az érzelmek... - Néha... neked is érezned kell... - simítottam végig ujjaimmal az arcán, miközben az én csípőm is mozdult az övével együtt. Ez egy olyan dolog, amit az ösztön megsúg, és tudtam, hogy mit kell tennem, ahogyan minden nő tudja. Legalábbis a legtöbb. Hangok törtek fel torkomból, hol egy nyögés, hol egy sóhaj, miközben az ő szájából is hallottam ezeket váltakozva, de lehunyt szemeim ellenére is felfigyeltem valamire, ami nem volt túl bíztató, de egyértelmű volt, hogy vámpírságának jelei kezdenek feltűnni. Tekintetemet arcára kaptam, egy pillanatra megdermedtem, de mindez nem tartott sokáig. - Előlem sosem kell eltakarnod, hogy mi vagy... |
| | |
|
Elküldésének ideje ♛Pént. Júl. 26, 2013 7:12 am | +18
A vágyaimnak nem tudtam többé parancsolni... Nem, ha Esther ennyire közel volt hozzám. A szemeibe pillantok, ahol olyan tüzet fedeztem fel, mely már csak emlékeimben élt. Nem akartam, hogy ez véget érjen, húzom a pillanatot ameddig csak lehet, miközben ezzel fokozom benne is a vágyat. Az érintése a tarkómon, és a mellkasomon perzseli bőröm, és mintha élettel töltené meg halott végtatjaim. Ismét élőnek érzem magam, és ezt egyedül neki köszönhetem. A nő, akit a feleségemnek választottak mély nyomot hagyott bennem. Beleszerettem, ahogy ő is belém, melyet épp az imént vallottunk be egymásnak. Elsöprök egy tincset az arca elől, és szólni akarok, de nem jön ki hang az ajkaimon, helyette apró sóhaj tört fel jelezve a nőnek, hogy amit csinál jólesik. Kezeimet végighúzom a combján, majd megállapodnak a derekán. Szükségem van rá, de még magamnak sem vallanám ezt be. Majd ezer évig éltem a tudatban, hogy meghalt, Niklaus a szemem előtt fosztott meg a nőtől akit szerettem, ez volt a legfőbb oka, hogy üldöztem, tán még most is ez az oka. Esther félrelépését ezer évem volt megbocsájtani, de elfelejteni mégsem tudtam... Mégis itt vagyunk egymás karjaiban, és számomra a világ is megszűnt. Nem gondolok sem Klaus-ra, sem a fenyegetésre, melyet Silas jelent, semmire, csak kettőnk a fontos. Közel húzom magamhoz, amennyire lehetséges, és csípőm lágy mozgásba kezd alatta, érezni akarom őt, látni az arcán azt, amit egykor is láttam, ha együtt voltunk mindent, amit eddig nem érezhettem a rengeteg gyűlölködés miatt... - Miért vagy még most is... - Ajkaim önkéntelenül nyílnak szólásra, de a mondat félbeszakad mert ajkaim az övéit érintik. - ...ilyen... - Elhaló hangon folytatom, hiszen a vágy felemészt... - ...fontos számomra? - Hogy egyetlen hatalmas jóleső érzésbe torkolljon, mikor a vágyaink kiteljesednek. Hangom alig hallható, mégis tisztán értheti amit mondok. A szívem és az érzéseim diktálnak. Érzem hogy közeledünk ahhoz, hogy a vágy kiteljesedjen, ujjaim végigsiklanak hátán, ezzel jelezve, hogy az érzés felemészt, és lassan átveszi minden felett az uralmat... Tekintetem elfeketedik, és arcomat behálózzák a már számomra oly jól ismer erek, de elfordítom tekintetem. Nem akarom, hogy ezt lássa, emberibbé akartam tenni, de a vágy előtört belőlem, ahogy a fenevad is... Hiába küzdök ellene, az erek démonivá teszik arcom, és ha még ez nem volna elég a szemfogaim is előbújnak, nem akarom, hogy ezt lássa.... |
| | |
|
Elküldésének ideje ♛Csüt. Júl. 25, 2013 11:19 pm | +18 Tudtam, minden porcikámban éreztem, hogy meg fog lepődni a vallomásomtól. De nem tudtam türtőztetni magam, egyszerűen aminek ki kellett buknia belőlem, az nem fojtogathatja tovább a torkomat. Képtelen voltam hazudni tovább magamnak... ezer évig megtettem... és az elmúlt időszakban is, mikor gyűlölni akartam őt szívem minden érzelmével, amiért bántotta Nik-et... én is bántani akartam őt. De vissza a jelenbe... főképp akkor sikerült visszavándorolnom ide, ebbe a pillanatba, mikor ő is szavakkal sorjázta, miként érez... már nem tudom, mióta nem hallottam érzelmekről beszélni. És ezek mindennél jobbak voltak... úgy futottak végig rajtam, mint valami perzselő a tűz, mint a visszakapott élet... még ha annak is tudatában voltam, hogy holnap már talán ismét idegenek leszünk egymásnak. Talán... Nem akartam több szóval rontani ezt a csodálatos pillanatot. Mikor fölé kerültem, és testünk összekapcsolódott, majd felült, és így lehelt csókot a számra, egyik kezem tarkójára siklott, miközben lehunyt szemekkel csókoltam őt szenvedélyesen, és másik kezem mellkasát simogatta tovább. |
| | |
|
Elküldésének ideje ♛Csüt. Júl. 25, 2013 10:56 pm | +18 Esther mindig is nagy hatással volt rám, ami egy gyengeségnek számított, miután vámpírrá váltam. El kellett nyomnom, s bár sosem zártam ki egy érzelmet sem, mindent egyetlen egy érzelembe sűrítettem bele. Ez a gyűlölet volt, mely olyannyira felemésztett, hogy szinte fájt volna minden más érzelmet belevinni... Már majdnem elfelejtettem milyen szeretni és szeretve lenni. Ez volna az? Kétség sem fér hozzá. Érzem az ujjait a hátamon, s a testemen mindenhol, s ujjai nyomán szinte éget a bőröm, mar, és érzem az engem felemésztő tüzet. Nem akarom kimondani a szót, mellyel örökké gyengének fogok látszani más szemében. Ehelyett inkább belefeledkezem a csókok rengetegébe, s addig ügyeskedem, míg teljesen fedetlenné válik előttem a teste. Kezem gyengéden fedezi fel a rég nem érintett területeket, miközben a nyakát lehelem végig csókokkal. "Szeretlek, Mikael" Arcomba forróság szökik, végigszalad a gerincemen, majd a szívemben egy hatalmas nyilallás. A legfélelmetesebb fegyver a világon, melyet most Esther megragadott, s mellyel keresztül döfte a szívemet. Egy pillanatra megállok, most éppen mellette fekszem, gyengéd törődéssel simogatom az arcát. - Mindig is szerettelek, s most is szeretlek! Bármi történjék, bárhová vezessen a sors... Csak téged foglak - Ritkán mondtam ki régen is azt, hogy mit érzek. Nagyot nyeltem, éreztem, hogy a torkom kiszáradt, de nem foglalkoztam vele. A szavak, melyek elhagyták ajkaim őszinték voltak, és bármit tettem, vagy tenni fogok, semmi nem változtat ezen. Félredobtam az elveim, mindent, amit csak lehetett... Ma majdnem elvesztettem, s ez megérintett. Gyengéden húzom magam fölé, pont úgy, hogy testünk mindenhol összeérhessen. Felülök én is, hogy egy csókkal bizonyítsam szavaimat...
|
| | |
|
Elküldésének ideje ♛Csüt. Júl. 25, 2013 10:38 pm | +18 A hálóba értünk, de nem is volt időm felfogni, mikor változott ekkorát a helyzet. Hiszen az imént még a kanapé, most meg a szoba... az ágy... és ő fölöttem. Megszokás kérdése, de nekem mintha lassúak lennének mostanság a reflexjeim. A számat csókolta, miközben kezei lentebb vándoroltak, egyre lentebb, végig a combomon, a fedetlen lábamon, hiszen az előbb eltűntette rólam a nadrágomat is. Csak a fehérnemű takart már, de hát... nem voltam ezer éve se szégyenlős. Most talán csak azért, mert olyan régen "mutatkoztam" meg bárkinek is... Kihasználtam egy pillanatnyi szünetet, mikor az arcomnál járt, majd teljesen véletlenül bukott ki belőlem az, aminek nem kellett volna, hiszen nem akartam a gyengegéseimet feltűntetni. - Szeretlek, Mikael - jött ki az apró hang. Ezt már talán... eezer éve nem hallotta tőlem. |
| | |
|
Elküldésének ideje ♛Csüt. Júl. 25, 2013 9:55 pm | +18Egy szemvillanás alatt a hálószobámban voltunk. Megfordult pár nő az életemben, de egy sem hagyott olyan mély nyomot bennem, mint Esther. Kényszerházasságnak éreztem, de mindez elszállt, mikor megismertem. Soha senkit nem szerettem még úgy, mint ő szerettem. S most, mintha ebből a rég elfeledett érzésből visszakaphatnék végre egy kicsit. Mintha ismét ember lehetnék. Óvatosan fektetem az ágyra, ahol fölé kerülve ismét megcsókolom, majd elválnak ajkaim az övéitől, és lassan lefelé haladok. Kezeimmel a belső combját simogatom érzékenyen, mert a nadrág is lekerült róla. Csupán a fehérnemű rejti el előlem azokat a testrészeit, melyeket habár sokszor tudhattam magaménak, most mégis, mintha új lenne ez az érzés, a látvány. Nem érdekel hány éves, mindig is akartam őt. Számomra mindig is ő volt a nagybetűs nő, még annak ellenére is, hogy összeomlott a vár általa, mit felépítettem. Most mintha semmi nem érdekelne. Heves csókokkal jutalmazom az arcát, minden egyes porcikáját, végül az ajkait is, melyek mintha életet lehelnének halott testembe...
|
| | |
|
Elküldésének ideje ♛Csüt. Május 16, 2013 9:36 am | (Mikaelson villa)
Holt fáradtan, de elégedetten léptem be a házam ajtaján, és miután leszórtam magamról a ruhákat, egy mozdulattal hullottam be az ágyamba. Ez hiányzott már nekem. A viszonylagos kényelem, és a pihenés, fejem felett az idő ette gerendák barna színével. Most már nem volt más dolgom, mint várni, és figyelni. |
| | |
|
Elküldésének ideje ♛Hétf. Ápr. 22, 2013 5:04 pm | Teltek a napok, a hetek. Nem történt semmi változatosság, és Esther figyelmeztetése után nem akartam magamra vonni a figyelmet. Vártam türelmesen. Lesz még alkalmam rá, hogy Niklaust újra kivonjam a forgalomból. Ha kell, Esthert is megölöm, hogy soha többé ne tudjon segíteni a drágalátos fattyán. Javarészt a házban ültem, néha tettem egy kört az erdőben. Vadásztam, öltem és ettem. És közben sötétebbnél sötétebb terveket szövögettem. Igézéssel rávettem Niklaus egyik hibridjét, hogy nyomozzon Tatia után. Nem adtam fel a terveimet, hogy Tatiát is megízleltessem mindabból, amit Niklaus már kapott. Egy reggel kopogás riasztott fel miközben egy véres tasakból étkeztem. Az ajtót kinyitva viszont nem láttam ott senkit. Csak egy levelet. A megigézett hibrid üzenetét. Okos fickó. Nyilván tisztában van azzal, hogy azonnal megöltem volna, amikor a munkája véget ér.
"Tatia Petrova Párizsban mulatja az idejét"
Ennyi volt az üzenet. Hm, Párizs. Nem mondhatom, hogy a közelbe menekült. Na de hát van időm, hogy utána menjek. Sőt, az óvilágban talán még jobb lesz. Nincs Niklaus, nincs Esther, akik látnának. És ez a körülmény Tatiának hosszú, és fájdalmas halált ígér. Csak a fegyvereimet vettem magamhoz, a kabátomat, és készpénzt. Ruhákra nem volt szükségem. Minek? Majd szerzek, igézek, vagy veszek. Nem jelent problémát. A vadászat, aminek alanya ezúttal Tatia, már most fűtötte a véremet.
(Párizs) |
| | |
|
Elküldésének ideje ♛Csüt. Ápr. 04, 2013 10:07 am | (iskola előtti tér)
Ha volt valami, ami el tudta nyomni bennem a vadászat utáni vágyat, az az elégedettség volt. és most elégedett lehettem. A hasonmás megkapta a figyelmeztetést. És ha esze van, ért majd belőle. Meg lehet nézni, hová jutott Tatia vagy Katerine. Talán ő kicsit okosabb lesz, mint az elődei voltak. Legalább a lánya érdekében. Elővettem egy véres tasakot, és miközben lázasan kortyolni kezdtem belőle, levetettem magam a karosszékembe, és merengtem ki az ablakon. Várnom kell. |
| | |
|
Elküldésének ideje ♛Kedd Ápr. 02, 2013 8:03 am | Miután Rebekah távozott, újra a tétlenség napjai jöttek. Igazság szerint legszívesebben azonnal a két másik fiam, és Tatia keresésére indultam volna. De hagyni akartam időt a lányomnak, hogy közölje Tatiával az üzenetemet. Hogy miért figyelmeztettem őt előre? Mert így sokkal izgalmasabb a vadászat. Nézzük, Tatia is olyan gyáva lesz-e mint Katerina, aki annak idején elmenekült Niklaus elől. És menekül azóta is. Több, mint ötszáz éve.
Egyik nap délutánján kopogás hangzott fel az ajtómon. Azt hittem, Rebekah tért vissza, esetleg Tatia maga sétált ez hozzám személyesen. Ennek nem örültem volna. Hol marad akkor az üldözés és ölés izgalma? Feltápászkodtam a kedvenc karosszékemből, és a bejárati ajtó felé igyekeztem.
(ház) |
| | |
|
Elküldésének ideje ♛Kedd Márc. 26, 2013 7:37 am | Belealudhattam kissé az iszogatásba, és a sötét gondolataimba, mert arra riadtam, hogy hatalmasat dörrent a bejárati ajtó. A másodperc tört része alatt éber voltam, és harcra kész. De mikor meghallottam a kéretlen látogató hangját, már nem tudtam elfojtani egy diadalittas mosolyt. Már nem kell megkeresnem az ostoba lányomat. Ő maga jött el hozzám.
(ház) |
| | |
|
Elküldésének ideje ♛Vas. Márc. 24, 2013 5:03 pm | (Mikaelson villa, pince)
A lelkem mélyén már kezdett elömleni a mély elégedettség. Amin ezer éve dolgoztam... az ma este megtörtént. A többi gyermekem sem várat sokáig magára, és amint az utolsó is koporsóba kerül, végre magam is megpihenhetek. Ezer évnyi élet nekem is épp elég volt már. Öntöttem magamnak egy jókora pohár italt, és lehúztam. Jöhet a következő lépés. Meg kell találnom Rebekah-t. |
| | |
|
Elküldésének ideje ♛Pént. Márc. 22, 2013 4:58 pm | (Mikaelson villa)
Berohantam a házba, és úgy bevágtam magam mögött az ajtót, hogy belereszketett a kis kunyhó. A harag, a gyűlölet úgy dolgozott bennem, hogy fűtött, mint valaki kazán. Esther halott. A legkisebb fiam halott. Niklaus pedig valahol éli világát elégedetten, és örömmel. Eszik, iszik, nyilván nőkkel szórakozik, mialatt a feleségem teteme ott porlad majd a Mikaelson villa pincéjében. Tudom, hogy Esthert már nem hozhatom vissza. De mellé küldhetem azt a nyomorult fattyút! Letérdeltem a szekrény elé, elővettem egy táskát, és kiborítottam az ágyra. Karók, verbéna, nitrát... ez volt az alapfelszerelés. De volt benne ezer más és más dolog is. Elsősorban két jókora vasszöget, és egy kalapácsot. Aztán nitrátot tömködtem a zsebeimbe. Másra nincs szükségem. Ez épp elég lesz Niklausnak addig, amíg... véghez nem viszem, amit elterveztem. Most már csak meg kellene találnom őt. Vajon merre mehetett? Lerogytam a fotelba, és kezembe temettem az arcomat. Éreztem, hogy minden izmom megfeszül, olyan erősen koncentráltam, hogy valahogy belelássak Niklaus fejébe, még ha csak képletesen is. És nemsokára felsejlett előttem valami... a harmincas évek. Egy bár... a csalódottság, ami elöntött, mikor alig késtem le arról, hogy elkapjam Niket és Rebekah-t. És felrémlett bennem az a korszak, a maga minden szépségével és borzalmával is. És ekkor már tudtam a város nevét is. Chicago. Nem tudom mennyi ideig tart.... de esküszöm, megtalálom.
(Chicago) |
| | |
|
Elküldésének ideje ♛Szomb. Márc. 02, 2013 4:48 pm | Már délutánra járt, mikor felkeltem. Mostanában sokat alszom. Egyrészt talán, mert más dolgom momentán nincs. Másrészt, mert álmomban oly kellemes dolgokat látok, amik ébren még valamelyest váratnak magukra. Kiugrottam az ágyból, és elővettem a szekrényből a kölcsönzött ruhát. Jaj, de utálom az ilyen társadalmi eseményeket. Szívesebben venném, ha olyan lenne, mint ezer éve, mikor az számított a közösség ünnepének, ha mind összejöttünk a falu főterén. A nők főztek, táncoltak, mi férfiak pedig ittunk. Méghozzá mérték nélkül. Azóta az emberek már elfelejtették, hogyan kell ünnepelni. A vad duhajkodás helyett átszoktak az ilyen hülye bálokra.... Felhúztam a ruhát, nyakkendőt kötöttem, és megigazítottam a zakómat. A mai este rendkívül érdekesnek ígérkezik...
(Lockwood birtok) |
| | |
|
Elküldésének ideje ♛Szer. Feb. 27, 2013 8:08 pm | (mikaelson villa)
Hazaérve ledobtam a ruháimat, megraktam a tüzet, aztán egy pohár itallal az ágyba dőltem, és csak néztem a mennyezet sötét gerendáit. Szóval Esther lépni akar a gyerekeink ellen. És Nik ellen is. Ez jó, nagyon jó. Csak hagy lépjen. És ha ő már megtette a dolgát... majd akkor jövök én. Bedobtam az italt, aztán lefeküdtem, magamra húztam a takarót, és nemsokára aludtam is. Álmomban Niklaus szívébe nyomtam karót éppen... |
| | |
|
Elküldésének ideje ♛Szer. Feb. 27, 2013 3:57 pm | Hosszú, hosszú ideig nem történt semmi, csak ami általában. A napok, hetek teltek. A hó olvadni kezdett, egyre kisebb foltokban mutatta magát a föld színén, mígnem a fehérség szinte teljesen eltűnt, hogy a frissen kibújó fű zöldje vegye át a fehérség helyét. A városban az emberek egyre lengébben öltöztek. A vérfarkasok minden teliholdnál átváltoztak, a vámpírok pedig ugyanúgy vadásztak, és gyilkoltak, ahogy eddig tették. A tavasz viszont egy valamit jelentett még. Hogy elérkezett az újabb Alapítók Bálja. Noha az utolsón nem voltam a városban, de nem lennék Mikael Mikaelson, ha nem lennének informátoraim. Igen, ezt a szép, nemes szokást még a mai napig megtartják. És a mai napig sem múlhat el botrányok nélkül. Ma reggel szokatlanul élénk készülődésbe kezdtem. Tiszta ruhát vettem fel, étkeztem is, fürödtem is... persze, nem csak úgy a nagyvilágba vezetett az utam. Egy valaki volt a konkrét célom. Méghozzá maga Esther. Hónapok óta nem láttam őt, egészen azóta, hogy elcipelték tőlem a kislányt. A lányt, akinek a segítségével fegyvert akartam kovácsolni Niklaus ellen. Niklaus... Nos igen. Még mindig ő volt a sarkalatos probléma. És ezért kellett beszélnem Estherrel. Meg kellett kockáztatnom akár azt is, hogy egy jól sikerült átokkal kidob a házból.
(Mikaelson villa) |
| | |
|
Elküldésének ideje ♛Kedd Jan. 22, 2013 4:20 pm | (ház)
Visszaültem a kényelmes karosszékbe, ahonnan Erin felugrasztott. Kézbe vettem a könyvet, amit olvastam, majd dobtam néhány hasáb fát a kandalló tüzére. Olvastam, és felváltva néztem ki az ablakon, de igazából nem fogtam semmit. Sem a könyv sorait, sem a kinti világot. |
| | |
|
Elküldésének ideje ♛Kedd Jan. 22, 2013 2:23 pm | Hosszú napok teltek már el azóta, hogy Esther távozott innen. Azóta nem hallottam senkiről a családomból, igaz, nem is kerestem róluk kimondottan az információkat. A városba sem tettem be a lábam, jobb volt nekem a csendes magány. És a töprengés, miféle fegyvert húzhatok még elő Niklaus ellen. Néha úgy éreztem, céltalan a vámpírlét hosszúsága számomra. Vágytam a halálra... de addig ez nem fog bekövetkezni, míg előbb nem nyugszom meg a tudattól, hogy a fiú megelőzött engem. Aztán vagy magam gondoskodom a saját halálomról... vagy majd gondoskodik Esther. Egyre megy. Csendes olvasgatással, egy-egy sétával töltöttem a napjaimat - enni végeredményben nekem is kell - és soha nem vártam vendégeket. Annál különösebb volt, mikor egy nap kopogtatás riasztott fel a bejárati ajtó felől.
(ház) |
| | |
|
Elküldésének ideje ♛Szomb. Dec. 22, 2012 7:17 pm | - Tudom, hogy mire teremtettelek, Mikael... akkoriban még ugyanazok voltak a céljaink... megölni Klaust, és minden testvérét, hogy a vámpírok vonala megszűnjön, beleértve a végén téged is. De vannak dolgok, amik nem változnak, és tudom, hogy ezzel te magad is így vagy - néztem rá, majd megfogtam a fiolát, és az ajtó felé léptem, valami mérhetetlen keserű érzéssel magamban. Nem akartam megkérdezni, mégis... annyira kíváncsi voltam. Még ha tudtam is rá a válaszát. Sejtettem, hogy azt mondaná, mióta a fiamat választottam, azóta gyűlöl engem is, vele együtt. De mennyire furcsa volt ebbe belegondolni... - Én még szeretlek, Mikael. És egyikőtök halálát sem fogom engedni - suttogtam az ajtónak, majd kiléptem rajta.
(Ház) |
| | |
|
A poszt írója ♛ Ajánlott tartalom Elküldésének ideje ♛ | |
| | | |
Similar topics | |
|
| Engedélyek ebben a fórumban: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |
• az új oldal nyitásáig •
• ROTM FRPG •
|
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm Szer. Május 29, 2019 1:28 am Kedd Május 28, 2019 8:31 pm Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm Szer. Május 22, 2019 12:03 pm Hétf. Május 20, 2019 10:43 am Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm • ROTM FRPG • |
|