(Warren háza)

Mire megérkeztem már javában ment a buli. Na ja, egy rakás smokingos pasas meg estélyibe öltözött nő, mosolyogva beszélgetett, evett, ivott, táncolt... Én meg bármit megtettem volna ha Liz-el jöhetek ide... de nem... egyedül jöttem, és két célom van... Egy: még orbitálisabban leinni magam ősikéjék kontójára. Kettő: Bemosni egy istentelenül nagyot a legpofátlanabb ősinek...

De egyelőre nem láttam az ősiek gyöngyét, így az egyes ponttal kezdtem, és az italok felé vettem az irányt, hogy egy üveg és pohár megszerzésével, leüljek az első adandó helyre, és töltve magamnak egyet, inni kezdjek. Vagyis folytassam az ivást... nézegetve a körülöttem járkálókat.

Igen, pontosan erre számítottam. Hogy valami történni fog, minimum a pohár széttörik a kezei között. Tetszett a reakció. Elképzelhetetlenül tetszett, és arra vágytam, hogy maradjon minél tovább ilyen ez a hangulat... akartam, hogy ilyen legyen, húh, de még mennyire akartam! Fájdalom? Nem, nem annak nevezném én ezt... hanem valami másnak. De vajon minek? Nem is érdekel.
- Hát... mertem remélni, hogy azután, amennyit én beszéltem a családról, és egyebekről, hát majd rájössz, hogy azért van, mert a lányod vagyok. Igen, így van. Azért tudok mindent a családodról, a lányodról, és az apámról, mert a lányod vagyok, akit ezer éve elhagytál... - beszéltem hozzá, az utolsó szót szinte sziszegve kimondva.

/Eyal és Sarah lakása/
Belépve a villába azonnal megcsapott az emberek illata. Szereznem kell valakit, akiből ihatok! Mert azért annyi eszem volt, hogy nem mindenki előtt fogom megtenni... Nem fogom lebuktatni magamat. Bár, van itt az a kis probléma, hogy fogalmam sincs, Katherine itt lesz-e, vagy Elena... Bár Elena biztosan. Beszélnem kéne vele, de mi lesz, ha megtámadom? Senki mást nem bánnék, csak Őt...

- Mielőtt megkérdeznéd, igen, Cedric után kifogtam még egy bunkót. - Fintorogtam Klaus felé, úgy, hogy ő azt higgye, hogy halálosan komolyan beszélek, pedig nem így volt. Nem is lehetett őket egy lapon említeni, az lehetetlenség lett volna.
Klaus odébb állt, én pedig belekortyoltam a pezsgőmbe és éppen megkérdeztem volna Erint, hogy a meséimen kívül miért jött még a városba, valamint érdeklődni akartam a hogyléte felől is, de... a szavai... egyszerűen ledermesztettek Úgy éreztem magam, mint amikor megláttam Cedric-et a hotelszobám ajtajában. Lefagytam, a szám megremegett, kezem görcsösen markolták a pezsgőspoharat, egészen addig, míg az üveg meg nem adta magát és szilánkosra nem tört az ujjaim között. A lányom...? Ő...? És az arcán láttam, hogy nem viccel, de nem akartam elhinni. Egyszerűen lehetetlen. Ennyire nem verhetett át!!!
- Mi a... mi a fenéről beszélsz? - Kérdeztem motyogva, alig hallhatóan. Úgy éreztem magam, mint aki azon nyomban összeesik. Jobban belegondolva mérges voltam, de a szoba így is elkezdett forogni velem, főleg látva azt az önelégült arcot, amit vágott.

- Valaki nagyon morcos... - mosolyodtam el szélesebben, ahogy az idegen férfi rám mordult. Nem szoktam ügyet csinálni abbó, hogy burkoltan küldenek el a fenébe. Én szeretem a hatásos belépőket. Ez a férfi pedig túlságosan vonzó ahhoz, hogy engem tessékeljen ki innen... elvégre én se most jöttem le a falvédőről se trükkökben, see.. szépségügyileg.
- Örülök, hogy újra látlak, Tatia! Igazából... annyira felkeltette az érdeklődésemet ez a kis város a meséid alapján.. - sóhajtottam nagyot, és megfogtam egy pohár pezsgőt, hogy újra a férfi felé forduljak, aki ekkorra már távolabb sétált..
Visszafordultam Tatia felé. - Nos... igazából mindig jobban szerettem az eredeti nevemet, néhány évtizede kénytelen voltam megváltoztatni. De most úgy vélem, ideje lesz újra használnom. A nevem Erina - nyújtottam feléje a kezemet, mintha életemben először találkoztam volna vele. - Erina Georgieva Petrova. - húztam gúnyos mosolyra a számat. - Meglepetés, anyuci. - kacsintottam rá.

- Hja, hogy rám eddig volt igény? Nem mondtad, hogy a férfiakról átnyergeltél a nőkre - szúrtam egyet még oda maró gúnnyal, majd kissé távolabb sétáltam, és onnan figyeltem a Tatia és az idegen nő párosát, közben már ki tudja hányadik pezsgőt öntöttem magamba, mintha elolthatná a bennem parázsló harag lángját.

Tudtam én, hogy ezzel érzékeny pontra tapintok, elvégre megragadta a könyökömet, ám én ennek viszonzásául olyan tekintettel néztem rá, hogy tudja, ha nem enged el azonnal, akkor olyan balhét csapok, hogy nem csak az egész vendégsereg lesz halott egy pillanat alatt a hasonmással együtt, hanem még a birtokot is felgyújtom és énekelve táncolni fogok körülötte.
Ekkor mégis meghallottam egy ismerős hangot és oldalra kapva a fejem megláttam Erint. Na most tényleg ledöbbentem, ehhez kétség sem férhetett. - Erin! - Elmosolyodtam, de nem gúnyosan, hanem inkább boldogan. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar újra látom. - Ne is foglalkozz vele, túl sok paprikát evett. - Dühösen meredtem Klausra, és kihúztam a könyökömet a kezei közül, de a pillantásommal jeleztem, hogy én ugyan még mindig nem félek tőle. - Hogy kerülsz te ide? Azt hittem nem látlak többet.

- Akkor gyere! - fogtam meg Damon kezét. Ismertem itt egy szobát...

(Pihenőszoba)

Nagyot sóhajtottam, és engedtem, hogy Elena tessék-lássék megnyugtasson.
- Nincs kedvem itt lenni - jelentettem ki. - Menjünk el valamerre. Csak van valami értelmes szoba is ezen a birtokon - néztem körbe.

- Most már Elijah - fújtam megvetően. - Mi van, egy Mikaelson már nem is elég neked? - kérdeztem, és megragadtam a könyökét, hogy valami nagyon magvasat és velőset mondjak, de el is engedtem nyomban, mert feltűnt mellettünk egy ismeretlen nő.
- Hello - mordultam oda. - Bocsánat, de éppen privát terület - tettem hozzá elég barátságtalanul.

- Hé, nyugi, Damon! - fogtam meg a vállát, majd az arcára siklott mindkét kezem, és finoman megsimogattam, hátha ez valami hatással lesz rá. - Nem az a fontos, hogy kik vannak itt... hanem hogy te velem vagy, és én veled... - motyogtam halvány mosolygással.

Erin háza

Nos, hát... eljött a nagy pillanat. Ma mindenre fény derül. Az én drága anyukám biztosan nagyon fog örülni nekem. Hát még ha megtudja az igazságot.
Körbenéztem. Igen, már láttam. Ami furcsaság volt, hogy egy morcos pasival a bálterem közepén vlt egy ugyanolyan arcú lány, mint az anyám. De erre majd később kitérek. Biztosan van magyarázat. Nekem meg nem volt olyan izgi, hogy most járjak utána.
Közelebb sétáltam hozzájuk, mint ahogy sas a prédájára les, és megálltam Tatia és a kedves partnere mellett. - Jó estét! Ugye nem zavarok meg semmit? - kérdeztem bájos mosolygással.

- Te mondtad, hogy hiányoztam. Én csak azt hittem, akkor mindegy, hogy milyen vagyok. - Elvettem egy másik pezsgőspoharat a mellettünk elhaladó pincér tálcájáról és a kezemben szorongattam azt. Nem esett nehezemre gúnyolódni vele és olyannak lenni, mint régen, ebben a pillanatban mégis elgyengültem egy kissé. De összeszedtem magam és visszavarázsoltam az arcomra az eddigi kifejezéseket.
- A vörös biztosan epekedve várja majd, hogy leteperd. Viszont ne szegd meg az Esther-nek tett ígéretedet, légy jófiú és ne bántsd nagyon. Addig én is keresek magamnak valami társaságot... mondjuk meg kellene tudnom, hogy Elijah itt van-e. - Ha valamivel, akkor úgy véltem, hogy ezzel nagyot tudok ütni.

- Mondd Tatia, van értelmes mondanivalód is? - kérdeztem olyan gúnyosan, ahogy csak tudtam. - Ha bosszantani jöttél vissza, keress magadnak egy balekot, és szállj le rólam. Én is keresek egy szép lánykát... mondjuk Harmonyt. Őt már úgyis közelről is ismerem. Nagyon közelről... - kacsintottam. - És hagyjuk egymást békén. Anyámnak megígértem, hogy ma jó fiú leszek... ne hozd hát ki belőlem a vadállatot. Jelen esetben a farkast.

Csak elhúztam a számat megvetően és dühösen, és feltámadt bennem a vágy, hogy szétverjem kicsit a berendezést, de néhány nagy levegővel sikerült lecsillapítanom magam.
- Kit érdekel? - kérdeztem. - Kit érdekel ez az egész rohadt bál, kit érdekel, kik vannak itt meg kik nem? Hiba volt eljönni.

Oké, ezt most komolyan mondta? Tényleg nem hancúrozott annyi nővel, mint ahogy én azt gondolnám? Ki tudja, de valamiért hittem neki, mégis annyiban hagytam a témát. Nem fogok emiatt a nyakába ugrani, ez hétszentség.
- Édes vagy, a szívemet melengetik a bókjaid. De valld be, hogy ez is tetszik neked. Persze biztosan nem annyira, mintha olyan lennék, mint a drága Elena, de azért mégis. - Az alsó ajkaimba harapva mosolyogtam a szemeibe. Én tudtam az okát annak, hogy miért lettem újra ilyen, ő nem. Ez így is van jól, majd idővel megtudja.

- Néhány hete még nem volt csontváz a szobájában - ráztam a fejemet, de aztán rájöttem, hogy ezt talán nem kellett volna kimondani. Inkább befogtam a számat, és közben körbenéztem, vajon felbukkan-e valami más ismerős arc, de egyelőre még nem láttam senkit. Akire vágytam, például Jenna néni volt... te jó ég, mi lehet vele...
- Amúgy arra számítottam, hogy Stefan itt lesz. Elvégre a városban van. Kíváncsi lettem volna rá, hogy tovább változott-e az esküvőnk óta.

- Talán inkább mégsem kellene - csóváltam a fejem, és újra átfogtam Elena derekát, hogy immár egy kissé gyorsabb táncra kezdjek el lejteni vele. - Roppant félő, hogy Klausnál valami csontvázra bukkannánk. És ezúttal nem átvitt értelemben mondom, hanem szó szerint.

- Azért a helyedben én erre sem vennék verbénát - mosolyogtam gúnyosan Tatiára. - A levegőváltozás kimondottan jót tett neked. Ugyanaz a számító ribanc dög vagy, mint ami régen is voltál, mikor menekültél előlem - tettem le a pezsgőspoharat. - Nem tudom örüljek-e ennek, vagy fejezzem ki mély sajnálatomat.

- Nos, ha olyan viszonyban lennénk, mint régen, akkor azt mondanám most, hogy csinálhatnánk mást is Klaus szobájában, hagy bosszantsuk fel, de... vedd úgy, hogy nem szóltam - mosolyodtam el halványan. - Én azt csinálom, amit te szeretnél. Ha kompromittáló dolgokat akarsz keresni, hát... legyen... - kuncogtam.

- Ó, a levélről már majdnem elfeledkeztem. Pillanatnyi gyengeség volt azt hiszem, de azt is lehet, hogy csak egy kicsit be voltam csípve. - Nem egyszerűséggel vállat vontam és akár a jégkirálynő címért is indulhattam volna, hiszen a levelem minden egyes szava nagyon is igaz volt. Az érzéseimet írtam akkor papírra, de mi értelme volt? Semmi. Nem lett jobb tőle semmi.
Elértem, hogy ő is úgy viselkedjen velem, ahogy én vele. Így sokkal könnyebb volt, mint nyilvánosan küszködni az érzelmeimmel. - Ez után utána kell számolnom... - Újabb korty, miután pedig a pezsgő lecsordogált a tokromon, ismét megszólaltam. - Eggyel sem. - Most tényleg őszinte voltam, így néztem a szemeibe és ha akarta, ha nem, ezt el kellett hinnie, mert igaz volt. - De én inkább nem kérdezem meg, hogy hány nő hempergett az ágyadban vagy éppen te az övéikben. Valószínűleg egész este itt álldogálnánk.

- Te meg túlságosan naiv édesem, ha még mindig nem voltál képes őt kiismerni - engedtem el Elena derekát, és megtapsoltam a zenekart, mikor véget ért egy keringő. - Nos, táncolhatunk még egyet, vagy találjunk más programot? Mondjuk... keressünk kompromittáló dolgokat Klaus szobájában.

Damon szavaitól függetlenül még egy kicsit elmélyültem Tatia nézésében... persze nem úgy bámultam, mint ahogy pl Damon, hanem... végigmértem, de csak az arcát, és annak minden centijét. Hiába a "hadüzenet"... az jutott eszembe, hogy ha egyszer... talán... én is vámpírrá válok, akkor... olyan leszek, mint ő? Hogy... én lehetnék-e egyáltalán olyan erős egyéniség, mint amilyen ő... de végül megráztam a fejemet.
- Nos, nem hiszem, hogy Tatia nyilvánosan csinálna balhét, vagy akár minket most akarna piszkálni. Ő ahhoz túlságosan... számító.

- A gond ezzel csupán annyi, hogy úgy látom Tatia nem fog megfeledkezni rólunk - néztem ahogy az eredeti Petrova arcát beragyogta egy nem túl sok jót sejtető mosoly. - Bár amíg Esther itt van, addig azt mondom, nincs mitől félni. Holnaptól.. hát az már más tészta.

Magamban dühöngtem.
- Szóval anyám tudott róla, hogy visszajöttél - csikorgattam a fogamat. - Alkalomadtál nehogy elfelejtsem megköszönni neki - mondtam már tényleg haraggal, és figyeltem egy pillanatra, ahogy Elena és Damon felé fordult.
- Tudod Tatia - fontam karba a kezemet, és hanyagul a falnak dőltem - egyszerűen nem értem, miért is léptél le. Úgy látszik, az a kis búcsúlevélke nem épp az igazat írta le. Bár tőled mi mást várhatna a vámpír - legyintettem. - Szóval mesélj, mit csináltál az őshazádban? Hány nyomorulttal feküdtél le, hogy orvosold fájó hiányomat? - kérdeztem gúnyosan.