(Sarah)
- Ne vegyél... izé... tolakodónak, de alternatív étkezéssel nem... izé.. próbálkoztál még? - vetettem fel a kérdést, kissé akadozón, mikor a távolban néztem hogy Kol a táncolók közé megy a partnerével... és leginkább egy majom jutott róla az eszembe, arról meg az állatok... arról meg a vér... arról meg Sarah vacsorája... Bár a végére nem emlékeztem hol indult a gondolat, de a vége az állatvér volt, és ez biztos.
- És ez... a tegnapi vacsorád... akkor igazából ilyen bosszúféle volt...? - érdeklődtem tovább, mikor eszembe ötlött emez a kérdés is.

Kol

- Rendben, táncoljunk, hódoljunk be a tömegnek! - kuncogtam, majd a parkettre sétáltunk.

Nem nagyon akadt társaságom a bálra, így elég sokat sétálgattam, nézelődtem. A bálterem egyik sarkában volt pár szék amire le lehetett ülni, így becéloztam egyet és leültem rá.

Kihallottam a saját nevem Tatia és anyám beszélgetéséből. Bár mit voltam most meglepve ezen? Azon jobban csodálkoztam volna, ha a várható időjárást beszélik meg...
Közelebb araszoltam, mert Tatia szavaiból ítélve valami sötét, és súlyos titok lappangott a múltban. Én pedig szerettem tisztán látni. És erre most tökéletes alkalom kínálkozott...
Elővettem a zsebemből a már néhányszor meghúzott laposüveget, és úgy tettem, mintha egy ezer éves festményt figyelnék a falon. De a figyelmem ott járt az ajtó túloldalán.

Peiper
- Ezt viszont köszönöm, Peiper - biccentettem. - Van kedved táncolni egyet? Úgy értem, ez egy bál, illendő lenne akkor táncolni is, nem igaz? - kacsintottam rá.

Kol

- Igen, tudom, és teljes mértékben megértelek, én is ezt érezném. És mivel tudom, hogy nem tudnálak lebeszélni, nem is próbálom. - vontam vállat - Csak annyit tehetek, hogy melletted állok. - mosolyogtam.

Peiper
- Tudod, hogy ez elkerülhetetlen - feleltem olyan gyengéd hangnemben, amit elég ritkán veszek elő. Mintha... Á, hagyjuk. - De nem ölöm meg, akármennyire is arra vágyom. Nem, mert akkor Liz egy életre meggyűlölne. Még akkor is, ha most úgy tudja, nem ismer engem.

- Rohadt kis ribanc - sziszegtem mérgesen, mikor kirántotta magát a kezeim közül, és eltávozott valamerre. Méghozzá anyámat kereste. Mi a fene beszélnivalójuk van ezeknek egymással?
Egy darabig csak álltam a svédasztal mellett, sötét tekinteteket lövellve mindenki felé, aztán a kíváncsiságom jóval erősebb lett a büszkeségemnél.

[You must be registered and logged in to see this image.]

Tudom, hogy anyám forral valamit. Tisztában vagyok vele, hogy a "megbocsátok" szöveg túl átlátszó még tőle is. Régen bevettem volna egy ekkora maszlagot, de ma már... korábban keljen fel, ha ki akar velem babrálni. Vagy fel se keljen. A koporsó még most is odalenn áll, és lakatlan...
Közelebb araszoltam a dolgozószobához, aminek az ajtaja mögött Tatia eltűnt. Megálltam olyan biztos távolságban, hogy a vámpírhallásnak hála, tökéletesen halljam a bentről kiszűrődő hangokat, és feszülten figyeltem kettejük beszélgetését.

Warren
- Hát, max csak úgy érzem, meg, hogy nem tudom megigézni - vontam vállat. Na ja... a verbéna egyik igencsak káros hatása ez a dolog. Nem szeretek igézés nélkül inni, mert akkor elég sokszor rimánkol a préda, azt meg utálom... - Viszont egy idő után egészen meg lehet szokni. Immunissá nem válsz rá, viszont ha rövid időn belül sok olyan emberből iszol, akkor már szinte meg sem érzed. Megfigyelés - tettem még hozzá. - De tegnap tudtam, hogy egy olyan embert készülök bántani. De... be akartam bizonyíítani, hogy én mindig azt teszem, amit tenni akarok.

Egy kis idő elteltével visszatértem a terembe, és megittam egy pohár pezsgőt. Kellett ez most nekem. Az előbbi jelenet után, ahogy az a nő megjelent ott, és ellenszenvesen viselkedett... mint egy harcias kiskakas. Vicces, persze, ha külső szemlélő lehetnék.
Ismét a svédasztalhoz sétáltam, és pakoltam a tányéromra néhány kis szendvicset.

- Erről beszéltem, hát nem érted? Folyton ezzel jössz, hogy vagy imádunk téged vagy meghalunk. Ez kezd unalmas lenni, Nik és ha azt hiszed, hogy akárki behódol neked, amíg csak üres fázisokat vágsz a fejünkhöz, akkor te tévedsz. - Mondtam határozottam, amikor megragadta a könyökömet. Senkinek nem néztem el, ha így viselkedik velem, nem voltam ehhez hozzászokva sem ember, sem vámpírkoromban. És nem is most fogom elkezdeni, akármilyen istennek is tartja magát.
- Márpedig én nem fogok behódolni neked, ezt már nem egyszer elmondtam. Nem fogok változtatni a döntésemen, nem ismersz még, ha azt hiszed, hogy igen. - Az arcomat el, a könyökömet pedig kirántottam a kezei közül és egy lépéssel hátrébb léptem tőle. Fel tudott húzni ezzel a viselkedéssel, méghozzá nagyon. Nem is tudtam tovább itt maradni és már tudtam is, hogy hová megyek. Itt az ideje, hogy beszéljek Esther-rel. - Élvezd egyedül a bálodat. - Ezzel pedig ott is hagytam Klaust és az emelet felé siettem.

Dolgozószoba

Kol

- De jó, akkor a tudtom nélkül fogjátok agyonverni egymást, igazad van, sokkal jobb! - nevettem - Ne törődj vele! Ha csak ezzel foglalkozol, rosszabb lesz, hidd el! - győzködtem.

(Sarah)
- Nem baj, tegnap óta iszok, és még nem kaptam alkoholmérgezést, szóval... jól haladok - vigyorogtam, újra töltve a pohárba, és le is húzva rögtön. Közben szüntelenül vigyorogtam, momentán még azon sem akadtam fel, amikor Sarah a "vacsorájáról" beszélt... azt hiszem az agyam nem egészen fogta fel mit is jelent ez, de... végülis igyekeztem.
- A verbénát... nem érzed meg az emberen, mielőtt... tudod.. - utaltam a harapásra, ha már a vacsora témánál járunk, és most épp laza vagyok, hát... lehet róla csevegni. Bár valószínű nem fogok emlékezni a beszélgetésünkre, de... sebaj, majd megkérem hogy idézze fel nekem ha józan leszek...

- Valamiben tévedsz, Tatia! - ragadtam meg őt a könyökénél, de nem durván, csak határozottan. - Mert én több vagyok másoknál! Nemsokára eljön az ideje, mikor két választásotok lesz mindnyájotoknak. Vagy istenként, leborulva imádtok engem... vagy szépen sorban meghaltok. És ne hidd, hogy veled másképp fogok bánni, ha nem a szájam íze szerint döntesz. Szeretlek Tatia... de nem engedem, hogy dacolj velem - simogattam meg az arcát.

Peiper
- Na azért - bólogattam. - És persze... amíg veled vagyok, megígérem, hogy nem fogom bántani Warrent. Bár... amint látom, nincs minden rendben az álompár - Ennél a résznél a hangom tele volt gúnnyal, a hozzáállásomnak köszönhetően. - körében, ha ő éppen Sarah Lestwick társaságát keresi...

- Igazad van, tényleg az vagyok. De azt ne felejtsd el, hogy azért vagyok ilyen, mert csak így élhettem túl a napokat ezer éven keresztül. Nem tudok két perc alatt visszaváltozni olyanná, amilyen emberkoromban voltam. Ha neked erre lenne szükséged, akkor... keresned kell valaki mást. - Nyögtem ki nagy nehezen, a szívem pedig majd megszakadt. Tényleg nagyon féltem és már nem is tudtam volna visszaváltozni állandóan érző emberi lénnyé, de hiába hiszi azt, hogy igen, ő sem lenne képes rá éppen amiatt, amit az előbb elmondott. Mert vámpírok vagyunk, az érzéketlenség ezzel együtt költözött a vénáinkba.
- Te sem vagy különb, mint én, Klaus. Nem vagy képes arra, hogy ne istenként és hatalmas úrként tekints magadra. Attól, hogy hibrid lettél, még nem vagy több senkinél, mert ugyanolyan vagy mint én. Gonosz, önző és vérmes, ezzel próbálod bepótolni azt, amit emberkorodban nem tehettél meg, mert Mikael bántott. - Mondtam a szemeibe az igazságot, miközben már az én tekintetem is szikrákat szórt. Ha már kikötöttünk ennél a témánál, akkor én is hadd mondjam el, mit gondolok.

Tatiának

Felhorkanva felnevettem, amolyan "most ezt komolyan el is higgyem?" módon, és kissé távolabb léptem.
- Miért nézzek a felszín alá, ha nem engeded? - érdeklődtem. - Tudod, mit érzek irántad, elmondtam. Hezitáltál, kikerültél. Elmondjam, mi a nagy igazság? Vámpírok vagyunk. Soha nem fogjuk felvállalni az érzelmeinket, inkább elnyomjuk őket. Ez viszont értelmetlenné teszi a köztünk lévő helyzetet - vágtam zsebre a kezemet. - És nekem ebből elég volt, Tatia. Túl sokat vártam tőled, belátom. Te ugyanaz a hideg, számító ribanc maradtál, aki valaha voltál.

Kol

Felmerült bennem a kérdés, hogy "muszáj?", De a válasz egyértelmű, igen, muszáj. El tudom hinni, milyen sebek vannak, amik felszakadnak, ha meglátjuk az illetőt. Ugyhogy, meg sem próbáltam lebeszélni a későbbi bunyóról, max támogatni tudom, mindkét félt.
- Igen, ez egyértelmű, sokkal jobb pasi vagy Warrennél! - bólogattam mosolyogva. Nesze az egódnak! De amúgy, komolyan is gondoltam. Azt leszámítva, hogy az első pasi akivel lefeküdtem a városban, az Warren volt...
- De tudod, hogy Ő nem hagyja annyiban. Úgyhogy kerüljük el, oké?

- Én szerettem azt az idióta kölyköt, méghozzá teljes szívemből. - Mondtam neki teljes komolysággal, amikor elengedte a derekamat és fintorogva nézett rám. Legszívesebben én is ezt csináltam volna, de igaza volt, nekem a büszkeségem volt az egyetlen, ami megmaradt nekem és amit soha nem veszítettem el. Féltem attól, hogyha engedek belőle, akkor hatalmasat fogok koppanni, azt pedig nem akartam.
- Azért vesződsz velem, mert még mindig szeretsz. Ne tagadd le, tudom, hogy így van. És ha kicsit figyelmen kívül tudnád hagyni a felszínt, talán megláthatnád azt, hogy én hogy érzek irántad. De... mint azt már sokszor bebizonyítottuk, mi nem tudunk csak úgy együtt lenni. Ahhoz te is túlságosan megváltoztál és én is. - Nem érdekelt, hogy a táncparkett kellős közepén ácsorgunk, ezt el kellett mondanom neki.

Warrennek
- Hát, elég sokat kéne - vigyorogtam. Azért még vicces is tud lenni ő, ha akar, nem csak kesereg... - De ha gondolod, besegítek a gyenge italokkal. Tudod, tegnap este eléggé felöntöttem a garatra, aminek a végeredménye egy verbénás vacsi lett, mert csakazértis... szóval érted - magyaráztam. Igazából nem éppen a legnyerőbb dolog egy zsarunak fecsegni az étkezési szokásaimról, amik igencsak véresek, és időnként még emberáldozatokat is követelnek. Mint tegnap este a sikátorban.

Elkedvetlenedtem, és elengedtem Tatia derekát.
- Tudod, valahol él még bennem az a régi idióta kölyök, aki annyira sóvárgott a szerelemre, amit tőled kapott - mondtam fapofával. - És noha könnyű leírni, hogy vannak érzelmeid irántam, a viselkedésed pont az ellenkezőjét mutatja. Mert a büszkeséged még most is többre tartod minden másnál - fintorogtam keserűen. - Eh, nem is tudom, miért vesződöm én még mindig veled - legyintettem rosszkedvűen.

- Vicces vagy. Tényleg úgy ismersz, mint aki behódol neked? Majdnem megtettem, de te elküldtél, amikor elmondtam a feltételeimet. Hát magadra vess. - Vállat vontam, mintha nem érdekelne ez az ügy, pedig nagyon is érdekelt. Amikor a vízesésnél elmondtam neki, hogy nem fogok megváltozni a kedvéért és ő azt kérte, hogy hagyjam magára, akkor fogadtam meg, hogy még egyszer nem fogok odáig eljutni, mint addig. Hogy nem fogom bevallani neki, hogy mennyire szerettem és hogy még most is így érzek.

Peiper
- Ó, hát ki más csinálhatná a balhét, mint a házigazda? - nevettem fel. - De ne aggódj, el fogom tenni az elagyabugyálását a bál utánra. Tudod, hogy ez elvi kérdés. Egyetlen Ősvámpír csaját sem nyúlhatja le egy halandó, csak mert épp olyan kedve van hozzá. Különben is, én ezerszer jobban nézek ki nála - húztam ki magamat. Biztos voltam benne, hogy Peiper is igazat adna nekem.

- Már nem érdekel Elena - vontam meg a vállam. - Legalábbis nem úgy, mint eddig - tettem hozzá, és felnevettem. - Makacs vagy. Ebben nagyon hasonlítotok egymásra a hasonmással. De ha neked úgy jó, hát a lábam elé is borulhatsz. Velem lehet alkudozni - vigyorogtam.

- Csak nem mindketten gátolva vagytok abban, hogy egymáson legeltessétek a szemeiteket? - Megforgattam a szemeimet, mert egyszerűen utáltam magát a gondolatot is, hogy Klausnak és Elenának köze volt és van egymáshoz. Ez az egyik oka, hogy nem csípem a hasonmásomat, de emiatt nagyon nem. Nem volt elég neki Salvatore, még Klaust is magába bolondította. És még ő az állítólagos jó kislány.
Nik kissé közelebb húzott magához, én pedig elmélyedtem a tekintetében. Miért tud mindig levenni a lábamról? Miért? - Te sem panaszkodhatsz. - Szólaltam meg végül és aranyos mosoly jelent meg az ajkaimon, de ez csak pár másodpercig tartott, azután átvarázsoltam kissé ravaszabbá. - Ettől függetlenül még mindig nem borulok a nyakadba.