- Nem kell sajnálnod - néztem a szemeibe. Komolyan nem... azt hiszem, jobban jártam, hogy anélkül váltunk el, és nem kellett egy gyereket kitenni ezeknek a dolgoknak. - Azt hiszem, ideje mennünk, a többség már elindult. Nem gondolod? - kérdeztem. - Természetesen hazaviszlek.

(Noah)

- Oh, sajnálom... - kezdtem volna szabadkozni. Nem akartam rossz emlékeket ébreszteni benne. Rossz érzéseket pedig főként nem...
- De még nem késő, hisz fiatal vagy. És biztos bukik rád minden helyi szingli nő - kacsintottam Rá bátorítón mosolyogva, miközben álla alá csúsztatva ujjam, kényszerítettem hogy a szemembe nézzen újra.

Kol and

Liz


Csak oldalt állva figyeltem az eseményeket. Beleszólási jogom nem nagyon volt, de mindannyian a barátaim, úgyhogy nem szívesen mentem el. Egyik ámulatból a másikba estem, mikor megjelent a gyűrű, mikor Liz visszatért... És láttam Esthert. Láttam, hogy Ő volt, Ő mondta el Liznek az igazat. De azt el sem tudtam képzelni, hogy így mi játszódhatott le Kolban. Örül annak, hogy Liz újra tudja, vagy az anyja lesz az új haragosa?

Minden esetre, mikor Warren-t megigézte, és Ő odébb állt, én is magukra hagytam Kolt és Lizt. Odébb sétáltam az asztalokhoz, és egy pohár pezsgő keretében az oszló tömeget figyeltem.

/Pearl/
- Akartam én - sütöttem le a szememet. Hosszú idő óta most először nem néztem a szemébe. - De a feleségem meg én hiába próbálkoztunk. Mint később kiderült, ő nem is akart. Most meg... - tártam szét a karomat. - Nincs senkim, akivel próbálkozhatnék.

Mikor hasamra csúszott a kezem, Warren a hasam felé nyúlt. Nem távolodtam el, de azért figyeltem ahogy majdnem megérinti keze a hasamat. Kol elém lépett így megakadályozva, hogy hozzám nyúljon. Megigézte, és Warren már el is kezdett hátrálni. Még utoljára a szemembe, és kilépett a teremből. Utána néztem, és már csak az zökkentett vissza, hogy Kol felém fordult. Szemeibe néztem. Így olyan más volt, hogy újra emlékeztem. - Hát amint láthatod nem voltam boldog. - Nem haragudtam rá emiatt. Jól tette, hogy elfeledtette velem. Csak a boldogságomat tartotta szemelőtt, és nem azt, hogy szeretett. - De nem hibáztatlak érte.. - Nyeltem egyet, és felsóhajtottam.

(Noah)

- Akkor... örülök. Mert kedvelem a társaságodat - ismertem el, amibe lehet megint belepirultam, pedig nem is mondtam semmi olyat ami erre okot adna. Felnőtt emberek vagyunk, és hát ez a mai kor már... lehet pirulás nélkül is kedvelni egymást... Csak talán a testem még nem érzi ezt, tapasztalatlanságom okán.
- Na és arra nem gondoltál még, hogy legyen sajátod? - érdeklődtem, hátha a gyerekek témája kevésbé lesz pirulást okozó nálam, hisz a gyerekeket én is nagyon szeretem. - Mármint... naponta vagy gyerekekkel, törődsz velük, meggyógyítod őket, nem terveztél még családot..?

- Teljes mértékben megértem, hogy neked Lucy a legfontosabb - bólintottam. Azért nem adom fel, főleg nem úgy, hogy láttam a reakcióit. - De nekem nem okoz problémát gyerekek közelében lenni. Úgy értem, tudom, hogy a többség megriad a kisgyermekes anyukáktól. Én viszont... egész életemben gyerekekkel foglalkoztam. Max akkor riadnék meg, ha valami bajba kerülne Lucy - magyaráztam.

Örültem, hogy Warren végre eltűnik... ahogy viselkedett, az teljes mértékben felidegesített. Nem is értem, miért nem mentem neki. Bár, azt hiszem, ha mindenki eltűnik a bálteremből, akkor utána fogok eredni... El a házába, bejutok valahogy oda, és a szart is kiverem belőle. Vagy rágyújtom, és megvárom, amíg kilép, és aztán kínzom meg, amíg fuldoklik a füsttől. Esetleg föl-le mártogatom a vízbe? Van az a kínai kínzás, amikor vízcseppet csöpögtetnek az ember fejére. Vajon tényleg olyan őrjítő lenne? Visszafordultam Liz felé.
- Annyira sajnálom... annyira. Azt hittem, boldog leszel vele, ha nem emlékszel rám - magyarázkodtam.

(Noah)

Igazán... jó érzés volt Noah-val táncolni. Kellemes volt, amikor a keze az enyém fogta, és az ujjai a derekamra simultak. Idejére sem emlékeztem mikor volt utoljára hozzá hasonló partnerem... vagy bármilyen. Régen volt. Mióta anya vagyok megint, azóta csak anya voltam, gyakorlatilag... erre most a lányom orvosával bálozok... De mit is mondhatnék, kissé behatárolt a nézőközönségem. Nő vagyok gyerekkel... De Noah kedves férfinak tűnt. Szimpatikus volt nekem. Úgy tűnik vonzom az emberférfiakat...
- Volna... - feleltem amikor azt kérdezte, találkoznék-e vele. - De... ugye tudod, nekem Lucy a legfontosabb, és... nekem már nagyon rég nem volt férfiismerősöm... - hebegtem-habogtam kissé zavarodottan, amibe talán bele is pirultam. Zavarban voltam. Épp csak elhívott egy bálra, és én máris zavarban vagyok... - A lényeg az lenne, hogy... nincs túl nagy gyakorlatom az... ismerkedésben. Tudod, ez a pirulás, meg szemlesütés... szóval... szóval nincs nagy gyakorlatom - maradtam végül csak ennyiben. Hát hogy is magyarázhatnám? Hogy egy hármed évezred alatt volt... három férfi az életemben, közülük egy még emberként? Elég fura kijelentés lenne szegény fülének és elméjének... Vinne is máris a kórházba...

Pearl
A parkettre vezettem, hogy táncolhassunk. A számok mentek egymás után, hol lassabbak, hol gyorsabbak, de ízlésesen kiválogatva. Úgy tűnik a családnak van ízlése. Úgy tűnt, még van bőven időnk, így igyekeztem kiélvezni minden vele töltött percet.
- Mondd Pearl, volna kedved találkozni velem valamikor a bál után? - kérdeztem.

(Kol, Peiper, Liz)

- Téged ismerve... talán igen, talán nem... - válaszoltam, Liz sajnálkozó szavaira. Tény hogy a szívem legszívesebben megcsókoltatta volna, de... a szívem whiskyben úszott így nem volt megbízható...
Követte pillantásom a kezét a mozdulatban, és megállapodott pár másodpercre a hasán. Felemeltem a kezem hogy megérintsem, bár fogalmam sincs miért, hisz már nem az enyém az a gyerek... úgy adta nekem, majd vette el tőlem, mintha csak egy kiló kenyér lenne a közértből... amitől valamiért összeszorult a torkom. De aztán mielőtt még bármi mást tehettem vagy gondolhattam volna, Kol került a látóterembe.
- Kérlek hogy tedd meg... megköszönném.. - feleltem a szavaira, de éreztem a késztetést... nem tudtam mit tenni ellene, egy pillantás Liz-re, aztán elindultam, otthagyva mindhármukat...

-Tökéletes ötlet, Miss Katherine.-mosolyogtam rá, és legurítottam két pezsgőt, meg egy whiskey-t.-Igazán jól esne, egy kis falat emberi vér.-gondolkoztam el.-Meghívhatom önt, vacsorára?-kérdeztem kedvesen-De gyere menjünk, már nincs itt keresnivalónk.-mosolyogtam, és elindultunk./folyt valahol/

Némán hallgattam Warren szavait. Rosszul esett minden egyes szó, de nem tudtam mit csinálni. Haragszik rám, talán nem is kéne így csodálkoznom azon, hogy így beszél velem. Nem tudtam a szemeibe nézni, de mégis néha oda oda pillantottam. Egyszer Kol felé néztem. Ismertem, és láttam rajta, hogy igen csak erősen próbálkozik, hogy nyugodt maradjon. Újra Warren-re néztem aki odatámolygott hozzám, és kezembe nyomta a gyűrűt. Összeszorítottam markomat, és vettem egy mély levegőt. Arcomról sütött a fájdalom. - Én tényleg sajnálom.. - Néztem bocsánatkérően szemeibe, habár aligha segített ez valamennyit a helyzetemen. A szabad kezemet hasamra csúsztattam, és egy nagyot nyeltem. A tudat, hogy ilyet tettem vele, pedig szeretett, sírásra késztetett, de egyenlőre még tartottam magam. Arcomon persze azért meglátszottak érzelmeim igen csak erősen, de ez ellen már nem tehettem semmit. Kol elém lépett, és így pont Warren elé került. Hallottam Kol szavait, és egy kicsit oldalra is álltam. Megigézte Őt...

- Jajj nehogy véletlenül ne fogyasszunk az ingyenes kajákból és piákból. - Vontam fel szemöldökömet ahogy az asztalhoz vezetett, és elvettem onnan egy pohár pezsgőt. Belekortyoltam és Stefan-ra néztem. - Viszont nekem egy bőven megfelel. De ha te gondolod van itt más is. - Pillantottam körbe az embereken, ezzel arra célozva, hogy felőlem aztán ezekből is elfogyaszthat valakit. Sosem tartottam olyan értékesnek az emberi életet, hogy bűntudatok érezzek bármi ilyen cselekedet után.

Katherine


-Főleg ha egy csinos hölgy a segítőm.-mosolygok, és vége lett a zenének.-Megiszunk még valamit? Ha már itt vagyunk, akkor ne hagyjuk már, hogy enni, és inni nélkül menjünk..-nevettem, és megfogva kezét az asztalhoz vezettem..

- Biztos sikerülni fog a terv. Ezt biztosra tudom. - Mondtam biztatóan, elmosolyodva, habár úgyis tudtam, hogy bízik a saját sikerében.

Liz, Peiper, Warren
Magamban elszámoltam tízig. Nem az én elemem a higgadtság, de komolyan kockáztatnám a lebukást, ha itt helyben megölném, amiért így beszélt Lizzel. Lizzel, akit átadtam neki, mintegy beismerve a vereségemet. Különben meg honnan emlékszik rám? - kérdezem magamtól. Valószínűleg anyám az oka, és most először töprengek el azon, hogy talán Klausnak jó oka volt megölni anyánkat... Most hirtelen nekem is olyan gondolataim támadtak, ám ezek hamar elszálltak. Őt úgysem lennék képes bántani.
- Oké, Warren. Tűnj innen, mielőtt kitaposom a beledet a helyéről, aztán megetetem a férgekkel - igéztem belé. Reméltem, hogy nem használ verbénát.

Katherine
Visszacsókoltam, és így táncoltunk tovább..-Tudod, mit várok már nagyon? Hogy a tervünk, egyenesbe jöjjön, és megtörténjen az aminek meg kell.-mondtam egy gonosz vigyorral az arcomon

- A gravitáció mi? - Kérdeztem egy gúnyos mosollyal, de aztán szinte rögtön meg is békültem ahogy egy puszit nyomott arcomra. Ahogy egy kicsit eltávolodott tőlem, és újra közelebb hajoltam hozzá, és röviden megcsókolva mit sem törődve azzal, hogy társaságban vagyunk, és hogy elég sokan láthatnak így.

Katherine

-Rendben, akkor többször elfoglak hívni bálokra.-mosolyogtam, és kezem lecsúszott a feneke fölé egy kicsivel..-Elnézést, csak a gravitáció.-nevettem,és egy puszit nyomtam arcára.

-Szerintem felesleges is velük törődni.- Sóhajtottam fel halkan Stefan kérdésére válaszolva, de azért tovább folytattuk a táncot. - Mostanában azért aztán sűrűbben hívj el bálokba. Tudod szeretek táncolni.. - Nevettem fel halkan, kicsit közelebb húzódva hozzá a tánc közben.

(Kol, Liz, Peiper)

- Mindenről Te tehetsz - válaszoltam, merő megvetéssel nézve fel Kol-ra. - Ennyit ért... hogy kiigézted az agyát.. a szívét kifelejtetted - mondtam, miközben rendkívül megnyerő kísérletezéssel tápászkodtam felfele a földről. Cseppet szédültem, amit nyilván a fejemre mért ütések okoztak, de jelenleg kisebb bajom is nagyobb volt annál, mint hogy arra figyeljek, milyen állapotban állhatok épp egy bálterem közepén...
Az viszont annál inkább elvonta a figyelmem, amikor Liz hangja ütötte meg újra a fülemet. Felé fordítottam a fejem, de közben újra Kol felé indultam.
- Igen, meg akartam... még két napja - feleltem a kérdésére, cseppet sem szívélyesen pillantva a szemeibe.
Nem érdekelt hogy Peiper ott áll Kol előtt, kikerültem Őt. Megálltam a mocskos vérszívó előtt, és visszavettem a gyűrűt. Nem mintha nekem kéne még, hisz mihez is kezdhetnék vele... de aztán rájöttem hogy se Kol-nál hagyni, se kidobásra ítélni nem szeretném. Ahhoz túl fontos volt még két napja...
- Remek... akkor még jobban megérdemlitek egymást. Csak engem hagyjatok ki a játékaitokból - néztem hol egyikükre, hol a másikra, miközben Liz elé vánszorogtam, és a kezemtől kissé összevéreződött gyűrűt a tenyerébe nyomtam. - Elrakhatod emlékbe.. a többi közé - böktem a kezére, ahol nemrég még az én ajándékom is ott volt de már nincs, hisz azt nálam hagyta.

(Noah)
Mikor megérkeztünk, már nem volt túl nagy tömeg, s ha a hallásom nem csalt, valahol a teremben perpatvar is volt. De engem nem zavart egyik sem, kedves társaságom volt, így nekem jó itt és így.
- Hát persze, ezer örömmel - mosolyogtam Noah-ra, s hagytam hogy a parkettre vezessen. Hiányzott már a tánc... jó érzés volt itt, ilyen környezetben, ilyen ruhában lenni, és ilyen zenét hallani, a táncról nem is beszélve.

- Köszönök mindent Esther. Ha te nem hozod vissza az emlékeimet talán soha nem tudom meg az igazságot.. - Néztem Esther-re hálásan. Ahogy hallottam még nem volt vége a balhénak a terem végében. Oda kell mennem! - Bocsánat, de meg kell néznem mi folyik ott. Hátha tudok tenni valamit. - Sóhajtottam halkan, és elindultam a tömeg felé. Kicsit nehezen de átküzdöttem magamat a kisebb tömegen ami körbevette őket. Azt láttam amire még álmomban sem számítottam volna. Egy kis dobozt dobott Warren Kol felé. Sejtettem mi lehetett a dobozban. Ahogy Kol megnézte már biztos voltam a dologban. Megakarta kérni a kezem! És én így hagytam el. Egy nagyot nyeltem. Pont háttal álltam nekik, vagyis inkább Kol-nak. - Te megakartad kérni a kezem? - Szaladt ráncba homlokom, és ledöbbenve pislogtam rá. - Kol nem tehet semmiről. Ez csak is az én hibám. - Mondtam, és tettem feléjük egy lépést. Igazam volt! Minden az én hibám volt. Még az is, hogy lényegében tönkre tettem Warren-t, és ha Kol-t nem is, de azért biztos benne is hagytam egy mély nyomot.

Warren, Peiper
Elakadt a lélegzetem, amikor megláttam a gyűrűt. Szinte biztosra vettem, hogy Liz igent mondott neki. De akkor miért hagyta el?
- Nem tehetek róla - feleltem Warrennek. - Elfeledtette magamat vele, csak hogy boldog legyen. Beleőrült volna, ha olyan önző vagyok, mint általában, és magamnak is akarom... Mindenét. Megtehettem volna, és még arra sem kellett volna emlékeznie - mondtam.