(Erdő)

Egy apró sóhajjal léptem be a villa ajtaján, hiszen hallottam Klaus hangját, amit nekem címzett, bár az emelet felé. Na igen... hát... Fenrir még odafenn volt. Nekem muszáj volt levegőznöm. És pont Katherine-be futottam bele, ami még... hasznomra is válhat, ahogy azt neki is elmondtam.
- Nos, odafenrtől már nem fogsz hallani semmi lényegeset - vontam egyet a vállamon, belépve a nappaliba. Igazából nem tudtam, mire számítsak tőle.

(MF autóútjai)

Ledobtam magamról a kissé átázott dzsekimet, és egy jókora pohár whiskyt öntöttem magamnak, majd leültem a fotelba, kényelmesen az asztalra téve a lábamat.
- Remélem anyám, már nem kell hallanom semmit, ami a magánéletedet illeti - kiabáltam felfelé az emeletre.

/Hotel - Elizabeth lakása/
Hazaérve örömmel tapasztaltam, hogy mindenki eltűnt a lakásból. Hm, nem is rossz, bár egész biztos, hogy én nem fogok nekiállni rendet rakni. Az méltóságomon aluli lenne. Remélem Klaus hívott pár csinos hölgyeményt, akikből a végén bónuszként még ihatok is. Nem láttam senkit sehol, de nem is akartam megvárni őket. Majd jönnek, ha akarnak, és őszintén reméltem, hogy anyám magyarázatot ad arra, hogy egyáltalán honnan ismeri Lizt. Addig is, alszom egyet.
/Kol szobája/

(hálószoba)

Kitámolyogtam a folyosóra, és lenéztem a nappalira. Tökéletes volt a pusztítás. Mintha egy atombomba robbant volna ide... mindenfelé kajamaradék, poharak, papírfecnik, meg valami barna trutyi, ami erősen sárra emlékeztetett.
Egy takarító pakolgatott még roppant lelkesen. Egy pillanatig arra gondoltam, megigézem, és megölöm, hogy csillapítsam gyomrom szapora korgását, de beláttam, hogy a rend előrébb való, mint az éhség. Ha kinyírom, ki fog kitakarítani? Mert én nem, az aztán biztos...
Legyintettem hát egyet, és úgy döntöttem, a házon kívül keresek kaját. Mostanában elég rég jártam úgyis odakinn.

(park)

- Én egyedül érkeztem. - válaszoltam a kérdésére. Talán nem véletlen. De nem volt kedvem fírtatni a helyzetet, hogy miért jöttem egyedül. Jó most Vivienne nélkül. Addig is nem gondolkozok komolyabb ügyeken.
- Nos, ha már mindketten egyedül vagyunk.. hazakísérhetlek? - kacsintottam rá, de nem úgy hogy azt vegye ki belőle, hogy szatír vagyok.

A bólintását látva a kabátokért sétáltunk, elvégre már elég hűvös volt az idő, majd elhagytuk a birtokot.

(Utcák)

Néztem, ahogy egyre csak fogy a tömeg. Kolék is újra "összemelegedtek", Esther elégedett volt, és egyre többen hagyták el az épületet.

Nagyban pezsgőzgettem - már nem is tudom, hányadikat iszom - mikor valaki mögülem megszólított.
- Heló! - fordultam felé mosolyogva - Igen, valami olyasmi. - bólogattam - Téged is?

Kóvágolytam egy ideje a bálon. Igazából reménykedtem valami olyasmiben hogy Vivienne itt lesz és tudjuk tisztázni a dolgainkat, mert nem ártott volna. De hát.. ez az én szerencsém. De betankoltam pezsgőből, ezért már megérte.

Figyeltem az eseményeket. A bál háziasszonya is elvonult. Megpillantottam egy egyedül hagyott lányt. De még milyen szép lányt! Nem gondolkodtam sokáig. Ugyebár a lábam gyorsabb volt, mint az eszem. - Helló! - léptem oda mellé mosolygással a képemen. - Egyedül hagyott a partnered? - kérdeztem Tőle érdeklődve.

Pár óráig eltartott még a bál, mire lassan mindenki szedelőzködni kezdett, és távozni. Amit valljuk be, hát már nem is bántam, mert... fáradékony voltam én már ezekhez a dolgokhoz. Legközelebb nem találok ki ilyesmit, mert... a ma este kudarc volt. Már ami a hasonmást illeti. De mit is vártam tőlük? Én se kockáztatnék...

(Esther szobája)

- Akkor jó is hogy hazakísérsz! Még beszédem van veled. - Néztem szemeibe ahogy átkarolta vállamat. Elkezdett a terem kijárata felé húzni én pedig követtem. Nem szólaltam meg, csak bólintottam egyet, és elhagytuk a házat.

Folyt. Elizabeth lakása

- Én ráérek, Liz. Tudod, hogy soha nem tervezek előre dolgokat - kacsintottam rá, és átkaroltam a vállánál fogva. Remélem, Peipernek nem fog nehezére esni, hogy nem kísérem haza, mert a dolgok... sajnos tényleg nem úgy alakultak. Sőt, fogadni mernék, hogy anyám gondoskodott arról is, hogy ne csináljam vissza, amit ő csinált vissza. Agyrém. -Gyere, menjünk - kezdtem el a kijárat felé húzni. Bár... valószínűleg ismerte már annyira a járást, főleg az emlékvisszahozás után.

- De csak ha ráérsz hazakísérni!.- Sóhajtottam fel halkan. Jó lenne már otthon lenni, de viszont jó hogy hazakísér. Ha már felajánlotta, élek a lehetőséggel.

- Gyere - karoltam át, és gyengéden húzni kezdtem az ajtó felé. Jó volt, bár tarthatott volna mondjuk... Örökké. Szívesen lettem volna még a társaságában. - Menjünk. Lucy már biztos nagyon vár - mondtam.
/Pearl háza/

(Noah)

- De, úgy néz ki vége a bálnak - bólogattam én is, ahogy körbepillantottam, s a nép lassan de biztosan elkezdett szállingózni. - Köszönöm, örömmel veszem ha hazaviszel - mosolyogtam Rá kedvesen, s táncunk végeztével kérdőn pillantottam, hogy akkor indulunk-e.

Csak a fejemet csóváltam. Engem az aggasztott, hogy a gyerek mit fog szólni, ha valaki kikotyogja, mi vagyok. Különben is, elég érdekes lenne arra nevelni, hogy a Télapó nem létezik, vámpírok és vérfarkasok viszont igen. Mert biztos nem fogok piros kabátot, puttonyt, meg műszakállat húzni.
- Ideje hazamenned, Liz. Vége a bálnak - mondtam végül. - Hazakísérlek, ha akarod.

- De nem várom el tőled! Engem az se zavar annyira ha hétvégi apuka leszel. - Vontam meg vállamat, és egy nagyot nyeltem. Ígéretet tett, hogy nem hagy egyedül, én pedig ellenszegülök ennek? Amúgy se kell nekem feltétlen egyedül lennem! Vissza is költözhetek Los Angeles-ben ahol legalább a családom a közelben van. Itt senkim sincsen Kol-on kívül. - Majdcsak megleszek valahogy! - Tettem még hozzá.

- Nem, egyedül sem maradhatsz - ráztam meg a fejemet. - Legalábbis nem foglak magadra hagyni. Ígérem - néztem a szemeibe. Mi mást ígérhetnék még? Lehetnénk együtt, de nem hiszem, hogy akarja. Talán haragszik is rám. Különben sem fogom soha abbahagyni a gyilkolászást. Ölni fogok, ha kedvem tartja.

Mosolyát látva, én is elmosolyodtam halványan. De szavai hallatán ez rögtön el is tűnt arcomról. Mintha bármit is elvártam volna tőle. - És én egy percig sem vártam el tőled semmit. Tudom, hogy egyedül leszek vele! - Magyaráztam, ahogy keze eltűnt hasamról.

Mielőtt bármit is reagálhattam volna, a kezeim a hasára csúsztak, és éreztem. Éreztem, ahogy rugdos.
- Hűha, ezt nevezem - jelent meg egy mosoly az arcomon. - Ki hitte volna még hat hónapja, hogy egyszer majd rugdalni is kezd valami az én közreműködésemmel! - vigyorogtam. Most komolyan... nem vagyok egy tipikus gondoskodó jellem. Ez viszont határozottan ellágyít. - Ugye tudod, hogy neked mellette van a helyed? Úgy értem, én nem tudok ígérni semmit.

- Ayana? Nem is rossz név, tetszik! - Mosolyodtam el halványan ahogy közelebb hajolt hozzám. Pocakomra pillantottam, és Kol felé nyújtottam kezemet. - Add a kezed, mutatok valamit. - Vontam fel egyik szemöldökömet elmosolyodva. Már mások is érezhetik mikor mozog, így miért ne pont neki ne mutassam meg ezt. Mielőtt még bármit is mondhatott volna megfogtam kezét és hasamra raktam. - Már rugdos.. - Próbáltam elmosolyodni Kol szemeibe nézni.

- Ajánlok én neked egy nevet - hajoltam közel hozzá vigyorogva. Azt hiszem... már nagyon hiányzott. - Mit szólsz az Ayanához? Tudom, hogy nem túl gyakori név, de ő egy boszorkány volt. Azt hiszem, talán még a varázslatban is segített anyánknak, aminek köszöhetően mi lettünk a legjobbak a földön - kacsintottam rá.

-Nem szeretném, így is megleszek! Csak azt nem tudom mit kezdjek ezzel. Mindent csak ne keljen megtartanom!- Halkultam el a végére, és a tenyerembe lévő gyűrűre néztem. Nem akartam semmit elfelejteni, a mostanik után meg főleg. Azzal sem volt semmi előnyöm, hogy nem emlékeztem Kol-ra. Hogy mit tudtam leszűrni arcáról, mikor végül is bejelentettem, hogy lányunk lesz? Nem tudom.. - Még nem gondolkoztam ezen. Én is alig két napja tudom, hogy lányunk lesz.. - Mosolyodtam el halványan. A lányunk! Még így se mondtam neki, az is biztos.

Liz
- Ha akarod, elfeledtethetem vele azt a kis ballépésedet. Persze csak ha akarod - vontam vállat. Nem, én igazából nem ezt akartam. Őt akartam... főleg úgy, hogy tudom, most már kislányunk lesz. Kislányom. Bakker, összehoztam egy kislányt! Milyen furcsa ezt hallgatni... Még akkor is, ha nem az én nvemet fogja viselni. De még viselheti anyámét... esetleg a húgomét. Az is jól jönne. - És gondolkodtál már a nevén? - kérdeztem.

Eltrappoltam a közelből. Vissza se néztem. Nem akartam látni hogy egymás karjába borulnak... hisz meggyőződésem volt hogy azt fogják tenni... csak mentem, ahogy a lábaim vittek, és amennyire vittek, mert minél kijjebb értem, annál többször vétettem el a lépést. De nem érdekelt az se ha pofára esek, végülis most vert szarrá egy faszkalap egy bál közepén ahol én részegen randalíroztam... ugyan, mi jöhetne még?
Az épületből kiérve nem vacakoltam taxi keresésével, jó nekem a két lábam...

(folyt. köv. Warren háza)

Kol

-Így is szép lesz, viszonylag... Nem egészen két hónap múlva kislányom születik. - Mosolyodtam el egy kicsit keserűen, végül is egyedül leszek. De mondjuk kezdek hozzászokni a gondolathoz, szóval ez van.
-És hogy tudnál bármit is rendbe hozni?- Kérdeztem kicsit halkan. Persze, hogy szeretném ha minden újra rendben legyen, de hogy tudná ezt megtenni.

Liz
Nem hibáztat érte. Ami azt illeti, én sem hibáztatom magamat. Csak hiányzott. Hosszú évek óta először nem úgy tekintetettem valakire, mint valami játékszerre, hanem igazán úgy, hogy fontos volt.
- Tudom, hogy nem hibáztatsz. Én csak szép jövőt akartam neked. Szeretnéd, hogy... mindent rendbe hozzak? Anélkül, hogy elfelejtenél engem? - kérdeztem. Nem akartam, hogy vele legyen. De mi van, ha velem soha nem lesz boldog?