- Ház és udvar -

Ahogy megfigyeltem, egyáltalán nem úgy beszélt Mikaelről, mintha annyira szeretné. Ezer éve volt az már, hogy az apja volt, talán azóta neki is változott róla a véleménye, és nem jó irányba. De ki tudja már ezt? Én egyfolytában belebonyolódok ezekbe a rokoni szálakba.
Követtem őt a nappaliba, miután egyértelművé tette nekem, hogy nem mehetek még el. A dolgozószoba felé pillantva nem hallottam hangokat. Talán Klaus már... nincs is itt. Azt hiszem, egy farkast nem is lehet bezárva tartani, hiszen szabad lény, aki vadászni akar. Azt már nem tudom, hogy ő mennyire van most elemében, talán jobb is, ha nem tudom meg.
- Az anyátok... a dolgozószobában. - böktem arra a fejemmel, miközben megálltam a kanapé mellett, de nem ültem le. Mégis mire kellek még én neki? Cseverésszen az anyjával, engem minden bizonnyal egyáltalán nem fog kedvelni, már csak azért sem, mert Tatiát sem kedveli. Az ő kettejük viszonyáról ismerek pár sztorit, de a lényeg, hogy Tatia sem kedveli őt, és Rebekah sem. Valami múltba nyúló esemény végett... hiszen annak idején Tatia játszadozott két bátyjával is. Talán én sem szívlelném ilyesmi után.

- Épp azért kérdeztem.. - Nevettem fel én is halkan ahogy Ő. A lépcső felé kezdett húzni, miközben a nyakamat harapdálta.
- Rendben! - Vigyorogtam, és megfogva kezét elkezdtem magam után húzni, egyenesen fel a szobámba.

Folyt. Rebekah szobája

- De, pontosan ezt sejtettem. - nevettem fel, megfogva mindkét csípőjét, és a lépcső felé kezdtem el húzni őt, kedvesen harapdálva a nyakát.
- Vezess a szobádba! - adtam ki neki az utasítást nevetve. Mindig is kíváncsi voltam, hogyan néz ki egy ilyen nő szobája. Tele titkokkal... elfojtott érzelmekkel...

- Tudod már túl sok van belőlük. Anno még egy is sok volt, most meg van három. Tatia, Katherine, és Elena. - Forgattam meg szememet. Igaza volt, tényleg nem kedveltem, és ez talán már nem is fog változni. És ez jobb is így. Ők sem bírnak engem, nekem se kötelező őket bírnom.
- Nem sietek, de egészen mostanáig tétlen voltam.. - Suttogtam, és egy halványka mosolyra húzódott a szám ahogy alsó ajkamba harapott gyengéden. - Nem azt mondtad, hogy szeretnéd látni a szobámat? - Kérdeztem szemeibe nézve, miközben keze a blúzom alá nyúlva a hasamat simogatta.

- Tudod, tudom, hogy nem kedveled a hasonmásokat. Már csak ezért is segítened kell bosszút állni Tatián és Elenán minimum. - vigyorogtam. Tatia keze ugyan nem volt benne de megérdemel egy kis bosszút.
- Sietsz valahová talán? Jövő héten is itt lesznek még a városban. - haraptam bele gyengéden alsó ajkába, már benyúlva a blúza alá, hogy hasát simogassam finoman és kedveskedően.

- Hát akkor van egy pár személy mit ne mondjak! - Vontam fel egyik szemöldökömet, amint felsorolta az összeset. - Tatia, Klaus, Elena, és az a bizonyos férj Damon! - Mondtam ezt már elgondolkozva, és halkan felsóhajtottam mintha ez olyan nagy baj lenne, pedig egyáltalán nem voltak ellenemre ezek a nevek. Sőt, egy-kettőnek bármikor keresztbe tettem volna ha úgy hozta volna a sors. - Végül is annyira nem lesz vészes. - Vigyorodtam el, lelkesedve emiatt a bosszú dolog miatt. Hát még jó, hogy benne vagyok, főleg ha ilyen nevek vannak benne. Egyik se volt a kedvencem, kivéve talán Klaus-t, de Ő nem lényeg.
- Akkor nem kérdés, hogy tényleg benne vagyok. - Mosolyodtam el szavaira, és ahogy közelebb húzott magához, hagytam magam, és viszonoztam hosszú szenvedélyes csókját. Karjaimat átfontam nyakán, és úgy csókoltam tovább, nem akartam elengedni. De végül csak megtettem egy pár perc múlva.
- Így biztos nem lesz semmi abból a bosszúból! - Mosolyogtam ravaszkásan.

Némileg visszafojtottam a lélegzetemet de vigyorgásom egy pillanatra sem hagyott fel.
- Nos, akikről szó lenne, az Tatia Petrova.. nyilván rá is emlékszel. - sóhajtottam. - A bátyád. A jelenlegi hasonmás, Elena. Ha jól tudom. És annak a férje. - magyaráztam, az ujjaimon számolgatva az illetőket. Rebekahról biztosra vettem hogy ismeri mindegyiket. És kétlem hogy ne lenne benne a bosszúállásban.
- Drágám, hamarabb kiszedlek, mintsem azt mondanád, hogy bukk. - húztam magamhoz hogy újra csókolni kezdjem őt, forró szenvedéllyel.

- Ohh és ki is ez? - Kérdeztem rá szinte az elején, de aztán többet nem is szakítottam félbe, hagytam hogy beszéljen. Sosem voltam a türelmetlenségemről híres, így még jó hogy belevágtam szavaiba ezzel a kis kérdéssel, amire amúgy is kapnék választ, kérdés nélkül. Amint kimondta a nevet, elmosolyodtam. Persze, hogy tudom kicsoda! Pont Őt ne tudnám, hogy ki, főleg, hogy már volt szerencsém hallani róla, hogy Klaus megölte Őt.
- Tisztán emlékszem rá... - Bólogattam lassan, és vettem egy mély levegőt. Szóval az én segítségemmel akarna bosszút állni Klaus-on és a többieken. A bátyámat biztos rögtön magamra haragítanám jó időre az biztos. Megkockáztassam én ezt? Biztos jó ötlet? Kérdések sora merült fel bennem szinte rögtön, de aztán úgymond "leküzdöttem" ezeket, és válaszoltam Jade-nek. - Benne vagyok! - Vigyorodtam el. Nem sűrűn döntök én a bátyám ellen, de megtettem, és kitudja ezzel a döntéssel milyen következményeket fogok magammal cipelni mostantól. De kit érdekel? Mert most már engem ez hidegen hagy. - Csak aztán kérlek szedj ki abból a koporsóból, ha odajuttat emiatt. - Mosolyogtam könnyedén.

Gondolkodva hallgattam Őt. Én magam bele se akartam gondolni hogy milyen koporsóban tölteni éveket. Méghozzá úgy hogy a saját testvére, akinél jobban talán senkit nem szeret, hát ő juttatja oda. Kegyetlen sors... senkinek sem kívánom, talán a legnagyobb ellenségemnek.
Kérdésére azoban felvontam a szemöldökömet, és elvigyorodtam. - Nos... tudod, azért vagyok itt, mert történetesen a bátyád megölte a legjobb barátomat. Vagyis... átváltoztatómat, mert olyan nagy haverok nem voltunk. - rántottam meg a vállamat. - Oliverről van szó. Talán ismered és emlékszel rá... még a vikingek korából. - sóhajtottam. - Azokon akarok bosszút állni, akik részt vettek a halálában. A te segítségeddel, ha benne vagy. - vigyorogtam.

- Jó hallani ilyet ennyi év után. - Billentettem egy kicsit oldalra fejemet elmosolyodva. Tényleg nem mondtak még nekem ilyet, úgy hogy Jade örülhet. Ő az első...
- Túl sok lehetőség nincs, hogy ki juttatna oda. Hát persze, hogy a bátyus. Már volt rá precedens, hogy megtette, talán nem is egyszer. Egy szóval nem nagyon akarok megint odakerülni, maximum akkor ha valaki sürgősen kiszabadít onnan. - Vontam fel szemöldökömet, és felsóhajtottam. Nem szerettem a koporsóban lenni hosszú éveken keresztül. Tudom, hogy 10 év, egy ezer éves vámpír szemébe már szinte semmi, de akkor is. Ott egyedül vagyok, és az volt az egyetlen amit nagyon utáltam.
- Kitalálunk valamit? Nem is rossz... Ketten már csak kihoznánk valamit. - Mondtam egy kis lelkesedéssel a hangomban, elmosolyodva.
- Van is valami kezdő ötlet, vagy kezdjük a legelejéről? - Kérdeztem kíváncsian, és úgy döntöttem, hogy leülök a kanapéra. Ha már valami gonosz tervet találunk ki akkor már legalább üljünk is kényelmesen. Ki tudja mit fogunk majd ebből még kihozni. Már szinte előre kíváncsi vagyok a végére.

- Akkor én most mondom minden idióta, nem normális férfi helyett, aki a hosszú évszázadok alatt egyszer sem jegyezte meg ezt neked. - utaltam az első szavaimra az imént. Érdeklődtem Rebekah felé. Mert ahogy mondtam, Ő érdekes volt. Mikaelson, és... egy gyönyörű nő, aki a testvérei árnyékában nőtt fel, és jutott el idáig.
Elvigyorodtam. - Koporsóba? Olyasmin töröd a fejed, amivel koporsóba jutnál? Ki juttatna oda? A bátyus? Mert... akár ki is találhatunk valamit... valami olyasmit, amiért remélhetőleg nem kerülsz koporsóba. - nevettem fel ravaszkásan.

- Érdekes... Ilyet se mondtak még nekem, hogy megmondjam az őszintét. - Haraptam ajkamba egy pillanatra, és elmosolyodtam. - Hát igen. Ki ne lenne kíváncsi olyan információkra, amiket csak mi tudunk. - Ingattam meg fejemet elgondolkodva. Már nem egy ember fordította ellenünk azt amit megtudott. De Jade-nek ezek szerint elmondhatom amire kíváncsi. Persze azért nem mindent, de végül is azt mondta, hogy nem fordítja ellenünk. Mióta is bízok meg, amúgy bárkiben is?
Magához húzott, és megcsókolt, én pedig viszonoztam neki kérdés nélkül. - Semmi olyanon, aminek az lenne a következménye, hogy koporsóba kerüljek egy 30-40 évre. - Húztam el szám szélét. - Pedig most már jó lenne valami ilyet kitalálni. - Mosolyodtam el ravaszkásan egy kis gondolkodás után.

- Érdekes vagy, Rebekah! Ezért akarok tudni rólad mindent, amit egy magamfajta vámpír tudhat. Sejted te vajon, hogy... miféle rejtély az Ősiek családja? Nem fordítok ellenetek semmit. De rólad szeretek hallani. - mosolyogtam rá valami kedvességgel. Oké, meg fogok bolondulni. Én? Meg a kedves mosolygás?
Magamhoz húztam a derekát, és könnyed csókot leheltem ajkára. - Töröd mostanság valami gonoszságon a kicsi kobakod?

- De ennyire sokat akarsz tudni erről a nőről? - Mutattam végig magamon elmosolyodva. Nem zavart, hogy kérdezgetett, de valahogy furcsa volt. Nem sokan szoktak ennyi kérdéssel elhalmozni. A legtöbb "embert" hidegen hagyja ezek az információk.
- Nem zavar, szóval ezt rögtön verd ki a fejedből, hogy magamra hagyj. - Hajoltam oda közvetlenül az arcához elvigyorodva.

- Miért ne kérdezzek sokat? - vigyorodtam el szélesen. - Tudod, ez jó szórakozás. ERgyre többet megtudni egy ilyen gyönyörű, fiatal nőről. Pontosabban nem fiatal, de remélem, hogy érted, miről beszélek. - kacsintottam rá, és megittam az egész pohár italomat.
- De ha zavar, hogy kíváncsi vagyok, hát szólj és magadra hagylak. - húztam ki magamat.

Hallgatóztam, mert miért ne tettem volna, ha egyszer megtehetem? Ezért nem akartam én hazajönni mostanában. Teljesen megvoltam én egyedül is, anélkül, hogy hallgattam volna ezeket a vitákat, és persze egyéb más zavaró tényezőket.
- Mostanában nem is nagyon szoktam hallgatni. De ahogy látom most egy ideig nem is kell ilyeneket hallgatni... - Mondtam mikor hallottam a hangosan csapódó ajtót Klaus után.
- Nem szoktam a saját halálomon gondolkozni még akkor se ha ennek megvan az esélye egyszer. És honnan veszed hogy meghaltam volna, ha boszorkány lettem volna. Manapság a boszorkányok akkor állítják meg az öregedésüket mikor kedvük tartja. - Forgattam meg szemeimet, és töltöttem magamnak is italt, amit szinte rögtön le is hajtottam. - Igen, Ő a nagy első hibrid. - Mosolyodtam el egy kis gúnnyal.
- Amúgy mondták már neked, hogy sokat kérdezel? - Kérdeztem letéve az üres poharamat.

Félrebillentettem a fejemet. Hallottam hogy az a bizonyos bátyó és az anyuci marják egymást egy közeli szobában. Jellemző. Frankó családi élet.
- Nem irigyellek hogy ezt a vagdalózást kell hallgatnod. - utaltam a kiviharzó bátyjára, aki valami bőrönddel távozott.
- És nem gondoltál még arra hogy ha nem vámpír lennél, talán boszorkányként haltál volna meg? Te is, és a testvéreid is.. kivéve Klaust. Ő úgy tudom, vérfarkas is.

- Az elmúlt pár hónapban nem úgy nézett ki mint akinek nagyon fontos lennék. - Jelent meg arcomon egy halványka mosoly, és úgy tettem mintha ez nem is érdekelne. Pedig érdekelt, nagyon is. Klaus valóban fontos volt nekem, még akkor is ha mostanában nem nagyon beszélünk, sőt, szinte olyan mintha kerülne. - Most is itthon van... - Suttogtam inkább magamnak, mint Jade-nek. Egy nagyot nyeltem, és lenéztem a padlóra.
- Nem tudom, vagyis az ezer év alatt nem jött elő ez a boszorkány gén. Talán nem is fog soha előjönni.. - Gondolkoztam el a végére. Még sosem gondoltam bele abba, hogy milyen lenne ha boszorkány, és vámpír is lehetnék egyszerre. Az egyáltalán jó lehet? Talán egy olyat kéne megkérdeznem aki ebben a cipőben jár.
- Nem is tudnám elképzelni magamat boszorkánynak is. - Nevettem fel halkan.

- Hát, a híretek megelőzött titeket. Állítólag Klausnak nagyon fontos vagy, és viszont. Ezért elvi kérdés, hogy nem kutattok egymás után. Ha jól tudom... - vigyorogtam rá szélesen. Igen, gondoltam, hogy így van ez. Mert a kapcsolatuk híre visszhangot vert. Ha valaki az Ősi családot emlegette, rájuk külön kitértek. De talán ennek az az oka, hogy Rebekah a család egyetlen női tagja. Az anyján kívül.
- És mondd csak, benned nem maradtak meg az anyád génjei? A boszorkányságra akarok célozgatni. - néztem mélyen a tekintetébe, miközben átvettem az italomat, a tekintetemmel megköszönve, és rögtön hörpintettem is belőle.

- Hogy megmondjam az őszintét fogalmam sincs. Még sosem kutattam fel a titkait, maximum, csak megfordult a fejemben. - Húztam el szám szélét, egy kis idő múlva. Tényleg nem tudtam, ezt, még nem kutattam fel a szobáját, vagy a házat, hátha találok valami érdekeset róla. Habár, úgy gondolom, hogy úgysem találnék semmit. Ahhoz szerintem túlságosan is őrizné a titkait, már ha van neki olyanja.
- Akkor azt is megmutatom, de akkor előbb az ital.. - Vettem kezembe a whiskys üveget, és elővéve egy poharat öntöttem neki. Mondatára elmosolyodtam, és felé fordultam. - Ohh köszönöm! - Mosolyodtam el halványan, és még mielőtt felé nyújtottam volna a whiskyt, egy gyors csókot nyomtam ajkaira. - A kért italod. - Nyomtam kezébe a poharat, és eltávolodtam tőle.

- Gondolom a bátyád amúgy is féltve őrzi ezeket a titkokat, nem? - sóhajtottam nagyot eléggé elgondolkodva. Na igen, ez volt a legnagyobb sejtésem. És hát.. egy olyan hatalmas vámpír, mint Niklaus Mikaelson.. van egyáltalán gyenge pontja?
- Hálószobádat még nem láttam. - kacsintottam rá, majd odasétáltam mellé és bólintottam. - Igen. Egy whisky jól esne. - mondtam határozottan, és végigmértem az alakját. - Elbűvölő vagy ebben a szerepben Rebekah. Mint a család női tagja... - sóhajtottam.

- Túl sok mindent úgy sem találnál amit feltudnál használni ellenem, vagy a családom ellen. - Vigyorogtam szélesen, és kezemre néztem, ahogy Jade megfogta azt. Úgy gondoltam hogy ki kell élveznem ezt a napot, mivel mostanában senkivel nem éreztem magam ilyen jól.
- De azért nem kell mindent megmutatnom. A bálon itt voltál. - Mondtam elgondolkozva. Egy pillanatra elhallgattam, és egy kicsit fülelni kezdtem a ház hangjait. Kíváncsi voltam, hogy itthon e volt valaki, de ahogy a hangokból ítéltem nem voltak itthon valaki sokan. Szerencsére...
- Nem kérsz valamit inni? Csak mert én megszomjaztam.. - Néztem az italos szekrény felé. Jól esett volna, mondjuk egy kis whisky, vagy valami.

Mire is számítottam? A pompa és a fényűzés... itt mind megvoltak! Micsoda giccs, és... hatalom járja át ezt az egészet. Egyszer futottam bele Klausba, de tökéletesen illeszkedik az Ő stílusához, és nagyravágyásához. Igaz, csak egy bunyó erejéig tartott az ismeretségünk.
- Mindenre. Tudod, nem az vagyok, aki ezeket felhasználja a tulajok ellen. - vigyorogtam szélesebben, és megfogtam a kezét. Ki tudja miért, jól éreztem magamat vele. Talán csak ma, és holnap már tudomást sem veszünk egymásról. De addig.. minden pillanatot meg kell ragadni.

Temető

A villába érve, rögtön a nappaliba mentem vele, és gyorsan körül is pásztáztam szememmel a nagy nappalit. Hát nem ma jártam itt utoljára. Mostanában nem nagyon jártam haza, habár mondjuk ennek ellenére persze nem változott semmit a ház. - Na és mit is szeretnél megnézni? - Vontam fel enyhén felvonva szemöldökömet. Tudtam, hogy már járt itt, hisz a bálon találkoztunk először, szóval a nappaliban már csak járt, ami akkor persze bálteremként üzemelt. Szép is volt az az este. Valamiért mindig is szerettem a bálokat, habár végül kilógtam az anyám álltam rendezett bálról. Nem volt társaságom, így máshol kellett keresnem..
- Minden megmutatok amit akarsz. Kivételes alkalom.. - Haraptam ajkaimba egy pillanatra elmosolyodva.

Csak mosolyogtam utána, miután elment, de közben... azon járt az agyam, hogy nekem sem kellene itt maradnom. Vagyis igen, azonnal jövök is vissza... de ajándékot kell vinnem valakinek. Akit - történjen bármi is - szeretek... megérdemli. Ha úgy nézzük...
Megfogtam a táskámat, beletettem a központban vásárolt dobozt, majd egy kis koncentrálás után már tudtam, hová kell mennem.

(Mikael háza)