- Sejtettem, hogy előbb-utóbb előkerül a Silas téma is részedről - sóhajtottam megadóan, hiszen most mit érek el azzal, ha nem beszélek? Csak további zsörtölődést, ahhoz pedig most se erőm, se hangulatom.
- Nos... arról nem tudok, hogy mi volt tegnap. Arról tudok, hogy Silas életben van. És valószínűleg az a célja, hogy visszaszerezze a gyógyírt, ami rejtélyes módon szintúgy eltűnt. Valószínűleg Mikael miatt, mert kétlem, hogy bárki más tudott volna a szerről - mondtam kissé lemondóan. - Bár... ha Mikael benne van abban, ami tegnap történt, sajnos alkuszegőnek kell őt neveznem - mondtam már egy picit feszültebben, hiszen pontosan emlékeztem, milyen egyezséget kötöttünk.
Hayley kérdésére felé fordultam. - Egyszer találkoztam vele. A szigetén. Még fájlalom utána a nyakamt - utaltam burkoltan arra, hogy a pszichopata idióta az én torkomnak is nekiugrott, miután kétezer év után magához tért.

Csak magamban forgatom a szemeimet, hogy mégis tovább rágcsálják a megrágott csontot, hiába mondtam, hogy jól vagyok, nem kell semmi. Hogy Klaus csak dacból, vagy valódi figyelmességből hoz nekem gyömülcslevet végül, nem tudom, nem is annyira érdekel. Bár eddig is végig kedves és türelmes volt velem a nap folyamán, ami szerintem tőle már alapból nagy szó.
- Köszönöm - mondom csak halkan egy kis mosollyal, ahogy átveszem a poharat. Beletrafált, mert jelenleg ez az egyetlen, ami tényleg lecsúszna a torkomon. Ráadásul hideg is. Pompás. Élvezettel kortyolok egyet, majd én is kicsit hátra dőlök kényelembe helyezve magam. Kíváncsi vagyok magam is Esther válaszára.
- Maga ismeri már Silast? - csúszik ki hirtelen a számon a kérdés. Nem akarok belekotyogni, csak kíváncsi vagyok. A Mikael-es dolgon meglepődöm kicsit. Ha az anyja tényleg megpróbált összefogni vele, és koporsóba tenni, miért bízik mégis még benne?

Csak felsóhajtottam. - A jómodorról az beszél nekem, aki életében elvétve volt erről a szokásáról híres? - kérdeztem felvont szemöldökkel. Tudja a fene, most egyáltalán nem volt hangulatom Klaushoz, talán pont azért, mert türelmetlenné tett, amiért nem tért rögtön a lényegre, hogy miért jött. Pluszban úgy éreztem, ha másként nem is, anyaként joggal voltak rá dühös, amiért szó nélkül lelépett, és csak abból tudtam meg ezt, hogy nem találtam a ruháit a szekrényben. Se egy levél, se semmi.
- Mindazonáltal, ahogyan te mondtad, ez a te házad. Ugyanolyan vendég vagyok, mint ő. Állj fel, és szolgáld ki te, ha óhajt valamit. Légy lovagias udvarló - dőltem hátra, lelki szemeim előtt pedig megjelent, ahogy Klaus lesi egy nő minden kívánságát. Talán kezd az agyára menni az ezer éve.
- És most, hogy ezt kitárgyaltuk: a lényegre térnél végre?  

- Nem, nem. Semmi baj, jól vagyok. Köszönöm - szabadkozok szinte már riadtan. Jaj, ne már! Még csak az hiányzik, hogy most meg miattam kapjanak össze. Könyörgöm, inkább halok szomjan. Ah, remélem, tényleg nem maradunk túl sokáig, mert a hibridüldözős beszélgetés után már semmi kedvem végighallgatni egy ősi családi vitát is. Most komolyan ilyen, amikor az embernek családja van? Uh, még majd megfontolom Klaus ajánlatát, hogy hagyjak fel a sajátjaim kutatásával.

Nemigen tudtam eldönteni, hogy jelenleg ez egy vicc akar-e lenni, vagy éppenséggel az a vicc, hogy ez az egész helyzet komoly, mindenesetre alaposan meglepődtem, mikor a lányt a barátnőjének nevezte. Eleinte nem tudtam, hogy sajnáljam-e netán, vagy valami, de... mindenesetre, neki kell tudnia, mennyit bír az idegrendszere. Egyik Petrova lánynak sem mondtam, hogy a fiammal könnyű együttlenni, szerintem utólag rá is jöttek.
- Esther - biccentettem felé, miközben megfogtam a kezét, de nem volt túl sok idő a tiszteletkörökre, mert Nik elég gyorsan a lényegre tért.
- Öhm... hallgatlak. Bár általában az ilyen kezdetű mondatok ritkán végződnek jóval - sóhajtottam, miközben magam is helyet foglaltam a szemközti kanapén.

Egyik lábamról a másikra billenve pislogok csak. Kicsit kínos a helyzet. Nem vártam, hogy azonnal belecsöppenek egy ilyen kellemesnek nem mondható beszélgetésbe. Már kezdem kapizsgálni, miért kerüli Klaus a családját. Mármint nem az asszonnyal van bajom, csak épp korábban említette, hogy az anyja az egyetlen személy, akire számíthat. Ha még vele is így üdvözlik egymást, vajon milyen lehet a kapcsolata a többiekkel? Remélem, nem leszek annak is tanúja, legalábbis ne mostanában. Így is olyan szerencsétlen vagyok az érzelmi ingadozásaimban újabban. Azért csak elmosolyodom én is, amikor Esther felém kedvességgel fordul. Aztán nagy szemeket meresztek Klausra, amikor kimondja a "barátnőm" szót. De nagyon igyekszem, hogy az államat azért ne ejtsem le. Csak még kínosabbá tenném a helyzetet. Mindenesetre szerintem most először mondta ezt így ki Klaus. Én legalábbis tuti most hallottam először.
- Üdv - lépek előre, hogy kezet fogjak a nővel, csak hogy kicsit oldjam a feszültéset. - Csak Hayley - adom hozzá a bemutatásomhoz újra elmosolyodva, aztán hagyom, hogy Klaus a kanapéhoz tereljen.

Újabb hangokra lettem figyelmes, miután éppen készültem fellépni az első lépcsőfokra, hogy meginduljak a saját hálószobám felé. Nem számítottam arra, hogy ismét társaságom lesz, főleg azt nem, hogy ilyesfajta társaságom lesz.
- Niklaus - fordítottam felé a tekintetemet, majd végighordoztam rajta, s vendégén a tekintetemet. - Bocsánatkérést vársz, amiért nem vártalak tárt karokkal? - néztem rá kérdőn. - Azok után, hogy szó nélkül elhagytad ezt a házat, talán ezt tőled várnám - jelent meg egy társalgáshoz méltó mosoly az arcomon, majd a lányra néztem, akivel érkezett.
- De a vendégedet ettől függetlenül szívesen látom. Már ha elmondod, kit tisztelhetek benne - mondtam kissé várakozón.

Egy mosollyal válaszoltam Klaus szavaira, de ez a mosoly egyszerre volt vidám és keresű. A hibrid jókedvű nevetéséből valamennyi átragadt rám is, de az csak a felszín volt, és alatta... Most először döbbentem rá igazán, hogy az előttem levő férfi szíve milyen mély magányt rejthet. És hogy milyen könnyű párhuzamot vonnom így kettünk között. Mások az okok, az indokok, de a végeredmény, ez az érzés, nem valami színes vagy változatos.
Szó nélkül követem Klaust az épületbe, és ahhoz hasonlóan, ahogy a Salvatore házban is megálltam mögötte, most is kíváncsian nézek szét kicsit lemaradva tőle. Bele is botlunk azonnal az anyjába, de csak a hátát látom egyelőre, szóval előbb megvárnám, hogy felénk fordulva fogadjon bennünket.