A helyzet teljes mértékben felfordult. Eleinte azt gondoltam, hogy rosszabb már úgysem lesz. De lett. Brilliáns. Azt hiszem, már csak egy kiadós "apa-fia" civakodás hiányzott a mai napból. Amit már ténylegesen csak az koronázna meg, ha felbukkanna itt vagy Silas, vagy valaki más, aki még jobban elvetné a sulykot.
Hayleyre néztem, és az elmúlt öt perc alapján már nagyon is egyet értettem vele. Elcseszett család... de most így belegondolva, mikor nem volt az? Már ezer éve is az volt, és nem fog ez változni se most, se holnap, se soha.
Mikael szavai engem hidegen hagytak, hiszen ha valakit, hát engem soha nem tudott felhergelni ilyesfajta szavakkal, de Nik más volt. Benne már csak a vérfarkas vére miatt is indulatok és hevesség bújkált, és ő képes ugrani egyetlen fenyegető mondatra is.
Odaléptem Nik mögé, és a vállaira tettem mindkét kezem. - Nyugodj meg. Nem tud bántani sem, amíg itt vagyok. Nem tehet semmit - szólaltam meg, próbálva őt nyugtatni, de valahogy éreztem, hogy ha egy olyan nagy fenyegetés áll előtte, mint Mikael, nem éppen az én nyugtatásom fogja elérni nála, hogy megnyugodjon.

Feladom. Nem próbálom már sem megnyugtatni Klaust, sem igazságot tenni. Nem mintha eddig bármi esélyem lett volna rá. De most már nem is próbálkozom, ahogy azzal sem, hogy megértsem ezt a családot. Kész őrület. És úgy néz ki, ennél már csak rosszabb lesz, amikor egy ismeretlen alak lép be a szobába. Nem kell sokáig töprengenem, hogy ki lehet az illető, elég csak a már jelenlevők arcára pillantanom. Két személy lehet, aki ilyen reakciót válthat ki belőlük, és Silast úgy tudom, nem olyan egyszerű felismerni. Tehát ez csak az ősi papa lehet.
 - Mikael, ha jól sejtem - szólalok meg halkan, de hamar igazolást is nyer a feltételezésem, amikor Klaus szájából is elhangzik ez a név. A többiek riadalma rám is átragad, felkelek a kanapéről, és hátrálok kicsit. Aztán ismét csak meglepődök Klauson, ahogy ma már sokadszor, hogy védelmezőn áll meg előttem.
- Ez a család minden perccel egyre elcs*szettebbnek tűnik - jelentem ki kissé meggondolatlanul, és ideges, sőt szinte már hisztérikus, rövid nevetést hallattok. Tagadhatatlan, hogy Mikael rám is rám hozta a frászt abban a pillanatban, ahogy rájöttem ki ő. - Annyra azért nem vagyok naiv. Tudom, hogy mind meghalunk előbb-utóbb, beleértve magát is. Maguknak, ősieknek, tényleg nincs jobb dolga, mint egymást gyilkolászni? Ennyire unalmas lenne az örök élet? - a szavaim leginkább Mikaelnek szólnak. Nyilván nem okos dolog magam ellen hangolni, de általában ami a szívemen, az a számon, és ez akkor sincs másképp, ha bajban vagyok, és inkább be kéne húznom a nyakam. Sőt, ilyenkor még rosszabb vagyok.

- Nos, ha tényleg csupán ennyit akartál, akkor feleslegesen tetted meg ezt a hosszú utat. Onnan, ahonnan jöttél - billent oldalra a fejem. Kinek ne esett volna rosszul az, amit mond? Lehetnék akár háromezer éves is, akkor is szíven ütne, ha az a fiam, akit a haláltól mentettem meg, és többet törődtem vele, mint bármely más gyermekemmel, így beszél velem. De talán Klaus Mikaelsontól mást nem lehet már várni.
Hayley-n pedig most először sikerült meglepődnöm. Legalábbis a szavain. Nem értettem, hogy miért képes egy ilyen lány beérni Nikkel. Futókaland, valószínűleg. De ha tényleg tud így gondolkodni, rájöhetne, hogy Nik nagy eséllyel csak egy Tatia pótlékot keres.
A következő pillanatban viszont azt hiszem, még a vérem is belefagyott az ereimbe, mikor meghallottam egy újabb hangot, és szemeim kissé nagyobbra nyíltak. Remek érkezés Mikaeltől. Már csak ez hiányzott, míg Nik itt van. Pláne azért, mert a makacs fiamat semmi nem győzi meg arról, hogy nem én hívtam ide. Bár arra nem tudna magyarázatot szolgálni, hiszen bármennyire is meglepő, én sem vagyok képes telepatikusan kommunikálni.

Megértem Klaust, hogy kiakad, hisz derült égből villámcsapásként érhette a dolog, hogy valaki ilyen közvetlenül az életét fenyegeti, és az egyetlen reménye is szertefoszlani látszik, mégis... azt hiszem, kicsit szigorú az anyjával. Nem ismerem az előzményeket, nem is nagyon vágyom rá, hogy mindenről beavassanak, de Klaus végtelen türelmetlensége érződik abból is, ahogy beszél.
Meglepetten nézek Estherre, amikor felszólít, hogy nyugtassam le a fiát. Mégis hogy kellene ezt elérnem? Nem hiszem, hogy valaha hallgatna is másra, mint saját magára. Aztán tovább hallgatva őket már én is érzek némi késztetést a csitítgatásra.
- Hé... te magad mondtad korábban, hogy bízol az anyádban. Hogy ő az egyetlen, aki segíteni tud. Ne veszítsd el rögtön a hited benne, biztos kitalál valamit hamarosan, csak adj neki egy kis időt. Még egyikünk sem tud eleget Silasról, de talán csak idő kérdése, hogy ez változzon - mondom teljesen halkan, csak Klausnak intézve a szavaimat. Aztán bólintok a döntésére, hogy itt hagyna. Szerintem nekem is jobb lesz így. - Rendben, itt leszek - még egy megnyugtatásnak szánt mosolyt is küldök felé, bár nem érzem úgy, hogy valóban jó lennék ebben a csitítós szerepben.

Csak a szemeimet forgattam. Ennyit már belőlem is kiváltott mindez. Kezdett már betelni a pohár, de mégis, mit vár tőlem, mit tegyek, ha most jön ide, elkezd háborogni, hogy ez meg az történt tegnap délután? Azt hiszi, hogy én olyan jó barátságban vagyok Silas-szel? Oké, ha vele nem, akkor bizonyosan Mikaellel. Márpedig vele sem barátkoztam az utóbbi időben túlzottan, egy-két bizonyos pillanatot kivéve, de az sem most volt már.
- Elsősorban talán te el tudod érni, hogy lehiggadjon - pillantottam Hayley irányába, mikor megszólalt. Szegény lányt kissé sajnáltam, hogy egy ilyen jelenetet kellett végighallgatnia. Főképp mert nem ismeri a mi anya-fia kapcsolatunkat. Eléggé hullámzó. De talán most meg tudta állapítani. - Másrészt légy olyan okos, hogy következtess - címeztem ezt már Klausnak. - Silas is egy olyan vámpír, mint ti. Erősebb, és idősebb, ezt már megállapítottuk. De ellenetek is van fegyver. A kezdetleges ötletem az lenne, hogy ha netán a közeljövőben megpróbálna rád támadni, szedd elő azt a tőrt, amit Rebekah-nak oly' előszeretettel használsz. Azt nem mondom száz százalékosra, hogy működik is, de egy próbát megér. Nem működhet ő másképpen, mint ti.  

Már-már lélegzetvisszafojtva hallgatom a veszekedésüket. Szokott ennek nem halálos végkimenetele is lenni. Egy részem bár bizony nagyon is húzna el innen, de még reménykedem, hogy valamilyen egyezségre tudnak jutni a vitájuk végeztével.
- És akkor most hogyan tovább? - kérdezem mindkettőjükről, amikor Klaus visszaül mellém.

Az én szemem még akkor sem rezzent meg, mikor elég nagy erővel az asztalra csapott. Ismertem a temperamentumát, valahogy ez nem lepett meg. Tudtam, hogy ezúttal sem maradhatnak el ezek a "díszítő elemek".
- Mikor legutóbb vigyáztam rád, ezer évig koporsóban feküdtem. Talán én azt érdemeltem? Mikaeltől egyedül én tudtalak megvédeni. Egyedül én támogattalak, mikor Tatiával szerelmesek voltatok. És mégis koporsóba juttattál. Talán ezért érthető, hogy nem vagyok minden egyes pillanatban a hátad mögött. A tegnapi incidensről nem tudtam. És mégis miért? Mert a fiam szó nélkül eltűnt a városból, annyit sem mondva, hogy viszlát. Most már tudom, hogy mi Silas egyik fő célja. Innentől kezdve, több figyelmet tudok fordítani. De ne feledd, én sem tudok mindent. Ő még nálam is idősebb.  

Végighallgattam Klaus dühkitörését, bár mivel már valamelyest ehhez hozzá tudtam szokni, ezért a szemem sem rebbent. Talán felébresztett bennem pár gondolatot, de ilyenkor amúgy sem szerettem őt túlontúl komolyan venni. Egyrészt mert sejtelme sincs arról, én mit akarok elérni. Másrészt, ha nincs sejtése minderről, akkor bizony nem is kellene, hogy beleszóljon.
- Remélem, ezzel be is fejezted - fordítottam felé a szemeimet. - Nézd, Niklaus - álltam fel még mindig jómodort erőltetve magamra. - Ha nem lennék rajta azon, hogy tegyek valamit, és nem akarnálak megvédeni, még mindig halott lennél, és abban a koszos pincében feküdnél abban a koporsóban, ami csak rád vár. Vagdalózz itt, de megjegyzem, hogy ilyenkor nagyobb gyerek vagy, mint az összes többi, akit te valaha lenéztél, vagy szégyenítettél.   

Megrezzenek, ahogy Klaus felpattan, majd automatikusan el is húzódom egy kicsit. Nem azért, mert nagyon megijesztene, ez inkább csak reflexszerű. Aztán csak pislogok, hogy most mi is van? Milyen denevér? Hogy-hogy felszögezte a falra? Elég rosszul hangzik. Kérdőn pillantok Esther felé, ő biztosan jobban érti a fia kirohanásának okát. Mindenesetre ez a család egyre elcs*szettebbnek tűnik. Ezer éve ezt csinálhatják már? Kezd tényleg elmenni a kedvem attól, hogy megtaláljam a sajátjaimat. Ahogy őket figyelem, ismét rám jön egy kisebb rosszullét. Na nem miattuk. Ez már csak ilyen szokásos. Lehet, hogy orvoshoz kellene fordulnom? Csak mélyeket lélegzek, hátha hamar elmúlik.

- Nik, neked ezer év alatt sem volt soha olyan hely, ahol teljesen biztonságban lehettél. Mikael miatt. Most pedig van egy nagyobb ellenséged, aki... nos, erősebb, mint Mikael. És ha ketten összefognak, nem hiszem, hogy kikerülhetsz győztesen. De... tudod, hogy eddig is mindent megoldottunk valahogy, mint egy család, és most is meg fogjuk tenni a szükséges lépéseket - álltam fel, hogy kissé arrébb sétáljak, majd így fordultam vissza feléjük. - Rebekah-val nem kellene így viselkedned. Ezer évig ő volt melletted. És ennek ellenére, te úgy viselkedesz vele, mintha soha nem lett volna a testvéred. Bár szerencsére, a tőrt legalább már nem ki-be döfködöd belé - forgattam meg a szemeimet. tisztában voltam kettejük múltjával. Tehát tudom, hogyan segítette néha álomba a lányomat.
- Ismerek néhány varázslatot, ami szóba jöhet. De egyelőre úgy vélem, a lány nincs veszélyben. Egyelőre - tettem hozzá.  

Nahát... Klaus még az anyját is képes mozgósítani azért, hogy engem megvédjenek. Kezdem egy kicst furcsán érezni magam. Azok számára, akiknek soha nem volt igazán senkijük, könnyű elvarázsolódni ilyen törődés láttán. Én is ezt érzem most. Ugyanakkor... mivel mindig is magamról kellett gondoskodnom, és sosem bíztam meg igazán senkiben, így most is akaratlanul elgondolkodom Klaus esetleges hátsó szándékain. Nehéz lenne elhinnem bárkinek is, hogy ennyire félt, ennyire fontos lennék... és most ráadásul Klausról beszélünk. Az aggályaim miatt azonban azonnal kényelmetlenül érzem, magam, ezért igyekszem elhesegetni őket.
- Gondolod, hogy tényleg ilyen komolyan veszélyben lehetnék? - fordulok Klaus felé a kérdésemmel. Nem tudom, mégis mit tehetne az anyja, milyen varázslattal tudna megvédeni engem ettől az kétezer éves alaktól.

- Hogy Silas mit mondott neked, arról nem tudhatok. De ha ennyire el akar pusztítani, nem venném készpénznek, amit mond - billentettem oldalra a fejemet, majd miközben összekulcsoltam az ujjaimat, kissé meglepve néztem Klausra.
- Azt, hogy Silas mit fog tenni, az egyelőre számomra is rejtély. Nem ismerem annyira a legendáját, ahogyan kellene, így nem tudom, hogy mire képes, és mennyit kockáztat, hogy elérje, amit akar. Egyelőre az is sötét folt, hogy miért akar téged eltüntetni. De talán egy újabb gonosz, aki át akarja venni a hatalmat a világ felett. Látott már ilyet a világ, nem? - néztem mélyen Klaus szemeibe, majd a barátnőjére néztem, aki - ahogy Klaus fogalmazott - fontos neki. Kíváncsi lennék, hogy vajon mivel érte ezt el, vagy Klausnak megint milyen tervei vannak.
- Mindenre van mód. Ahogyan Klaus eltűntetésére, úgy Silas-ére is biztosan van. Igaz, valószínűleg nem olyan egyszerű, de ha tényleg veszéllyel van az életedre - pillantottam ekkor már Klaus felé -, akkor megtalálom a módját, hogy ismét abba az állapotba kerüljön. Lehetőleg ne csak kétezer évre.

Nem nagyon tudnék bekapcsolódni a beszélgetésből, mert csak annyit tudok az egészről, amit tőlük hallok, ezért inkább csak csendben maradok, újra hátradőlök a kanapén, és iszogatom a gyümölcslevemet.
Oldalra pillantok Klausra ismét csak csodálkozva, ahogy ma már nem először, amikor elhangzanak az utolsó szavai. Aztán inkább lehajtom a fejemet, és apró mosoly jelenik meg az arcomon, de ezt így aligha láthatják. Nem hiszem, hogy sokszor hallottam volna már ezt valakitől... hogy fontos vagyok neki. És hogy épp Klaus legyen az... Különös érzés.
- Kétezer évig egy barlangban aludt. Van rá bármilyen mód, hogy visszakerüljön abba az állapotba? Mert gondolom, ha eltűnt a gyógyír, nincs rá más mód, hogy megszabaduljunk tőle... - félig kérdezem, félig mondom. Nem vagyok teljesen tisztában mindennel, nagyjából ennyi az, amit leszűrtem.

- Nem tudhatsz mindenről, Nik - mondtam csupán ennyit. - Silas maga is őrzött egy gyógyírt. Kétezer éven keresztül. Alkut kötöttem Mikaellel, hogy védelmet adok az elméjének, és cserébe ő nem bánt téged - néztem Klaus szemeibe. Hát, ebből már leszűrheti, hogy vannak anyai érzéseim továbbra is.
- Ami viszont számomra még nem világos, hogy tőled mit akarhat. Talán legyőzni azt, aki a legnagyobb veszélyt jelentheti rá nézve - billentettem oldalra a fejemet, majd Hayley kérdésére egy apró sóhajt hallattam.
- Számomra az derült ki, hogy a gyógyírt szeretné. De mint mindannyian tudjuk, mindannyiunknak kétes szándékai vannak. Jelenleg nem tudom, hol van Silas, de van időm rájönni, hogy mi lehet a szándéka - próbáltam valamiféle nyugalmat kelteni, bár az most nekem is jóljött volna.
- És Nik... nos... van oka Silasnek bántani Hayley-t? - vontam fel a szemöldökömet, egyik pillanatban Klaus szemeibe nézve, majd pár másodperc alatt végigmértem a lányt, utána néztem vissza Klaus szemeibe. Ennél több mondanivalóm ezzel a témával kapcsolatban nincs. Ezúttal hagyom, hogy magától derüljenek ki az örömhírek, vagy a nem örömhírek. És az efféle titkokat én remekül megtartom.

Óh, legalább a gyógyír fogalma nem idegen a számomra. Arról már hallottam korábban is, Shane-től, aztán Christől, aki szinte a megszállottja volt a dolognak. Persze ő sem magának akarta, inkább a feleségének. Legalábbis ha jól emlékszem. Megdöbbenve veszem tudomásul, hogy végül az első Petrovának jutott.
- Tatia... akkor ő most újra ember? - kérdezek is rá csodálkozva. Furcsa lehet ezer év vámpírság után újra a halandók életébe csöppenni. Klaus visszatér a Silas témára, és kicsit feszengeni kezdek, amikor engem is szóba hoz. Pontosabban a kérdést, hogy vajon veszélyben van-e az életem. De hát nekem semmi dolgom Silasszal. Tényleg felkerülhetek a listájára csak azért, ha Klausszal mutatkozom? Tudom, hogy ezért akart magával hozni Klaus. Jó lenne azt is sejteni, hogy ennek a Silasnak pontosan mik is a tervei... úgy általában.
- Esther, maga tudja, hogy ... Klaust leszámítva mit is akar Silas? - teszem fel a kérdést, mert úgy tűnik, a boszorkánynak tényleg sokfelé vannak mozgatható szálai.