Nem tudom, hogy most Andrew-nak hogyan mondjam el. Megcsókoltam azt a férfit akit alig ismerek. Egy idióta vagyok, de méghozzá a nagy fajtából. Miatta jöttem a városba erre nem sokra rá megcsalom. Komolyan mondom megérdemelném, hogy elüssön egy autó vagy valami ilyesmi. Talán azt is, hogy elhagyjon. - Megköszönném. Félek visszamenni egyedül és a szemébe mondani. Habár tudom, hogy így lenne a jobb, nem merem. - Mondtam elcsukló hangon.
Már készültem volna nekiindulni, mikor rémetegen döbbenten álltam meg, s úgy néztem rá, mintha megbolondult volna. - Ezt.. te el akarod mondani neki? Nem félsz, hogy... óh, te jó ég.. - suttogtam lesokkolódva. Nem gondolhatja ezt komolyan!
Egyfajta harcot vívtam magammal nem tudok hazudni Andrewnak. Nem is szabadna. De ha ezt elmondom neki akkor valószínűleg ki kell magából. Az átváltozása nincs a holdhoz kötve. Nem tanácsos elmondani neki, de nem is akarok hazudni. Miért kellett egyáltalán ennek az egésznek megtörténnie?! Ő nem tehet róla, hiszen már nálunk is egyértelmű jelét küldte, hogy többet is szeretne tőlem, mint egy egyszerű barátság. Én hülye meg partnert játszottam a dologban. - El kellene.. de nem akarom. Félek, hogy mit tenne veled. Mert azt hiszem nem én lennék az első akin kitölti a dühét. - Nyeltem egy nagyot. Természetesen most sem magam miatt aggódom.
- Ne gondolj ilyen ostobaságokra, Jessica. Nem engedném, hogy egy ujjal is hozzád érjen., Ismerem a vérfarkasokat.. én is az vagyok, tudom hogy milyenek tudnak lenni, ha dühösek. De.. ott leszek melletted, hogy leállítsam. - mondtam neki határozottan. Hú, de nem akarok én love storyt.. csak vonzódom ehhez a lányhoz. Most mégis.. újra meg akarom őt csókolni.. vágyom a csókjára.. nagyon..
- Ne gondolj ilyen ostobaságokra, Jessica. Nem engedném, hogy egy ujjal is hozzád érjen., Ismerem a vérfarkasokat.. én is az vagyok, tudom hogy milyenek tudnak lenni, ha dühösek. De.. ott leszek melletted, hogy leállítsam. - mondtam neki határozottan. Hú, de nem akarok én love storyt.. csak vonzódom ehhez a lányhoz. Most mégis.. újra meg akarom őt csókolni.. vágyom a csókjára.. nagyon..
Miután biztonságba tudtam az unokahúgom arra gondoltam elnézek a városba. Örültem, hogy megértette, hogy egy vámpír csak bajt hozhat rá. Ha mégsem, akkor pedig ott a szellőzőjébe rejtett verbéna, ami a levegőbe kerülve nem épp jó hatással arra a hibridre. Több információra volt szükségem a helyről, de ha közben pár névvel is bővül a listám, nekem az is megfelel. Egy város felszabadítása nagy feladat, főleg egyedül. Itt pedig már jócskán elszaporodtak a vérszívó rohadékok. Ez viszont nem számít, hiszen nekem ez a dolgom. Kiskorom óta arra neveltek, hogy gyűlöljem őket. Apám tudta, hogy én is az öt kiválasztott egyike leszek, akik viselik a vadászok jegyét. Ezért tökéletes fegyvert akart alkotni belőlem ellenük, ami közben nem csak a vámpírokat, de őt is teljes szívemből meggyűlöltem. Rengeteg szörnyű dolgot kellett átélnem miatta, de a sok kín és szenvedés meghozta a hatását. Az vált belőlem amit apám akart, kiváló vadász, aki nem retten meg semmitől. Egy vámpír sem képes meglepni bármilyen ellenem irányuló tettével, mindenre fel vagyok készülve. Csak sétáltam az utcán felmérve a várost és talán pár vámpírra bukkanni közben. Nem sok ember járt arrafelé, vámpírra utaló jeleket pedig egyáltalán nem észleltem.
- Nem akarom, hogy bajod essen. Nem lehetne, hogy inkább ma este ne menjünk vissza? Nem tudnék elé állni anélkül, hogy elmondanám neki, de azt sem szeretném látni ahogyan kiborul. - Sóhajtottam, majd a szemeibe néztem belőlük várva a választ. - Felejtsük el.. Ha nem érek haza még ma este akkor valószínűleg még jobban kiborul, mintha elmondanám neki az igazságot. - Fogalmam nincs mit csinálok. Kezdek összezavarodni.
- Várj.. ha nem akarsz hazamenni, akkor hová máshová mehetnél? - kérdeztem tőle egy megnevezhetlen érzelmekkel telelévő mosollyal, meg arckifejezéssel. Nem tudtam, hogy mit várjak el tőle. Hisz nem voltunk egy pár.. és csak egy futó fellángolás volt. De ha nem akar hazamenni, és például nekem kell elvinnem valahová, akkor nem tudom, meddig tudnék jót állni magamért. Talán semennyire, sejtelmem sincsen..
- Nem tudom.. Egyszerűen csak nem érzem úgy, hogy haza akarok menni. Legszívesebben egész éjszaka csak sétálgatnék. Aztán reggel valamikor hazaesnék és anélkül, hogy ránéznék Andrewra lefeküdnék aludni. Egyszer mindenképpen szembe kell néznem vele, de szeretném ezt minél később megejteni. - Sóhajtottam egyet, majd az égre szegeztem a tekintetemet, mintha onnan le tudnám olvasni, hogy mit kellene tennem.
Annak idején is harmadik fél voltam. Volt a tökéletes vezető Mikael és volt a tökéletes feleség Esther. Belerondítottam a kapcsolatukba, ezt elismerem. De tudtam, hogy az a nő kell nekem. És meg is mutatkozik azon, hogy megszületett Niklaus. Aki... gyűlöl engem. Nem ismer el apjának, ahogyan Mikaelt sem. - Akkor sétálgatunk egész éjjel. - mosolyogtam rá. - Vagy hagyjalak magadra? - kérdeztem végül.
- Nekem teljesen megfelel. - Mosolyogtam rá halványan. - Nem, nem szeretném. - Ráztam meg a fejemet. Túlságosan is a gondolataimba temetkeznék. Aztán neki látnék az önmarcangolásnak. Ennek viszont nem sok értelme lenne. Megtettem visszacsinálni nem lehet bármennyire is szeretném. Csak remélni tudom, hogy meg tudjuk majd oldani a dolgokat Andrew-val. Talán a legjobb lenne, ha nem szólnék neki egy szót sem.
Végre valahogy sikerült kijutnom ebből a "sötét rengetegből". Mióta találkoztam azzal a furcsa lánnyal, csakis az jár a fejemben mi is Ő valójában? És tényleg el tudta volna venni a testemet? " Azt hiszem ezt jobb ha nem tudom meg" - gondoltam magamban . Miközben sétáltam egyre több embert láttam magam körül, és kezdtem örülni, hogy végre a belvárosba jutottam, innen már nem lehet olyan messze a hotel. Nem is tétlenkedtem az első velem szembe jövő embertől érdeklődtem. - Bocsánat...Ó elnézést - szólítottam le egy majdnem velem egykorú férfit. - Nem szeretném feltartani, de valahol itt a közelben van a város hotele?- Kérdeztem. Furcsa érzésem volt vele kapcsolatban, mintha nem is ember lenne, de valahogy mégis. Nem értettem, még soha nem éreztem ehhez hasonlót.
- Ha gondolod, akár meginvitállak magamhoz is. Vagyis.. nevezzük úgy, hogy nem saját birtok, de köze van hozzánk - vontam meg a vállamat. - Hozzám és a fiamhoz. És az egykori kedvesemhez. Van kedved betérni oda? Megnézni, hogyan él egy nagyon idős család? - kjacsintottam rá. Nem féltem attól, hogy Jess bármit akarna kezdeni Klausszal és testvéreivel. Nem tűnt bajkeverőnek, ami máris jó pont.
Csak sétáltam elgondolkozva az előbbi dolgokon, amikor egy lány leszólított. Nem látszott vámpírnak, de sokan jól leplezik magukat. Ezért most is éber voltam, fel voltam készülve, hogy karót döfjek a szívébe ha szükséges lenne. -Helló, ott. mondtam neki fura tekintettel nézve rá, a hotelre mutatva. Hiszen ha egy kicsit körülnézett volna meglátta volna a hotel feliratot. Volt valami furcsa a lányban, nem tűnt vámpírnak, viszont embernek sem. Tudom, hogy ez a város tele van természetfeletti lényekkel, már csak az a kérdés melyikbe futottam most bele.
Elég közömbösnek tűnt ez az idegen, illetve gyanakvónak. Furcsán nézett rám, de próbáltam eltekinteni e mellett. Nem akartam saját magam leleplezni, főleg a korábbiak miatt. Mikor megszólalt, tudta,. hogy teljesen hülyének néz hiszen a hotel majdnem a szemem előtt volt. Zavartan elmosolyodtam. - Na hiszen...Új vagyok még, pár órát sétálgattam már az erdőben mire idáig eljutottam - próbáltam kimagyarázni magam. Fogalmam sincs mit tegyek, csak álltam előtte mint egy fabábu, és azon gondolkoztam tovább induljak e. Azonban valami itt tartott, kíváncsi voltam, hiszen teljes mértékben valami azt sugallta nekem, hogy az illető akivel éppen eszmecserét folytatok nem ember, és valószínűleg nem is rosszindulatú, hiszen azt érezném.
- Nem szeretnék zavarni. Talán jobb lenne ha inkább hazamennék. - Felesleges elhúzni az elkerülhetetlent. Bár nem azzal a mondattal fogom átlépni a küszöböt, hogy megcsókoltam Fenrirt. Viszont előbb-utóbb észre fogja venni, hogy valami baj van. Túlságosan is jól ismer. - Hazakísérnél? - Kérdeztem egy halvány mosollyal az arcomon szemeibe nézve.
- Én ezt nem tartom olyan jó ötletnek. - mondtam ,arra utalva hogy haza akar menni. De végül kitérve arra hogy neki így lesz jobb, és fél őhogy ha velem jön az otthonomba, más vége is lehet az eseményeknek, tényleg ez tűnt a legjobb megoldásnak. - De ígérd meg, hogy erről az apró botlásról nem beszélsz a barátodnak. Hidd el hogy... egy csók nem a világ vége.
- Nem fogom elmondani neki. Ígérem. - Nyeltem egyet, mert most, hogy megígértem muszáj lesz betartanom. De végül is igaza van.. Egy csók nem a világ vége.. azt hiszem. - Szeretnék hazamenni. - Mondtam határozottan egy halvány mosollyal az arcomon.
Ha odamegyek azzal valószínűleg semmit nem veszíthetek, mert ha nincs ott akkor lekéstem és később kapok választ, de viszont ha ott lesz akkor megtudnám, hogy miért megy el vagy ment el. De talán nem akarja, hogy beleüssem az orrom a dologba. Annyira utálom, ha nem tudom mi történik. Igazán elmondhatta volna. Most amíg vissza nem jön ezen fogom emészteni magam.
Vegyes érzelmekkel együtt hagytam ott Bekaht, és élveztem, hogy ismét a száguldással engedhetem ki a gőzt. Az kell nekem. Az adrenalin, ami akkor is életben tart, amikor már értelme sem lenne. Legszívesebben azonnal megkerestem volna Lucyt, de tudtam, hogy Ő fog keresni engem. Hát nyugtot hagytam neki. Eddig szavatartó volt, remélem ebben nem változott. Egészen a belvárosig autókáztam, ott viszont kipattantam a kocsiból, hogy végre valahára körbenézzek, mi változott az elmúlt pár napban. Úgy tűnik semmi..
Az elmúlt pár nap nehéz volt nekem. Az utóbbi időben úgy éreztem mintha a régi énem vissza akarna térnie eddig ellenálltam neki. Rengeteg időmbe telt mire elértem azt, aki most vagyok, nem hagyhatom, hogy most kárba vesszen. Ennyire nem vagyok labilis lány. Kitartó személyiség vagyok, és nehezen engedek ennek a kísértésnek. Persze a férfiakkal való kísértésnek nem állok. Feszült voltam, levegő kellett nekem. Így fogtam magam és felöltöztem és egy magam megindultam az éjszaka kellős közepén sétálni egyet. Hajlamos voltam az őrültségekre, még éjszaka kellős közepén is. Úgy gondolom, tehetek őrültségeket, ha már vámpír vagyok és nem is mai „csirke”. Megtehetem, hogy veszélyben éljek. Nem volt hűvös, inkább csak szellős idő volt. A hosszú hajamat a szél csak fújta hevesen. Karcsú formás lábaimat egymás után tettem és úgy lépkedtem az éjszaka kellős közepén, a járdán. A hideg szellő jót tett nekem, nem gondoltam arra, hogy újra az a manipulatív, gonosz és érzéketlen lány legyek. Nem mindennapi akaraterőm van, és erre büszke is vagyok. Ahogy mentem egyenesen a sötétben egy alakba ütköztem mondhatni. Már méterekről megéreztem a férfin, hogy vámpír, és méghozzá nem is akármilyen. Hanem ő is vámpír, méghozzá ősvámpír amilyen én. De nem érdekelt, megijedni nem szoktam, még ha erősebb vámpírral állok szembe. Viszont nem tűnt túlzottan veszélyesnek. Épp majdnem elment mellette mikor megálltam és a bájos megnyerő hangomat lehetett hallani. -Nicsak még az éjszaka közepén is lehet találkozni valakivel?! –Szólaltam meg jól nevelten. Mindig is jóra neveltek a szüleim és bennem maradt ez a neveltetés.
Nem voltam az a fajta, aki kedveli a nyugalmat, az életem mindig is saját lábakon járt és egy cseppet sem volt unalmas. Most viszont élveztem, hogy kényem kedvem szerint lelassíthatom az időt és senkinek semmi beleszólása nem lehet. Na nem mintha eddig lett volna... A távolban egy karcsú női alak sziluettje bontakozott ki az alig pislákoló lámpák gyér fényében. Ami először szembetűnt, az a szőke haja volt, ami az éjszaka közepén határozottan erősen körvonalazódott. Először, mintegy automatikusan, Bekah jutott eszembe róla. Mikor azonban jobban szemügyre vettem kecses vonásait, már nem tűnt fel hasonlóság. Maximum a szőke tincsek és a vámpír élet. - Ebben a városban ne alapozz arra, hogy pár percre is a magányba burkolózhatsz... Valaki mindig megtalál, hogy még véletlenül se legyen unalmas az élet... - kacsintottam rá, de nem volt bennem annyi jólneveltség, hogy a kezeimet kihalásszam a zsebemből.
Ahogy kisétáltam az utcára -jobban mondva kiviharzottam- véletlenül egy szőkeségbe ütköztem, de amint jobban szemügyre vettem az az ismerős késztetés járta át a testemet, miszerint meg kell ölnöm. Mystic Falls ezek szerint hemzseg a vérszívóktól. -Ne haragudj szöszi! Kár, hogy vámpír vagy.. Ha ember lennél talán meghívnálak kárpótlásképpen egy italra. -vágtam színpadiasan csalódott képet. Nem volt már túlzottan sok kedvem a mai napon az öldökléshez, de végülis ez megunhatatlan. Csapjunk a lovak közé.. -Kár, hogy a jó nők általában undormány vérszívók. -ráztam meg a fejemet és a karót amit még a Stefannal való kis találkozásunk óta a kezemben tartottam egy hirtelen mozdulattal a mellkasához szegeztem és mögé kerülve a nyakát szorítottam, hogy ne tudjon különösképpen védekezni.
Kezdőlap
